Nem volt okom ma este sem kedvesnek lenni, sem pedig figyelembe venni, hogy a világ nem körülöttem forog. A megoldást ma este is az üveg fenekén kerestem, megszokottan, mint szinte minden nap az elmúlt években. Próbálkozhattam volna mással, de ennyi idő után kissé meguntam a létezésem is, pláne így. Elrohan mellettem egy macska, de ahogy utána nézek, csilingelést hallok, valami kiesett a szájából. Leguggolok és felveszem, ismerős külseje pedig arra késztet, hogy vágjam zsebre. Majd egy rohanó léptű lányra leszek figyelmes, és úgy teszek, mintha azt hinném, hogy engem követ. Kedves gesztusaim ma este sem hagynak nyugalmat senkinek. A lány, aki talán engem követett, talán nem, megrémült, bár kételkedtem benne, hogy a szívbaj kerülgette volna. Néhány kedves szó után elterülök a padon, lehunyom szemeim, és mikor hallom, hogy újra felém tartanak léptei, elhatározom, hogy ha nem muszáj, nem figyelek rá. Megbök, majd még egyszer, ekkor már kevésbé vagyok kedves hangulatomban. -A macska elfutott, keresd meg, ha annyira akarod.-mormogom, de tudom jól milyen medálról hadovál, hisz immár zsebemben lapul. Az pedig egyenesen ijesztő és elgondolkodtató, hogy ismerős is volt számomra. -Esetleg hallgatózz egy kicsit, azt hiszem azzal neked sincs nagyobb bajod, mint nekem.-nyitom ki szemem, és ezzel a lendülettel kapom el kezét, melyen napgyűrűje megcsillan a fényben, s megpillanthatja a furcsa mód nagy gyűrűt az én ujjamon is. -Vagy csak szimplán hagyd nyitva az ajtót éjszakára, a macskák amúgy is hazatalálnak.-mondom, visszahunyva szemeim, elengedve kezét, és igyekezni nem azzal törődni, hogy a medál zsebemben lapul.
Hideg, de kellemesen hűs este van. Az ég tiszta. Ma egyetlen felhő sem gátolja a hold uralmát. Csendes az éjszaka, túl csendes is talán. A teraszon üldögélek, majd egy kötött puha kardigánt terítek a hátamra. Az édesanyámtól kapott medált nézem és a régi szép idők után áhítozom. -Miau. - szól egy hang és egy fekete ördögképű macska landol a térdeimen. -Szia cicus. Te meg honnan kerültél ide? - nézek rá nagy, kíváncsi szemekkel. Meg akarom simítani, de rám vicsorog és mérgesen fújtat. -Nyugi cicus, nem bántalak. - nyugtatom, mégis megkarmol és a medálom a földön landol. -Au. Komisz macska. Ez fájt. - elhúzom a számat és vérző ujjamat a számba veszem. A macska leugrik a térdeimről és szájába veszi az örökségemet. -Nem, azt ne! Add vissza. - felugrok a karosszékből. -Az az enyém. Add vissza. - hisztisen torpantok, de macskapajtás rám vigyorog és elrohan a fás felé. Ezt nem hagyhatom. Utána futok. Rohanok a fák között, majd egy parkban találom magam. Idegesen fürkészek, de sehol nem látom. Az ördögképű eltűnt az éjszakába. Összeszorítom a számat. Nem sírok. Meg fogom találni a kis tolvajt. Elgondolkodok, s mikor egy idegen mély hang szól hozzám, ijedten felkiáltok. -Nem szép dolog ám ijesztgetni az ember lányát! - dorgálom meg morcos arccal. Aztán meglátom, hogy a férfi ittas. Beszél valamit, elég undok is, majd kiterül az egyik padon. Kis ideig távolról figyelem, hogy terpeszkedik, de pár perccel később odasettenkedek. Leguggolok a pad mellé, kezeimmel feltápászkodom és érdeklődő pillantásokat vetek rá. -Vajon elaludt? - tűnődöm szótlan. Finoman megbököm az arcát. -Héé, menj haza. Vaaaaagy. - mosolyom a fülemig kúszik. -Segíts nekem megkeresni az ördögképűt. - bököm meg még egyszer az arcát.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Okt. 07, 2014 1:54 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Alia & Gannicus
Nice to see you!?
A hűvös esti levegő ellenére jókedvem nem csökkent, hisz torkomon csak pár perce gördült le az utolsó vércsepp a ma este áldozatnak számító hölgyből. Meggondolhattam volna, hogy milyen időset és vértípusút választok, de nem különösebben zavart, hogy kissé alkohol áztatta volt e a vére vagy sem. A lényegen nem változtatott volna, a lényeg viszont ebben az esetben az volt, hogy jól lakjak. Utam egy parkszerűségben folytatódik, de a hátam mögött léptek közeledését, illetve folyamatos, egyenletes zaját hallom. Nem fordulok meg, inkább eltűnök a szeme elől, és egy háztetőn célba érve megállok, és lepillantok az aprócska termetű, fiatal lányra. Semmi kedvem nem volt már ahhoz, hogy kérdezősködjek, így egyszerűbb módot választok, a tetőről elrugaszkodva előtte termek, így pillantok le rá. -Ha a társaságomra vágysz, akkor rossz emberrel kezdesz. A te korod pedig nem hiszem, hogy a magamfajtáknak kedvező lenne.-mosolyodom el gúnyosan, de ahogy arcát méregetem, mintha ismerős vonásokat fedeznék fel benne. Inkább nem gondolkozom ezen és foglalkozom a lány külsejével, próbálok kilátni a ma este már belém töltött alkohol hatása alól, kisebb, mint több sikerrel. –Van kérdés? Nincs, ebben az esetben te arra én erre.-mutatok a háta mögé, majd én is hátat fordítok, és elindulok, egészen addig, amíg szembe nem jön velem az első pad. Mivel reménykedem, erősen reménykedem, hogy békén hagy, és eltűnik, így végignyúlok a padon és a fejemen lévő kalapot az arcomra csúsztatva lehunyom szemeim. Jelen pillanatban sem a társasághoz, sem további női okításhoz nem volt kedvem. A nő, aki ma este szánalmas és szánni való mód kiselőadásba kezdett az illemről, addig beszélt, hogy azon kaphatta magát, kiszáradt és már nem lélegzik. Ergo a ma estém ennél már csak jobb lehet, pláne, hogy szabad vagyok. Néha még meg-megfordul a fejemben, hogy talán olyasvalakit is fel kellene keresnem, akit rég nem láttam, de ezt betudtam annak, hogy most nem tudok tisztán gondolkodni. A léptek újra felém irányulnak, mégsem mozdulok, inkább egyenletes levegővételek közepedet próbálok valamiféle alvásszerűt imitálni.
Kezdőlap
