Tudj meg
többet rólunk
• Engedd meg, hogy üdvözöljünk a megújult RISING of the MORTALS frpg oldalán! Az oldalon mára az egyik legszélesebb, számos saját fajjal rendelkező természetfeletti repertoár játszható ki.
• Oldalunk 2010. október 9-én látta meg a napvilágot, ám teljes arculatváltással nyitottuk meg kapuinkat 2019. február 23-án, a hangsúlyt egy régóta háttérbe szoruló városunk, Seattle köré fonva.
Az oldalon jelenleg nincs megkötött szószám és faji, illetve nemi korlátozás.
Az oldal már a facebook-on is elérhető, az alábbi linkre kattintva csatlakozhattok hozzánk: ROTM facebook csoport

Eldöntötted már, elnyomott leszel, vagy elnyomó?
Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Share

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Katherine Pierce
Rufus Mitchell Xp5Y
Keresem :
Rufus Mitchell Tumblr_nkx3kt6sx21u33q8lo1_250
Nikolai

Rufus Mitchell Tumblr_oqgp169M6C1vdxc9uo2_250
Javier

Tartózkodási hely :
mckinley
Hobbi & foglalkozás :
running & surviving



A poszt írója Katherine Pierce
Elküldésének ideje Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Ugrás egy másik oldalra
elfogadva,  üdvözlünk!
rising of the mortals frpg

Kedves Rufus!

Nagyon olvastatja magát az irásod, egyet pislogtam, s már a végére is értem a történetednek. Magam előtt láttam mindent, amit lepötyögtél nekünk, a pb kitűnően passzol a karakterhez. Nagyon kíváncsi leszek, mit fogsz kihozni belőle, s a történetből, mert hát, nem derült ki, ki az átváltoztató, vagy miért tette. Segíteni akart? Nem hiszem, vagy legalábbis, biztos nem ilyen egyszerű a dolog. Az sem derült ki, milyen vámpír lett belőled, hogyan kezeled a vérszomjat, vagy mit kezdtél az életeddel. Szerencsének mondhatod magad, nem egyedül kellett átélned az átváltozást, ott voltak neked a testvéreid, így talán ez egyfajta kalandnak minősült. A játéktéren bizonyára választ kapok a kérdéseimre, szóval nem is tartalak fel! 40

Foglald le a pofid és a neved, s nyomás a játéktér! Érezd jól magad nálunk! 31

Vissza az elejére Go down

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Rufus Mitchell
Rufus Mitchell Tumblr_n1q2o9k2Hf1qay635o4_250
Tartózkodási hely :
✗✗ New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
✗✗ serialkiller



A poszt írója Rufus Mitchell
Elküldésének ideje Hétf. Május 27, 2019 8:37 pm
Ugrás egy másik oldalra
Rufus Mitchell

● ● nomen est omen ● ●
● Becenév ● Mindenki Mitchellnek hív
●Titulus ● Mr. sorozatgyilkos Úr
● Születési idő, hely ● 1925. február 25. London, UK
● Első átváltozás ● 1945.
● Család ● Anya: anya egy igazi angol kisasszony volt. Bár a családja nem volt kifejzetten gazdag, és ő maga sem keresett olyan sokat, mindig ügyelt arra, hogy szép ruhákba járjon, és minket, gyermekeit is tiszteletre nevelt. Tiszteljük az időseket, a nőket, és persze egymást. Nagyon szép kort ért meg, 89 évesen szenderült örök álomba végkimerültségben, bár egész életében gyászolta a gyermekeit.
Apa: Apa csendőr volt, bár gyerekkora óta súlyos epilepsziával küzdött. Nyugodt, csendes ember volt, aki a gyerekeiért élt és halt. Hatvan éves volt, mikor elvitte egy roham.
Elizabeth "SIssy" Mitchell; a húgom: Sissy az utolsó gyermek négyünk közül, és az egyetlen leány. Virgonc kisgyerek volt, amikor utoljára láttam. Mikor engem, és a bátyáimat besoroztak az első világháborúba, én még csak húsz, Sissy pedig tizenegy éves volt. Nem volt tervezett gyerek, de anyáék annál jobban örültek neki. Három fiú után felüdülés volt egy kislány. Miután átválzotam, soha nem kerestem fel. Annyit tudtam róla, hogy férjhez ment, és szült egy fiút, akit a bátyámról Edmund-ról nevezett el.
Edmund Mitchell: a fiatalabbik bátyám. Az első, aki meghlat, mikor háborúba indítottak minket. Mellbe lőtte egy náci katona az első összecsapásnál, Francia országban. A saját vérébe fulladt bele.
Terrence Mitchell; az idősebbik bátyám:Ő halt meg utoljára. Véletlenül, és cseppet sem hősiesen. Élettelen testemre borulva, sírva lőtték agyon. Akkor még nem tudták, hogy néhány órán belül letépjük a fejüket.
 
