Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Sebastian .......

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 22, 2014 9:53 pm
Ugrás egy másik oldalra

Sebastian ......



FAJ
Farkas
Kor
22-23
Play BY
Austin Robert Butler
Státusz
SZABAD
Ismertető

Több éve egy iskolába járunk, de mégis a mi "kapcsolatunk" körülbelül 1 éve kezdődött. Egyszer megpillantottál játszani, illetve hallottad azt, ahogyan éneklek. Figyeltél anélkül, hogy én tudtam volna róla. Egyre gyakrabban jelentél meg, majd végül egy szép napon észrevettek, vagyis inkább beléd futottam, mert hiába volt vége a zeneórámnak te még mindig ott álltál az ajtóban és így pontosan beléd ütköztem. Nem értettem, hogy mit kerestél ott, hiszen te a suli legmenőbb sráca vagy, én pedig nem éppen tartoztam azokba a körökbe. Csodálkozva pillantottam rád és talán még kicsit zavarban is voltam. Ki akartalak kerülni és ott hagyni, de nem engedtél el. Amikor éppen elsétáltam volna melletted, akkor a kezem után kaptál és csak figyeltél. Egy darabig nem szólaltál meg, de talán a szemeid többet árultak el, mint azt valaha gondoltad volna. Végül pedig elhívtál a városba, eleinte nemet akartam mondani, de nem fogadtad el a nemleges választ, így természetesen végül igen lett a válasz.
Egyre több időt töltöttünk együtt és szép lassan beléd szerettem, bár ezt még soha nem mondtam ki, ahogyan te se. Nem érdekelt már az, hogy a suli körülötted forogjon, hiszen számodra egyedül az lett a fontos, hogy melletted legyek. Szép lassan téged is beavattalak abba, hogy mi vagyok, de egyáltalán nem rémisztett meg, hanem sokkal inkább kíváncsivá tett az, hogy mire is vagyok képes. Mondhatni a varázslás is sok vidám percet csempészet az amúgy se unalmas napjainkba, hiszen egy kezdő boszi sok mindenre képes. Amikor anyukám betegeskedett, akkor is te álltál mellettem. Végül elmondtam neked azt is, hogy mi az apám és, hogy meg akarom keresni. Pontosan tudod, hogy mikre képesek a vámpírok és emiatt nem akartál elengedni. Próbáltál lebeszélni róla, de nem nagyon sikerült. Végül pedig össze is vesztünk ezen, de mielőtt elhagytam volna a várost egy levelet hagytam neked, amiben mindent érzésemet leírtam...
Magabiztos és a lányok kedvence vagy, de téged ez egyáltalán nem izgat. Ha egyszer megtalálod azt, aki mellett boldog lehetsz, akkor egyszerűen nem akarsz más lányok karjaiban vigaszt találni. Mindig lehet rád számítani és kevés igaz barátod van. A szüleid jómódúak, amit te részben megvetsz, hiszen mindig is arra vágytál, hogy odafigyeljenek rád és ne pedig a pénzel vegyék meg a szeretetedet. Talán emiatt is voltál annyira rossz fiú, hogy felhívd magadra a figyelmet. Végül megpillantottál és egyre közelebb engedtél magadhoz, aminek köszönhetően elkezdtél változni és próbáltad minden idődet velem tölteni. Mindig képes vagy mosolyt csalni az arcomra, illetve nem csak a szavak embere vagy, hanem a tetteké is.

/Név szabadon variálható! A pb-nek örülnék, ha maradna, de lehet velem alkudozni. Bármilyen kérdés esetén szívesen válaszolok pm-ben. Wink Nagyon várlak! 40/

Vissza az elejére Go down
 

Sebastian .......

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Sebastian xx
» Sebastian Monroe
» Sebastian Hadlow
» Sebastian Dewdney
» Sebastian Lumer

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •