Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Kert és a ház előtt

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 16, 2013 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Most. Remek! Hát akkor most megbeszélünk mindent. Előre is megborzongok, kifújom a levegőt, majd mielőtt válaszolnék Jamie már  ott van a lábunknál, aztán pedig Haley karjában. Haley utolsó szavai olyanok voltak, mintha egy baseballütővel fejbe vágtak volna.  Eddig nem bízott bennem, most meg fektessem le a fiát? Mi ez valami próba? Nagyot nyelek, miközben a hajamba túrok. Jamie még fiatal, semmilyen vágyat nem érzek arra, hogy megigyam a vérét, az övé még nem olyan, bár ha már olyan is lenne, akkor sem tenném meg soha. Inkább meghalok. Haley pulzusa pedig ott dübög a fülemben, még jó, hogy jelen pillanatban semmilyen késztetést nem érzek arra, hogy egyek, hiszen nemrég tettem azt. Miután összeszedtem a gondolataimat biccentve egyet megfogom Jame kezét, és Halesre nézve elindulok befelé a házba.
-A konyhában találkozunk. -kissé bátortalan, de biztató mosolyt küldök felé, majd felkapva Jamiet eltűnök a házba.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 14, 2013 6:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Cassie sosem volt az a lány, akitől féltenem kellett volna Jamie-t. ezer és ezer vámpír jött már az utamba, de még egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy bárki bántotta volna. Ennek ellenére ideje lett volna, hogy tartózkodni kezdjek a faj iránt, és... nagyot nyelve néztem Cassie szemeibe, kissé ijedten vizslatva.
- Nem tudok jobb időpontot a mostnál. - nyeltem nagyot, és megráztam a fejemet, aztán Jamie-hez lépve a karomba húztam őt. - Miért nem alszol? - kérdeztem, a fülébe súgva gyengéden. - Tudod mit? Cassie néni szeretne téged lefektetni. - súgtam aztán. Ha most nem bántja... tudom, hogy bízhatok benne.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 30, 2013 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-De hát Hales, ép ésszel gondolkozom! -a homlokomra tapasztom a tenyerem, úgy rázom a fejem. -Figyelj, ha az nem ép ésszel gondolkozás, amit az előbb elmondtam, akkor nem tudom, hogy mi az. -a végére elhalkulok. -Hallom Jamiet. -nézek hirtelen a szemébe. Hallom őt közeledni, lehet lejön, ami persze nem gond abból az irányból, hogy veszélyt jelentenék rá, mert szó sincs erről. Csak éppen nem túl jó, ha hallja az itt elhangzottakat.
-Ez a kialakult helyzet túl bonyolult. -próbálok finomabban, nem túl feltűnően a dolgokról fogalmazni miközben a kisfiú feltűnik az ajtóban is, majd rohanni kezd felénk nagy mosollyal a száján.
-Haley, ezt nem hiszem, hogy most kell megbeszéljük. -biccentek. -Vagy, tőlem megtárgyalhatjuk most is, ha nem vagy álmos, csak akkor menjünk be a konyhába, vagy valami.. -unszolom, miközben Jame odaér hozzánk.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 19, 2013 9:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Bolondság, őrült téveszme, mely kezdetét veszi fejemben és elmémben.. nem tudok másra gondolni, csak a fiam biztonságára. De balgaság tőlem az, hogy azt gondoljam: bántaná egy ujjal is a fiamat. Tudom, hogy sose lenne képes rá, hisz ő nem olyan. De ennek ellenére nem tudom, miért érzem az ellentettjét. Talán mert ezt látom a szemeiben.. talán.. de semmiben nem lehetek már biztos.
- Én nem ezt mondtam.. csak azt, hogy.. gondolkodj ép ésszel! - próbáltam hatni rá. Nem akarom, hogy elmenjem. De a fiamat tényleg óvnom kell.. vagy tőle, vagy ettől a kialakult helyzettől. Momentán nem tudom, melyik a rosszabb.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 12, 2013 1:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-És ha én nem akarom megoldani? Ha ez csak átmeneti, és nem mindig fog kísérteni ez az érzés? Mi van, ha hamar elmúlna, de te visszacsinálod, és akkor cseszhetnénk az egészet!? Tényleg nem szeretnék így élni, legalábbis egy részem nem, de a másik visszavágyik azokba az időkbe, amikor még minden gond nélkül hódítottunk meg városokat, ketten. Egy részem újra ezt szeretné. -próbálom olyan hangsúllyal mondani, hogy megértse. Szeretem Haleyt, de ez talán életem egy meghatározó döntése, lehetősége, és úgy érzem, hogy késő megváltoztatni. Ez lettem, ez vagyok, talán örökké, talán nem sokáig. Ismerem magamat, megpróbálni megváltoztatni a legrosszabb döntés lenne a részéről, már csak azért is, mert tudom, hogy hogyan reagálnám le az egészet. Meg sem lepődöm már azon, hogy tulajdonképpen azt sem tudom, hogy mit akarok. A padhoz sétálok, elmegyek Hales mellett, és leülök. Újra elkezdi mondani, én felnézek rá, hátrébb dőlve, és megtámaszkodva a kezemmel. A szél befújt a pólóm alá, és élveztem, hogy nem remegek meg, nem fázom, szinte alig érzem, élvezem, hogy gyors vagyok, tetszik a kínzó éhínség, majd az, ahogyan lecsillapítom, mégis érzem, hogy ez nem helyes. Remek...
Szavai egyszerre megdöbbentenek, és meghatnak, hirtelen nem tudok mit reagálni, csupán összeráncolom a homlokomat.
-El akarsz küldeni a saját házamból? -látom rajta, hogy dühös, de igaza van, és hát..nem tudom mihez kezdjek. Tényleg menjek el?! Haley szinte a testvérem, Jamiet a fiamként szeretem, de ha veszélyben érzi mellettem a fiát akkor el kell menjek, még ha legrosszabb pillanatomban sem lennék képes egy gyereket bántani.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 04, 2013 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Rázni kezdte fejét, majd szavai... olyan gyorsak voltak. Hadart, olyan gyorsan pörgött a nyelve, mint valami kígyónak, mely zsákmányt lát, de az értelem mégis összeszedhető volt két apró szóban. Már ha hajlandó lennék egyáltalán beletörődni mindebbe.
- azért vagyok a barátnőd, hogy mindent együtt megodljunk! - mondtam eléggé dühösen, majd megfordultam, és arrébb léptem ugyan, de tekintetem elég gyorsan visszatévedt rá.
- Azt akarom, hogy légy tisztában valamivel... itt... nem élhetsz így! A gyerekem.. akit te is úgy szeretsz.. hát ő is itt van..! - suttogtam kissé keserűen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 22, 2013 7:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Csak ráztam a fejem, nem tértem magamhoz, nem értettem, amit mond. Jobban mondva, értettem, csak nem bírtam felfogni. Miért szeretne nekem jót tenni, ezek után?! A szememet szúrja a sós könny, és előtörni akar, de nem engedek neki, visszafojtom. Közelebb lép, a vállamra teszi a kezét, és ismét beszélni kezd. Megragadom a csuklóját, de nem szorítom meg, végighallgatom.
-Nem tudom. -válaszolom elfúló hangon, miközben lesöpröm a kezeit a vállamról.
