Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
El Ateneo Book Store

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 09, 2015 5:28 pm
Ugrás egy másik oldalra
El Ateneo Book Store El-Ateneo
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 09, 2015 5:40 pm
Ugrás egy másik oldalra


Tegnap éjjel ismét kiolvastam egy könyvet és ezzel eljutottam arra a pontra, hogy sajnos nem maradt több kiolvasatlan könyvem. A szobám már úgy néz ki, mint valami könyvtár, de nem tudok betelni velük.
- Át kellene szoknod az ebookra, mert lassan a könyveidtől már mozdulni sem lehet a lakásban. - javasolta Riv még tegnap este, mikor megtalálta a szobájában az egyik elveszettnek hitt könyvemet.
- Azért ne essünk túlzásokba. És tudod, az nem ugyanolyan, mintha igazi könyvet lapozgatnál. - feleltem, majd cukin mosolyogva kikaptam a kezéből a kötetet.
- Jéé, ezt de régen nem találom már. Kösz Riv, hogy megtaláltad. - nyomtam egy puszit az arcára, mielőtt távoztam a szobájából.
- Nincs mit. - kiáltott utánam, majd sóhajtott egyet. Örülhetne inkább, hogy nem kisállatokat gyűjtök, hanem könyveket. Pedig múltkor megsajnáltam egy árva kiscicát a parkban, és bennem volt a késztetés, hogy hazahozzam, de végül a menhelyre vittem be lebiggyesztett ajkakkal. Pedig még nevet is adtam neki. Muffin. Jó lenne kisállatot tartani, de sokat vagyunk távol, sok a dolgunk, nem tudnánk megfelelően gondoskodni róla. Visszatérve a könyvekre, olyan rossz egy izgalmas regényt befejezni, főleg, ha folytatása sincsen. Ott marad valami üresség az emberben. Legalábbis bennem mindig megmarad. Mostanában rákaptam a thrillerekre, egy jó kis német regényt olvastam. Szerencsére ez egy folytatásos könyv, szóval el is határoztam, hogy beszerzem a második kötetét. Reggeli után gyorsan bepakoltam a mosogatógépbe, majd elindultunk Rivvel és Dettyvel az ügynökségre. Szóltam nekik, hogy munka után menjenek nyugodtan haza, én majd később megyek, mert beszaladok a könyvesboltba. Riv felhúzta az egyik szemöldökét, de csak annyi mondott, rendben. Elmosolyodtam. Amint négyet ütött az óra délután, kikapcsoltam a gépemet, összeszedtem a holmijaimat és elindultam a kedvenc könyvesboltom felé. Este nyolcig voltak nyitva, úgyhogy volt időm nézelődni és keresgélni. Amint beléptem a csengettyűs ajtón, megcsapott az új könyvek illata. Azonnal felcsillant a szemem. Az a hely hatalmas, elegáns és varázslatos volt. Mintha egy más világba csöppentem volna. Tágas tér, több emelet, a világ összes létező és eladásra szánt könyve egy helyben volt. Felmentem a legfelső emeletre, ott voltak eldugva a krimik, thrillerek, és felnőtt témájú kötetek távol a gyermekek szeme elől. Fellapoztam egyet-kettőt, nézelődtem, válogattam, némelyikbe még bele is olvastam.

megjegyzés: the queen of books
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 17, 2015 12:24 am
Ugrás egy másik oldalra

