Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Selynda
Elküldésének ideje Szer. Márc. 06, 2019 9:32 pm
Ugrás egy másik oldalra

Amphitria 2100-at írunk. Az emberek és az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia, az M.I. száz éven keresztül harcolt egymással. Az év első napján azonban aláírják a békemegállapodást, lezárva ezzel az ellenségeskedést, és megteremtve a látszólagos békét. Ám úgy tűnik nem mindenki elégedett ezzel tökéletesen. A sok évtizedes harcok alatt felemelkedtek az M.I. és az emberek kapcsolatából született Hybridek, Lázadók és függetlenségre vágyók hagyták el az utolsó emberi várost, amely még őrzi méltóságát: Green Amphorát.Az. M.I. úgynevezett Blokádot tart fenn még mindig a város körül, a szabad területeken pedig a Lázadók két nagy táborra szakadtak: Camelot, amely továbbra is semleges és független maradt, illtve Windsor, amely az M.I. oldalára tette le voksát.Egyetlen anyag van, amely mindhárom faj számára fontos: az amphitria. Ez a különleges, smaragd zöld, kristályos vegyület, idegen civilizációktól származó elegyből és az atommolekulák egyesüléséből született. Létrehozva ezzel egy olyan anyagot, amely erőt és különleges képességet biztosít a Hybrideknek, hatalmas fizikális erőt az emberi testbe zárt M.I. lényeknek, és halhatatlanságot az embereknek, akiknek szervezetét kitölti ez a különleges vegyület. Az amphitria a föld mélyén keletkezik, ám egyetlen bánya van amelyben újra és újra termelődik szinte kiapadhatatlanul, ez pedig Green Amphora alatt húzódik. Az emberek tehát továbbra is védik ezt az egyetlen megmaradt városukat, az M.I. pedig a békét felhasználva újabb stratégia kidolgozásán munkálkodik. A háború kimenetelében pedig valószínű nagy szerepet kapnak majd a Hybridek és a Lázadók is.

Vissza az elejére Go down
 

Amphitria

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Bevezetés világunkba
uralkodó farkastörvényeink
 :: Társoldalaink
-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •