≫Születési idő, hely ≪ 1450. szeptember 25., St. Austell ≫Első átváltozás ≪ 1472 ≫Család ≪ A szerelmem és a barátaim.
Jó vámpírnak és "embernek" tartom magam. Képes vagyok érezni, szeretek úgy élni, mintha még mindig ember lennék. Ez segített át a nehéz időszakokon, ezért szeretnék minél emberibb maradni. Kedves és barátságos vagyok, tűzbe mennék azokért, akik fontosak számomra, de hallhatatlanságomból adódóan belőlem sem hiányzik a rossz, hiába küzdök ellene. Néha úgy érzem, hogy képes lennék megölni akárkit, aki az utamba kerül és legszívesebben hatalmas pusztítást végeznék egy pillanat alatt, de szerencsére ez nagyon ritka, csak akkor jön elő, ha valami nagyon rossz történik velem. Amikor ilyen "rossz napjaim" vannak, akkor még inkább hálát adok annak, hogy vannak olyanok az életemben, akik miatt nem szaladhat el velem az a bizonyos ló ezen a téren. Ugyanakkor képes vagyok bebújni a védelmező páncélom mögé és addig ott is maradok, amíg nem látom érdemesnek a helyzetet arra, hogy kijöjjek és visszatérjek a normális kerékvágásba. Több száz év menekülés után ez már berögződött, de próbálom leküzdeni ezt a rossz szokást. Külsőm: A hajam általában középhosszú és világosbarna színű, amelynek van egy kis halvány vöröses beütése is, de ezt már megszoktam az évek alatt. A szemem színe hangulatomtól függően változik. Ha nyugodt vagyok akkor smaragdzöld, viszont ha feldühítenek, akkor szürkébe vált át, emiatt nagyon ijesztően tudok nézni, ha mérges vagy feldúlt vagyok. Magasságom átlagos, testalkatom vékony, ugyanakkor nőies. Szeretek csinos ruhákba bújni, a nehezen megszerzett napgyűrűmet pedig érthető okokból sohasem veszem le. Angliában születtem, a gyermekkorom átlagos és boldog volt. A szüleim szeretetben neveltek és mint az a XV. században elfogadott volt, korán, szinte tinédzserként férjhez mentem és családot alapítottam. Gyereket szültem, feleség és anya voltam, éltem a kis életemet, amiből azt hittem, hogy semmi sem hiányzik. Nem tudtam, hogy mi hiányozhatna, ezért nem is éreztem ürességet. A vámpírok létezéséről egészen addig a napig nem tudtam, míg engem is meg nem harapott egy, majd később át nem változtatott. Hogyan történt? Egyszerű eset: hazafelé sétálva egyik pillanatról a másikra éreztem, hogy fogak mélyednek a nyakamba. Vacsora lettem, de a támadóm megsajnálhatott, ezért megitatott a vérével. Ekkor persze fogalmam sem volt arról, hogy mi történt velem, mindössze később döbbentem rá arra, hogy az éjszaka teremtményévé váltam. Átváltoztatóm eltűnt a szemem elől, de nem is érdekelt, hogy pontosan ki ő vagy miért tette ezt velem. Örültem, hogy éltem. Hozzá kellett szoknom, hogy nappal nem mehetek ki a természetbe, nem sétálhatok, nem játszhatok a gyerekemmel, mint emberkoromban. Éppen emiatt döntöttem úgy, hogy a családomnak jobb lesz nélkülem... Az éjszaka birtokolta az életemet több, mint fél évezredig, ehhez pedig a menekülés is hozzácsapódott. A legjobb barátom, Trevor miatt kényszerültem erre, mivel beleszeretett Katerina Petrovába, akire az ősi vámpíronak, Klausnak és Elijah-nak volt szükségük. Trevor megszöktette a lányt a sorsa elől, miszerint feláldozzák. Mire képes a szerelem! Jó barát lévén támogattam Trevor butaságait, hiába tűntek veszélyesnek. Egyik este megitattam Katerinát a véremmel, hogy az üldözése során keletkezett sérülései begyógyuljanak, de a lány jobbnak látta felakasztani magát. Mindent előre kitervelt, ivott az első útjába eső ember véréből és ezzel aláírta mindhármunk halálos ítéletét. Ötszáz évig menekültem, egy idő után belefáradtam, így megpróbálkoztam felhagyni az állandó bujdoklással. Sikerült megegyeznem Elijah-val, aki visszaadta a szabadságomat, de Trevort megölte... mégis tovább kellett lépnem már a legjobb barátom nélkül. Azóta szabad vámpírként élek a városban, ahol jobbra fordult az életem, hiszen barátokat találtam és szerelembe is estem. Öt évszázad után ideje volt.
