- Néha én sem. – vontam meg a vállamat. Előfordul, hogy előbb ütök, mint kérdezek, sajnos apám habitusát örököltem, az öreg szinte minden miatt képes lett volna leszúrni valakit. – Szerencse és jó sok alkohol. Főleg az utóbbi. – az a hosszú élet titka. Hogy máshogy lehetne elviselni az embereket, ha nem az alkohol jótékony hatása mellett? Sajnos, vámpírként képtelen vagyok tisztességesen berúgni már, elég hamar eltűnik a hatása, de … nincs az az isten, hogy én vizet igyak. Abban halak dugnak, undorító. - Rajtad látszik is. – jegyeztem meg mosolyogva. Ugyan már, nem egészséges emberek azok, akik képesek összehozni … ezt. Viccet félretéve, abban az nem az volt, mint manapság. Akkor, ha a gyerek pofázott, úgy képen vágták, hogy meg sem bírt szólalni. Ma pedig, ha lelógatok egy kölyköt a hídról, máris rendőrt hívnak. Én mondom, hogy a gyereknevelést meg kéne reformálni, amíg a kis szarháziak azt hiszik, hogy érinthetetlenek, addig a probléma fent áll. Elég lenne csak néhánnyal példát statuálni. - Nem ledobott, lelöktek róla! Jó nagy ló volt, rohadt egy dög. – abban az időben még a lovak is seggek voltak. Minden kisfiúnak van egy ősellensége, egy nála nagyobb és erősebb kölyök, aki folyton lószarba nyomja a fejét. Viszont a végén mindig a nagyobb fiú az, aki megfullad, általában lószarral a szájában. - Ezt fogom írni a sírkövedre. Egyébként, mitől olyan drágák? Ha ugyanolyan gyorsan égsz el benne, mint egy zsákban, nem sokat használnak. – lemerem fogadni, hogy szegény párának valamifajta allergiája van. Biztos kiütéses lesz a segge, ha nem pandákból készült nadrágot húzz magára. Biztos kényelmes lehet, még nem ültem pandán. - Mások, ha unatkoznak, leugranak egy hídról. – jegyeztem meg rosszízűen. Ha valóban kirángatta a húgát onnan, és nem csak valami … tévképzet ez nála, akkor neki is így kellett volna tennie. De nem, a húga ropogósra sült, lemerném fogadni, hogy akkor találták ki a hamburgert, mikor megtalálták azt a marék jól átsült húst, ami maradt belőle. – Szívesen. Ha pedig látod a szellemét legközelebb, mondd el, hogy mi van rajta. – komoly gondok lehetnek a fickó fejével, ha valóban azt hiszi, hogy a húga él és virul. – Miben? Fadobozt találni? – csinálni kétlem, hogy tudna egyet. Amekkora sznob köcsög benyomását kelti, szerintem életében nem fogott még szerszámot a sajátján kívül. Kétlem, hogy azzal ügyesebb lenne, mint egy csavarhúzóval. – Ez a nagyok dolga, te menj vissza homokozóba a haverjaidhoz. – csóváltam meg a fejem. Nem hinném, hogy vannak haverjai, ahogy azt sem hiszem, hogy a húga él. Ugyan már, ha Karen egy kicsit is élő lenne, akkor már összefutottam volna vele. Kissé értetlenül nézem végig, ahogy épp befizet engem. Nem akasztom azonban félbe, csak mikor a csaj elmegy, akkor szólalok meg. – Ugye tudod, hogy ettől még nem leszünk barátok? De azért figyelmes tőled. Viszont … a tied lehet. – ezt a csajt láttam múltkor azzal a nagydarab kamionossal. Vagy a fickó, vagy csaj, de valamelyik tuti ebolás, az pedig még nekem is sok. – Itt az ideje, hogy férfivá válj! – veregettem meg a vállát, miközben kortyoltam egyet. – Ha halott húgod felakarná velem törölni a várost, őt akarom utoljára. Ezt mond meg neki is, ha esetleg újra képzelődnél. – erős gyógyszereket szedhet csórikám. – Én viszont megyek, hugyozok. Kösz, hogy meghívtál, kedves tőled! – mosolyogtam rá, miközben felálltam a székről, és az utolsó cseppet is kiittam az üvegből. – Ha esetleg a közel jövőben látnál engem és égető vágyat éreznél, hogy oda gyere … kérlek, ne tedd! Menj inkább hozzá! – mutattam a csaj irányába, akit éppen az előbb vett meg. – Boldog, rövid, nemibetegségekkel teli életet kívánok, Douglas! – lapogattam meg a hátát, mielőtt elindultam volna kifelé. Tudom, nem Douglas a neve, de majdnem az, szóval tökmindegy. Egyébként se fogom soha látni az életben, a húgát sajnos még annyira sem. A franc se gondolta volna, hogy még egy Syden-t kiakarok majd nyírni, náluk ez valamiféle családi gebasz lehet.
//Köszönöm a játékot, ha te is vevő vagy rá, valamiféle folytatásban benne vagyok //
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Nov. 16, 2017 3:58 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Darius and Elias
Persze, tisztában vagyok vele, hogy a magamfajták - na meg ennek a szerencsétlennek a fajtája is, amivel sajnos a véletlen játékának köszönhetően egy kalap alá esem - nem olyan könnyen lép át a másvilágra, mint a hétköznapi emberek. Ennek ellenére csodálom, méghozzá őszintén, hogy ez a barom még életben van. Igazán kár, hogy nem élt a középkorban, vagy akkor, amikor a húgom és én még emberként róttuk az utunkat a világban. Azokban az időkben az efféle pimasz alakoknak különösebb hezitálás nélkül vágták ki a nyelvét. Sajnálom, hogy ez vele nem történt meg. Jókora tehertől szabadították volna meg a világot. - Fel nem foghatom, hogy ilyen habitussal hogyan lehetsz még mindig életben - mondom őszintén. Semmiféle bántó szándék nincs bennem irányában, csak simán utálom a képét. Meg úgy kompletten az egész fizimiskáját, tetőtől talpig. - A jelek szerint az elmebeteg apákból meg az élhetetlen zombi anyákból mindkettőnknek kijutott - dünnyögöm aztán félhangosan. Bárhogy is tagadja valaki, minden gyerekkori emlék nyomot hagy a pszichén, mint a zsíros tenyér az ablak frissen mosott üvegén. Csak míg egyeseknél pozitív irányba lendítik a mérleget - ahogy nálam - addig mások inkább választják az emlékek elől menekvésnek azt a módját, ami szoros kapcsolatban áll az alkohollal, és más tudatmódosító szerekkel. Bár nem mintha érdekelne, mint csinál. Remélem egyszer elalszik a tűző napon, a kis napvédő csecsebecséje nélkül. Ami belőle marad, talán homokóraként hasznosítható lenne. Vagy egy zsák trágyaként. - Ledobott egy ló? - kapom fel a fejem aztán szavai hallatán. - Oh, hát persze. Így már tényleg mindent értek! - bólintok. Na, a szerencsétlen. A végén kiderül, hogy alapvetően nem volt vele semmi baj, csak hát az a csúnya ütés a fején előhozta a rosszabbik énjét. A rajzfilmekben ilyenkor egy ugyanakkora erőkifejtéssel ismét fejbe kell verni, mert az úgy működik, mintha az első ütés inverze lenne. Elkap a vágy, hogy teszteljem az elméletemet, de mint már mondtam, Elias Syden soha nem mocskolja be a kezét. És van olyan alkalom, meg olyan emberek, akikért simán nem éri meg a fáradtság. Bár vámpírságának valószínűleg hosszú évei alatt nyilván lett volna lehetőség, hogy megkapja a kijózanító ütést, volt annyi mázlija, hogy semmi súlyos tárgy nem került közel a koponyájához. Balszerencsémre. Mindenesetre a sörét az én italomhoz koccintja, és külső szemlélő nyilván úgy láthatja, hogy két régi jóbarát tölti iszogatással az idejét. Az már más lapra tartozik, hogy mindketten őszintén kívánjuk, hogy a másik lehetőleg nyelje le a poharát, és fulladjon is bele. - Kösz, inkább nem élnék a lehetőséggel - húzom el a számat, mikor tesz egy ajánlatot, hogy könnyen hamuvá égetne. - Tudod, ez egy marha drága nadrág és bőrkabát - lebbentem meg magamon a ruháimat. Szerintem nekem csak ez az egy szettem többe kerülhetett, mint amennyi pénzt egész eddigi élete alatt láthatott. Az információ viszont, amit Karennel kapcsolatban a képébe tolok, valamiért mégsem tölti el döbbenettel. Pedig titokban azt reméltem, hogy hanyatt veri magát a székkel. Még egy gyors szelfit is készítettem volna vele, ahogy a földön fetreng, két lábát a levegőben rázva. Persze, hitetlenkedik. Nyilván kényelmesebb, mint szembenézni a fájó igazsággal. - Hogy miért húztam ki Karent? - kérdezek vissza, majd ismét beleiszom a whiskybe, és összeráncolom a szemöldökömet. - Mondjuk, mert ráértem. Londonban voltam én magam is. Tudtam, hogy a húgom hol lakik. És hiába volt tűz, meg jókora felfordulás, unatkoztam. Gondoltam, miért ne foglaljam el magam valamivel? Szóval, kirángattam őt a szobából, biztonságba. Tény és való, hogy nem sokon múlt a terved sikere. Ha öt perccel később érek oda, legfeljebb tippelhettem volna, hogy a két szénné égett tetem közül melyik az övé - vonok vállat. - Mindenesetre kösz az infót, hogy a te lelkeden száradt volna a halála - vigyorgom el magam ördögien. - Alighanem Karen is értékelni fogja, ha elmondom neki, mikor találkozunk. Igazad van: a végén tényleg a hálójába kerülhet a fejed. Fadobozban mondjuk. És szerintem én meg segíteni fogok neki - fűzöm hozzá jókedvűen, aztán közelebb intek egy lányt. - A barátom szeretne téged bérbe venni egy időre - adok át egy nagyvonalú bankjegyet. - Van rá egy órád, hogy keress valami helyet. Akkor kapsz még ugyanennyit - ígérem meg. - Ha a haverom esetleg túl impotens lenne hozzád, és lemondana a kegyeidről, akkor én magam igényt tartok rád - kacsintok a lányra, majd megpaskolom a fenekét, és hosszan nézek utána, amíg távozik. - Helyes kis szuka. És láthatóan érteni fogja a dolgát. Használd ki. Mondjuk úgy, élvezkedj még egyet, mielőtt Karen feltörli veled a várost.
-Kösz, ez igazán nagylelkű tőletek. – bólintottam és őszintén szólva … komolyan örültem is neki. Az én világom ilyen volt, szerettem és … egy ilyen félrefoltozott madárijesztő igencsak rosszul nézett volna ki benne. – Azért remélem a szüleid holnap nem kopognak, hogy visszakérjék. – vontam meg a vállamat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult volna elő. Az a kis szaros képes volt rám küldeni a szüleit, amiért lenyúltam a kocsiját. Én mondtam, hogy hol keresse, de … fingom sem volt, hogy odaküldi a szüleit. Szegény srác azóta is havonta kapja a darabjaikat, hogy feldíszíthesse velük a karácsonyfát. Szinte irigylem. -Csak az apám. De az anyám hagyta. – vontam meg a vállamat, ahogy kortyoltam egyet a sörömből. Rühelltem az apámat, ami azt illeti, az anyámért sem voltam oda. Minden bizonnyal megöltem volna őket előbb-utóbb, de végül megtette más helyettem. Kissé ironikus, hogy később pedig … megöltem a gyerekeimet. Az a rohadt éhség … küzdöttem ellene, de felülkerekedett. Azzal pecsételtem meg a természetfeletti létem. – Most, hogy mondod, tényleg volt egy nagyfiú. – bólogattam. A Barbie babával nem tudom mire akart célozni, de gondolom … valami játék, amivel szabadidejében elszórakozik. Ha tényleg babák, akkor meglehetősen beteg elfoglaltság, de megtudom érteni, ha az igaziak helyett a műcsecsemőket jobban bírja. – Azt hiszem … Albrecht volt a neve. Folyton lelökött a lóról. Egyszer elgázolt egy ló miatta. Elég undorító volt, tudod, ahogy … összetörtek a csontok. Na és a nővére! Tuti Albertának hívják az ördögöt! – rühelltem azt a csajt, és már csak az is alátámasztja, hogy az ördög lakozott benne, hogy legalább egy órán keresztül éget. Elég nagydarab volt, de amekkora tüzet tettem alá … hát sokáig melegen tartotta a sátrat, az biztos. Kinek kell így kályha, igaz? -Rájuk! – ütöttem hozzá a sörömet a poharához. Akárhol is legyenek, remekül csinálják, amíg minél távolabb maradnak tőlem. Soha nem bírtak a lányok szülei és testvérei, valamiért … úgy néztek rám, mintha épp megölni készülnék őket. Jobban belegondolva, végül is igazuk lett. -Ha gondolod leöntelek és felgyújtalak. – vontam meg a vállamat. – Az biztos nekem is tetszene. – úgy tűnik mégiscsak van kettőnkben valami közös: szívesen látnánk azt a randa fejét hamuvá égni. Mint a drága Albertát … - Ez három dolog, az úgy nem párosítás. A párosítás kettő. – jegyzem meg, csak úgy mellékesen. Biztos épp akkor is próbálta felgyújtani magát, mikor ezt vették az iskolában. Nem elég, hogy még ezt sem tudja, de felgyújtani sem tudta magát, pedig … azt aztán nem olyan nehéz. A szavait hallva azonban értetlenül pislogok csak. – Mégis miért húztad volna ki onnan? – és az, hogy a húga nem ér. Az nem jelent semmit. – Habár, kinézem belőled, hogy tényleg ilyen hülye vagy … a húgod megsült, sajnálom. Akárkit is húztál ki, nem ismerhetted valami jól a húgodat. – elvégre, Karen összes rossz tulajdonsága ellenére elég egyedi arc van. Na és a segge … talán még most is felismerném. – Ezt még inkább mutatja, hogy a hálószobájában lenne a fejem, az éjjeliszekrényén. – miért lenne a kandallópárkányon? Arról nem is beszélve, hogy úgy megolvadna az egész, nem? – Értékelem, hogy összehoznál megint a húgoddal, de … ahogy a mondás is tartja: aki elégett, az … tudod, elégett. – és ennyi, nem támad fel a hamvaiból, mint valami rohadt főnix, vagy…. unikornis, leszarom, egyik sem létezik. – Néha azért hiányzik. – és kissé szánalmas, hogy ez a velem szemben ülő majom a bátyja. A húga tökösebb volt, ez róla nem mondható el. – De azért nem annyira, hogy kirángasd a tűzből. – csóváltam meg a fejemet. Persze, kirángatta a tűzből … pont úgy néz ki, mint aki képes lenne felemelni a húgát és kivonszolni egy összedőlő épület alól. Én meg szivárványt eszek.