127
vámpír

aidan turner
mikor mi
A KARAKTEREM SAJÁT  ● ● SZEREPKÖR

Izzadt vagyok, és puha. Legalábbis annak érzem magam. A szívem a torkomban dobog, a szemem majd kiesik a helyéről, és viszket, ahogyan marja a por. Az erdő tele van emberekkel és zajokkal. Magamhoz szorítom az Arisaka 38-amat, mintha csak egy forró női testet szorítanék, és futok. Futok előre, mint az üldözött, ki nem lel menekvést. Üldözött voltam. A háború árnyéka vetült rám, és éreztem, hogy ezt nem nyerhetem meg. Alig múltam húsz, még melleket sem fogtam.
Elém ugrik, lövök, mellbe találja. Eldől, mint a liszteszsák. Mintha sosem mozgott volna. Vér tör fel a száján, köhög, haldoklik. A kék szemébe nézek.
- Heil Hitler! - nyögi az utolsó szavaival, én pedig átlépem. Majd csak megfullad a saját vérében. Futok tovább, mellettem becsatlakozik Terrence, a bátyám. Bátorítóan pillant felém, de én látom a szemében a rettegést. Az öcsénk, Edmund pár nappal korábban halt meg. Még nem dolgoztuk fel a veszteséget, és bele sem merek gondolni, hogy anyánk mit élt át, mikor a kezébe vette a félbetört dögcédulát.
- Fuss Rufus, és soha ne nézz hátra - kiabálta oda nekem, de addigra már mindegy volt. Öten jöttek velünk szembe, és mire lövésre emeltem volna a puskát a golyó áthasított a torkomon. Megdermedtem, majd térdre estem. Vér bugyborékolt a torkomban, és kifolyt a lyukon amit a golyó hagyott maga után. A puska kiesett a kezemből, próbáltam betömni a nyelőcsövemen tátongó lyukat. A bátyám letette a fegyver, és letérdelt mellém. Hasra estem, nyeltem, nyeltem vissza a vért, próbáltam kapaszkodni az életbe.
- Nem! NEM! Ne hagyj el te is, öcsém! - kiabálta a testvérem, és ráfeküdt a hátamra. Átölelt. Még éreztem, ahogy megremeg a teste miközben golyót eresztenek a hátába. Láttam magam előtt a síromat. “Tristan Mitchell. Élt 20 évet.”

A sötétség felszakadozott. Köhögtem. Kaptam levegőt, és nyelni is tudtam. A hátamon feküdtem, ugyan ott, ahol lelőttek. Felültem. A bátyám teste mellettem hever. Ahogy ránéztem, könny szökött a szemembe. A torkomhoz kaptam, a lyuknak pedig, ami az imént még halálos csapást mért rám, nyoma sem volt. Nem éreztem fájdalmat, csak éhséget. Csak ekkor realizáltam, hogy leszállt az éj. Sötét volt, de a körülöttünk fekvő hullák vonalai tisztán kirajzolódtak. És a vér szaga. A vér édes-keserű illata beszökött az orromba. Annyira csábított. Valaki felnyögött. Valaki még nem halt meg. Feltápászkodtam a földről, és oda ugrottam. Az egyik társam volt. Azt hiszem valami Ashton.
- Nyugi haver, itt vagyok - mondtam neki, és elkezdtem tapogatni a mellkasát, hogy megállapítsam, hol találták el.
- Mitchell?! Két órája még halott voltál… - igen, én is úgy tudtam , gondolom magamban.
- Ne beszélj! Túl fogod élni… - mondom, miközben tudom, hogy nem így van. Kilyukasztották mindkét tüdejét. Csoda, hogy eddig túlélte. Felemelem a kezem. Véres. Vért akarok. Érzem, ahogyan valami mozogni kezd bennem. Az állkapcsomba erős fájdalom hasít. Odanyúlok. Két szemfog. Ahogy a véres ujjam a nyelvemhez ér, mintha megbolondulnék. Szinte fáj az éhség.
- Sajnálom katona, de túlságosan éhezem - mondom.
- Mivan? - kérdezi. Már alig van benne élet. Odahajolok hozzá, és újdonsült fogaimat a nyakába mélyesztem. Vergődik. Addig szívom, amíg az utolsó csepp vért is ki nem nyerem belőle.
Nem mozdul. Ott ülök mellette, és a tenyerembe temetem az arcomat. Sosem bántottam senkit. Németen kívül nem öltem embert, és nácit is csak azért, hogy saját magam mentsem.
Valaki felnyög, én pedig még több vért akarok. Szétnézek, hogy ki lehet az a szerencsétlen, akit nekem kell átsegíteni a halálba.
- Ruf...
- Nem. Nem… - mondom. A bátyám hangját hallom, de őt láttam meghalni.
- Rufus, itt vagy? - kérdezi. Látom, ahogy a test, amibe három golyót eresztettek felül, és kétségbeesetten forgolódik - Öcsém?
- Itt vagyok, Terrence - mondom, és felállok. Ő is feláll. Összeölelkezünk, mint a gyerekek.
- Éhes vagyok. Mardos, az éhség… - mondja, én pedig értem miről beszél. Mások lettünk. Valamik, amikről csak legendákat beszélnek.


***

A kanapén fekszem, két karom a fejem alatt, lábaim keresztben a karfán. Göndör hajam a vállamra omlik. Vigyorgok. A két bátyám ott ül mellettem. Edmund sört kortyolgat, Terrence pedig whiskyt. A háború óta nem hajlandó mást meginni.
- A mai napig nem tudom, hogy ki változtatott át minket - mondja Terrence nevetve.
- Várj, túlzás ez a többes szám. Én nem is akkor lettem vámpír, amikor ti ketten. Ezt tekintve én idősebb vagyok.
- Két nappal - csattanok fel nevetve - két kibaszott nappal Eddie. Még akkor is az erdőben bolyongtál, és hullákon csámcsogtál amikor rád találtunk. Mi addigra már elintéztünk egy osztag németet.
- De ti ketten voltatok, én meg egyedül és éhesen.
Nem figyelek tovább. Hadd vitatkozzanak az erőviszonyokon. Azóta sem tudom, hogy ki volt az, aki új esélyt adott nekünk. Aki megadta a halhatatlanság ajándékát, és azt sem tudom, hogy miért pont minket választott… válaszokat akarok.

Vissza az elejére Go down
 

Rufus Mitchell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Halhatatlan évek :: Vámpírok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm

• ROTM FRPG •