Michelle & Minki
내 안에 너를 갖고 싶어 이렇게 이렇게 노랠 만든 것도
☄ Remélem tetszik. :3 ☄ Zene ☄ 781 ☄ Ruha
Magam se igazán tudtam, hogy mi a fészkes fenét keresek egy ilyen helyen. Elnézve az életutamat, a vámpírságom karrierjének kezdetével együtt, mindenhol lenne a helyem, csak egy könyvesboltban nem. Mégis egyszerűen muszáj volt új dolgozók után néznem, és annál jobb hely nincsen ennél. Tudjuk milyen lányok járnak könyvtárba. Kis szürke egérkék, akikre nem figyel oda senki, mert kis szürke egérkék. Nem igazán tudom, hogy ezen mit kéne még ragozni, egyszerűen ez a helyzet és pont. Ezek a lányok nem sok mindenre vágynak, csak figyelemre és szépségre. Nekem rengeteg pénzem van, hiszen egy ideje már űzöm az ipart, illetve néhány maffiacsoport és drogdíler is nekem dolgozik, szóval bőven van honnan szednem lét. Elsősorban viszont a kurváim futtatásával foglalkozom, s már egyre kevesebb a lányom. Komolyan, hogy lehetnek ennyire ostobák, hogy nem használtatnak a férfival óvszert? Minden jöttmenttel lefekszenek, aztán csodálkoznak ha kiderül, hogy AIDS-esek. Rendszeresen viszem a lányokat ellenőrzésre, vagy ha személyesen nem tudok elmenni velük, akkor egy-egy belső emberem akad, aki elhozza nekem az eredményeket. Amint megtudom, hogy valamelyiknek baja van, kihajítom. Nem érdekel, hogy így keresik a kenyérre valót. Annak ellenére, hogy én meg részben miattuk úszkálok a pénzben, nagyon megvetem őket. Persze néha jól jönnek, párszor én is húzogatom némelyiket, de az a munkaköri leíráshoz tartozik. Az én örömlányaim luxus körülmények között élnek, mert luxuskurvákról van szó, szóval szerintem ez a minimum amit elvárhatok tőlük.
A taktika része volt, hogy itt bukkantam fel. Persze biztos vagyok benne, hogy mindenkit meg fog lepni a megjelenésem, mert tisztában vagyok vele, hogy az emberek nagy része ijesztőnek tart. Nem lepnek már meg az olyanok, hogy az anyák visszafogják a gyerekeiket, akik felém akarnak futni, vagy szétrebbennek az utamban álló emberek. Biztosan idegen nekik a szótlanságom és a folyton közönyös arckifejezésem, amit még megfűszerez egy kicsit az összevont szemöldököm. Egyszóval semmi kellemes nincs a megjelenésemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy ronda vagyok, mert nem így van, csak olyan idegen vagyok nekik, akár egy szobor, ami egy történelmi hőst ábrázol. Tudják, hogy ki a személy, de sose kerülhetnek hozzá közel, mert már rég kihűlt a teste. Nekem sose emeltek szobrot… Hiszen nem tettem semmin azon kívül, hogy öngyilkos lettem. Bár csak az emberi világban történt meg ez a dolog. Na, de nem is ez volt a fontos, igazából csak biztos voltam benne, hogy itt találok majd valami önbizalom