-Reménytelen, Haley. Reménytelen velem foglalkozz. Nem tudsz megjavítani, egyszer sikerült, másodszorra már nem fog, túl erős ez az énem, és nem tehetsz ellene semmit! -hadarom a szavakat, és remélem, hogy eljut a tudatáig. Hiba volt ez az egész! Pedig mióta vágytam már rá.. Az egyik felem mégsem adná semmiért, a másik pedig mit meg nem tenne azért, hogy újra félvámpír lehessek.. És sajnos az első az erősebb. Nem tudok ellene mit tenni, de valójában nem is szeretnék. Nem tudom, hogy most mi van.. Össze vagyok zavarodva. Mint egy elmebajos. Segítségre lenne talán szükségem?! Ez már nevetséges.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 21, 2013 1:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Nem is a te hibád. Azé a felelősség, aki.. ezt az egész vámpíros históriát kitalálta. Jobb lenne neked is enélkül a szenvedés nélkül.. emberként. Ez lett volna a cél. És most mégis ilyen szörnyeteg vagy, aki nem tudom, megtalálja-e még valaha azt az önmagát, aki nemrég még volt. - súgtam elszontyolodva.
Odaléptem elé, mikor láttam, hogy forog vele a szoba, és vállaira tettem mindkét kezemet.
- Én tudok neked segíteni. Csak engedd be az érzéseidet is.. érezned kell, hogy ne légy olyan szívtelen, mint a többi. - nyeltem egyet. Nem tudom, hogy mi akar lenni. Akar-e egyáltalán jó lenni... már semmit sem tudhatok. Úgy érzem, semmi értelme ennek az egész színjátéknak. HIszen vámpír.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 12, 2013 9:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-Nem is az volt. -vágom vissza hirtelen, teljesen nyersen. -Nem tehetek róla, nem tudtam megállítani. -lesütöm a fejem, majd az égnek emelem a tekintetem. Oké, valamennyire csak tehetek, de nem akkora mértékben.. Mindegy!.. Már nem számít.
-Te nem tehetsz róla. -sóhajtok fel. -Az egész az én hibám. -megremeg a hangom, majd kihúzom magam. Félvámpírként is jobb életem volt?! Az kizárt! Nem, és nem. Nem lehet! Megrázom a fejem. Valamiért ütöttek ezek a szavak, pedig nem volt nagy súlyuk. Mintha.. mintha szédülnék! -Hidd..hidd el, én sem értem. -a homlokomra tapasztom a kezem. Össze vagyok zavarodva, nem érzem a lábam alatt a talajt, mintha kifutna alólam. Borzasztó érzés tölt el, és remegteti meg minden egyes porcikámat...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 12, 2013 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Én azt hittem, hogy.. hogy nem a vámpírlét a cél. - nyeltem egyet. Benne volt a pakliban, mint minden más. A halál, a megmenekülés, s minden, ami csak szóba jöhet ilyenkor, de úgy vélem, hogy ez a legrosszabb, ami történhetett. Vámpír lett újra, készen áll a gyilkolásra, hisz olyan mint egy újszülött. Tudom hogy képes tombolni, hiszen ismerem a lelki világát. Tudom, hogy milyen belül. És.. fáj, hogy ezt látom benne. De nem tudok tenni az ellen, hogy megváltoztassam. Neki van igaza. Ezt már elszúrtam. Vagy elszúrtuk.
- Sajnálom.. ne haragudj. - köszörültem meg a torkomat, majd nagyot nyeltem. - Nem tudtam, hogy... mi a helyes. Hogy.. jó-e, ha ez maradsz.. vagy nem. - ráztam a fejem. - Nem értek egyelőre még semmit.. de azt hiszem, még félvámpírként is jobb életed volt, mint most lehet majd. - néztem a tekintetét. Annyira próbáltam befolyásolni, mint amennyire ő engem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 29, 2013 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Megköszörülöm a torkom.
-Eddig azért tettünk, hogy vámpír legyek, és, most, hogy az lettem, rögtön ellene akarsz tenni? -felemelem a szemöldököm, miközben a csípőmre helyezem a kezem. Mintha, kérdőre vonnám, pedig nem erről van szó. Vagy csak talán...
Következő mondatainál szinte megszédültem.
-Hogyan? -felemeltem a hangomat, mostmár színtisztán érezve a kérdőre vonást a hangomban. -Szerinted képes lennék egy gyereknek ártani? -a tekintetem izzott, miközben a kezemmel a ház felé böktem. -Téged sem bántottalak volna. -itt egy percre elhalkultam. -De tudod milyen több évszázadon keresztül szomjazni? Csak mert félig ember voltam, és szinte emberi kajákat ettem csak, attól még szükségem lett volna vérre! -újra megemelem a hangomat, azt már nem hozzátéve, hogy akkor a vér nem volt olyan jó ízű, mint most.
