Nem tudtam, mire számíthatok ma este. Egy dolog volt felhívni Caroline-t, hogy jöjjön el velem erre a bálra. Ha jól tudom, a főiskolán tengeti a napjait, és ki tudja, belefér-e neki egy ilyen kis kiruccanás. New Orleans nem a szomszédban van. Én pedig.. nem várhatom el tőle, hogy otthagyjon mindent egy pár óra kedvéért. ÖRömmel töltött el, mikor végül is elfogadta a meghívásomat, és azóta nagyjából nem is lehet levakarni a vigyort a képemről. Bár meglep, amiért ez a Tyler nevű gyerek még nem kavart be. Igaz, jó kérdés, hogy miért tenné, ha már semmi köze ehhez a lányhoz. Nem mintha nekem lenne, az már a... múlt.. nem tudhatom, hogy akar-e tőlem még valamit, vagy csupán egy barátja vagyok. Jó lenne megvilágosodni, de egyelőre jobb, ha homály fedi ezeket.. magam se tudnám, mit csinálnék ha kiderülne, hogy milyen szándékai vannak. - Nos, hölgyem... ideje lesz megérkezni. - jegyeztem meg, ahogy az órámra néztem. Csak csendesen várakoztam itt, nagyjából öt perce. Gondoltam, én hozom el őt ide, de ragaszkodott ahhoz, hogy ne tegyem. Hát rendben. Ezek a nők.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Dec. 21, 2014 4:08 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Nemet kellett volna mondanom. Mégis egy részem, egy nagyon-nagy részem el akart jönni ide. Azért, hogy egy kis időt tölthessek el vele. Nem tudom, hogy hányadán állunk vagy egyáltalán merre sodródunk, de nem is vagyok benne biztos, hogy pontos válaszokat akarok. A múltban pontosan az tett mindent tönkre, hogy eljutottuk egy biztos pontra, ahonnan nem lehetett egyszerűen visszafordulni, mintha mi sem történt volna. Most pedig félretolva a múltat eltöltünk együtt egy estét, ami fogalmam sincs, hogy hova fog vezetni. Mondhatni szokás szerint egy kicsit késve indultam, de az előkészületek sokkal tovább tartottak, mint gondoltam volna. Az eredeti elképzelésemet az utolsó pillanatban dobtam ki a kukába és egy teljesen más irányt kellett a lehető leggyorsabban kihozni magamból, amitől nem nézek ki úgy, mint akin átment az úthenger. Fogalmam sincs, hogy mennyit késhettem, de az utolsó lépéseket az autómtól elég szaporán tettem meg, majd mikor megpillantottam őt egy picit lelassítottam és próbáltam a légzésemet is normálisra állítani, ami a hevesen verő szívem miatt nagyon is nehéz volt. Nem azért, mert siettem, hanem mert megláttam őt. Azt hiszem a szívem csak a múlt egyik részét hajlandó félretolni. Azt, amikor elengedett. A többit pedig jól bezárta magába. – Bocsáss meg nekem, hogy késtem. – Magyaráztam gyorsan, mikor végre melléértem.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
A benti melegről kilépve kissé furán éreztem magam. Egy idegen férfi társaságában eléggé... kellemetlen csak úgy járkálni, főleg ha nem tudom, hogy... mit is akar tőlem. Beszélgetni? Ugyan,. miért beszélgetne velem csak úgy azok után, hogy megmondtam, nem vagyok egyedülálló? Nem igazán tudom jelenleg hová tenni, de remélem, hogy nem én fogom a rövidebbet húzni... és pár perc igazán belefér. Azt hiszem. - Öhm... esetleg szeretne velem pár gondolatot megosztani, hogy nálam jobb társaságot nem talált erre a pár percre? - kérdeztem, ám hangom nem tükrözte a tartózkodást és félelmet, amit jelenleg éreztem iránta. Senki nem tudja, hogy itt vagyok vele. Alig van pár ember körülöttünk... ez egyszerűen hátborzongató...
- Ez a jó modor, hölgyem? Így nevelték? - böktem ki rögvest, ahogy megcsapott a friss levegő. A benti tumultust elhagyva jólesett a kinti pangás, a mindent beborító, hideg sötétség. Az úri tartás egy-kettőre lepergett rólam, és már nem éreztem szükségét annak a nyálas odaadásnak, ami bent kötelezett. A vadász voltam, ropogósra vasalt öltönyben. - Miért nem kedvesebb? - lengett ki kezem színpadiasan. - Látta, mennyire igyekszem, hogy kedvére tegyek. Miért nem értékeli? - ragadtam meg a kezét, hogy egy csókot erőltessek rá, s azután is béklyómban tartottam. - A férje nincs itt... Sőt, senki sincs itt, hogy megvédje, ugye, jól gondolom, ugye? - mutattam rá, majd mögé suhantam, karjait maga előtt kereszteztem, és nyakába csókoltam. Egy kis játék... talán annyi belefér a távozás előtt. Állkapcsom nagyra tátottam, és mélyen szívtam húsába. Bolond leány... mily bolond leány. ઈ Zene ઈ Note : ઈ Words
Valami nagyon de nagyon rossz érzés mart bele a gyomromra... vannak dolgok, amiket nem véletlenül nem teszünk meg... a szülők nem véletlenül óvják a gyermekeiket idegenektől, s én magam is nem véletlenül kerültem el őket eddig alaposan. És most mégis belefutottam valakibe, aki eleinte rám üvöltött, majd jómodort erőltetett magára, végül pedig... várjunk, most mit is csonál? - Én... én nem - kezdtem volna bele, de ezzel már alaposan elkéstem; teljesen összezavart. Hogy mivel... azt hiszem, ez rögvest kiderült volna bárki számára. Ahogy megmarkolta kezemet, és később sem engedte, majd tovább folytatta azt, amire egyáltalán nem számítottam, csak annyit éreztem, hogy összekoccannak a fogaim. - Engedj el, te beteg állat! - bukott ki belőlem sziszegve, ám rohadt mód nem érdekelte, hogy mit mondok vagy mit teszek... csak annyit éreztem, hogy feltör belőle az uralkodó én, és mire bármit is tettem volna, vagy akárcsak egyet pislogtam volna, éreztem, hogyan éli ki vámpír hajlamait a nyakamon. Egy hangos szisszenés bukott ki belőlem, miközben próbáltam lelökni magamról a kezeit, de mindhiába. Ez egyáltalán nem ment...
Türelmesen vártam. Igaz, ez nem a fő erényem volt, hisz mióta csak eszemet tudom, törekedtem a tömörségre, s rögtönzésre. Nem szerettem várni. Ügyvédként pedig a tárgyalóteremben sem alapozhattam mindent a türelemre. Ott a hevesség az első, a temperamentum, az, hogy sakkban tartsd a vádlottadat... ezzel sosem akadt gondom. És eddig azt hittem, hogy a nőkkel sem lesz. Úgy tűnik, hogy ebben talán tévedtem. Az első nagy tévedésem az volt, hogy elengedtem Caroline-t. Már nem is tudom, mit gondoltam, mikor megtettem... megigéztem. Azóta pár szó szerint megjártam minden poklot is. Éreztem kellemes parfümét, mikor láttam befordulni az autójával, végül pedig odaért mellém, és egy kissé döbbent mosollyal vettem szemügyre őt, ezzel palástolva, hogy jelenleg öltözékétől se köpni, se nyelni nem tudok. Talán nem is akartam. - Igazán csinos vagy. - jegyeztem meg, miközben felé nyújtottam karomat, miközben szemtelenül rá mosolyogtam, de végül legvégső gondolataimat nem mondtam ki, hisz nem volt célom, hogy rögtön pajzán megjegyzésekkel bombázzam. - Remélem, elfogadsz a társaságomban egy italt. - indultam el befelé.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Jan. 09, 2015 9:06 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