hiányos lánykát, aki már annyira elvakultan kergeti a szépséget, hogy elsőre rá fog bólintani a dologra. Tényleg mindent kifizetek azért, hogy a maximumot hozhassam ki belőlük, de ezt természetesen nem adom ingyen? Szemét dolog lenni eladni a lányokat egy külső burokért? Talán, de nem érdekel. Annak idején a családomat és az országom élén ülő embereket meg azok szolgáit megzabáltattam egy fiatal vámpírokból álló, rendezetlen csapattal. Már akkor elveszítettem minden jóságomat, szóval szerintem ezek után már nem nagyon van miről beszélni. A kíméletesség és mások érdekeinek nézése sose tartozott az erényeim közé, szóval erről ennyit.
Belépve a boltba rögtön a fenti emelet felé vettem az irányt. Már körbe se kellett néznem ahhoz, hogy tudjam: ott vannak a felnőttebb könyvek. Amúgy is, itt a polcokon már akkor kiverték a szememet a színes képeskönyvek, amikor első alkalommal jártam itt. Az órámra pillantottam. Pont jó időben vagyok itt. A tizenéves lánykák elkerülnek, mert ilyenkor még suliban vannak. Azért arra odafigyelek, hogy kiskorúakat ne forgalmazzak, mert simán beperelhetnek és akkor lőttek nekem. Így is csak szerencsém van, hogy ennyire felületesen oktatnak az országomról az államokban, hiszen már tuti feltűntem volna valakinek… De eddig még nem volt arra szükségem, hogy átszabassam az arcom.
A lépcsőn felérve egyből sasolni kezdtem a környezetem, de természetesen csak nagyon visszafogottan. Már megtanultam diszkréten kezelni ezeket a helyzeteket, szóval nem volt valami nehéz dolgom. Hamar megakadt a szemem egy kis vörösön. Elég csinosnak tűnt, nem is nagyon értettem, hogy egy ilyen lány miért nem egy fiúval randizik vagy ilyesmi ahelyett, hogy itt pocsékolja az idejét… Eddig az volt a tapasztalatom, hogy csak bányarémek járnak ide, akik álmodoznak a hercegről, de ezek szerint hatalmasat tévedtem. Mindenesetre örülök, hogy egy ilyet sikerült ma találnom. Kevesebb pénzembe fog kerülni, de befűzni is nehezebb lesz, az már biztos.
- Bocsáss meg – léptem oda hozzá mosolyogva – Nem tudnál nekem ajánlani valami könnyed olvasmányt a délutánra?
Lágy, dallamos hangon szóltam hozzá. Ilyenkor mindig levedlettem a maszkom, és kedves mosollyal néztem a másik félre, mert hát a cél szentesíti az eszközt, nemde? Természetesen minden érdekelt, csak a könyv nem, amit éppen ajánlani akart nekem, de valahogy mégis csak el kellett kezdenem. Nem mondhatom azt neki, „hogy kurvát keresek a csoportomba, kérlek állj be, jól fogsz keresni könnyen.” Elég abszurd lenne az egész, óvatosabban kell megközelítenem. Nem tűnik naiv kislánynak, aki álomvilágban él. Aztán meg mi fog történni ha nem akar beállni? Maximum visszautasít…



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 18, 2015 5:02 pm
Ugrás egy másik oldalra


Egészen elmélyedtem a könyvek birodalmában, mire megtaláltam a thriller sorozat folytatását, addigra már volt pár kötet a kosaramban. Riv bizonyosan forgatja majd a szemét, hogy már megint egy szatyornyi könyvvel térek haza, de tisztában volt vele, ha én beszabadulok egy könyvesboltba, nem egy kötettel fogok átesni a küszöbön. De a pasik már csak ilyenek. Kíváncsi lennék, ha netalántán egyszer az életben lesz majd férjem, vajon ő is ilyen házsártos lesz a könyvtárnyi mennyiségű köteteim miatt, mint Rivaille? Majdnem elnevettem magam. Férj? Ugyan! Szép dolgokról álmodozol Shelly. Ahhoz össze kéne szedned egy pasit, de…mindegy, inkább hagyjuk a témát. Megeresztettem egy sóhajt, miközben még nézelődtem a polcok között. Egy pár pillanattal később viszont megcsapott a sírontúliság szele. Mit keres itt egy vámpíííír? Vajon mit kereshet egy könyvesboltban, gondolom könyveket, mint te Shelly. Nem minden esetben vérre pályáznak, szóval nyugodj le! Mindig görcsbe rándult a gyomrom, akárhányszor egy vámpír jelent meg a közelemben. A boszorkány szenzoraimnak olyanok voltak, mint egy jeges téli fuvallat. Beleborzongtam. Nem voltam oda értük, csak Detty felé tápláltam bizalmat, mert tudtam, hogy soha nem bántana. Bíztam benne. Bár az elején kimondottan nehéz volt hozzászokni, hogy a nővérem vérszívóvá vált.
Nem kellett keresgélnem a vámpírt, magától is megtalált. Mostanában sajnos mágnesként vonzottam őket, ami számomra érthetetlen volt. Hátrafordultam és barátságos mosolyt eresztettem felé. Fogalmam sem volt, mik voltak a szándékai tulajdonképpen, lehet nem a véremet akarta venni, és tényleg csak szimplán könyv vásárlás céljából tért be, így nem adtam okot, hogy lássa, tudom micsoda és hogy kicsit tartok tőle. Ha majd megveszem a könyveket, kisétálok és követni kezd, na majd akkor jöhet a pánik! Talán megvárom, hogy megvegye a könyvet és elmenjen, mielőtt kilépnék az utcára. De mi van ha megvár?? Miért pont engem szúrt ki??? Talán már túlságosan is paranoiás voltam és mindenben a támadási szándékot kerestem. De nem ártott az elővigyázatosság.
- Persze. Milyen stílusú könyveket szeretsz? - érdeklődtem, miközben végigmértem a férfit. Már a megjelenése is igencsak figyelemre méltó volt. Keleties, finom arcvonások, hozzá porcelánfehér bőr, különc stílus. Még a vámpírok között is feltűnő volt, nemhogy egyszerű, emberi szemmel nézve. Simán összetéveszthették volna valami keleti sztárral. Talán életében az is volt, ki tudja? Ahhoz képest eléggé jól beszélt angolul, jobban, mint én, pedig már kilenc éve lesz, hogy itt élek az államokban. Az enyhe francia akcentusomat még mindig nem tudtam levetkőzni, nem mintha akartam volna. Büszkén vállalom francia eredetemet.
- Valami történelmi regény esetleg? - pillantottam a másik oldalra, ahol a történelmi részleg foglalt helyet. Áhhh, csak mert te tudod, hogy vámpír, ő nincs tisztában vele, hogy te boszorkány vagy és tudod, hogy micsoda. Könnyed olvasmányt kért, nem egy hetes tanulmányi utat a múltba!
- Hmmm…De azok nem könnyed olvasmányok. Talán egy keleties szerelmi románc? - tekintetemmel a romantikus regények sorát néztem át, de aztán eszembe jutott, hogy mégiscsak pasiról van szó, Riv se lenne oda, ha beállítanék neki egy nyálas szerelmi történettel.
- Ez viszont túl nyálas, igaz? Mit szólnál egy akciódús sztorihoz? - kivettem a kosaramból az egyik thriller kötetet, és a kezébe nyomtam. Ugyan volt benne szerelmi szál, de nem azon volt a hangsúly, nem csöpögött végig a nyálas romantikázástól. Reméltem, elnyerte a tetszését a könyv. Elképzeltem, hogy tetszik neki és már megy is kifizetni otthagyva engem egy hatalmas megkönnyebbüléssel, majd bebújik vele a kis vámpírvackába és inkább olvas, mintsem emberi életeket ont a hűs, nyári éjszakában.

megjegyzés: the queen of books
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 25, 2015 11:16 pm
Ugrás egy másik oldalra

Michelle & Minki
내 안에 너를 갖고 싶어 이렇게 이렇게 노랠 만든 것도
☄ Remélem tetszik. :3 ☄ Zene ☄ 780 ☄ Ruha
Ragadozó vagyok, így megérzem az emberek félelmét, akár egy állat. Amit most éreztem az nem az előbb említett érzelem volt, inkább csak valami… tartás tőlem. Nem magától a személyemtől, attól ami vagyok. Tisztában voltam vele, hogy honnan jön az érzelem. A legtöbb ember ha rám néz, azon csak a csodálkozást, a meglepődöttséget érzem, rajta viszont mást. Ők úgy tartanak tőlem, hogy fogalmuk sincsen arról, hogy mi vagyok, egy személy innen viszont tisztában van a lényem valójával. A könyvesboltban ahogy végighaladtam, mindenki azt hitte, hogy csak egy nagyon ijesztő valaki vagyok, de van valaki, aki más. Na és ki lenne, ha nem a kis vörös, akit kinéztem magamnak? Ezzel egyből megbizonyosodtam arról, hogy ő is az, de nem vámpír. Ha az lenne, nem lenne titok előttem a valódi kiléte. Első pillantásra átlagosnak tűnik, halandónak. Biztosan nem farkas, azt érezném, ahogyan ő is érez engem. Leginkább boszorkányra tippelnék, hiszen érzek körülötte némi energiát, amit a halandók nem képesek. Nem sok boszorkánnyal találkoztam eddig, próbáltam kerülni mindenkit aki nem az emberek és a vámpírok sorait erősíti, de akarva akaratlanul is beléjük fut néha szerény személyem.
Mindegy, talán jobb is ha tisztában van a dolgokkal, legalább nem kell titkolóznom és elzárnom, mint a halandókat. Persze azoknak is törlöm az emlékezetüket ha megsejtenek valamit a gondatlanságom miatt, de próbálom úgy intézni, hogy erre ne kerüljön sor. Táplálkozom rendesen, szóval nem félek attól, hogy gyengülne az erőm, de ki szeret kockáztatni? Naná, hogy senki…
Kinyitottam a számat, de egy pillanatig nem jött ki hang a torkomon. Csoda lesz ha nem fordítva kezdeném el olvasni a könyvet, mert annyira régen olvastam már regényt. Újságot meg ilyeneket most is szoktam, mert nem mindegy, hogy mennyi lány tűnik el, meg ilyenek, figyelnem kell azért arra amit csinálok, de most komolyan… Több eszem is lehetne, mert így nem fogom sokáig kihúzni. Mégis honnan a francból tudjam, hogy milyen típusú regényeket szeretnék, ha nem is olvasok regényeket?
Ez a zavar csak egy pillanatig tartott, aztán kedélyesen elmosolyodtam és így feleltem neki:
- Inkább rád bíznám a döntést. Nem nagyon van időm ilyesmikre, így fogalmam sincsen mit olvasnék szívesen. Csak kellene valami, ami leköti a gondolataimat amikor fáradt vagyok – feleltem végül. Egész diplomatikus válasz, szép munka Min Ki! Már megtanultam bánni a szavakkal, így nem jelentett gondot, hogy kivágjam magam a helyzetből.
- Áh, régen amikor még nem kötött le ennyire a munka akkor volt időm olvasni és szerintem majdnem mind volt már a kezembe – azért mégse mondhatom azt, hogy átéltem a történelmet, mert az hogy mondjam… Elég hülyén hangzana, mert egyrészt nem tudja hány éves vagyok, másrészt pedig nem szeretem magamról elárulni az infókat. Nem vagyok egy erős vámpír, de kifejezetten gyenge se, így inkább megtartom magamnak amit lehet. Ki tudja, egyszer talán ellenség lesz a lány, akkor meg gondot fog jelenteni minden apró kis információ. Sose lehet tudni mit hoz az élet, már megtanultam. Amikor még a trón miatt bosszankodtam magamban, akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer majd kurvákat fogok futtatni. Mondjuk ezért érdemes élni, mindig jön valami fordulat, amitől pörög az élet. Lehet, hogy száz év múlva nyugdíjasklubot nyitok.
- Nem hiszem, hogy az nekem való lenne – húztam el a számat. Tényleg romantikus könyvet emlegetett? Elég érdekes lenne ha striciként ilyet vennék a kezembe. Belém annyi romantika szorulhatott, mint egy zsák krumpliba. Azt mondják a festészet és az írás romantikus munka, de az örömlányok futtatása… Nem tudom mennyire bizonyulna annak. Persze ezt mégse köthetem az orrára, egyelőre legalábbis nem.
Figyeltem a további szavait, majd a könyvre pillantottam, ami a kezemben volt. Megfordítottam, mert fejjel lefelé volt a kezemben, s úgy csináltam mintha elolvasnám a hátulján lévő leírást, de igazából cseppet se érdekelt a dolog. Ha nem kellett volna némi színjátékot bevetnem, akkor tuti, hogy elfogadtam volna egy babakönyvet is, csak hadd intézzem már a dolgomat. Most, hogy végre már nem kell játszani az agyamat, rámosolyogtam, majd így szóltam:
- Ez érdekesnek tűnik. Köszi – oké, és akkor most hogyan tovább? Az lenne a normális, hogy elsétálok, meg minden, de nem tehetem meg, mert akkor lehet ugrott az egész üzlet.
- Hadd segítsek, biztosan nehéz a kosarad. A könyvért cserébe. – mondtam végül, s már ki is kaptam a kezéből. Hát mit ne mondjak, volt egy súlya, az már biztos.
- Akarsz még vásárolni, vagy fizetnél? – tettem fel a következő kérdésem. Nem olyan könnyű tőlem megszabadulni ha finom falatról van szó, az biztos, sőt szinte lehetetlen. Hát igen, el kellett volna küldened kicsi lány, arra lehet nem tudtam volna mit reagálni. A nevére viszont direkt nem kérdeztem rá, mert a nők ezt általában perverz közeledésnek veszik. Én nem akarom megdugni, inkább csak annyit, hogy más tegye meg helyettem, ezzel meg némi pénzt rak le az asztalomra. Mert a kurvák is adóznak.




Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 30, 2015 5:39 pm
Ugrás egy másik oldalra


Ez a vámpír is elég nyájas, megnyerő modorú volt. Mint mindegyik az elején. Közben pedig a felszín egy gátlástalan ragadozót takart. Elmesélte, hogy a munka miatt mostanában nem jut ideje olvasni, de nem árt egy kis pihenés, régen viszont volt ideje majdnem az összes régebbi művet a kezébe venni. Vajon mennyire régen is volt az?? Hány éves lehet ez a kortalan vérszipoly? Dettyből kiindulva akár bízhatnék is a vámpírokban, de több ártalmas vérszívóval hozott eddig össze a sors, mint jószándékúval. Hogy pontosabb legyek, Dettyn kívül egy normális vámpírral sem találkoztam még, ami igencsak okott adott arra, hogy a potenciális veszélyforrás és vérszomjas ragadozó skatulyába húzzam a fajt. Ráadásul  Detty hangoztatta mindig, hogy rajta kívül egy vámpírban sem bízhatok, mert a negédes mosoly és kedvesség mögött sötét szándékok lapulnak. Szóval igen, parázom tőlük és nem szeretek a közelükben lenni. Az a hűvös, sírontúli aura, ami körbelengi őket megborzongat. De mégis valahogy mindig bevonzom őket, mindig összeakadok egyel, aki szerencsésebb esetben nem szúr ki, de mostanában a szerencsétlenebb esetek felé billent a mérleg. Talán a vörös hajam vonzza be őket, mert feltűnő és vörös színű? Vagy a mágiám??? Fogalmam sem volt. De ha ez így megy tovább, lehet be fogom festetni a hajam. Nem, mégsem. Az nem én lennék, amúgy sem szerettem a nem természetes dolgokat. Közben a férfi megköszönte a segítségem, elnyerte a tetszését a thriller kötet, amit ajánlottam neki, majd felajánlotta a segítségét és meg se várva a válaszomat kikapta a kezemből a kosaram. Ha nem tudtam volna, hogy nem ember, nem lett volna feltűnő, de így megszólalt bennem a vészcsengő. Vigyázz Shelly, ez a férfi tuti a véredre pályázik! Most jönne az a rész, hogy a vámpír elkísérne a pénztárig, hogy kifizessem a könyveimet, aztán követne az utcán és egy kietlenebb részen elkapna és megcsapolna. Vagy megvárná, hogy gyanútlan áldozata még elnézelődjön, míg le nem száll az alkonyat, utána elkapná a sötétben és megcsapolná. Jobb esetben életben hagyják az áldozatot és elfeledtetik vele a történteket, rosszabb esetben…az életet is kiszipolyozzák belőle. Na én egyikből sem kérek! Elgondolkodtam, hogyan rázhatnám le. Kinéztem az ablakon, még világos volt, de nemsokára a sötétség leplébe borul majd a város. Talán nem ártana sötétedés előtt hazaérni.
- Köszönöm a segítséget! És igen, fizetnék. Túl sokáig elidőztem, a párom már biztosan várja, hogy hazaérjek. - füllentettem a pasasnak cuki mosolyt villantva. Jó taktika Shelly, kevésbé lelkesek a vámpírok, ha tudják, hogy van aki várja az embert haza. Talán békén hagy és keres másik potenciális áldozatot, akinek a vérét veheti. Ebben reménykedtem. Elég eldugott helyen voltunk, ha akarta volna, itt is megtámadhatott volna, de valahogy úgy tűnt, ez a vámpír tapasztalt és megfontolt, ügyesen keveri a kártyákat. Ámbár talán van egy nagy előnyöm vele szemben, mégpedig az, hogy nem tudja, hogy a mágia szülötte vagyok, hogy minden egyes porcikámat áthatja a boszorkányság. Vannak vámpírok, akik megérzik a boszorkányokat és vannak, akik csak azt érzik meg, hogy nem ember az illető. Talán sejti, mi vagyok, talán nem. De én biztosan tudom, hogy ő mi, mégha úgy teszek, mintha nem is sejteném, miféle szörnyeteg lapul meg a barátságos, szelíd mosolya mögött. Nyugodtan, nem sietve szedtem a lépcsőfokokat lefelé, nem akartam félelmet mutatni felé, nehogy bármit is megneszeljen. Amíg ő is kedves velem, én is az maradok.
- Nem baj, ha megkérdezem, milyen nemzetiségű vagy? Japán, kínai, koreai esetleg thai? -  érdeklődtem tőle, mivel nem szerettem a kínos csendeket. Ezért úgy gondoltam, míg elsétálunk a pénztárig, szóval tartom.
- Sajnos nem vagyok túl jártas az ázsiai kultúrákban, de nagyon szépnek, színesnek és gazdagnak tartom őket. Az ázsiai ételek ráadásul finomak és egészségesek is, szeretem az ázsiai konyhát. - csacsogtam tovább. Mire válaszolt, már oda is értünk a pénztárhoz.
- Mégegyszer köszönöm a segítséget kedves idegen! - hálálkodtam neki, miközben átvettem tőle a kosarat, majd a pultra helyeztem.
- Michelle drágám, látom most sem apróztad el. - mosolygott rám a korosodó Margareth, az eladónő. Már törzsvendégnek számítottam a boltban, mindenki ismert ott engem. De most nem igazán örültem, hogy a nevemen szólított, mert így a vámpír megtudta, hogy hívnak. Nem mintha számított volna, névvel vagy anélkül is a véredet tudja venni, de úgy gondoltam, minél kevesebbet tud rólad egy vámpír, és fordítva, annál jobb mindenki számára.
- A kedvezménykártyád elkérhetném? - rántott vissza a gondolataimból Margareth. Kotorászni kezdtem a táskámban, majd elővettem a tárcámat.
- Persze, már itt is van. - nyújtottam felé a kártyát, majd miután lehúzta a kedvezményeket, megmondta az összeget és fizettem. Egy csinos kis papírtáskába helyezte a könyveket, majd átnyújtotta.
- Várunk vissza legközelebb is drágám! Ügyelj magadra hazafelé menet! - mosolygott rám kedvesen az asszony.
- Úgy lesz! És köszönöm! Viszlát! - köszöntem el tőle, majd elindultam a kijárat felé. Közben Margareth már a vámpírra figyelt, megkérdezte tőle, hogy van e kedvezménykártyája és ha nincs, szeretne e egyet. Kiléptem a csengettyűs ajtón, majd magamba szívtam a késő délutáni levegőt és sietősen elindultam a taxiállomás felé. Gyorsan szedtem a lábaimat, nem mertem hátrapillantani, nem tudtam, hogy a vámpír kijött e már és ha igen, elment e vagy a nyomomba szegődött e.

the queen of books
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

El Ateneo Book Store

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Seattle-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •