Mint ahogy már mondtam, a fájdalom nem okvetlenül jelent fizikai gyötrelmet, ugyanakkor remek lehetőség mások irányítására. Ezt igyekszem vele jelenleg megértetni, ezt próbálom demonstrálni. Egyrészt legalábbis. Másrészt szeretném, ha megtenné, amit akarok, ha helyrebillentené az egómat azzal a ténnyel, hogy kerek perec kimondja, hogy én vagyok az, aki a markában tartja a gyeplőt, és csak az én engedékenységemen múlik, hogy megszorítom, vagy épp kissé szabadabbra engedem a száguldást. Tudom, hogy azzal, amit most teszek, a végletekig feszítem benne a húrt. Én ugyanúgy vágytam a beteljesülésre alig egy órával ezelőtt, és kihasználta kiszolgáltatott helyzetemet arra, hogy addig feszítse a húrt, amíg teljesen el nem vesztettem az önkontrollomat. Most legalább revansot veszek azért, mert a kelleténél kissé nehezebben adta meg nekem, amire már elmondhatatlanul vágytam. Ahogy meghallom halk vinnyogását, ahogy nevem kiszalad a száján, szinte biztosra veszem, hogy engedni fog az akaratomnak, és alig egy-két perc múlva diadalt aratok felette. Úgy tűnik azonban, még mindig félreismertem, és még mindig vannak meglepetések a tarsolyában. Túl biztosra veszem a győzelmemet, talán ezért is használja ki pillanatnyi figyelmetlenségemet, hogy fordítson a helyzetünkön. Immár én kerülök alulra, hátam cirógatják a vastag szőnyeg szálai, ő pedig úgy pattan rám, mint rodeólovas a bikára, és noha más esetben elégedetten vigyorognék a történések ilyen irányán, most csak felvonom a szemöldökömet meghallva szavait, amik már konkrétan fenyegetésnek, vagy zsarolásnak hatottak. Ez pedig úgy hull rám, mintha valaki egy vödör jeges vizet zúdított volna a nyakamba. Egy másodperc alatt veszi el a kedvem mindentől, és teszi keserűvé a szám ízét. Egy erős mozdulattal leemelem magamról, mogorva arckifejezéssel, és talpra pattanok. Felkapom az ajtó mellett lógó fürdőköpenyemet, és csak a tükrön keresztül méregetem Angelt meglehetősen zordan és csúnya pillantásokkal. - Mint már elmondtam, te ne szabj feltételeket nekem - morgom, mint egy dühös kutya. - Sőt, örülj, hogy még élsz, és megvan minden porcikád, mert ezt mások már nem mondhatnák el magukról. A kelleténél némileg többet engedtem meg számodra, de ne hidd, hogy én bármikor is behódolok neked. Elvetetted a sulykot... szívem - nyomom meg gúnyosan és keményen az utolsó szót. - Csak egy dolgot kértem most tőled, de ha nehezedre esik megtenni, azt hiszem, nincs miről beszélnünk. Menni akarsz? Menj - teszem hozzá. - A tárcámat és a pénzt a nappaliban találod. Jutalmazd magad annyival, amennyi tetszik - szúrok oda még utoljára kegyetlenül, jelezve ezzel, hogy minek is tartom az általa nyújtott "szolgáltatást". Aztán felragadom a maradék pezsgőt, és kilépek a fürdőből, úgy bevágva magam után az ajtót, hogy belereszket az emelet.
Bosszantott a stílusa, haragra gyújtott szavaival, aminek megtorlás lett a vége.
Bármennyire próbáltam nem törődni vele és inkább a sminkemmel foglalatoskodni, így is a tükörből őt kémleltem. Megvető szavaim hallatán szemei megvillantak és mire levegőt tudtam volna venni már mögöttem termett. Be akarja bizonyítani mennyire nincs igazam, mire mosolyra húzódnak ajkaim, suttogása cseppet sem kedves, de nem bánom. A levegő tüdejében reked, indulattól hevülten mindennemű gyengédség nélkül lerántja rólam a törölközőt, halkan sikkanok ijedtemben, de mire megszólalnék hanyatt fektet a vastag szőnyegen. Rá meredő tekintetem meglepetésről árulkodik, majd várom a fájdalmat és a fizikai megtorlást, csípős nyelvem miatt. Rám mosolyog, amitől elakad a lélegzetem, de időm sincs megemészteni, szenvedélyes csókunkat követően ajkai külö utakra indulnak. Lassan kínzóan halad végig pontról pont, halk sóhajok hagyják el számat, tisztában vagyok vele mire készül, mégis elakad a lélegzetem, ahogy combjaim közé temetkezik. Hangosan nyögdécselek, ahogy kényesztet, ujjaimmal hajába túrok jelezve a közeledő élvezetet, sóhajok szakadnak fel belőlem, ahogy érzem a beteljesülést. Éppen, mikor jól érezném magam abbahagyja, széles vigyorral felkúszik hozzám, hogy arcunk egy vonalba kerüljön. Lágy hangon dorombol, miközben kérdéseivel traktál, melyekre jól tudja a választ. Akarom őt, itt és most, hogy folytassa, amit elkezdett, majd keményen tegyen a magáévá. Újra felteszi a kérdését, hogy ki a főnök, de mielőtt válaszolhatnék dacosan újfent eltűnik az ágyékom forróságában, izgat és a mennyekig hajt, de a kapujában megáll és biztat, hogy mondjam ki végre a bűvös szavakat. Suttogja a szavakat, miszerint képes lenne egész éjjel kínozni, ha nem adom meg, amit akar. - Chaaad kérleeek - suttogom, miközben kezeimmel átkulcsolom a nyakát és hozzá dörgölőzöm alul. Nem várok tovább, nincs kedvem türtőztetni magam, vámpírképességeimet kihasználva változtatok a felálláson. Most én döngölöm őt a szőnyegbe, csípőjén támaszkodok, miközben combjaimmal összeszorítom. - Vagy most rögtön magadévá teszel úgy, ahogy eddig is tetted vagy felöltözök és itthagylak megint - hangom határozottan cseng, szemeimből elszántságot olvashat ki. Bármennyire is kívánom, ha kell erőt veszek magamon, felkelek és itt hagyom, máshol, mással is tudok szórakozni, nem ő az egyetlen az életemben.
Ahogy felkelve a csempének nyomom, és kifejtem nézeteimet arról, hogyan is viselkedjen velem szemben, és miféle elvárásokat támasztok, olyan dacosan és dühösen néz rám, amitől azonnal jókedvem támad. Tisztában voltam vele még mielőtt megszólaltam, hogy ő nem az a fajta, aki könnyen adja meg magát, és hamarabb fognak az apokalipszis lovasai végigszáguldani a földön, minthogy ő úgy táncoljon, ahogy én fütyülök. Ugyanakkor ez valami el nem mondható elégedettséget jelent számomra, mert azt jelenti, hogy kitalálhatom számára a megfelelő büntetést. Persze, ahhoz előbb valami úton-módon el kell érnem, hogy a varázsereje lemerüljön, mint egy akkumulátor, mert ellenkező esetben előszedi tarsolyából az apró, aljas kis boszorkánytrükkjeit, amik ellen én nem tudok védekezni. - A fájdalom, és a megfélemlítés kéz a kézben járnak, szívem - mormolom. - Láttam ezerszer a saját szememmel. Ha félni fogsz a fájdalomtól, bármit megteszel, hogy elkerüld. Apámat gyűlölték az emberei, és a vár környéki parasztok, mégis, ha megismerték a korbács kínjait, eszükbe sem jutott a lázadás, vagy engedetlenség. Szóval nevezzük bárminek is, egy dolog biztos: a hatalom mozgatórugója a félelem, amit mások éreznek irántad - nézek bele a szemeibe, és látom szikrázó haragját, ahogy felém sziszeg, mint egy dühös macska, aki már kivillantotta a karmait, és támadásra kész. Hiába nyög fel öntudatlanul is nyelvem érintése nyomán, ez most kevés ahhoz, hogy kioltsa benne a feléledő tüzet, amit a méltatlankodás szít. Ahogy pedig megfenyeget, hogy ne merjek neki fájdalmat okozni, a fejemben óhatatlanul is kibontakozik az a kép, ahogy immár ő fekszik kikötözve az ágyamon, képtelenül minden mozgásra, míg közben ingerlően kerek feneke lassan kipirosodik tenyerem ütéseitől. Sajnos nagyjából tisztában vagyok vele, hogy ha csak valami csoda nem történik, ez a kép mindössze álom marad, de a fenébe is, ettől a vágyakozás a felette gyakorolt hatalom iránt még édesebb. Nos, ha már fájdalom... ezúttal ismét ő az, aki a nem épp tisztességes módszerhez folyamodik. Belenéz mélyen a szemembe, és az agyamat elönti az a kín, amivel egyszer már megismertetett. Halántékomhoz kapok, bár ezzel nem tudom tompítani az érzést, miszerint az elmém atomjaira hullik szét, és mire leveszi rólam a varázst, és kitisztul a látásom, ő már a kád mellett áll, egy szál törülközőbe burkolva magát. Szavai hidegek, fenyegetőek, de ahogy ő is megtörhetetlen, ne higgye, hogy én ennyitől legyőzöttnek nyilvánítom majd magam. Bébi, aki annyi fájdalmat viselt már el életében, mint én, annak a te kis mágiád csak egy bosszantó kis szúnyogcsípés. Pillanatnyilag kellemetlen, de könnyen elfeledhető. Mikor pedig megvetően hozzáteszi, hogy nem vagyok főnök, szemem megvillan, és alig egy másodperc alatt termek mellette. - Akkor hagy bizonyítsam be... - suttogom, de ebben a hangban nincs gyengédség, ez a suttogás az, ami általában a gyilkolás megelőző rítusa nálam. Mikor pedig kiejti ismét a nevet, a gyűlölt nevet, ami egy másik férfit takar, újra azt a különös, fura szúrást érzem a mellkasom közepén, mint a bárban. A levegő a tüdőmben reked az indulattól, minden finomkodás nélkül szaggatom le róla a testét fedő frottírt, aztán mire kettőt pisloghatna, máris hanyatt fekszik a kád előtti puha, vastag szőnyegen. Szeme kitágul a meglepetéstől, és - bármennyire is igyekszik leplezni - a hirtelen ijedtségtől, amitől azonnal életre kel bennem az oroszlán, és diadalittas üvöltéssel veti rá magát a prédájára. Látom rajta, hogy fájdalmat vár, és fizikai megtorlást. Csak épp azt nem tudja, hogy annak a módozatai eltérhetnek. És most épp ezt szándékozom bemutatni neki. Rámosolygok, aztán elindulok ajkammal végig a testén. Egy szenvedélyes csók után számmal a nyakán siklok végig, majd vállain, két karján, melleinek kemény, és izgató domborulatán, majd hasa, csípője következik, selymes bőrű combja, mígnem elérek a végcélomig, és fejem két lába közé temetve munkába állítom nyelvemet. Testének nedves forrósága, és édes íze szinte megrészegít, de ezúttal én vagyok az, aki hatalmas önuralomról tanúságot téve nem veszti el a fejét. Ő hangosan nyöszörög, sóhajtozik, biztatóan turkál a hajamban, és tökéletesen tisztában vagyok vele, mikor ér a gyönyör kapujába, mert ekkor abbahagyom kényeztetését, és arcomon széles vigyorral felkúszom az arcához. - Szeretnéd befejezni, ugye? - mormolom lágyan, szinte dorombolva. - Akkor halljuk bébi, mondd ki, amit akarok. Mondd ki, ki a főnök? - teszem fel a kérdésemet, de nem várom meg a választ, azonnal visszatérek előbbi helyemre, és kegyetlenül ismét azelőtt állok meg, mielőtt elérné a csúcsot. - Gyerünk, szívem... - biztatom, ismét felvéve vele a szemkontaktust. - Hidd el, képes vagyok ezt bármeddig folytatni. Hallani akarom, hogy elismered, hogy én vagyok a főnök, az én kezemben van az irányítás, és abban a pillanatban befejezem, amit elkezdtem - suttogom, és kíváncsian várom, vajon az önérzete, vagy a vágya nagyobb-e. Azt már nem teszem neki hozzá, hogy remélem ezzel a manőveremmel kitörlöm fejéből azt a Calder nevű férget, akit oly' nagy előszeretettel emleget.
Megreszket és érzem rajta, hogy eluralkodik rajta a harag, miközben ölelem, de az okát nem értem igazán.
Keményen és határozottan eltol magától, mire egy pillanatra lesokkolok, látom, ahogy a tekintete dühösen villan felém. A kád másik feléből néztem rá megrökönyödve,mondandójával csak fokozta az érzést, amit apránként felváltott a düh. Hogy lehet hálás az apjának? Nem határozott férfivá nevelte, hanem egy pszichopata, kíméletlen szörnyeteggé a kettő között óriási különbség van. Fejét büszkén felszegi, mintha ő lenne a világ ura, de ez mind csak a maszk, ami mögött egy rövid időre megláthattam azt a 10 éves kisfiút, aki egykor volt. - Nem is állt szándékomban pátyolgatni vagy szánakozni rajtad. Esetlen, naív és gyenge voltál! Megérdemelted azt, amit kaptál - vágom hozzá keményen a szavakat, miközben szemeim szikrákat szórtak felé. Szadista vigyora láttán szemeimet forgatom, de egyet kell vele értenem, hiszen én is végeztem a szüleimmel kíméletlenül. Egy fájdalmas fintor jelenik meg arcomon, miszerint nem tette meg azt, ami nekem olyan egyszerűen ment, de az érzés el is múlt hamar. Egyetlen szempillantás alatt felkelt és a kezemnél fogva magához rántott, kellemetlenül csapódtam vizes testéhez, majd hátam mögött megérzem a jeges csempét, aminek szorít. De itt nem áll meg, kezeimet a fejem mellé szorítja, hogy ne tudjak megmozdulni, mormol, miközben érzem a hűs, bizsergető lehelletét az ajkaimon. Miért beszél nekem a fájdalomról, mikor éppen annyira jól tudom, mint ő? A fájdalom nem arra való, hogy másokat irányítson, arra a legalkalmasabb módszer a megfélemlítés vagy az erőszak. Szemöldökét felvonva teszi fel a kérdést, de nem várja meg a válaszomat, inkább folytatja a kis monológját. Kedvel, ez az egy szó mosolyt csalna az arcomra, ha nem folytatta volna a parancsolgatást, miszerint szelídnek, kedvesnek és engedelmesnek kell lennem. Nem bírom ki felhördülök erre, hiszen tudhatná, hogy sosem leszek az, főleg nem vele szemben, sosem adom meg magam. Még több unalmas kérdés, aminek feltevése is sértő számomra, sunyi vigyorát követően lehajtja a fejét és nyelvét végig húzza a nyakam mentén egészen a mellemig, halkan felnyögök, miközben bizsergek érintésétől. - Hidd el én is tudom mi a fájdalom sokszor átéltem és gyűlöltem minden egyes percét. De tévedsz, mert a megfélemlítés és az erőszak a legjobb módja annak, hogy bárki is felnézzen rád vagy, hogy hatalmat szerezz magadnak - sziszegek levegő nélkül, próbálok fészkelődni, hátha ki tudom húzni kezeimet szorításából. Bárhogy próbálkozok semmi esély arra, hogy ebben az állapotban én győzhessek, így a mágiához kell folyamodnom. Koncentrálok, mélyen bámulni kezdem, hogy a vére forrni kezdjen egész testében. Elérem a célom végre elenged, megtántorodik és halántékához kapja a kezét, hátha tompíthat az érzésen. - Ne merészelj bántani úgy, ha ez előfordulna, akkor láttál utoljára. Ezt jegyezd meg most rögtön! Ha ez megtörténik abba a pillanatban minden erőmmel rád támadok és szíves örömest tépem ki a romlott szíved a helyéről - vállainál fogva ellököm, de itt nem állok meg és folytatom a fenyegetőzést, állánál fogva megemelem a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni - Éppen ezért ne akard nekem megmondani milyen legyek. Értve vagyok? - teszem fel a kérdést határozottan. Nem érdekel a válasza, egyszerűen elengedem és taszítok rajta még egy kicsit, majd mintha mi sem történt volna kilépek a kádból és törölközőbe csavarom nyirkos testem. A tükrön keresztül szemlélem szenvedését, majd egy sóhajjal megszűntenem a kínzó fájdalmat nála, hadd kapjon levegőt. - Nem te vagy a főnök, sosem voltál és nem is leszel az - válaszolok a kérdésére, mintha ez magától értendő lenne. Többet nem is foglalkoztam vele, inkább a párától elkenődött sminkemet igazgattam. Sosem vallanám be magamnak, főleg nem Chadnek, de nagyon megbántott, mikor csak úgy ellökött magától. Nem az egyik kurvája vagyok, akit rongybabaként kezelhet, azt gondoltam ezt a csatát már sikerült megnyernem. Nem értettem a reakcióit, ahogy a sajátomét sem, ez belül éppen annyira felkavart, mint az igazi családom halála - nem, most nem a biológiaiakra gondolok -, amit saját kezűleg okoztam. Biztos vagyok benne, hogy mérhetetlen harag tombol most benne, de készen állok mindenféle támadásra, nem érdekel mit kell tennem hozzá. Semmi és senki sem lehet annyira fontos, kivéve talán őt... - Calder... - éppen csak tátogok. Ahogy rá gondolok ujjaim önkéntelen megérintik a csuklómon levő jelet, ami érintésemre felsejlik.
