Amikor elkezdte mesélni, mi történt vele, már tudtam, hogy nagy eséllyel ugyanazzal a bandával van dolgunk. Legalábbis jó lett volna pontot tenni az ügy végére. Az elrablás stimmelt, az elhagyott épület, ahol fogva tartották stimmelt. Napokon át volt bezárva, megkötözve, ahogy a többi lány is. Túl sok volt az egyezés. Miss Noiret azon szerencsések egyike volt, aki túlélte a nem kívánt erdei kiruccanást. Nem mindenkinek volt ekkora mákja.
-Elengedték? - kérdeztem vissza meglepetten. Ahogy azt is furcsáltam, hogy egyszer sem bántalmazták a fogvatartás ideje alatt.
-Ez figyelemreméltó. - állapítottam meg magamban, mivel eddig ilyen tudomásunk szerint nem történt. Az elrablott nők kivétel nélkül súlyos sérüléseket szereztek. A csont és bordatöréstől a különféle fejsérüléseken át a csonkolásig minden előfordult. Az egyetlen túlélőnek, Miss Black-nek egy szerencsés pillanatban sikerült megszöknie. De ő is hónapokat töltött kórházban, mire nagyjából helyrejött. Elgondolkodtam. Lehet, hogy ez egy másik banda? Túl sok az egybeesés, hogy más legyen. Az is eszembe jutott, hogy előfordulhat, menet közben az elrablók módszert váltottak. De miért kockáztatnák azt, hogy a túszuk leleplezze őket. Gondolataimból a lány kérdése rázott fel.
-Igen, úgy gondoljuk - már ha ugyanarról a bűnbandáról van szó, hogy nem ön az első áldozatuk. - magyaráztam a lánynak. Miközben beazonositottam a térképen azt a helyet, ahol az autója deffektes lett. Újabb egyezés. A többi áldozatot is nagyjából innen hurcolták el. Érdekesnek tartottam a helyválasztást. Az út és a pihenő mellett húzódó erdő rémtörténetekről híres. Rengeteg megmagyarázhatatlan állattámadás történt ott az utóbbi évtizedekben, ezért akinek van egy kis esze messze elkerüli azt a környéket. Az átutazók pedig igyekeznek nem megállni. Talán pont ezt akarták kihasználni az emberrablók is, gondolva, hogy úgy sem merészkedik arra senki.
-Mondja csak...visszatalálna arra a helyre, ahol fogva tartották? - kérdeztem kíváncsian. Sajnos Miss Blacket hiába kérdeztük, nem sok használhatót tudott elmondani.

A lány zaklatott volt, ezért egy csendes, nyugodt helyre volt szükség. Az egyik félre eső iroda pont üres volt, tökéletesen megfelelt. Miután bementünk és leültünk, hagytam, hogy belekezdjen és elmondja a problémáját. A kis barnára figyeltem, egészen addig míg észre nem vettem, hogy egy fej tapad az üvegre és kíváncsian bámul befelé. Miután leengedtem a reluxát és minden zavaró tényező elhárult, ismét a lányra figyelhettem. Kicsit őt is kizökkentette a kölyök intenzív érdeklődése, de hamar felvette újra a fonalat és folytatta a történetét.
-Elrabolták? - kérdeztem vissza meglepődve. Hirtelen komolyabbnak tűnt az ügy, mint amilyennek elsőre gondoltam. Azt hittem, hogy a szokásos bajkeverő kishúg esetével lesz dolgom, aki rossz helyen volt rossz időben és most bajba került. A kicsike viszont arról beszélt, hogy ismeretlenek akarata ellenére napokon keresztül egy raktárhelyiségben fogva tartották. Ahogy hallgattam őt, eszembe jutott az a másik hét, hasonló eset, amit az elmúlt három hónapban jelentettek. A lány elmélete szerint a valódi célpont nem ő, hanem Michelle nevű húga lett volna. Ahogy kivettem a szavaiból nem ismerte vagy legalábbis nem ismerte fel a fogva tartóit és ötlete sem volt, mit akarhattak a testvérétől. Elgondolkodtam, mert amikor kimondta a húga nevét, ismerősnek tűnt. Úgy emlékeztem, hogy máshol is felmerült a Michelle név. A legutóbbi áldozat, Carole Black is azt állította, hogy az elrablói mindvégig Michelle-nek szólították. Lehet, hogy csak véletlen, de az is elképzelhető, hogy van kapcsolat az esetek között. A kis barna már így is elég ijedt volt és láttam rajta, hogy aggódik a testvéréért, ezért úgy döntöttem, egyelőre nem említem meg neki a hasonlóságokat.
-Értem. Szeretne feljelentést tenni ismeretlen tettesek ellen? - kérdeztem, majd elővettem egy papírt és egy tollat, hogy feljegyezzek pár dolgot.
-Rendben. Akkor kezdjük az elején. - javasoltam.
-Szeretném, ha részletesen elmesélne mindent. Merre járt? Hol támadtak magára? Mi mindenre emlékszik a fogvatartás napjairól? - tettem fel sorban a kérdéseket.
-Gondolok arra mint hangok, szagok. Esetleg látott-e valami ismerőset? Jellegzetes építmény vagy táblát a környéken? - soroltam segítségképpen. Fontos volt, hogy mindent elmondjon, ami csak eszébe jut. Egy egyértelműen felismerhető épület alaposan leszűkítené a keresési területet. Hagytam időt neki, hogy átgondolja a dolgokat. Minél több minden az eszébe jut, annál jobb. Közben elővettem egy térképet az egyik fiókból, amit széthajtottam, majd leterítettem közénk az asztalra. A válaszai alapján be akartam azonosítani azt a területet, ahol fogva tartották. Ha ez meglesz, a helyszínen bizonyára több nyomot találunk majd ami akár elvezethet az elkövetőkhöz.

Egy új ügy, egy elszabadult vámpír, egy bosszantó spanyol újságírónő, egy szétdúrt iroda, és Richard haszontalan öccse....még 10 óra sem volt, de már jól indult a nap. A pultnál egy csinos barna várakozott. A kölyök felajánlotta neki a segítségét, de a kicsikét nem győzte meg. Valahogy nem csodálkoztam. A lány elárulta a nevét, egész franciásan hangzott.
-Örvendek. Renn Kramer. - mutatkoztam be én is. Végignéztem rajta, szemmel láthatóan zaklatott volt és segítségre szorult. Elég kétségbe lehetett esve, ha még fizetett is volna azért, hogy foglalkozzanak az ügyével. Kicsit meglepett, hogy pénzt ajánlott, de fel sem merült, hogy elfogadjam. Szépen nézett volna ki...
-Arra nem lesz szükség. - jegyeztem meg.
-Jöjjön velem. - tettem hozzá. Előre nyújtottam a karomat mutatva az utat merre menjen. Más helyzetbe a saját irodámat ajánlottam volna fel, de a kíváncsi firkásznő reggeli akciója után nagy volt ott a felfordulás. Talán jobb volt, ha máshová viszem. Bekísértem az egyik szabad helyiségbe. Benyitottam, körülnéztem, nem volt bent senki. Tökéletesen megfelelt a célnak.
-Foglaljon helyet. - mondtam becsukva magunk mögött az ajtót. Megvártam, mig letelepszik a székre, majd vele szembe én is leültem. Az akta, amit a főnök irodájából hoztam el, még mindig nálam volt. Lazán félrelöktem, mondván később majd foglalkozom az üggyel.
-Szóval..Miss Noiret...azt mondja, hogy a húga élete veszélyben van... - ismételtem az utolsó mondatát. Ez sok mindent jelenthetett. Az önfejű, lázadó kishúgtól kezdve a komoly, életveszélyes fenyegetésig bármit.
-Kérem mesélje el, miről van szó. - dőltem hátra a székbe, mellkasom előtt keresztbe fontam a karjaimat és vártam, hogy a lány nekikezdjen. Épp csak kicsit feljebb emeltem a tekintetemet. Ekkor vettem észre kicsi Richardot az ablaküvegre tapadva, aki menet közben visszajött a parkolóból. Kicsit csalódott volt, amikor a liftből kilépve nem találta a kis barnát. De abban a percben visszatért az életkedve, amikor felhomályosították, hogy Miss Noiret még mindig az őrsön van. Vigyorogva kopogtatott be az ablakon. Próbálta felhívni magára a lány figyelmét és pótolni a hiányosságát. Tenyerével az üveglapra tapasztotta a névjegykártyáját, amit alig fél perce egy füzetsarokból gyártott. Ott virított rajta, jól láthatóan a kölyök telefonszáma is. Úgy tűnt a kislány szerzett magának egy rajongót.
-Elnézést egy percre. - álltam fel az asztaltól, az üveghez léptem, egy laza mozdulattal lehúztam a reluxát. Mielőtt eltűnt volna a műanyag függöny mögött még elkaptam, ahogy a főnök morcos képpel mögé lép, ráüvölt, nyakon csapja és visszazavarja a pulthoz. Mélyet sóhajtva sétáltam vissza az asztalhoz, leültem, majd érdeklődve vártam, hogy a kis közjáték után Miss Noiret belekezdjen a történetébe.

Bernadette Noiret

A főnök irodájába kezdtem a napot. Aggasztották a megszaporodott állattámadások. Persze mindketten tudtuk, hogy szó sincs itt ilyesmiről. De jobb, ha mindenki más ezt hiszi. Valójában egy vámpír garázdálkodott az utcákon. Az áldozatai kivétel nélkül nők voltak. Sokuk súlyosan megsebesült és az intenzíven kötött ki, de többnyire túlélték a támadást. A vallomásokból megtudtuk, hogy váratlanul törtek rájuk, nem sokat láttak és csak annyira emlékeztek, hogy valami szúró fájdalmat éreztek a nyakuk tájékán. És még valamit tudtunk. A sérülések alapján az elkövető nem túl tapasztalt. Nem rég válhatott vámpírrá. A főnök átadott néhány aktát, hogy elkezdhessen Frau Bergerrel a nyomozást. Visszaindultam az irodámba, miközben belelapoztam az egyikbe mappába, jelentések és helyszíni fotók voltak benne. Meg egy hosszú, barna hajszál, amit az egyik áldozat körme alatt találtak. De egyelőre zsákutca volt, mert a rendszer nem mutatott ki egyezést. Már majdnem visszaértem a helyemre, amikor édes, jellegzetes parfümillat csapta meg az orromat az irodám felől. Halkan nyomta le a kilincset, és legalább olyan csendben léptem be a helyiségbe. Épp csak átléptem a küszböt, máris egy formás fenék meredt rám, a nő többi része meg valahol félig behajolt az asztal alá. Olyan lelkesen kutakodott, hogy észre sem vette, hogy bejöttem. Láttam, mit művel. Megpróbálta felfeszíteni az asztal zárt fiókjait egy golyóstollal, hátha valami hasznosat talál.
-Miss de la Renta. Segíthetek valamiben? - léptem mögé, miközben végignéztem az asztalomon. Sikeresen összedúrt rajta mindent.
-Fedora. A nevem FE-DO-RA. - javított ki félem fordulva széles mosollyal, mintha mi sem történt volna. Majd szokása szerint előadta magát. Be akarta adni, hogy ez nem az aminek látszik, hanem egészséges újságírói kíváncsiság.
Eközben a pultnál Richard öccse ügyelt, fogadta a hívásokat, útba igazította a betévedőket. Legalábbis elméletben ez lett volna a dolga. Ehelyett fánkot zabált és közben az autós magazinját lapozgatta. Fel sem nézett, csak teli szájjal csápolt, ha valaki kérdezett tőle valamit. Akkor is így tett, amikor egy nagyon csinos barna toppant be és állt meg a pult előtt. Fél másodpercre unottan felpillantott az újságból, nagyot ásitott, aztán visszahajtotta a fejét, beleharapott a fánkjába és újra a képeket bámulta. 10 másodperccel később fel is fogta, hogy nem egy fogatlan vén szoknya álldogál előtte. Zavartan söpörte le magáról a morzsákat, amik egész délután a kényelmesen elvoltak pólóján, törölt végig a szája szélén és nyerte le azt a fél fáknyi falatot, amit a szájában tartott. A lány egy nyomozóval szeretett volna beszélni, de kicsi Richard úgy gondolta, nem kell ide semmilyen nyomozó, majd ő megoldja a kicsike gondjait.
-Most minden nyomozónk elfoglalt, de én biztosan tudok segíteni. - magyarázta a nőnek nem túl hihetően, miközben rákacsintott és próbálta beletúrni az ingjét a gatyájába.
A spanyol firkász felbosszantott. Mindenáron belső infókat akart szerezni a cikkjéhez és semmitől nem riadt vissza. A liftig kísértem a nőt, majd odaszóltam kicsi Richardnak, hogy kísérje le és legyen gondja, hogy biztosan elhagyja az épületet. A kölyök kicsit hezitálva hagyta ott a helyét, mert épp randira hívta a barnát, és a lány válaszára várt. De megtette, amire kértem. A kis fekete még búcsúzóul odaszólt, hogy jegyezzük meg, hogy Fedora de la Renta mindig megkapja, amit akar. Megkönnyebbülés volt, amikor a liftajtók összezáródtak. A tekintetem ezután a kis barnára tévedt.
-Elnézést. Mire vár? - kérdeztem a pultnál várakozó lányt.

***