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Nov. 10, 2017 5:58 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Darius and Elias
- Így van - bólintok halálos nyugalommal a fafej első mondatára. - Az igénytelenséget meg a mocskot meghagyjuk a magadfajtának - teszem hozzá, majd ráérős nyugalommal gyújtok rá egy újabb cigarettára. Jólesik ahogy a füst kaparja a torkomat, és magába burkol, mint egy méh. - Egyébként valamiben tényleg igazad van. Tényleg uzsonnapénz. Vagy még annyi sem - vonok vállat. Nem kötöm az orrára, hogy ami engem illet, a város minden polgárának kioszthatnék ugyanennyit anélkül, hogy különösebb változást vennék észre a bankszámlámon. Ez van akkor, ha valaki már fiatalon kemény munkába fog, ahelyett hogy ilyesféle helyeken múlatná az idejét, vagy épp fetrengene a koszban, ahogy ez a szerencsétlen patkány itt velem szemben. Az egyre durvább szavaira először csak csodálkozva vonom fel a szemöldökömet - nem a tény lep meg, hogy ennyi mocsok ki tud esni a nagy pofájából, hanem az, hogy valaki milyen mélyre képes süllyedni a kultúrálatlanság gödrébe - aztán lassan leesik az egycentes. Amíg eddig néma megvetéssel néztem rá, ez most keveredik valamiféle szánalommal. - Már értelek - válaszolom. - Mondd, mennyit vertek téged gyerekkorodban? Csak apád, vagy anyád is? - érdeklődöm. - Arról már rengeteget hallottam, hogy az ilyen mérvű agresszió mind gyerekkori traumákra vezethető vissza. Mi történt veled, ami annyira fájt? Anyukád nem simogatta meg a buksidat, mikor a nagyfiúk elvették a Barbie babádat? - mosolygom el magam könnyedén. Nekem aztán dumálhat, meg döngetheti a mellkasát, de nem több, mint egy sajnálatra méltó kölyök. Mint a bölcsődében, amikor egy pelenkás szaros azzal próbálja kompenzálni a homokozóban való alulmaradását, hogy beleszórja a salakot a másik szemébe. Ugyanakkor amikor ez ilyen mértékű suttyósággal párosul, az meglehetősen tenyérbemászó. Igazság szerint másoknak ilyenkor már általában a belét húzom ki a száján, vele szemben viszont elnéző vagyok. Fene tudja, miért. Talán mert dugta a hugomat. Vagy talán mert csak simán leszarom a pattogását. Ennyi öröme legyen az életében, ha már a szülei, meg úgy általában az egész élet szarba se nézte. - Nos, akkor a kiterjedt, széles, és feltehetően tőled nemibeteg családodra! - emelem fel köszöntő mozdulattal a poharat, de még mielőtt beleinnék a whiskybe, vissza is rakom az asztalra, és nem is vagyok képes leplezni a mélységes csalódásomat. - Jaj, ne már... - dünnyögöm. - A fenébe, pedig már épp találtam benned valami értékeset. Igaz, rohadt nehéz volt, de a pirománia általában nekem tetsző szokás. Legfőképpen azért, mert a kilencven százalékuk meglehetősen defektes. Szóval annyi vér sem volt a pucádban, hogy felgyújts egy komplett várost. Beszari alak - biggyesztem le az ajkamat. - Kár, hogy nem tudom, ki volt. Alighanem jó haverok lennénk. Tőlem valószínűleg többet is kapna, mint egy sör. Csóró vagy, smucig, és bunkó. Szar párosítás - fűzöm tovább a szót, és önkéntelenül is eszembe idézem a lángokat, a füstöt, meg a jókora kavarodást, ami akkor elborította Londont. Az fix, hogy a szeles és hűvös szeptember ellenére fűteni nem kellett a lakóknak. - És igazad van, te nem hoztad ki a hugomat, hanem ott hagytad volna meghalni. Szerencsére valaki épp arra járt, és vette a bátorságot, hogy kirángassa a lángok közül - biccentek, majd mutatóujjammal a mellkasomra bökök. - Az a valaki konkrétan én voltam. Szóval, ha üzensz bármit Karennak, átadom. Persze az is lehet, hogy nem. Lehet, hogy sokkal többre értékelné, ha azt a mocskos, loboncos pofádat, meg az egész fejedet tenném le egy ezüsttálcán elé. Szerintem te lennél a kandallópárkánya legfőbb dísze - vigyorgom el magam. Ami engem illet, még én is tudnám mire használni - tökéletes dartstábla lenne.
-Ti sznob seggfejek csak a kristálytiszta wc-be tudtok szarni, mi? – mindenből a legjobb, ahogy szeretik mondani. Végül is, ha a seggük is kényeztetésre vágyik, ki vagyok én, hogy ítélkezem? Becsukják maguk mögött az ajtót és kettesben maradnak a drágalátos wc kefével … és ha szerencséjük van, ott is marad, amit csinálnak vele. – A remek fizikumodnak … úgy nézel ki, mint egy éhes napközis. Te meg nekem adtad uzsonnapénzed … - nevettem fel jóízűen. Ki a franc hitte volna, hogy mégiscsak fogok járni iskolába, mi? A remek fizikuma pont annyira van rendben, mint az arca. Kiskorában biztos tisztesen pofán rúgta az apja valamiért, amiért végül szerencsétlennek ilyen pofával kellett felnőnie. – Jól hangzik. – ami azt illetti … tényleg jól. Habár, az anya kétségkívül ostoba volt, amiért nem hajtotta el a gyerekét valamelyik háborúba meghalni, mint minden normális szülő akkoriban. – Kösz. – fogadom a bókot, ha bár nem hiszem, hogy annak szánta. – Valahol a németeknél keresd. – vontam meg a vállamat. Fingom sincs, hogy végül hova lett eltemetve. Ha egyáltalán el lett temetve és nem égették el. Elég sokan haltak meg aznap, szép kis tábortüzet raktak a testekből. Rég volt, ki a franc foglalkozik az évszázadok óta halott szüleivel? A szavait először őszinte kétkedéssel, végül csak egy mosollyal fogadom. – Nagyon cuki vagy, de … kevés vagy, tudod? – megtapsolom, ha a farkammal elbír, nemhogy velem. – Aranyos, ahogy fosod itt a szót, de … ha már úgy is olyan rohadt okos vagy, fogd be a pofád, gondolt át, amit mondani akarsz, és … kérlek, tartsd magadban! Nagyon nem áll ez jól neked. – csóválom meg a fejem, részvétemet nyilvánítva. Nincs annál rosszabb, mikor az ember kemény akar lenni, de a másik keményebbet szarik. Szerencsétlennel pont ez a helyzet, nem vagyunk sehogy sem egy súlycsoport, jobban tenné, ha inkább ki se nyitná a száját. Addig ne, amíg egy mérges óvodást játszik. -Nem, akkor épp nem. – vonom meg a vállam. Az ilyeneket én már évszázadokkal ezelőtt letudtam, sokkal jobb poén magadra venni, mint ellenkezni vele. – De strici voltam már. – talán ezért olyan ismerős a pofája, egy kis sminkkel még egy rondább nőnek is el lehetne adni. Igazi férfi, ahogy ő fogalmazott, egy lépésre van attól, hogy spontán vaginát növesszen. -Tudod, nem mindenki köt szerződést azzal, akit megdug. – sóhajtok fel. Tárgyalni … minek beszélni velük? Általában nem tudnak sok újat mondani. Elég sokat éltem már meg, hogy minden jogom meglegyen tenni másokra és a véleményükre. – Akkor népes egy családom van. – húzom el a szám. Ha minden csaj testvérét a sógorommá fogadnám, akit meghúztam, valószínűleg úgy a fél világgal lehetnék csak rokoni kapcsolatban. Ha ez azt jelenti. – Hát, pajtás, le kell lombozzalak, de nem én gyújtottam a tüzet. – mi vagyok én, valami piromániás? – Én csak nem metettem meg a húgod. – elméletben ez lett volna a dolgom, gyakorlatban inkább otthagytam és elindultam világot látni. A világ egy részét látni, pontosabban. – Veled komoly gondok vannak. – jegyzem meg a szavait hallva. Hol szarom én le, hogy milyen ruha volt rajta? Általában nem volt. De persze, ha ő a ruhákra izgul és a … szín összetételekre, az ő dolga. – Hát, dióhéjban … nem volt egészséges a kapcsolatunk. Minden egészségtelen kapcsolat végén rágyújtják az egyikre a házat … ez van. – vontam meg a vállamat. Nevezzük egy szerencsés véletlennek a tüzet, amiből kimenthettem volna, ha szerettem volna. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, de aztán … sokkal jobban tetszett az a világ, amit nélküle képzeltem el. – Akárki is gyújtotta a tüzet, négyszáz éve szeretném meghívni egy sörre … de sajnos azóta nem találkoztunk, és valamiért csekély esélyét érzem annak, hogy ezt pótoljuk.
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Nov. 05, 2017 10:10 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Darius and Elias
- Oh - vonom fel a szemöldökömet egyrészt meglepetten, másrészt lenézően. - Szóval nálad pénzkérdés a dolog. Ha eleget fizetnék, gyanítom a vécécsészét is tisztára nyalnád. A nyelveddel természetesen - teszem hozzá, aztán hátradőlök, és halvány vigyorral a képemen fürkészem az arcát. - Köszönöm kérdésed, hála remek fizikumomnak, és persze a fajtám regenerálódási képességeinek, az emésztésem tökéletes állapotban van - szándékosan nem használom a többes számot, mikor magamfajtáról beszélek. Hamarabb vágom ki a saját nyelvemet, nyelőcsővel egyetemben, mint hogy egy kalap alá soroljam magunkat. - Ami meg anyámat illeti, remek nő volt. Ettől függetlenül persze egy tehetetlen, bárgyú lotyó - vonok vállat, és kissé szét is tárom a kezeimet. Nyilvánvalóan azokban az időkben a férfi volt az úr a családban, de az isten szerelmére, anyám olyan volt, mint egy jól programozott robot. Mint egy gép, amelyiknek megmondják, hogy menj ide, hozd ide azt, tedd meg amazt, ő pedig mukkanás nélkül teljesíti. Na persze nyilván motiválta apám rangja, vagyona meg birtoka is - anyámnak nem voltak anyagi javai, amit a házasságba rakhatott volna, hát odadobta a saját személyiségét, meg végeredményben mind a két gyerekét is egy olyan apának, akinek a viselkedéséhez képest egy spanyol inkvizítor is Szent Józsefnek tűnhetett. Nem is bánom, hogy elpatkoltak 25 éves koromban. Akkoriban már félő volt, hogy ha ez nem következik be, akkor én segítettem volna át őket a túlvilágra. - Ami viszont a tiédet illeti, megadhatnád a címét. Küldenék egy részvéttáviratot neki, feltéve ha még él egyáltalán. Borzalmas sokkélmény lehetett számára egy magadfajta szörnyszülöttet a világra szabadítani - emelem fel ujjamat, és egy intéssel újabb whiskyt rendelek, igaz ezúttal már nem aprózom el a dolgot, egyenesen egy üveggel kérek. Szükségem is lesz rá, ha a továbbiakban is ezzel az idiótával töltöm az időmet. És itt persze már rég nem az asztalról van szó - ott szarok rá a színpad közeli helyre, ahol van. Sokkal inkább érdekelnek az információk a húgomról, illetőleg arról, miért is akarta ennyire vehemensen eltenni őt láb alól. A következő szavaira viszont már tényleg nem tudom megállni, hátravetem a fejem, és kitör belőlem az önfeledt nevetés. - Haver... - csóválom a fejem jókedvűen, miközben letekerem az üvegről a kupakot, és bőséggel öntök az aranyló folyadékból a poharamba. - Nézd, ha azért vádolsz engem homokossággal, mert te magad látens b*zi vagy, akkor legalább ismerd el. Engem tényleg nem zavar, ha ez az életmód téged boldoggá tesz. A helyedben viszont vigyáznék, nehogy a te szádba is kerüljön egy pöcs. Konkrétan a sajátod - mosolygok rá kimondottan kedvesen és joviálisan, némileg cáfolva a szavaimat. Eljátszom a gondolattal néhány másodpercig, hogy lehet, hogy még ma este megszabadítom őt eme fontos testrészétől és lenyomom a torkán, aztán elhessentem a kósza elképzelést. Nincs az a pénze a világnak, hogy az intim részeihez érjek. Verbénával maratnám szét a saját kezemet a fertőtlenítés érdekében. Plusz vele ellentétben engem tényleg végképp nem foglalkoztat mások farka. Hogy kiköp a padlóra, abszolút hidegen hagy. A nekem címzett, nem épp kedves szavai is. Ugyan már, miért idegesítsem magam egy rossz modorú barommal? Több száz év alatt már volt időm rájönni, és elfogadni is, hogy kultúrából nem jut mindenkinek. Meg értelemből sem. Igazából ignorálom a modorát, mert annyit se ér a mondandója, hogy a vérnyomásom liftezni kezdjen miatta. Nem is értem, mi mást vártam volna egy ilyen helyen. Azt nyilván nem, hogy Hegel filozófiájáról nyissunk majd vitafórumot valakivel. - Értelek - mosolygok továbbra is. - Karen mindig is szélsőséges típus volt. Vagy egy gróf kellett neki, vagy egy csatornapatkány, a jelek szerint. Szóval, az utcán - bólogatok lassan, elgondolkodva. - Nem lep meg. A sarkon árultad magad? - érdeklődöm, majd leteszem a poharamat, és két kezem ujjait összetámasztva a mellkasom előtt fürkészem ennek az állatnak a vonásait. Lehet, hogy a húgom az első vámpír, akinek szüksége lenne egy pszichiáterre, meg egy sok dioptriás szemüvegre. Remélem nem volt belezúgva ebbe a nyomorultba - bár ez legalább lehetséges magyarázat lenne, lévén a mondás úgy tartja, a szerelem vak. - Rendben, mondjuk akkor úgy, hogy keféltetek, de nem sűrűn tárgyaltatok - legyintek, majd a fickó felé tolom a whiskysüveget. - Ha gondolod, szolgáld csak ki magad. Végeredményben a sógorod vagyok. Családtag - vigyorgok rá kajánul. - Tehát megöltél volna engem IS. Remek. Miért, kit öltél még meg? Ja hát persze... fél Londont. Elég ostoba dolog volt, bár stílusos, ezt el kell ismernem. Ugyanakkor ez a roppant retardált módszer nem biztos, hogy mindig hatásos. Néha nem árt meggyőződni a sikerességedről - ajánlom. - Ugyanakkor roppantul érdekelne, miért gyújtottad rá Karenre a várost. Mit követett el ellened? Barna cipőt vett fel piros ruhához?
- Attól függ mennyit fizetsz. – vontam meg a vállam, elvigyorodva. – Ehetsz kecskeherét is, ugyanúgy jön ki belőled, mint a cukrozott teveszarod. Vagy … te nem szoktál szarni? – egy esetleges nem esetén megtudnám érteni, hogy miért viselkedik pöcs módjára. Kitudja, talán egy évszázada székrekedése van, és nem tudott egy jót szarni. Szó szerint szar helyzet … vagyis, pont, hogy nem. Szartalan egy helyzet. - Ezért jöttél ide, nem? Hogy az apródért kapj valamit, ha már … anyádat sem érdekled. – persze, nem szeretném megbántani a drága anyját. Lehet, hogy jóravaló asszony volt, ez attól még nem változtat a tényeken. Én gyűlöltem az enyémet, az apám folyton vert, de anyám nem segített rajtam. Épp ellenkezőleg, itatta tovább az öreget. Tizenkettő lehettem, mikor egy fosztogató csapat rajtuk ütött. Elbújtam, de még láttam, ahogy a torkukat markolászva bámulnak rám, mielőtt végleg kimúltak volna. Volt benne valami … szép, elégtételt éreztem. Ott megfogadtam, hogy nem engedem senkinek sem, hogy megöljék azokat, akiket én akarok. - Igazad lehet, kapósabb lennél. Habár … a pofád kissé túl nagy ahhoz képest, ami … vagy. – kis túlzással szebbet szarok, mint ő. Persze, ez is nézőpont kérdése, biztos van, aki az olyan pasikat szereti, akiknek úgy szét van csúszva az arca, mint egy hegyomlás. – A pöccsel beszélgetsz, pajtás. – javítottam ki, ahogy nagy levegőt véve beszívtam az általa kifújt füstöt. Ha ember volnék szinte biztosan addig szívnám ezt a szart, mire meghalok. Nem véletlen, hogy ilyen sokan dohányoznak. Minél előbb kiakarnak múlni, és mivel fejbe lőni magukat elég tré, ott van megoldásnak a dohány. - A seggedben volt már egy, akkor a szádba minek? – vontam meg a vállam. Nem igazán érdelt, hogy honnan jött és … hova megy, a probléma az volt, hogy most épp itt van. Valamiért vonzom az ilyen barmokat, lassan alapíthatnánk egy bandát is, annyian vannak. Habár, a többségük már elhalálozott. – Pedáns egy köcsög lehetsz. A seggedet is kesztyűben törlöd, mi? – nem ítélem el, ha igen, csak talán mégis. Élhettem volna én is valami hasonló életet, de … soha nem jött be, nem különösebben érdekel a pénz, ha kell, szerzek magamnak, felesleges tartogatni és üzletelni, ha … két másodperc és néhány letépett fej árán úgy is megkapom. - Ha tudom, hogy ennyi kell, hogy eltakarodj … már rég leköptelek volna. – húzom el a szám, köpve egyet oldalra, csak a hatás kedvéért. Egyes vámpírokat a … fény és a karó végez ki. Míg vannak az olyan sznob barmok, mint ő, akit elég leköpni, hogy kimeneküljön a világból. - Ami azt illeti, az utcán. – javítottam ki. Habár, akkoriban csatornákban is hédereltem, volt is néhány pletyka a csatornában élő szörnyről. Erős túlzás. – A húgod ízlésével nincs baj. Egyébként … a húgoddal sincs. Csak, ha megszólal. Ebben nagyon hasonlóak vagytok, csak te … merénylet vagy a szemem ellen. – csak nem veszi annyira a lelkére, hogy nem különösebben jön be a varangyképe. – Összekaptatok, vagy miért nem voltál te is ott? Ha ott akkor megöllek téged is … most faszán telne az estém. – sóhajtottam fel csalódottan. Mennyivel szebb egy jövő lenne… vagy jelen. Franc se tudja, nem vagyok atomfizikus.
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Nov. 01, 2017 7:30 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Darius and Elias
Hümmögök néhányat a whiskymbe, mielőtt jókorát húzok ismét belőle, aztán elgondolkodva forgatom kezemben a poharat, nézve, ahogy a lámpák színes fénye szinte szivárvánnyá változtatja az aranysárga folyadékot. - Cukrozott teveszar - ismétlem. - Végeredményben mindegy. Ahogy belőled kinézem, megennéd - vonok vállat. Tipikus suttyó ez a faszi. Kultúra nulla, igényesség nulla, kinézet nulla. Ja, arisztokratikus vonások meg aztán végképp dupla nulla. Sokkal inkább nézném egy büdös, szőrös, koszvadék vérfarkasnak, mint magamfajtának. Azon nem lepődöm meg, hogy egy sztriptízbárban javarészt ilyen alakokat találok, aztán már sokkal inkább, hogy néhány vámpír miféle mélységébe képes lesüllyedni a létezésnek. Követem ujját, amellyel a lányra mutat, és sóhajtozva megcsóválom a fejem. - Szegény - állapítom meg. - Bár nem igazán dicsekvésre méltó, ha csak látta. Nem ad nagy teret a képességeidnek, amelyekkel olyan könnyelműen hencegsz. Majd ha sikítozva élvez el rajta, verheted a melledet. A látvány meglehetősen kevés. És amúgy is, ti ketten nem vagytok egy súlycsoport. Ha mégis összeadta magát veled, akkor ez róla is kiállítja a bizonyítványt. Bár túlzottan nem lep meg. Az efféle kurvák pénzért bármire kaphatók. Vagyis, némi apróért - helyesbítek, majd élvezettel gyújtok rá egy újabb szál cigarettára, és mivel beáll némi szünet a műsorban, kihasználom, hogy szembe forduljak a székemmel a fickóval, és félredöntött fejjel, tagadhatatlan viszolysággal szemléljem. - Ha homár lennék, alighanem kapósabb lennék nálad, márcsak a méreteim miatt is - jegyzem meg halálos nyugalommal - ez a szerencsétlen még csak nem is tudja, hogy én képes lennék ezt a társalgást századokon át úgy folytatni, hogy egy milliméternyit sem emelkedik a vérnyomásom. - Egyébként, persze átvitt értelemben, előfordulhat ez a verzió. Példának okáért most is egy pöccsel beszélgetek - fújom tele a képét füsttel, viszonozva a pár perccel előtti kölcsönt. Amúgy is, jobb ha egy komplett nikotinfelhő van köztünk, legalább addig sem kell látnom az ocsmány képét. - Nem mintha lenne bármiféle közöd hozzá, de én sem születtem ezüstkanállal a számban - mondom, miközben jó hosszan utána bámulok egy félmeztelen szépségnek, ahogy vadítóan riszálja el előttem a csípőjét. Ha még fél óra múlva is szabad lesz, azt hiszem, erőteljes igényt támasztok majd rá. - Csak éppen felismertem bizonyos bennem rejlő üzleti tehetséget, és jobbnak tartottam kihasználni ezt, mint hogy megrekedjek a létezés azon szintjén, mint te. Engem nem elégít ki az árokban, meg a saját mocskomban fetrengés, mint egyeseket - villantok felé egy beszédes mosolyt, hogy még csak félreértés se essék, rá célzok. Ha én valaha a vegetálás ezen állapotába jutnék, alighanem saját magam keresnék meg egy vámpírvadászt, sőt, még fizetnék is érte, hogy tegyen el láb alól. A lányok létszámára tett megjegyzésére nem reagálok - ha ő valamiféle "ki pisál messzebbre" versenyt akar rendezni, akkor tegye egyedül. Nyilván fiatalabb vagyok nála - vagy ki tudja, ez a lobonc a pofáján megtévesztő is lehet - ennek ellenére alighanem több százra tehető azon nők száma, akiket csak az elmúlt évben megdugtam. Volt, hogy négy szépséget keféltem egyszerre, szóval tőlem aztán vergődhet, meg dicsekedhet, nem zavar. Annyi, mint egy szúnyog döngicsélése. Egyébként meg a mondás úgy tartja, az beszél róla a legtöbbet, aki a legkevesebbet csinálja. Szóval ha tovább ajnározza a saját képességeit, jókora öngólt rúg vele, csak épp még ahhoz is ostoba, hogy ezt felfogja. Akkor viszont szemforgatva, undorodva megyek hátrébb fél métert a székemmel, mikor kihányja a sörét, mint valami ormótlan vízköpő egy középkori katedrálison. Az asztalt beborítja mindenesetre, és noha egy lány azonnal odasiet, hogy letakarítsa, valószínű néhány percig még nem fogok rákönyökölni - ki tudja, miféle vámpírokra is halálos betegségeket terjesztene a malátával kevert nyála. Egyébként is, sokkal jobban leköt az asztalt takarító hölgyike seggének markolászása - ha nem érdekelne a kelleténél jobban, vajon miért reagált így ez a barom a nevemre, akkor alighanem itt akasztanék be az ujjaim alatt ficánkoló szépségnek. Így viszont engedem távozni, és hála az égnek, nem is kell hosszasan várnom Hagrid magyarázatára. - Te jóságos ég! - emelem a tekintetem az égnek - a pénz hidegen hagy, amit visszadob az asztalra. Felszórom a bankókat a színpadra - van ott még, ahonnan ez jött - aztán miközben szemügyre veszem ennek a szerencsétlennek a fizimiskáját, elhűlve csóválom a fejem. - Mindig azt hittem, hogy a húgom ízlése legalább annyira ki van fejlődve, mint az enyém. Fel nem foghatom, hogy volt gusztusa hozzád nyúlni - hajtom fel az italomat, mert erre az információra szükségem is van hozzá. - Mondd, hol szedett össze téged? Egy csatornában? Vagy egy lepratelepen? - érdeklődöm. Azt egyelőre még nem árulom el neki, hogy a bizonyos palota nem Karennel egyetemben égett porrá - egyelőre hagy legyen meggyőződve az ellenkezőjéről. Annál biztosabb a pofára esés.
-Az meg mi? Cukrozott teveszar? – ott ilyesmiket esznek, nem? Fingom sincs, nem vagyok túl jártas a turbános barmok kultúrájában, és ezen az sem segít, hogy az asztalnál ülő gyökér valami nyelvújítónak hiszi magát. – A radikális mellékizük … - ismétlem meg a szavait. Most már új ízeket is érez, vagy mi a franc? – Micsoda egy ínyenc segg lehetsz! – csóváltam meg a fejemet, sóhajtva egy nagyot. Valaki rühell engem odafent. – Egyébként meg mi a baj a radikálissal? – nem vagyok valami nagy politikus, de semmi bajom nincs azokkal, akik felrobbantják magukat. Meg másokat. Amíg tőlem távol csinálják, áldásom rá. -Kérdezd róla őt! – böktem a fejemmel az előtte vonagló nőre. – Sokat látta. – habár, ezt sokan elmondhatják még magukról, és nem csak az itteni lányok. Nem vagyok egy szemét alak, nem rejtegetem amim van és szolgálatukra is állok, ha képes vagyok rájuk nézni. Szeretem a gyengébbik nemet, de néhánynak a fejére szívesen zsákot húznék. -Fogjuk rá. Luxus a javából. – vontam meg a vállamat. Ha valaki azt mondja, hogy pénzért dugjam meg, hát … nem zárkózom el a lehetőségtől. Habár, ez a másiktól is függ, van, akit bottal se böknék meg, ha a világ összes aranyát is kínálja. Egyébként se bírom az aranyat, nem áll jól. – Pedig pont úgy nézel ki, mint akit párszor alaposan megraktak. Ne vedd magadra, de homár fejed van. – őszintén mondom, hogy nem sértésnek szántam, sokkal inkább ténymegállapításnak. De erről nem ő tehet, hanem a szülei. Valamelyik biztos hasonlóan hülye arcberendezéssel bírt és bárhogy kérték, nem volt képes ellenállni annak, hogy tovább örökítse a génállományát. -Valami piának jobban örülnék. – mi a szart kezdjek az apróival? – Egyébként meg … élhetnék a színvonalodon. De nem ezüst kanállal a seggemben születtem és … szeretem ezt az életet! – soha meg sem fordult a fejemben az, hogy gazdag akarjak lenni. Minek? Ami kell, azt elveszem. Pénz, élet, nő … nők, tökmindegy. -Meglehet. De rohadtul remélem, hogy nem. – hagytam rá a dolgot. Fingom nincs róla, lehet valamelyik tőlem van, vagy … tőlem lesz, de ne tudjak róla, úgy a legjobb. – Csak nem hozzá küldöd a csajaid? A pénz mellé a hüvelygomba a borravaló? – vagy talán épp őt kezelte valamivel. Nem lepne meg, ha mondjuk … egy karót húzott volna ki a seggéből, vagy az aranyerét kezelte volna. Ha már olyan kurva jól él, telik arra is, nem? – Egyébként meg … nem az a lány. Azok a lányok. – javítom ki, csak a pontosság kedvéért. Épp ellenkezőleg van amúgy, a farkam inkább csodákat tesz, egyfajta … modern Jézus vagyok, csak én a farkammal teszek csodákat. Mosolyogva figyelem, ahogy szerencsétlen lányt épp valami cirkuszi artista trükkre tanítgat az egyensúlyozással. Már csak egy labdát kéne adni neki és pont olyan lenne, mint egy fóka. Csak … míg a fókát nem, őt megdugná az ember. Viszont mikor kiejti azt a rohadt nevet a száján, kiköpöm a sörömet és úgy nézek rá, mint aki a világ legrosszabb viccét hallotta volna. Jobban belegondolva, ez a helyzet. – Mi a szart mondtál? – nézek rá, majd a lányra pillantok. – Szívem, húzz vissza és szoptasd meg a kölyköd, vagy … fordítva, leszarom, menj! – intettem el a csajt, előhúzva a mellényemből az előbb eltett pénzt, és fájdalomdíj gyanánt felé dobom. -Syden, mi? Tudod, ismertem egyet. Őrült egy picsa volt. Végig néztem, ahogy porrá ég a rohadt palotájával együtt. Említette, hogy van egy testvére, de … hogy pont te. – nevettem el magamat, ahogy hátradőltem a székemben. Hát, finoman szólva sem hasonlítanak. Talán volt egy postás, előfordul. – Egyébként megdugtam őt is párszor. Ő is bőségesen … megfizetett. – vontam meg a vállam vigyorogva. Lószart, nem fizetett az semmit. A szex jó volt, de … inkább voltam egy idomított vadállat neki. Bizonyos értelemben véve, ő tett azzá, aki most vagyok.
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Okt. 30, 2017 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Darius and Elias
Röviden felnevetek első mondatait hallva, és kényelmesen hátradőlök a széken, hosszú lábait magam elé nyújtva. Cigarettát tartó kezemmel az asztalra könyökölök, és miközben le sem veszem szemem a műsorról, szinte csak foghegyről válaszolok az asztaltársaságomul szolgáló loboncos hippiszerű teremtménynek, akinek még jelenleg fogalma sincs róla, kivel is beszél. - Nem volt fogamra való a szíriai étlap, ha élhetek némi bon mot-val - válaszolom aztán röviden, igaz nem nézem ki belőle, hogy szedett volna fel annyi kultúrát, hogy értse minden szavamat. - Igazság szerint kimondottan émelyített a radikális mellékízük - teszem hozzá, aztán felvonom a szemöldökömet, és felé fordítom a fejem. - Nem igazán értem, miért érdekel téged a farkam. Hacsak azért nem, mert sajátod nincs - veszem át az időközben megérkező whiskymet, és jókorát kortyolok belőle. Úgy tűnik, ha valaki meg tudja fizetni, még az efféle helyeken is lehet kapni minőséget - nyilvánvalóan nem azt kapom, amiért a nagy átlag összekaparja az apróját. Már a bukéja is különleges: kissé tőzeges utóíz, alighanem tölgyfa hordóban érlelt - megüti a mércét, amihez már hozzászoktam századok alatt. Miközben azon morfondírozom, hogy ma éjjel az ivásnak, vagy a testi örömöknek áldozzak-e, illetőleg vegyem lehetőségként számba mindkettőt, csak fél füllel hallom asztaltársam halvány megjegyzését, hogy nem vagyok képes csendben maradni - szerintem meg csak simán a saját hangját hallja. Élek a gyanúperrel, hogy nem is teljesen beszámítható a fazon, bár ezen nem lepődöm meg. Elég fárasztó lehet folyamatosan a saját tenorját, meg hülyeségeit hallgatni, nem csoda, hogy teljesen elmentek neki otthonról. Rezzenéstelen pókerarccal nézem végig, ahogy komótosan megszámolja a pénzt, majd elteszi - és aztán ott marad, odaragadva a székhez. Türelmetlen, mégis beletörődő sóhajjal könyvelem el, hogy alighanem nem fog lekopni, aztán megjegyzését hallva cinikusan vigyorgok rá. - Szóval te is valami luxusprosti vagy, csak férfiban? - kérdezem. - Alighanem nem lehetsz kelendő, ahogy így rád nézek. Mellesleg sajnálom, de tőlem ne várj több pénzt. Nem érdekelnek a férfiak. Ez nálam nem pálya - fordulok ismét a színpad felé, ahová egy szőke nő lép fel, és irgalom istene, esküszöm, hogy ilyen hosszú lábakat még talán soha életemben nem láttam, mint most. Bármit megadnék, hogy ma este közéjük kerülhessek. - Eltaláltad, gazdag vagyok - biccentek aztán aprót, fel sem véve a kötekedését. - Legalábbis olyan színvonalon élek, amin te valószínűleg sosem fogsz. Mivel meglehetősen hosszú ideig szándékozom a városban maradni, ünnepélyesen ígérem, dobok neked némi aprót, ha látlak majd valamelyik utcasarkon - emelem kezem szívemre színpadiasan, aztán elnyomom a cigarettát, és egy újabb korty whisky után rövid, velős, és megvető kacaj szakad ki belőlem. - Ezek szerint te is valamiféle hétvégi apuka szerepkörében tündökölsz errefelé? - érdeklődöm, bár igazán nem vagyok kíváncsi a válaszára. - Mutasd, ki volt olyan igénytelen, hogy összeadta veled magát. Küldök neki egy névjegyet, a privát orvosomét. Mr. Pryce nagy koponya, képes kikezelni bármilyen fertőzést meg betegséget, amit a puszta közelségedtől elkaphatott el az a szegény lány - intem közelebb a színpadon vonagló szőkeséget, majd egy százdollárost gyűrök a bugyijába, és a nyakában lógó láncnál fogva közelebb húzom magamhoz - egészen addig, míg már egyensúlyoznia kell keményen, hogy egyáltalán a színpadon maradjon. - Ha később kedves leszel velem, nem fogod megbánni - libbentek meg előtte egy újabb bankót, de még mielőtt elkaphatná, elhúzom előle. - Mint mondtam, csak ha kedves és szolgálatkész leszel - kacsintok rá. - Ne aggódj. Egy Syden bőségesen megfizet minden szolgáltatást, ha meg van elégedve vele - engedem el a láncot, majd ismét hátradőlök, és remélem a lelkem mélyén, hogy van ebben a kócerájban valami külön helység, ahol jó alaposan megkefélhetem - mondjuk egy amolyan "isten hozott Seattle-ben" ceremónia gyanánt.
Nem kell odanézek, hogy halljam annak a rohadt széknek a csikorgását, ahogy arrébb húzza. Most aztán senki nem mondhatja, hogy nem kértem szépen, mielőtt a fejét vettem. Az ember manapság már nyugodtan sem ülhet egy sztriptízbárban anélkül, hogy valami gyökér meg ne zavarja. Fáradt sóhaj hagyja el a szám, ahogy kifújom a cigaretta füstöt, mikor leteszi a székre a seggét. - Ott kellett volna maradj. Szívességet tettél volna vele mindkettőnknek. – de leginkább magának. Akármi is vette rá arra, hogy betegye a lábát oda, jobban tette volna, ha ott telepszik le. Építhetett volna magának egy atombombát … csinálhatta volna azt a sok szarságot, ami mostanában divat ott. Néha félfüllel figyelem a híreket, ha elég hangos a tévé. – Mégis közelebb van hozzám a farkad, mint hozzá. És, ami még rosszabb, elkussolni sem tudsz. – ez az egyik legrosszabb tulajdonsága az embereknek. Nem véletlen, hogy ilyen jól kijövök a némákkal és halottakkal. Azok kussolnak és nem basszák el a napomat. A szavait hallva először csak meglepetten ráncolom a homlokomat, majd néhány pillanattal később mosolyogva fordulok felé. Az asztalon lévő bankjegyeket felveszem, majd figyelve arra, hogy az arcába fújjam a füstöt az újabb slukk után, lomhán számoltam meg, majd süllyesztettem a mellényem zsebébe. - Ennél kissé drágább vagyok, pajtás. – vontam meg a vállamat. Általában meg kell ölnöm valakit a pénzéért, vagy esetleg valamelyik hozzátartozóját. Nem vagyok telhetetlen, az ingyen pénzzel sincsen különösebben nagy bajom. - Remélem a hölgyekkel nagylelkűbb leszel. Légy úriköcsög, ha már ide tévedt a sápadt fehér segged! – ami egész nyugodtan tovább is állhatna, mielőtt kidekorálom a széke egyik lábával. Szerencséjére ritka barátságos kedvemben talált. A beöntése előtt meggyónhatja a bűneit. - Szóval … - mondtam, hagyva egy nagyobb szünetet, ahogy kortyoltam a sörömből. - … új vagy itt, mi? Miért nem valami sznob klubban üldögélsz, valaki más estéjét elcseszve? – csak futólag pillantottam oldalra, őszinte érdeklődéssel. Ha már mindenképp az én estém vette célba, szeretném tudni az okát. – Lerí rólad, hogy egy gazdag kölyök vagy. Ilyen pofával … - ilyen pofával nem sokáig húzná az én világomban. Habár, mentségére szóljon, az én világomban senki nem húzza sokáig, aki nem én vagyok. – Elvesztek a szüleid és gondoltad itt megtalálod őket? Végül is … a legtöbb csajnak van kölyke. A büszke apukákat viszont nem itt találod. – sem azokat, akik itt lettek azok, sem a másik oldalt képviselik. Valamiért a köztudatban nem él túl családbarát kép az ilyen klubokról, amit nem értek. Ha aukciót rendeznének a sok kölyökre, aki az itt melózó lányoktól van, két nap alatt meggazdagodnának. Habár, ritka nagy hülyének kell lenni, hogy valaki pénzt dobjon ki egy gyerekre. Csinálni sajna könnyebb, mint elviselni.
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Okt. 28, 2017 4:34 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Darius and Elias
Mutasson nekem bárki egy olyan, magát kemény és tökös férfinak tartó hímneműt, akinek legtitkosabb álmai között nem szerepelnek tabukat döntögető vágyak: egy édeshármas két nővel kiegészülve, kötöttségek nélküli élet, egy kupleráj kurváinak fülledt ölelése, vagy épp egy sztriptízbár szemet gyönyörködtető látványosságai. Ha van valami, amiért a modern időket jobban frekventálom a régmúltnál, akkor pontosan ezek a lehetőségek azok, én pedig ki is használom a helyzetemet, amit a vagyon és befolyás teremt. Egyrészt nemtörődöm módon, és könnyűszerrel megveszem magamnak az élvezeteket, másrészt szinte végkimerülésig bepótolom hosszú századok mulasztását, amikor nélkülöznöm kellett az élet ilyentén szórakozásait, és búfelejtéseit. És természetesen van az efféle helyeknek még egy hatalmas előnye: hogy a magamfajta bátran olthatja szomját, és elégítheti ki nem csak az alfelét, hanem az étvágyát is. Ezek a nők szokva vannak a perverzió minden létező fajtájához - hogy ez bilincs, korbács, vagy éppen a nyakuk harapdálása, addig nem számít, míg jól megfizetik őket. Pénzért minden vehető - szerelem, kéj, és hallgatás is. Nem tudom, létezik-e klasszikus recept a sztriptízbárokra, de a hely, ahová most belépek minden sztereotípiának megfelel. Tulajdonképp bármerre is jártam a világban, a mámor világának épületei mindenhol nagyjából egyformák voltak, mintha csak valami kéjgyár futószalagjáról gördülnének le egymás után - a változatosságot mindenhol csak a lányok különbözősége jelentette. Az északi országokban világos bőrű, szőke és hűvös szépségek igyekeztek elvarázsolni a férfiakat bájaikkal, és a jeget rajtuk csak egy-egy szemrevalóbb férfi, vagy egy-egy vaskosabb bankóköteg volt képes megtörni, míg a mediterrán országokban a fekete hajú, tüzes tekintetű nők hozták lázba a férfinépet, és sokszor mindenféle külön díjazás nélkül is megmutatták a bennük rejlő parazsat - néha akár műsoron kívül, egy kis mellékszobában is. Igazából úgy hiszem, hogy azok a férfiak, akik sosem élhetnek az élet adta ilyenféle örömökkel, és rejtett vágyaikat az internet előtt kell hogy kiéljék, valójában egy kutyára hasonlítanak, aki ellopja a húst a gazda ebédlőasztaláról, aztán bűnbánatában lepisili a szőnyeget. Megállok a bejáratnál, végighordozom a szemem a helyiségen. Szemben, a színpadon épp egy fekete hajú lány ad műsort, és igyekszik úgy forgolódni, hogy látható legyen minden bája, ami férfiszemnek ingere, míg a hangosan dübörgő zene szinte a dobhártyámat püföli. A termet már-már láthatóan belengő dohányfüstön át is érezni lehet az alkohol illatát, és meglehetősen lengén - vagy épp toplessben - sürgölődő pincérlányok szolgálják ki a vendégeket, bár ők nyilván csak az étel- és italfogyasztás terére korlátozzák kínálatukat. Mint rávilágítottam már, alighanem az efféle helyek ekvivalens mivolt a okozza, hogy pontosan két másodperc alatt sikerül rátalálnom a tekintetemmel a színpad előtti fő asztalra: ott azonban már terpeszkedik valaki, ráadásul úgy, mint aki igencsak itthon érzi magát ezen a helyen. Nekem viszont eszem ágában sincs lemondani arról a privilégiumról, hogy premier plánból nézzem végig a lányokat - olyasmi ez, mint mikor az ember ebéd előtt végighordozza tekintetét a tálaláson, hogy már az meghozza az étvágyát. Így hát egy másodpercig sem gondolkodom, odalépek az asztalhoz, és a nem éppen szívélyes invitáló szavakat tökéletesen ignorálva kihúzom a másik széket, hogy kényelmesen helyet foglaljak. - Arrafelé már jártam - válaszolom röviden, mikor egyenesen Ázsia egyik legtávolabbi, és legelmaradottabb országába szándékozik száműzni. - És eszem ágában sincs a te társaságodat keresni. Az övét jobban értékelem - mutatok fel a színpadra, aztán rá sem pillantok többé a fickóra. Igazából az az egy másodperc, míg magáénak mondhatta a figyelmemet, tökéletes képet festett róla: csirkeszárnyak, és sör. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy egy magamfajta - a kiélesedett érzékek ajándékaképpen felismerjük egymást - hogyan süllyedhet ilyen mélyre. Effajta igénytelenséget utoljára vérfarkasok között láttam. Azoknak tényleg mindegy, és boldogan dagonyáznak az slamposság mocsarában. - Whiskyt. Tisztán - adom le kurtán a rendelést a szinte azon nyomban elém perdülő pincérlánynak, majd a zsebembe nyúlok, és anélkül, hogy asztaltársamat egy pillantásra méltatnám, néhány bankjegyet húzok elő kabátom belső zsebéből, és az asztalra dobom. - Nevezzük fájdalomdíjnak. Fogd, és keress másik asztalt - kotrom elő cigarettámat, és élvezem az első slukk semmi mással össze nem hasonlítható füstjét. Új fiú vagyok a városban, talán ebből kifolyólag nem akarok azzal kezdeni, hogy megfogom, és nemes egyszerűséggel én magam rakom arrébb. Az összeg, ami az asztalon hever, nekem mit sem jelent - akár az orromat is belefújhatnám. Egy hozzá hasonló alaknak viszont alighanem egy hétig is elég lehet a dorbézolásra.
Ez kéne legyen minden férfi természetes élőhelye. Felfordul a gyomrom, ha belegondolok abba, hogy néhányan képesek önként kasztráltatni magukat azáltal, hogy családot alapítanak. Mi haszna van annak? El kell viselni egy nőt, a gyerekekről már nem is beszélve, akik szó szerint semmire sem jók. Nem, nem vagyok valami nagy családpárti. Nem csoda, hogy a legtöbb sztriptízbárt látogató fazon általában házas. Önként felhúzták a gyűrűt az ujjukra, ezzel lényegében ivartalanították magukat, úgyhogy nem maradt számukra más, mint a látvány. Ha többet akarnának, akkor nem itt ülnének és néznének, hanem valamelyik sarkon keresnék a pénzért megszerezhető boldogságot. De ők itt vannak és csak csorgatják a nyálukat. - Hé, Rose! Még két sört, és a csirkeszárnyból is hoz! – állítottam meg a mellettem elhaladó pincérnőt, a mellényemből előhúzott bankókat ejtve a tálcájára. Kis túlzással kijelenthető, hogy a napjaim nagy részét itt töltöttem. Valahogy sokkal jobban éreztem magamat itt, mint Hayley üvöltő gyerekével. Az egyezségünk úgy szólt, hogy letépem azok fejét, akik utánuk kérdezősködnek. Beköltözni és velük lenni a nap nagyrészében azonban … nem épp az, amire vágynék. Ahogy ők sem. Mindenki azt csinálta, amit szeretett volna. Hayley el van a kölykével, én pedig felfedezem Seattle női lakosságát. Kellemes meglepetés, hogy mégsem olyan rondák, amikről szóltak a pletykák. Kényelmesen dőltem hátra a székben, szívva egy slukkot a cigarettámból. Az egész hely olyan volt, mint egy gázkamra, de ügyeltek arra, hogy a fények elég vakítók legyenek, hogy az ember még az egész helyet beborító füstfelhő ellenére is lássa a lényeget. - Nem tudom mit akarsz, de elfoglalt vagyok. – szólalok meg, mikor megérzem a mögém lépő férfit. – Keress egy másik asztalt, jó messze tőlem. Egy másik országban, mondjuk. Azt mondják Szíria gyönyörű hely ilyenkor. – nem néztem hátra, nem érdekelt, hogy ki az a gyökér, aki elakarja rontani a napomat. Késő van már ahhoz, hogy mások bajával foglalkozzam. Vagy épp … túl korán? Tököm se tudja, egy ideje már itt vagyok.
Kezdőlap
//
