Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Első emeleti előadó

Ősi vámpír
Cedric Nikolaj Georgiev
Keresem :
♢ they want me
Első emeleti előadó 21827752
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♢ mostly mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
♢ suck your blood



A poszt írója Cedric Nikolaj Georgiev
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 02, 2016 1:34 pm
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down

The Author
Tartózkodási hely :
▷ everywhere
Hobbi & foglalkozás :
▷ i help you, darling



A poszt írója The Author
Elküldésének ideje Vas. Júl. 17, 2016 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra
Az első áldozat...


Résztvevők a helyszínen;;
- Annable V. Amathys
- Kim Min Jun
- Josette Laughlin
- Alaric Saltzman

Josette és Alaric már a sikoly elhangzásakor tudták, hogy tanárnként nem adhatják pánikra a fejüket. Jo megpróbálta a maga körül lévő diákokat megnyugtatni, míg Alaric a lépcsőkön indult felfelé. A hallását azonban összezavarja egy első emeleten trécselő páros, majd a felfelé induló diáksereg, akit még a tanári kar sem képes megfékezni. Mire Alaric az első emeletre ér, csak a páros női tagját találja meg, amikor felér. Annable időközben elveszítette partnerét a nagy tömegben, de Alaric rögtön maga mögé vonta, ahogyan a fiatal srácot, Kim-et is, aki szintúgy váratlanul bukkant fel, Jo-val a nyomában, aki valószínűleg próbálta a földszinten tartani a fiatal fiút. Alaric rögtön érezte a fiú emberi vérének illatát, de tudta, hogy ahogyan Annable tündéri vérét, úgy ezt is tudomáson kívül kell hagynia. Főképp azért, mert az első emeleti előadó ajtaja alatt vöröslő folyadék szivárgott ki. Az ajtó résnyire nyitva volt... még nem tudhatták, hogy az első két áldozatot találják meg odabenn, vérbe fagyva, holtan.

|| Jövő vasárnap hozom a következő mesélői reagot, addig szabad a vásár, a hsz-sorrendet ti beszélitek meg! Jó szórakozást! Smile
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 19, 2016 8:08 pm
Ugrás egy másik oldalra

For everyone
#letsfindthekiller



Azt hinné az ember, hogy a folytonos tragédiákban és szörnyűségekben nem találni semmit jót, pedig a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó, valójában nagyon is igaz. Még erre is, hiszen ha nem mentem volna keresztül ezen majdnem minden bulin, most talán én is meg lennék rémülve. Persze vámpírként nincs sok okom félni, főleg, hogy több vagyok egy "átlagos" vérszívónál, de persze nem vagyok sérthetetlen. Így hát rutinból a lépcső felé indulok, hogy kiderítsem, mi történt, s bár próbálom a diákok tömkelegét rendre utasítani, csupán egy-egy gyereket tudok visszarántani óvatosan a karjuknál fogva, a többiek viszont megállás nélkül megindulnak, ki erre, ki arra. Az ajtó még mindig nem nyílt ki, s kétlem, hogy mostanában ki tudnánk nyitni, nem is törődöm vele, csak megyek a hang irányába, jobban mondva mennék, hiszen nem tudok fülelni a beszélgetések, léptek zajától. Blokkolják a szuper hallásom a különféle zajok, s még az emberfeletti gyorsaságom sem használhatom - túl sok a szemtanú. Amint felérek, ösztönösen cselekszem; a fiatal srácot magam mögé rántom, ahogyan a nőt is igyekszem magam mögé terelni, s eközben megérzem vérének illatát, amit valahogy nem tudok felismerni, de ezt a gondolatot elhessentem, amikor a fiú mögött megpillantom Jo-t. Igyekszem őt is védelmezni testemmel, de ha engedi, közelebb vonom magamhoz. - Nem hallok semmit. Ha valaki itt járt és ne adj isten bántott valakit, valószínűleg már nyoma veszett. Vagy itt bujkál valahol, úgyhogy nagyon óvatosnak kell lennünk!- hadarom, hangom nem több, mint suttogás. Egyenesen Jo-nak címzem a szavakat, olyan halkan, hogy kénytelen vagyok egészen a füléhez hajolni, hogy értse.  Remélhetőleg a mögöttem lévők nem próbálnak szabadulni mögülem, ha mégis, kénytelenek leszünk visszafogni őket, mielőtt még valami baj történik. Az emelten csend honol, rajtunk kívül más nem szöszmötöl idefent, de amint teszek egy lépést előre, orromat megcsapja az édeskés, fémes illat. Nagyon kevés választ el attól, hogy szemeim alatt kidudorodjanak az erek, de erőt veszek magamon és visszatartom a lélegzetemet. Csakis így tarthatom kordában a vérszomjam, ami máris ébredezik és égeti kiszáradt torkom. Ahogy lassan eltávolodunk a lépcsőtől, nem csak az illat, de már maga a látvány is egyértelműen elárulja, hogy bizony gyilkosság történt. Az előadóterem ajtaja alól vörös nedű szivárog, túl sok ahhoz, hogy az áldozat életben legyen. Karomat feltartva próbálom a lányt és a fiút visszatartani, védelmezni, miközben nagyon-nagyon rossz előérzetem támad.


rövidke, de nem akartam elnyújtani - ha valami nem stimmel, változtatok rajta, csak szóljatok!  40

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 22, 2016 9:17 am
Ugrás egy másik oldalra

Hogy mit keresek itt? Nyilván nem a lelki békém. Igazából magam sem értem, hogy miért, minek is jöttem ide.. talán emberként, kicsit tesztelni akartam magam, hiszen.. már majdnem el is felejtettem hogy milyen e gyenge lénynek lenni. Csak figyeltem a hozzám hasonló fiatalokat, ahogy fejvesztve nem itták.. hanem vedelték az alkoholt, amit nem mellesleg egyáltalán nem bírtak. Az összes idegesített.. lehet hogy látszólag megegyezett a korunk, de valójában sokkalta idősebb vagyok náluk, s ezért szót nem hogy nem tudtam érteni velük, de nem is akartam. Kicsit untam ezt a bulit, egészen addig, míg valaki, vagy valakik jó lelkűek fel nem dobták. Nem kellett szuper - mega vámpír hallás ahhoz, hogy a sikolyt meghalljam..  egy pillanat alatt forrni kezdett vérem a kíváncsiságtól, annak ellenére is , hogy védtelen emberként vagyok jelen a bulin, sokkalta sebezhetőbben. A tömeg ketté szakadt. Míg a gyávák rohantak ki, addig a másik része kíváncsian próbálta keresni a sikoly irányát. Az utóbbiba tartoztam én is. A lépcső felé vettem az irányt, szinte már - már halálos nyugodtságommal, s zsebre tett kézzel. Amiből valaki bátor, szó szerint visszarántott, ahogy léptem volna fel az első lépcsőfokra. Egy nő volt az, kinek nem fordítottam túl nagy érdeklődést, és igyekeztem kijátszani őt, hogy felérjek, az első szintre. Végül, az áramló tömeg szó szerint felsodor minket. Az első emeleten csak páran maradunk.. ahogy felérünk, egy férfi maga mögé ránt, amit őszintén szólva kezdek már kicsit unni. De nem teszem szóvá. Figyelem ahogy a férfi, s a nő összesúg, amit vámpír hallással simán meghallhattam volna, s zavaró hogy ezek a fülek alig érzékelnek valamit. Konkrétan , süketnek érzem magam. - Tudod.. most már négyen vagyunk. Össze kell tartanunk. -Rosszat sejtek. Tudom, hogy vámpírként nem sűrűn mondtam volna ilyet, de tisztában vagyok gyenge adottságaimmal, és tudom, hogy szükségem lesz rájuk a későbbiekben, így, jó benyomást kell tennem rájuk. A férfi megindul, mi pedig követjük őt. Egészen addig, míg  meg nem látjuk az előadó terem alól szivárgó vér tömkelegét. A férfi újabban védelmez, kitárja kezeit. Kikerülöm őt, egyenesen az ajtó elé állva, hogy belökhessem lassan azt, de mielőtt megtennem, körbe nézek. - Valakinek valami ellenvetés? - Teszem fel a kérdést.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 23, 2016 9:15 pm
Ugrás egy másik oldalra





Campus - Bennel
- Majd te is megnéznéd magad, ha máshol maradnál benn – igazítom meg most már a hajam, nem szokásom, most mégis úgy vélem, meg kell igazítanom. Úgy egészen véletlenül.
- A béékááák – nyújtom el a hangom, nem türelmetlenül, kioktatás sincs benne, némi elégedetlenség talán, egy lehelletnyi bosszúsággal. – A füleden ülsz?
Elhúzom a szám.
- Talán máshol szeretnél rostokolni? Mondjuk egy kissé hűvösebb helyen? – néha nagyon piszkálom ezzel, főként akkor, ha nagyon rájön a kötekedhetnék.
Már éppen nyitnám revansra ajkaim, a sikoly viszont már előbb elakasztja Bent is. Szeretném, ha nem úgy radarozná le a sikolyt, mint vészcsengőt, te éppen nem hülyének tartom és nézem Bent. De nem akarom, hogy baja essen. Nem akarom, hogy verekedjen. Inkább el akarom kendőzni a dolgot, de már szagot fogott. Mérgesen szusszantok.
- Nem fogod – túl józan, túl hideg és túlzottan olyan a hangom, mint aki tud valamit. – De tudod mit? Menjél, nyúlkálj a szoknyák alá, idd le magad a sárga földig. A kapitányságon találkozunk. Már ha lesz kedvem kihozni téged onnan – őszintén remélem, hogy onnan kell kihoznom, mint a kórházból, vagy a hullaházból. A torkom kissé összeszorul. Érzem, hogy mégis rossz elgondolás volt éppen ide elhozni. Mégis tulok vagyok és elzavarom, sértett hercegnőt játszva.

Első emeleti előadó - Kim Min Jun, Josette Laughlin, Alaric Saltzman

Még csak utána sem nézek Bennek. Nem akarom, hogy lássa, mennyire nem akarom, hogy elmenjen. Hősszerelmes az életben nem leszek, de hogy én még egyszer rosszat tegyek és mondjak neki... meg fogom tenni, ha az élet úgy hozza. Mert csak ezzel menthetem meg ettől a világtól. Önmagamtól.
- Kedves Öntől, de a fényes páncélzatú lovagomat éppen most dobtam és elég bájos egyén vagyok, hogy meg tudjam magam védeni – kedves mosoly, kedves tekintet, határozott szavak. Hatásosak szoktak lenni, kijózanítóak. Eddig. Remélem, hogy majd most is.
Még hogy egy olyan érjen hozzám, akinek még csak a közelében sem akarok tartózkodni. Akar ropi lenni a nyavalya.
A szavakra csak sóhajtok egyet. A szavak az én birodalmam, eszközöm, ezzel túrok a páciensek elméjébe – más egyéb mellett – most azonban éppen nem szövegelni akarok. A vért látva nem lepődök meg, elvégre a sikoly éppen ilyen eredményt jósolt. A szívem azonban megdobban, Ben robban vissza a tudatomba. Nem akarom, hogy itt legyen. El kell őt innen vinnem. Most.
- Most kivételesen, urak, előre – mutatom a kezemmel is, közben tekintetem már a környéket fürkészi. Nem érdekelnek a gyanús jelek, Bent akarom megtalálni.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 23, 2016 10:45 pm
Ugrás egy másik oldalra

Egyre gyakrabban érzem úgy a campuson, hogy a praktizálás közben szerzett gyakorlatom a higgadtság magamra erőltetésében, csak az előnyömre válik. Most is ahhoz kell folyamodnom, hogy minden tudomásomat számításba véve a lehető legjobban megfékezzem a kitörni készülő pánikot. Többen felveszik a viselkedésem fonalát, de mégsem haladok. Tekintetemmel Ric után kutatok és meg is pillantom, ahogy egy kisebb csoportosulással megindul a lépcső felé. A randijaink sorra halálra vannak ítélve, talán érdemes lenne komolyan elgondolkodni azon, hogy érdemes-e egyáltalán próbálkoznunk. Mi ez ha nem jel?!
A nyugtatásban nem jeleskedem túlzottan, így arra jutok, azt kell megakadályoznom, hogy minél többen feljussanak, hogy a saját szakállukra nyomozgatni kezdjenek mi a fészkes fene folyik itt. Ha együtt maradnak, abból nem lehet baj.
- Nem, megkérném, hogy ne menjenek fel az emeletre! - szólok rá erélyesen egy párra, aki nekiiramodna a lépcsőfokoknak és közben épp azt latolgatják, hogy valami fogadásból lett csúf tréfa áldozatává vált valaki. Egy más irányból elkapott mondatfoszlány viszont elülteti a bogarat a fülemben, miszerint akik felmentek eddig, azok mind halál fiai lesznek perceken belül. Nem kell gondolkodnom ahhoz, hogy megfordulva saját kérésem ellen szegüljek és utolérjem Ric-et. Ha tényleg van ok a pánikra, akkor az a legjobb, ha én is ott vagyok, elvégre egyedül nekem van erőm, amit ugyan nem teljes mértékben tudok uralni.
Mire odaérek megpillantom, hogy épp két fiatalt próbál feltartóztatni a folyosón. Mellé lépek, kezem az övébe csúsztatom és próbálok figyelni a halk szavakra, amiket a fülembe suttog. Csak bólintok, hogy értem, amit mond és biztosítsam, hogy az én fejemben is hasonló dolgok keringenek. - Odalent perceken belül teljes lesz a káosz.. - sóhajtok nagyot, majd pedig az előadó ajtaja felé fordulok, ahonnan a sikolyok jöhettek. A fiatal srác már elé állt, de mikor megpillantom az ajtó alatt kiszivárgó vért, én nyomom le a kilincset és közben Ric kezét elengedve már tűröm is fel az ingem ujját. A látvány elég ahhoz, hogy tudjam, ide orvosi segítség kell. Az ajtó résnyire nyitva volt, elég lett volna csak belökni, ahhoz hogy bejussunk, de a kockázattal és a többiekkel nem foglalkozva lépek előre, kissé eltolom az utamban álló srácot, hogy be tudjak lépni, de a látvány, ami fogad... Láttam már néhány súlyos esetet, de meg sem közelítette ezt a jelenetet. A földön fekvőkhöz térdelve igyekszem ellenőrizni a pulzust, de a vér mennyiségéből következtetve előre tudnám bocsátani, hogy mindkettő halott. Ezt az érzékeim is csak megerősíteni tudják.
- Meghaltak, mindketten. Hívnunk kell a rendőrséget. - nézek fel a három társamra. Meg sem fordult a fejemben, hogy előzetesen veszély után kutatva jöttünk fel, hisz abban a pillanatban, hogy megláttam a vért, átváltottam orvos üzemmódba, anélkül, hogy körülnéztem volna a sötét előadóban. Utólag csengnek a fülemben Ric óva intő szavai.

