Gyalog haladtam végig az utcákon a hoteltől, kezem kabátom zsebébe nyomva, s bár meleg volt, mégis úgy láttam, hogy hamarosan esni fog. Még egy indok, hogy mielőbb megvegyem az autót. Aztán eszembe jutott a drága öcsém majd a minden bizonnyal már az elmebeteg dokik között sínylődő haverom.
Az autókereskedés elé írva elővettem a telefonom és rövid üzenetet írtam a gondolataimban forgó egyik személynek, nyilván annak, amelyik még szabad lábon védekezhet. "Épp kocsit keresek. Ha épp nem vagy valami kellős közepén a belvárosban megtalálsz."Küldtem el végül a kis üzenetet, a sokat sejtet nem vagy valami közepén dolog alatt pedig egyszerre sok dolgot érthetett. honnan kellene tudnom, milyen fétisei vannak, hisz még csak egyszer találkoztam vele. Benyitva az ajtón egy kedvesen mosolygó hölgy nyomott a kezembe valami papírt, amit felvont szemöldökkel bár, de elvettem. a pulthoz sétálva egy kicsit korosabb de olyan tipikus jó apuka társaságára tettem szert.
-Autót szeretnék venni. Valami nem túl modernt. Ahogy ma mondanák, olyan old school autót.-kerestem a megfelelő szavakat, mire a férfi egy, a kereskedés túl felén lévő, épp más ügyféllel tárgyaló emberhez küldött. Vagyis csak küldött volna.
-Teszek magának egy szívességet és életben hagyom, cserébe megkímélhetne a felesleges szájtépéstől és a lényegre térve a kezembe adhatná a kulcsokat.-nézek szemébe, mire az bambán teljesített amit kérek, és elindul az előbb megmutatott irányba. És itt indult az idegen vezetés, melyben egyesével elmondta a szóba jöhető autók minden búját-baját...

•• Words: xxx •• Note: - •• ©

Kezdtem begyöpösödöttnek érezni magam, mára kellett valami szórakozás, s nem mellesleg bár tudtam, hogy állok Maggie-hez, magam nem szégyeníthetem meg. Egy autó kellene mellém, hisz az örökös gyaloglás már-már unalmas, nem mellesleg azt se várhatom el, hogy az említett hölgyemény lejárja miattam a lábát.
Meghallottam az öcsém jellegzetes hangját, a megigézett kereskedő pedig úgy nézett ránk, mintha legalább szellemeket látna.
-Nyugodjon meg, ő a testvérem, nem a hassomásom.-jelentem ki féloldalas rám jellemző mosollyal, és öcsém jelenlétét viszonozva köszönésképp én is biccentek irányába.
-Majd szólok, ha a társaságára vágyom.-nézek az eladóra, aki egy szó nélkül fordít hátat és távozik, így a további keresgélést már az öcsém társaságában tehetem. A pultnál ácsorgó másik eladó, illetve eladók, kik nemüket tekintve nők, s igencsak szemrevalók, mosolyogva pillantanak felénk.
-Nagy mellek, de agy helyett csak húslé van a szép kis hajpótlás mögött.-forgatom meg szemem, majd az egyik kocsi felé nézek. -Egy 1969-es fekete chevrolet impala.-simítok végig a borsos árú teljesen új állapotú csodán, amiben a piros bőr ülés bár meredek volt hozzám, az összhatás igen csábító volt. Egész jó ötletnek tűnt megvenni, vagy legalábbis egy részét kifizetni, hisz teljes összeget eszemben sem volt otthagyni a boltban.
-Mi a helyzet Dex? Mintha kicsit nyúzott lennél?-vonom fel egyik szemöldököm jelezve, hogy az érdeklődő kérdés mögött ott lapul az a bizonyos gondolat, hogy reményeket fűzök ahhoz, hogy nem a magányos éjszaka miatt ilyen amortizált.

•• Words: xxx •• Note: - •• ©

Bár nem az a telefonon lógós kisöcsi volt, sőt, még csak nem is az akit pátyolgatni kell, vagy legalábbis örültem, hogy ezt a részét nem ismerem, mégis a hasonlóság már-már szemet szúró volt. A fickó is így látta, nem mellesleg a stílus ami párosult hozzá, szintén egyfajta családi vonás volt.
-Mit gondolsz, melyik században élünk? A tizedikben? A fél életem bezárva töltöttem, nem hiszem, hogy a sétálgatásnak kellene kitennie az időm nagy részét.-húzok egy másodpercre gúnymosolyt arcomra, érzékeltetve, hogy díjazom a próbálkozást, de az ötlettől nem tántorít el, és a modorával sem tud kiborítani egyhamar.
Az autó amit kinéztem sportos volt, de kellőképp régi ahhoz, hogy még anyagból legyen, ne pedig holmi műanyagból. Nem mellesleg volt egy különleges stílusa, ami miatt megtetszett. Igazából csak az ülés volt, ami nem volt a legjobb, de még így is elvittem volna.
Aztán még a reakcióidőm sem várta meg, ami hosszúra nyúlt, kissé éhes voltam, ahogy azonban a mindent beleadó eladónő megállt mellette és az eljegyzési gyűrűje ellenére is epekedve nézett az öcsémre, kissé felfordult a gyomrom, és megforgatva szemem néztem ahogy a rövid csevej után elillan a körünkből.
Aztán rájövök, hogy a feltett kérdésnek sincs semmi értelme, hisz a mellékelt példa is azt mutatja, hogy semminek nem volt a közepén.
-Legközelebb fehér galambot használok és mellékelek egy csokor rózsát vagy egy bonbont hercegnő.-hajolok meg előtte, majd megrázom a fejem, és elmosolyodva dőlök neki az általam kiválasztott autónak, aminek látványával sajnos még nem értem be magam. -Részletezzem? Ha nem láttam volna, amit az előbb azzal a kis szöszivel leműveltél, még azt hinném, nem találtál magadnak szórakozást. De minden bizonnyal nem találtál. Adok egy tippet. Friss házassal és jegyessel ne kezdj, azok még túl sokat akarnak.-mondom ezt úgy, mintha egy hatvan éves nő jobb lenne. A tény, hogy egyik nő se jobb, kortól független. És persze ezek után még mi vagyunk azok, akik kihasználják őket. Kérdem én hölgyeim...ha ennyire nem akarják, hogy kihasználják magukat, mégis mi a fenéért érik el, hogy megtegyük.
A kis szőke visszasétál kezében a papírokkal, aminek a tetején ugyan az az autó ékeskedik, mint ami az imént kiválasztásra került. A különbség az ülés. Kecses testét öcsém elé riszálja, majd megáll előtte és megmutatja, hol írja alá a paksamétát.
-Megjegyezném a kocsi az enyém lesz. Ő még túl fiatal hozzá.-mosolyodom el kissé gonoszul, ahogy a lány felém fordul, és hasonló gesztusokkal mutogatja hová kellene alárínom. Majd a papírjaim kérné, mire magam felé fordítom óvatosan és rövid tájékoztatást adok neki néhány dologról.-A papírjaim rendben vannak, a kollégája, már elintézte. Az ár pedig ha jól tudom a felére csökken.-eszem ágában sincs annyit fizetni amennyi a valós ár, mire a kisasszony heves bólogatás közepette fordul el, s megy vissza a pulthoz.

•• Words: xxx •• Note: - •• ©

Az öcsém az öcsém volt, ezt egyre kevésbé tagadhattam le. A külső mellett a belső is teszi az embert, s már-már tükörképe volt annak az ironizáló énemnek, amit előszeretettel használtam mások felé. Többek között most felé is.
A kereskedésben lézengő vevők bennünk merültek ki, s így is több volt az eladó egy főre jutó aránya, mint amennyit szerettem volna, tekintve, hogy kettő már így is úgy ugrik, ahogy mondom. Bár tisztában vagyok vele, hogy amint eltűnök vagyis tűnünk innen, még azt is elfelejtik, hogy egyáltalán eladtak ma valakinek valamit.
-Nála, de nem nálam.-csapom le egyből a kis próbálkozását, majd minden figyelmem a papírokra szegezem, amikre csak egy monogramot firkantok, ami valósággal beazonosíthatatlanra sikerül. Előhúzom a zsebemből a csekk-könyvet, amit idefelé sikerült ellopnom egy fiatal ficsúrtól, aki minden bizonnyal apuci pénzét költötte el íj módon.
A pulttól visszatérő hölgyemény a kezembe adja a kulcsot, majd elmosolyodva indul a megfelelő rendszámú, immár fekete üléssel felruházott kocsi felé. Volt egy olyan sejtésem, hogy Dex sem tervezi gyaloglással tölteni idejét, ez azonban a legkevésbé sem érdekelt. Elővettem egy papírt, majd a nő blúzából kilopott tollal lefirkantottam a hotel és a jövendőbeli címünk. A mi címünk. ez még viccnek is furcsa volt, de rég nem éreztem már viccesnek ezt az egészet.
-Ha eleged lenne a könnyű prédából.-nyújtom át a papírt a címekkel és a telefonszámommal.-Ja és még valami. Lassan ideje lenne megismerni a sógornőd.-szólalok meg mikor az autó mellé érünk, ami tökéletes fényében játszik a napon.
-Tudod, tanultam valamit Damon-tól a börtönévek alatt. Soha ne kényeztesd el az öcséd.-pattanok be a volán mögé, fordítom el a kulcsot és gonosz mosollyal arcomon egyszerűen elhajtok, magára hagyva őt és a kis szőkét az udvaron. Az utam egyenesen a belvárosba visz, s az órámra pillantva megbizonyosodom róla, hogy még messze sincs az az idő, hogy Maggie előbb érjen a hotelszobába mint én. Így még a kulcsokat is meg tudom szerezni az új otthonunkhoz, nem mellesleg még van időm más apróságokat is beszerezni.

Sean + Belle

what a great suprise

Hazudnék ha azt állítanám, hogy nincs bűntudatom. A fájdalmát látva, összeszorul a gyomrom. Itt ez a férfi, aki segít nekem, én meg cserébe elviselhetetlen fájdalmat okozok neki. Aggodalmasan lépek közelebb de nem érintem meg, nem csúsztatom ujjaimat a vállára. Nem tudom, hogyan reagálna. Némileg csalódottan lépek inkább hátra amikor kijelenti, hogy ma már inkább menjünk haza. Persze, én sem akarnék még több fájdalmat okozni neki és nem is értem, miért hoztam fel ezt. Most már bánom. Tekintetem elemelem az övétől és bólintok.– Persze. Ránk fér a pihenés. – mondom csöndesen és miután búcsút intünk, az első utam az egyik gyorsétterembe vezet, mert semmi kaja nincs otthon a világon. Hazaérve aztán bekajálok és egy hosszú fürdés után álomba zuhanok.

Két hét múlva, a szürke, ezer éves nissan durrogó-pufogó hangokkal fékez le az autókereskedés hátsó bejáratánál, ahol az autószerelő műhely található. Füstölög a motorháztető, ahogy felnyitom és kétségbeesetten lépek hátra, mielőtt a forró gőz szétégetni az arcomat. – Remek. – morgom az orrom alatt, ahogy végigpillantok a romokban levő autón ami már fiatal korom óta velem van és amitől nem akarok megválni, mert minden hibája ellenére, mindig elvitt mindenhova ahová kellett, ahová akartam. Most is, ide, még akkor is, ha közben már teljesen kikészült. Hátrébb lépek és levágom a motorháztetőt. – Ohó, ezzel nem segít a kocsin kisasszony. – hallom a háttérből egy férfi hangját és megpördülve tengelyem körül nézek végig a már ötvenes éveiben járó férfin. – Tudom. Reméltem, hogy itt majd fognak tudni. – mondom és közelebb lépve nyújtok kezet. A férfi megrázza. – Thomas. Örvendek, Miss Vermette. Velem beszélt telefonon. – mutatkozik be és én elmosolyodva nyugtázom, hogy a férfi szorítása épp olyan kedves, mint a mosoly az ajkain. – Héj, szóljon valaki Willinghamnek! – kiált hátra az öreg én pedig a kocsim oldalának dőlve várom a férfit, aki majd kezelésbe veszi a kocsim, miközben azon tűnődöm, miért ilyen ismerős a név.

Sean + Belle

It's really nice to see you again

Két hete nem mentem be a terembe, hogy edzést tartsak. Valahogy nem volt hozzá hangulatom. Kicsit padlóra küldött a boszorkány ezt be kell vallanom, de ezen felül még Laurel-el sem akartam találkozni, aki azóta is folyamatosan hívogat meg SMS-t küldözget. Egy idő után talán tényleg leesik neki, hogy nem érdekel. Igazából jelen pillanatban senki nem érdekel egyszerűen csak haladni akarok az életemmel, de hogy merre azt pontosan nem tudom megmondani. Bethany után nem hiszem, hogy tudnék nyitni bárki felé is komolyabban. Főleg, míg Kendra-val nem kötöttünk hivatalosan is tűzszünetet, mert nem hiszem, hogy képes vagyok egy életet kiépíteni magamnak, amíg ő a képben van. Nincs kedvem ahhoz, hogy porrá zúzza pillanatok alatt, amit felépítek. Most nem párkapcsolatokra meg ilyen maszlagokra koncentrálok, hanem önmagamra és, amit akarok. Egyelőre meg akarom találni önmagam, hogy ki is vagyok, mióta ideköltöztem aztán nézhetem a nagyobb képet, hogy mit hova és merre. Addig pedig tökéletesen megvagyok ezzel a két kis hobbi féle állással.
Az elmúlt két hétben inkább a kocsikkal voltam elfoglalva. Közülük legalább egyik sem akar rám mászni. Plusz a nők sem ugrálnak olyan nyilvánosan körbe, hiszen tiszta olaj vagyok, miközben ők a tökéletes ruhájukban megmutatják magukból, amit csak lehet. Hosszas szerelgetés után olyan dallamosan szólal meg a kocsi, hogy úgy érzem, mintha csodát tettem volna. Ennek örömére tartok magamnak egy kisebb szünetet. Megmosom az arcomat és bekapok egy falatot. Éppen az utolsót nyelem le, amikor szólnak, hogy lenne itt egy kocsi, amit meg kellene néznem. Lassú és határozott léptekkel indulok ki a szerelőgarázsból és, mikor megpillantom, hogy kinek is kell megszerelni a kocsiját egy pillanatra meglepődöm. – Belle. Micsoda meglepetés. – Üdvözlöm őt egy vigyorral a képemen. Ha egy pszichopata zaklatónak ismertem volna meg azt mondanám, hogy követett ide, de akkor már előbb is felbukkant volna nem pont most. Odasétálok a kocsijához, miközben rákacsintok, majd a motort kezdem vizslatni.

Sean + Belle

what a great suprise

Ahogy megjelenik, pimasz mosoly ül ki arcomra. – Na, ennek mi az esélye Mr. Willingham? – kérdem mikor rám kacsint és én mellé lépve lököm meg fenekemmel a combját, lévén, hogy magasabb nálam. Persze, hogy hallom a háttérben felvihogó munkatársakat de nem sokat foglalkozom velük. Hagyom, had higgyék, amit akarnak. – Mond, hogy rendbe tudod tenni! – mondom neki a még mindig füstölgő motorra bökve. – Ez a kicsike velem van már vagy tíz éve. Nem venném a lelkemre, ha újra kellene cserélnem. – mondom, ahogy a kocsira tekintek. Tényleg rég óta velem van, még a nevelőszüleimtől kaptam. Szeretem ezt az autót. Ahogy előre hajolok, mikor megpillantok valamit, megégetem az ujjamat. Felszisszenek, ajkamhoz kapom a kezemet és bekapom az ujjam. – A fenébe. – nyögöm halkan ahogy rápillantok a vöröslő bőrfelületre. Lehunyom tekintetem. A piros foltra koncentrálok, miközben halkan mormolok valamit. A hólyag mi készül feltörni, visszahúzódik és aztán a bőr is rendbe jön. Az utóbbi két hétben rengeteget gyakoroltam. Többnyire azért mert bizonyítani akartam Seannak. Nem azért mert tetszik a férfi, hanem azért, mert tudatni akarom vele, hogy van bennem valami, amit nem lehet csak úgy legyűrni, amiért érdemes felkapni az embernek a fejét. S ez most is így lesz. Gyorsabb vagyok és erősebb, mióta utoljára látott. Ennek pedig ékes bizonyítéka, hogy képes vagyok begyógyítani a saját sebeimet.

credit by lena

Sean + Belle

It's really nice to see you again

– Nem tudom, de kezdek rettegni, hogy ön is a megszállottammá vált, Miss Vermette. – Természetesen egyáltalán nem gondolom komolyan a dolgot. Hogyan is gondolhatnám? Az összes nő közül, akivel az utóbbi időszakban úgymond jól kijöttem és nem rettegtem a beteges birtoklási vágyától az ő. Bár a kapcsolatunk nem túlságosan egyszerű, hiszen a múltkori alkalommal elég szépen leterített a maga módján.
– Ha ilyen szépen kéred, akkor mindent megteszek annak érdekében, hogy tökéletes állapotba kerüljön. – Mondom, miközben tekintetemmel még mindig a motort bámulom a hiba forrása után kutatva. – Na, igen. Ezt akartam mondani. Ne nyúlkálj sehova, mert megégetheted magad. – Fordultam felé és meg akartam nézni, hogy mégis mennyire súlyos a sérülése, de pár pillanaton belül el is tűnt. – Na, ez aztán a gyors fordulat. Örülnél, ha ilyen könnyedén meg tudnád javítani ezt a kicsikét is, nemde? Na, de most én vagyok az, aki varázsolni fog. – Rákacsintok ismételten, majd neki is látok a dolgomnak, hiszen sikeresen felmértem a problémát. Teljesen kikapcsolok erre az időre minden koncentrációmat a kocsira fordítom. Kizárom a külvilágot most csak én és ez az öreg fickó létezik. Mikor végzek minden további nélkül lehajtom a motorháztetőt, majd beindítom a motort, amit tökéletesen formájában kell életre. – Azt hiszem meg is volnék. Legközelebb kicsit jobban vigyázz rá. – Fel sem tűnt számomra, hogy már körülbelül egy óra is eltelt, amíg a kocsin ügyködtem. Ilyenkor annyira könnyedén repül az idő.