Ahogy haladok előre a történet folyamában, úgy változik Angel arckifejezése. Először kíváncsiság csillog rajta, aztán döbbenet, majd iszonyat, amit felvált a sajnálat. Szemeiben megjelenik két könnycsepp, végigfut arcán, nyomuk megcsillan a lámpa fényében, aztán odakúszik hozzám, és magához ölel, én pedig öntudatlanul is, de megreszketek a haragtól. MI ez az egész? Hogy mer engem megölelni? Mi vagyok én, valamiféle játékmackó? A jelek szerint még mindig nem érti, ki vagyok, és milyen vagyok, mert máskülönben ezt nem merné megtenni. Vagy a nők úgy hiszik, ez mindenre megoldás? Nem ismerem a választ, de határozottan és keményen eltolom magamtól, csak a tekintetem villan felé dühösen, jelezve, hogy ilyen manőverrel nálam még egyszer ne próbálkozzon. Apám sikeresen belém verte még gyerekként - és ez szó szerint értendő - hogy minden ilyesféle érzelmi megnyilvánulás nem más, mint a gyengeség és férfiatlan viselkedés jele. - Nincs szükségem a sajnálatodra, meg a szánakozásra - mondom ki aztán, egy kemény pillantás kíséretében. - Tudod mit? Hálás vagyok apámnak azért, amit tett velem, mert megmutatta, milyen nehéz utat kell bejárnia egy férfinek, és milyen nehézségeket kell elviselnie életében. Határozott, kemény férfivá nevelt, még akkor is, ha ennek fájdalom volt az ára - szegem fel a fejem büszkén, leplezve ezzel a teljesen összezavart érzéseimet. Mert ezek a lelkemben úgy váltják egymást, mint a fény és az árnyék. Az előbb elmesélt történetem felkavart, miközben újraéltem a múltamat. Angel ölelése felháborított, miközben azon kaptam magam, hogy jólesett két karjában lenni, és életemben talán először tapasztalni meg, milyen egy ölelés. Persze, sokszor ölelgettek már szex közben, de ez valahogy más volt... Ettől az érzéstől meg végképp fellázadtam önmagam ellen. Apám munkáját és emlékét gyaláznám meg azzal, ha valamiféle nyálas ficsúrrá avanzsálódnék. Ha Angel azt várja, hogy engem egy öleléssel meg lehet változtatni, akkor alighanem itt az ideje megmutatni neki, hogy hatalmasat téved. - Ettől függetlenül, hogy hálás vagyok apámnak, amiért nem csúszómászót nevelt belőlem, még szívesen kitéptem volna a szívét - jegyzem meg, és élveteg, szadista vigyor csúszik a képemre, ahogy elképzelem magam előtt a pillanatot. - Sajnos, nem volt alkalmam rá - teszem hozzá aztán, de nem szándékozom megismertetni Angellel eme történetet. Legalábbis ma nem. Mint mondtam, egy napra egy mese jár. Még akkor is, ha valamiféle alkuval akar rácsábítani arra, hogy folytassam a történetek elmesélését. Ajánlatát hallva gúnyosan felnevetek, majd talpra állok a kádban, és egy mozdulattal magammal húzom őt is. - Tisztázzunk valamit, szívem - nyomom őt neki testemmel a csempének, nem durván vagy vadul, csupán annyira, hogy erőteljesen lekorlátozzam a mozgásterét. - Mint már mondtam, te ne ajánlgass alkut nekem. Azt teszem, amit kedvem tart, akkor és úgy, ahogy én akarom - nézek a szemébe kihívóan, és ellentmondást nem tűrően. - Itt az ideje, hogy tisztázzuk, attól függetlenül, hogy az elmúlt egy órában átadtam neked a gyeplőt, még én vagyok, aki irányít - fogom meg két karját, és feje két oldalára, a csempére szorítom a csuklójánál fogva, miközben szemmel láthatóan élvezem a dühös pillantást, amit eleerszt felém. Imádni való nő, az tény. Szeretem, amikor odaadó, és engedelmes, de azt is, amikor dacol velem. Ez utóbbit talán azért, mert élhetek a lehetőséggel, hogy megbüntessem. - Hidd el, tudom, hogy mi a fájdalom - mormolom, alig egy centire az ajkaitól. - Saját bőrömön tapasztaltam meg. Ahogyan azt is, hogy a fájdalom a legjobb módszer arra, hogyan irányítsak másokat, és hogyan mutassam meg a hatalmamat felettük. Nem bántottalak még komolyan, és biztos vagyok benne, hogy nem akarod elérni ezt nálam, ugye? - vonom fel a szemöldökömet. - Tényleg nem szeretnélek bántani, mert kedvellek. Ne erőszakoskodj, légy szelíd, és engedelmes, és cserébe én is jól bánok majd veled. Szóval halljam: csak hogy biztos legyek benne, hogy megértetted, mondd ki... ki is a főnök jelenleg? - kérdezem immár cinkos kis mosollyal, miközben lehajtom a fejem, hogy nyelvem lágyan végighúzzam a nyakán, és megcirógassam vele már most felmeredő mellbimbóját.
"A testek, amelyek a szenvedély oldatában egyszer összevegyültek, örökké emlékeznek."
Mellém mászik és vár, míg azon gondolkodom milyen kérdéseket is kellene feltennem neki. Mosollyal nyugtázom, hogy az előbbi furcsa kedvessége ellenére még mindig ugyanaz a Chad, akit annyira kedvelek. Nem fogja kiönteni a lelkét, arra nincs is szükségem, nem bírnám ki, ha valami ömlengős, papuccsá változna. Egyszer sem hagyja ki, hogy megmelítse mennyire szeret velem játszadozni, bár fanyar mosoly az arcán gondolkodásra késztet. De pofátlan vigyorát látva apró sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben a pezsgőből iszik újra. -Sok mindent szeretsz csinálni velem, de most beszélj csak - vágok vissza, miközben arcomon éktelenkedik egy csibészes mosoly. Szemöldökét összehúzva kérdez, mire egyszerűen bólintok, tudom költői kérdésnek szánta, de nem érdekel, úgy érzem kell a megerősítés. Gúnyos nevetése hallatán összerezzenek, egyik ujját neki támasztja az alsó ajkának, majd tart némi hatásszünetet. Mesétjét hallva temérdek érzelem suhan át az arcomon, miközben minden egyes szavatá nyugtázom. Az anyja meghalt, meg sem ismerhette őt. Nem akar rám nézni, inkább a fejem fölötti csempét bámulja, valahol megértem érte. Az apjáról mesélve úgy tesz, mintha nem érdekelné a dolog, de van egy olyan sejtésem, hogy a lelke mélyén ott maradt a tüske benne. Az apja egy féreg volt, rosszabb, mint az én szüleim, akik csak pénzzé akartak tenni, de legalább a gyermekkoromelső fele boldog volt. De neki, semmi sem juthatott. Most döbbentem rá, hogy Chad még csak azt sem ismeri mi a szeretet, senki se szerette, egész élete során csak szenvedett. Egy aljas ember kiölte belőle a szeretet apró lángját is és szörnyeteggé változtatta, amilyen ő maga volt. Kád szélébe markol, mintha valamibe kapaszkodnia kellene a felötrő emlékek árjában, szüksége van egy biztos pontra. Hangja elváltozik, mintha magába kerítené az emlék, miközben megossza velem élete egyik legszörnyűbb napját, mikor végleg elveszett a sötétségben. Keserű nevetése szomorúsággal töltötte el a szívemet, képtelen voltam mozdulni, egyszerűen lefagytam és csak hallgattam őt, miközben belül darabjaimra törtem. Borzongás fut végig rajta, ahogy feleleveníti kedves tettének a következményét, keze ökölbe szorul, fejét a hideg üveghez szorítja, hátha le tudja hűteni felhevült érzéseit. Össze szorított kezét a kád melletti falba vágta, mire egyből összerezzentem, a csempék megtöredeztek miatta, csak nem leestek. Arcomon végig folytak a könnyek, miközben ő teljes hangerővel ordítani kezdett. - Chad - oda csúszok hozzá és megölelem, hátha attól megnyugszik. Levegő után kapkodik a felindultságtól, néhány levegővételt követően csillapítja magát, felém fordul pillantásával. A történet befejeztével felnevet, de ebben a nevetésben nyoma sincs jó kedvnek, miközben vissza kúszok az előbbi helyemre. Morgolódik, majd felhajtja a maradék pezsgőt a pohárból, míg én mérgesen meredek rá. - Ha nem tévedek pár órával ezelőtt azt mondtad mindent elmesélsz nekem - keresztbe fonom magam előtt a kezeimet. Az üveg után nyúlok és töltök mindkettőnknek a kristálypoharakba, felé nyújtom az övét, míg a sajátomba kortyolok. - Teszek egy ajánlatot. Ha válaszolsz a maradék 2 kérdésemre, akkor mutatok valamit, amiről senki sem tud - nézek mélyen a szemeibe. Reményeim szerint felkeltettem annyira a kíváncsiságát, hogy még folytassuk ezt a beszélgetést.
Mi sem természetesebb, hogy már megint nem hagyja magát, és felveszi a kesztyűt, legalábbis ami a szópárbajt illeti. Szájal szemtelenül, de azt hiszem csalódnék, ha nem így történne. Magamban mulatok a talpraesett dacolásán, és elhallgatom előtte a tényt, hogy az elmúlt kb kétszáz évben ő az első, és az egyetlen, aki még életben van mindezek ellenére is. Mástól nem tűrtem el ilyesmit - és nyilván ma sem tűrném - és hogy mennyire komolyan gondoltam az alá-felé rendelt viszonyt másokkal szemben, azt általában véres, kitépett szívek fémjelezték. - Próbáltál volna meg ott hagyni - morgom, mint egy rosszkedvű kutya, és kezdek csúnyán nézni rá, ahogy felveti, hogy engem kellene láncon tartani, és én avanzsálnék szexrabszolgává. Meglehetősen sérti az önérzetemet a felvetés, és noha igyekszik tompítani szavai élét tarkóm cirógatásával, mégis csak a gyorsasága menti meg attól, hogy ne okozzak az előbbinél nagyobb fizikai fájdalmat neki. Mivel viszont a kádban ül mire mozdulnék, elég nevetséges lenne, ha meztelenül kergetőznék vele a lakásban, így hát a bosszút elnapolom, de nem mondok le róla. Csupán óvatosan kissé elodázom az alkalmat, mikor végrehajthatom. Lehet, hogy kissé másképp viselkedek vele, de ne higgye, hogy ettől megváltoztam... Ahogy én is mellé mászom, és mondandóm végével elhallgatok nagyjából sejtem, mi következik most. Kérdések sorozata, mintha valamiféle interjún lennék. Ehhez mérten úgy látom csupán a legfontosabb információkra vágyik, és ehhez mérten rangsorol. Van amit kibök, van amit lenyel, aztán nyakig merül a kádba, és innen pislog rám kissé felfelé, a válaszomra várva. - Ha most azt hiszed, hogy kitárom neked az egész lelkemet, meg életem minden percét, akkor nagyon tévedsz. Nem fogok pszichiátereset játszani veled. A te társaságodban a másfajta játékokat élvezem - teszem hozzá, némileg fanyar mosollyal. - Inkább úgy mondanám, kapsz néhány támpontot múltamból, amit nem láttál. Rémüldözz, vagy iszonyodj, ahogy jólesik. Szeretek megbotránkoztatni bárkit, és ez alól te sem vagy kivétel - válik a mosolyom pofátlanná, aztán újra beleiszom a pezsgőbe, mintha a gondolataimat szedném össze. - Szóval érdekel a családom? - húzom aztán össze a szemöldökömet. - Nos, elmesélek neked egy rövid történetet, és egyszerre kapsz választ ezzel néhány kérdésedre. Ez egy kedves, szép, megható esti mese - nevetek gúnyosan, aztán egyik ujjamat nekitámasztom ajkamnak, és tartok némi szünetet, míg visszatérek lélekben a régi múltba, mintegy nyolcszáz évvel ezelőttre. - Anyám meghalt, amikor születtem – szólalok meg halkan, kitartóan bámulva Angel feje fölé, a pára lepte csempére. – Mióta az eszemet tudom, mindig azt hallottam a szolgák beszélgetésénél, hogy apám mindig is kegyetlen ember volt, híján mindenféle kedvességnek, vagy könyörületnek. De anyám közelében más volt. Mosolygós, és boldog. Mikor elvesztette őt, elvesztett vele minden mást is, elvesztette a lelke egy darabját. Azt hiszem, akkor vált a szíve egy fekete, faragatlan kővé – vonok vállat kissé hányaveti módon, mintha azt mutatnám, nem igazán érdekel a dolog, holott a mai napig is sebet hordok a lelkemen emiatt. Csak épp kimutatni nem szokásom. – Nem tudom, apám gyűlölt, vagy hibáztatott-e engem anyám haláláért. Csak annyit tudok, hogy soha, egy pillanatig sem kaptam tőle sem megértést, sem jó szót, sem szeretetet, arra viszont megtanított mire képes a vagyon, és a hatalom. Így talán nem csoda, hogy már egészen fiatal koromban az ő hasonmásává váltam, minden tettem az ő viselkedését tükrözte. És már ekkor, egészen apró gyerekkoromban féltek tőlem úgy, ahogy tőle is rettegett mindenki – markolok bele az kád szélébe, ahogy az emlékek felszakadnak bennem. - Egyetlen egyszer mutattam könyörületet életemben – folytatom aztán a történetet, tompán kongó hangon. – Emlékszem a napra, amikor a vár udvarán kóboroltam, és a föld alól, a börtönökből meghallottam két hangot. Egy asszonyét, és egy kislányét. Fogalmam sincs, miféle bűnük lehetett, az is lehet, hogy semmilyen. Apámnál az ártatlanság nem sokat nyomott a latban – nevetem el magam kissé keserűen. – Mindketten sírtak a kétségbeeséstől, a félelemtől, az éhségtől. Ma már nem értem, honnan vettem a bátorságot, de kicsivel később leosontam hozzájuk, és vittem nekik néhány falat ételt. De apám rajtakapott – fut végig testemen egy másodpercre a borzongás. – Olyan volt, mint egy felbőszült bika. A karomnál fogva kirángatott a börtönből, egészen a vár udvarára. A tér közepén ott állt egy oszlop… apám úgy nevezte, „fegyelmezőcölöp”. Ehhez láncolták azokat, akik valami bűnt követtek el, és akiket aztán… - harapom el a mondat végét. – Apám kötelet dobott a kezemre, és odakötözött az oszlopról lógó vaskarikához, majd letépte rólam az inget, és otthagyott. Azt hittem, az lesz a büntetésem, hogy a vár egész népe szégyenszemre engem bámul majd. Hát, nagyobbat nem is tévedhettem volna – szorul a kezem ökölbe. – Mert apám néhány perc múlva visszajött. A kezében pedig azt az ostort lóbálta, amit a makacs, és engedetlen lovai számára tartogatott. És aztán nekem esett – hajtom homlokomat a hideg italos üveghez, mintha ezzel akarnám lehűteni magam. – Saját kezűleg igyekezett belőlem kiverni a legutolsó szikrányi emberi érzést is, ami még bennem élt – önt el hirtelen a harag, felemelem ökölbe szorított kezem, és teljes erőből vágok a kád melletti falra, hogy a csempék csaknem lepotyognak onnan. – Csak tíz éves voltam! – ordítom el magam teljes hangerővel. – Egy tíz éves kölyök, akit a saját apja vert véresre a könyörületesség legapróbb jeléért. Istenem, mennyire gyűlöltem őt… - kapkodok levegő után a felindultságtól, aztán néhány nagy levegővel lecsillapítom magam, és Angel felé fordulok pillantásommal. - Ez volt az a nap, amikor az én szívem is kővé vált, ahogy apámé is. Ez volt az a nap, amikor megszületett az a Chad Brannagh, akivel találkoztál a temetőben, és akit most is ismersz – fejezem be végül a történetet. - Sok mindent el lehet mondani apámról, de azt az egyet nem, hogy ne lettek volna hatékony nevelési módszerei. Ma alighanem büszke lenne, ha látna - nevetek fel aztán, bár ebben a nevetésben nyoma sincs a vidámságnak. - Nos, egyszerre két kérdésedre is választ kaptál. A többi kérdésedet majd máskor tedd fel. Ma legyen elég ennyi. Egy estére egy mese jár - morgolódok, és felhajtom a pohárból a maradék pezsgőmet.
"A testek, amelyek a szenvedély oldatában egyszer összevegyültek, örökké emlékeznek."
Egyetlen nézéséből tudtam, mire van szüksége. Most először idő kell neki, ahhoz, hogy összeszedje magát. Nem támadhatom le azzal a temérdek kérdéssel, ami megfordult a fejemben háttá látva, ugyanakkor a reakciója láttán arra következtetek, hogy megláttam az egyik gyengeségét. Ha vámíprként kap ehhez hasonló sérüléseket egyetlen szempillantás alatt be is forrnak a sebei, éppen ezért tudom, hogy halandóként érte őt a támadás. Szenvedett, ki volt szolgáltatva, erőtlenül a támadóinak és semmit sem tehetett ellene. Egy sóhajt követően, lefolyóba helyeztem a dugót, majd megnyitottam a csapot. Forró fürdőre volt szükségünk, de ennyi nem elég. A mosdó felett megláttam egy kis szekrényt, némán elé sétáltam és kutakodni kezdtem benne, hátha találok valami illóolajat vagy habfürdőnek valót, úgy mégis kényelmesebb lenne. Küldetésemet sikerrel teljesítettem, kezemben lévő fürdőoljaos tubus 3/4-ét vízbe öntöttem, ami azonnal édes, nyugtató levendula illattal töltötte be a kis helyiséget. Hallom, ahogy elheylezi a poharakat és a pezsgőt feltehetően a kád szélére, majd mögém lép egyetlen mozdulattal lehúzva rólam testemet eddig fedő lepedőt, ezt követően erősen fenekembe markol, aminek köszönhetően önkéntelen nyögés hagyja el számat. Tükrön keresztül tartja velem a szemkonkaktust, miközben rám szól hagyjam abba a romantikus légkör megteremtését. Ironikus mondandóját hallva szemeimet forgatom, ahogy megpördít és fedetlen testemet bámulja kihasználom az alkalmat, hogy visszavágjak. - Nem is tudom, ki akart a fürdőben pezsgőzni... - vágom hozzá irónikusan, de itt nem állok meg - Én viszont igényt tartok rá! Azt gondoltam kiérdemeltem az egész romantikus csomagot ma estére tőled. Végül is nem hagytalak ott az ágyhoz kötözve - búgom, miközben közelebb lépek hozzá, tarkójánál simogatom, kiskutya szemeket meresztve. Egyből gondoltam, hogy megtudná szokni, de a folytatás már nem tetszik annyira. Szemöldökét vonogatja, miközben én gyilkos pillantást vetek rá. Tisztában vagyok vele, miről beszél, többzsör láttam a filmeket, bár nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozik. Jobban szeretem a fantasy-nak mondottakat, imádok nevetni azokon, miszerint a vámpírok csillognak a napfényben vagy, hogy a telekinézis gyilkos hajlammal párosul. Számomra ezek olyanok, mint egy-egy jó komédia. - Mit szólnál hozzá, ha egyszer kipróbálnánk! Befújjuk arany festékkel a láncokat, hogy hasonlítson azért arra a jelenetre, elviszlek a lakásomra és kikötözlek az ágyamhoz, ahogy az előbb is tettem. Azzal a különbséggel, hogy nem csak az erődet befolyásolom, hanem minden mást. Ez is tetszik? - vigyorgok rá szemtelenül, majd mielőtt megszólalhatna hevesen megcsókolom ezzel csendre intve. Vigyorát látva eláll a lélegzetem és nem tudok vele vitatkozni, de nem is akarok, nyakmara adott puszija után bizsergés fut végig testemen. Helyet foglalok a forró, gőzölgő, illatos vízben, jól esik a melegség, ami körül ölel, egy perc sem telik el már is beül mellém, szerencsére kényelmesen elférünk a kádban. Hangtalanul nézem, ahogy kipukkantja a dugó és a szépen díszített üvegpoharakba önt mindkettőnknek. Elveszem tőle a kristálypoharat, de még nem iszom bele vel ellentétben, csak a buborékokat nézem a felszínen és azt, hogy a lámpa fényében az aranyszínű folyadék átfeste a vizet is, hallom, ahogy leteszi a poharát. Kellemes a légkör, a nyugtató illatú pára bekúszott az orromba, hiába elmém zsong a sok kérdéstől, mégsem akarok vele fogllakozni. Sajnos Chad nem adja meg nekem ezt a lehetőséget, úgy dönt meg kell őt ismernem ebben a pillanatban. Most válaszolni fog a kérdéseimre, mert azt akarja, hogy ismerjem meg igazán. Apró mosoly bújkál a szám sarkában, lejjebb csúszok, hogy csak fejem érjen ki a vízből, egy pillanatra lehunyom szemeimet, hogy gondolkodni tudjak. Mi legyen az első kérdésem? Miért teszi ezt velem? Halk sóhajt követően rá emelem tekintetem és belekezdek. - Mesélj nekem a halandó életedről... milyen volt grófnak lenni? Azt a részét kihagyhatod, amit már hallottam és láttam. Milyen volt a családod? Mikor, hogyan és miért változtál át? - tettem fel a kérdéseimet egymás után, majd alsó ajkamba haraptam. A legfontosabb kérdéseimet még nem tettem fel, de meg kell tennem akármit is fog mondani. - Mik azok a sebek a hátadon? Miért? Ki tette ezt veled? - emelem rá a pillantásom, majd inkább elkapom. Lehúzom a pezsgőt, majd a kád szélére helyezem az üres poharat. Valami megmagyarázhatatlant érzek, amióta a sikátorban megmentett és ez csak fokozódott az este alatt. Minden porcikámmal azt akartam, hogy a a közvetlen közelemben legyen, ne eresszen el soha többet. Legyen olyan kíméletlen, könyörtelen, ahogy eddig, azt akartam, hogy bennem legyen és mámorító gyönyöröket éljünk át. Mégis most, hogy ez mind megtörtént másra sem vágyok, csak, hogy rám mosolyogjon édesen, tekintetével igya a látványom és sose tudjon betelni vele. Akarjon, küzdjön értem és talán azt is, hogy fontos legyek neki... semmi más ne számítson csak én. Én akarok lenne az, akivel éjjelente szét keféli az ágyat, hogy az összeroppanjon alattunk, hogy a lakás minden pontján a magáévá tegyen. Reggel mellette ébredni, várni, mikor jön haza... Azt, hogy én legyek az egyetlen számára. Mindent akarok és mégis semmit, hiszen ez mind lehetetlen... Gondolataimból végre sikerül kiszakítani magam, rá emelem tekintetem, amiből termérdek érzelmet olvashat ki. - Mégis minek változtattál át? Ott is hagyhattál volna meghalni, úgy sem volt bennem sok élet... - kérdezem dacosan, akár egy sértett kislány. Magam sem értem ezt a hirtelen jött váltást, de tudnom kell az igazságot. Nem fogom tőle elfogadni azt, hogy "nem tudja", biztos volt oka rá...
Mire belépek, addigra már csobog a víz, és félig telt a jókora kád. Angel épp a mosdó feletti kis szekrényben kutat. Fogalmam sincs mit keres mindaddig, mígnem elégedett arccal elő nem húz valamiféle fürdőolajat, és bőséggel szór belőle a vízbe, amitől azonnal édes illat tölti be az apró helyiséget. Lekoppantom a két karcsú üvegpoharat és a pezsgőt a kád szélére, aztán mögé lépek, és egy mozdulattal lebontom róla a vékony lepedőt amit maga köré tekert, és erősen - de nem fájdalmasan - belemarkolok tökéletes feneke két félgömbjébe. - Ennyi elég is a romantikából, szívem - nézek a tükörbe, így tartva vele a szemkontaktust. - A mécsesekre, és a rózsaszirmokkal teleszórt padlóra nem tartok igényt - teszem hozzá némileg ironikusan, aztán magam felé fordítom, és végignézek ingerlő meztelenségén. - Mmm, meg tudnám szokni a látványt, hogy így lássalak a lakásomban - mormolom. - Eláruljam, mi a legjobb a modern korban? A mozi, és a filmek. A Csillagok háborúját vagy ezerszer láttam. És igen kedvemre való volt a jelenet, mikor Jabba láncra verve tartja a hercegnőt. Talán ragadós lesz a példája, és én is megteszem veled. Azzal a különbséggel, hogy rajtad nem lesz arany bikini. Te így leszel, ahogy megszülettél, hogy bármikor, amikor megkívánlak, ne kelljen vesződnöd a vetkőzéssel - vonogatom a szemöldökömet. Nyilván tisztában van vele, hogy ezt nem tenném vele - nem is hagyná, és minimum ezer átokkal szedne darabokra egy ilyen manőverért - ugyanakkor a gondolat meglehetősen izgató, ahogy elképzelem őt finom láncokkal a kezein, ahogy a lakás valamely pontján várja, vajon mikor van kedvem élvezkedni rajta, vagy éppen vele. - Na nyomás a vízbe - vigyorgok rá, adva a nyakára egy finom csókot, útravaló gyanánt arra a két méterre, amit a kádig meg kell tennie. Ahogy belemerül az illatos fürdőbe, lebontom magamról az engem fedő lepedőt, és követem. Nos, Chad Brannagh előrelátásának tíz plusz pont. Úgy terveztettem a kádat, hogy akár három ember is kényelmesen elférjen benne. A pezsgősüveg dugója halkan pukkan egyet, aztán öntök a gyöngyöző folyadékból mindkettőnk poharába, és az első korty után le is teszem. - Látom rajtad, hogy kérdések milliói kavarognak a fejedben, és te nem vagy az a típus, aki feladja anélkül, hogy ne szeretne válaszokat kapni rá - dünnyögöm. - Normális esetben elzárnám a puszta lehetőségét is annak, hogy feltedd őket, de mint mondtam a sikátorban, szeretném, ha jobban megismernél. Ha ehhez a kérdéseiden keresztül vezet az út, ám legyen. Válaszolni fogok neked - nyelek nagyot. Jöjjön, aminek jönnie kell, és ami alighanem elkerülhetetlen.
Kezdőlap
|| 
redit
