Általában csöndes, visszafogott, türelmes jellem ám emellett sokszor veszti el az uralmat saját maga felett. Elég ha csak félelmet vagy dühöt érez, máris robban pedig valójában szelíd lélek aki elveszett és saját útjait keresi. Bizalmatlan és kerüli az embereket. Gyűlöli a magányt, az elhagyatottságot, jobban vágyik rá, hogy szeressék mint bárki más mégsem mer közelíteni. Esze gyorsan vág mint a borotva és igazi vezető lehetne belőle ha tudná, hogyan tartsa a gyeplőt.
Hosszú, aranyló és göndör fürtök keretezik szinte gyermeki arcát. Az egyszerű de elegáns ruhák híve mióta megengedheti magának. Különösen szereti a magassarkút, gyakran viseli de nem riad meg attól ha be kell mocskolnia magát.

„- Ne, kérlek… - ütöttem ahogy az erőmből telt míg le nem fogott. Csókolgatott majd a fülemhez hajolva suttogta mézes mázos szavait.
- Shh… élvezni fogod, hidd el… lazítsd kicsim. – mondta és folytatta. Megerőszakolt.”
Könnyeim csak azután száradtak fel, hogy magamra hagyott. Órákig csak feküdtem összegömbölyödve, úgy ölelve térdeim mintha más menedékem nem is lenne a világon. Végül mikor végre összeszedtem magam annyira, hogy feltápászkodjak, az apró szobából kilépve a fürdő felé indultam, hogy lemossam magamról a mocskot amit a tette vájt húsomba. És akkor megláttam őket. Anyám, aki mindig is mostohán bánt velem, hisz számára teher voltam csupán nem több, egy kolonc ahogy gyakorta szeretett említeni, éppen annak a férfinek a karjaiban élvezkedett, aki nemrég még tőlem vette el mindazt a fényt ami lobogott bennem. Kéjes élvezet ült ajkain és én tudtam; pontosan tudja mit tett velem a nevelőapám.

Éreztem, hogy elvékonyodik a határ józan ész és őrület között de nem tudtam megállítani. Az erő úgy robbant ki belőlem, hogy elmosott mindent ami az útjába került. Az ablakok kirobbantak helyükről, az apró szilánkok pedig a lábaimnál gyülekezve engedelmeskedtek egy olyan akaratnak amit nem ismertem, amit nem tudtam irányítani. A szilánkok végül összegyűlve emelkedtek meg és robbantak a két testbe ami menekülni próbált; s ha ez nem lett volna elég, lángok törtek fel a semmiből. Ennyire emlékszem. A kórházban tértem magamhoz. A rendőrök elmondták, hogy a házunk porig égett és senki sem érti, én, hogy élhettem túl. Nem voltak égési sérüléseim, még csak egy karcolás sem esett rajtam. Eszméletem vesztve feküdtem a porig égett életem hamvain és jól voltam. Vége volt a sok évnyi rabszolgaságnak, fájdalomnak, kínnak… csak azt nem tudtam, hogy mi történt velem.

Nem volt nehéz kideríteni, az interneten ma már mindenki és minden fent van. Nem telt el sok idő, csupán pár nap mire találtam valakit aki segített nekem. Elmondta mi vagyok és azt is, hogy ez öröklődik. Tudtam, hogy anyám soha nem volt boszorkány – akkor sokkal több fájdalmat okozott volna. Anyámnak nem volt semmije csak a sötét lelke amivel másokat kínzott. Maradt hát az apám aki valószínűleg nem is tud róla, hogy létezem. A boszorkány azt mondta, ritkán születik olyan erős boszorkány mint amilyen én vagyok és ha nem tanulok meg bánni az erőmmel, súlyos pusztításokat végezhetek. Így hát… elmenekültem.

Két éven keresztül jártam a világot ami alatt a testemmel kerestem a kenyerem. Hamar megtanultam bánni vele ahogyan a férfiakkal is de az erőmmel nem tudtam mit kezdeni. Amint veszélyben éreztem magam, ha féltem vagy dühös lettem, a mágia úgy robbant ki belőlem, hogy újra és újra ölt. Minden alkalommal egyre mélyebbre nyúlt és egyre többet kívánt. Végső elkeseredésemben a drogokhoz nyúltam, remélve, hogy hoznak majd némi enyhülést folyton sajgó elmémnek és bevált; a bogyók valóban el tudtak annyira lazítani, hogy erőm is megpihenjen. S mi ennek az ára? Függőség. Tudtam, hogy óriási hibát követtem el akkor éjjel amikor elmenekültem… és tudtam, hogy meg kell találnom az egyetlen embert akibe bele merem vetni a bizalmam. Meg kell találnom az apám. Pár hétbe beletelt ugyan de megszereztem azt az igét amely biztosította, hogy megtaláljam. A vérmágia nem követelt sokat; vért az apám véréből vagyis tőlem és egy térképet. Mystic Falls. Nem volt időm hezitálni így azonnal útnak indultam és most itt vagyok. Megtaláltalak. A kávézó lassan kiürül, én pedig összeszedem a bátorságom és hozzád lépek, hogy elmeséljem mindezt és megkérjelek; légy aki vagy. Légy az apám.

Miért épp ide és miért pont most? A vér és a mágia vezetett ide. Azért érkeztem, hogy megtaláljam az apámat, hogy megtaláljam az egyetlen boszorkányt aki választ adhat a kérdéseimre… aki segíthet legyőzni a démonaimat, akiben talán megbízhatok. Túl sok sötét árny pihen bennem és tudnom kell… meg kell tanulnom irányítani őket, az erőmről nem is beszélve.