Charlotte Tatia Petrova

« Benne vagyok. De csak akkor, ha tényleg megesszük a pincéreket is. » Kötöttem ki, mint valami ötéves kislány, aki azt mondja, hogy csak akkor megy el vásárolni a szüleivel, ha megkapja a kedvenc csokiját. « A fürdő a múltkor is olyan jól ellazított, legalább nyugodtan tudok majd vacsorázni is. » Vontam vállat mosolyogva, miközben átölelte a derekamat, én pedig a nyakát átkarolva hátulról beletúrtam a hajába. Az érzelemváltás most hágott nálam a tetőfokára és komolyan úgy éreztem, megőrültem.
« Akkor mehetünk? Most már én is tudom, hogy merre van a fürdőszobád. » Rákacsintottam, aztán elindultunk a fürdő felé Talán nem fojtjuk egymást vízbe...

Klaus fürdőszobája

Klaus

- Akkor változtassunk a sorrenden - öleltem át Tatiát. - Kezdjük a forró fürdővel, közben megrendeljük a vacsorát. És ha végeztünk a kajával meg a pincérekkel, utána meglátjuk, mi jöhet. Hogy tetszik így az ötlet? - fogtam meg a derekát.

Charlotte Tatia Petrova

« A vacsora jöhet, de előrebocsájtom, hogy én nem tudok úgy főzni, mint a hasonmásom. » Figyelmeztettem jó előre viccelődve, de a további ajánlataira is bólogattam. Persze, hogy benne voltam, hiába akartam megfojtani körülbelül egy órával ezelőtt. Ezért is mondogatom mindig, hogy teljesen elveszítem az irányítást magam felett, ha mellette vagyok.
« Egy újabb szép éjszakának leszünk részesei? Mint a múltkor? » Kérdeztem rá mosolyogva, közben pedig szépen pislogva.

Klaus

- Azért jó, hogy vannak szép emlékeink is, nem? - néztem rá, kissé visszamerengve a múltba. - Na és most mi legyen? Vacsora, pezsgő és egyebek? - kérdeztem. - Kiegészíthetnénk még egy forró fürdővel a végén.

Charlotte Tatia Petrova

Ismét mosoly ült ki az arcomra, amikor átölelt és bólintottam a szavaira, amelyek velem is felidéztették a régmúltat. Azt az éjszakát, amikor majdnem betört a farkas a kunyhómba és amikor Klausnak muszáj volt hajnalok hajnalán kiosonnia, hogy az apja nehogy észrevegye, hogy elszökött. Veszélyes, de szép időszak volt az.
« Persze, hogy emlékszem. Soha nem fogom elfelejteni. » Mondtam még azelőtt, hogy megcsókolt volna, de utána csak élveztem csókja ízét. Átkaroltam a nyakát és ugyanúgy csókoltam, ahogy annak idején, ezer éve. Finoman, mégis szenvedélyesen.

Klaus

- Ahhoz nem kell megnyerned semmit - léptem oda Tatiához. - Azt anélkül is megteszem - súgtam, és átöleltem. - Emlékszel még a kunyhódra? Arra a teliholdas éjszakára, mikor átosontam hozzád? Azon az éjszakán voltunk először együtt mi ketten. Lehet hogy hihetetlen, de az elmúlt ezer évben is az maradt életem legszebb éjszakája - hajoltam oda Tatiához, és lágyan, szenvedélyesen megcsókoltam.

Charlotte Tatia Petrova

Mosolyogva hallgattam, hogy mi is lenne az ő kívánsága és a mosolyom most őszinte volt. Jól hangzott, amit mondott, tényleg elgondolkoztam rajta, hogy hagyom nyerni, bár ha így folytatom, mint most, akkor nem is nagyon kell majd visszafognom magam.
« Az én kívánságom... ezen még nem gondolkoztam. » Vallottam be őszintén, de aztán eszembe jutott valami. « Bár ha jobban belegondolok, most csak egy apróság jut eszembe. » Gondolkoztam el halvány mosollyal az ajkaim szélén és így pislogtam rá. « Szeretném, ha megcsókolnál. Úgy... úgy, mint régen. A többit pedig majd kitalálom. » Tettem még hozzá ezt is.

Klaus

- Most nyilván azt hiszed, hogy azt fogom kérni, töltsd velem az éjszakát. És nem is tévedsz. Tényleg azt kérem majd. De... csináljuk úgy, mint régen. Persze modern keretek között. Rendelünk egy hangulatos vacsorát. Megesszük, a pincérekkel együtt. Aztán pezsgőt nyitunk, beszélgetünk... és a többi meglátjuk. Ez az én kívánságom. Viszont ezek után kíváncsi vagyok a tiédre is - támaszkodtam az asztalnak, még mielőtt újra dobásra készültem volna.

Charlotte Tatia Petrova

« Amíg dobok, elmondhatnád, mi lenne a te kívánságod. Akkor lehet, hogy meggondolom magam és hagylak nyerni. » Bátorodtam fel ismét, de ekkor még nem tudtam, hogy nem nagyon kellett volna ugrálnom, hiszem az eredményjelző ismét nem mutatott valami fényes pontszámot.
« Lehet, hogy nem is lesz rá szükség, hogy hagyjalak nyerni. Ha így folytatom, fogsz te magadtól is. » Nevettem el én is magam már kínomban, hiszen az összes eredményem egy hármas, egy húszas és egy tizennyolcas volt.

Klaus

Felnevettem, ahogy megláttam a roppant sovány eredményt, és kissé nagyobb erőre kapott a magabiztosságom.
- Na, így csinálják a menők, figyelj - dobtam gyors egymásutánban, és elégedetten néztem a táblát. - Egy bullseye, egy huszas és a nyolcas. Nem rossz. Te jössz... bár még most is te vezetsz.

Charlotte Tatia Petrova

« Neked van szükséged Robin Hood képességeire, én ki vagyok békülve a sajátjaimmal is. » Mosolyogtam rá, amikor kézbe kaptam a nyilakat és megforgattam azokat az ujjaim között. A helyemre álltam, de egy pillanatra még Klausra pislogtam. « Pedig kettőnk közül én vagyok az, aki inkább részeg. » Vallottam be kissé elhúzott szájjal, aztán újra dobtam. Igen, az ital tényleg megtette a hatását, az eredményem nem lett a legfényesebb. Sőt...
« Azt hiszem, így büntetnek a fenti hatalmas a nagyképűségért. » Vontam vállat nemtörődöm módon, amikor az eredményjelző mindössze 20 pontot mutatott. Ezt érdekesen megcsináltam..