|| to hayden ||
Nem tudom, hogy mikor fognak megszűnni ezek a fránya pillangók a hasamban, amelyek mindig megjelenek, akárhányszor találkozom Hayden-nel. Bármennyire is próbálom tagadni, vagy bármennyire próbálok az egész dologtól elszabadulni és falat emelni kettőnk közé nem vagyok rá képes. Mert van egy érzés, ami mintha mágnesként hatna rám és a karjaiba vonzana. Tudom jól, hogy én is ugyanígy vonzom őt. Kitapasztaltam és őszintén tetszik is csak nem tudom, hogy mi ketten merre is haladunk. Mondjuk nem ezen az éjszakán fogom megváltani a világot, szóval valószínűleg nem kellene ezen töprengenem most, mert semmi értelme nincs. Csak jól kell éreznem magam és ennyi. Ez az egyetlen feladatom ma. Jól érezni magam annak a férfinak az oldalán, akit szeretek. Mert szeretem. Még mindig. –Köszönöm.– Válaszolom mosolyogva és egy kicsit belepirulok a bókjába, majd pedig készséggel belekaroltam. Szerettem ilyen közel lenni hozzá. Érezni az illatát, ami szinte rögtön megszédít. Hogy lehetséges valakit ennyi idő után is szeretni? Főleg, hogy az elválásunk nem volt szép. Aztán belenézek a kék szemeibe és már tudom. Pontosan ez a pillantás vett le a lábamról. – Még kettőt is. – Feleltem kuncogva, miközben alig bírtam levenni róla a szemem.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Jan. 16, 2015 8:21 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Elena & Jared
I don't trust words. I trust actions.
A vérét határokat feszegető erőszakkal nyeldestem, úgy téptem húsát, hogy a szövetek engedtek a feszítésnek, és kimozdultak a fogam nyomán. A belém pumpált anyag telítette gyomrom, majd' megfeküdt bennem, de az állatnak még kopogott a szeme. E pillanatban harapódzott meg a gondolat a fejemben, hogy valami nem úgy alakul, ahogy annak illene. Valami nem stimmel. Ajkaim elszakadtak a mart sebtől, eleget szipolyozták a legyengült testet, végigszaladtak arccsontján, majd ajkait találták meg, amik bár hűen zárkóztak béklyóba, néhány szemérmetlen, lopott csóktól nem tudtak elállni. Fejemben szajkózott valami mérges, öblös hang: nem ő az a lány, akiért reggel felöltöttem magamra a zakómat, áthurkoltam a nyakkendőt és hátranyaltam a frizurámat. Túl vadóc, mégis túl egysíkú, kiszámítható és gyenge. Nem arra a feladatra lett teremtve, amire én a keresettemet szántam. A delikvens rázkódott a kezeim között, ajkamról csöpögött a vörösség nadrágszáramra, amit újra és újra szisszenéssel fogadtam. A kapualjból hangok ütötték meg fülemet, rajtam pedig egyre inkább úrrá lett egyfajta idegen feszültség. Zavart. - Szépségem, talán majd máskor - búgtam fülébe, és mindenféle ékesszólást és megjegyzést zsebre téve suhantam el a helyszínről a magam vérszemével, és pislákoló árnyékával.
ઈ Zene ઈ Note :Köszönöm a játékot, drága. Legközelebb tovább fogom élvezni a társaságát, ezt veheti készpénznek ઈ Words
Which one is your mask?
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
|| én is köszönöm a játékot! És vettem a fenyegetést, uram! ||
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Feb. 08, 2015 12:34 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Ahogy megfogtam a kezét, valamiért akaratlanul is eszembe villant a múltkori este a nappalijukban. Teljesen elveszítettem minden józan eszemet, és olyasmit csikart ki belőlem, amiről nem tudtam, hogy létezik bennem. Nem vagyok az érzelmek embere, s ami azt illeti, ódákat és szerelmi vallomásokat sem fogok szavalni, verseket meg főleg nem fogok írni. De ezt nyilván már ő is tudja... ha nem tudná, nem kezdett volna velem. Vagy legfeljebb elmagyarázom neki, ha ez problémát jelentene. Az előzője.. valami Tyler.. ő se tűnt túl romantikusnak. Én pedig ugyan sok nőt tudok a hátam mögött már, de egyelőre úgy tűnik, hogy egyiknek sem volt fő éltetőeleme a romantika. Nem várták el tőlem. Caroline vajon elvárja? - Akkor, először is... igyunk a szépségedre. - kacsintottam rá, majd összekoccintottam a poharam az övével, miközben el sem eresztettem a tekintetét. Végig őt figyeltem. Szépségem... - Nem akarok túl sokáig itt maradni, ezt vésd jól az eszedbe. - hajoltam végül oda, és mindezt a fülébe suttogtam. Hangomból kiérezhette, hogy nem sokáig tervezek itt jópofizni. Nem bizony!
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Feb. 08, 2015 3:29 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
|| to hayden ||
Még mindig a füleimben csengenek a szavai, amit azt hiszem soha nem leszek képes elfelejteni. Nem is akarom elfelejteni. Egy életre az emlékezetembe zártam úgy, hogy soha ne felejtsem el. Még semmi és senki nem tett engem ennyire boldoggá, mint a szavai abban a pillanatban. Mindig is éreztem és tudtam, hogy szeret, de az, hogy kimondta azt hiszem sokkal jobbá tette az egész helyzetet. Láttam, hogy igazi küzdelem dúlt benne és nehezére esett kimondani, de ez is csak hozzásegít engem ahhoz, hogy tudjam komolyan gondolta és ez nem olyasmi, amit minden nőnek elmond, akit le akar fektetni. Neki erre nincs szüksége. Már a puszta külseje épp elég meggyőző ahhoz, hogy valaki le akarjon vele feküdni. De nem engedem a karmaim közül. Szükségem van rá, akár csak a levegőre. Szavaira ismételten elmosolyodom és nem tudom, hogy mihez kezdenék, ha még mindig ember lennék és fogalmam sem lenne a létezéséről. Talán egy hatalmas üresség tátongna a lelkemben, ahol most ő helyezkedik el és túlságosan nagy részt tölt ki bennem. Ez az igazság. – Nem kell aggódnod én is szívesebben élvezem a társaságod, ha csak kettesben vagyok. – Rámosolyogok, majd pedig finoman az alsó ajkamba harapva nézek bele a gyönyörű kék szemeibe, amikkel már az első pillanattól kezdve levett a lábamról.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Feb. 18, 2015 10:20 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to Abbie
To my little vampire
Nem tudom, hogy mire számított. Talán azt hitte, hogy valami üres bájcsevegés lesz közte és köztem. Ennyire már ismernie kellene, hogy soha nem szoktam kerülgetni a forrókását. Még akkor se, ha a partneremnek nem igazán tetszik az, amit kérdeke vagy amiről beszélgetek. Nem igazán szokott érdekelni azt, hogy az éppen aktuális társaságom is jól érezze magát, mert a legfontosabb számomra az, hogy megszerezzem a számomra fontos információkat. Na, meg persze az, hogy jól érezzem magamat. Tudom, hogy önző, de ez éppen annyira önző dolog, mint amennyire önzőek az emberek. Lehet ők ennyire nyíltam nem merik felvállalni, de a legtöbbjük teljes mértékben az és ha sérelem éri őket, akkor hirtelen hercegnőkké vagy éppen gonosz boszorkányokká válnak és ott próbálnak ártani az embernek ahol tudnak. Szóval szerintem nem csak önzőek, hanem még kétszínűek is. Egy ártatlan mosollyal pillantok rá, majd egy darabig csak figyelem őt, de végül megszólalok. Miért ne tartoznának rám, hiszen a barátom szenved. Talán segíthetnék neked, ha nem lennél ennyire ellenséges velem. - mondom neki könnyedén és ártatlan arccal. - Szerintem nem ártottam neked vagy tévednék Abbie? - kérdezem tőle még mindig ártatlan hangon. Lehet, hogy fel akarom őt használni az egyik tervemhez, de erről neki nem kell tudnia. Elegendő az, ha rávezetem arra, hogy nem vagyok ellenség, hiszen korábban se ártottam neki, még ha meg is tehettem volna. Az ember nem árt azoknak, akiket fel akar használni a céljaiért, hiszen majd ott úgyis megsérülnek, esetlegesen meghalnak. Amikor elindulunk, akkor belekarolok és csendesen sétálok mellette. Szemügyre veszem az embereket, de nem teszek semmi gyanúsat. Nem sokkal később pedig az udvaron találom magamat, ami annak ellenére, hogy egész jó idő van eléggé kihalt. Az egyik üres padhoz vezetem és leülök rá. Mi a baj? Annyira csendes vagy. Esetleg nem bízol bennem? - kérdezem tőle kíváncsian, de még mindig nem mutatom jelét annak, hogy esetleg emiatt izgulnék. Sokkal inkább azt mutatom, hogy ez mennyire rosszul esik, hiszen remek színésznő lettem már Bailey mellett.
Míg a húgom mellett maximum attól kellett tartanom, hogy kicsavarja a nyakam, vagy leszúr, addig belőle kinéztem, hogy életemre törjön különösebb indok, vagy egy rossz szó miatt. Furcsa és valószínű meggondolatlan feltételezés volt ez tőlem, de nehezen tudtam leküzdeni a késztetést, hogy ne távozzak, és hagyjam ott a társaságát, amíg nem késő. Azzal viszont tisztában voltam, hogy ha tenne is bármit, azt nem ennyi ember előtt fogja tenni.Nem ennyire nyíltan, inkább a kis erejét használja fel. Ez viszont csak még inkább csengetésre ösztönözte azt a kis valamit a fejemben, ami jelzi, ha veszélyt kell éreznem. Veszély helyett most egyszerre éreztem kíváncsiságot és akartam távolságot tartani, ami együttesen nehezen kivitelezhető, ezt be kell látnom. Negédes szavai és a furcsa kérdés, olyan választ mondatott ki velem majdnem, amin meglepődtem. Majdhogynem azt vágtam rá, hogy nem tettél ellenem semmit, de nem lehetek benne biztos, hogy a jövőben sem fogsz. Ellentétben veled, én nem érzem úgy, hogy szenvednék, inkább úgy érzem magam, mint akit behálózott egy boszorkány, és csupán a nevelésnek köszönhetően nem fordítottam még hátat neki, mellőzve a köszönést. Ezt viszont megtartottam magamnak, és halovány mosollyal, mely ártatlanul simította ki kételkedő vonásaim, szólalok meg, semmi előbb utaló dolgot hangosan kimondva. -Nem, nem ártottál, és nem viselkedem ellenségesen. Viszont nem szeretném megosztani azt, ami a szívem nyomja. Közelről, s távolról sem becsülöm le, hogy mennyire ismered az embereket, de nem szenvedek semmitől és senkitől.-mondom kisimult, semmitmondó arcvonásokkal, és ahelyett, hogy elfordítanám tekintetem, abba a furcsán és nem túl biztatóan csillogó szemébe nézek, állom tekintetét. Nem volt kedvem hosszabb magyarázkodáshoz, de energiám sem maradt sok ahhoz, hogy tartsam magam az elvárásaihoz, hogy ne nyíljak meg, és fakadjak ki előtte, s mondjam ki a véleményem hangosan. Elindulunk, belém karol, és pár lépés múlva a kissé kihalt udvaron vagyunk, amikor helyet foglal, először csak ácsorogva nézek le rá. Végül kérdése rángat ki a gondolatok közül, és elszakad a határ az őszinteség és az eddigi megjátszásom között, őszinte választ adok, gondolkodás nélkül. -Kellene benned bíznom? Alig ismerlek, és ne vedd a szívedre, de szerintem elég, ha a felszínes barátság határait súroljuk a jövőben is.-mikor a mondat elhagyja szám, ajkaimba harapva, vonom fel szemöldököm a magamnak okozott meglepettségtől, és egyszerűen vállat vonok, mintha mi sem történt volna. Szemébe nézek, de szem ágában sincs leülni mellé.
Belenéztem szemeibe. Amikor annak idején New Yorkban utoljára láttam, nem ezeket az érzéseket véltem felfedezni pillantásában. Nem is csoda! Éppen akkor hagytam el, vagyis.. mondtam neki, hogy hagyjon el, s feledjen el örökre. Nem voltam egy olyan férfi, aki tisztességes szabályk szerint játszik, ami probléma, hogy ma sem vagyok olyan, de leginkább arra próbálok ügyelni, hogy ne okozzam neki fájdalmat. S akkor is erre próbáltam időt fordítani. Egyáltalán nem láttam értelmét annak, hogy összetörjem egy fiatal kislány szívét, mert nem érdemelte meg. Így is túl sokat kaptam belőle, s nem tudom, hogy mi mindent érzett, mekkora üresség lehetett benne, mikor a távozását kértem. Az igézés után. Egy aljas gazember voltam. Nagyot nyeltem, de továbbra is mosolyogtam, ujjaimat pedig összefontam övéivel. - Kedvesem, sok mindent ígértem neked ma estére, s nem felejtek! - kacsintottam rá szemtelenül, majd közelebb húztam magamhoz. - Örülök, hogy ma este eljöttél ide velem. De van egy olyan érzésem, hogy a boldogságunk nem fog örökké tartani. - fordítottam el egy pillanatra tekintetem. - Jó is, hogy most távol vagyunk Mystic Fallstól... hallottál róla, hogy Tyler visszatért, nem? - kérdeztem, de hangomon nem érezhette, mennyire is félek a választól. Hát, paranoiából jeles. Sosem voltam féltékeny. De amit tudtam, azt tudtam. Kettejüknek volt köze egymáshoz, a szakításuk pedig - Caroline szerint - papíron történt. Nem akarok meglepetéseket.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 15, 2015 1:14 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
|| to hayden ||
Mikor vele voltam úgy éreztem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Nem tudok rá haragudni azért, hogy megigézett. Szeretnék, de egyszerűen nem tudok. Amióta csak felbukkant az életem teljesen megváltozott. Megmutatott nekem egy olyan érzést, amit senki más iránt nem leszek képes olyan erősen érezni. Neki pedig igazi kihívás, hogy elismerje és ezzel tisztában vagyok. Ellökött mert nem bírta. De most már bármit is csinál nem tud olyan könnyedén ellökni. Az, hogy próbálkozik értem sokkal többet jelent, mint ő azt gondolná. Az pedig, hogy kimondta azt a bizonyos szót csak még boldogabbá tett engem. Mintha újjászülettem volna. Csak erre volt szükségem, hogy érezzem és tudjam, hogy szeret.. Boldoggá tesz. Minden egyes pillanatban. Mikor velem van és még akkor is, mikor távol vagyunk egymástól. Teljességgel belopta magát a szívembe és bármit is tehetnék soha nem tudnám teljesen kitörölni őt onnan. – Ennek örülök. – Mondom kuncogva, miközben egy kicsit hozzásimulok, mikor közelebb húz magához. – Ne legyél ennyire negatív. – Jegyzem meg gyorsan és mosollyal az arcomon megrázom a fejemet aztán az a mosoly el is tűnik az arcomról. – Tudom, hogy visszatért. De te most féltékeny vagy? – Vigyor kúszik az arcomra, hiszen édes tőle, hogy féltékeny. – Nincs miért aggódnod. Nem beszéltem vele már jó ideje és nem hiszem, hogyha beszélnénk is változtatna az egész bármin is. – Nem tervezem, hogy újra visszamegyek hozzá valaha is. Egyszerűen mind a kettőnknek jó a másik nélkül. Megpróbáltuk, de nem működött. Továbbléptem. Reményeim szerint ő is.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 13, 2015 6:38 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Negatív. Rám ezt is ritkán mondják, habár meglehetősen érdekes életfelfogással rendelkezem, ez már megmutatkozik abban is, hogy mennyire lazán fogom fel a nőkkel való kapcsolataimat, illetve hogy mennyire képes vagyok kezelni egy kínos szituációt. Alapjáraton nem mindenki ilyen, de nem tudom hogy az én sikerszériám meddig tart, mert.. Caroline megbolondított. Ezért kerültem a szerelmet. Megváltoztat. Mondom én, aki előtte még sosem volt szerelmes, s még romantikus filmekből sem ismerem az érzést vagy a tényeket, de láttam már elég házas embert, vagy inkább. szerelmes embert. - A féltékeny szó sosem szerepel a szótáramban, drágám. - húztam ki aztán magam, és belekortyoltam az imént felvett pezsgőbe. - De tudod, az egész attól függ, hogy lenne-e okom rá. És ha te azt mondod, hogy nincs, akkor... meg sem szólaltam! - húztam ki magam széles vigyorral, majd félrebillentettem a fejem. - Elég sok minden maradt ki az életemből, mióta nem láttalak. Mármint az elmúlt hetekben. - fűztem aztán hozzá. - Még mindig a legjobb barátod hős megmentője vagy? - kérdeztem egy széles vigyorral. Tylerről nem akarok több szót ejteni. Mindig is érdekelt Caroline élete, leginkább azért, mert mióta akkor és ott.. New Yorkban láttam, sokat változott. Nemcsak külsőleg, hiszen érett nő lett. De a személyisége is. S azt hiszem, ezt azok is megerősítenék, akik nap mint nap találkoznak vele. Felnőtt lett, s talán most ezért érzem ennyire biztosan, hogy kell nekem. Nem csak egy múló hóbort miatt van velem. Remélhetőleg legalábbis, mert én még sosem éltem át, milyen lehet elhagyva lenni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 14, 2015 3:04 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
|| to hayden ||
Tudom, hogy Tyler a városban van, hogy visszatért, de nem hiszem, hogy túlságosan sokáig maradna. Ahogy őt ismerem hamarosan találni fog egy nőt, aki mondjuk távolra elcsalogatja és még csak gondolnom sem kell arra, hogy egyáltalán beszéljek vele arról, hogy mi is történt kettőnk között és a kapcsolatunk normális lezárást kapjon. Mert, ha akart volna valamit is szerintem az lett volna az első dolog, hogy bekopogtat az ajtómon, de ezek szerint megvett engem azután, hogy képes voltam papíron véget vetni az egésznek, de mit sem számít már. Régen volt és jobb is, hogy a mi utunk többé nem folyik egybe. – Szóval, ha azt mondanám, hogy mindig érzek iránta valamit, akkor az lennél. Hmm. Szerintem sikeresen is megismerkedtél a féltékeny szóval. – Nagyon is tetszik, hogy féltékeny. Végre egyszer nem én vagyok az, akinek féltékenynek kellene lennie. Bár lehet, hogy ezt nem kellene ilyen hirtelen feltételeznem, mert tisztában vagyok vele, hogy Hayden minden nő álma és elég sok ellenségem van úgymond, mert ha többre nem is egy éjszakára meg akarnák kapni, de én nem eresztem. – Ez bonyolult. Nem akarja, de mégis szüksége van rám. Plusz, ha valakire nem kell féltékenynek lenned, akkor ő az. – Mondjuk, ha úgy vesszük Tyler mindig féltékeny volt Stefan-ra. Akárhányszor csak a közelében voltam szinte éreztem, hogy mennyire nem örül neki. Egyszer úgymond csókolóztunk is, de már alig emlékszem rá, így felesleges bármilyen jelentőséget adni ennek az egésznek. – De mi van inkább veled? Hány nő próbált bemászni az ágyadba? – Nem tehetek róla, de kíváncsi vagyok. Lehet, hogy ő hűséges akar lenni hozzám, de ettől még nem fognak a nők kevésbé vonzódni hozzá és, hát.. Férfiból van.
Kezdőlap
Which one is your mask?
|| 
△ Words: 375