- Csak egy egyszerű szolga vagyok. Egy rabszolga. -morogtam a bajszom alatt. Közben az ujjaimat tördelgettem. - Talán a te történeted ennél sokkal érdekesebb. -mutattam rá. Ezzel talán utalni is akartam valamire. Arra, hogy szívesen hallgatnám miközben mesél magáról. - Nagyon szeretek olvasni! -jutott eszembe így gyorsan megosztottam. A rabszolgák közt ritka, aki gyakran olvas. - Elszoktam csenni néha egy két könyvet kölcsönbe Quetsiyahtól. Bár remélem ez köztünk marad. -mondtam belepirulva saját csínytevésbe. Bármit, hogy könyvhöz jusson a szolga, mi? Csöndben sétáltam Silas melett, mikor megkordult a gyomrom. - Ó elnézést! -kaptam oda a kezemmel kínos zavaromban. Éhes voltam. - Mit szólna, ha elmennénk enni valahova? -kérdeztem kissé még mindig megszeppenve. Még nem sikerült megszoknom, hogy egy ilyen daliás úriemberrel beszélgetek, mint Silas.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Feb. 15, 2014 8:46 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Amara & Silas
Egyszerűen tökélet volt számomra nem is kellett több, cska is ő. Qetsiyah csak egy jó be vállt csell volt. Egy hatalmas vándor akit még magam mellé állíthatok. Igyekeztem nem mutatni azt mennyire el érzékenyültem, mert még soha nem láttam szebbet, jobbat és soha nem éreztem még íj hasonló érzelmeket.
- Én csak egy egyszerű férfi vagyok, .... Amara.... Én pedig Silas - suttogtam gyengéden a nevét és lágyan meg csókoltam a kéz fejét.
- Mesél magadról.. mindent tudni akarok.. - mondtam széles mosollyal.
Teljesen le tablozott engem a szépsége szóhoz se jutottam.
A bókjaiba belepirultam. Még sosem kaptam ennyi érzelemmel telt dicséretet. A szívem gyorsabban kezd verni, amikor hozzámér. Ilyet sem tapasztaltam még. Amit Qetsiyahról mond, kissé meglepődöm rajta. Mindenki tudja, hogy egy őrült, de ezt mi, csak a szolgaréteg susmorogjuk magunk között, hogy legyen valami, amin pletykálkodhatunk. De hogy egy olyan magas rangú úriember is ezt mondja... meglepődtem, meg kell mondjam. Viszont a bókjai kissé megrémisztettek. Ennek ellenére nem tudtam futva hagyni a helyzetet. Beleharaptam játékosan az alsó ajkamba és magabiztosan kinyújtottam feléje a jobb kezemet. Kézcsókra várva és ezzel megadva magamat. - Köszönöm a bókjait. Igazán becsülendő, hogy egy olyan embertől kapom, mint Ön. - mondtam kissé megjátszva. - Amara vagyok. Ha még nem tudná a nevemet. - mondtam kissé félénken, mivel az én nevem nem úgy hangzott, amilyet az úrnők viselnek. Egyszerű, hétköznapi nevem volt. - Most pedig. - léptem egyet feléje. Tenyereim a mellkasára tapadtak. Rossz színésznő voltam, szemmel láthatóan csak megjátszottam magam, ezzel is kigúnyolva őt. - Mit gondol... Mit kellene tennünk? A köztünk lévő hatalmas szerelem... nem való egy ilyen világba. - kerestem a megfelelő szavakat, de valamiért csak ennyit bírtam kinyögni. Hirtelen valami átsuhant az arcomon. Melegséget éreztem ott ahol hozzáértem Silashoz. Idegesen nyeltem egyet és hátrébb húzódtam. Mi ez az érzés? Miért ver ilyen gyorsan a szívem? Megválaszolatlan kérdések, amikre nem biztos, hogy valaha is választ kapok. Tekintetem a mellkasától egészen az arcáig vándorolt. Ott találkozott két szempárral, akik visszanéztek rám. Zavaromban lesütöttem a szemeimet. Pillangók kezdtek röpködni a gyomromban. Nem tudtam mire vélni ezt az érzést. - Ilyen nem létezik... - motyogtam magamban. - Hogy én szerelmes.... - felnevetek, de kacagásom erőtlen és gyenge. Valami hirtelen támadt vágytól vezérelve tenyerem az arcára csúszik. Mielőtt feleszmélhetnék, hüvelyk ujjam simogatni kezdni puha bőrét. Csend. Pupillám kitágul. Akarom őt. Nem bírok ellenállni neki.
Arcán a mosoly, amely fogadott a szívemet mellengette, soha nem láttam szebb teremtést és soha nem is akartam többé más lányt látni csak őt. Olyan dobogást produkált a szívem, mint egy kis kolibri a szárnyaival. Majd hangosan fel nevettem. Megcirógattam édes, puha arcocskáját.
- Nekem a szerelmed kell nem az erényed, rád 40000 évig is várnék, ha kell. Szemeid ragyogása azt mutatja te neked is kellek, ne tagadd. - suttogtam lgyan, majd megfogtam ismételten a kezét és a mellkasomra tettem. - Hiszem a szerelmet elsőre, érezd..hát hazudik egy szerelmes férfi szíve? - kérdeztem, majd lágy, csibészes mosolyt engedtem. - Qetsiyah egy naiv kislány, minden nő engem akar, de én egyiket se, én téged akarlak. Afrodité biztos oda fenn duzzog, hiszen te nála is szebb vagy. - Suttogtam.
.Soha nem éreztem még ilyet, nekem kellett ez a nő és nem mondok le olyan könnyen róla.
- Idehúzott a szívem, lehet a tiéd rántotta magával. - mondtam, majd ismét két szempárt kerestem ami olyan szépen ragyogott akár a gyémánt.
Meglepve és kissé ijedten hátrálok, mikor közeledik, mit sem törődve az iménti felindulásommal. De elkapja a kezemet és egy tincset a fülem mögé tűr. Kíváncsian pislogok feléje. Aztán lehunyja a szemét és én is így teszek. Kissé zavarban voltam. Valami szűrős enyhe dolog nyomta hirtelen a tenyeremet. Mikor kinyitottam szemeimet egy rózsa feküdt a kezemben. A varázslat köztünk él. - mondta mindig anyám. A varázslat tényleg körbevesz minket, de sosem akartam elhinni, sosem akartam részese lenni. Mások akár saját életüket is kioltották azt remélve, hogy következő életükben nagy varázslóként születhetnek ujjá, de ez nem az én vallásom volt és nem is vágytam ilyesfajta hatalomra. Én rangot akartam. Nem pedig egy szolgasori életet.
Belepirulok a bókjaiba. Végigmérem szelíden a tekintetemmel az arcát. A szívem hirtelen gyorsabban kezd verni, amitől megijedve elhúzom a kezemet az övéből. - Sajnálom. A szüzességem nem eladó. - nyögtem kissé magabiztosabban, mint amilyennek akartam hangozni. - Az ifjú nagyon kedves, de lehetséges, hogy félreérti a helyzetet. - haraptam az alsó ajkamba. - Quetsiyah úrnő szolgálója vagyok és bizalmas barátja. Tudom, hogy milyen érzelmeket táplál ön iránt. Remélem ez esetben megérti. - zártam le az udvarlós történetet. - Megkérdezhetem, hogy mit keres egy ilyen helyen? - néztem fel mézédes szemeibe. Zeusz most segíts, elolvadok! - Tudja gyakran eljárok ide. Itt szabadnak érzem magamat. De egy olyan hatalmas nevű ember... elnézést a megnevezésért. Miért jön egy ilyen sivár helyre? - sütöttem le a tekintetemet. Kíváncsi voltam világéletemben. Azon kapom magamat, hogy nem tudom levenni az arcáról a szememet. Mikor észreveszi, hogy régóta bámulom gyorsan félrenézek elvörösödve. Nem Amara... nem akarsz egy ilyen ember ágyasa lenni. A nőnek a legtöbbet az erényessége ér ebben a világban. Ha egyszer eladod magadat, akkor nincs kiút.
Végig mértem ezt a csodást teremtést még legalább 10 ezerszer és mosolyogtam bambán rá. Elnevettem magamat, ahogy könyörögni kezdett. - Ilyen szörnynek nézek ki? – Kérdeztem csodálkozva, széttárt karokkal. Majd ő csak folytatta és gondolom igen így nézhetek ki, hiszen már fenyegetett is. Közelebb léptem hozzá és megsimogattam az arcát.
- Egy nő sem ér fel a te szépségedhez! – Jelentettem ki rózsaszín köddel társult hanggal. - Szolga? Inkább istennő. – Suttogtam lágyan a fülébe, majd hátráltam egyet, kettőt. Megfogtam a kezét és a tenyerét az enyémbe tettem. Behunytam a szemem-mormoltam egy halk varázslatot. Ahogyan a kezemet az övéjéről levettem egy rózsa volt ott. Bele néztem igéző tekintetébe és vártam mit is mond.
. - Bár lehet, meg sem érdemled, hiszen szemtelen vagy. – Nevettem fel, majd egy legördülő kis tincset a füle mögé simítottam.
- ενσαρκωμένη ομορφιά – Szóltam Görögül, szépségét magasztalván. Talán még a legnagyobb költő se lenne képes ezt a csodát leírni, ezt az érzést ami most bennem kavarog.
Az ösztöneim mind untig csak azt suttogják, hogy fussak. Menekülnöm kellene. Ha megtudja valaki, hogy itt lopom a napot, akkor nagyon nagy bajban leszek. Talán még Quetsiyah sem bocsát meg nekem. Szörnyű lenne. Felállok és farkasszemet nézek bátortalanul az előttem álló idegennel. Aki talán mégsem annyira ismeretlen. Szőke göndör fürtök, azok a fénylő szemek... Csakis Silas lehet... az Úrnőm bármit megtenne, hogy megkapja ezt a gazdag embert. Még egyszer végigmérem a tekintetemmel, most már egy kis lenézéssel. Majd félve bólintok egy igent válaszul a kérdésére. Lebuktam, kár tagadni. - Kérlek ne árulj el neki! - szökött ki belőlem. Inkább sajnálat volt a hangomban, mint sem könyörgés. Ki gondolta volna, hogy pont itt fogok egy úriemberbe botlani, a semmi közepén? Pár pillanatig még bámulom őt, aztán elkapom a tekintetemet róla. Ujjaimmal játszok idegességemben. - ... ha beárul, akkor elmondom hány nővel enyészik a társalgóban. - szökött ki belőlem hirtelen. A hangnem amit megütöttem jóval magasabb és udvariatlanabb volt, mint ami megengedett egy szolga és egy olyan között, mint ő. De nem érdekelt. Az ilyen embernek könyöröghetnék a végtelenségig, semmit nem ér neki egy szolga élete. Talán még jót is szórakozna, ha végignézhetné, ahogy kidobnak a kúriából. Újra a szemébe nézek, most már úgy érzem erős vagyok. Talán kissé gyerekes is, de nem érdekel. Nem fogok még ennél is alacsonyabb helyre jutni egy ilyen magas rangú ficsúr miatt. - Ismerem az elkényeztetett fajtádat. - suttogom magam elé. A düh beszél belőlem, de a hangom nyugodt és kissé bátortalan. Inkább megállapításnak hangzik, mint piszkálódásnak. - Tudom... neked semmit sem ér egy szolga élete, de tévedsz. Én is ugyanolyan ember vagyok, akárcsak te. - mutattam magamra. Ha azt hiszi hagyni fogom magam nagyon téved.
Kicsit ki akartam már szakadni a városból, abból ahogy Qetsiyah nézz rám. Vándoroktól messze akartam kerülni. Ritkán mentem el, de akkor hosszasabb időkre. Ahogyan szeltem a sötét erdőt behunytam a szememet és magamba szívtam a friss erdei levegőt. Hallgattam, ahogy a madarak csicsregtek, ahogyan a mókusok motoszkáltak a bozótban. Imádom a természetet, végül is ebből nyerem az erőmet. Tógám hosszú volt így fel kellet kicsit emelnem, hogy menni tudjak. Ahogy léptem és léptem, magam előtt láttam egy csodás teremtést
Szavam is el ált kürölberül 3 percig időzhettem ott, mire lábam alatt meg reccsent egy bot. A lány megrémült. - Sajnálom, várj, kérlek, maradj, ne félj én csak…. én csak… elvakított szépséged varázsa. – Mondtam egy mosoly keretei között. fejemhez kaptam hiszen valóban elbűvölt a lány angyali mivolta
. Arany barna szemén a hold sugarai játszadoztak és a böre egyszerűen olyan puha volt, kedvet kaptam megérinteni. - Qetsiyah szolgálója vagy? – Kérdeztem tőle.
Már láttam, ahogy rózsavizet hoz neki illetve tudtam, hogy tudja Qetsiyah bármit meg adna azért, ha a kedvesemmé fogadnám.
Egy kihalt, köves puszta világa. Ez az egyetlen hely, ahova el tudok menekülni a városi zaj elől. Persze nem panaszkodhatok. Az úrnőm egy igazi hölgy. Törődik velem. Néha túlságosan is sokat. Bennem találta meg azt, akit másban nem, egy barátot. De én sosem kértem ebből az úgynevezett barátságból. Rám erőszakolta én pedig kaptam az alkalmon és kihasználtam a helyzetet. Persze ő erről mit sem sejt. Fogalma sincs, hogy én ebből a kapcsolatból csak a feljebbjutást látom. Elegem van a rabszolga sorsból. Miért ér ő többet, mint én? A származása miatt? Röhejes.
A gondolataim csak pörögtek. Néha teljesen elmegy a józan eszem. Így egymagamban nagyon bátor vagyok, de máskülönben nem valami domináns. Főleg nem úri emberekkel szemben. A hajamba kap a szél és mélyet sóhajtok. Lehunyom a szememet. Próbáltam magamba szívni a természet minden illatát és erejét. Hogy lehet valami ennyire tökéletes? Lelki szemeim előtt látom az erdőt, ami körbeveszi a pusztaságot. Ovális alakban körbezár, mint egy lakat. A szél feltámad, majd enyhül. Itt ott csupasz felkaromba ütközik. Végigfut a bőrömön a hideg. Csodálatos érzés, sosem akarom elfelejteni ezt. Anélkül, hogy kinyitnám a szemeimet hátradőlök a friss növényzetbe. A Nap sugarai felmelegítik bőrömet. Hosszú hajzuhatagom szétterül a zöld fűben. Most mondja valaki, hogy a szolgák nem tudnak élni, hogy nem érzünk és nem tudunk szeretni vagy egyszerűen csak élvezni az élet apró örömeit!
Hirtelen meghallom valaki lépteit és felülök. - Ki az? -suttogom halkan a távolba. Őrültség, hogy valaki pont ide tévedjen, mégis... megijedtem.
Kezdőlap
| szószám: ?? | 