Vissza az elejére Go down

The Author
Tartózkodási hely :
▷ everywhere
Hobbi & foglalkozás :
▷ i help you, darling



A poszt írója The Author
Elküldésének ideje Szer. Júl. 27, 2016 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

Az első áldozat...


Résztvevők a helyszínen;;
- Annable V. Amathys
- Kim Min Jun
- Josette Laughlin
- Alaric Saltzman

Az áldozatok fiatalok voltak. Elsőéves hallgatók, Alaric szinte rögtön felismeri őket, amint el tud vonatkoztatni az arcokra tapadó vértől. Az áldozatok látványa rádöbbenti a csapat mind a négy tagját, hogy csakis összetartással van esélyük, a gyilkos még valószínűleg az épületen belül kóborol, és ő maga gondoskodott arról, hogy az épület minden létező ki és bejárata lezárva legyen. Annable emlékezetében felrémlik, hogy három évvel ezelőtt az egyik tanulmányi útja során már hallott a Whitmore-on történt akkori mészárlásról, amely egy lány életét követelte, a gyilkos pedig nem került elő. Ő maga sosem hitte el, hogy a lány öngyilkosságot követett el, de a hatóságok túl korán zárták le az ügyet, és öngyilkosságnak könyvelték el az ügyet. A történet hallatán Josette is emlékezni kezd az ominózus esetre, hisz aznap este is ügyeletben volt a kórházban, és látta az elhunyt lány kihűlt tetemét.
Alaricnak szüksége van minden kontrollra, hisz a vér, amely a padlóra folyt, egyre nagyobb iramban terjedt egy hatalmas tócsa formájában, Kim pedig beljebb torlódik az előadóban, nyomok után kutat, de a szertár ajtaja előtt csak egy véres kést, és némi kötelet talál. A szertár felől nem érkeznek zajok, néma csend uralkodik. De attól ez még nem jelenti azt, hogy nem rejtőzködik ott senki.

|| A következő posztot augusztus 6-án (jövő szombat) hozom, addig ismét szabad a vásár, több kört is írhattok, a hsz-sorrendet ti beszélitek meg! Jó szórakozást! Smile
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 30, 2016 10:36 pm
Ugrás egy másik oldalra

For everyone
#letsfindthekiller



Próbálom védeni az utánam érkezőket, de mintha egyikőjük sem venné figyelembe a próbálkozásom - vagy nagyon is figyelembe veszik, csak épp tesznek rá. Mindenesetre nem szólok bele, mindenki a saját életéért felelős, de én tanárként és vadászként az embertársaimért is felelek, nem csak a saját biztonságomért. Nem hagyom, hogy a fiú egyedül induljon tovább, árnyékként követem, a nyomában vagyok, miközben egyre inkább szükség van az önuralmamra, hogy bírjam az illatot, ami az egész fölső szintet átjárja. A tömény vér illata elbódít, kába leszek tőle, ugyanakkor borzasztóan erős, képes lennék átverekedni egy teljes tömegen, hogy megízlelhessem, mégsem teszek semmi elhamarkodottat. A lány felé fordulok, ahogy meghallom a hangját és keserűen felnevetek. - Talán, talán meg tudnád magad védeni, de nem tudjuk, kivel állunk szemben! - vagy mivel, teszem hozzá gondolatban. Uralom magam egyelőre, de kicsit erősebben szorítom Jo kezét, egészen addig, mígnem előrébb lép, s ő maga nyitja ki az ajtót, mikor már épp szólnék a fiúnak, hogy álljon arrébb, hadd intézzük ezt mi, felnőttek.  A nő szavaira gondolok közben, s valóban, igaza van, nem sokáig maradnak odalent azok, akik lent maradtak, ha pedig mégis, a pánik csak nőni és növekedni fog, mígnem ki tudja mifélékre veszi rá a menekülni próbáló, rettegő halandókat. Vagy épp a természetfeletti lényeket, amiből biztos akar egy hasonló kaliberű bulin. Ahogy kinyílik az ajtó, tényleg minden önuralmamra szükség van, hogy ne rohanjak az ellenkező irányba, de visszatartom a levegőt, amíg csak bírom, hogy ne is érezzem az erősödő vérszagot. Nem vagyok biztos benne, hogy a rendőrséget kellene hívni, de ahogy látom, hogy Jo rögtön munkába fog, s ahogy meghallom a hangját, azt is tudom, hogy átváltott orvosba. Csakhogy itt már nincs szükség rá, a két szerencsétlen már halott, s ezt én már azóta tudtam, hogy láttam a kiszivárogni a vörös nedűt az ajtót alól. - Talán várni kellene a telefonálással. - jegyzem meg szárazon, nagyot nyelve, de nem tudom, mit kellene tennünk. Ha egymagam lennék, azonnal tudnám, azonnal a gyilkos után erednék, még akkor is, ha gőzöm sincs, merre keressem. De Jo és a két fiatal mellett nem tehetem meg. Aggódva pillantok rájuk, aztán a nő irányába nyújtom a kezem, hogy felsegítsem, ha engedi. - Már nem tehetsz semmit értük, Jo. - nem szívesen mondom, de ez az igazság. Még ha borzasztóan is érzem magam miatta.


rövidke, de nem akartam elnyújtani - ha valami nem stimmel, változtatok rajta, csak szóljatok!  40

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 31, 2016 2:55 pm
Ugrás egy másik oldalra



Csak kedvesen elmosolyodom a válaszra. Mostanában tartok ott, hogy inkább három vamp, mint egy Ben. Minden alkalommal kapaszkodnom kell magamba, hogy fenntartsam azt a tapló paraszt, vagy hideg álcát, amivel távol tarthatom magamat tőle és őt magamtól. Nem akarom a világomba bevonni. Inkább gyűlöljön, és akarjon minél távolabb lenni tőlem. Aztán szépen el fogok pattogni a gumiszobában, ha vége az egy évnek és elhussan az életemből. Mert szeretem és ez az érzés sosem fog eltűnni belőlem felé.
Mindenesetre elismerően tekintek a férfira. Van önuralma, amit nagyon tudok tisztelni másokban és hiába várom el, azért nagy kincs.
Beljebb lépek magam is, ösztönösen az ajtó feletti részre pillantok, majd a padlóra. Végül a két testre. Elsőnek csak nézem őket, majd közelebb lépek, hagyva, hogy a másik nő megvizsgálja őket, és ami nyilvánvaló, az nyilvánvaló. Más is, aminek hangot tervezek adni.
- Ez az eset nem először történik  – mutatok a testekre. - Whitemore-ban is volt már egy hasonló, három éve. Akkor öngyilkossággal zárták le, elég gyorsan. Egy frászt volt az, véleményem szerint. Nem is lett meg a gyilkos  – sóhajtok, közben azonban pörög a fejem az eseten is, miket olvastam, láttam, hallottam még ezzel kapcsolatban.
Nem riaszt meg a halál látványa. A módja is némileg. Elég sok pszichopatával volt már dolgom, profiloztam őket, hogy érzelmileg közömbös legyek egy idő után.
- Ha a rendőrséget is hívnánk, mit tudnának tenni? Ettől függetlenül kötelességem felhívni őket. A nevem Annable, és az Önöké? Ismerik egymást?  – a kezembe csusszantom a mobilt, miközben még jár a szám és kérdések is záporoznak belőle, szakmai ártalom gyanánt. Megpróbálom beütni a hívószámot és megnyomni a hívás gombot. Még Bent is fel akarom hívni, vagy legalább egy SMS-t írni, hogy tolja ide vissza a képét, mert különben kap még egy félévet az egy évéhez. Én nem bánnám. Ő már annál inkább. A szívem hevesebben kezd el arra dobogni, hogy baja eshet, mert ez itt nem egyszerűen megvadultam és buli hangulat van. Aggódva támasztom ki az ajtót és a folyosóra lesek, keresve Ben nyomát, merre is ment.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 03, 2016 3:35 pm
Ugrás egy másik oldalra

Levegőnek érzem magam. Legalábbis, bármit is mondok.. nem igazán figyelnek rám. Valószínűleg egy egyszerű tizen,huszonéves diáknak tekintenek, pedig talán az összes közül én vagyok a legidősebb. Kérdésemre válasz nem érkezik, annál inkább egy tett. A felnőtt nő átveszi a helyzet felett az irányítást, és lenyomja a kilincset, ezzel pedig egy olyan kép tárul elénk ami még számomra is.. talán kicsit meglepő. A brutalitás ami fogad minket.. a két fiatal, kiket a felismerhetetlenségig vér ,vágások borítanak..  nos.. egy biztos, nem lennék a szülők helyébe. Zavartan a tarkómat kezdem vakarni, és hallgatom a többiek ötleteléseit, majd mikor a lány kezdi a telefonját bűvölni hogy felhívja a rendőröket, oda lépek hozzá és elveszem a készüléket a kezéből. - Mégis mi értelme lenne? 3 éve tettek bármit is? Nem? Akkor meg? - Rendőrök.. ugyan már. Semmit nem érnek. Talán még sok diáknál is jobban félnének a jelenlegi helyzetben.. és ki tudja.. lehet, hogy még tényleg itt van a gyilkos, hisz a vér olyan annyira friss hogy ha még vámpír lennék, nem lenne könnyű ebben a helyzetben ellenállást biztosítani. A lány ha meggondolta magát, ha nem, visszaadom a telefonját, és ott hagyova többieket a holt testeknél kuporogni,  detektívesdit játszok.  Egyre csak beljebb és beljebb haladok, elszakadva többiektől, míg nem a szertár elé érve lehetséges nyomokat nem találok. Leguggolok, hogy felvegyem a kést, és jobban szemügyre vegyem, de mielőtt megtenném, hátra szólok a többiekhez. - Azt hiszem találtam valamit. - A nyomokra, illetve a szertárra  figyelek felváltva, majd végül a holttestekre.. a nyomok frissek.. valószínűleg ki nem juthatott innen a gyilkos, hisz egyszerre jöttünk.. ha ideértek a többiek, ha nem, engedve a kíváncsiságomnak a szertár ajtaja felé veszem az irányt, hogy kinyithassam azt.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 05, 2016 5:34 pm
Ugrás egy másik oldalra





Mindenkire szokásom figyelni, a befelé invitálás, vagyis inkább az előre engedés a férfiak számára szólt. Akik valójában azon lények, akiktől ezer kilométerre szeretnék lenni. Úgy minden egyes másodpercében az életemnek. Semmi bajom nincs velük azon kívül, hogy kiváló képességnövelő alany vagyok a számukra, legalábbis a vérem, semmi más.
Nem kapok a telefon után, amikor az eltűnik a kezemből, csupán a másikra tekintek. Igyekszem lenyugodni, több okból. Félek, mert nem akarok süti lenni és nagyon agresszív tudok lenni, ha a cuccaimhoz nyúlkálnak, pláne, ha elveszik.
- Mert a legelső kérdése a rendőrségnek, mentőknek, tűzoltóknak, bírónak, ügyvédnek az, hogy miért nem hívtuk a rendőrséget? Talán csak nincs vaj a füled mögött, hogy ne hívjuk ki? Felhívjuk őket, aztán az illetékesek kötelékeiben a még illetékesebbek, ha szükséges, megteszik a kellő lépést. Kérem vissza a mobilomat – tartom tenyérrel felfelé a kezem és az ujjaimmal kérő mozdulatot teszek.
Akár természetfeletti, akár ember tette, mindkét esetben működik a gépezet. Ez, vagy az. Ha nem hívjuk fel a rendőrséget, gyanúba mi fogunk keveredni, mint tettesek.
Nem engedem el a képességem, ahhoz már nem vagyok zöldfülű. Benért viszont aggódni kezdek, elég rendesen. Ha belekeveredik...
Ahogy visszakapom a telefont, újfent megpróbálom felhívni a fakabátokat, hogy aztán terveim szerint Benre csörögjek rá, ha lusta disznó felvenni, akkor egy nem túl kedves SMS-t tervezek rádobni.
Meghallva, hogy az ifjú renitens mit mond, az ajtót inkább ki sem nyitom. Ha még benn van valaki, aki talán az elkövető lehet, vagy egyike az elkövetőknek, akkor innen nem fog egykönnyen kijutni. Vagy talán mégis?
- A sikolyt nem innen hallottam. Akkor viszont több elkövető is van az épületben elszórva  – amint kimondom, elsápadok, Ben arca ugrik a szemem elé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 05, 2016 11:21 pm
Ugrás egy másik oldalra

