Tudj meg
többet rólunk
• Engedd meg, hogy üdvözöljünk a megújult RISING of the MORTALS frpg oldalán! Az oldalon mára az egyik legszélesebb, számos saját fajjal rendelkező természetfeletti repertoár játszható ki.
• Oldalunk 2010. október 9-én látta meg a napvilágot, ám teljes arculatváltással nyitottuk meg kapuinkat 2019. február 23-án, a hangsúlyt egy régóta háttérbe szoruló városunk, Seattle köré fonva.
Az oldalon jelenleg nincs megkötött szószám és faji, illetve nemi korlátozás.
Az oldal már a facebook-on is elérhető, az alábbi linkre kattintva csatlakozhattok hozzánk: ROTM facebook csoport

Eldöntötted már, elnyomott leszel, vagy elnyomó?
Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Share

Vámpírboszorkány
Sybille Diana Morgan
Bárpult Tumblr_ni1c2uOrfO1qm910xo3_250
Keresem :
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch



A poszt írója Sybille Diana Morgan
Elküldésének ideje Vas. Dec. 25, 2016 5:38 pm
Ugrás egy másik oldalra
Lezárt játék!
Ha esetleg még visszatérsz, szólj, és mehet a folytatás...
:cukorborso:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 01, 2016 3:12 pm
Ugrás egy másik oldalra


Sybille & Vanessa
everybody breaks sometimes

Bár már több éve, hogy Sybille-lel utoljára találkoztam, mégis olyan, mintha tegnap lett volna. Legalábbis ha azt vesszük figyelembe, hogy még mindig úgy érzem, belelátok a fejébe, a lehető legjobb értelemben. Nem mondom, hogy olyan számomra, mint egy nyitott könyv, mert ez erős túlzás lenne részemről. Viszont most is, ahogy az arcvonásait fürkészem, felsejlenek bennem a régi szép és kevésbé szép idők. Fogadni mernék rá, hogy most is a múlton mereng. Persze ehhez nem kell zseninek lenni, hogy leszűrje ezt az ember. Hiszen ha két egykor szoros kapcsolatban álló személy hosszú idő után ismét találkozik, elkerülhetetlenül előtörnek belőlük az emlékek. Velem is ez a helyzet. A kérdés is megfogalmazódik bennem, hogy talán, ha másképp csináltam volna ezt vagy azt, akkor másképp alakul minden. De észhez kell térítenem magam, hiszen a múlton amúgy sem lehet változtatni, na meg minek ezen rágódni? Elvégre nagyon úgy tűnik, Sybille sorsa végül is jól alakult, még ha voltak is felmerülő akadályok. Azok pedig jószerivel mindenki életében felbukkannak. Csak van, aki felülkerekedik rajtuk, mások pedig elbuknak. Nekem csak az számít, hogy Sybille jól van. Legalábbis így első blikkre ezt látom. Mindenesetre valami apró furcsaságot is érzékelek, de nem nyaggatom. Ha van valami baj, csak abban reménykedem, hogy bízik bennem annyira, mint régen, és beavat.
- Barát? Remélem, már minden rendben van. Ha bármi kell, csak szólj. Tudod. - Tény, hogy már nem sűrűn boszorkánykodom, sőt igazság szerint sosem ez töltötte ki az életem nagy részét, de nem tagadhatom, hogy ha nagyon muszáj volt, elővettem a tudományomat ezen a téren. Ez pedig nem tréfa. Sybille-nek itt vagyok, mindegy, miről van szó. Bárcsak végig ott lehettem volna neki. De ő elment. Egy szó nélkül. Nem hánytorgatnék fel neki semmit, hiszen nem igazán tudtam a helyére tenni a dolgot. Talán megrémült valamitől? Vagy csak szabadságra vágyott? Nem tudom, és kár is ezen morfondírozni. A lényeg az, hogy bár ragaszkodom a varázslatmentes életem megtartásához, amennyire csak lehetséges, de Sybille tudtára kell adnom ahogy és ahányszor csak lehet, hogy készen állok mindenre, ha ezzel segíthetek neki, még gyakorlom is a mágiát és nem panaszkodom. Pedig azt sűrűn szoktam. Ő olyan nekem, mintha csak a lányom lenne. Bár pár évszázaddal idősebb nálam, de ez van. Az anyaszerep akkor tetszett meg, mikor anno segítettem Sybille-nek. Azóta is úgy szeretem őt, mintha csak a lányom lenne.
- Egyáltalán nem vagyok rád mérges. Bár nem értem, miért mentél el, de biztos jó okod volt rá. Remélem, azért jól vagy azóta. Bár...ha gond volt, felhívhattál volna. - Kortyolok egyet a már pár perce elém tett fehérborból, aztán ráemelem a tekintetem és küldök felé egy halvány mosolyt. Tényleg nem haragszom, és nekem csak az számít, hogy most itt van. Ez a különös érzés viszont itt bujkál bennem. Még úgy sejtem, hogy van mit kiszednem belőle. Szeretem a kihívásokat, és úgyis meggyőzöm, hogy beavasson. Segíteni akarok és fogok is.
music:zeneee *-*|note: ne haragudj, hogy csak most <3
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Sybille Diana Morgan
Bárpult Tumblr_ni1c2uOrfO1qm910xo3_250
Keresem :
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch



A poszt írója Sybille Diana Morgan
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 03, 2016 8:32 pm
Ugrás egy másik oldalra
vanessa & sybille
i like the strangers but you are not one of them

Nehéz lett volna bármit is felelnem. Annyira megnyugtatott, ahogyan az ölelés végett hallottam szívének ütemét. Régóta nem éreztem olyan hangot, amely ilyen hatást váltott volna ki belőlem. Bár eleve kevesen kerültek fel arra a listára, akikben bíztam vagy akiket hajlandó voltam szeretni. Talán a szeretet sokak szerint nem is akart kérdése, de én tudtam bánni a szívemmel, az akaratommal... azzal, hogy mit akarok és mit nem akarok. Fájdogáltak a régi sebek. Vérezgetett egy elhegesedett folt, hisz sosem tudtam meg, miért adtak tovább rajtam a valódi szüleim. Tényleg meghaltak, ezért volt az örökbefogadásom? Vagy... egyszerűen felelőtlenek voltak? A Lucien családja mellett eltöltött idő némileg rádöbbentett arra, hogy lehet az életet máshogyan is élni. Lehet szeretni, de mégsem ez volt az, ami meghatározta, hogy mi vagy ki legyek. Az anyám olyan volt, mint egy nevelőnő. Vagyis... a nevelőanyám. Sosem mutatott hajlandóságot foglalkozni azzal a néma kétségbeeséssel, amit én produkáltam az első képességeim megjelenésekor. Valójában sosem tudtam rendjén kezelni ezt az egészet. Egyedül arra számíthattam, hogy majd valaki jön az idő folyamán, és megtanít rá. Azt, hogyan szabadulhatok meg az indulatos cselekedetektől, és végre... nem a dühöm fogja felgyujtani a közeli kis újságokat, hanem azért fognak égni, mert én úgy akarom.
Vanessa ilyen volt. De túl korán taszítottam ki az életemből. Anyám helyett anyám lehetett volna, mégis... hogy lehettem ennyire hálátlan? Mindig megvetettem a pofátlan, ostoba embereket, akik nem becsülték a szülői áldozatot. Én pedig eltaszítottam az egyetlen lehetőséget az efféle szeretetre.
- Egy... barát után jöttem. Szüksége volt rám, hogy vele legyek - bukott ki belőlem. Ez nem fedte a teljes valóságot, elvégre én magam uszítottam Cassidyt ebbe a városba, szintúgy önös érdekekből. Mióta színt vallottam előtte, eleve nem voltam jó passzban. Több könny gördült le az arcomon, mint bármikor máskor előtte az életemben. Sorstalannak éreztem magam... kivetettnek. Jelentéktelennek. Nem volt célom. - Egy pár éve már... egymás nélkül jártuk az utat - mosolyodtam el halványan. - Szörnyű dolgokat tettem - sóhajtottam fel, és éreztem, hogy kaparni kezd a torkom. Nem, itt, nyilvános helyen ezt nem engedhetem meg magamnak. - Haragszol rám? Mármint... amiért csak úgy... mentem? Hallgatnom kellett volna rád. Annyi bajba keveredtem - hajtottam le a fejemet. Nem tudott változtatni a múltamon. És talán nem neki kellene meggyónnom mindazt, amit tettem. Talán már régen elfeledte. Családja van, vagyis lehet, hogy van. Alig vártam, hogy inkább ő beszéljen.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 16, 2016 11:01 pm
Ugrás egy másik oldalra


Sybille & Vanessa
everybody breaks sometimes

Annyira jó őt újra látni, hiszen tényleg évek óta nem találkoztunk. Hiába van erőm, és nem vagyok gyenge, sőt sokszor érzem, ahogy duzzad bennem és ki akar törni, mindössze elnyomom...hiszen nem akarom használni. Jó nekem a normális élet, amim van. Szeretek főzni, olykor komplett hülyét csinálni magamból. Szeretek...emberi lenni. De nem tagadom, jó érzés volt Sybille-t visszaterelni a helyes útra, amikor a szakadék szélén táncikált. Örülök, hogy ott voltam, hogy észrevettem, nincs vele minden rendben, aztán nem hagytam cserben. Most úgy tűnik, jól van. Akkor mégis mi ez a leheletnyi nyugtalanság, ami mocorog bennem, mióta csak ismét megláttam? Biztos minden rendben van vele? Rákérdezni nem szeretnék, nem akarom elijeszteni, de akkor sem klappol minden. Mintha kissé zavart lenne, a kérdésemre sem válaszol, és most, hogy megölelt, csak még inkább nem hagy nyugodni a dolog. Mármint persze, nekem is hiányzott, nagyon a szívembe zártam őt anno, de olyan szorosan ölel, hogy úgy sejtem, más is van az egész mögött. Csak bízni tudok abban, hogy nem keveredett bele ismét valami nem kívánatos szituációba. Egyrészt, mert aggódom érte, másrészt pedig az önző énem egy másodpercig sem akar bosziügyekbe jobban belekeveredni annál, mint amennyire feltétlenül muszáj. Ahogy szétválunk az ölelésből, biztató mosolyt küldök felé és az arcát is megsimogatom. Jól tudom, hogy lényegében idősebb nálam, de nem tudok elsiklani a tény felett, hogy lányomként szeretem. Sosem született gyerekem, és azt hiszem, így a negyvenhez közel erről már le is tehetek. Ha belegondolok, hogy mi lett volna, ha a majdnem férjem nem csal meg az esküvőnk előtt egy nappal, és hozzámegyek. Lehet, hogy már lenne 2-3 gyerekünk. Ehelyett magányra vagyok ítélve, ahogy látom. De mindegy, Sybille az, akinél úgymond "bepótolom" az anyáskodást. Most is úgy fürkészem az arcát, mint egy szülő, aki talán még túl is aggódik egy esetleg jelentéktelen apróságot.
- Én is. Nagyon örülök, hogy az utunk megint keresztezte egymást. Azonban még mindig nem feleltél...mit csinálsz itt? Hogy vagy? Milyen volt az életed az elmúlt pár évben, mióta nem találkoztunk? - Vallatásnak tűnhet? Nos, ez minden bizonnyal az is. Mármint szeretném, ha beavatna abba, hogy mivel teltek az évei, jó lenne, ha őszintén megnyílna. Ha minden oké, én leszek a legboldogabb, ha viszont nem...tudnia kell, hogy számíthat rám.
music:zeneee *-*|words: ×××
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Sybille Diana Morgan
Bárpult Tumblr_ni1c2uOrfO1qm910xo3_250
Keresem :
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch



A poszt írója Sybille Diana Morgan
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 16, 2016 9:13 pm
Ugrás egy másik oldalra
vanessa & sybille
i like the strangers but you are not one of them

Még élénken élt a szemeim előtt, milyen volt felfedezni azt az erőt, amely bennem lakozik. Látni, ahogyan Lucien is rendelkezik ezekkel... azt hittem, végre valamiben egyedi lehetek, végre valami csak velem történik meg. Hogyan lehetséges, hogy egy örökbefogadó családban ugyanúgy boszorkány lesz a gyerekükből? Miért kellett még ebben is... különlegesnek lennie? Ezen sokat godnolkodtam. Ahogyan azon is, hogy egyszer méregből felgyújtottam a birtokkal határos pajtát a képességemmel. Lucien annyira felbosszantott, annyira... megalázott azzal, ahogyan beszélt velem... inkább hálásnak kellett volna lennie, amiért csak a pajtát gyújtottam fel, nem pedig őt mindenestül. Éjszaka, a hálószobájában. Ez persze régen volt. Nevetséges bevallani, hogy most viszont rajongok ezért a férfiért. Aki lényegében a mostohatestvérem. És annyira furcsa érzés at érezni, hogy talán... szeretem. Meredek történet. Nem is vagyok abban biztos, hogy ez nem egy álom. Lehet, valami egészen más, valaki rám bocsájtott valami átkot, amely lévén azt hiszem, Lucien velem van, közben pedig csak egy kísértet, egy foszlánya annak, amit elképzeltem belőle. Éveken át bíztam abban, hogy egyszer majd újra látom őt. Besétál az életembe, s emiatt a varázserőm majd ismét olyan pompában térhet vissza, mint amikor felfedeztem azt. De ez váratott magára... egészen néhány héttel ezelőttig... milyen kár, hogy el fogom cseszni.
- Én... - kezdtem volna el, de még a fejemben sem jött elég gondolat ehhez a beszélgetéshez. Nem készütlem fel arra, hogy vele találom magam szemben a városban, de... még mindig úgy gondoltam rá, mint valami pót anyára, amiért megpróbált jó útra terelni... nem érdemeltem volna meg azt a bizonyos törődést, mert első adandó alkalommal bebizonyítottam, hogy nem szolgáltam rá.
Magam sem tudom, mi ütött belém, szinte rögrön felpattantam az asztal mellől, és az első dolgom az volt, hogy szorosan magamhoz öleljem. Az ég szerelmére, olyan voltam, mint egy kislány... és mintha tényleg a régen látott nevelőm jött volna el az életem egy új fejezetébe... talán már nem lenne olyan, amire szégyellve kellene néznem. - Annyira... örülök, hogy látlak - bukott ki belőlem szinte szótagolva. Sosem adatott meg az, hogy átöleljem az igazi anyámat. Az sem, hogy szeressem a nevelőmet... ő helyettesített mindent. Vagyis, próbált néhány éve. De hálátlan voltam. És ezt... még nyilván nem felejtette el.

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 29, 2015 1:15 pm
Ugrás egy másik oldalra


Sybille & Vanessa
everybody breaks sometimes

Néha piszok nehéz tettetni, hogy normális vagyok. Mármint...jesszus, még gondolatban is képes vagyok magamat alázni. Szóval ezt úgy értem, igyekszem egyszerű séfként tengetni mindennapjaimat, beletörődve abba, hogy az anyám évekkel ezelőtt megszűnt törődő édesanya lenni, mikor bejelentettem, "nekem nem kell a vámpírüldöző boszorkánylét, hanem inkább főzni akarok. Még egy kis mártást a húsra?". Na jó, viccet félretéve adva van a hatalmassá duzzadt erőm, én meg semmit nem kezdek vele. Valahol érthető anya reakciója. De mit tehetnék, hétköznapi emberként valamiért jobban élvezem az életem. Nem is tudom, talán az is közrejátszik, hogy így nem vagyok állandóan életveszélyben. A kis raktáramból kiérkezve egy előttem parkoló tányérhalomba ütköztem, melyek hangosan koppanva a padlón és ripityára törve adták tudtomra, hogy máskor nézzek jobban körül. Körbepillantva a konyhán semmi mást nem látok, mint egy halom szempárt, akik vagy picit riadtan vagy nevetést visszafojtva bámulnak rám, illetve ugrásra készen, ha úgy döntenék, velük takaríttatom fel. Na de most komolyan, az elmúlt pár év alatt nem ismertek meg eléggé? A saját "mocskomat" én tüntetem el. Bár most a legkevésbé sincs kedvem takarítani, szívesen bevetném a varázslatot, de sajnos túl sok a tanú. Megőrültem vagy tényleg azon morfondírozom, hogy egy ilyen semmiségre használom a képességeimet? Hát...anya büszke lenne rám, ebben szinte biztos vagyok.
- Dolgozzatok nyugodtan, aztán mivel jön a műszakváltás, akik tudnak, menjenek haza pihenni. Én mai utolsó tettemként eltakarítom ezt az útból. Köszi mindenkinek a mai napot. - Hát igen, ironikus, hogy én már befejeztem volna mára, ha nem borítom fel irgalmatlan zajongás közepette a tálcát tele tányérokkal. Nem baj, ez már semmi. Viszont ezután tényleg megcélzom a bárpultot, mert muszáj levezetnem ezt a napot valahogy. És szerintem ez a legjobb módja. Egy kellemes fehérbor. Vagy whisky? Még nem döntöttem el, mi kell a lelkemnek.
Ahogy a konyhából fáradtan kiballagok, magamnak tett ígértemet betartom. Ahogy kényelembe helyezem magam, valami furcsa érzés kerít hatalmába. Azonnal körbenézek, és tőlem nem is messze ismerős arcot fedezek fel. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, aztán közelebb ülök a lányhoz. Talán a séffé válásom mellett Sybille a legnagyobb sikerem a pályám során...a másik munkámat tekintve bizonyára első a listán. Elképesztően örülök, hogy pár éve sikerült visszarángatnom őt a szakadék széléről, büszke vagyok rá, amiért úgy tűnik, célba ért nála minden, amit mondtam és tettem. Ilyenkor mondjuk hiányzik, hogy sűrűbben gyakoroljam természetfeletti hivatásomat. - Sybille. Örülök, hogy látlak. Mi járatban erre? - Beismerem, egy kicsit félve teszem fel neki a kérdést a múltat tekintve, de hiszem, hogy minden rendben van vele, és már a helyes úton ballag, ahogy kell.
music:zeneee *-*|words: ×××
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Sybille Diana Morgan
Bárpult Tumblr_ni1c2uOrfO1qm910xo3_250
Keresem :
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch



A poszt írója Sybille Diana Morgan
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 28, 2015 8:32 pm
Ugrás egy másik oldalra
vanessa & sybille
i like the strangers but you are not one of them

Még azelőtt felkeltette az érdeklődésemet egy furcsa kinézetű, láthatóan nem amerikai nemzetiségű lány, mikor még ott ült a helyiségben... nem egyedül. Jómagam egyszerűen kávét szürcsölgettem, közben egy magazint olvasgatva, hiszen jobb dolgom jelenleg nem akadt. Cassidy még nem értesített, hogy talált volna bármit is az apja gyilkosáról. Mindenesetre én nem hagynám ki a nyomozásból továbbra sem Damon és Stefan Salvatore nevét. Mindkettő veszélyes volt az elmúlt pár évszázadban, ráadásul nem áll tőlük távol a gyilkolás. Ennek ellenére attól tartok, a drága mentoráltam hamarosan feladja. Nem olyan fából faragták, de emlékeztet arra a lányra, aki én voltam évszázadokkal ezelőtt... aki tanácstalanságában az ismeretlenbe menekült, és majdnem magával vitte. A folyamatos falnak ütközés, az, hogy a sorompó sosem emelkedik fel... elveszi a kedvet. És Cassidy is folyton beleütközik abba a bizonyos sorompóba.
Nem egyszer néztem fel gyanús, összeszűkült szemekkel a magazinból. Nagyon érdekes lehet esküvői tortákat gyártani, eldönteni, hogy milyen legyen a meghívó, de azt kell mondanom, hogy ami előttem zajlott, egy hajszálnyit izgalmasabbnak ígérkezett. Nem akartam belekeveredni semmi kétes üzletbe, hiszen valószínűleg az történt most előttem... és ha észreveszik, hogy bámulom őket, talán engem adnak el legközelebb, hiába van már a kezükben egy ilyen szép lány.
Aztán a tekintetemet a konyhából kiérkező nő felé fordítottam. Nem tűnt úgy, mintha ott dolgozna... pedig tudom, hogy istenien főz, nem egyszer kóstoltam bár bele az ételébe. Vanessa volt az.
Rögtön elfelejtettem, hogy kiket is figyeltem az előbb, és kiesett a kezemből a magazin. Nem tudtam, hogy itt fogunk találkozni vagy hogy eygáltalán még találkozunk... legutóbb sokat segített azzal, hogy elhintett valamit a fejemben. Ne adjam fel... ne adjam fel, mert sosem késő megváltozni, sosem késő kiugrani valahonnan, ahová már nem akarunk tartozni... és ő ezt tökéletesen demonstrálta, mintha anyám helyett anyám lett volna.
Figyeltem őt, de nem mertem megszólítani... nem is értettem a hozzáállásomat, elvégre elvileg én vagyok a nagyszájú és nem mások. Most mégis inába szállt minden bátorságom, mintha bármi rossz is történt volna vele kapcsolatosan velem. Talán féltem, hogy nem fog tetszeni neki az, amit most kaphat belőle.

©
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Bárpult Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Pént. Jan. 23, 2015 10:17 pm
Ugrás egy másik oldalra
Bárpult Cincin-ristorante-bar
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Bárpult

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Belváros :: Santa Lucia Ristorante Italiano-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm

• ROTM FRPG •