Ami régebben történt:
Városba érkezésem első napján összefutottam Damon Salvatoréval, akivel vadásztunk egy jót, később pedig közös megegyezés alapján érzelemmentes kapcsolatba kezdtünk, ami szintén vadászatból és ágyba járásból állt. Időközben barátokká váltunk, így azt is elmesélte nekem, hogy mennyire szereti Elena Gilbertet, akivel nem sokkal később találkoztam is. A lány ekkor terhes volt, ő is elmesélte nekem Damon-nel való kapcsolatuk részleteit és ezután azon voltam, hogy segítsek nekik újra egymásra találni. Damon-nel még sokáig folytattuk ezt a kapcsolatot, időközben pedig Elenával is barátokká váltunk, akinek oldalán hamarosan megjelent az én egyik régi ismerősöm, Nate Elward, akivel száz évvel korábban szintén kellemes perceket töltöttünk el egymással. Míg Nate Elenára, addig én Damon-re vigyáztam (aki a legjobb barátommá vált), közben viszont Nate-el valahogy ismét egymás mellé keveredtünk és később belé szerettem, hiába nem akartam bevallani magamnak. Egyfajta se veled, se nélküled kapcsolat lett a miénk egészen addig, míg el nem akart tűnni a városból és be nem vallottam neki, hogy mit érzek iránta. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal együtt vagyunk. Megszületett Delena is, Damon és Elena kislánya is, akinek mi lettünk a keresztszülei. Aztán egy hullámvölgy jött az életemben: amikor Nate hirtelen eltűnt, akkor előjött a rosszabbik és sötétebb énem. Mindenkit elmartam magam mellől, miután pedig Nate előkerült és kiderült, hogy Benjamin Lockwood tartott fogva, közben pedig emberré változtatta, majdnem a szerelmemet is elhagytam, de végül minden rendbe jött. Újabb boldog időszak, aztán ismét egy mélypont, hiszen egyik régi üldözőm, Elijah ellen kiforralt bosszúm balul sült el és majdnem meghaltam, csakhogy Vicki, a boszorkány meggyógyított. Minden rendben ment egészen addig, amíg a varázslat mellékhatásaként el nem veszítettem szinte az össze emlékemet és emiatt Nate-et ismét sikeresen eltaszítottam magamtól és egyedül maradtam. Ekkor ismertem meg Alexet, aki a barátommá vált, de mint kiderült, ő többet érzett irántam. Én is szerettem volna vele lenni, de emlékek nélkül is sejtettem, hogy én valójában Nate-et szeretem, ez pedig be is bizonyosodott, amikor az eredeti hasonmás, Tatia elrabolt, megkínzott és a halál közeli állapotban visszatértek az emlékeim. Azóta pedig ismét minden oké, de kit tudja, mi jön még.
A hozzászólást Rose Marie Whitmore összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 15, 2017 11:53 am-kor.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Jaj, most nosztalgiáztam egy kicsit, visszaolvasva az eddig történteket... Na de... felébredve belőle: örülök, hogy ezzel az éneddel is megérkeztél. Menj, és piszkáld fel egy kicsit Nate-et. És igen, igazad van... "ki tudja, mi jön még. " Jó játékot!