Első ránézésre azt mondtam volna, hogy bátortalan a Kislány. Igaz, tekintete egyáltalán nem erről árulkodott. De erre még az este folyamán fényt fogok deríteni. Mindvégig azt figyeltem, miként mér végig ismét és ismét. Ezek szerint ízlése is van. Féloldalas mosolyra húztam a számat és meglepve tapasztaltam, hogy nem is olyan félénk. Könnyen beszélgetésbe lehet bonyolódni vele. - Az apáddal vagy itt? Nem sűrűn láttalak még erre... - vontam le a következtetést, miszerint új a városban. Bár én sem vagyok itt túl régóta, amit azt illeti. - Biztosan emlékeznék... - nem bók volt, egyszerű ténymegállapítás. Bár meg kell hagyni, hogy csinos és a karakteres arca derengene.. Meg nem csak az. - Tégy egy próbát vele.. - biztattam. - Meglátod, nem fogsz csalódni. - mosolyodtam el ismét, aztán a pincérnő felé intettem. Neki is jó volt a karosszériája, de kevéssé mozgatta meg a fantáziámat, így csak leadtam a rendelésemet, majd vettem a bátorságot és a lánynak is rendeltem. - Bocsáss meg, udvariatlan vagyok.. Kevinnek hívnak... - mutatkoztam be, mikor rájöttem, hogy bizony még a nevét sem tudom. Bár nem csajozni jöttem, mégis bevetettem a sármomat.
Azt hiszem, kissé eltűnődtem. Kissé nagyon, ami azt illeti, mert fel sem tűnt, hogy valaki odaslisszolt hozzám, egészen addig, amíg meg nem szólított. Férfi volt, és ahogy felnézett rám, megállapítottam, hogy a harmincas évei elején járhat. Jóképű... Talán gazdag is, ki tudja, de mindenféleképpen ad magára. Biztosan sokan hevernek a lábai előtt, és a csintalan mosolyából ítélve ő ezt egyáltalán nem bánja. Mégis... volt benne valami hátborzongató furcsaság. Bár tudnám mi... Mondjuk nem igazán zavart, úgyhogy egy mosoly terült szét az arcomon. Végülis jó dolog másokkal megismerkedni, nem? - Persze, nyugodtan csatlakozz csak hozzám - mutattam a velem szemben lévő, üresen álló székre. - Szóval steak. Régebben apámmal sokat ettem azt, de étteremben nem merek rendelni. Nem tudom, az van-e olyan jó, de ha te mondod, akkor talán teszek egy próbát - mosolyodtam el félszegen. Igen, határozottan jól néz ki, de biztosan van valakije. Az ilyeneknek általában van.
Miután elvégeztem a mai napra szánt ügyeimet, amiből kevés volt, de igényes munkát megkövetelték, úgy éreztem, ennem kell egy jót. Társaság híján azonban nem igazán volt kedvem étterembe menni, sokkal inkább vágytam volna olyan helyre, ahol nyüzsgés van. Mégis, ahogy elsétáltam a hely előtt és megláttam egy egyedül ücsörgő lányt, nem tudtam ellenállni. Jó parti, jó társaság - gondolom.. Lazán besétáltam és miközben közbepillantottam, nem tévedtem-e afelől, hogy nincs kísérője, levágódtam az asztalához. - Ugye nem baj, ha csatlakozom? - kérdeztem udvariasságból. Igazából viszont a lelkemre vettem volna, hiszen egy csinos lány nem üldögélhet egyedül. - Kissé elveszettnek látszol. Ekkor vettem csak észre, hogy tanácstalanul méregeti az étlapot. - Isteni a steakjük és .... Tudom ajánlani a milánóit is. - kacsintottam rá. Merje bárki is azt mondani, hogy nem vagyok segítőkész.
/valahonnan/ Végül mégis visszatértem Mystic Fallsba... csak tudnám miért. Szeretem ezt a várost, meg itt is születtem, de anyámon kívül nincsenek kötelékem. Még csak túlzottan sok embert sem ismerek, akikkel ráadásul jó kapcsolatot is ápolnék, szóval... De azért jó lenne rendezni az ittlétemet. Meg apám is meggondolta magát az utam finanszírozását illetően. pénzt továbbra is küld, de olyan, mintha szándékosan hátráltatna. Pedig szinte soha semmit nem kérek tőle, és történetesen tudom, hogy rengeteg pénze van. Nem érdekel. Inkább úgy döntöttem, ellátogatok az étterembe, és eszem egy jót, ha már néminemű pénzt azért sikerült elutalnia számomra. Valami finomat kéne, ennem, de nem tudom, mi is az pontosan... Szóval inkább csak tanácstalanul bámultam az étlapot.
A testvérem és a saját bosszúm csakis rá és rám tartozik. Ebbe nem kívánkozok senkit belevonni. Legyen szó bármilyen gyönyörű teremtményről is. Boldogulok egymagamban. Mások csak hátráltatnának. Nem mellesleg tudom, hogy igazából egy szívességet próbál kifacsarni belőlem ezek után. El kell keserítenem, de nem fog összejönni. Igen, úgy szokás, ha adsz valamit akkor azt el is várod vissza. De ha egyedül is boldogulok nekem tulajdonképpen miért is lenne szükségem rá? Ja, épp ez az, hogy nincs. Mindig is szerettem volna megkaparintani ezt a gyönyörűséget. De nem ilyen áron. Magához rántott, ami egyáltalán nem volt ellenemre. Férfiból vagyok vagy mi a franc. Szeretem, ha néha a nő veszi a kezébe az irányítást, de természetesen nem minden téren. Testével az enyémnek dőlt.. Lehetne ennél jobb? Semmi ilyesmire nem számítottam, mikor idejöttem. Viszont azt hiszem kénytelen leszek üres kezekkel távozni. Közénk emelte az egyik pincért, akinek örömmel kortyoltam minden egyes csepp vérét. Igazán ízletes volt. Aztán már csak arra eszmélek fel, hogy ajkai az enyémet érintik és szenvedéllyel falja az ajkaimat. A következő amit megérzek az pedig, hogy a hátam a falnak csapódik, nem a legkényelmesebb.. De hát ez van. Most azt hiszi, hogy az lesz, amit ő akar. Nem hölgyem nem nem. Amikor én akartam megkaparintani eme hölgyeményt elég aktív tiltakozásra leltem. Most pedig, hogy ő akar engem én rögtön engedelmeskedjek neki? Nem nem. Eszem ágában nincsen. – Köszönöm kedvesem. – Fogtam meg a kezét és eltoltam magamtól. - De azt hiszem ez a vacsora részemről véget ért. – Megigazítottam az ingemet, majd el is hagytam az éttermet.
|| Játék vége
A hozzászólást Carlos Daniel Ackworth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 18, 2013 9:51 pm-kor.
- Ó én nagyon is elhiszem. De higgyen nekem mikor azt mondom; nem maga az egyetlen aki több száz éve várakozik türelmesen. Semmi nem olyan édes mint a bosszú, én tudom. Ahogy azt is tudom – emelkedtem meg és szemtelenül léptem elé majd nyakkendője után nyúltam – milyen dolog éhezni valamire, hosszú, hosszú időn keresztül. – olyan könnyedén rántottam fel ültéből mintha teljesen természetes volna, persze jól tudtam, ha ő nem akarja, akkor nem is történt volna meg. Közelebb léptem, testemmel az övének dőltem. - Sokkal több közös van bennünk mint hittem volna Carlos… - suttogtam miközben ajkaim az övéit simították. – ujjaim rövid tincsei közé futottak. Tekintetem elsötétül ahogy az egyik pincér térdre zuhan előttem. Könnyedén emelem közénk és harapok vállaiba, helyet hagyva Carlosnak is. Mikor végzünk a fiúval, hagyom had dőljön el mint egy szemeteszsák majd nem törődve azzal, hogy ajkaim vértől színesek csókolom meg hevesen a férfit majd egy fél pillanat múlva már durván csapom neki a falnak, hogy ott folytassuk. Igen, felizgatott ahogy arról beszélt miképp fogja darabokra tépni a testvére életét, ahogy az is, hogy együtt táplálkoztunk ebből a szerencsétlenből. Durván irányítottam még tenyerem a mellkasára simult, hogy letépjem róla az inget és ha a férfi nem állított le akkor nem is engedtem a szorításból. Mint mondtam… nem lehet betörni és nem hódolok be senkinek…. s eddig csak egy férfi volt az életemben aki be tudott törni, úgy ahogy… jobban mondva, betörtük egymást.