-Nem gondoltam volna, hogy újra ez lesz! -nem nyugodtam meg. Lenéztem magamra.
-Mostmár ilyen vagyok, és nem tudok ellene változtatni. -a szavakat alig tudom kimondani, ez az énem nem engedi. Mély sóhajt veszek a fűbe rúgva, miközben Haleyre nézek.
-Nem hiszlek el. -elcsuklik a hangom. Manipulálni próbálom? Ó igen! Azt hiszem...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 28, 2013 10:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Nem lett volna jó felelet, ha azt mondom neki, hogy addig nem tudok rendesen aludni, míg meg nem tudom, hogy mi fog ezek után következni. Hidegnek érzem mindezt, olyan hidegnek, melyet eddig talán csak az Antarktiszon éreztek emberek.
- Vámpír lettél ismét.. valami nem úgy sikerült. Mégis, nem kellene tenned.. tennünk ellene? - vontam fel a szemöldökömet. - Együtt eddig is mindent megoldottunk, most is meg kellene. Márpedig ha úgy támadsz másokra, ahogyan nemrégiben rám.. akkor nem lenne biztonságban melletted a fiam. - bukott ki belőlem, már némiképp száraz torokkal, s alig tudtam felfogni, hogy ezt kimondtam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 22, 2013 11:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Nem tudok mit mondani. Megfordulok, és a szemeibe nézek, de egyszerűen szó nem jön a számra. Képtelenségnek érzem azt, hogy beszélni tudjak, csak halkan felnyögök. Saját magammal marakodok, mikor könny gyűlik a szemembe, de az egyre felerősödő énem nem engedi, hogy szabad utat engedjek nekik. Ez az énem rideg, és komoly. De ez nem én vagyok, de már késő tiltakozni ellene. Hiba volt kiharcoljam, hogy vámpír legyek, belátom. Viszont, holnap már ezt sem fogom érezni. 
-Nem tudsz aludni? -kérdezek vissza, felvont szemöldökkel, miközben érzem, hogy a mondat végén majdnem megcsuklik a hangom. -Mit nem értesz? Kérdezd meg nyugodtan, válaszolok. -a falnak dőlök, sóhajtva egyet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 13, 2013 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Kíváncsian néztem tekintetét, majd felsóhajtottam, s jobbnak láttam nem megállítani, mikor bejelentette, hogy inkább megy aludni, mert fáradt. Azt hittem, hogy ad valami kézenfekvő magyarázatot, de ezek szerint már ennyire sem vagyunk jó barátok, hogy ezt megtegye velem szemben.
 - Nem értelek. - súgtam halkan, majd utána fordultam. - Azok után, ami történt... miért nem vagy képes válaszolni nekem, ha barátságosan kérdezem? Azok után, amit tettél velem nemrég, jogomban állna megátkozni, de Cass... mi barátok vagyunk. - mondtam elérzékenyült hangon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 09, 2013 10:46 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Ez a nő egyszerűen meg van húzatva. Itt tárulkozik fel előtte a lehetőség, hogy valaki megszabadítsa a farkasméregtől, erre ő elmegy. Megrántom a vállam, nem az én érdekem, hogy meggyógyuljon, még segíteni sem akaróztam neki, de a jobb vállamon ülő picike kis idegesítő énem ezt súgta.
Elegem van már ebből.
A falnak dőlök. Nem fogok elmenni, ez az én házam. Attól, mert puszta véletlen ezt tettem Haleyvel, attól még ugyanúgy itt lakom. Mikor feloltódik a villany, megköszörülöm a torkom.
-Igen? -fordulok felé felvont szemöldökkel. -Semmi érdekes. -megrántom a vállam, majd elindulok a ház felé.
