Áh, tipikus pasi felfogás. Komolyan, csak mi nők tudunk normálisan és ésszerűen gondolkodni dolgokon/dolgokról? Nagyon úgy látszik. Elkerekedett szemekkel, meglepetten néztem fel, és pár lépést előre léptem. Kimondva elég hülyén hangzik, de lényegében tényleg ilyen vagyok. Mostanában legalábbis. Újól Mike-ra néztem, egyenesen a gyönyörű, kék szemeibe. Elöntött egy furcsa érzés, olyasmi, hogy: Akarom őt! Most! Úgy látszik, vette az adást, mert jóformán a falhoz préselt. Hosszasan viszonoztam erőteljes csókját. De jó, hogy Claudia és (főleg) Jin nincs itt, mert akkor itt elszabadulna a pokol. Mondjuk, Ariadne megláthat minket, de ő már elvileg alszik. Lerúgtam magamról a szandálomat, majd levettem a pólómat is. Hagyom, hogy egy kicsit ő irányítson, aztán majd meglátom....

-Értem... és ez most hogy jön ide?- 600 éve... az szép! De az összefüggést akkor sem látom az előbbi beszélgetésünk és Nash között! Azthiszem, túlságosan megártott a Toszkánai egyszerű életmód. Tisztára topa lettem. Kissé értetlen fejjel néztem rá. Emberetológus? Az valami agyturkász, vagy mi? A választ azonnal meg is kaptam. - Aha... szóval, mit látsz bennem agyturkászkám?- mosolyodtam el. Pontosan tuom, mit fog mondani. Azt, hogy épp a vőlegényemet készülöm megcsalni. De szerintem ez fordítva is igaz....

-Látszik...- forgattam meg a szemeimet. Az emberek általában nem így néznek ki, ha jól vannak. Nem mintha aggódnék érte, csak kijelentettem. -Mindenesetre elég furcsán kezeli a helyzeteket. Bár... még mindig jobb, hogy maga tette, nem pedig én. Annak tényleg nem lett volna jó vége.- mosolyodtam el. Én mondjuk minimum megtéptem volna. De az is lehet, hogy a széttéptem volna a legjobb kifejezés. -Ebből jön le, hogy azt az egy szót Nash-hez intézném. De... talán mégiscsak tudnék magának parancsolni- Mivel egy vagyok azok közül, akiket az ősök legelsőként változtattak át, ezért az igézésem az övüké után az egyik leghatásosabb.A fejem felett a falnak támaszkodott. Igaz, hogy valamivel nagyobb nálam, de én meg -valószínűleg- idősebb nála. -Mike, a végén még azt hiszem, hogy akarsz tőlem valamit. HÉ!- mordultam fel, mikor ellökte magát a faltól. -Egy jó tanács: az én esetemben nem túl szerencsés ilyenekkel szórakozni.-

/kert/

Valóban itt találtam a komornyikot, aki nem túnt valami boldognak, mert éppen ököllel vágott bele a falba. Szegény fal! Pedig olyan jó színe volt...-Öhm... jól van? Mert nekem nem úgy tűnik.- néztem rá elég furcsa arckifejezéssel. -Nos, ami a kertben történt, az azért volt, mert ha Jinnel egymást közelébe kerülünk, akkor ott fennál annak az esélye, hogy kitör a harmadik világháború. Egymástól távol mindkettőnk tök normális... hozzávetőleg.- magyaráztam. Nekidőltem a falnak, és keresztebe tettem a kezeimet. -Nem tudja, mikor jön vissza? Mármint Nash, Vegasból? Vagy magának sem mondott semmit? Tulajdonképpen ezért lettem ilyen érzéketlen. Mert másodszorra hagyott itt úgy, hogy nem szólt semmit, és ez engem eléggé megviselt. Ráadásul megint azzal a rib... csajjal van. Ezért mentem el Toszkánába a lányommal, hogy kizárjam magamból a bánatot. Tulajdonképpen semmivel se lettkönnyebb, csak már nem foglalkozok ezzel.- Igazából már nem is Mr. Shelby-nek beszéltem, hanem csak úgy kiadtam magamból a dolgokat.

Toszkánából visszatérve, Ariadnéval az oldalamon, immár kitisztult fejjel álltam meg az előtt a hatalmas ház előtt, melynek címét egy papírfecnire írva találtam meg az asztalomon találtam '' elutaztam. amíg nem jövök, költözz be. majd érkezem. Nash.'' aláírással. Eddig fel sem merült bennem a kérdés, hogy miért nem szólt személyesen, hogy elmegy. Tényleg! Miért nem? Na, mindegy.
-Na, mit szólsz kicsim? Mostantól itt fogunk lakni, csak előbb még be kell szereznem egy GPS-t, hogy ne tévedjünk el. //bocsi Clau, ezt muszáj volt xD//- mosolyogtam Ariadnéra, miközben a jobb kezemmel átkaroltam a vállát. -Basszus, ez a ház nagyobb, mint...mint...szóval óriási. A pakolás még ráér, gyere, nézzünk körül a kertben.- Mondtam, mikor a személyzet néhány tagja kijött elénk, hogy bevigye a cuccainkat. Hát...kíváncsi vagyok, hogy Nash mit fog szólni az új Selenához. Merthpogy amíg Ariadnéval Toszkánában voltunk, megváltoztam elég rendesen. Ez az érzelem kikapcsolós csak a javamra szolgál. Enélkül biztosan nem bírtam volna ki, hogy Nash megint itt hagyott. Amilyen szerencsém nekem van, biztos hogy Katie-vel van. most már valahogy nem izgat a dolog....

/folyt. kert/

(előcsarnok)

- Ugyan. Ez csak természetes. - motyogtam és számomra furcsa meghajlását viszonoztam egy hasonló mozdulattal.
Tényleg az volt számomra. Úgy éreztem felelősséggel tartozom érte. Hiába viselkedtünk eleinte egymással olyan hidegen, van aki összeköt bennünket és lassacskán összeszoktunk. Még megmagyarázni sem tudom, hogy milyen kapcsolatban érzem magam vele. Annyi biztos, hogy, mivel Nash nevelt lány és régi barátja, vigyáznom kell rá, féltenem, óvnom kell és felügyelnem, ha úgy hozza a sors.
- Ne mondj ilyet! - korholtam le fintorogva. - Attól még, hogy dühös vagy rá, nem kell rögtön le is hordani. - könnycsepp csillant meg a szemében. Meglágyult a szívem tőle és kedvesebb, gyengédebb hangon folytattam. Tudtam, hogy rossz neki, hiszen Nash igazán fontos számára. Ha lesz alkalmam találkozni vele, tőlem megkapja a magáét. - Ne aggódj! Megjön az esze. - csitítottam egy halovány mosollyal.
Mielőtt több könnycseppet is láthattam volna kicsordulni a szemén, elindult fel a házba. Én nem vagyok azaz ember, aki takargatja a könnyeit, az érzéseit, de meg kell szoknom, hogy Jin bizony ilyen. Talán egyszer teljesen megnyílik előttem. Lehajtott fejjel ballagtam utána.

Úgy tűnt Jin sem járt még az új otthonában, mert ő is ugyanazzal a csodálattal fordult felé, mint én.
- Természetesen itt maradok veled addig. - motyogtam és úgy tettem, mintha az autókat kezdeném el újfent csodálni és nem lepődnék meg azon, hogy Jin ilyet kér tőlem. Jó... igaz, hogy igazából Nash kérte, de Jin közvetítette. Simán elsunnyoghatta volna, azzal indokolva önmagának, hogy tud vigyázni magára, de nem. Szólt nekem és ez meglepett ugyan, de mégis melengette a szívemet. - Vajon meddig lesz el Vegasba?! - kérdeztem, de valószínűsítettem, hogy nem tudja rá a választ. - Kíváncsi vagyok mi lelte. - szívesen megejtenék vele egy beszélgetést és kideríteném, hogy csak Jin túloz a viselkedését illetően, vagy tényleg baj van. Bár az, hogy megint nem köszönt el tőlem, nem szánt meg egy búcsúszóval sem megerősítette a Jinben való hitemet és persze pocsékul is esett.

(Miller ház)

(Claudia Miller háza)

Egy kis izgalommal követtem Jin-t, a fogadott bátyám új háza felé, egy bőrönddel a kezemben. Fényűzést és túlzott kékségre számítottam, természetesen, de amikor megláttam egy darabig csodáltam. Nem sokáig, mert igyekeztem megszokni ezt a fajta életet, ezt az izgalmas, boldogabb, de kevésbé nyugisabb életet. Na jó, mégsem bírtam ki. Tátott szájjal álltam körülbelül öt percig a ház előtt, míg végül feleszméltem és követtem Jint a pakolóba.
- Hát ez a ház... - motyogtam még mindig alaposan vizsgálgatva a körülöttem lévő berendezést. - ...eszméletlen.

Katie ottmaradt az Óratoronyban, és mi végre eljöttünk. Én is nagyon untam már ezt az örökös hűhót amit csinál, és az esküvővel szerettem volna foglalkozni. Eljöttünk Nash kocsiján, bár vámpírsebességgel is pillanatok alatt ott lettünk volna.
Óriási ház volt, méltán hívhatjuk birtoknak. Tökéletes esküvőt fogok itt szervezni! A parkolóból előrébb lépkedve teljesen láttam az óriási kertet. Már magam előtt láttam a fényeket, és a díszletet. Régen csináltam ilyet, de annál jobban szeretem!
Ekkor Nash pedig feltett egy kérdést, én pedig hirtelen odakaptam a tekintetemet.
-Nem vagyok én olyan jó. -kapok a tarkómhoz, majd felsóhajtok, és megvonom a vállam. Kellemes szél kap a hajamba, miközben gondolkozom. Nem szeretek erről beszélni, de most valamiért kedvem van hozzá. Megforgatom a szemem, majd visszasétálok, a parkoló falához dőlve.
-Miért, Katie milyen? -kérdeztem. Úgy értettem, hogy milyennek látja ő. Hiszen abban az egyben teljesen biztos vagyok, hogy nem ugyanúgy látjuk őt.
-Születésünk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Azt hiszem ennyi az egész. -itt megállok, vállat vonva. Meggondolom magam, inkább nem mondok semmit. Miért tenném? Nem hinném, hogy túl kíváncsi lenne. Egy, kettő pedig, hogy nem is kérdezte. Lényegtelen. Katie miatt vagyok olyan, amilyen. Kiegészítjük egymást, valamilyen szinten..

<----Óratorony