Az élet megint csak nem mondható unalmasnak és bárgyúnak, mióta újra nyeregbe pattantam. Nem állt szándékomban a tagadás, mely szerint életem új célja megkeseríteni Serah-Ann életét, s elérni valamilyen úton és módon, hogy ne nekem, hanem neki kelljen meghalnia. Az, aki megbízta őt ezzel a feladattal, nem volt tekintettel erre a lányra, totálisan bedilizett attól, amit ráruháztak. Nem is tudom, ki nézte ki belőle, hogy ép ésszel véghez tudja vinni. Vagy azt gondolták, hogy két nap alatt végre tudja hajtani ezt a feladatot? Gyerekes elképzelés, főleg ha rólam, Oliver Lambrickről van szó. Nyilván az anyja lehetett a felbújtó. Serah-nál csak ő volt erősebb boszorkány. De egy erősebb varázslat talán még nagyobb csodát tudna tenni. És nem kellene nyomorult életem utolsó napjait azzal töltenem, hogy miként akadályozzam meg a nőt. A lépcsőkön haladva felfelé elgondolkodtam ezen az egészen. Mi mindent nyertem és veszítettem az elmúlt időszakban, s hogy mennyire eltértem az eredeti céloktól. Már egyre ritkábban gondolok Elenára, holott megesküdtem rá, hogy addig nem nyugszom, míg nem látom holtan a szemeim előtt. A lábaim előtt térdepelve. Az egész nevetségesen abszurd, hiszen szeretem és szerettem, mióta csak ismerem. Ugyanígy szerettem egykoron Tatiát is, ezért tettem őt vámpírrá. Vagy azért is, hogy egyszer majd megkeserítse Klaus életét? Megálltam az ajtónál, és kihúzva bámultam a női alakot. Ezer közül is felismerném még így, hátulról is. - Miért, melyik életben kellett volna újra találkoznunk? - kérdeztem, ekkor már ott állva a háta mögött, és felsóhajtottam. - Nem számítottam arra, hogy itt leszel. - jegyeztem meg teljesen őszintén. Egy padlás tökéletes helyiség ha el akarunk rejteni valamit.
Ha más nem, akkor legalább annyi jó volt ebben a városban, hogy éjszaka kellemes volt a légkör és szép a környezet. Persze nem arra rendezték be, hogy vetekedjen bármelyik nagyvárossal vagy hogy apró kivilágításai fényesebben ragyogjanak a csillagoknál, de volt benne valami felettébb megnyugtató. Nem voltak nagy elvárásaim, amikor ide helyeztem át a székhelyemet és úgy döntöttem, hogy bepótolom azokat a dolgokat, amiket a futás és a bujkálás miatt kihagytam, belekóstolok a kisvárosi életbe, csakhogy nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok szembesülni a legnagyobb csapásokkal és elvárásokkal, amelyek arra késztetnek, hogy egy tetőn üldögéljek lelógatott lábakkal egy igazából sakáltanyának sem nevezhető hely felett és csak merengjek a semmibe. Egyetlen napot sem éltem a hotelban, nem is a saját lakásom ellenőrzésére jöttem, hanem arra voltam kíváncsi, hogy Curtis vajon visszajött-e vagy még mindig tart az a fontos üzleti ügye, ami miatt New Orleans-t vette célba. Nem voltunk összeragadva, de ha más nem azt jó volt tudni, hogy nem szándékosan kerül, hanem még csak nem is tartózkodik a városban. Ám mivel nem tudtam hová menni úgy döntöttem új perspektívából néztem meg magamnak Mystic Falls-t, a város második legmagasabb épülete éppen megfelelt erre a célra. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy itt is lehet társaságom. Az elmúlt időben az akárkikkel való találkozásaim döntő része a véletlennek volt köszönhető, de hogy valaki egy tetőn találjon meg... pont engem? Tényleg az van a homlokomra írva, hogy jó társaság vagyok, amikor ez nem is igaz? Próbáltam kizárni a léptek zaját remélve, hogy egyszer csak megszűnnek és egy pillanatnyi meglepődésemre kérésem valóra vált. Mégsem örülhettem sokáig, mert az érzés, ami bennem keletkezett kizárta a lehetőséget, hogy a másik tetőlátogató új úti célt választott. A hátam mögött állt és már csak a lélegzetvételéből képes lettem volna millió személy közül is kiválasztani őt. - Nem gondoltam volna, hogy még találkozni fogunk ebben az életben. - Törtem meg a nem régóta tartó, de számomra nyomasztó csendet. Idejét sem tudom mikor találkoztam utoljára Oliver-rel, csak arra emlékeztem, hogy nem éppen régi barátokhoz méltóan váltunk el egymástól.
Kezdőlap