-Felmegyek. Álmos vagyok. -nézek rá a vállam fölül, kíváncsian megállva egy másodpercre, hogy megállít-e.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 09, 2013 8:48 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Furcsák voltak ezek a zajok, s úgy éreztem, hogy meg kell jelennem, hiszen ha bármi veszélyes lép ebbe a házba, a fiam élete lesz veszélyben. S azt nem akarhatom. Egyáltalán nem akarom hogy bármi természetfeletti a közelébe menjen, és netán bántsa.
- Cass... - suttogtam, mikor felgyúlt a villany, és végignéztem rajta, de a másikat, aki valószínűleg itt lehetett, már nem láttam sehol.
- Mi a fene történik itt? - kérdeztem közömbösen, hiszen még éreztem a nyakamban fogai helyét. Fájt, hogy úgy elbánt velem. Hiszen a legjobb barátnőm volt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 26, 2013 11:16 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Egyre több rémület mászott a tekintetembe, s úgy döntöttem, nekem itt és most nem lesz maradásom, mert... mert nem lehet... kockáztatnám valaki más életét? egy ilyen komoly és nehéz varázslat... inkább nem... inkább megkereserm Klaus Mikaelsont, aki talán képes lesz segíteni nekjem.
- Nem szabad... - ráztam a fejem, s éreztem végigfolyni magamon a verejtékcseppeket. - Inkább.. elmegyek.. de azért kösz, hogy segíteni akartál.. nem teszem kockára a barátnőd életét.. - nyeltem egyet, majd nehzezen hátat fordítottam neki, s megindultam kifelé.. ki tudja, mi vár rám?

/ Folyt valahol /
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 21, 2013 6:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vele együtt bólintottam, majd kérdez valamit. Megvonom a vállam.
-Ő biztos nem. Hacsak nem mész neki. -meglepő, hogy mennyire kezd nem érdekelni. Még bele is remeg minden porcikám.
-Te beszélsz! -emelem fel a kezem, mint aki mentegetőzik, amikor egyre közelebb hallom a lépteket. Még mindig a falhoz voltam dőlve, vártam, hogy történjen valami..

//hozhatod Haley-t is, aki gondolom értelemszerűen segíteni fog.. Razz Smile //
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 19, 2013 6:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Hallottam a háta mögül a hangokat, de meggyőződésem volt arról, hogy nem szívesen mutatkozva velem egy gyerek előtt, hisz az egyik lépészaj alapján azt vettem ki, hogy csakis erről lehet szó. Gyerekről.
- Kösz. - biccentettem egyet, átlépve a küszöböt, majd nagyot nyeltem, és még beljebb merészkedtem. El tudtam képzelni magam, hogy milyen borzalmasan nézhetek ki. De.. talán jobb is, ha itt és most minden letisztázódik.
- A barátnőd.. nem fog félni tőlem? - fordultam még Cassie felé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 16, 2013 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-Talán túl nagy is.. -forgatom meg a szemem, miközben látom és hallom a villanyt felkapcsolódni a nappaliban. Lépteket hallok, apró lépteket. Ez Jamie lesz. Közeledik. De mit keres ő kint egyedül?! Utána futást hallok. Haley megy utána, és erre jönnek, vagy legalább is Jame erre jön, Hales pedig követi őt. Megköszörülöm a torkom, majd a falhoz dőlök. -Be vagy hívva. -biccentek ismét a fejemmel, hogy jöjjön be, hiszen már be tud. Mást nem is szólok, nem tudok mit mondani. Kinyújtózkodom, majd várom, hogy történjen valami.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 09, 2013 2:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Eléggé szép ház.. és jó nagy... - jegyeztem meg, de épp fájdalmas hullám zúgott végig testemen, ezért kellemetlenül felnyögtem, és lehunytam a szemeimet.
- Viszont van egy kis probléma... é nnem tudok bemenni, mert még nem hívtak be.. tudsz tenni valamit az ügy érdekében? - kérdeztem halkan, szinte rekedten, ahogy vártam, hogy végre érezhessem egy otthon melegét. Ő most olyan másnak tűnt, mint az elején. Akkor volt benne valami gonoszság, és most.. mintha segítőkészebb lett volna.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 07, 2013 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
[Játszótér]

Megköszörülöm a torkom, miközben belépek a kapun. Biccentek a fejemmel a lány felé, hogy jöjjön be. A tarkómat masszírozom, látom, ahogyan a lány szenved, nem tudom hová tenni, mert nem különösebben érdekel. Nekidőlök a falnak, miközben elkezd beszélni valamiről.
-Itt. -válaszolok, lazán. Elég nagy volt a ház, és gyönyörű. Olyan igazi én stílusú. Könnyed, nőies, és ezekkel együtt modern. Biztos vagyok abban, hogyha Hales itthon van, biztosan meghallja a jöttünket. Rendesen megcsapoltam őt. Nem tudom, hogy most sajnáljam-e vagy sem... Képtelenség eldönteni. Éppen vívódom. Bejött nálam a kezdetleges, az érzelemkikapcsolás előtti dolog. Egyik válladon egy ördög ül, a másikon egy angyal, és magyaráznak. Egyszer fenn, egyszer lenn, akár így is lehetne magyarázni a dolgokat. Unottan vártam, amíg Haley kitántorog a házból, aközben pedig nem szóltam a nőhöz, aki még csak a nevét sem mondta még el...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 03, 2013 7:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
/Játszótér/

Nem tudom hogy hová lett a lihegésem, miközben jöttünk ide, de mintha már nem is éreztem volna belőle semmit. Rosszul voltam, kavargott agyomrom, és egyszerűen csak rosszul voltam most mindentől.. borzalmas, de émelyegtem, mint valami rossz kamaszlány, aki rájött arra, hogy terhes... nagyon de nagyon ki kellene másznom ebből, mert különben bajok lehetnek.

- Itt.. élsz? - néztem meg a lakást nagyot nyelve. szó nélkül azonban nem akartam bemenni.. semmi jogom hozzá. És nem vagyok behívva.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 01, 2013 8:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Mintha nem lennék már a tudatomnál sem. Mert mire eszméltem, arra már nem volt ott Cassie.. a nyakamra szorítottam ujjaimat, és nagy nyeléssel néztem körbe. Mit tettem?!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 31, 2013 8:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Kiteljesült. Ismét vámpír vagyok, teljes valómban. Az isteni vér mézként folyik le a torkomon, és a paradicsomban érzem magam. Elengedem a fülem mellett Haley szavait, nem is hallom őket igazán. Megremeg a testem. Éltet a vér! -csak erre tudok gondolni, és szipolyozom magamba az életet. Ám, mikor érzem, hogy elég, megállok. Elvégre, elég idős vagyok már, hogy tudjam, hogy hol a határ. Még csak egy pillantást sem vetettem, a régi barátnőmre, elengedtem, és kutattam újabb áldozatok után. A házamból erős vasfűszag keveredett ki, ami már az orromat facsarta, így inkább elvetettem a házban kutatásos gondolatot. Most el kell menjek! Azonnal! Éhes vagyok, vér kell, MOST!
Nem is gondolkoztam tovább, a kapura néztem, és elindultam. Teljes vámpír sebességben száguldoztam kifelé az udvarból.

[Folyt.: valahol]

(Köszönöm a játékot. 40 és azt is, hogy visszahoztad Casst az eredeti formájába. 38 Razz Smile Most megy, egy kicsit randalírozik valahol, és majd visszajön. Wink Very Happy akkor majd találkozunk Smile öö.ja.. és bocsánat, hogy így megcsapoltalak, igazából szándékos volt, de nem ez a lényeg... Razz Very Happy Wink)
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Kert és a ház előtt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Kert és a ház előtt
» A ház előtt
» Ház előtt
» Verenda; Ház előtt
» A kórház előtt

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Black lakás-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •