Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 21, 2014 9:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Tyler & Valerie

Otthagyni a várost egy estére és egy nagyobb, mozgalmasabb, zsúfoltabb és büdösebb, kevésbé vidéki helyen lenni, felidézte bennem a régi időket. A régi időket, mikor minden este ilyen helyeken kutattam, és örültem, hogy ma este megtehettem újra, kivételesen célok és különösebb kutatások nélkül.
A lány édes vére, mint egy adag fájdalomcsillapító száguldott végig torkomon, s enyhítette éhségem, ami még koránt sem csillapodott teljesen. A poharam megemelve biccentettem, hogy egészségére, majd belekortyoltam és kérdeztem. Furcsa volt nekem ez a férfi vagy inkább fiú, ha a koromra nézve nézzük, mert valami azt súgta, hogy többről van itt szó, mint holmi vámpírkáról.
Elmosolyodtam, és mintha valami hatalmasat koppant volna az agyamban, gyanúm beigazolódni látszott. Ha ő egy hibrid, és ezt tudomásomra is adja, ki tudja még a végén én is színt vallok. addig viszont elég, ha mindketten a vámpír vagyok és ennyi dolgot követjük.
-Tehát elhagyott a lány. Szegény fiú.-villantok gonosz féloldalas mosolyt, majd kérdésére megforgatom szemeim. -Szeretem élni az életem ez minden. Nem vagyok az a típus, akit könnyen meg lehet szerezni, a megtartásom pedig egyenesen meredek vállalkozás.-adom tudtára, s figyelem, ahogy sétálni kezd. A lány nyakához hajolva fülébe suttogok valamit, majd figyelem, ahogy feláll és kezébe vájja az üveg éles fém kupakját, majd a poharam fölé tartja kezét, és kever egy számomra ínycsiklandó italt.
Elmosolyodom, majd a poharam újra a kezembe veszem, s figyelem, ahogy a lány arca eltorzulva dől hátra, ahogy helyet foglal a kanapén, s szorongatva kezét próbálja elállítani a vérzést. Inkább kevesebb, mint több sikerrel.
-Meg kell hagyni, jó évjárat. Bár ahogy elnézem több táncot nem fog neked lejteni.-pillantok rá, hallgatva a lányka lassuló pulzusát, ahogy elveszti eszméletét, de csak elmosolyodom, lábaim keresztbe fonom és megiszom a maradék italt is.

music:Fire Breather|words: 281
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 21, 2014 8:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Tyler Valerie



Vicces, hogy itt vagyok, mert régen ez éltetett, egyik buliból a másikba. Míg nem lettem farkas. Amíg nem tudtam meg, hogy épp milyen misztikus világ van körülöttünk. Normál ember, aki nem ebbe születik nem is tudja meg. Kivéve Matt barátomat, mert őt mindenbe bele kellet rángatni, először Bonnie boszorkánysága, majd Stefan, Damon vámpírsága. Aztán Kathrine, aki kiköpött Elena. Mennyi bonyodalom. Aztán én, mint vérfarkas. Zűrös élet, és akkor még nem is beszéltem Klaus-ról. Bonyolult.
- Ugyan, nem úgy tűnsz, mint akit szíven ütne a dolog. – vigyorodok el pimaszul. Egész erős és határozott nőnek tűnik. Akit nem nagyon hat meg, hogy ki s hogyan akar vele beszélni. Én pedig nem vagyok egy gáláns lovag, aki egy bárba virággal érkezik. Egész röhejesnek tűnnék.
Aztán csak figyeltem, ahogy a lányból iszik és elmosolyodtam. Egészen szexi, ahogy a két hölgy együtt van.
Szép neve van, Valerie. Mostanában úgy is olyan fura nevekkel van körbe véve a világ, hogy csak, na. Megingatom a fejem, mert vártam eme kérdését, és inkább csak ittam az alkoholból, amit kitöltött.
- Szerelmi bánat? Úgy ahogy mondod, magányos farkas.  -  nevettem cinikusan. Klaus elintézte, hogy a szerelmi életem romokba legyen. Csak a farkas, hát régen volt, míg csak farkas voltam, azóta minden vagyok csak nem fajtiszta. Mint valami keverék korcs, aki erősebb és gyorsabb, csak hibrid.
-  Te? Szerelmi bánat vagy magányos farkas? - – tettem fel én is azon kérdéseket amiket ő is, és felállva sétáltam egy kört a függönyöknél.


◯ Zene: -
◯ Megjegyzés: -  

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 20, 2014 5:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Tyler & Valerie

Nem számítottam rá, hogy ilyen könnyen fog menni, de jobb volt egy vámpír, mint egy kiszolgáltatott ember, akivel nem tudok szórakozni, mert vagy elfut, vagy át akar változni, netalántán leszúr. Ez a kevésbé fájdalmas és nem túl munkaigényes est eddig ínyemre volt, a hangos zene a drága ital, amiért még csak fizetnem sem kell.
-Nem veszem ám magamra, ne is fáradj.-vonom fel egyik szemöldököm, kissé megbillentve fejem, míg a poharak tele nem lesznek.
Elmosolyodtam, majd figyeltem, ahogy a lány karját óvatosan megfordítva csuklójába harap. Mégis valami nem stimmelt. Túl rejtett volt az egész mozdulatsor, de ez még inkább felkeltette a figyelmem.
-Valerie.-mutatkozom be, majd leülök én is a lény másik felére, s elkapva annak másik csuklóját, mélyen belevágom fogaim a bőrébe, és iszok néhány kortyot zamatos véréből. A lény csendben tűri, majd mikor felnézek hüvelykujjammal letörlöm szám sarkát, majd lenyalom az ujjamon lévő ért is.
A pohárért nyúlok, s keresztülnézve a ma esti főfogáson iszok egy kortyot, s elmélázva pillantok a férfi szemébe.
-Szerelmi bánat vagy te inkább az a magányos farkas típus vagy?-érdeklődöm, keresztbe font lábakkal a pohárt kezemben tartva. Nem számított a kintről beszűrődő zaj, a lány egyenletes szívdobogását még így is tökéletesen halottam, bár fejét a fájdalomtól vagy az élvezettől, én sem tudom pontosan melyiktől hátra hajtotta, így nyaki erei is szépen kirajzolódtak szemem előtt. Éhes voltam, nem volt nekem való a koplalás.

music:Dance Without You|words: 225
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 20, 2014 5:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Tyler Valerie



Jót tett nekem ez a kis dübörgés. A zene szét akarta szakítani a mellkasomat, úgy tombolt. Tetszett, pont, mint a szépség, akit kiszúrtam magamnak. Ja, és a szőkeség sem volt egy utolsó darab.
Háttal álltam, mikor megjelentek és mikor megfordultam, pont a vöröskét igézte.
- Virágot? Úgy nézek ki, mint aki egy csokor virággal tántorít el a pulttól? - kérdeztem vissza pimasz mosollyal. Aztán a vöröske mellé ültem, és figyeltem, ahogy kecses mozdulattal tölti ki az italt. Eléggé márkás, gondolom, hogy nem fizetett érte, vagy is bízom benne, hogy semmi ilyen defektje nincs.
- Gondoltam haraphatnánk valamit, és szeretem a szokatlan dolgokat.  - forgattam meg a drága társaságunk karját és a csuklójába mélyesztettem a fogaimat. Eltakarva a szemem, nem akarom még leleplezni magam, hogy nem egy szimpla vámpír vagyok.
Van, aki megrémül és van, aki megölne ezért. Mert mindenki azt hiszi, hogy minden hibrid, Klaus Mikaelson pincsije.
Én megszenvedtem minden átváltozást, hogy ne legyek az. Hiszen még Caroline-t is feláldoztam, nem akartam, hogy baja essen. Így most egyedül tengetem az életemet.  Letörölve a számat, ember alakba néztem rá.
- Tyler. - – mutatkoztam azért be.


◯ Zene: -
◯ Megjegyzés: -  

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 20, 2014 5:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Tyler & Valerie

Nem voltam az a különösen nagy tömegbe járó típus, de ma, hogy úgy éreztem mindenem megvan ki akartam rúgni a szokványos napjaimból. A könyv a kocsimban, már csak rá kell jönnöm mi hasznát veszem. És itt New York-ban még attól sem tartok, hogy a fél város verbénával tele rohangál. A férfi nem volt rossz ízű, de túl könnyű volt megszerezni, így rontott az értékén.
Aztán kiszúrtam valakit a tömegből, akinek végül lett egy vörös nő mellett társasága. Felvontam szemöldököm, és megingattam a fejem. "Szánalmas!", gondoltam és ez arcomra is kiütött. Végül a lány elém sétált, mire a feladó után néztem és elmosolyodtam. Hát a játékra vevő volt, de szegény lánynak nem jósoltam jó jövőt.
-Egy üveggel a legjobból.-néztem a pultosra, aki igézésének köszönhetően gyorsan egy szó nélkül teljesítette a kérésem, két pohárral karöltve és a szerzett itallal léptem a lány után, aki a sarkamban volt, mintha csak attól tartana elszököm. Tehát egy vámpír a kiszemeltem. Így még érdekesebb a játék. A függönyt elhúzva újabb sejtelmes mosolyt villantottam rá, majd a lányt állánál fogva megragadva mélyen szemébe néztem.
-Ülj le, és ne szólj egy szót se.-húzom be utána a függönyt majd az idegenre nézek. -Más virágot küld egy nőnek. Vagy talán féltél a visszautasítástól?-érdeklődöm kissé cinikus hangon, mert minden bizonnyal tudta, hogy nem a táncikálásért tévedtem be egy ilyen helyre. A poharakat az asztalra téve kinyitottam az üveget, és kitöltöttem némi italt.

music:Dance Without You|words: 231
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 20, 2014 5:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Tyler Valerie



Kicsit olyan volt a hangulatom, hogy legszívesebben megölném az összes embert, aki velem szembe kerül. Már jó ideje itt tanyázom, mert nem bírok megmaradni Mystic Falls-ba. Az egész város elcseszett lett, New Orleans-al együtt.
Ma be akarok rugni, felcsípni valami csajt és kiélvezni azt, hogy rohadt jó képű vagyok és nem mellesleg vámpír és farkas egyben. Bármit és bárkit megkapok.
A hátsó ajtón jöttem be és a pulttól legmesszebb álltam meg, figyeltem a zenére vonagló tömeget. Van egy lány, hosszú vörös haja van és imádni való feneke, ami kecsesen ringott a zenére. Mikor oda akartam lépni, hogy elszórakoztasson, feltűnt egy szőke szépség a pultnál. Na, de szépen sorjában.
Megingattam a fejem és a lány mögé lépve, hagytam, hogy élvezze, hogy velem lehet, de közben mindig a szőke lányra pillantottam, akinek egy csepp vérfolt volt a ruháján. Emberi szemmel nem látható, de én nem vagyok ember. Magam felé fordítottam a lányt és megigézve küldtem oda a szőkeséghez. Aki készséggel sétált elé.
--  Azt szeretné, hogy gyere hátra velem. - – mondta a szavaimat én pedig elégedetten néztem rá. A lánynak valami isteni vére van, ahogy zubog az ereibe, szinte vonzza a fogaimat, hogy megkóstolhassam. Legtöbb esetbe, nem foglalkoznék egy másik vámpírral, de ő túl dögös, hogy szú nélkül hagyjam.  Így hátra sétálva a függönyös részre félig elhúzva hagytam, ahova várom őket.



◯ Zene: -
◯ Megjegyzés: -  

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 20, 2014 4:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Tyler & Valerie

Egy kis kiruccanást terveztem be magamnak péntek estére, hát kocsiba ültem, és New York-ig meg sem álltam. Végighaladtam a forgalmas utcákon majd egy bár előtt a sok közül leparkoltam, és sétálva folytattam utam. Magassarkúm hangos kopogása eltörpült a város zaja mellett, s testemhez simuló fekete ruhámon átfújó szmogos szél emlékeztetett rá mibe is botolhatok ebben a városban. De most egy valamibe akartam csak belebotlani. Egy pohár italba és némi vértasakba, ami akár emberben is kimerülhet. Este volt, de a fények úgy szelték keresztbe az eget, mintha legalább délben sétáltam volna, leszámítva, hogy az égről most a Hold és nem a Nap sütött alá.
Az egyik hely előtt, ahol tolongó embertömegek várakoztak arra, hogy üresedés legyen és bemehessenek, megálltam a kidobófiú előtt, először mélyen szemébe néztem, majd kedvességét, hogy beengedett egy aprócska mosollyal jutalmaztam. Belépve a hangulatos, de zsúfolt helyre a pult felé vettem az irányt, majd helyet foglalva az egyik széken, keresztbe fontam lábaim és a pultostól rendeltem egy rövidet. Végül mellém szegődött egy férfi, akinek elég volt egy mosoly, és felkért táncolni. ez nekem elég volt ahhoz, hogy a legsötétebb részre húzzam és nyakába harapva megízlelhessem alkohollal átitatott vérét. Elengedve őt újra a pulthoz sétáltam de több italt nem rendeltem, inkább a táncoló tömeget pásztáztam újabb áldozat után kutatva. Szemem megállapodott egy férfin, s elmosolyodva pillantottam tovább, mintha észre se vettem volna. A játék indul, nézzük hova vezet mindez.
music:Dance Without You|words: 232
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Vissza az elejére Go down
 

Bárpult

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

 Similar topics

-
» Bárpult
» Bárpult
» Bárpult
» Bárpult
» Bárpult

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: A határokon túl :: Niagara Bar‎-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •