Külső:
A lányok között magasnak számítok, de szerencsére nem vagyok egy égimeszelő. Vékony vagyok, talán nagyon is, de bármit eszek, nem tudok hízni. Gondolom ezt anyukámtól örököltem, hiszen ő volt ennyire már-már anorexiás külsejű a családban. Sajnos szinte se fenékkel, se mellekkel nem rendelkezem, igaz eddig ez sem zavart, valószínűleg ez után sem fog. Próbálok úgy választani ruhákat, hogy kicsit bővebbek legyenek és eltakarják a nem annyira vonzó részeimet.
Családi hátteremből adódóan sosem voltunk eleresztve a pénzzel, úgyhogy általában az unokatestvéreim levetett ruháit kaptam meg. Lehetséges, hogy emiatt lettem egy igazán takarékos és spórolós fajta. Nincsen több száz farmerem és cipőm, maximum eggyel van csak abból több, amit gyakrabban használok. De ennyi. Igényes és kényes vagyok a külsőmet illetően, de ettől még nem mászkálok mindig márkás ruhákban, a mostani fizetésemből úgysem telne rá. Ráadásul ezek csak ruhák... Inkább olyan dolgokra költöm a pénzem, amelyek többet jelentenek a számomra.
Ha választanom kéne, akkor azt mondanám, hogy a hajamat szeretem magamon a legjobban. Hosszú, dús és mindig ragyog, akármilyen ócska samponnal is mosom. Megint: köszi anyu a jó géneket!

Belső:
Kiskoromban sokkal engedelmesebb és jobb voltam. Ma már ez nem így van. Mondhatjuk, hogy önző lettem, de csak azért, mert nem akarom magamat mások problémájával gyengíteni. Nekem is meg vannak a saját bajaim, bőven elég azokkal megbirkóznom, másokat már nem fogok a szívemen viselni. Nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak rólam, egyedül arra figyelek, hogy a nagyinak ne okozzak kellemetlenséget a jelenlétemmel, ha már volt olyan kedves és befogadott a házába. Ő az egyetlen ezen a földön, aki számít nekem, őt pedig az életem árán is megvédeném.
Sokan azt is mondják, hogy neveletlen vagyok. Nos, én inkább azt mondanám, hogy pont ellenkezőleg, engem rendesen megnevelt az élet. Egy drogos anyával, aki minden pénzét elkölti a kábítószerre, a gyerekei szájából kivéve ezzel az ételt, és egy agresszív apával, aki rajtad vezeti le a feszültségét, úgy gondolom megedzett az élet. Tizenhat éves voltam, mikor először tapasztaltam meg, hogy mire is vagyok képes. Mivel anyu akkor már nem élt, a nagymamámhoz fordultam segítségért, hiszen Ő volt akkor is és most is Ő az egyetlen, akiben feltétel nélkül megbízom. Az pedig, hogy hozzá költöztem, életem legjobb döntése volt. Nem mellesleg pedig megnyugodtam, hogy tudatosult bennem: nem vagyok egy őrült, aki azt hiszi, hogy boszorkány.
A természetem lobbanékony, szenvedélyes amolyan ami a szívemen az a számon típus vagyok, gyakran nem törődöm a következményekkel, tehát előbb szokásom cselekedni, mint gondolkodni. De ebből próbálom kinevelni magamat, illetve már egész szépen tudom mérsékelni a dühömet, hiszen nem szeretném felfedni magamat a külvilág előtt. A nagyi szerint remek humorral áldott meg az Isten, de igazából nem sok ember van, akin ezt tényleg tesztelhetném. Zavarba engem is zavarba lehet hozni, a különbség köztem és a többi lány között annyi csupán, hogy én nem fedem fel magam. Nem szokásom beszélgetésbe bonyolódni idegenekkel, ahogy megnyílni se szoktam másoknak. Ha jóban akarsz lenni velem, nos, akkor fel kell kötnöd a gatyádat, mert egyáltalán nem vagyok könnyű eset.