Klaus

- Asszem, erőteljesen te vezetsz - morogtam, aztán némi célozgatás után újra dobtam. Ebből kettő találta el a táblát - elég vérszegény eredménnyel - egy pedig magába a falba állt bele.
- A vámpírerő mellé megkaphattuk volna Robin Hood képességeit is - motyogtam, és összeszedtem a nyilakat. - Most már csak reménykedem, hogy amit te kívánni fogsz, az ugyanaz, amit én kívánnék - álltam arrébb, hogy a helyemre állhasson.

Charlotte Tatia Petrova

Eltátottam a számat az eredményt látva és úgy döntöttem, most már ideje egy kicsit jobban belehúzni és megmakacsolni magam. Már csak azért sem hagyhattam, hogy nyerjen, maga a tudat nem volt kedvemre való.
Újra dobtam, kissé hunyorogva céloztam meg a táblát a "jó munkához idő kell elven" elindulva. Meg is lett az eredménye.
« Tripla 20, bull és egy 12-es. Na ki vezet most? » Tettem fel a költői kérdést egy kacsintással megspékelve. Így volt az igazán élvezetes, vámpírral már amúgy is régen játszottam.

Klaus

Kissé szarabbul éreztem magam meglátva az ő eredményét, aztán megfenyegettem az ujjammal.
- Csak ne hidd, hogy hagylak nyerni. Olyan könnyen nem kapod meg a bőrömet - fogtam újra meg a nyilakat, és nemsokára elégedetten néztem rá. - Tessék. Három bulleye. Százötven pont. Vezetek - kacsintottam.

Charlotte Tatia Petrova

Kíváncsian vártam, hogy ő mit produkál, de amikor megláttam az eredményét, muszáj volt felkacagnom. Nem bírtam ki, hogy ne kárörvendve nézzek rá, közben pedig megállás nélkül vigyorogtam.
« Profi? Ettől még Mickey egér is jobb. » Kihúztam a nyilakat a táblából és ismét meglendítettem a kezem, hogy az eredményemet látva elkapjon az öröm. « Igen! » Kiáltottam fel vigyorogva, megpördülve magam körül. « Tripla 13, dupla 20 és külső bull. Édesem, jobb ha odafigyelsz. » Paskoltam meg a vállát mosolyogva.

Klaus

- Igen, tényleg rozsdásnak tűnsz - álltam az ő helyére. - Megmutatom, hogy csinálja ezt egy profi - vonogattam a szemöldökömet, hogy egy perccel később a tenyerembe rejtsem az arcomat. - Tripla egyes... és két kettes. Elsüllyedek - motyogtam, és nehéz volt nem észrevenni Tatia arcán a kárörömöt.

Charlotte Tatia Petrova

« Persze, hogy van. Anélkül semmit sem ér az egész. » Válaszoltam komolyan a kérdésére, aztán javaslatára bólintottam. Jelenleg semmi olyasmi nem jutott eszembe, amit kívánhatnék tőle. De ki tudja, talán a végére beugrik valami.
Megforgattam a szemeimet, miszerint ő mindenben jó és rögtön el is dobtam a legelső nyilat, aztán a másodikat és a harmadikat. Az eredményjelző jelzése szerint pedig a dobásom kereken hatvan pontot ért. « Szégyen, nem szégyen, kissé berozsdásodtam. » Vontam vállat és amíg ő nekikészülődött a dobásnak, én felhajtottam az italomat és újat töltöttem magamnak.

Klaus

- Nocsak, tétje is van a fogadásnak? - kérdeztem. - Maradjunk annyiban, hogy a vesztes teljesíti a győztes bármely kívánságát. Na jó, olyat, ami nem jár kimondottan emberáldozattal - nevettem. - Szóval, akkor kezdj. És kösd fel a gatyádat. Mindenben jó vagyok - húztam ki magam. - Miért pont ebben ne lennék? - kacsintottam.

Charlotte Tatia Petrova

Elnevettem magam a kijelentésén és megmarkoltam a nyilakat, hogy aztán elrugaszkodjak a biliárdasztaltól és a megfelelő távolságra álljak meg a táblától. Ám mielőtt dobtam volna, még Klaus felé fordultam a fejemben megforduló kérdésem miatt.
« Tételezzük fel, hogy nyerni fogsz, bár ezt erősen kétlem... » Tettem még hozzá húzva egy kicsit az agyát. « Akkor mi lesz a jutalmad? » Kérdeztem rá kíváncsiskodva.

Klaus

- Az után a jókora fakaró után egy darts nyíl már meg sem kottyan - legyintettem, aztán előkerestem a nyilakat, és bekapcsoltam a darts tábla eredményjelzőjét. - Tessék - adtam oda neki a piros színű nyilakat, míg magam a feketéket ragadta meg. - Te kezdesz. Ötszáz pontig megy a játék.

Charlotte Tatia Petrova

A halk zene hatására elmosolyodtam, a kezembe kapott italba pedig rögtön belekortyoltam, aztán körbehordoztam a tekintetem a szobán. Szépen volt berendezve, kellemesek voltak a színei és tényleg nyugodt volt. Itt aztán lehet pihenni, az tény.
« Ha már Elena kipróbálta a billiárdot, nem lesz akkora élmény nézned engem, ahogy azzal játszok. » Kacsintottam rá és újabb kortyot ittam az italomból, hogy az alkohol egy kicsit eltompítsa az agyamat. « A darts jó lesz. De vigyázz, mit kívánsz, az erdőben is azt hitted, hogy csak hülyéskedem. » Figyelmeztettem már halvány mosollyal a számon és a billiárd asztalnak támaszkodtam.

Klaus

(nappali)

Ahogy beléptünk elindítottam egy nyugodt kis zenét, majd öntöttem két pohár italt, és az egyiket a kezébe nyomtam.
- Egy biliárdparty? A kis hasonmásod nem túl jó benne. De van itt akár egy dartstábla is. Sőt, ha felidegesítelek, nem muszáj mindig a táblára célozni - vigyorogtam.

Klaus

- Bátor, és őszinte kislány - mosolyogtam rá, aztán kifelé tereltem, a konyha felé. - Van rá kb húsz métered hogy eldöntsd, mit fogsz főzni nekem - nevettem rá.

(konyha)

Elena Gilbert Salvatore

Keserűen elmosolyodtam, miután feltette a kérdését. A jó öreg Talio elv...
- Szóval hogy már csak azért is, szemet szemért, fogat fogért? - kérdeztem, de ugyanolyan komolyan, ahogy ő beszélt hozzám. - Ne kérd tőlem, hogy olyasmit valljak be, ami nem lenne fair sokakkal szemben... - ráztam meg a fejemet, és próbáltam a tegnapi haragomat előásni, hogy tudjak erre valami épeszű választ adni...
- Az a legnagyobb hibám, hogy Tatia és Damon "érintkezései" nélkül is szívesen megcsókolnálak bármikor... - ismertem be végül. Ennyit arról, hogy a testi vonzalmat is kiöltem magamból. - De mivel tisztában vagyok a te érzéseiddel, nem teszem meg.

Klaus

- Naná, hogy akarom. És az sem zavar, ha ebéd lesz belőle - mulattam jól. - Egyébként, most én kérdeznék valamit. Ha megtudnád... vagy ha sejtenéd, hogy Damon és Tatia közel kerül egymáshoz.... nem, nem fog megtörténni, csak elméleti kérdés - emeltem fel a kezem, látva elkerekedett szemét - szóval nyugi. Na szóval... adott helyzetben, megcsókolnál engem? - kérdeztem tőle komolyan.

Elena Gilbert Salvatore

Csak egy bólintással jeleztem, hogy felfogtam, amit mondott. Legalábbis azt biztosan, hogy Tatia nem fog lefeküdni a férjemmel. Már ha jól ismeri... és nekem ez volt a legfontosabb. Ha már ide kényszerültem, és Tatia átvette a szerepemet, akkor... akkor Damont ne vegye el tőlem se egy alkalomra, se többre... elég belegondolnom, hogy ők ott ketten megcsókolják egymást, és menten rosszul érzem magamat.
- Rendben - modntam végül ennyit. - Akkor... akarod azt az olasz kaját, vagy meggondoltad magadat? - néztem fel a szemeibe.

Klaus

- Tényleg akarod, hogy válaszoljak? - kérdeztem. - Nos, legyen. Azért, mert bármit is állítson Tatia... egyik éjjel itt volt velem. És úgy éreztük magunkat, mint ezer évvel ezelőtt. Mert akkor egy igazi, és őszinte szerelem volt a miénk. És hiszem, hogy még ma is érez irántam ilyesmit. Ergo, megbízom benne, hogy semmi felnőtt tartalom nem lesz közte, és Damon között - mondtam. - És amúgy is. Ha nem mentem volna bele ebbe, Tatia és Oliver biztos kitaláltak volna valami bosszút. Nem ellenem, hanem ellened. Vagy a családod ellen. Hát vedd úgy, hogy a nyugalmatoknak ez a két nap az ára - nyomtam a kezébe egy italt.

Elena Gilbert Salvatore

- Majd megpróbállak nem megmérgezni - mosolyogtam rá pimaszkodva. Nem viselt meg, hogy nem nyertem. Ez egy játék, és ennyi. Tudni kell veszíteni is, nekem meg abból általában kijutott az elmúlt néhány napban.
Aztán mikor helyre tett mindent, megállt előttem, és nagy sóhaj hagyta el a számat. Rohadt mód nem éreztem volna zavarban magamat, ha kibukik belőlem a kérdés, elvégre a kíváncsiságomat csak így tudom csillapítani... bár félhettem attól, hogy talán félreérti, és... és megbántom. Bár... akkor már kvittek leszünk. - Miért én vagyok itt, és miért engedted el Damonnel Tatiát, ha... ha őt szereted? - kérdeztem a szemeibe nézve.

Klaus

Elvigyorogtam magam szélesen, mikor a golyó elkerülte a lyukat.
- Hoppá, kis hasonmás - nevettem fel. - Valami azt súgja, nyerni fogok - dőltem ezúttal én az asztalra, és nemsokára pimasz vigyorral egyenesedtem fel.
- Azt hiszem, jössz nekem egy vacsorával - mondtam, ahogy a golyó eltűnt a lyukban. - Győztem - vettem ki a kezéből a dákót, és helyére tettem őket, aztán szembefordultam vele.
- De hogy nem érezd magad rosszul, fair leszek. Válaszolok arra a kérdésedre, amit fel akartál tenni a győzelmed esetén. Kérdezz bátran.

Elena Gilbert Salvatore

- Hé, hé, hé! A tisztességest nem úgy értettem, hogy az összes többi kiesik! - mosolyogtam. - Lehet valaki úgy tisztességes, hogy közben egy szemétláda, és egy utolsó féreg - vontam egyet a vállamon, majd követtem a tekintetét, és egy kötözködő fintort vágtam felé. - Tatia nem örülne neki, ha látná, hová kalandozik a tekinteted - löktem meg a golyót, deeeeee... az szépen elkerülte a lyukat. Talán nem kellett volna előtte pont ilyen szép témával felhozakodni... - Elcsesztem. Kijöttem a gyakorlatból - sóhajtottam.

Klaus

- Nocsak - mondtam kaján fintort vágva felé. - Tegnap még... na várj csak - kezdtem el számolgatni az ujjaimon - öntelt voltam, beképzelt, önző, aljas, szemét... több nem jut eszembe. Ja, és fel akartál képelni. Most meg már tisztességes vagyok. Ez a gyors felemelkedés - öntöttem két pohár italt. - Na gyerünk. Kíváncsi vagyok, meg tudod-e verni az Elsőt - néztem az asztalt. - De akár így is maradhatsz - néztem így szemből a felsője alá. - Tetszik a látvány.

Elena Gilbert Salvatore

- Ez csak egy ártatlan tréfa volt - néztem rá még mindig úgy, mint egy kislány, aki azt se tudja, hogy miről van éppen szó, és mosolyogva egyenesedtem fel, hogy átvegyem az ő helyét. - Sajnos én nem tudlak megfenyegetni ezzel, ha belefújsz a fülembe, mert erősebb vagy - emeltem fel a kezemben tartott dákót. - Bár te túlságosan is tisztességesnek tűnsz ahhoz, hogy bármivel eltereld a figyelmemet - kuncogtam.
Az utolsó golyóra néztem, és perpillanat azt se tudtam volna, minek örülnék jobban. Mert ha vesztek se kell nagyon megerőltetnem magamat, hogy vacsorát csináljak. Az mindennapos volt. És már azt is elfelejtettem, hogy mi lesz akkor, ha nyerek.

Klaus

Épp az utolsó golyóra koncentráltam, mikor megjelent mellettem Elena, és a döntő pillanatban belefújt a fülembe, a golyó pedig célt tévesztve az asztal oldalának csapódott.
- Hé! - méltatlankodtam, és a dákóval megfenyegettem. - Most legszívesebben az asztalra fektetnélek, és ezzel vernélek el - mondtam, nevetve csóválva a fejem. - Csaló - szúrtam még egyet oda, aztán odaengedtem az asztalhoz. - Akkor most te jössz. Az utolsó golyó. Ha elteszed... te nyertél.

Elena Gilbert Salvatore

- A fenekemet se kellene - kacsintottam rá, aztán a háttérbe álltam, tartva a tisztességes távolságot tőle, és igyekeztem nem azt tenni, amit ő csinált velem, míg én az asztalra hajoltam, több-kevesebb sikerrel nekem össze is jött.
- Szép dolog így lealázni egy nőt? - biggyesztettem le az ajkaimat, majd mikor ő ismét az asztalra hajolt, hogy a ismét belökjön egy golyót, arra jutottam, hogy na, azért annyira ne akarjon leelőzni!
Odaálltam mögé, és azt ugyan nem tudtam, hogy észlelte-e, de behajoltam mellette, és a fülébe fújtam, persze nagyon gyengéden, minek következtében a golyó elkerülte a lyukat. - Hoppá. Ezt elvétetted - pislogtam ártatlanul, még mindig ott hajolva mellette.

Klaus

- Hát ez tényleg nem - mondtam. - Pedig csak a fenekedet igézgettem - nevettem, aztán én jöttem, és hasaltam az asztalra. - Te mögém állhatsz szorosan. Én nem értem félre - kacsintottam, aztán három golyót tüntettem el egymás után... persze a pirosakat kivéve.
- Egyelőre én vezetek - húztam ki magam büszkén. - Ha nem szeded össze magad, a ma estét a konyhában fogod tölteni - piszkáltam viccelődve.

Elena Gilbert Salvatore

- Talán igazad van, talán be fogja látni, és észre fogja venni... de nem akarom, hogy szenvedjen. Normális vér nélkül olyan lehet nektek élni, mint nekünk víz nélkül - nyeltem egyet, de aztán nem akartam tovább feszegetni a témát. Majd eldől... ahogy az idő, és a "sors" akarja. Meg ahogy Damon.
- Szóval hogy legeltesd a szemeidet... nem tudom, hogy ezt vegyem-e dícséretnek, amiért ilyesmikkel áldottak meg. De ha lehet, ne állj szorosan mögém, mert az félreérthető lesz... - mosolyodtam el újból, aztán megfordultam, és egy apró sóhajjal koncentráltam rá egy golyóra. Na igen, talán ez volt a probléma, mert amint megmozdult, már látszott, hogy elvétettem. - Na ez nem jött össze.

Klaus

- Oké - mondtam döbbenten. - De azt egy percig sem állítom, hogy most nem leptél meg. Egyébként.... elárulok neked valamit - krétázgattam a dákó hegyét. - Ha Damon szeret téged... ha még önmagánál is jobban szeret, újra le fog tudni mondani a gyilkolásról. Majd meglátjuk, melyik eset válik valóra. És ha van lelke... márpedig neki úgy hiszem, hogy van - akkor érzi benne, hogy amit most igéztem bele, az nem jó dolog. Szóval... az idő eldönti majd, mi lesz belőle. Gyilkos vámpír, vagy szelíd vámpír. Nos... visszahajolsz az asztalra játszani, hogy tovább legeltethessem a szemeimet? - mosolyogtam.

Elena Gilbert Salvatore

- Tudom... - lö9ktem be a következő golyót is, de aztán szembefordultam vele, hogy a tekintetébe tudjak nézni. - De igazatok volt! Nektek volt igazatok... - ismertem el. - Ő vámpír, nem egy szelidíthető kiskutya... neki a normális vér kell - nyeltem egyet. - Nem akarom, hogy úgy legyen, mint Stefannal, hogy egyszer csak előtör belőle a vámpír, és akkor mindenkit megöl, aki az útjába kerül. Legyen akkor ilyen... mérsékelt. Így minden kitörést elkerülhetünk. És... ha én valamiért, hát a szerelmemért bármire képes vagyok - mondtam, közben kérlelve nézve a szemeibe, hogy tényleg ne szívja vissza a tegnap Damonbe igézett szavakat.

Klaus

A dákóra támaszkodva néztem, hogy tüntet el egy golyót a sarokban, aztán visszahajolt, hogy bemérjen egy másikat.... és nem lettem volna férfi, ha nem élvezem a látványt, ahogy nadrágja a fenekére feszült.
- Hogyan? - tértem magamhoz az önfeledt bámulásból. - Humorérzékednél vagy ma, mit ne mondjak. Tegnap nézni sem bírtad, ahogy megöl valakit. Most meg azt kéred, ne változtassam vissza jó fiúvá, hanem hagyjam gyilkolni? - léptem elé, és kissé lehúztam a szemhéját. - Nem tudom Tatia mit adott neked, de rendesen kiüthetett.

Elena Gilbert Salvatore

Ha ezt a dolgot nekem tegnap este valaki előre megjósolja, minden bizonnyal nem hiszem el neki... még hogy én Klausszal, egy szobában, mosolyogva... pluszban még biliárdozunk is. Nem mondom, még mindig volt bennem a megbántódásból, de... azt holnap után is szabadjára engedhetem, és utálhatom megint. Már ha menni fog.
- Azt hiszem... - kezdtem bele, miközben hozzá hasonlóan az asztalra hajoltam, és bemértem egy golyót. - Szeretnék kérni tőled valamit - vált már teljesen komollyá a hangom, mikor az egyik golyó sikeresen eltűnt a lyukban, és áttértem egy másikra. - Ha találkozol Damonnel... ne vedd le róla az igézést - mondtam valami furcsa érzéssel a hangomban.

Klaus

- Remélem főzőkanállal a kezedben is ekkor szád lesz - hajoltam le az asztalra, aztán egy jókora lökés után a golyók potyogni kezdtek mindenfelé. - Akkor Klaus... ezt most elintézi - döccentettem be a sarokba először a piros golyót, majd egy színeset. - Kezdésnek jó - helyeztem aztán vissza a színeset, hiszen a játék további menete így kívánta.
- Akkor most te jössz - sóhajtottam aztán nagyot, mikor a következőt viszont sikerült elhibáznom.

Elena Gilbert Salvatore

- Minden bizonnyal az én férjem is más nőt csókolgat ebben a pillanatban, ezért ebbe még bele is egyeztem volna. De ha már így lemondtál róla... - mosolyogtam, persze szánt szándékkal mondva ezt, de egyáltalán nem gúnyolódva.
- Én is állom - csaptam bele a markába, eltitkolva a tényt, hogy a jó ég tudja, én mikor nyúltam utoljára biliárd golyóhoz. Talán még a vámpírok előtt volt. De amiről ő nem tud, azt nem használja fel ellenem. - A gyengébbik fél kezd. Szóval te - pimaszkodvam kicsit, de nem bántón.

Klaus

- Rejtélyekkel teli fogadás? Rendben, részemről állom. Hogy én mit szeretnék... - gondolkodtam el. - Semmi olyat, ami a házasságod végét jelentené. Sajnos - tártam szét a kezem. - Mondjuk, ha én nyerek... mivel említettél valamit a szobámban... főzz nekem ma valami igazi, házi olasz kaját. Mit mondasz? - nyújtottam a kezem, várva hogy belecsapjon.

Elena Gilbert Salvatore

- Remélem, nem zavarba akarsz hozni, mert az nem fog menni - vettem át tőle az egyik dákót, és míg ő a golyókat kezdte rendezgetni, odaálltam a biliárd asztal szélére, és felkuncogtam. - Jobban belegondolva, a biliárd egy rém perverz játék. Legalábbis fiatal korunkban a barátaimmal mindig ezen gondolkodtunk... lyukak, meg golyók, na meg dákó - nevettem, aztán gondolkodóba estem.
- Komoly kérdés, és ezt jól meg kell gondolnom - évődtem vele. - Ha én nyerek, válaszolsz majd nekem egy komoly kérdésre, miszerint... na nem, azt majd akkor elárulom - makacsoltam meg magamat hirtelenjében.
- De most mondd te, hogy mit szeretnél, ha nyersz - kérdeztem tőle.

Klaus

- Ez már beszéd! - csaptam össze a kezeimet elégedetten, és kihúztam két biliárddákót a tartóból. - Miss Gilbert... nyugodtan fogja meg a dákót - kacsintottam rá pimaszul, majd elgondolkodva néztem rá.
- Tétje legyen? Rendben, javasolj te valamit - kezdtem el felállítani alakzatba a golyókat.

Elena Gilbert Salvatore

Végigmértem a helyiséget, és a berendezője igencsak jó ízlésnek örvendhetett. Minden harmonizált egymással, a bútorok a függönyökkel, a szekrények a padló színével, minden...
Aztán Klaus felé fordultam, és ahogy a vámpírok előtti korszakban, ha ilyesmire invitáltak, kihívóan elvigyorodtam. - Mr Mikaelson, nem tudja, hogy kivel kezdett ki. Aki a focicsapat kapitányának a barátnője volt, ellesett néhány trükköt, hogy csinálják a nagyfiúk - kacsintottam rá már-már vigyorogva. - Kihívás elfogadva. De sokkal érdekesebb, ha van tétje a dolognak - sóhajtottam.

Klaus

(konyha)

- Ime, ez lenne az - nyitottam be az ajtón. - Szép, tágas, nyugodt. És megvan minden, ami némi szórakozáshoz kell. Pia, zene, tévé, éééééés... biliárd - mutattam a sarokba.
- Ha nem félsz attól, hogy egy Első le akar itatni, és attól sem, hogy szégyenszemre legyőz a játékban, akkor egy menet? Biliárdre értettem - tettem hozzá csipkelődve.

Kol Mikaelson

- Hohó - mondtam, mikor a kezembe nyomta a kocsikulcsot. Ezek szerint tényleg jó kedve van, ami nem is baj. Bár ennek a kirándulásnak volt egyfajta önző célja is, azért mégiscsak jó volt, hogy egy közös programot szerveztünk. - Akkor induljunk - vigyorodtam el, és pár pillanat múlva pedig már a kocsija mellett álltam.
/folyt Staunton/

Hibrid - Sweetheart


- Aha, mehetünk - vontam meg a vállam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve a kezébe dobtam a kocsikulcsot. - És hogy lásd, milyen jó kedvemben találsz, vezetheted a kocsimat is - mondtam kissé vidámabban.

Kol Mikaelson

- Felőlem... nekem az megfelel - mondtam. Tudtam, hogy valószínűleg meglepődött a dolgon, de hát kit érdekel? Azért ezt a dolgot be kell adnom neki... ha meg utána bántani akar, akkor pedig kipróbálhatjuk azt a csodálatos gyűrűt, mennyire működik. - Indulhatunk? - kérdeztem.

Klaus

Kissé meglepve néztem az öcsköst, persze igyekezetem titkolni. Közös programot akar, sőt, még átadja nekem az irányítást, anélkül, hogy harcolnom kelljen érte. Vagy beismerte végre, hogy felette állok, vagy jobb lesz nyitva tartani a szemem, mert disznóság van készülőben.
- Menjünk át Stauntonba - rántottam vállat. - Van ott egy didibár... félmeztelen kurvákkal, meg ami belefér. Kiszórakozhatjuk magunkat... minden téren - csaptam a vállára. - Mit mondasz kisöcsém?

Kol Mikaelson

- Nocsak - döntöttem félre a fejemet egy vigyor kíséretében. Azt hiszem, sínen van a dolog. A vadászat után pedig elmondhatom neki ezt a egészet. - Mit tudom én, merre menjünk, te vagy jártas a környékbeli városokban. Mert ugye nem szeretsz az élőhelyeden gyilkolni, igaz? - kérdeztem.

Klaus

Elgondolkoztam a szavain. Mostanában én sem igazán úgy viselkedtem vele, mint egy testvérhez illik.
- Jól van öcsém - csaptam a vállára. - Mutassuk meg, hogy csinálják az Ősi fiúk a vadászatot. Hová menjünk? Neked adom a lehetőséget, hogy dönts - mondtam biztatóan. - Csak könyörgöm gyorsan, mert éhes vagyok - nevettem el magam a végén.

Kol Mikaelson

- Hé, én csak egy közös testvéri programot ajánlottam fel - tártam szét a karjaimat. - Ennyire baj az? Úgyis olyan régen szórakoztunk együtt, nem gondolod? - kérdeztem.


Klaus

Kol lépései hangzott fel kintről. Nocsak, az emlegetett szamár....
- Lényegre törő vagy öcsém, mondtam már? - kérdeztem flegmán, mikor megjelent és programot ajánlott. - Mi ez, vagy nagyon éhes vagy, vagy jókora disznóság van a háttérben... - tettem még hozzá. - De egy vadászatban benne vagyok - vontam meg a vállam aztán. - Magam is kezdtek éhes lenni.

Kol Mikaelson

/Grill/
A Grill után úgy döntöttem, hazajövök, és valahogy bejelentem a dolgokat a bátyámnak... persze először el kell intézni, hogy viszonylag nyugodt legyen. Szóval egy közös vadászat erre pont tökéletes.
- Helló tesó - álltam meg a pihenőszoba bejáratánál. - Arra gondoltam, hogy vadászgathatnánk egy kicsit valahol. Mit szólsz hozzá?

Klaus

Damon és Elena lakása

Benyitottam a pihenőszobába, a ház most is túl csendes volt. Kol biztos Lizzel mulatta az időt. Elég gyalázatos, hogy egy ősi vámpír fejét egy ember csavarja el így. Tény, hogy nekem is tetszett Elena csókja, de... de sosem horgonyoznék le mellette. Bár néhány éjszakát szívesen elszórakoznék, ha Salvatore már lenne neki elég.
Öntöttem magamnak egy pohár tequilát, aztán leültem egy fotelba, és elgondolkodva meredtem magam elé.

Klaus

Miután Kol távozott, magamra zártam a pihenőszoba ajtaját, és sikeresen el is aludtam a kanapén. Úgy ahogy voltam, ruhástól, piásan.
Nyögve tértem magamhoz, és a homlokomat masszíroztam. Vámpír vagyok, ettől a fejfájás kissé engem is tudott gyötörni. Legalábbis pár percig. A gyors gyógyulási képességnek hála ez is gyorsan elmúlt...
Az órára néztem. Délelőtt volt. Méghozzá két nappal később. Hallottam Kol és egy lány hangját... ha jól ismertem fel, Lizét. De valahogy nem volt most kedvem találkozni velük. Csak egy kis friss levegőre, és sétára vágytam. Kinyitottam az ablakot, és nemes egyszerűséggel megpattantam.

(kórháza)

Kol Mikaelson

- Utálom, hogy így parancsolgatsz - csóváltam meg a fejemet. - De a helyedben én is ezt tenném. Viszlát, bátyám - köszöntem el, majd megfordultam, és elindultam a város felé. Komolyan mondom, több időt töltök a városban, mint a saját "otthonomban".
/folyt még kiderül/

Klaus

- Szóval Cassie - ismételtem el lassan, elgondolkodva. - Félvámpír? Szép.... - mondtam gúnyosan. - Ez a fajtánk bemocskolása - horkantam fel. - Majd megnézem magamnak azt a lányt - nyújtóztam a kanapén kényelmesen. - És most tűnt el a szemem elől öcsém, amíg meg nem gondolom magam.

Kol Mikaelson

- Úgy tűnik, nincs más választásom - vontam vállat. - A csaj neve Cassie, és Peiper valamelyik felmenője, tehát nem hasonmás. Ezen kívül félvámpír, mert egy boszorkány vissza akarta állítani, csak rosszul sikerült

Klaus

- Tévedsz - nevettem el magam újra. - Sosem lennék olyan, mint apánk. Amúgy is... nekem nem volt az apám, nem rémlik? - vontam meg a vállam nemtörődöm módon. - Az igazi apámra sem hasonlíthatok, mert nem is ismertem. Szóval... - tártam szét a kezem, befejezetlenül hagyva a mondatot. - Két választásod van Kol. Vagy mellettem állsz, vagy ellenem fordulsz. Bár az utóbbit nem ajánlanám...

Kol Mikaelson

- Mintha eddig nem tudtam volna - kezdtem el bámulni a körmeimet. - Ezzel csak arra céloztam, hogy kedvelem Peipert, és nem bántanám őt. Különben meg, ha megtennéd, pont olyanná válnál, mint akit a legjobban gyűlölsz. "Apánk", emlékszel? - kérdeztem a kelleténél kicsit merészebben. Veszélyes vizeken eveztem, amikor a szüleinket említettem, de ennél jobban már nem nagyon tudott volna megkínozni. Meg hát... szerintem sem volt mintaapa.

Klaus

Hangosan elnevettem magam, hangosan, szívből.
- Jaj öcsém, ez nagyon gyenge próbálkozás - mulattam. - Nem, szó sincs alkuról. Nem, nem, felejtsd el ezt. Ha nem tőled... majd megtudom mástól - vontam vállat. - Ne feledd el, hogy nagyon jó a meggyőző készségem - néztem rá csúnyán. - És még valamit öcsém. Nagyon meggondolnám a helyedben, hogy beszélj velem. Nemsokára eljön az idő, amikor a puszta jelenlétemtől rettegni fogsz majd - ígértem.

Kol Mikaelson

- Az információnak ára van, drága bátyám - vigyorogtam rá. Jelen pillanatban, ha rövid ideig is, de fölényben voltam. - Mondjuk egy ideig nem fenyegetsz, és nem szólsz bele, kivel találkozom addig, amíg nem bántom Peipert meg azt a másik csajt, akiről meséltél.
Klaus

- Megszólalásig hasonlító felmenőkről eddig mindössze a hasonmással kapcsolatban - ráztam a fejem kissé értetlenül, még mindig összevont szemöldökkel. - Talán... nem ő az egyetlen? Van másik hasonmás is? - kérdeztem mohón.

Kol Mikaelson

- Azt akarod mondani, hogy még csak nem is hallottál róla? - kérdeztem. Hoppá. Pont egy ilyen lehetőségre vártam.

Klaus

- Mert eddig csak fenyegettelek. Most tettek is követik majd - morogtam, aztán kissé meglepve felkaptam a fejem. - Miféle felmenőről beszélsz? - vontam össze a szemöldökömet.

Kol Mikaelson

- Rég hozzászoktam már a fenyegetőzéseidhez, bátyám - forgattam meg a szemeimet. - Na és mi lesz a rá szinte megszólalásig hasonlító felmenőjével? - kérdeztem a falnak támaszkodva. Őszintén reméltem, hogy még nem tud róla, és ezzel kijátszhatok egy "Kol többet tud" adu ászt.

Klaus

- Aha - jegyeztem meg. - Akkor új szabály. A közelébe sem mehetsz. Ha igen, akkor kitépem a két kezed, a lábad, a gyomrod, a szíved, és úgy raklak a koporsódba. Érthető voltam? - néztem a szemébe keményen. Látnia kellett rajtam, hogy jobb nem ellenkeznie...

Kol Mikaelson

- Csak azt mondtad, hogy nem ihatok a véréből - álltam fel, visszahúzva az ujjamra a gyűrűmet. Szinte mindenem fájt, és azt is biztosra vettem, hogy eltört néhány csontom is, ami hamarosan amúgy is meggyógyul majd. - És nem ittam a véréből.

Klaus

Felmorrantam, aztán a sarokba vágtam Kolt, az árnyékba, és utána dobtam a gyűrűjét.
- Kihasználom? - kérdeztem már lecsendesedve, és ittam egy kortyot a whiskyből. - Talán. Egy részről igen. De... ez a lány... nagyon tetszik nekem - motyogtam már csak szinte az orrom alá. - De most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy azt parancsoltam, hogy tiltólistán van a számotokra! Hogy verjem a fejedbe? - léptem oda, és kegyetlenül belerúgtam Kolba. - Ha nem vagy képes megérteni, vannak módszereim rá, hogy az eszedbe véssem.


Kol Mikaelson

- Nem bízik benned - közöltem vele teli gúnnyal és megvetéssel. - Ezt akartad hallani? És tulajdonképpen nincs is oka rá. Semmivel sem vagy jobb másokkal, mert önző módon őt is csak kihasználod. Nem létezik más, csak te, te, ja és te. Különben arról nem tud, hogy kihasználod, bár sejti - tettem hozzá egy kicsit halkabban.

Klaus

- Peiper házának a verandáján álldogáltatok! - üvöltöttem már kontroll nélkül, és a gyomrába térdeltem. - Gyerünk te szemét! Beszélj! MIRŐL TÁRGYALTATOK? Mit mondtál neki? - ráztam mint a rongyot. Olyan düh volt bennem, hogy ha nem beszél, akár darabokra is tépem...

Kol Mikaelson

Nem, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy ordítsak a fájdalomtól. Előbb le kéne szúrnia valamivel.
- Ne legyél abban biztos, hogy mindig csak Peiperrel találkozom - feleltem, amikor Cassie-re gondoltam. Akár vele is megláthatott volna, mert távolról tényleg nincs nagy különbség.

Klaus

- Csakugyan? - kérdeztem gúnnyal telve, látva, hogy az arca hogyan vörösödik ki egyre jobban a napfénytől. - Addig maradsz itt, amíg vagy el nem mondod mi történt, vagy amíg nem üvöltesz a fájdalomtól! - ordítottam. - Láttalak titeket! Láttalak együtt! MIT AKARTÁL PEIPERTŐL?

Kol Mikaelson

Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de túl erős volt hozzá, a nag meg legyengített. Nem, nem ölt volna meg, de attól függetlenül ugyanolyan fájdalmas volt.
- Eressz el - sziszegtem. - Semmit nem műveltem sem vele, sem nála.

Klaus

- Tessék - nyomtam tele a poharát, de ott maradtam, előtte állva. - Peiperhez indultam... és lám-lám, mit láttam ott - koppantottam le a saját poharamat, és mielőtt felocsúdhatott volna, felrántottam a pólójánál fogva. Nekivágtam a falnak, közvetlenül az ablakkal szemben, a másodperc tört része alatt lerántottam a gyűrűjét, és vártam, hogy a nap meghozza a szavát.
- MIT MŰVELTÉL PEIPERNÉL? - üvöltöttem az arcába.

Kol Mikaelson

- Önthetsz - bólintottam. - Na és te merre jártál? - érdeklődtem. Azt hiszem, jobb ha nem említem meg az ittas barátnőjét.

Klaus

- Értem - bólogattam, majd felhajtottam az italt. - Még egyet? - emeltem fel az üveget. - Idejét nem tudom, mikor ittunk utoljára együtt.

Kol Mikaelson


- Elizabethnél - vontam vállat. - Aztán összefutottam egy vámpírvadásszal, a Grillben meg összefutottam még egy-két ismerőssel - meséltem el az úticéljaimat. Határozottan gyanús, hogy így kérdezget.

Klaus

Öntöttem neki egy pohár italt, és a kezébe nyomtam, aztán visszaültem.
- Merre jártál? - kérdeztem, belekortyolva a whiskybe. - Rég láttalak. Az öcsém vagy, és... felelősséggel tartozom érted - mosolyogtam kedvesen.


Kol Mikaelson

Kissé furcsának találtam Klaus kérését, mert általában nem hív meg egy italra, de azért bementem a szobába, és leültem az egyik fotelbe.
- Mondjad, bátyám - kértem.

Klaus

Hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, és felismertem Kol lépteit. Morrantam egyet, aztán felkaptam az üveget az asztalról, és még egy poharat.
- Kol? - kérdeztem kinézve, aztán levetettem magam a kanapéra. - Gyere... igyál egyet. Beszélgessünk kicsit. Kérlek - tettem hozzá.

Klaus

/Peiper háza/

Hazatérve egyenesen a pihenőszobába vettem az irányt. Öntöttem magamnak egy jókora adag italt, és zaklatottan fel-alá járva vártam, hogy Kol hazadugja a hazug pofáját.
Tabulistára tettem Peipert a számára, és mégis együtt volt vele. Lehet, hogy más elnézné ezt neki, de én nem fogom. VELEM-NE-SZÓRAKOZZON-SENKI! Még a saját öcsém se! Hát majd most megtanítom neki, hogyan tartsa be egy hibrid parancsát...

Klaus

Azt hiszem, kicsit kiütöttem magam... legalábbis arra riadtam, hogy valaki esze nélkül nyomja odakinn a csengőt.
- Kol! - üvöltettem el magam, de nem jelentkezett senki. A kis pöcs, még ha itthon is van, akkor se mozdítaná meg magát.
Kirúgtam magam a kanapéról dühödt mozdulattal. Amúgy sem volt túl jó kedvem, és ilyenkor meglehetősen rizikós volt még jobban fel is bőszíteni.

(nappali)

Kol Mikaelson

- Azt hittem, rossz vagyok - motyogtam, de azért úgy döntöttem, jobb most otthagyni őt. Ismerve azt, amikor dühös, jobbnak láttam nem újra egy koporsóban kikötni.
/folyt Kol szóbája/


Klaus

- Emberkek voltunk valaha... és ismerjük az emberi érzelmeket. EZ gyengít le minket, semmi más - morogtam, aztán elnyúltam a kanapén. - Légy jó Kol, és hagyj most békén. Csak aludni akarok... - hunytam le a szemem, hogy magam előtt Peiper iszonyodó, borzadó arcát lássam...

Kol Mikaelson

- Talán pont ez gyengít meg minket. Téged, engem, Beccát... az egész családunkat. Miért nem fogadhatjuk el, hogy önmagunkon kívül fontos nekünk valaki? - tűnődtem hangosan. Azt egyébként is tudtam, hogy nem avat majd bele az ördögi terveibe.

Klaus

- Eszme? Ez szerinted eszme? - néztem rá vérben forgó szemekkel, átváltozott arccal. - Erős vagyok Kol. Erősebb mindenkinél, még nálad is. És nemsokára.... csak még erősebb leszek - néztem komoran az italos üveget. - Ne kérdezz semmit - parancsoltam rá. - Semmi közöd hozzá.


Kol Mikaelson

- Aha, a régi eszméid. Azt hittem, már sutba dobtad őket - vontam össze a szemöldökömet, majd kicsivel később a bárpulthoz sétáltam, és én is kiszolgáltam magamat.

Klaus

- Ja, felhívni - mondtam gúnyosan. - Azok után, hogy a világból kirohant előlem, biztos felveszi nekem a telefont - húztam meg az üveget újra, és dühödten villant a tekintetem felé a következő mondatára.
- ÉN... NEM... VAGYOK... SZERELMES! HIBRID VAGYOK! ELSŐ A VÁMPÍROK FAJÁBÓL! - kiáltottam, mintha a szerelem és a szeretetre vágyás puszta tényle bűn lenne. Mintha én magam nem vágyakoznék rá...

Kol Mikaelson

- Próbáltad már felhívni? Vagy akármi? - kérdeztem. - Különben napok óta nem láttam a húgunkat. Talán felszedett valakit, és egész jól elkajálgat belőle, miközben te itt a szerelmi életeddel küzdesz. A nők jobb tanácsadók, szóval valószínűleg hamarabb segíteni tudna.

Klaus

Bólintottam egyet csendesen.
- Peiper azt még talán el is fogadná, hogy vámpír vagyok, bár jelenleg úgy érzem, ez is kisebb csoda lenne. De azt a tényt, hogy ettem belőle, és hogy aztán elfeledtettem vele, hát nem hiszem hogy lenyeli - mondtam nagyon morcosan. - Hol van Becah? - kérdeztem aztán. - Ja mellesleg, találkoztam a kis hasonmással is - jutott eszembe. - Tudtad, hogy anyuka? Ahogy láttam, lassan már kétszeres.

Kol Mikaelson

- Mivel az előző barátja is egy vámpír volt, így ő eléggé toleráns a dolog felé - vontam vállat. - Csak idő kell neki.

Klaus

- Nem tudom, Kol - mondtam már csendesebben, és visszaültem a kanapéra. - Ezer éve a lányok semmi másra nem kellettek nekem ,csak vacsorára, meg ágybetétnek. Sosem érdekelt, hogy elfogadnak-e vagy sem. De Peiper... más. És szükségem van rá. Minden téren - fontam karba a kezem morcosan. - Liz hogy fogadta, mikor elmondtad neki?

Kol Mikaelson

- Hé Nik, nyugalom - próbáltam lecsillapítani. Oké, talán nem most kéne bemutatnom a testvériség értelmét, ha eddig még csak meg sem próbáltam gyakorolni. Azt meg felesleges elmesélnem, hogy nincsenek örökké mögöttes szándékaim, nem hinném, hogy különösebben megértené. - Majd megemészti magában. Csak adj neki egy kis időt. Nem várhatod el, hogy a nyakadba boruljon, és közölje, hogy nem érdekli. Tudhatnád, hogy ez nem így megy.

Klaus

- Kiakadt? - morogtam. - Az nem kifejezés. Először azt mondja, hogy nincs olyan, amit ne fogadna el bennem. Mikor elmondom az igazat, rögtön megváltozik a véleménye - mondtam, és meghúztam az üveget. - Aztán.... történt valami más is. De nem is emlékszem rá - legyintettem. Nem akartam neki mesélni az átváltozásomról. - Kol - nevettem fel - ha te törődsz velem, annak vannak mögöttes okai is. És bármibe fogadok, hogy most örömmel látsz engem a jelen helyzetben - álltam fel, és odaálltam elé.
- KIDOBOTT! - üvöltöttem az arcába kontrollomat vesztve. - MEG SEM HALLGATOTT, KIDOBOTT! EZT NEM TŰRÖM EL SENKITŐL!

Kol Mikaelson

- Aha, szóval elmondtad neki, és kiakadt rád. Értem. És Liz nem a barátnőm, pusztán egy jóbarát - mondtam. - Különben meg eddig az volt a bajod, hogy állandóan keresztbe akartam tenni neked.

Klaus

- Mondd, mit törődsz te velem? - kérdeztem tőle, talán kissé hangosabban a kelleténél. - Menj a barátnődhöz, aki képes volt elfogadni, hogy egy vámpír a barátja! Neked ez jutott, légy vele boldog legalább te! - dühöngtem, a sarokba vágva a poharat.

Kol Mikaelson

- Nem hiszem, hogy ettől lennél ilyen feldúlt - feleltem. Tudtam, hogy nem fogunk leülni lelkizni, mert egyikünk sem épp az a fajta, de... mindentől függetlenül a testvérem volt.

Klaus

Már az ajtó elől felismertem Kol lépteit. Abban reménykedtem, hogy nem vesz észre, vagy ha igen, hát békén hagy, de nem, ő nem az a fajta volt, akibe szorult tapintat.
- Mit gondolsz, mi történt? - kérdeztem tőle mogorván, és újra öntöttem egy pohár italt. - Megkértem a kezét, igent mondott, és boldog vagyok - fújtam felé gúnyos mosollyal.

Kol Mikaelson

/Erdő/
Azt hittem, egyedül leszek otthon, amikor hazaérek, és Klaus talán még mindig Peiperrel van, de nem. A szoba, amit Peiper rendezett be, tárva-nyitva állt, és a bátyám pedig egy üveg rummal a kezében üldögélt a kanapén, szemmel láthatóan elkenődve. Úgy tűnik, mégsem sikerült minden úgy, ahogy ő akarta.
- Mi történt? - kérdeztem, ezúttal mindenféle élcelődés nélkül. Ha valamit megtanultam az az, hogy nem érdemes szórakozni vele, amikor ideges.

Klaus

/nappali/

Körbehordoztam a tekintetem a szobán, és elmosolyogtam magam homályosan. Szép lett, igazán szép. Peipernek tökéletes ízlése van. Bár máshoz is így állna hozzá....
A bárpulthoz sétáltam, és egy poharat meg egy üveget ragadtam kézbe, majd a kanapéra vetettem magam. Azt sem néztem meg, milyen italt ragadtam fel, csak az ízéből éreztem, hogy rumot nyakalok. Nem számított. A lényeg csak az volt, hogy most ártson, és feledtessen.