(Kezdet)
Mondják, szép az élet, elégedj meg azzal amid van. És én meg is elégedtem. Kb. kamaszkoromig. De aztán változott a téma. Elkezdtem többre vágyni. Spórolgattam, spórolgattam, előbb a zsebpénzemből, aztán a helyi kis kávézóban megkeresett fizetésemből, míg végül össze nem jött annyi pénz, hogy elmehessek. Hát vonatra ültem, és huss, irány Denver! Persze nem volt egyszerű elhatározni, hátrahagyni mindenkit, akit ismerek. Rokonok, barátok... mindenki itt élt, akit valaha ismertem... őszintén szólva féltem, persze, de akkor is menni akartam. Többet akartam, mint itt öregedni meg a porban. Valami nagy dologra vágytam, egy nagy városban, nagy emberek közt, ha úgy tetszik... Ezért nem volt más hátra, mint szélnek ereszteni magamat. S végül meg is tettem. Megvolt a csomagom, megvolt a jegyem, és a kis spórolt pénzem, hát lábamra húztam az útilaput és egy végtelennek tűnően könnyes búcsúzkodást követően... elindultam, elébe a végzetemnek!
(folyt. köv. Denver)