Valerie. Annyit tesz, erős, bátor. Származtathatjuk a francia Valérie-ből, vagy az olasz Valeria-ból. De ne a nevemmel akarj foglalkozni, az a legkevesebb, ami érdekelhet.
Elég jól hazudok, arcomra mindig képes vagyok álarcot húzni. Ezt volt okom megtanulni. A gyűlölet, amit éreztem régen, most is fel-fel lobban bennem, és olykor hevesen cselekszem ennek köszönhetően. Képes voltam szeretni, valószínű most is képes vagyok rá, mert a családom mindenek elé helyezem, még ha sokszor nem is pontosan azt mutatom feléjük, amit elvárnak. Én nem vagyok Lily, nem babusgatom őket, de igyekszem megmutatni, milyen is ez a világ. Nora hol a hátam mögött, hol előttem, de folyton at bizonygatja, hogy rosszabb vagyok mindenkinél. Nos, ez lehetséges, de azt hiszem van elég okom rá, hogy ne akarjak tündérien mosolygós kislány lenni.
Bevallom, eléggé felvágták a nyelvem, nem gondolkodok sokat azon, mint mondjak ki. Ugyan hirtelen haragúnak nem mondanám magam, mert nem vagyok az, de szokásom néha első felindulásból, meggondolatlanul cselekedni. Vess rám követ, biztos te sem mindig gondolod végig, mit és miért teszel. Bármire képes vagyok, ha veszélyben érzem magam, de akkor is, ha éhes vagyok. ha már egyszer kiszabadultam abból a börtön világól, nem fogok diétázni. Nem miattam fog kihalni az emberiség, de azt sem mondanám, hogy nem fogok ilyesmihez örömmel hozzájárulni. Lehet, hogy kicsit önző vagyok. Lehet, hogy egyszerűen csak nincs okom osztozni. Vannak fájdalmak, amiket nem ismerhet meg mindenki, és kifejezetten utálom ebben a világban, hogy egyes emberek kicsinyes dolgok miatt siránkoznak. Az élet igazságtalan, ennyi. Bele kell törődni.
Száraz, szőke hajam a vállam alatt egy kicsivel ér véget, természetes hullámokban. Régebben sem kötöttem kontyba vagy fontam be, hagytam, hogy a szél bele-bele kapjon. Kék szemem mindig éberen csillog, ám, ami régen boldogságtól ragyogott, mára megfakult, érzéketlenné vált. Akárcsak arcom. Nem mutatom, ha valami fáj. Előszeretettel rejtem el saját magamat is. Ez a varázslat határozottan sok dologban segít.
Van egy titkom, de ezt még nem fedem fel előtted. Mégis ki az, aki minden gyenge pontjáról írásos elemzést készít...?

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

"Kedves Naplóm! A pokolban vagyok. Nehéz elképzelni, hogy van rosszabb hely annál, mint ahonnan jövök, de valami csodával határos módon megtaláltam. Azóta, mióta megérkeztem, három dolog lett világos. Az étel szó szerint méregből készül, úgy bűzlenek, mint a pestis, és mindenki azt akarja tudni, mit csinál a másik. Én nem idevaló vagyok, vagy nem akarok itt lenni. Én nem ezt a világot képzeltem el...."
A város parkjában ücsörgök, még szerencse, hogy senki sem vesz észre. Körbe, körbe nézek, de a tollat szinte a papírba vájom, a szavakat inkább vésem rá, mint írom. Dühös vagyok. Mire? Szenvedtem egy fél életet abban a világban, 1903 ugyan azon a rémes napján ragadva, és mikor végre kiszabadulok... nos, egy olyan helyre kerülök, ahol a nők többsége a köldökéig kivágott pólót vesz fel, olyan magassarkút, amiben menni sem tud, és még csak nem is mosolyog zavarodottan, ha megbámulják az utcán. Nem hiányzik a fűző, de azért azt sem merném kijelenteni, hogy erre akartam felébredni. Tudtam, hogy lesznek itt dolgok, amiket nem fogok megfelelőnek találni, de Lily próbál győzködni.
"...Lily próbál meggyőzni arról, hogy ez a hely érdemes arra, hogy újra élhessünk. De mit csinálunk? poharakból egérnek elegendő vér adagokat iszunk, hogy ezzel tanuljuk meg uralni a szomjunk. Könyörgök, ha kibírtuk akkor, most is ki fogjuk. Persze Mary Louise és Nora élvezik a mai világot. Nem kell bujkálniuk. Beau helyzete most sem könnyebb. Oscar Lily ügyeit intézi. Tudjuk jól ez mit jelent. Nem akarom, hogy megtalálja Julian-t. Nem találhatja meg... Nem találhatja meg..."
Egy autó húz el mögöttem. Idegesen nézek a guruló fémdarab felé. Régebben a lovakat tartották a leggyorsabb módszernek, hogy egyik pontból a másikba juthassunk. Nekik volt lelkük, értelem csillogott a szemükben. Ezek a fémdarabok csak bűzölögnek, hangosak és idegesítően hasonlóak, és nem nyomják a szőrös pofájukat a tenyeredhez, ha kockacukorral vagy répával kínálod őket.
"...Csak reménykedem, hogy Lily nem akar ismét a fia közelébe küldeni. Erős vagyok, megvan a saját akaratom és életem, s bár sokat köszönhetek neki, nem szeretném, ha ismét egy bábja lennék a sakktáblán, akit kedvére ide-oda tologathat. A múlt hibáiból tanultam, a titkok, amiket magamban hordozom életem végéig kísérni fognak és nem tudok tőlük megszabadulni. Nem okolom őt sem, magamat sem igazán. Nem csak megjátszottam magam akkor. Éreztem. Sok év óta először azon az estén képes voltam minden szabályt felrúgni. És végül vele haltam én is. Azóta a börtönvilágban nem sokat gondolkodtam olyasmin, mint az öngyilkosság. Akkor, ott, 1903-ban megtettem egy nap. Ugyan azon az unalmas napon, olyasmit tettem, ami nem volt papírforma szerű. Nem törődtem vele, hogy mi lesz a következménye, önzetlenül cselekedtem, de most bánom. Lemondtam a vérről, az adagokról, amiket napokon keresztül számolgatva próbáltunk beosztani, újra és újra útra kelve, hogy készleteket szerezzünk még pár napra. Végül mindenki beleegyezett, nem élhetünk mind. Olyasmiért kaptunk büntetést, ami nem volt jogos. Most pedig bátran félhet tőlünk bárki. Akkor a sírba vittem egy titkot, nem fogom felfedni..."
A tollat a naplóba ejtem, körbenézek és érzem, hogy a szívem összeszorul. Senki sem lát. Könnyű módja ez annak, hogy észrevétlen maradhassak. Felállok, keresztülsétálok a téren, a padig, ahol a börtönvilágban is minden nap jártam. A helyre, amit egyszerre átkoztam és imádtam. A helyre, ahol lehetőségem lett volna egy másfajta életre, de nem éltem vele. Most pedig képtelen vagyok a múltam azon felével szembenézni.