Daughter && Father

Nem hittem volna azt, hogy ennyire kimerítő lesz a nyári kurzuson részt venni, de hiába voltam olykor olyan, mint egy hulla vagy egy zombi már a fáradtságtól, viszont ennek ellenére se bántam meg, hogy jelentkeztem rá. Igaz, így megint sok időt töltöttem a Whitmore falain belül, ugyanakkor legalább kicsit távolabb voltam apától is, hiszen a bankos beszélgetésünket követően nem éppen volt még mindig felhőtlen a viszonyunk. Kicsit talán javult, olykor képesek voltunk teljesen úgy beszélgetni, mint apa-lánya tenné, néha egy-egy nevetés is elhagyta az ajkunkat, pedig a helyzet nem volt éppen derűs. Nem hibáztatom azért, hogy nem teljesen tudja elfogadni azt, ami vagyok, vagyis amit mondtam, hiszen sose mutattam meg neki azt, hogy miként is tudok átváltozni, vagy milyen farkasom, de úgy éreztem, hogy ennek nem jött el az ideje. Bármennyire is tudott olykor az agyamra menni és kívántam olykor, hogy inkább vinné magával az ördög és halna meg, ha túlzottan felhúzott, azért nem akartam neki szívrohamot okozni.
Szerintem kész szerencse volt, hogy nem tűnt fel az, hogy belopózott a tárgyalásomra, mert ha tudom, akkor biztosan leblokkoltam volna, pedig most nem tehettem meg. Egy erőszaktevőt kellett a rácsok mögé juttatnom és még így is akadtak komplikációk, hiszen voltak olyan információk, amiket az ügyfelünk elhallgatott, de a tárgyaláson kibukott. A jelét viszont nem akartam adni, hogy nem tudok róla, vagy időt kérni, mert a végén még elbuktunk volna, azt pedig nem engedhettem meg. Marie szerencsére támogatott végig, ő már rutinos volt és volt az egyik, akit kirendeltek mellénk nyárra, hogy tanuljunk tőle. Meglepődtem, amikor engedte, hogy én vigyem végig és csak akkor fog segíteni, ha szükséges. Láttam az elismerős pillantást, amikor pár perc kisebb hallgatás után fordítottam ismét a helyzeten, míg végül meg nem nyertük az ügyet. Örömömben legszívesebben ugráltam volna, mint egy dedós, de még se akartam leégetni magam. Kisebb ujjongás és gratulációk után viszont már kint is voltunk a bíróság folyosóján, ahol egy ismerős hangra lettem figyelmes. Sietve kaptam fel fejemet és megdöbbenve láttam, amikor a másik ajtón lépett ki éppen a tárgyalóteremből az apám. Pontosan abból, amelyikben én is voltam. Nagyot nyeltem, de mielőtt eltűnhettem volna megdöbbenésemben megszólaltam.
-   Apa? – csak ennyi csúszott ki ajkaim között és hirtelen úgy éreztem magam, mint aki most fog összeesni, hiszen nem akartam belegondolni abban, hogy végignéztem a csatámat, amit majdnem akár el is bukhattam volna a hazugság miatt. Istenem, kérlek add, hogy csak véletlen ténfergett erre… nem ott volt, csak egy ismerőst megpillantott és ezért bement a terembe, de semmit több…

Van valami jó abban, ha ismerik az ember nevét. Felkapják rá a fejüket, mikor meghallják, és ilyenkor általában szólnak, mert … ha én vagyok a név tulajdonosa, akkor arról tudnak, de ha más … adott esetben a lányom, szólnak. Így derült ki, hogy bár nem említette azt, hogy lesz egy éles, hivatalos ügye, végül tudomást szereztem róla, mert szóltak a bíróságról, hátha esetleg félreértés történt. Mondjuk, hogy vannak jó és rossz tapasztalataik is már velem, szeretnének szabályosan eljárni, nehogy bármi is rájuk lehessen húzni. Mintha szükségem lenne indokhoz ehhez ...
Lemondtam az egyik ügyfelem és úgy döntöttem, hogy nem akarok olyan nagy feltűnést kelteni, így a Lamborghini-vel indultam el a kisváros felé. A Ferrari-t sokkal feltűnőbbnek gondolom az piros, a Lamborghini-m pedig fehér. Az egyik, de nem tehetem meg, hogy hagyom őket porosodni … mindig váltogatom, hogy épp melyiket használom. A titkárnőmet még felhívtam, hogy tudja meg melyik teremben tartják Wanda ügyét, és amint ez is meg volt, már könnyen ment minden. A rendőrség épülete elé parkoltam le az autót, onnan aligha fogja bárki is megpróbálni feltörni. Bár nem ápolók túl jó viszont a rend éber védelmezőivel, ők sem akarják, hogy egy olyan jelentéktelen ügy miatt, mint egy autólopás, meggyűljön egymással a bajunk.
A legelejéről ugyan lemaradtam, de sikerült úgy bejutnom a terembe, hogy ne keltsek feltűnést és ne vegyenek észre. Én is voltam már hasonló helyzetben, és bár egyik rokonom sem jött el, hogy megnézzen engem, biztos vagyok benne, hogy nem tett volna jót, ha az első ügyemnél, ahol valóban az én kezemben volt a kormány, megjelennek. Félrerántottam volna és felcsavarodok egy fára. Azaz, a bírói pulpitusra. A lényeg, hogy nem szerettem volna, ha Wandát befolyásolja a jelenlétem bármilyen szinten is. A legapróbb dolgok is számítanak ilyenkor, főleg az elején. Minden pályakezdő jó startot akar venni, nem igaz?
Előbb jöttem ki a teremből, mint Wanda, nem mentem oda egyből, hogy belerondítsak az ünneplésbe. Megvártam, amíg ők is kiértek, addig pedig zsebre dugott kézzel sétáltam fel-alá a folyosón, a képeket nézve.
-Wanda! – szólítottam meg, mikor megláttam, hogy kiért, közelebb sétálva hozzá. – Örülök, hogy még felismersz. – bólintottam kissé zavartan mosolyogva, a kérdését hallva. – Na, milyen érzés győzni? – jó, tudom, hogy jó, de … lesz ez jobb is, ha már pénzt is kap majd érte. Én soha nem voltam álszent, két dolog miatt csinálom azt, amit: egyrészt, jó vagyok benne, másrészt, jól fizet. – Szólhattál volna róla. – vontam meg a vállam. Tudom, hogy miért nem szólt, és végül is meg is értem. Ha pedig azt akarta, hogy ne jöjjek el, hát … nem sikerült.

Daughter && Father

Direkt nem szóltam apának, hiszen nem akartam, hogy itt legyen. Eleve nem volt sose a legjobb a kapcsolatunk és még most se mondanám rá. Egy fokkal jobb, vagy maximum kettővel, de igazából ha tudtam volna, hogy végignézte az egész tárgyalást, vagy legalábbis egy részét, akkor biztosan ott blokkolok le és akadnak a szavak a torkomon. Az meg eléggé ciki lett volna, ha netán ki kell vitetni őt, mert úgy gondolom, hogy zavarja a jelenlétével a tárgyalást. Akkor biztosan a címlapokról köszöntött volna vissza ez az ügy is, de nem a végkimenetel miatt, hanem az incidens miatt. Részben emiatt se szóltam neki, mert ha őt meglátják, akkor mindig jönnek az újságírók is. Nevét viselni így is egyszerre átok, és egyszerre áldás is. Biztosan emiatt találhatott ide is.
Szavaira csak felvonom a szemöldökömet és még mindig úgy nézhetek rá, mint aki ufót lát éppen, de nem értettem, hogy mit is keres itt, vagy miként tudta meg. Már az ember senkiben se bízhat? Ennyire jóban lenne az itteniekkel, hogy máris szólnak neki, ha a lánya éppen tárgyalásra készül? Kész szerencse, hogy megnyertem, mert ha nem, akkor nem is tudom mi lenne. Egy veszteség, de talán még a szemében is vesztes lennék, vagy magam sem tudom. Mindig is olyan voltam, aki küzdött és nyerni akart. Nem hiszem, hogy ez akkora vétek lenne.
- Igazán fantasztikus érzés, de ezt nem hiszem, hogy neked kéne bemutatni. – felelek végül sietve, miután megtaláltam a hangomat és kicsit a sokkból is sikerült észhez térnem. – Talán direkt nem szóltam? – kérdezek vissza meglepetten, hogy mit hitt, hogy pont erről szólnék? – Elég nehéz így is az árnyékodban élni a bíróságon, másrészt meg jobb volt úgy, hogy nem tudtam itt vagy. Honnan tudtad meg? – teszem még hozzá, majd szőkés-barna tincseimbe túrok, amit most is kiengedve hordtam. – Mióta vagy így? Elejétől itt voltál? - kérdezem meg kíváncsian, miközben olykor köszönök másoknak is, akik rám köszönnek, vagy éppen gratulálni szeretnének.

Mondhatjuk úgy is, hogy mindenhol van fülem és szemem. De, egyrészt ez undorító, másrészt pedig túlzottan is közhelyes. Szerencsére elég sokan ismerik a nevemet, és mivel az a hír járja, hogy egy idézem ”gerinctelen szarházi” vagyok, inkább felhívnak és megbizonyosodnak a dolgokról, semmint könnyelműen átnéznek rajta, hogy aztán kapjanak a nyakukba egy pert a semmiért, aminek a végén még nekik is kell fizetniük. A világ így működik, ha elég sok fejtörést okozol másoknak, kénytelenek lesznek a megkerülésed nélkül cselekedni. Engem pedig gyakran olyan dolgok miatt is felhívnak, amihez egyébként semmi közöm sincsen. Lemerném fogadni, hogy a következő években sokan veszik még fel a Carson nevet.
-Én is voltam fiatal, nekem is volt első ügyem. – vontam meg a vállamat. Ráadásul én az első ügyemet el is vesztettem. Magamnak köszönhetem, túl nagy volt az arcom és elvállaltam a leglehetetlenebb ügyet. Végül annyit sikerült kihozni belőle, hogy a védencem elkerülte a halálbüntetést. Cserébe két nappal az ítélethirdetés után felakasztotta magát, úgyhogy … nem mondanám valami nagy győzelemnek. Habár a győzelmekhez vagyok szokva, a vereség jó tanulópénz. – Carson vagy, hozzá fogsz szokni majd. – mosolyogtam a lányomra. A Carson név mondhatni lassan egyet fog jelenteni azzal, hogy győzelem. Igaz, ami igaz, nem vagyok a legjobb apa, de valamit mégiscsak jól csináltam, ha a lányom tehetséges, nem igaz? Márpedig, nekem van szemem ehhez a szakmához és nem elfogultságból mondom azt, hogy van hozzá tehetsége. – Az árnyékomban? Ha ennyire zavar az árnyékom mehettél volna … cipésznek is, nem? Az árnyékomnak sokat köszönhetsz majd még, mindig lesz, ami miatt bizonyítani akarsz. Hidd csak el! – az apám bíró volt, így mikor visszatértem az államokba rajtam is volt teher, bár nem afféle, mint amilyen Wandán van. Az életben mindig kell egy cél, amit az ember kergethet, mert ha egy pillanatra is megáll, kiesik a ritmusból, sokkal nehezebb visszaszállni a ringbe. – Tudhatnád, hogy apádnak vannak kapcsolatai. Az elnökkel is golfozhatnék. Ha akarnék. – vontam meg a vállam. Ez persze kissé túlzás, nekem ugyanis semmi időm nincs az elnökre. – Az elejéről lemaradtam. Remélem felvették a nyitóbeszédedet. Az az egyik legjobb része az egésznek. – én legalábbis így véltem. Imádtam. Ott kell elkezdeni mindent. Manipulálni, odaszúrni a másik félnek, az ügyből adódóan cinikusnak vagy épp kellően komolynak lenni. – Igazán szólhattál volna. Látod? Eltudok vegyülni, senkinek se szúrtam szemet. – vontam meg a vállamat. Mondanám, hogy az álcázás nagymestere vagyok, de mivel imádtam a középpontban lenni, ez nem lenne igaz. De nem vagyok az a fajta ember, aki elvenné a lehetőséget a lánya elől, hogy kapjon néhány sort a helyi napilap címoldalán.