Minden lélekjelenlétemmel csak a két fiatalra koncentrálok, akik előttem terülnek el az előadó padlózatán. A sok vérből már megítélhettem a helyzet súlyosságát, és a vizsgálatok is mind azzal az eredménnyel zárulnak, hogy esélyem sincs tenni bármit annak érdekében, hogy legalább az egyiküket megmentsem. Tudom, hogy Ric-nek igaza van, mégis ott térdelek még a terebélyes vértócsa mellett és lemondóan sóhajtok fel. A torkomban gombóc növekszik, hisz ennyi év után sem szoktam még hozzá ahhoz, hogy milyen érzés elveszíteni valakit. Aki orvos létére azt meri mondani, hogy nem viseli meg, az hazudik.
Kissé tompán hallom a hangokat, közben gondolataimba mélyedve felrémlik az ominózus eset, amiről a hátam mögött a diskurzus folyik és talán most először megkönnyebbülök, hogy a pletyka nem hagyott alább és elég részletesen elterjedt ahhoz, hogy évek múltán is beszéljenek róla. - Emlékszem rá. Én voltam az ügyeletes, én írtam a jelentést. Minden jel arra mutatott, hogy nem öngyilkosság volt. A hatóság mégis figyelmen kívül hagyta a szakvéleményemet. - jelentem ki monoton hangon, aztán elfogadom Ric felém nyújtott kezét és visszahúzódom mellé. Azt még mindig nem értem, hogy miért nem tetszik egyiküknek sem az verzió, hogy értesítsük a hatóságot, és már én nyúlnék a mobilom után, hogy intézkedjek, mikor megpillantom, hogy a nő, Annable megteszi helyettem. A véres kezem a blúzomba törlöm Ric felé intézek néhány óvatos pillantást. Bár a többiek nem tűnnek meglepettnek, amiért holttesteket találtunk, hisz egész már reakciókat kellene kiváltania a helyzetnek belőlük, Ric felől mégis érzek némi nyugtalanságot. Nem vagyok benne biztos, hogy látott már hullát, arról meg pláne nincs fogalmam, hogy viseli ezt.
- Jól vagy? - kérdezem halkan, hogy a többiek még csak véletlenül se hallják. Az én gyomrom már rég megedződött ahhoz, hogy ne forduljon fel néhány élettelen testtől, de talán ez nem mondható el mindenkiről. Ám míg én Ric-kel törődöm, addig a fiatal srác saját szakállára kezd körbeszimatolni, amit nem tartok túl jó ötletnek. Annable-re ráhagyom a telefonálást, miközben sietve elmormolom neki, hogy a nevem Dr. Jo Laughlin, ha az őrsre telefonál, az én nevem mindenképpen ismerősen fog csengeni a rend őreinek, eszükbe sem fog jutni, hogy kamuhívást kaptak.
- Ne nyúlj semm... - ihez. Próbálom időben kinyögni, de nem sikerül, a tompa fényben meglátom, hogy a fiú valamilyen tárgyat tart a kezében, de messziről nem tudom azonosítani. Az első számú szabály viszont egy tetthelyen az, hogy nem pakolok arrébb semmit, mert egyetlen mozdulat is gyanúba keverhet később. Hát nem néz elég krimit?! - Nagyszerű, most tettél tönkre egy tetthelyet! - dörrenek rá mérgesen és talán egy kis zaklatottság is vegyül a hangomba. A katasztrofális randink egyre csak rosszabbnak néz ki, pláne, hogy Annable sikeresen elülteti a bogarat a fülembe. Mi van, ha tényleg többen vannak?
- Nem fogunk szétválni! - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon a np felé nézve. Eszem ágában sincs legközelebb az ő holttestük fölé hajolni. Nem mi vagyunk az egyetlenek a szervezők közül, akik nyakukba vették az irányítást, hamarosan pedig minden tisztázódni fog. Ugye?!
Vissza az elejére Go down

The Author
Tartózkodási hely :
▷ everywhere
Hobbi & foglalkozás :
▷ i help you, darling



A poszt írója The Author
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 22, 2016 6:51 am
Ugrás egy másik oldalra
Mehet egy újabb kör!
A következő mesélői poszt most vasárnap fog érkezni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 02, 2016 8:38 pm
Ugrás egy másik oldalra

For everyone
#letsfindthekiller



Nem igazán tudom mit kellene még tennem, hogy higgadt maradjak és ne boruljak ki. Nem elég, hogy csak hónapok teltek el azóta, hogy visszatértem a halálból vámpírként, s nem bírom még a vért elviselni a közelemben, legalábbis nem túl jól, de mintha ettől mások közelsége is bosszantana. A fiatal srác már az idegeimen táncol, túl kíváncsi, túl okoskodó, mintha direkt arra menne ki az egész, hogy a halálba táncoljon. A gyilkos bárhol lehet, s ha nem halandó emberről van szó, nem leszek képes két embert is megvédeni. Valószínűleg a nőt védelmezném jobban, a fiút képtelen is lennék, hiszen a saját feje után megy, de ettől még erős bűntudatom lenne, a vére pedig az én kezemen száradna, ha az én felügyeletem alatt halna meg. A gondolatra ökölbe szorul mindkét kezem és egy ér lüktetni kezd a halántékomon, de nem törődök vele, csak halkan morgok az orrom alatt valami káromkodásfélét. - Eltussolták a gyilkosságot. Persze, hogy nem hozzák nyilvánosságra a tetteiket a rendőrök, szükség van arra, hogy mindenkit halálra rémisszenek egy gyilkossal, akit nem tudtak elfogni? Így legalább nyugodtan alhatnak az emberek. - robban ki belőlem végre valami, ami vagy tetszik a fiúnak, vagy nem, de kinézetre nem tűnik túl idősnek, szóval mit tudhat ő... A szemeimet forgatva fordulok el tőle, nem kommentálok többet, mert türelmetlenebb vagyok a kelleténél, s a végén még megbánom, ha durván szólok hozzá. Tanár vagyok, tudok bánni a bosszantó emberekkel is, a fiú pedig nem tűnik annak, inkább csak kíváncsi, kicsit talán tudálékos, de én sem voltam sokkal különb fiatalon. A vérszomj beszél csak belőlem, persze a szavaimnak ettől még van igazságalapja, még ha nem is értek egyet az eltitkolt gyilkosságokkal. Ha az emberek tudnák, hány vámpír, vérfarkas és hibrid él az ő szemük elől rejtőzködve, senki sem merne kimerészkedni az utcára, s ha pedig a gyilkosságok feléről tudnának, még a saját otthonukban is félnének. Erre pedig az ég világon semmi szükség. - Nem vagyok olyan gyakorlott az egész vér és hulla dologban, mint te... úgyhogy nem igazán. De nem fogok kiborulni, ne aggódj! - nyugtatom meg egy halvány mosollyal arcomon, s a mondandóm ezen része legalább nem hazugság. Még hogy nincs gyakorlatom benne! Rengeteg holtestet láttam már, volt, akivel én végeztem még mikor nem voltam önmagam, de mindezt nem árulhatom el Jonak, megtartom a titkot magamnak addig, ameddig csak lehetséges. Az események zajlanak körülöttem, a felét még csak fel sem fogom, miközben küzdök a vér iránti vággyal, de amint eltávolodok a holtestektől, kicsit megnyugszom, igyekszem nem sok levegőt magamhoz venni, csak amennyire szükségem van. Egy újabb csodás randi... - Oké, emberek, innentől kezdve bármit találunk, nem nyúlunk hozzá! - igyekszem úgy beszélni, mintha mindenkinek szólna, de elég egyértelmű, hogy a fiúnak szól, Jonak van esze, hogy ne fogdossa össze a gyilkosság helyszínén található holmikat, de hogy a srác fejében mi járt közben, gőzöm sincs. - Magadra akarod terelni a gyanút? Talán úgy hiszed, a rendőrök nem oldják meg ezt a bűntényt sem, de ők azt fogják gondolni, hogy te tetted. Szóval ne hagyd szanaszét a DNS-ed és az ujjlenyomataid, rendben? - fordulok most már a fiúhoz, s meglep, hogy egész természetes hangot sikerül megütnöm, nem förmedek rá, nem kiabálok, még csak gyilkos pillantásokat sem lövellek felé. Ez már haladás!


ha valamit nem reagáltam volna le, nyugodtan szóljatok rám és bocsi a késés miatt!  Embarassed  

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Első emeleti előadó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Emeleti Női Mosdó
» Első emelet
» Emeleti erkély
» Emeleti folyosók
» Első emelet

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Whitmore főiskola-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •