Annyira kizártam a külvilágot és Bry-re koncentráltam, próbáltam megfelelni neki, és a többi.. hogy, igazából teljesen kizártam a külvilágot. Teljesen el is felejtettem hogy mi egy szórakozóhely kellős közepén vagyunk, ami, nem mellesleg a húgom munkahelye.. tele kiéhezett tekintetű férfiakkal.. legalábbis, idegesít ahogy rá néznek. Csak ki ne szedjem a szemüket, egészen véletlenül. Ha róla van szó.. nem tudom visszafogni magam. Bár tudom hogy nem kényszerül rá, de mégiscsak bennem van ez a védeni akarás. Veszek egy mély levegőt, majd lassan kifújom, lehunyva szemeimet, s végül Bry-re nézek. Próbálok hallgatni a húgomra és nem ilyen bús - komor képet vágni mindenhez, mert ez az önsanyargatás sem vezet sehová. -Megtennél értem valamit? - Közelebb csalom magamhoz ujjaimmal, majd kezemet játékosan a vállára tapasztom -Még egy feles.. és lezártam az ügyet.- Nyilván igyekszem úgy tenni mint aki tényleg komolyan gondolja szavait és egy lágy mosolyt is megengedem arcomon. Hiszen valamelyes szinten tényleg komolyan is gondolom.. de ez egyik pillanatról a másikra még nekem sem fog menni. -Komolyan.. csak tudnám mikor lettem én ilyen érzelgős. - Morgok magamban, hiszen, régen ezt tényleg nem mondhattam el magamról.. lepergett rólam minden, nem törődtem én senkivel, illetve semmivel sem.. könnyebb volt. Sokkal. Viszont, ezt egyelőre nem igazán engedhetem meg magamnak. Legalábbis, nem előtte. -Tett veled valamit? - Felemelem kissé hangomat s úgy kérdezek rá vissza, mintha, meg sem hallottam volna szavait. Legalábbis azon részét hogy nem akar róla beszélni.. mert ezekből az jött le, hogy nem éppen egy jó fickóval hozta össze a sors.. és ha bántani merészelte.. vagy valami számomra nem tetszőt tett.. nem fogom visszafogni magam.
Utálom, ha segíteni szeretnék valakin és egyszerűen még csak meg sem hallja, amit mondok. Vagy, ha úgy tesz, mintha nem hallana. Soha egyetlen egy pillanatra sem akartam ártani neki. Mégis miért akarnék ártani neki, amikor talán ő az egyedüli személy az életemben, akire családtagként tekinthetek? Nem akarom elveszíteni, de ha így folytatja átlépi a türelmi határt és, akkor már önmagam érdekében fordítok neki hátat. Nem fogom még egyszer önmagamat ostorozni egy férfi miatt sem. Még akkor sem, ha az a férfi történetesen a bátyám. Senki nem érdemli meg azt, hogy teljesen kiszolgáltatottá válljak velük szemben. – Ne gondolkozz annyit. Csak engedd el magad. Vegyél egy nagy levegőt és ne ülj már ilyen feszülten, mert elriasztod az embereket. – Tényleg ijesztő egy kicsit azzal, hogy ennyire komolyan néz rám, illetve a karót nyelt testtartása is rendkívül frusztráló, mintha itt is mindenki elvárná tőle azt, hogy a legjobbat nyújtsa. Mintha bárki kötelezné valamire. Pedig azért jött ide, hogy jól érezze magát, ahogyan sokan mások is. Egy szó, mint száz semmi értelme nincs annak, ahogyan viselkedik. Megértem, hogy hatalmas veszteségben volt része, de meg kell tanulnia túllépnie. – Nem akarsz róla hallani és nem is fogsz. Túlságosan szeretném megőrizni a te lelki állapotod nyugalmát és a sajátomat is. Amúgy is az egész egy ostoba hiba volt.– Nem voltam több egy naiv kislánynál, aki beleszeretett a legnagyobb rémálmába. Pont ezért vonzott. Veszélyes volt. De most már tisztában átlátom a helyzetet. Soha többé nem követném el ugyanazt a hibát. Sokkal jobb nekem Ren nélkül. Mi egyszerűen nem illettünk össze.
Annyi minden kavarog a fejemben hogy igazából én sem tudok kiigazodni magamon, de hiába tagadom, az hogy vele vagyok, hogy ő itt van nekem, hogy számíthatok rá... már egyfajta változásnak számít esetemben. Hiszen a kapcsolatunk nem ellenséges, ami meglepő, bár, mivel rokon egy távoli ágon, csak nem fogom elüldözni.. arról nem is beszélve, hogy a húgomnak tekintem.. a régi Nolan ezt a kapcsot is simán eltiporta volna, de, megpuhultam, be kell vallani, mégis oly erősen küzdök ellene. -Hé - Hé! Nyugi, Speedy. - Igyekszem nyugtatni, bár, ha őszinte akarok lenni ez is új nekem.. megragadom a kezét is gyengéden hogy kizökkentsem ebből az idegállapotból hisz lerí róla, hogy kezdi felhúzni magát. -Egyszerűen, annyi minden kavarog a fejemben, hogy én sem tudom mit akarok.. de, egy biztos, nem akarlak és nem is foglak elveszíteni. - Ha gyáva módra szabadulni akarnék ettől az egésztől kikapcsolnám az érzéseimet, hisz akkor nem okozna ekkora fejfájást a dolog, de tudom hogy azzal nem oldanék meg semmit, csak még egy ezúttal nagyon fontos személyt elveszítenék az életemből, amit nem engedhetek meg magamnak. -Nem, nem vagy az.. - Helyeslek arra játékosan hogy ő nem egy ártatlan kislány, de ez szerintem minden idősebb testvérnek bent van a vérében, hogy a kisebbeket már - már betegesen óvni kell. -Szóval.. mesélj csak erről az őrültről. - Elkomolyodok, s rákönyöklök a pultra, kezeimet összekulcsolva , ezzel eltakarva az arcom. Nem örülök neki hogy húgom ilyen fazonokkal van körülvéve, és most már főleg érdekel a sztori.
Nollie olyan, mintha a bátyám lenne és úgy is tekintek rá még akkor is, ha kettőnk között sokkal nagyobb vonal húzódik, ami a rokonságot illeti. Nem fogom feladni. Küzdök érte ameddig csak szükséges, hiszen ha a családunk feladja a küzdelmet értünk, akkor mi nekünk mégis miért kellene próbálkoznunk? Tudom, hogy nem ilyen akar lenni, mert ha ilyen akarna lenni nem engedte volna, hogy elengedjem azt a lányt vagy most éppen nem viselkedne mondhatni kulturáltan, ha ez tényleg igaz lenne. De tudom, hogy küzdeni akar. Ha nem is igazán önmagáért, hanem értem. A lényeg, hogy nem adja fel. Nem hátrál meg és nem fogad el egy olyan valóságot, amit ő maga kreált és nincsen alapja. Tett szörnyű dolgokat, ahogyan sokan mások is, de mégis van egy ember, aki ott van mindig mellettük. Kivéve persze Soren-t. Feladtam, hogy rávegyem arra valamit is komolyan vegyen, hogy komolyan vegyen engem. – Azt hiszed, hogy nem akarsz változni. Ha annyira nem akarsz változni tudod jól, hol van az a nyamvadt ajtó, amin besétáltunk ugyanúgy ki is mehetsz rajta és azt tehetsz, amit akarsz. Gyilkolhatod halomra az embereket. Kihasználhatod a nőket, de nem tudod magad elszakítani tőlem. Ott leszek veled minden egyes alkalommal. Akár tetszik, akár nem. Ha annyira ezt akarnád előbb zavartál volna el engem, hogy nem az én dolgom. Mégis itt vagy velem és megpróbálod jól érezni magad még, ha nehezedre is esik. Térj már egy kicsit észhez kérlek. – Kezdtem egy kicsit felhúzni magam a viselkedésén és pont jól időzített David, mert a puszta közelsége legyőzte a bennem növekvő dühöt, bár Nollie-nál pont az ellenkezőjét érte el. – A bátyám vagy. Igen. De én ettől még nem leszek egy éretlen kislány. Tudok vigyázni magamra. Ha Soren-nel találkoztál volna, akkor megérteném a felháborodásodat, de ő normális. Ha valakinek be akarod verni a képét, akkor Soren-t mondanám, de nem akarom, hogy a közelébe menj. Őrült.– Lehet, hogy nem kellett volna ezt kimondanom, hiszen ha szembe néznének egymással egyértelműen Nollie jönne ki az egészből rosszul. Soren sokkal idősebb nála és ebből adódóan erősebb is. Amennyire őrült ötletei vannak őszintén félteném vele szemben Nollie-t.
Nem vagyok biztos magamban. Nem vagyok már biztos benne hogy tényleg akarom én ezt a változást, hogy újra jó legyek.. mert nekem az egyenlő lenne a gyengeséggel, ami még tovább egyenlő a halállal. Sok szörnyű dolgot tettem, s ugyanennyi kíméletlen ellenségem is van, sőt, egy még engem is bőven felülmúló exem aki bármire képes, és még ha nem lenne már így is elég egyben még az átváltoztatóm is. Ő az akit senki nem állíthat meg a vérrontásban, akitől féltem Bry-t is, hisz pusztán szeszélyből képes volt végezni Kendrával. Mindenki meghal körülöttem, aki fontos nekem. Ezért voltam én mindig is egyedül. - Nem tehetem. - Idegesen szűröm ki fogaim között, a hajamba túrok és elfordulok a lánytól. Azt hittem hogy erős vagyok, és hogy tényleg nem kell mellém senki, de ebben a pillanatban is hatalmas csatát vívok magamban, az érzéseimmel. Egy embert közel engedtem magamhoz, aminek aztán.. fájdalmas vége is lett. Nem akarom, hogy ez történjen Bry-vel is. - Nem akarok változni. Szívem szerint az egész helyet vérfürdővé változtatnám. Csak te látsz jónak, mert képtelen vagy elfogadni hogy ilyen vagyok. És maradok. - Magabiztos határozott tekintettel nézek rá, mintha tényleg komolyan gondolnám szavaimat. Mondjuk részben van benne igazság, de mindent pusztán azért teszek, hogy elüldözzem mellőlem. Ezzel pedig ellentmondok az eddigi tetteimnek, mert eddig adtam alá a lovat.. pusztán gyengeségből, mert engedtem hogy az érzéseim vezessenek. Ami azért van mert fontos nekem. Ezek után nem csoda, hogy szükségem van a piára. Oké. Erősnek kell lennem hogy ne mutassam ki valódi érzéseimet, de ahhoz még erősebbnek kell lennem, hogy el is tudjam engedni Bryt. Mert én ezt elhatároztam magamban. Jobb neki nélkülem, még ha ezt ő nem is látja most. Nem válaszolok semmit. Pusztán továbbra is figyelem a srácot ítélkező szemekkel. Bármelyik pillanatban megölhetném. Hagyom hogy Bry kiszedje kezem közül a szilánkokat, s amint az újat a kezembe adja mérgesen lehúzom az adagot, és az asztalra csapom. -Nem tartozik rám? A bátyád vagyok. - Fájnak a szavai és egyszerűen képtelen vagyok úgy tenni mintha kicsit sem érdekelne, ezzel pedig elárulom magam.
Nolan annyira komplikált. Vagyis igazából nem is az csak olyan, mint egy nagy gyerek, aki azt hiszi, hogy minden rossz a világ rossz és ő maga is rossz. Saját magát bünteti egy olyan dologért, amit már nem tud visszacsinálni és nem fogom hagyni, hogy teljes mértékben tönkretegye magát valami miatt. Egyszerűen nem fogom engedni, hogy ennyire mélyre süllyedjen. – Lehet, hogy te ezt nevezed megnyílásnak, de én inkább úgy mondanám, hogy önmagad ostorozása. Csináltál sok hülyeséget a múltadban és pár órával ezelőtt rajtakaptalak valamin, ami jól beleégett az emlékezetembe, de ezek nem számítanak, mert már a múltban vannak. Látom rajtad még, ha te nem is vagy hajlandó elfogadni, hogy változtatni akarsz a dolgokon, hogy te ennél jobb vagy és hiszed vagy sem, ha nem én, akkor más fogja előhozni ezt belőled csak annyit kell tenned, hogy néha közelebb engedj egy-két embert. Válogasd meg azért, hogy kit, de ne zárkózz el teljesen a külvilágtól, mert annak semmi értelme nincs. – Próbálok egy kis józan észt önteni az én makacs bátyámba. Valószínűleg minden emberben van egy kis makacsság, de ami kettőnkbe szorult azt nagyon sok ember között szét lehetne osztani egyenlően. Nollie, ha nem is teljes mértékben a bátyám, de a rokonom és úgy tekintek rá, mintha a bátyám lenne mégsem mondhatom azt, hogy a nagyapám vagy az üknagyapám, amikor kinézetre teljesen olyan, mintha a bátyám lenne meg úgy is viselkedünk egymással és ezen nem tervezek változtatni. Látom, ahogy a nők méregetik és nem hibáztatom őket, de egyik sem a megfelelő nő a számára. Legalábbis nem arra, hogy kimentse őt a sötétségből, mert egy olyan nő sosem csorgatná rá ilyen nyilvánosan a nyálát, mint ahogyan ezek teszik itt. Jó érzéssel töltött, hogy David-el vannak ilyen normális pillanataink. Ren-nel soha nem lehetne semmi normális. Nem mondom, hogy a teljes nyugalomra vágyom. Egyszerűen csak azt akarom, hogy elismerjenek és végre felvállalja, hogy szeret, ha szeret. De abból kiindulva, hogy nem igazán keresett nyugodtan továbbléphetek, hiszen nem vagyok a tulajdona. Nolan kérésére kikeverem az egyik legerősebb italunkat, majd elé tolom ő pedig abban a pillanatban, hogy a kezei közé kerül a pohár összetöri azt. – Ne viselkedj már ősember módjára, Nollie. – Mordulok rá, majd egy újabb adagot teszek elé és óvatosan kiszedegetem a kezei közül az üvegszilánkokat. – Nem fogod megölni, mert nagyon jó barátom. Ha pedig több is lenne sincs ehhez közöd. Nem kell féltened. Nagylány vagyok már. – Tökéletesen megtanultam a leckét. Soren volt a legelrettentőbb példa és, ha őt túléltem mást is képes leszek.
Soha nem voltam jó az érzelmeim kimutatásában, sőt, még csak magamról beszélni sem szoktam senkinek, főleg így, hogy ezidáig nem volt senkim. Egyszerűen egy normális kapcsolatot nem tudok felépíteni, mert amint lenne egy ember ki valójában megismer, valószínűleg elfutna. Csak szörnyű dolgokról tudnék mesélni, ami igazából engem annyira nem is zavar, sőt, nem is érdekel senki más, csak Bry. De valahogy vele sem változott semmi, olyan sok mindent ő sem tud rólam, mindig csak ő beszélt a gondjairól , én pedig próbáltam neki segíteni. Nem tudok megnyílni.. bezzeg erre most itt lenne az alkalom és lehurrog. - Hihetetlen vagy ugye tudod? Egyszer beszélnék magamról, akkor is lehurrogsz. - Egy szerényebb mosolyra húzódik a szám. Természetesen felfogtam hogy bármit is csinálok, teszek mellettem lesz, ami még ha jól is esik, ugyanannyira érzem kényelmetlennek az egészet. Hogy miért? Mert ez az egész helyzet annyira újonnan ér, hogy nem tudok hozzászokni és ezzel úgy érzem hogy tartozok neki, amit nagyon nem szeretek. Mégis csak vámpír vagyok, hiába próbálkozik, van egy olyan természetem ami megkívánja a rosszat, ezt pedig véglegesen nem fogja kitörölni belőlem, csak maximum nem fajulok el újra addig hogy valakit napokig kikötözzek az ágyamhoz. A táncparkett középén álldigálok, s még ha ez nem is lenne elég érzem magamon a fürkésző tekinteteket. Nem hoznak zavarba, normális esetben még élvezném is, de most egyáltalán nem vagyok olyan hangulatomba, ami rohadtul nagy szó! Kitartóan követem Bry-t aki otthonosan mozog a helyen, egyenesen a bárpulthoz. Útközben az egyik nő megfogja a kezemet, és leállít, így kicsit lemaradok tőle de teljes rálátásom van húgomra , aki éppen egy sráccal enyeleg. Nem is kell több, kirántom a kezemet és angolosan ott hagyom a nőt, a pulthoz viharzok. Leülök a bárszékre pontosan húgommal szemben. - Valami ütőset. - A srác elmegy Bry mögött, én pedig le sem veszem róla a szememet, fenyegetően nézek rá. Addigra a kezembe kerül a kért finomság is, én pedig abban a pillanatban összeroppantom a kezemben a poharat. - Mond csak.. ugye megölhetem? - Ha a húgomról van szó betegesen tudom félteni, szóval nem is érzek fájdalmat, pedig elég rendesen felszabta kezemet az üvegszilánk, amivel játszani kezdek. Igen.. elég éles, ráadásul az én kezemben van..
A család az egyetlen dolog, ami örökre megmarad nekünk. Ha senki másra nem számíthatunk a családunk mindig ott lesz, hogy támogasson minket, mert a vér összeköt minket. Ugyanakkor nem szükséges mindig a vér, mint kötelék. Van, hogy egyszerűen a szeretet is képes az embereket olyan erősen összekötni, mint maga a vér. Van olyan is, hogy a vér semmit nem jelent. De mi Nolan-nel olyan kapcsolatot ápoltunk, ahol nem volt szükségünk szavakra. Legalábbis nem minden esetben. Szavak nélkül is tudtam, hogy mennyire rossz passzban van. Szavak nélkül is tisztában volt azzal, hogy itt vagyok neki. Lehet, hogy azt hiszi, hogy elveszíthet, de nem tud olyat tenni vagy mondani, amivel elfordulnék mellőle. Egyszerűen tökéletesen elátkozottként tekinthet magára, amiért soha nem lesz képes arra, hogy engem lerázzon a nyakából. – Befejezted végre? Hiszek benned és mindig is hinni fogok benned, mert szeretlek Nolan. Támogatni foglak az idők végezetéig és segíteni foglak addig, míg végre rá nem jössz te magad is, hogy sokkal jobb vagy, mint jelenleg gondolod. Lehet, hogy tettél szörnyű dolgokat, de ki nem? Mindenkiben ott van a sötétség.. Néha átveszi felettünk az irányítást és olyan dolgokra késztet minket, amit nem is akarunk igazán. De küzdened kell ellene és segíteni fogok neked. Egy pillanatra se hidd azt, hogy valaha is tehetnél olyasmit, ami miatt hátat fordítanék neked. – Ő is a támaszom volt, mikor szükségem volt valakire. Igaz jó ideig egyedül voltam, de amióta belépett az életembe sokkal jobban érzem magam. Tudom, hogy nem vagyok egyedül a világban és valaki ténylegesen szeret nem pedig csak megjátssza. Soren.. Nem is akarok rá gondolni jelenleg. Azt hiszem egy életre elég volt nekem belőle. Hagyom, hogy a zene átjárja az egész testemet és irányítása alá vegye. Szemeimmel pedig Nolan-t figyelem, aki nem is érezhetni magát kényelmetlenebbül. Hát akkor talán kell egy pár pia neki ahhoz, hogy ez menjen. De már látom, hogy jó pár nő tekintete megakadt rajta pusztán attól, hogy ott áll. Lefogadom azon gondolkoznak, hogy mégis mi rejtőzik a felsője alatt. Na, meg persze a gatyájában. – Rendben van. – Mondom mosolyogva, majd a bárpult felé sétálok, ahol megpillantom, hogy most Daniel és David dolgoznak. Ikrek és szívdöglesztően tökéletesek. Daniel nagyon is a tulajdonosra hajt.. Talán azért is dolgozik szinte állandóan. Gyorsan bemászok a pult mögé, ahol David szinte rögtön megpörget és egy csókot nyom az arcomra. – Hát helló, kislány. – Mondja vigyorogva, majd finoman végigsimít a derekamon és megy is tovább dolgozni. Nem hiába nagy a forgalom. – Szóval, mit adhatok? – Kérdezem Nolan-t, hiszen láthatóan nem tetszett neki az előbbi jelent.
Nem hittem volna hogy ekkora hatással lesz rám ez a lány. Hiába tekintem húgomnak, a makacsságom az eget veri és ő mégis, alig pár óra alatt felnyitotta a szememet mindennel kapcsolatban. Hogy mennyire rossz az amit művelek, a hozzáállásom mindenhez, a felfogásom. Tudom hogy a múlton, amit már ezidáig megtettem nem tudok változtatni, ha akarnék sem. Már pedig, egy ember van amiért megtenném, és az nem más mint Bry. Féltem őt az ellenségeimtől, hiába tudom hogy megtudja védeni magát.. ezért pedig neki is képes lennék hátat fordítani, de most szükségem van rá, jobban mint bármikor. Kezemet az arcára húzza. Megteszi helyettem azt, amire én nem voltam képes hogy bemocskoljam érintésemmel a testét. Mélyen a szemébe nézve hallgatom szavait. Annyira belém tud látni hogy az szinte már nyomasztó. Kimondja azokat a szavakat, mikre én nem vagyok képes, szembesít az igazsággal ami elől egészen eddig menekültem tulajdonképpen. -Vagy, csak ezzel nyugtatod magad, hogy pusztán ez vezérelt, Bry. Nem ez volt az első szörnyű dolog amit megtettem.. csak előtted mutattam a jó gyereket, de közben velejéig romlott vagyok és voltam.-Nem hazudhatok neki, most nem. Hiába titkoltam előle a valódi énem, ez nem mehet örökké, tudnia kell hogy milyen vagyok. Lehet, hogy most igaza van, de régen pusztán szórakozásból tettem meg ugyanezt, vagy rosszabbat. Egészen eddig azért hazudtam neki mert féltem, féltem hogy elveszítem őt is. Azt pedig nem élném túl. Illetve.. akartam hogy még ha csak egy valakinek is, de az ő szemében ne legyek szörnyeteg. - Ezek után sok pia kell ide hogy jól érezzem magam..- Mormogok magamba majd csak arra figyelek fel, hogy Bry már sehol. Követni kezdem őt, egyenesen a szórakozóhelyre tartunk. Nem tudom mennyire jó ötlet ez tulajdonképpen visszamenni oda, ahol a napot kezdtem, de legyen. Meg se érkeztünk de már a táncparkett közepén találom magam társaságában, ahol minden egyes ember a zenére vonaglik társával. Kicsit zavarba érzem magam. Nem hogy nem tudok, nem is szeretek, se akarok táncolni. Közelebb lépek húgomhoz, majd az arcára nyomok egy puszit. - Inkább igyunk. Látni akarlak munka közben, Speedy. - Suttogom fülébe szavaimat, és igyekszem minél messzebb kerülni erről a helyről. Már nem csak azért mert nem akarok táncolni, a nyomós része jelen pillanatban azon van, hogy túl feltűnően kiszúrta húgomat egy srác, és ahogy ismerem magamat ennek sem lenne túl jó vége.
Tudom, hogy az én felelősségem, hogy elindítsam azon az úton, ami a javulása felé vezet. Mert, ha én nem teszem meg, akkor ki fogja? Egyetlen egy személynek sincs akkora befolyása felette, mint nekem. Lehet, hogy ezzel most mások szerint túlzásokba esek, de az igazság az, hogy én tudom, mikor mit kell mondanom és én vagyok az, akit nem merne bántani. Ellök magától mindenkit, de én azok közé tartozom, akit képtelenség ellökni magától. Hogy mégis miért? Ez rendkívül egyszerű. A családtagok nem adják fel. Mindig küzdenek a másikért legfőképpen akkor, mikor már az egész teljes mértékben veszett ügynek tűnik. Mert akkor van a legnagyobb szüksége az általunk annyira szeretett személynek. – Tudom, hogy nem tudnál bántani. – Megfogom a kezét és az arcomra húzom. – Bízom benned Nolan. Tudom, hogy van benned jó és, ha eljön az ideje magadba engeded újra. De addig el kell szakadnod ettől az egésztől. Önmagadat kínoztad ennek a nőnek a képében. Az ő fájdalmát akartad érezni. Azt akartad, hogy annyira utáljon téged, mint amennyire te utálod magad. Talán sikerült is. De nem érdekel. Én sosem fogok hátat fordítani neked, Nollie. – Minden szavamból árad az őszinteség. Ténylegesen így gondolom, mert soha nem tudnám őt elárulni. – De most elég a savanyúságból induljon a buli! – Ma nem vagyok beosztva, úgyhogy kihasználhatom az alkalmat, hogy ténylegesen jól érezzem magam a munkahelyemen. – Nem ígérhetek semmit ezzel kapcsolatban, hiszen már az arcod tökéletesen vonzza a női egyedeket. – Mondom nevetve, miközben távozok a vérszagtól megfertőzött lakásból. Maga mögött kell hagyja ezt a korszakát. A legjobb az lenne, ha kiköltözne ebből a lakásból és még a dolognak az emlékét is teljes mértékben eltörölni. Mikor megérkezünk vigyorogva pillantok Nolan-re, majd egyenesen berángatom őt a táncparkett közepére. – Na, hajrá! – Mondom vigyorogva, majd elkezdek mozogni a zene ritmusára. Közben tekintetemmel folyamatosan figyelem, hogy ő hogyan boldogul ezzel a rendkívül „egyszerű” kis feladattal.
Kezdőlap
