Szomorúan veszem tudomásul, hogy nem vagy tisztában azzal, ki is vagyok. Egy ilyen pofát - valljuk be - elég nehéz elfelejteni.
Kerek, mégis karakteres arcom van, amit általában borosta fed. Ha éppen mégsem, akkor könnyedén azt mondhatná bárki, hogy úgy nézek ki, mint egy jóllakott óvodás a napköziben. Ezzel csak annyiban tudok egyetérteni, hogy legalább olyan cuki vagyok azokkal a gödröcskékkel az arcomon, mint a kiskrapekok. A zöld szemeimről nem is beszélve. Egyébként a fejem tetején középbarna szőr van, ami éppen hogy csak nem kezdett el őszülni az átváltozásomkor. *Nagy sóhaj* Ezt megúsztam. Szar dolog lehet vámpírként őszülni..
Ha előtted állnék, nem látnál mást csak 188 centi tömény arroganciát és egoizmust. Na jó, nem kell rögtön azt hinni, hogy egy önmagát ajnározó farok vagyok. Azt szeretem, ha mások simogatják az egómat. Ráadásul akadnak hölgyek szép számmal, akikről egy szép szóra leolvad a bugyika. Mintha csak ezzel meg tudnának fogni maguknak egy férfit, aki gyógyíthatatlan szerelembe szédült a szerencsejátékokkal. Nem igazán  vagyok társas lény, hacsak a kártyákat nem számoljuk bele. És innentől kezdve már nem nehéz kitalálni, hogy ha valaki fogadással nyit felém, annak nagyon, de nagyon nehezen állok ellen. Majdnem annyira, mint mikor rájövök, hogy valaki a nyomomban jár, hogy aztán a végjáték előtt feladja. Olyankor egészen nagyot tudok csalódni.

Név » Zsuzsi
Kor » 22
Multik » akad  

A levegő füstszagú, az ölemben ülő hölgyike köhécsel, mikor felé fújom a füstöt. Vagyis nem fújom, csak szépre száll.  Nem igazán figyelek a részletekre, mikor épp rezeg a léc a lábam alatt.  Pléh-pofával ülöm végig ugyan a kört, de ha valaki rám aggatna egy  vérnyomásmérőt, demonstrálhatná vele, milyen az, mikor kiakad.
Kivételesen még az is csak ingerel, hogy csöcsike a nyakamba fúrja az orrát és érzem, ahogy szuszog. Ha pedig nem fordítanám el a fejem, a haját is benyelném, az fix. Egyedül ő tudna lebuktatni a srácok előtt, de az idegszálaim annyira feszültek, hogy bármilyen idegen mozdulatára átharapnám a torkát.  Semmi személyes, csak nem viselem el a csalókat  a közvetlen környezetemben. Hogy a többi balfácánnal mit művel, az nem rám tartozik, de én megkövetelem a tiszteletet. Ha már arra veszem a fáradtságot, hogy megpróbáljam elnyerni a fickó vagyonát, akkor legyen olyan kedves és ne próbálja meg keresztülhúzni a számításaimat, mert nem fog meggátolni az erőszakban az, hogy igazán csinos és bársonyosan puha a bőre, ami alatt ott lüktet a vére.
Most viszont valami gond van, érzem. Nem csak a koncentrációm hiányából tudom megállapítani, hanem abból is a többiek nem szokták ennyire félvállról venni az íratlan blöff-szabályokat. Sok idő után először érzem veszélyben a nyerő szériámat, és ez valószínűleg puszta óvatlanságból ülhet ki a vonásaimra, miközben már megint azzal vagyok elfoglalva, hogy csöcsike úgy dörgölőzik hozzám, mintha valami elcseszett macska lenne. A karmok persze megvannak hozzá, de pattanásig feszült idegeimen még az ágymelegítő kedveskedése sem segít. Rossz passzban vagyok, kivételesen  borúlátó hangulatom úgy tükröződik, hogy egyre többször emelem a cigarettát a számhoz. A többiek szivart szívnak, nekem van némi fenntartásom a jó öreg kubaival. Nem a kedvencem, ám ezt nem hangoztatom jó öreg vendéglátóm előtt. Sértődékeny asszony, még a végén    megismerkedhetnék a házsártos énjével.
Csak rám várnak, de hiába van egy hetes meg egy dáma pár a kezemben, aligha fogok ezzel mindent vinni. Ráadásul valamiért nem is érzem úgy, hogy formában lennék. Valami hiányzik, és az sem segít dűlőre jutni, hogy látni vélem a többieken a türelmetlenkedést. De akkor válik csak bizonyossá, mikor az ajtóban megjelenik az egyik emberem, Said, aztán diszkréten mellém lép, hozzám hajol és közli az információt, amire tudat alatt egész este vártam. Már tud rólam.
Évek óta kergetjük egymást. Pontosabban ő engem, és borzasztóan imponáló  számomra, hogy nem tud szabadulni a démonától. Tőlem. De sosem ért utol, mindig csak hűlt helyemet lelte. Még akkor is, mikor szánt szándékkal kezdtem híremet kelteni. Jó hogy nem hirdettem magam Calvin Klein-óriásplakáton... Most viszont végre eljutott hozzá az információ, hogy a városába toltam a képem. Őszintén szólva kíváncsi vagyok már rá, nem információkra, hanem ő magára. Régóta az első nő, aki nem a külsejével ébresztett fel bennem valamit. A hajthatatlansága, a kitartása, majdhogynem lenyűgöző. Ki tudja, talán megérné az ajtócsapkodást.  
- Megadom! - jelentem ki végül, az asztal közepére hintem a tétet, és hirtelen nem zavartatom magam amiatt, hogy nem kevés pénzem forog kockán. Az újonnan szerzett ki barátnőmtől futtában elköszönök, kipenderítem az ölemből, és mire visszapillantok konstatálhatom, hogy  mégis én vittem a nyereményt. - Egy élmény volt, uraim. Sajnos akadt némi fontos elintéznivalóm. Holnap? -  kérdezem, mielőtt még sietve magamra kapom a dzsekimet és ott sem vagyok. Terveznem kell. A meglepő az, hogy ez hirtelen fellelkesít.