Az életben ez az egyik legfelemelőbb érzés. Felkelni kora reggel arra, hogy az ember, akit a világon mindennél jobban szeretsz, nevetve beszalad a szobádba, aztán rád ugrik. Pehelysúlyú, nem okoz nagy kárt, már csak azért sem, mert sziklafal keménységű a hasizmom. Az már más, amikor beveti a titkos fegyvereit: könyökök, térdek. És a váratlanság pillanatával is él. Na, ilyen egy igazi bestia..
- Aaauuuhh... - nyüszítettem fel fájdalmasan. Persze erre számítani lehetett, ha egy gyerek van a házban. Olyat, hogy "Jó reggelt puszi" vagy "Jó reggelt simogatás" álmomban se mernék elképzelni. Vagyis... ott talán, de mindannyian tudjuk, hogy sosem fog bekövetkezni. Mérhetetlen rafináltságomnak köszönhetően egyből a takaróba gyűrtem a kislányt, majd óvatosan átfordultam vele. Mindketten felnevettünk. Bár még bágyadt voltam, hiszen félperccel ezelőtt keltem, de tudtam, hogy az ágy és köztem lévő szerelmi szálat most el kell szakítsam, és fel kell kelnem. Kikecmeregtem hát Delilah-val az ágyból, s míg ő futott négy kört a szobában, és örülök, ha megtettem két lépést a fürdőig, ahova persze bekísért. Végig énekelt, amíg én lezuhanyoztam és elkészülődtem. Nagy nap ez a mai, hiszen Delilah születésnapjáig mindössze egy nap van. Tehát igazából a mai nap ugyanolyan átlagos, de a holnapi...! Az viszont a hercegkisasszony születésnapja.
Konyha