Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Eleanor Rowland

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 30, 2016 2:28 pm
Ugrás egy másik oldalra
Eleanor Rowland
nomen est omen

35

numb  

mystic falls  

Scarlett Johansson

witch

Lea, Nora

Ügyvéd

keresett


Születési idő, hely   1981. May. 13. - Brüsszel
Első átváltozás   -
Család   Thomas B. Rowland, az apám. Idegen számomra. Az ő vérének köszönhetően vagyok felruházva természetfeletti erőkkel. (talán élő)
Elizabeth K. Rowland, az anyám. - (✝) Neki köszönhetően lettem olyanná, amilyen most vagyok.
Mike Rowland, az öcsém. - (✝)
Diana Foster, a legjobb barátom /volt/. A testvéremként gondolok rá.
Bryan Foster, a támogató, a segítő. Szinte olyan, mintha családi kötelék feszülne közöttünk.

 

- Ahogyan az már lenni szokott, gyermekfejjel sok részlet, indíték teljességgel homályosnak tűnt fel előttem, és emlékezetem sokáig megőrizte ezt a homályt annak ellenére, hogy az évek múltával a tapasztalatom és a világról szerzett ismereteim már lehetővé tették volna, hogy összeillesszem az addig zavaróan különálló eseményeket a hozzájuk tartozó mélyebb indítékokkal és baljós előjelekkel. Mégis, hosszú ideig valami önfeledt, öntudatlan makacssággal ragaszkodtam ezekhez a fehér foltokhoz, a gyermeki ártatlanságom utolsó bástyáihoz. Minden háló keresztül szőtte a másikat, csak naivan elfordultam, még akkor is, mikor elém tárult a valós igazság. A történetem szálai lassan értelmet mutató mintázattá állnak majd össze. Idővel...

Anyám 1989-ben jutott orvosi álláshoz Brüsszel mellet, egy kisebb, alig ismert laborban, miután a doktora, Mr. Caroll idős kora és egyre komiszabbá váló reumája miatt már nem tudta ellátni a praxisát. A családommal - apámmal, és az öcsémmel - mit sem sejtve éltük boldog életünket mellette. Északról költöztünk Brüsszel szegletébe azon év júliusában, amikor az anyám békétlen időszaka megkezdődött.

Az első naptól kezdve foglalkoztatták a képzeletem a fejében megszületett lények és azoknak hangjai, amin gyakran esténkén szólt hozzám, vagy kiabált az apámmal. Az épületek a lombok megszokott sűrűjét megtörve nyúltak büszkén az ég felé: szebbek voltak bármely emberi kéz által alkotott dolognál, amit addig alkalmam volt megpillantani. Lassan beilleszkedtem az iskolába, és próbáltam mindig otthon hagyni azt, ami odavaló. Ott megismerkedtem Dianaval. Elválaszthatatlanul ragaszkodni kezdtem hozzá. Mikor együtt voltunk azt éreztem, hogy az életem képes megváltoztatni csupán a jelenlétével. Éltem azt, amit a hozzám hasonló diákoknak kellett. Az öcsém még óvodás volt, mikor hazafele érve az egész utcát ellepték a rendőrök, és anyámat lecsukták. Apám egy hétre kórházba került és 6 cm-es repedést fedeztek fel a koponyáján. Ezt követően hagyott el minket, és azóta sem tudok róla semmit.

Családunk egyébként ezt követően még nehezebben rendezkedett be a kényelmes és tágas házikóban. A csend időnként képes lett volna meggyilkolni. És elégedettségemet csak fokozta, hogy anyám az emeleti szobát utalta ki nekem és az öcsémnek, ahonnan tökéletes rálátás nyílt az egész környékre. Az ablakomból szemmel tarthattam a poros utat, egészen onnantól kezdve, hogy a dombok közül bekúszott Brüsszel magas épületei közé, addig, míg csak el nem tűnt az erdő fölé boruló fái között. Fontoskodó felelősségérzettel néztem végig napjában többször is az úton, gyakran az öcsémmel sétáltam, időnként Dianat hívtam magammal, vagy csak az ablakomban ücsörögtünk. Egy idő után persze eluntuk, hisz soha nem történt semmi azon kívül, hogy egy-egy autó, vagy motor kereke fájdalmasan végignyikorgott az úton. Amíg anyám esténként gyalog neki nem vágott annak az útnak...

Pár nap után kezdtem mind inkább arra a megállapításra jutni, hogy követnem kell és meg kell tudnom, hogy mit csinál egész nap abban a laborban, hogy sem az öcsém, sem én nem kellünk neki azon túl, hogy esténként kántáljon a szobánkban. Egy korombeli gyerek (vagy fiatal felnőtt) azt hiszem megbolondult volna abban a percben, ahogy elém tárult a látvány. Dianat sokszor csaltam magammal. Ő volt az egyetlen, akinek beszélni tudtam anyám sötét foltjairól. Meglepően jól viselte. Talán még nálam is jobban.

Dianaval sok közös volt bennünk, mégis rendkívül ellentétes karakterekként mozogtunk. Talán éppen ezért idomultunk egymás mellett annyira tökéletesen. Őt tekintettem a családomnak. Ő, és az ő családját. Nem mintha beilleszkedhettem volna bármikor is. Mégis követtem a vonalukat. Bryan lábnyomaiba tettük a mi talpaink, mintha elérhettünk volna hasonló magasságokig. Ügyvédek! - igen, azzá akartunk válni. Miután gyermekfejjel megannyi vád, és ujjal mutogatás ért, a háttérben ez volt bennem az indító láng. És persze vonzóvá vált megmutatni a világnak, hogy lehetek olyan éles elméjű és sziporkázó, mint egy Foster!

Végül bejutottam a laborba. Szörnyűségeket éltem át, és mikor azt hittem a látvány a legsúlyosabb, rájöttem, hogy korántsem. Rengeteg tőlem fiatalabb, és idősebb ember fellógatva, megkötözve, bezárva egy kisebb börtönszerű szobába. Mindig sejtettem, hogy anyám árnyai valósággá válnak egy nap, de arra nem gondoltam, hogy Ő teremti meg a démonait. Azzal nyugtattam magam, hogy elgondoljam, miféle emberek lehetnek ők, és biztosan okkal vannak ott, ahol. Végül megláttam anyámat, ahogy démoni nevetéssel egy fiú hátában volt könyökig. Akkor már tudtam, hogy nem az ott lévő emberekkel van a baj. Mit tehettem volna? Mégis csak az anyám volt, aki operált.
Milyen különös életet élhetnek azok az emberek, akik normális családban nőnek fel...

A valóság azonban csakhamar bekopogtatott ebbe a meddő képzelgésekből emelt kastélyba, amikor anyám észrevett és nekem támadt. A fiú ébren volt, a tulajdon öcsém feküdt a fémlapon. A sikolyom betöltötte a termet és a szike, amit anyám hevesen a kezében tartott, a hasfalamba landolt. Végül ő volt az, aki elvágta a torkát előttem. Felszínes nyugalommal siettem az öcsémhez, aki az asztalon nyögött és próbáltam elállítani a hátából ömlő vért. Tudtam, hogy helyesen cselekszem, hiába patakzottak a könnyeim. A férfias higgadtság látszatának adózott, miközben én magam anyámhoz hasonlóan – ha nem jobban – vérben fürödve kerestem a helyem. A testvérem nem kelt fel többé. Ott, abban a hűvös, sötét falak között végzett kísérletek alatt elhagyta magát. Ott hagytam őket.  Nem voltak őrök, nem volt riasztó, nem volt semmi.

Ami ezután következett, gyakorlatilag várható volt.

A fehér kavicságy csak itt-ott tűnt elő a keménnyé taposott sötétbarna földből, mint hiányos fogsor, amely erőtlen, torz vigyorral üdvözli az érkezőket. Végig lépkedve azon sietek haza, egy hosszú, sötét nap után. De a küszöbön megtorpanva veszem tudomásul, a verandán ácsorgó rendőröket, amint rám várnak...

Évek múltával bebizonyosodott anyám bűnössége, és az önvédelem bélyegével rám nem várt súlyosabb rovás. Kiderült, hogy anyám természetfeletti jelenségek sorát fedezte fel az otthonunkban, és a vallásossága miatt képtelen volt feldolgozni, hogy talán Mike boszorkány legyen. Arra nem gyanakodott, hogy nagyanyám után én örökölhettem a képességet. Ha tudtam volna, hogy emiatt képes bántani az öcsémet, sosem használtam volna az erőmet. Ahogy nőttem, úgy tisztult a kép. Apám talán épp olyan erőkkel bírt, mint én. Ez lehetett az oka, hogy elmenekült. Csak két fontos dolgot hagyott hátra, az őrült anyámnak. Az öcsémet és engem.

Elégnek kellene lennie a pecsétnek, mint a nő, aki végzett az anyjával, de újabb bélyeget nyertem a homlokomra. A szégyenfolt, mit a családom ejtett rajtam örökké kísértett. A napvilág előtt sosem derült ki az igazság, hogy az anyám miért gyilkolta meg a fiát és próbálta megölni a tulajdonlányát is. Soha, senki nem tudta meg, hogy a természetfeletti volt az ok. És persze, mikor azt hinnéd, hogy véget érhet, hogy talán lecsukódhat a fejezete ennek a rémálomnak, bekerül a képbe két gyilkosság. Erőteljes hasadék a szíveden...

Kézzel fogható bizonyítékokat találtak rá, hogy Diana volt az elkövető. Olyan érzéssel keltem, - feküdtem, mint aki csupán élettelen. Diana volt az egyetlen kötelékem a külvilággal. És persze a sármos bátyja, Bryan. (De,.. ha elmondod neki, hogy így neveztem, kivégezlek. Nem viccelek.) Mindig csodáltam a kettejük kapcsolatát. Igazi testvérekként nőttek fel a szemem előtt. A csodálatom alapjául szolgálhatott, hogy én elvesztettem az enyémet.

Üvöltve, szinte már hústépően kapaszkodva ragadtam meg hűvös ujjait, miközben épp elráncigálták előlem Őt. Ott álltam, tétlenül, és néztem, ahogy a legjobb barátomat elhurcolják előlem. És, ami a legjobban fáj, hogy elhittem, .. talán a mai napig elhiszem, hogy Ő tette.

Eltelt egy hét. Két hónap. És még három nap, hogy felvettem a telefont Bryannek. Felajánlotta, hogy dolgozhatok mellette. Elfogadtam. Mi mást tehettem volna? A néném fogadott magához. Vele éltem, de tudtam, hogy többre vagyok hivatott és kapaszkodnom kellett az egyetlen kapcsolatomba, amit nem rombolt még darabjaira a világunk.

Nyolc évet húztam le mellette, mikor bejelentette, hogy elhagyja Brüsszelt. (Rengeteget tanultam tőle. Egy bizonyos idő elteltével rádöbbentem, hogy elengedhetném a kezét, és a magam útjára léphetnék. Még sem tettem. Talán azért nem, mert nem akartam együl maradni.)
- Nem sokkal előtte váltam meg Penryn nénémtől. Tovább tartott a gyászidőszak, mint gondoltam. Ha az ember végig megy egy temetésen, majd egy újabb és újabb bukkan fel az életében, már azt képzeli, hogy márványra szabott képpel képes tűrni azokat. De végül kiderül, hogy ez nincs így...

Az utóbbi napokban, hetekben végül elhatároztam, hogy nem hagylak elveszni. A sarkamra állok, és a szemedbe mondom, hogy szükségem van Rád, Bryan. Te maradtál nekem. Egyedül Te. Mi lennék, ha lemondanék róla, hogy a közeledben lehessek?






A hozzászólást Eleanor Rowland összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 30, 2016 7:33 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Bryan L. Foster
Eleanor Rowland Tumblr_inline_oes899D2Hj1utzj8e_500
Keresem :
■ my girl on the fire
Eleanor Rowland Tumblr_ocqqi45N831vr5m5eo1_250
Tartózkodási hely :
■ actually - mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one



A poszt írója Bryan L. Foster
Elküldésének ideje Pént. Dec. 30, 2016 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra
Gratulálunk, elfogadva!  
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!

Kedves Eleanor,
Először is: köszönöm szépen a türelmedet. Személy szerint nagyon vártam, hogy neki tudjak esni a lapodnak, de telefonról nem az igazi elfogadást körmölni. tongue
Szóval-szóval... adott egy gyönyörű nő, és mögötte egy rendkívül érdekes, drámai történet... annak örülök, hogy nem ragadtunk le a "tartalom nélküli" sztorinál, nem kerültek klisék a történetedbe, engem minden szempontból lenyűgöztél ezzel a lappal! 31 Kaptál egy alapot, és ezt hoztad ki belőle... máris kellemes volt a csalódást. :szeri: És én még azt hittem, hogy a legjobb barátnőd bűne lesz a legnagyobb családi dráma az életedben... sikeresen rácáfoltál. Egyszerre szívfájdító, drámai és gonosz az, amit az anyád művelt, és az egészben a legrosszabb, hogy ez egy számodra rendkívül fontos ember életét követelte.
Nem akarlak tovább itt tartani, már engedlek is utadra. Hamarosan ismét találkozunk, kedvesem. Wink Jó szórakozást, és jó játékot! 40

Vissza az elejére Go down
 

Eleanor Rowland

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Benjamin Rowland
» Eleanor Tomlinson
» Eleanor Hammond
» Eleanor Bentley
» Eleanor lakása

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Boszorkányok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •