Gondolhattam volna, hogy a saját módszerével fog majd játszani, annak ellenére is, hogy ha valóban lennének információi rólam, tudná, hogy holmi fenyegetőzéssel és odavágott féligazságokkal csak felidegesít, de nagy kárt nem csinál. A félinformációknak az a hátránya, hogy nem megbízható, úgy tűnik én is pont egy olyan nőt fogadtam fel informátornak, aki ebben a csapdába esett. Nem vonatkoztat el, csak azon a kevés tényen lovagol, ami alighanem félig koholt. - Nem.. Nem hiszem, hogy mindent tudok.. - vágom oda foghegyről. Nyugodtságomat valószínűleg fenyegetése mosta el, hisz hiába tudom, hogy idősebb, azért én is tudnék neki meglepetéseket okozni, nem is keveset. Van olyan tudnivaló rólam, ami sehol sincs lepapírozva. - Alábecsülsz, ahogy a fajtád körében általában szokás. Azt hiszed, hogy számít valamit? Elfelejted, hogy nem csak fizikailag tudok ártani neked.. - mosolyodom el aztán kissé gúnyosan. Biztosan neki is vannak gyenge pontjai vagy olyan kis titkai, amiket megszerezve én irányíthatnám őt. Félne tőlem és nem próbálna riogatni mindenféle hülyeséggel. De annyira azért nem érdekel, hogy komolyabban is beleássam magam, és addig jó, míg nem tudja, hogy ilyeneken töröm a fejem. - Köszönöm az észrevételt, de nem szorulok rá arra, hogy a te meglátásaidra kelljen hagyatkoznom.. - fintorodom el. Igazából még mindig nem vele van bajom, hanem hogy tényleg tud olyanokat, amiket magam mögött hagytam, sőt még Noah sem tud mindenről. A meggyőzésemhez pedig az sem elég, hogy belenézhetek elméjébe. Akár a legapróbb porszemig megismerhetném a történetet, ha lenne rá elég idő, de nincs, és különben sem akarom fecsérelni az időmet arra, hogy kitalált szorikat vegyek a bosszúm alapjául. - Fogalmam sincs hogyan manipulálod az elméd, de elég beteg lehetsz.. - jegyzem meg. Ha valaki ennyire elvakultan állítja az igazát, az elég ijesztő tud lenni. - Viszont nem tartalak fel tovább. Egyébként is hiábavaló kitérőt tettem. Jobb lett volna, ha nem téged kereslek, hanem rögtön első kézből győződöm meg a kitalációid valóságtartalmáról. - vetem oda búcsúzóul. Az már mellékes, hogy neki ezzel borítottam a napirendjét is, de azt majd ő megoldja. Számomra nincs más hátra, magamnak kell kiderítenem mennyire vezetett meg ez a picsa és mennyi az igazság abban az aktában. Úgy tűnik, hamarabb fogok találkozni a nővéremmel, mint gondoltam.
Tudod ellenben veled én nem hiszem, hogy mindent tudok. Sok mindent tudok, még rólad is. Akár tetszik, akár nem ez van. - mondom neki könnyedén, mintha éppen csak arról beszélgetnénk, hogy mit sütünk holnap. Vagy mikor találkozunk újra egy teára. Ritka pillanat az, amikor valaki képes felhúzni igazán, de annyira, hogy legszívesebben a szívét én magam tépném ki. Eléggé nyugodt természetem van, de ez a lány eléggé hajaz arra, hogy megöljem. Viszont akkor esélye sincs rájönnie arra, hogy mekkora egy ostoba nő. Nem szeretek másokat hülyének vagy ostobának nevezni, de rá sajnos ez igaz. Először is eléggé ostoba és beképzelt vagy, hogy ezt gondolod. Annyira könnyedén tudnám kitépni a szívedet, hogy neked esélyed se lenne még egy hajszálamat se kitépni. - mondom neki könnyedén és egy pillanatra megrándítom a vállaimat. Összecsukom az aktákat, majd egymás tetejére rakom őket. Újra összefonom a karomat magam előtt, miközben neki dőlök az asztalnak és hallgatom a balga csacsogását. Elmosolyodom azon, amit mond, majd egy kisebb nevetés elhagyja az ajkaimat. - Tudod a kettő annyira nem tér el egymástól. Többet köszönthetsz nekik? Mégis mit? Azt, hogy kaptál egy agymosást, de amikor nagyobb lettél, akkor te magad is rájöttél arra, hogy amire nevelnek az nem éppen jó. Ezért eljátszottad a saját halálodat, miközben vámpír lettél. Nem gondolod, hogy ez éppen azt bizonyítja, hogy nem olyan vagy, mint ők, de ennek ellenére úgy viselkedsz, mint valami őrült szektás. - fejezem be a dolgot minden érzelem nélkül. Annyira fura ez a lány, hogy még a saját tetteit se képes bevallani magának. Azért megnézném, hogy miként reagál arra, amikor rájön, hogy az akta tartalma nagyon is valós volt. Újra mosoly szökik az arcomra, amikor rájön arra, hogy nem tud varázsolni. - Látod, hogy mennyire balga voltál. Besétáltál egy helyre, anélkül, hogy körbe néztél volna. Ostoba vagy gyermekem. - mondom neki kicsit talán gúnyolva őt, majd lassan bólintok, amikor ő is. Hagyom, hogy azokba az emlékeimbe belelásson. Érzem, hogy nem akar hinni neki és ezért jobban, illetve még jobban erőlködik. A fogaim ajkamba vájódnak, de egyetlen egy hang se hagyja el az ajkaimat. Ennél már rosszabb is éltem meg. De amilyen gyorsan elkezdődött, olyan gyorsan ér is véget, hiszen az idő lejár és újra eltűnik minden varázslat a szobából. Nos, láttad az igazat, de te még ennek ellenére se hiszel nekem. Felveszem az aktákat a kezembe és úgy nézek rá. Még valamiben tudok segíteni? - kérdezem tőle kíváncsian, majd lemondóan nézek rá. Tudom, hogy van benne jóság, de a lelkét sok éve megfertőzték hazugságokkal. De a legszomorúbb az egészben az, hogy ő ezt képtelen belátni. Mindent feketének és fehérnek lát, de legfőképpen feketének. S emiatt talán hamar utol fogja érni a vég, pedig annyira fiatal.
Jobb ötlet híján jöttem ide, hogy elsőkézből kapjam meg a válaszokat a kérdésemre, de ennyi erővel hasznosabb dolgokra is szánhattam volna a drága időmet. Az legalább nem lenne pazarlás. A hitem sziklaszilárd, tudom, hogy miért vagyok itt és miért akarom annyira az igazat. Az én igazamat. Ha csak a csíráját elhintenék az elmémben annak, hogy a 80 évem alatt teljesen feleslegesen tapostam el azokat, akik az utamba álltak csak azért, hogy bosszút állhassak a nővéremen, az lenne a teljes katasztrófa. Én már nem javulok meg. Vagy így, vagy úgy, de ennek vége lesz. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, persze... Ugyan már, ezt a hülyeséget. Őt nem illeti meg semmi, csak a bosszúm, ami lassanként készen is áll. A végére pedig eljutok oda is, hogy hiábavaló volt ide jönnöm. - Hidd csak azt, hogy mindent tudsz... - sóhajtok nagyot, de még mindig lekezelően bánok vele. Engem nem érdekel, hogy rólam kivel és mit nyomoztatott ki, mert ha ártó szándékkal viszonyulna hozzám, garantáltan megtalálnám a módját, hogy a puszta kezemmel tépjem ki a szívét a helyéről. - De ha a forrásaid annyira hihetőek, mint az aktád, akkor én kételkednék a helyedben.. - bökök oda. Nem adom meg magam, és nem hagyom, hogy ostobaságokkal tömje a fejemet. - Tudom, amit tudok. Te pedig nem tudsz ártani nekem.. Sosem tudnál, hiába fenyegetőzöl.. – húzom el a számat, miközben megvetően nézek rá. A saját módszeremet próbálja ellenem fordítani azzal, hogy el akarja terelni a figyelmemet a célomról. Mázli, hogy én ismerem ezt a lépést, és teljesen hidegen hagy, hogy próbál megfélemlíteni. - Többet köszönhetek nekik, mint a tulajdon véremnek. Ennyi az egész. Nincs okom kételkedni bennük. Ami viszont az elveiket illeti.. Nos.. Többé már nem egyezik az enyémekkel… - rántok vállat és előrébb csúszok, bár a magyarázatot nem érdemelte volna meg. Nem gondolkodtam azon eddig, hogy keményebb módszerekhez kellene folyamodnom, pedig jóllehet az lenne a megoldás. Ezért is lep meg kissé, mikor közli, hogy itt nem működik az erőm. Na ne szórakozzon.. Próbaképp tényleg használni akarom, és ha sikerülne, akkor köhögve, a torkához kapva esne össze, mert a tüdejében egyetlen csepp levegő sem maradna. De nem történik semmi.. Én pedig dühömben úgy fújtatok, mint egy boka a rodeón. Hogy a francba nem vettem észre? A kis szuka.. Nem szerzett ezzel sem piros pontot, viszont egyre inkább azt érzem, hogy felesleges bármit is tennem, mert nem engedi, hogy egyről a kettőre jussak, vagyis hogy beigazolódjon minden, amit eddig is tudtam. Pedig igazán szükségem lenne némi megerősítésre. Nem csoda, hogy kapok is a lehetőségen azonnal, és beleegyezem az alkuba... Csak bólintással jelzem, hogy rendben, csinálja, majd mikor néhány sikertelen próbálkozás után sikerül bejutnom az elméjébe, azt keresem ott, amit látni akarok. Hogy a nővérem bűnös, hogy igazam van. De nem az fogad, amit várnék, hiába próbálom erőszakosan előkutatni az igazat.. Még az sem érdekel, hogyha fáj neki. Megkímélhette volna magát azzal, ha nem akadékoskodik és azt teszi, amire kérem. Időt, pénzt és energiát spórolt volna mindkettőnknek. De hiába keresem az egyetlen információt, amit óhajtok.. Hogy a nővérem az oka mindennek.. Még a gondolatai sem szolgálnak szilárd alappal, hogy ebben biztos lehessek.. A mocskos ribanc.. Nem tudom, hogyan, de manipulálja őket.. A másik lehetőséget még csak elméleti síkon sem vagyok hajlandó számításba venni. Nem!
Mindig is utáltam az ilyen személyeket, mint amilyen Gabirelle volt. Nem mondanám azt, hogy őrült volt, de az is biztos, hogy nem tiszta elméjű volt. Átmosták neki az agyát és hazugságokkal tömték tele azt a picike fejét, de ő még arra se vette a fáradságot, hogy egyáltalán megkérdőjelezze azt, amiben felnőtt. Lehet, hogy csak én voltam mindig is olyan, aki szinte minden dolgot képes volt megkérdőjelezni, hiszen ha nem mentem volna szemben akkoriban se a dolgokkal, akkor nem ismertem volna meg valakit. Nem okoztam volna ennyi szenvedést magamnak vagy éppenséggel a családomnak. Miattam haltak meg, de emiatt rossz ember lennék? Nem hiszem, hiszen a falunk amúgy is halálra volt ítélve Drake által. Egy pillanatra tényleg nálam is már penge élen kezdett táncolni, pedig azért elég türelmes személy vagyok, de Gabi pontosan értett ahhoz, hogy miként keserítse meg az emberek életét. Nem volt ő rossz lány, egyszerűen csak hazugságok között nevelkedett, de istenszerelmére, boszorkány volt és még az erejét se próbálta meg használni azért, hogy rájöjjön arra, hogy igaz-e az amit kapott vagy nem? Miféle boszorkány az ilyen? Esetleg túlzottan fél attól, hogy nekem adna igazat a képessége, vagy egyszerűen ennyire nem mer szembenézni az igazsággal? Egy darabig még odafigyeltem arra, amit mond, de egy idő után minden összefolyt és egyszerűen már nem érdekelt. üres locsogás volt az egész, mint amikor egy kamasz annyira elvakultan hisz valamiben, hogy még egy idősebb és tapasztaltabb személy se képes megváltoztatni a véleményét. Nem akarom, hogy itt nőjön fel, de ha más eddig nem tette meg, akkor meg fogom neki mutatni, hogy mennyire rossz kezekbe került. Egy pillanatra még ásítok is, majd egy kisebb unott arccal nézek rá. Ki tomboltad magad, Pindúr Pandúr? - kérdeztem tőle mosolyogva, de nem mozdulok az asztaltól. - Szerinted érdekel, hogy melyik profilod jobb? Nem akarlak se megkérni, se modellé tenni. Egyszerűen csak tudom, hogy kik között nevelkedtél és miket tettél. Vajon mit szólnának ahhoz, ha kiderülne, hogy életben vagy és történetesen vámpír lettél? Szerinted a régi szobádat, vagy esetleg az egyik cellájukat kapnád meg? - halmozom el kérdésekkel újra és újra, miközben folyamatosan őt figyelem. Nem eresztem el őt a tekintetemmel, mert minden egyes apró rezdülés most fontos lehet ebben a játékban, majd picit közelebb hajolok hozzá ás úgy folytatom. - Pontosan tudod, hogy kik neveltek, de mégis az ő meséjüket hiszed el és nem azt, ami a valóság. Érdekes.. -teszem hozzá egy kisebb gondolkozás közepette, hiszen tényleg fura ez a lány. Menekül előlük, de az ő neveltetésük szerint él részben. Nem értem, tényleg nem értem, hiszen annyira nyilván való minden. Megpróbálhatsz fenyegetni, de nem fog menni. Te itt nem vagy boszorkány, hiszen szerinted nem védekezem a látogatóimmal szemben? Szerinted nincs bűbáj ezen a termen, épületen, hogy aki ide beteszi a lábát az ne tudjon nekem ártani. Itt csak egy vámpír vagy és semmi több. Az én szemben pedig egy dedós, aki éppen hisztizik, mert nem képes az igazsággal szembenézni. - mondom neki higgadtan és nem érdekel, hogy mennyire idegesítik fel a szavaim. Itt tényleg nem tudja használni az erejét és bolond volt, ha azt hitte, hogy ki tud rajtam fogni. Sok ember dolgozik a háttérben és folyamatosan blokkolják az épületet, hiszen sok pénzt kapnak tőlem érte, hogy ezt az egy dolgot megtegyék és egyik se merne szembeszállni velem, mert akkor halál fia lenne. Még mielőtt bármit is mondhatna felemelem az ujjamat és csendre intem. Alkut ajánlok Gabriella, mert ahogy látom túlzottan átmosta az agyadat az a társaság. Egy részét visszaadom az erődnek, amivel eltudsz végezni egy olyan varázslatot, ami megmutatja azt, hogy hazudok-e ezekről, - közben a kezemmel megérintem a nővére aktáját. - s akkor talán a te lelked is végre megnyugszik. - mondom neki még mindig egy kisebb mosol keretében, hiszen semmi kedvem napestig szócsatát vívni. Van nekem jobb dolgom is, mint tini vámpírokat ápolni és az ő lelküket.
Még hogy nem fogad el reklamációt.. Még a végén nevetni fogok, mikor egyébként semmi kedvem és csak az időmet pocsékolja azzal, hogy ennyire nem készséges velem. Elintézhettük volna ezt szépen csendben, nagy bocsánatkérések és szabadkozás közepette, de nem akarja a könnyebbik utat választani, én meg még örülök is neki, hogy bebizonyíthatom, hogy nagyon rossz vége lehet, ha a bolondját járatja velem. - Szerintem meg az elején is én voltam a főnök.. - rántok vállat. Igazán nem izgat a véleménye, az meg nem zavar, ha nem tartja meg magának.. Adja csak ki, addig is szórakoztat engem. Egy ideig eltűröm, utána csúfos vége lesz, de olyannyira, hogy lehúzhatja a rolót. Ő is meg az egész cége. Hogy utána mit kezd magával, az már igazán nem az én ügyem. De ha nekem nem felel meg a szolgáltatás minősége, akkor felhatalmazom magam, hogy igenis tehetek arról, hogy más se essen az én hibámba, és bízzon erre a nőcskére komoly feladatot, illetve még véletlenül se bukjon annyit időt, energiát és pénzt, mint én. Türelmesen várva figyelem, ahogy ellép mellőlem, kotorászik, aztán elém csap egy mappát. Ahhoz hasonló, mint amit én hánytam az előbb a szemére, de annak a tartalma.. Nocsak.. Én vagyok. - Dicsérjelek meg, amiért elvégezted a házi feladatot? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Igazság szerint az tény, hogy nekem fogalmam sem volt arról, hogy rólam is van egy halom papírja, amiben benne vannak a bankszámlakivonataimtól elkezdve minden egyéb, de nem zavar. Őszintén szólva elég kispályásnak tűnne, ha ez másképp lenne. - Egyébként elárulom, hogy a bal profilom sokkal előnyösebb.. - hajolok le egy képért, ami a földre hullott. Nagyon jól emlékszem arra a helyzetre, mikor az készülhetett, de nem vettem észre semmit abból, hogy hirtelen lett egy paparazzim, aki gyorsan lekapott. Ebből arra következtetnék, hogy jól végzi a munkáját, de a kapott információk alapján ez mégsem így van. Semmit sem tudok azok közül hasznosítani, hisz mindegyik hazugság.. Sőt, egyik nagyobb, mint a másik. - Ó, igen, kérlek folytasd.. Hátha az én életemből, vagy rólam is tudsz valamit, amit én magam sem... - dőlök ismét hátra. Ha ez kell ahhoz, hogy felfogja, hogy én teljesen komolyan gondolom, hogy nem hiszek egy árva szavának sem, ám legyen. Tudok én kevésbé kedves is lenni, a cinizmusom csak a kezdet. A sor pedig szinte vég nélküli. - Csak hogy tisztázzuk. A nővéremre egyik leírt információd sem stimmel.. Nem is tudom, honnan vadásztad össze ezeket a híreket.. Már csak arra tudok gondolni, hogy mindet te magad koholtad össze.. - forgatom a szemeimet, a körmömet kezdem piszkálni, és ráérősen nagyokat cuppanok a cukor szopogatása közben. - Jajj, kérlek.. Ne tégy úgy, mintha ismernél, csak azért, ermt van rólam pár fotód meg egy elemzésed arról, hogy merre fordultam meg az elmúlt időszakban. - forgatom meg a szemeimet. Tényleg azt hiszi, hogy ennyire felszíni síkon mozog a szintem? Hát.. Mi tagadás, látszik, hogy az emberiség IQ-ja állandó, csak hát egyre többen vagyunk rá.. - Türelmes vagyok. Egy ideig.. Szerintem ne várd meg, míg elszakad a cérna.. - lógatom a lábam szórakozottan. Idegesít, hogy ő is csak azt hajtogatja, hogy én vakoskodom. Észrevettem volna, ha a nővérem nem az, akinek én hiszem. De az.. Egy megátalkodott kis szörnyeteg és meg fogom bosszulni a szüleink halálát. Minden az ő lelkén szárad. Minden.
Szerintem az elején is megmondtam angyalom, hogy reklamációt nem kérek utána. - mondom neki még higgadtan, de közben nem eresztem el őt a szemeimmel. Túl sokan végezték már holtan ebben az irodában és őszintén szólva kár lenne érte, hiszen van benne spiritusz és ez tetszik. Na, meg persze van benne egy kisebb fajta sötétség is, de az már negatívum, hogy úgy viselkedik itt, mint egy hisztis tini. Legalább a kinézetéhez passzol a viselkedése, de ha továbbra is ezt folytatja, akkor nehéz lesz elhinnem azt, hogy maga az ördög lánya foglalt helyet az egyik székemben. Tényleg úgy gondolod, hogy nem tudom, hogy ki ül itt előttem és kipattog úgy, mint egy tini? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd a válaszát meg se várva ellököm magamat az asztaltól és hamarosan eltűnök egy ajtó mögött, majd pedig egy aktával a kezemben térek vissza. - Szerinted ennyire felelőtlen lennék, hogy nem nézek utána azoknak az embereknek, akik megbíznak? Nem szeretem a meglepetéseket, a gyerekeket meg még inkább nem. - mondom neki minden kedvesség nélkül, majd lecsapom az aktát az asztalra és figyelem, ahogyan kinyílik és a "kedves" vendégemről az iratok szétszóródnak előtte és egy-két fénykép is társul hozzá. Lassan közelebb sétálok a lányhoz, majd a füléhez sétálok. Játszhatsz ördögöt, de akkor nem fog menni, ha egy másik bestiával találkozol össze Gabriella. A szüleid meghaltak és téged előtte még egy társaság kezébe adtak. Esetleg folytassam? - kérdeztem tőle egy ördögi mosoly keretében. Tényleg nem értem, hogy miért pattog úgy, mint egy bolha. Azért, mert ő túl vak, hogy lássa az igazságot és esetleg, amiért átmosták az agyát, arról nem én tehetek. Tényleg, ha úgy akar viselkedni, mind egy hisztis picsa, akkor jobb lesz, ha hamarosan távozik, mert saját kezűleg fogom megölni, ami azért eléggé ritkaságba megy nálam. Általában a piszkos munkát másra hagyom, hiszen ártan a hírnevemnek az, ha látnák azt, hogy mekkora sötétség lakozik benne. Így is rettegnek tőlem, szóval egyelőre elegendő ez a félelem, nem kell több. Amikor pedig újra megszólal, akkor elnevetem magamat és a papírjai mellett helyett foglalok az asztalon. Most nagyon megijedtem. Mindjárt cserélek is alsóneműt. - mondom neki gúnyosan, majd a hajamba túrok. Nem értem, hogy meddig akarja játszani ezt a játékot, de kezdem unni. Majd a kezem újra a róla szóló aktákra siklik és elé tolom. Te kértél meg és nincs kit bemártanom. Én elvégeztem a dolgomat, de ha te túl vak vagy a bosszúvágy miatt, akkor az már nem az én bajom. - mondom neki könnyedén, majd picit közelebb hajolok hozzá. - Próbáltál már a sorok közé látni vagy egyből felforrt az agyvized gyermekem? - kérdeztem tőle még mindig higgadtan, majd egy apró mosoly is az arcomra kúszik, miközben türelmesen várok a válaszára. - Gondolj bele, ha manipulálnám a híreket, akkor hozzám irányítottak volna? Nem hiszem. - teszem még hozzá könnyedén és közben továbbra is őt figyelem a gondolatommal.
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 07, 2015 10:23 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to Maybelle
Ha ismerne, tudná, hogy nem saját szórakozásomra jöttem vissza hozzá egyetlen szó nélkül. Még a végén lepattintott volna valami mondva csinált indokkal, amit én hírből sem szeretek. Egyébként is jobban szeretem szemtől-szemben intézni az ügyeimet és mivel ez a lehető legfontosabb dolog, ami az életemben jelenleg előfordulhat, csak nem képzeli, hogy az alávaló hazugságait egyetlen szó nélkül elfogadom?! Ahhoz előbb kell felkelnie, ha már engem akar átverni. Tudom, amit tudok. A nővérem sosem lenne olyan, amit ez a szemét, amit az asztalra vágtam, leír. - Mert ezt a hívatlan vendég egy elégedetlen ügyfeled, azért... - villantom rá a szemeimet, és egy pillanatig sem hagyom, hogy úgy érezze itt most ő a főnök. Eddig is én diktáltam a szabályokat, elvégre én fizettem neki, belőlem él és ha falazni mer bárkinek is, aki keresztül akarja húzni a terveimet, akkor a világom netán elborul. Az elmúlt ötven évem különben sem nagyon telt mással, mint azzal, hogy takaríttattam magam után.. - Ne merészelj ilyen hangom beszélni velem.. Te nem igazán vagy tisztában azzal, mennyire rossz emberrel húztál újat. Ha bebizonyosodik, hogy hamis papírokat kaptam, valótlan információkkal, tönkre foglak tenni.. - szakítom ki az államat a szorításából, még mielőtt elengedné az arcomat. Ne érezze magát nyeregben, mert ki fogom szedni belőle az összes nevet, már ha több is van. És ha szerencséje van, akkor megússza ennyivel. Megtanítom neki, hogy nem éri meg szórakozni, különben megjárja. Nem csak ő, hanem az egész lánc, akinek ebben szerepe volt, bármilyen kevéske is. Az egyenes beszédet szeretem, és azzal is megyek a legtöbbre. - Idegesítő lennék? Ezt vegyem panasznak? - forgatom a szemeimet és keresztbe teszem a lábaimat. Én innen ugyan egy tapodtat sem mozdulok, míg a végére nem járok az ügynek. Ha kell rááldozom a délutánomat is, van belőle bőven, csak nem szeretem pazarolni az időmet, mikor már akár azzal is foglalkozhatnék, hogy a tervemet csiszolgassam. Ehelyett azt kapom, amire nem számítottam, egy plusz kört. - Elfelejted, hogy nem tudsz úgy megijeszteni, mint a többi kuncsaftodat. Szóval ha hazugnak akarlak nevezni, megteszem. Egyelőre élek a gyanúperrel, hogy ez csak egy rossz vicc és orvosolod a hibádat... - mosolyodom el negédesen és az íróasztalán terpeszkedő cukortartóra emelem a pillantásomat. Nem telik sok időbe és máris nyúlok érte, hogy kotorászhassak benne egy sort, mintha csak otthon érezném magam. A kényelmességem oka pedig nem más, minthogy látszik rajta, mennyire idegesíti, míg én egyelőre halál nyugodt vagyok. - Lebecsülsz engem, az a nagy hibád. Lehet, nem vagyok olyan öreg, mint te, de nem éri meg fenyegetőznöd.. - bontok ki egy karamellás cukrot és a számba dugom, majd a papírral csörögve játszadozom el és továbbra is várom, hogy színt valljon. - Figyelek.. Szóval, ki fizetett le, hogy álhíreket adj nekem? Ismerem? Nevet és TB-számot kérek. Utána megtalálod az illetőt nekem. És ez nem kérés volt.. - folytatom társalgási hangnemben és egy kicsit sem zavar, hogy szikrát sem kap közben. Itt és most nem érdekel, hogy az ő pályáján játszunk, az én szabályaim érvényesek.
Soha nem szerettem a váratlan vendégeket, az olyanokat meg pláne nem, mint amilyen Gab volt. Egyszerűen legszívesebben az ilyennek más lehetőséget nem hagynék, mint azt, hogy hulla zsákban távozzon. Lehet azt hiszi, hogy csak ücsörgök a hatalmas irodában és a hajamat babrálom,d e nem így van. Nem ő az egyetlen ügyfelem és bármennyire is fura általában én magam szerzem meg az információkat. Hogy miért? Mert így biztosan minden információ eljut a célszemélyhez, másrészről meg így pontosan tudom, hogy kit miként tudok akár sakkban tartani. Tudom, hogy ez túl ördögien hangzik, de hidd el egyik se az. Egyszerűen csak fárasztó ennyire régóta élni, na meg ha az ember üzlettársa maga az ördög, akkor kissé talán mi is azzá válunk. Vagy legalábbis próbálunk olyanok lenni, hogy minél inkább sikerüljön belelátni az ellenségünk fejébe. Tisztában voltam azzal, hogy ha nemet mondok, akkor is betenné ide a lábát, így legalább nem kell új titkárnőt keresnem, na meg nem kell új ajtót se vennem. Próbáltam al ehető legkedvesebb arcomat felvenni, amit az üzletfeleimmel szemben szoktam, de nem igazán ment. Volt ebben a lányban valami, amitől az ember hátán felállt még a nem létező szőr is. Na, meg persze ha talán nem az lennék, aki vagyok és nem annyi idős lennék, min amennyi, akkor lehet fülem-farkam behúznám. De most ő jött az én utcámba, így inkább neki kellene óvatosnak lennie. Hívatlan vendégekkel, miért is kellene kedvesen bánnom? - kérdezem vissza egy kisebb kíváncsi pillantással, majd amikor helyet foglal, akkor megforgatom a szemeimet.-Csak ne érezd túl otthonosan magadat, mert fogalmad nincs, hogy hova tévedtél kicsi lány. - mondom neki rezzenéstelen arccal, majd figyelem minden egyes testét. Ismerem azt a paksamétát, hiszen én állítottam össze. Ha ezért jött, akkor rossz helyen jár, mert arról én nem tehetek, hogy esetleg számára nem felelnek meg az információk. Amikor odatolja nekem a mappát, akkor felvonom a szemöldökömet, majd egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat. Ohh, angyalom, ha emiatt jöttél, akkor jobb ha távozol. - mondom neki egy ördögi mosoly keretében, majd elkapom az állánál az arcát és úgy mérem végig őt, meg azt amit a szemében láthatok. Végül elengedem őt és újra az asztalhoz sétálok. A kezem a dokumentumokra siklik, de nem nyitom. Minek is tenném azt? Lassan végi húzom az asztalon és megállítom előtte.- Ha jól emlékszem, akkor egy eléggé bosszantó és idegesítő lány kért meg rá. - mondom neki komolyan, majd egy kisebb sóhaj után hozzáteszem. - Vagyis te. Ha nem tetszik az információ amit találtam az már nem az én bajom, de hogy hazugnak mersz nevezni az én birodalmamban, ahhoz azért bátorság kell. - Újra neki dőlök az asztalnak. Lassan összefonom a karomat magam előtt, de még mielőtt bármit is mondhatna megszólalok.- Nem félsz attól, hogy esetleg innét élve nem fogsz távozni? - kérdeztem tőle kíváncsian és egy picit még a fejemet oldalra billentem.
Ész nélkül üvöltöznék, ha nem néznének tébolyodottnak. Sajnos – vagy nem - ez a világ nagyban különbözik a régitől. Itt nem néznének miatta sokáig ferde szemmel rám, egyszerűen rám hívnák a rendőrséget, azzal a címszóval, hogy közveszélyes vagyok. Nem mintha sok vizet zavarna, de egyelőre igyekszem kerülni a feltűnést. Nem akarom, hogy a sokáig dédelgetett tervem egyszer csak a felszínre kerüljön. Mert akkor mi maradna nekem? A bosszúm esélyét nem szalasztom el, annak ellenére sem, hogy sokadjára olvasom el a dokumentációt, amit a szakma egyik legjobbja készített nekem. A lapok már gyűröttek és igazából az én idegeim is eléggé azzá váltak, hisz minden, ami le van írva, kétséget ébresztett bennem. Teljes bizonyosságban éltem az utóbbi évtizedekben és még csak meg sem kérdőjeleződött bennem az, hogy esetleg én tudom rosszul. Egyszerűen nem volt más opció, az én értékrendemben a nővérem semmi jóval nem volt illethető, erre fel mit kapok? Nem, nem azt, ami teljesen biztosan alátámasztja az én verziómat. Nem is tudok másra gondolni, hogy ez valami tévedés, nem is a kisebb fajtából. Vagy átverés. Bár okot nem adtam Maybelle-nek, hogy ilyen tréfát űzzön velem, ürügyet minden bokorban találhat, és ki tudja? Lehetséges, hogy egy jóakaróm próbál azzal az őrületbe kergetni, hogy kétes érzéseket kelt bennem. Ha pedig mégsem és tényleg az informátorom szórakozik velem, azzal egy egészen jól kamatozó kapcsolatát tenné kockára. Azért lássuk be, elég nagy reményeket fűzött hozzám még nem túl régiben. A bizalmamat pedig nem célszerű eljátszani. Nem ismer túlzottan, csak a szükség fokáig, de történetesen azt tudja - ha más nem hallomásból, vagy ő maga kinyomozta -, hogy a munkáimat a legnagyobb precizitással végzem el, ami tőlem el is várható. Nem adok ki a kezemből semmit, ami nem arra hivatott, hogy napvilágot lásson. A bosszúra is várok már egy ideje, és nem fogok felhagyni vele, valami kóros téveszme miatt. Előbb utánajárok ennek az egésznek, aztán meglátjuk, hogy a nővérem mennyire az, akire én emlékszem. Egy önző, lelketlen, hálátlan.. kitagadott testvér. Nem várom el, hogy tárt karokkal fogadjanak, az asszisztens nem is örül nekem túlzottan, de valószínűleg látja rajtam, hogy engedéllyel vagy anélkül, de én most a végére járok a dolgomnak. Saját maga alatt vágná a fát, ha hagyná, hogy csak úgy rátörjek a főnökére, így nem akadékoskodik sokat. És minő meglepetés… Határozott fellépésem eredményeként rekord gyorsasággal jutok be az irodába és nevethetnékem támad, amint meglátom a nő karjait egymásba fonódni. - Gondolom, ez volt a szívélyes fogadtatás… - forgatom meg a szemeimet és hellyel kínálom magam anélkül, hogy ő maga megtenné. Több kérdésem is van hozzá, és aligha lesz ez a beszélgetés rövid.. Továbbá így legalább megkímélem mindkettőnket attól, hogy a pótcselekvésként végzett ideges járkálásom az őrületbe kergessen. Végül nagyot sóhajtva veszem tudomásul, hogy nem vagyok szívesen látott vendég, és ahelyett, hogy zavartatnám magam, az orra elé tolom a paksamétát. Nem azért, mert ne tudná, mi van benne, hisz tőle kaptam… - Ki fizetett neked ezért? – kérdezem komoly hangon, és igyekszem úrrá lenni kíváncsiságomon. Egyelőre más nem lebeg a szemem előtt, minthogy valaki lefizette azért, hogy hamis információkat adjon el nekem. Ha ez be is bizonyosodik, azt hiszem, lesz egy újabb megbízatása. Rühellem, ha valaki szabotálni próbálja a tervemet.
Egy újabb unalmas nap, de nem azért, mert nem történik semmi, hanem azért mert mindig ugyanaz a rutin. Felkelek, megreggelizem, és utána munkába állok. Sokszor még nem is személyesen kapom meg bízásokat, hanem minden féle kütyün keresztül. De nem is ez zavar igazán, hanem az, hogy újra itt kell lennem ebben az irodában. Gyönyörű kilátás nyílik a városra, így egy szavam se lehetne, de már unom. Mindig ugyanazt látom. Azt, ahogyan az emberek átnéznek egymáson és nem segítenek a másikon. Elhiszem, hogy mindenkinek sok baja van, s nem akar még több terhet a nyakába venni, de akkor miért várják azt, hogy rajtuk megsegítsen valaki, ha ők se képesek másokon segíteni? Fura egy korban élünk. Hallottam, amint valaki kopog az ajtón mire lassan megfordultam, de nem mozdultam az ablak elől. Igen, Miss Wyle? – nézek a titkárnőmre kíváncsian, hiszen soha nem szerettem azt, ha nem telefonom keresztülzavar, hanem benyit. Ezt jó párszor a tudtára is adtam, viszont kíváncsi lennék arra, hogy mit tenne akkor, ha most egy nejlonba csavar hullát pillanata meg a helység közepén. Sok ember beteszi ide a lábát, de annál kevesebben hagyják el élve. Nem azért, mert annyira kegyetlen lennék és élvezném az emberek megölését. Lehet volt nekem is egy ilyen korszakom, de néha az életük az alkutárgya, amikor kérnek tőlem valamit, akkor még azt nem is említettem, hogy jó pár ostoba próbál az életemre törni. Ezeket általában én intézem el, de van olyan, amikor a piszkos munkát az embereimre hagyom. Sürgetően intek felé és a tekintetem is szinte most már felfalja őt, de olyan értelemben, hogy mégis mit képzel, hogy zavar. Miss Ross van itt. – mondja kissé zavartan és próbál mindenhova nézni, csak rám nem. Ez egyszerre bosszant és egy apró mosolyt is az arcomra csal. Küldje be! – mondom neki kissé siettetve, majd elindulok az ajtó felé, de inkább úgy döntök, hogy megállok a szoba közepén. Nem értem, hogy mit keress itt, hiszen már megtaláltam neki a nővérét és a többi információt is átadtam arról, hogy nem ő tehet arról, ami történt. Az már nem rám tartozik, hogy elhiszi vagy nem. Amikor belép, akkor felvonom a szemöldökömet és végig mérem őt. Mit keresel itt Gabriella? – kérdezem tőle kíváncsian és lassan összefonom a karomat magam előtt, miközben neki dőlök az asztalomnak és onnét figyelem őt. Ő is tudja, hogy nem jó velem ujjat húzni, mert általában mindig más sérül meg és nem én. Nem túl gyakran szoktam az embereket a keresztnevükön szólítani, de most úgy éreztem, hogy jobb, ha tudja, hogy nagyon jól tudom azt, hogy kicsoda ő.
Kezdőlap
• 