Meglepődtem, amikor megadta a telefonszámát, de jól esett. Rendben, majd keresni foglak. - mosolyodtam el, majd elindultam a másik irányba. Még én se tudtam, hogy merre és hova megyek, de kellett egy kis levegő. Soha nem engedtem még ilyen közel senkit se, főleg nem egy farkast. Felvettem a dzsekimet és a táskámat, majd elindultam a parkon át , majd az erdő irányába vettem az utat.-
Csak azt vártam,hogy vajon mit felel majd. Nem csalódtam, tényleg nagyon okos és felismeri a lényeket. - Nekem is lassan mennem kell.- húztam oldalra a számat, majd felálltam, de gyorsan vissza is ültem. Kivettem egy papírt a táskámból és a tollal ráírtam a számom. - Élmény volt veled beszélgetni. Itt a számom, valamikor összefuthatnánk majd.- jegyzem meg, majd átadom a kis cetlit. Ismét felállok és intek a kezemmel Ariel felé. - Jó vadászatot Szöszi, vigyázz magadra és ha szükséged van rám, hívj. New Orleanst meg nem feledem!- mondom neki, majd elindulok a hotel felé, a szobámba.
Persze, hogy tudom mik azok. - nevettem el magamat, mert nem értettem , hogy gondolhatja azt, hogy nem tudom kik azok. Mivel egyre jobban sötétedet és éreztem a vér szomjamat is, így picit elkezdtem fészkelődni.- Ha szeretnéd, akkor később beszélhetünk róluk . - mosolyodtam el kedvesen.- De lassan mennem kell . - néztem rá barátságosan.-
- Értem!- fogalmaztam meg ezt a kis, egyszavú választ, majd visszaültem a padra. Most jött el az a pillanat, hogy nem tudom mi lévő legyek. - Majd megértem ha hibrid lesz.- ismét a karomat dörzsölöm, mert talán nem ez volt a legjobb válaszom. Fogalmam sincs, hogy Ariel majd ezt, hogy érti és mennyire fog tetszeni a válasz, de már kicsúszott a számon. Ezt a kisebb titkomat még senkinek nem akartam elmondani... de így sikerült. - Tudod kik azok a hibridek ugye?- teszem fel a kérdést és csak remélni tudom, hogy igent mond. Én csak annyit tudok a különleges fajról, hogy akkor ugrándozhatnak négy lábon, amikor akarnak. Nekem meg pont ez kell, semmi más! - Én szinte alig tudok róluk valamit, csak azt tudom amivel meggyőztek: akkor lehet farkas amikor akarok és nem fájdalmas az átalakulás.- sorolom fel mindazt, amit megtudtam ezekről a lényekről. -De fogalmam sincs, hogy lehetnék az...- húzom el a mondatot.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 11, 2013 11:50 pm
Azt hiszem nem csak bájcsevegni jött ide, de ezen nem is kellett sokáig gondolkodnom, mert hamar meg is kaptam a válaszomat. Rögtön a lényegre tért. Az öcsém. Na igen. Valahogy ő mindig is sokkal szerencsésebb volt nálam. Nézhetjük ezt éppenséggel bármilyen szempontból. Az élete is sokkal jobb volt az enyémnél ez egyáltalán nem vitás. A nőknél is mindig sokkal nagyobb sikert aratott. Eleinte talán azért, mert ő volt a király nagyra becsült fia. Na igen. Persze.. Nagyra becsült meg az ilyen baromságok. Az én szememben nem volt több, mint áruló. A király utolsó pillanataiban pedig egy szörnyeteg. Várható volt, hogy előbb utóbb kimutatja a foga fehérjét. Már furcsa is lett volna, ha nem rontja el valamivel. Oké.. Rásegítettem, mert én voltam az, aki átváltoztatta. Sokkal jobb móka volt ez így. – Az öcsém az én saját problémám. Ha akarom megtalálom. De egyelőre még a tönkretételének a részleteit rakosgatom össze és hidd el kedvesem. Ebben egyedül is boldogulok. – Még jó, hogy azon a bizonyos estén a testvérem nem látott meg. Nem igazán érdekelte semmi. Úgy pedig nem érhettem volna el a célomat, hogy tönkretegyem. De most, hogy újra érez. Az egyenlő azzal, hogy vannak emberek, akikkel törődik. Akiken keresztül képes vagyok fájdalmat okozni neki. Édes a bosszú nagyon édes..
A hozzászólást Carlos Daniel Ackworth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 18, 2013 9:51 pm-kor.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 11, 2013 10:15 pm
- Az egyetlen dolog amit nem értek, hogy miért bocsátott meg nekem annyi év után. Emlékszem még az 1600as évek boros mámorára, amikor az öccsére és rám nyitott. Ugyan Carlos. Ő megkapott, maga soha. A szívemet kívánta de nem kapott mást mint árulást. – tértem a lényegre amikor az egyik mocskos halandó a lábamig kúszott én pedig csak arrébb rúgtam – Azért jöttem, hogy szövetséget ajánljak. Tudom, hol az öccse. – Nem húzhattam tovább a tényeket. Persze, most rögtön ki is tépheti az aszott szívemet de akkor sosem tudja meg, hol van a fivére akinek a halálát kívánja. Mit vártam? Felszabadulást? Nem. Szövetségest. Egy olyan vámpír erejét aki hatalmat adhat nekem. Carlos ilyen volt. - Ha mellém áll, megadok mindent amit akar. – megköszörültem a torkom – nem kérem a bocsánatát, tudom, hogy azzal elkéstem. Azt sem kérem, felejtse el a múltat. Azt kérem, hogy legyen a társam. Hatalmat akarok ez sosem volt titok. Akkor az öccsének több volt és nekem olyan valaki kellet aki végez azzal aki engem akar. Sosem éreztem semmit amióta vámpír vagyok és ez nem fog megváltozni. De tudom hol van akit akar. Cserébe mint mondtam nem kérek mást csak némi hatalmat. – lenyúltam és felhúztam a vérben fürdő fiút. A játékszerem alig volt több 17-nél. Nem kellett gondolkodnom. Csuklójába haraptam és a maradék vért mi folyt benne, mind elvettem. A pincérek pedig tovább küzdöttek.
Előbb utóbb mindennek eljön az ideje. - kacsintottam rá, majd egyre jobban elmosolyodtam.- Követtem a tekintetét, majd bólintottam. - Bár én mindig jobban szeretem, amikor lemegy a nap, mint amikor fent van. - mondtam őszintén, mert ez volt az igazság.- Ne aggódj majd megoldom. Nem akarlak bántani, így nem biztos, hogy jó ötlet lenne előtted ennem. - nyeltem egy nagyot- Tudod akkor sokkal nagyobb a vámpír ösztönöm, mint most . - majd elnéztem a távolba.-
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 11, 2013 12:31 pm
Az én szám is mosolyra görbült a szavai után. - Hát igen, rég... khmm még soha nem beszéltem ilyen jót egy vámpírral.- dőlök kicsit oldalra, majd a napra nézek ami már kezd eltűnni. Ma nem fogok négy lábon járni, de sebaj, nem bánom a mai napot sem. - Ilyenkor olyan szép ez a kis város.- tűnődök el rajta, majd visszanézek Arielre. Kicsit elnevetem magam, mert nem hittem volna, hogy ezt ilyen jól megtudja ezt fogalmazni. - Szintúgy Szöszi. Szintúgy.- felelem még mindig vicces kedvemben. - Én jól laktam, most te jössz!- mondom neki és felállok. - Hol tudunk neked biztonságosan vért szerezni? Halálozás nélkül.- teszem fel a kérdést.
Elmosolyodtam azon amit mondott. Tényleg így gondolod? - néztem rá mosolyogva, mert rég nem beszéltem senkivel se így, mint most. - Ahhoz képest, hogy azt terveztük, hogy megöljük egymást , most meg itt ülünk. - elkuncogtam magamat, majd levettem a szemüvegemet, mert a nap is lement már.- Örülök, hogy megismertelek Vöröske. - mosolyodtam el.-
Farkasnak lenni a lehető legjobb dolog ami velem történt, bár az átváltozások a legfájdalmasabbak. Mikor négy lábon járok az a legjobb dolog a világon... - Hát igen....- nézem a járdát miközben gondolkodok. Látom, hogyan sötétedik a táj és csak most eszmélek arra, hogy múlik az idő. Az idő is sokkal lágyabb lett. - Tudod te egy nagyon érdekes lány vagy. Jó megosztani veled mindezt, talán Katienek nem is merném ezt elmondani.- jegyzem meg oldalra biggyesztett szájjal. Persze, hogy Katieben jobban megbízok és jobban is szeretem, de tudom, hogy Katie ezt nem élte át. Így neki ezt elmondani és megértetni sokkal nehezebb.
Néztem, ahogy beszélt erről és látszott rajta hogy nehéz. Bár szerintem ezzel mindenki így van, mindenkinek nehéz arról beszélni, hogy hogyan lett olyan, amilyen. Talán nem, de te csak egy embert öltél... - néztem rá, majd le sütöttem a eszemet, mert eszembe jutott, hogy milyen vér fürdött rendeztem. Nem kegyelmeztem senkinek se lehetett gyerek, csecsemő vagy akár idős.- Ahogy mondtam én egy hotelben ébredtem a vérszomjammal, gondolhatod mi volt. Hiszen én se tudtam, hogy mit csinálok. . - néztem a távolba, mert nem bírtam végig mondani. Eszembe jutott egy kislány. Gyönyörű volt, s apró . Eszembe jutott az ijedt arca. Ő volt az egyetlen akit életben hagytam, de mindenki más akkor ott sikolyok között meghalt. De ezt nem tudtam elmondani neki. -
Persze gondoltam rá, hogy rákérdez erre, mert miért is nem tenné. A téma így is nagyon zavaros volt.... De nem tudtam, hogy kezdjek bele. Imádok farkas lenni, viszont mikor fel kell idéznem, hogy milyen érzés volt embert ölni, én elrettenek. - Ahogy mondod!- dörzsöltem meg a karom egy kicsit, mert a téma nem érintett valami jól. De még ma beakartam ebbe avatni ebbe a témába, hogy többet ne kelljen róla beszélnünk. - Látod nem is különbözünk annyira. Tudod, én tudom....- kicsit elhallgattam, majd vettem egy levegőt és folytattam. - Tudom, hogy neked is kellett ember vért innod az átváltozáshoz, te is öltél már embert...- jegyzem meg, megcsuklott hangon. A téma kicsit fájdalmas, bár nem tudom őt ez, hogy érinti.
Szóval, ha nem öltél volna meg senkit, akkor most nem lennél farkas? - néztem rá érdeklődve, mert amit az előbb elmondott az picit zavaros volt. S még soha se tudtam, hogy lesz valakiből farkas, így nem árt ezt se meg tudni. Gondolom piciz butus kérdés volt visszakérdezni, de tudni akartam.-
Csak remélni tudtam, hogy nem kérdez rá erre, de megtette... - Nos, a farkasok gyerekei, mind emberek, csak a génünkben öröklik a farkasságot. Ha megölsz valakit, vagy valakinek balesete lesz és kapcsolódik hozzád, akkor kiváltod az átkod.- köszörültem meg a torkom, mert nehéz volt ezt elmondani. - Csak egyféle képen válthatod ki az átkod... az meg ez a feltétel.- jegyzem meg szomorúan, hisz így már biztos leesett neki, hogy miért is fáj külön az, hogy megöltem a részeges embert aznap. Majd én is leültem mellé a padra. fcolor=royalblue]- Szeretnél még valamit tudni erről?[/color]- teszem fel a kérdést vidámabban.
Leültem az étteremmel szemben található padra és próbáltam kitalálni mi járhat az eszében. Milyen átkot? -néztem rá értetlenkedve, de még mindig úgy gondoltam, hogy a barátnője is farkas. Valószínűleg valami bajba keveredett és ezért tűnt el, de nem akartam ezt most erőltetni, inkább vártam a válaszát.-
Elindultunk, de még mindig lehetett érezni az étteremből kiáramló ételszagot. - Ha esetleg - bár nem hiszem - Katie farkasgéneket örökölt volna, akkor sem lenne képes kiváltani az átkot.- mondom neki komolyan, mert a téma is az. Tényleg nem hiszek abban, hogy ez lehetséges volna, hisz Katie a földön élő angyalka. Segít a gyerekeken, akiért én nem is vagyok annyira oda, türelmes, remek hallgatóság, csodás hangja van és a fiúknál is mindig nagy sikere volt. Amúgy is, gyerekorvos ha jól tudom, ott nem történhet ilyen "baleset" sem.
Követtem őt, majd felvettem a napszemüvegemet, mert azért kicsit zavart ez az erős fény. De most nincs meg a barátnőd ... - néztem rá.- Biztos, hogy ő ember és nem farkas? Mert szerintem őt akarták akkor elkapni ... -miközben mondtam elcsuklót a hangom, mert nem akartam a frászt ráhozni, de ez tűnt a leglogikusabbnak. Talán más esetben nem is érdekelt volna, hogy egy farkassal kevesebb van, de nem akartam, hogy elveszítse az egyetlen személyt, akit a legjobban szeret, mert tudtam milyen a magány.-
Még el se hagytuk az épületet, mikor is kiderült miért léptem le olyan gyorsan Katietől. - Tudod ez a furcsa! Nem is tudták, hogy oda megyek, de farkasölőfüvet tettek a pezsgőbe, amit Katie is csak ajándékba kapott.- töprengek rajta. Csak Katiere vártak, rám nem is számítottak, de Katie ember... volt?!- ismét hangosan gondolkozok magamban, de elvetem az ötletet, hisz a személyisége sem farkasos a barátnőmnek. Majd az ajtóhoz lépve gyorsan kinyitom és kisétálok rajta. - Gyere útközben elmesélem.- intettem a kezemmel.
Rendben - mosolyodtam el, majd felvettem a táskámat és elindultam kifelé, majd megálltam, hogy megvárjam őt.- Előbb vagy utóbb tényleg látnod kell őket, mert nem menekülhetsz mindig. 4 éve ezt teszed. Szerintem lassan szembe kellene nézned ezzel a dologgal. - néztem rá komolyan.- Már éppen kiléptem a napsütötte utcára, amire először picit fura volt és túlzottam erős is. Még szerencse, hogy volt egy olyan tárgyam, ami lehetővé tette, hogy nappal is járkáljak, mert enélkül szerintem már bediliztem volna. De hirtelen megálltam, amikor hallottam, hogy mit mond. Valaki megpróbált elkábítani és megölni? - húztam fel a szemöldökömet és néztem rá kíváncsian. átfutott a fejemen, hogy célszerűbb lenne esetleg Párizsba menni inkább, mert egyre érdekesebb a története.- Nem tudod ki volt az? - kérdeztem gyorsan, mert nagyon kíváncsivá tett nagyon-
Kezdőlap
