Kedves Kay,

igazán gyönyörű arcod lett neked is és kíváncsi voltam, hogy miként fog találkozni a két hasonló kinézet, de talán mélyen legbelül teljesen más személyiséggel rendelkező személy élete. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog még a hasonlóságnak köszönhetően történni, mivel sok érdekes dolgot ki lehet ebből majd hozni, ahogyan ezt az et-éd is sugallja.

Nagyon tetszik az, ahogyan fogalmazol. Gyönyörűen festetted le azt a képet is, amivel indítottál. Már azzal megnyertél magadnak, viszont amivel teljesen megvettél az az a mozzanata volt az et-édnek, ahogyan tűzet is „felöltöztetted”. Érdekes volt látni, hogy egy dologra mennyi minden ráhúzható és mennyire igazad van. Sokan talán ezen el se gondolkoznak, hogy a tűz mit szimbolizálhat, de te ezt is remekül megragadtad. Az pedig különösen érdekes volt, hogy miként is szőtted magad köré a druidák történetét. Érdekes volt olvasni, hogy neked köszönhetően maradtunk életben páran, ahogyan azt is látni, hogy Delmarral milyen volt a viszonyotok. Biztos vagyok abban, hogy sok megbeszélnivalótok van és még sok meglepetéssel fogtok szolgálni nekünk, ahogyan talán más druidák is meg fognak lepődni, ha meglátnak téged.

Be kell vallanom, hogy sajnáltam azt, hogy ilyen hamar véget ért az et-éd, mert még szívesen olvastam volna. A fogalmazásmódod csak úgy olvastatja magát, de nem is szeretném tovább húzni az időt, mert már biztosan nagyon várnak rád!

Gyorsan foglalózz, aztán mehet is a játék! Jó szórakozást kívánok!  

 
- Tudod, nemrég azt mondták nekem, hogy annyi életet élünk meg, amennyit csak akarunk. S ha közben emlékezünk mindenkire, akik voltunk, akkor nem lehet baj. - A hátamon feküdtem, a fekete égen sorakozó csillagokat bámultam. A mellettem ropogó tűz melengette a vállam, néha egy-egy szikra ki-kicsapódott a földre, de már nem ijedtem meg tőlük. Kislánykoromban pusztító eszközként tekintettem a tűzre, ma inkább csodáltam, láttam a benne rejlő erőt, titokzatosságot. Egyszerre volt életet adó, óvó, féltő, viszont egyben pusztító, dühös, akaratos, hatalmas. Mint amilyen én is akartam lenni. - Te hiszel ebben? Lehetünk annyira erősek, hogy a miénk lehessen az örökkévalóság? - A hasamra fordultam, Delmar karjára könyököltem, kíváncsian várva a válaszát pislogtam rá. Mintha az életem függne attól, mit mond. - Szerintem igen. Csinálhatnánk úgy, hogy senki se tudja meg és akkor mindent megvalósíthatnánk, amit elterveztünk. - Még találkoznunk sem lett volna szabad, a társaim szemében főbenjáró bűn lett volna, ha megtudnák kivel akarok világot látni, elmenni azokra a helyekre, amelyeken ő már jártak, míg én csak hallottam róluk. A jövőnek nem voltak szép kilátásai, napok óta azon gondolkoztam, hogyan tehetném elviselhetőbbé. Annak előrejelzése, hogy elveszíthetem Delmar-t és mindent, amim most volt, megrémített. Hogy árulhatnám el őt? És hogyan fordíthatnék hátat azoknak, akik otthont adtak nekem?
- Nivah, Jenson, Janey... félnek tőletek. Ellenetek akarnak tenni. - Egy sóhajtással bukott ki belőlem az a pár szó, amit titkolnom kellet volna, sőt, amiben segédkeznem kellett volna. Ez volt az ügy, amit nem lett volna szabad elárulnom. - És nem tudom, mit mondjak nekik, amivel meggyőzhetném őket arról, hogy nem vagytok veszélyesek.

---

Azok voltak. A boszorkányok ki akarták irtani a druidákat és én nem voltam képes mást elültetni bennük, minthogy ez a természet törvényei ellen való lenne... ne halál, hanem hosszú, akár örökké tartó álom legyen a büntetésük. Biztos voltam abban, hogy egyszer majd történik valami, ami felrázza őket a rájuk szórt kómából, végül ezért döntöttem amellett, hogy feláldozom a személyt, aki mindennél és mindenkinél fontosabb volt nekem. Ha hagyom, hogy ébren maradjon, meghal: a társaim megölték volna, nem akarták betartani az elrendezett alkut. Féltek tőle és okkal, de én nem veszíthettem el végleg. Évszázadokon keresztül cipeltem magammal ezt a terhet és nemrég eljött az ideje, hogy új fejezet kezdődjön az életemben. A lány, akivel egy arcon osztoztam, megszületett, jelezve, hogy eljött az idő: a druidák nemrég magukhoz és Delmar is túlélte. A hozzá küldött férfi darabokban végezte és én mosolyogva állapítottam meg, hogy ő az egyetlen, aki a nevem említésére így reagálna. Épp itt volt az ideje, hogy ismét találkozzunk, küldöncök, közvetítők nélkül, ám az elengedhetetlennek tűnő titkok társaságában.