Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 13, 2015 2:40 pm
Ugrás egy másik oldalra




Ewan & Merinda

◌Tag:Ewan ◌ Youtube:Goodbye Agony ◌ Külső.:Fürdőruha



Tudom, hogy súlyos szavakat vágtam hozzá, ahogyan azzal is tökéletesen tisztában voltam, hogy kétféle dolgot válthatok ki belőle. Ha közömbös vagyok neki, ha rohadtul nem számít mit gondolok vagy éppen mi megy végbe bennem., akkor szépen bevégzi a mozdulatot, hátat fordít nekem és egyszerűen, lazázósban elsétál, hátra sem fordul, még az sem érdekelné, ha éppen visítva vágnám ki a magas C-t, hogy ne hagyjon itt, ne merészeljen ezek után csak úgy snassz elsétálni. Vagy pedig marad a második verzió, az amikor visszafordul és reagál mindezekre, mindegy már nekem, hogy mit csak mondjon valamit. Tiltakozzon vagy értsen egyet bármi megtette volna, de amúgy tényleg. Szóval az a tíz percnyi lassított felvétel amíg a mozdulata megrekedt hát az istenuccse maga volt az örökkévalóság. Csak álltam és vártam, és azt hiszem egy ideig még az is megfordult a fejembe, hogy odalépek hozzá, és leosztok neki egy isteneset, ha már más nem tette meg eddig. Veri az élet eleget, de még senkitől nem kapott olyan törődős pofont, amit amúgy én is megérdemeltem volna helyenként. De őszintén szólva kitől kaptam volna meg? Anya azt hiszem mindig is úgy kezelt mint annak a férfinak a gyerekét, akit imádott és aki elhagyta őt, és én ott maradtam vissza nem váltható termékként, akire jó korán lejárt a garancia. De szeretett, perszehogy szeretett hiszen az anyám, ki szeresse az embert ha nem a saját anyukája, de persze nekem ez sem volt soha elég, ahogyan nem tudtam megszokni a hülye hóbortjait, a mindenféle hobbijait, a vallási szektáit, azokat az idiótaságokat amelyekkel körülvette magát, és amit gyerekként legtöbbször épületes nagy kreténségnek véltem. Mostanra persze beláttam, hogy az anyám önértékelési problémákkal küzdött, hogy mindig azt hitte apa azért hagyta el mert nem volt neki elég jó. Ezért akarta, hogy én elég jó legyek bárkinek és mindenkinek. Én viszont nem akartam ezt, és mivel olyan voltam mint az apám soha senki mellett nem tudtam nyugodtan meglenni a seggemen. Már pici gyereknek elég lázadó, csökönyös és pofátlanul sokat beszélő voltam szókimondással megspékelve. Ebből persze később rengeteg bajom származott, de sosem akartam olyan lenni, aki elhallgatja az igazságot. Miért mondjam, hogy jól áll a ruha azon a borzasztóan elhízott kislányon, amikor leginkább úgy néz ki benne szerencsétlen mint egy túlméretes habcsók? Miért mondjam, hogy szép valakinek a szeme, amikor mindkettővel más irányba néz és tudom, hogy nem tehet róla, de nem fogom azt hazudni, hogy semmi gond, én így is tudom, hogy engem néz velük, mert nem tudom. Honnan tudnám basszus, amikor az egyik jobbra a másik meg középre forog? Szóval én mindig is tudtam, hogy az embereket a szavak által nagyon is mellbe lehet vágni, és néha olyan érzés, mintha gyomorszájon öklöztek volna, de nem számít. Ha én képes vagyok elviselni az igazságot, akkor más is legyen képes rá. És ez alól nem volt kivétel Ewan sem, neeeeee nem bizony, sőt ő volt az aki igazán nem volt kivétel. Mert sértegetni azt nagyon tudott, az ember lelkébe belegázolni szintúgy nagyon, és aztán persze elvárta volna, hogy csendesen és beletörődön hajtsam le a fejemet, vagy kezdjek neki sírdogálni, hogy a csúnya gonosz bácsi megbántott. Hát nem. Végre valakinek az arcába kell, hogy vágja az igazságot arról, hogy egy mocskosul önző alak, aki csak arra képes, hogy bántson, egy szemernyi alázat sem szorult belé, és ha mindez még nem lenne elegendő, azt hiszi, hogy ha minimálisan is de a világ körülötte forog, és én példának okáért csak azért vagyok benne, hogy őt bosszantsam. Gyűlöletes módon kategorizált nem csupán engem hanem másokat is. És amikor az igazsággal szembesült minden esetben csak rombolni és pusztítani lett volna képes. Csak egy minimális időre kellett volna kihúzni a fejét a seggéből és meghallani a szavaim mögötti jelentést. Hogy nem bántani akartam, nem sértegetni, hanem felnyitni a szemét saját magával szemben, mert a változás csak akkor jöhet el, ha felismeri. De persze nem ez a reakciója, nem próbál meg talán csak egy hangyafasznyi pillanatig elgondolkodni azon amit mondtam neki, és ezt támasztja alá a mozdulatlanság. Én meg ez az amit félreértelmezek, mert már ellepi a lila köd az agyamat, mert miért kell minden egyes találkozáskor úgy egymásnak feszülni, mintha mindketten bikák lennénk és a másikat néznénk a vörös posztónak. Csak amíg én tudom, hogy ez az egész csak egy darab kolonc amin marakodni lehet, ő halálosan komolyan veszi, akár egy vérre menő küzdelmet. A franc essen belé! Szóval szitkozódások közepette indulnék vissza a medencék irányába, hogy ott majd szépen ügyes kis mókus módjára lemosogatom magam a zuhanynál, aztán pedig becsobbanok a vízbe és lehűtöm a testem és az idegrendszerem is egyszerre. De ez nem is olyan egyszerű mint én azt annak vélem, mert  amikor hátat fordítok, olyan gyorsan termett ott mögöttem, hogy kettőt pislogni nem volt időm. Ezt meg hogy a fenébe csinálta? De még ezt sem sikerült olyan gyorsan feldolgozni, ahogyan ezután az események bekövetkeztek. Úgy kezdett cibálni, mintha minimum a tulajdona lennék. Hát mit mondjak a hangja és ahogyan és amit mondott cseppet sem nyugtatott meg, sőt azt hiszem tele lett a gatyám rendesen azt illetően, hogy mi is fog következni. Addig húzgáltam az alvó oroszlán bajszát, amíg az végül felébredt és engem néz kajának. Nem ígér semmi jót a tekintete sem, ami eddig sötét és magabiztos volt, most örvénylő és tele van irántam táplált gyilkos haraggal. Nabazmeg ez lazán betuszkol az erdőbe, megerőszakol és megöl. Vagy megöl és megerőszakol....neeeeem ez utóbbi elég beteges lenne, sok dolgot feltételezek róla, de ezt azért nem. Jó okés, az erőszakolást hagyjuk ki a képletből, de még akkor is ott van az, hogy ki fog nyírni, ki fog zsigerelni, felhúz egy fára és aztán.....úrrrriiisten Merinda verd már ki a fejedből ezeket a pocsék horrorba illő marhaságokat! Tiltakoznék én, de egyrészt csupaszon mezítláb vagyok, és ha fékezni próbálnék, akkor a bőrt azonnal felsértenék a gallyak, így is sikeresen fúródik bele a szárat fű és néhány kisebb ág-bog a talpamba amitől feljajjdulok és felszisszenek. Nem haragos vagyok most, hanem rohadtul félek éppen ezért azt csinálom, amit a legtöbb hozzám hasonló helyzetben vergődő szerencsétlen tenne, sikoltani kezdek teli torokból, hogyaszonyga.
- SEGÍÍÍÍÍÍÍTSSSÉÉÉÉÉÉGGGG SEGÍÍÍÍÍÍTSEN VALAKKIIIIII!- a számat balga módon nem fogta be, csak rángat mintha muszáj lenne, és valószínű, ha beérünk a fák közé már késő bánat akokr aztán kampabasszó döglött kis vörös vagy Merinda. Szóval ezt a segítségkérős visongást kezdem produkálni, amíg esetlegesen be nem fogja valahogyan a számat, vagy el nem némít, addig meg van esélyem, hogy meghallják. És lőn nekem is egy csöpp szerencsém, mert a közelben sátorozó társaság két tagja meg is hallja. Egy magas rőtvörös hajú, kefe frizurás srác, aki úgy fogja a kezében a sörösdobozt, mintha mindkét hóna alatt egy-egy tízkilós dinnyét cipelne. Az a fajta akire azt szoktuk mondani, hogy ereszd ki a levegőt cimbora mert beléd dohosodik. A másik egy kicsit vékonyabb, de szálkás izomzatú, és egy fél fejjel lehet alacsonyabb a haverjánál. Sötétfekete haja egyetlen lófarokban összekötve hátul lóg lefelé, és innen is látszik a fekete izompóló takarása alól kilátszó bőrfelületen millió meg egy tetoválás. Szóval ők fognak megmenteni. Hurrá! Három hulla lesz az erdőben nem csak én.
- Héééééé te veréb!- ez a titulus a Koromszeműt illette aki olyan nagy vehemenciával ráncigált engem és akit megszólított a vörös dinnyehordó, a nyüzüge tetkós egy kissé hátrébb maradt, de a sör az neki sem rohadt volna ki a kezéből. Istenem! Miért nem lehet frankó, filmbe illős megmenekülésem? Mondjuk egy Brad Pitt vagy egy izééééé....Hugh Jackmann fazonú ürge a semmiből itt teremne és legyűrné fél kézzel, aztán meg ölbe kapna, én pislognék cukker bige módjára, és mögöttünk megjelenne a lemenő nap a vadnyugaton. Fúdeszar romantikus. Helyette kapom Beavis and Butthead-et....isteni kilátások.
- Neked pofázok verébgyerek! Hova viszed a csajt? Nem látod, hogy nem akar veled menni?- hogynelátná bazmeg mit gondolsz miért úgy cibál mint valami ősember az asszonyát a barlangba? Fúúúú kifogtam a szájkaratés szekciót. Szóval megy ám a beszólogatás ezerrel, én meg csak nagyban kínlódom és csavargatom a kezem szabadulnék Ewan szorításából eddig nem sok sikerrel. Egyszer csak mint hős lovag előlép a tetkós is.
- Engedd el a csajt....különben...- és nem fejezi be  a mondatot. Különben? Bakker nem hiszem el. Ezeknek az agya helyén is koksz van? Kész leírom magam veszteségként. De azt már tudom, hogy ha innen elszabadulok, Ewant nagy ívben kerülni fogom és örüljön ha nem szállok rá pár haverral ezért a húzásáért, bár lehet még az is előfordul. Feltéve ha túlélem. Látva ezt a két önkéntes szuperhérót, inkább arra szavaznék, hogy itt fogok megdögleni.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 09, 2015 7:19 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ewan & Merinda

people change and forget to tell each other

Murfy törvényének bemutatása, úgy volna precíz és helyes, ha az elindított lépést sorozatot tovább folytatnám. De ez a folyamat, közismert nevén sétálás, abbamarad. Ismételten eljutottunk a szikla-pereméhez, ahol a két gőzölgő, lávás part szakad. A haszontalannak tűnő küzdelemben, ismét mindenki a maga igazáért harcol. Vérre-menő versengés. Sértő megjegyzés. Bővülő és rendkívül változatos közlése a súlyos szavaknak. S ezek a szavak elegendők ahhoz, hogy egy köznapi cselekményt-sort elrontsanak. Meggátoljanak. Mintha a szó nem csak a levegőt sújtaná, hanem a mellkasomat is egy jókora ólom-kalapáccsal. Végtelennek, mégis kiborítóan kiszámíthatónak érződik ez folyamatos beszéd-rend köztünk. Elsőként, mindkettőnk megbotrányozik, hogy miért sújtja ennyi átok az ő személyes komfort-zónáját mikor találkozunk. Aztán, jönnek a gúnyos és provokáló megjegyzések. S végül, mikor valamelyikünk enged egy leheletnyit a gyilkos közegben, jön a hátba ékelt tör hegy. Ilyenkor bár azt kívánnám, hogy a hátamba szúródjon, jó mélyen. A szerencse ezúttal elkerül engem. S olyan szervbe mártja a fegyverét, ahol nem szűnik meg egyhamar a fájdalom-ingere.
Most hagyomány-őrzően jönne, az én kontra szidolozásom, fejéhez-vágva minden sérelmét, a múltból, de legfőképp a jelenből. Amikor egy ember, idegennek nevez egy másik embert, nincs tudtában azzal, hogy az idegen ismerőst lát benne. Összeveti sajátos élmény-tapasztalatait, s abból alkot egy összképet a másikról. Figyeli a reakcióit, a beszédét, a mimikáját. Szinte az első pillanatban kutatja benne a rokonszenvet. Így vagyunk mi beállítva emberek. Csakhogy, az ő személye nem is ismeri, de még nem is érinti az én zord természetemet. Nem kértem, hogy megértse. Nem kértem, hogy pszichológia következtetést adjon emberi romlottságomról. Nem kell felhánytorgatnia, ha én a legteljesebb mértékben tisztában vagyok magammal. A tökéletesség meghatározását bőröstől kifordítom. Vérrel táplálkozom. A jóllakottság érzését gyakorlatilag nem is tudom, hogy isszák vagy fogyasszák. S milyen meggyőzőnek tud hatni, hogy ezt egy másik fél is a szemere tudja vetni. Kíméletlenül, ahogy én soha nem tudnám magamnak bevallani. Így inkább keserűséget mint dühöt érzek most a gyomrom felett. Bevett taktikám lett volna, ellentmondani és gyilkos érzésekkel jól kiosztani. De...nem bírta a szervezetem. Már csak azért sem, mert még nem volt képes túltenni magát a hallottakon. Olyan volt, mintha minden létfontosságú szervemet sorra elveszteném. Az agyam állt le elsőként, amit rögtön a szívem majd a tüdőm követett. Nem léptem tovább, nem lélegeztem rendesen és mellkasomat valamilyen megmagyarázhatatlan futóláng égette. Akkor éreztem még ehhez hasonlót, mikor szembesültem valódi énemmel. A felemás szörnyeteggel.
Elnyílt a szám, de hangadás nélkül inkább azon vettem a levegőt. Mondtam én számtalan okot arra, hogy miért jobb nekem nélküle. S itt a legfőbb magyarázat. Mert őszinte velem! Megfogadtam, hogy soha többé nem mutatom ki érzelmes érdeklődésemet senki iránt. Hisz, megannyi bukás ért érte. A sebet pedig nem könnyű begyógyítani, még 10 év után sem.
Az idő ilyenkor ereje-tejében csak pörgeti a mutatót, percről percre. Biztosnak érzem, hogy legalább 10 hosszú percbe került, míg végül az eszem újból indult. A kényszer indítás alatt egyetlen lehetőség futotta át a processzoromat. Megfogom ölni, most! S ennek a rögtönzött elhatározásnak eleget-téve, már könnyebb is volt továbblépnem. Nem ám az ellenkező irányba! Egyenest hozzáléptem, s megint csak domináns fölényemet éreztetve karon "csíptem", akarata ellenére az erdő felé ráncigálva. A drasztikus esetek, tragikus végkimenetelt kívánnak. Nem sajnálom, hisz ezzel magamat óvom meg, még mielőtt bekövetkezne az, amitől a legjobban félek!
- Mész te helyettem is oda, ahova legszívesebben kívánnál! - eresztem ki a hangom, kissé rekedten. Ez volt az egyik mellékhatása a hosszú döbbenetnek. Közben az elhatározásomon egy pontot sem változtatok. Csak vonszolom, mit ökör a szekerét, egyetlen ellenszegülő kilengésnek sem esélyt adva. Végre megkapja, ami kíváncsisága áhítozott. A valódi szörnyet!

27  || 574 || ©️redit



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 26, 2015 2:15 pm
Ugrás egy másik oldalra




Ewan & Merinda

◌Tag:Ewan ◌ Youtube:Overprotected ◌ Külső.:Fürdőruha



Magának és kizárólag magának köszönje az egész kialakult helyzetet, nekem legfeljebb annyiban, hogy ezt a száz pontos lábmozdulatot sikeresen bevittem. Amikor éreztem, hogy a pici finom térdkalácsaim mibe ütköztek már tudtam, hogy itt valami katasztrofális baj van és ösztönből ugrottam még egy nagyot aminek persze egyenes következménye lett, hogy sikeresen majdnem bordán könyököltem Ewant, az utolsó pillanatban sikerült a mozdulatomat visszafogni. Eddigre már a számat is elengedte, de bevallom még a sz@r is belém fagyott az ijedtségtől, mint az előbb amikor a medencében lebukott a víz alá és nem akart feljönni onnan annyi ideig, hogy már azt hittem ott veszett. Okés, ne játszunk itt most Titanic 2-t és persze azt sem akarnám, hogy a Tökalsó egy kissé morbidabb verziójának castingját rajta vegyük fel, szóval nem szeretem ha ijesztgetnek és ő most éppen azt tette. Szóval annyi előnye lett, hogy végre megszűnt felettem az uralkodói alfa tartása, meg a szám teljes elzárása. Engem szótlanságra ítélni, ez egy igazi skandallum! Felszisszenek látva az agonizálós szenvedős pózt amit felvesz, és arcomra tökéletesen kirajzolódik az értetlenség, az együttérzés, a méreg, hogy miért kellett engem erre kényszeríteni, és hát a para is, mert mi lesz akkor ha magához tér a kábulatból és úgy istenesen megszorongatja a vékony kis hattyú nyakamat ezért a húzásomért. Feltérdeltem, a testemen mindenhol a homok a fűből rámragadt szöszmötök, úgy néztem ki mint aki most hempergett meg a sárban, ami nem is állt távol a valóságtól mert azért gurultunk még párat mielőtt bevittem a világbajnok mozdulatot. Úgy érzem a születésszabályozás egy kissé drasztikus módját választottam védekezésül, de tényleg nem volt más lehetőségem…ha szóhoz engedett volna jutni, én lejjebb dumáltam volna a kezét…na jó nem annyira lejjebb de azért valamennyire mégis. A feje vöröses zöld árnyalatokban játszik, és a torzzá feszülő vonásokban látom ám, hogy szenved de piszkosul. Úúúú komolyan e percben elkezdtem őt sajnálni. Na jó, azért nem fogok puszit nyomni a bibijére, de éreztem, hogy őszinte együttérzés van bennem. Persze nem tudhatom milyen érzés, mert engem még egyszer sem rúgtak telibe tökön, de azért tudom én milyen a fájdalom. Mármint a testi is. Gyerekkoromban annyit potyogtam le fákról és törtem el szinte az összes csontomat, hogy lassan már csontenyvet lehetne belőlük készíteni anélkül, hogy össze kellene morzsolni őket. Vagy ott volt két évvel ezelőtt az a motorbalesetem, amikor ki akartam próbálni a haver legújabb Kawáját, és persze nekem csumára kell tekernem a gázkart és egyenesen bele Mrs Hunder begóniái és örökzöldjei közé. Az a hülye csivavája, meg nagy ugatások közepette rohant oda hozzám, és nyalogatni kezdte az arcomat. Fúúúúújjj rohadt dög! A macskáknál jobban már csak ezeket a padlócirkálókat utálom jobban. Egy kutyának legyenek már méretei, vágod. Na de visszakanyarodva a jelenlegi szituba, én egy darabig így térdelő állásban tenyereimet a csupasz combomon pihentetve néztem a hattyú halálát megszégyenítő mozdulatokkal szenvedő mandulaszeműt. Megszólalni sem mertem nemhogy megmozdulni, mert azt hiszem abban a pillanatban, hogy még egyszer hozzáérek komolyan ki fog csinálni. Aztán a morgások közepette kibökött mondata szíven ütött. De…hát na, úgy komolyan szíven, mert sok mindent mondtak már nekem, de, hogy valaki ennyire komolyan gondolja….ráadásul még elég friss volt az az élmény amikor tényleg majdnem ki  is csinált. Mintha ugyan én tehetnék arról, hogy ebben a városban lépten nyomon egymásba botlunk és olyankor nem ám valami szokványos szituval zárjuk ezeket a találkozásokat, hanem nekünk egyből bele kell vágnunk a közepébe, és meredekebbnél meredekebb helyzetekben állni helyt. Csoda, hogy ezek után a minimális szimpátia sem volt képes kialakulni bennünk a másik iránt? Ami engem azért dühített a leginkább mert én partifész voltam vágod, olyan aki becsöppen másokhoz és teledumálja a fejedet minden hülyeséggel, és a végén már azt fogod érezni hogy mi épületes nagy haverok leszünk. Ami amúgy simán lehet, mert amíg nem keresztezzük egymás érdekeltségeit addig valóban így is van. Na most a mandulaszeművel az volt a baj, hogy egy locsolótömlőbe több érzelem szorult mint belé. Az a tömlő legalább tekereg a kezeid között, ha kellő nyomást kap. Ewan még ennyire sem, és akkor még fokozta azzal, hogy tisztára hintába ültetett. Hol közelebb engedett magához, hol meg úgy ellökött, hogy csak úgy nyekkentél. Szóval ezek az érzelemmentes instabil dolgok k@rvára tudtak dühíteni. Megment, hogy aztán beszólogasson, meg akar csókolni, hogy aztán letagadja…miazistent akar tőlem? Hozzám sem kellene szólnia, de persze jót tesz a nem létező lelkének, ha távozás előtt még jól belém rúghat. Hát most én mutattam meg neki fizikai formában milyen amikor valakibe belerúgnak úgy istenesen. Mégis sajnáltam, de komolyan, ám ahogyan mindig most is sikeresen agyonkúrta egy kimondott gondolatával az egészet. Na jól van akkor ennyi volt a mutatvány, én most fogom magam és sarkon fordulok, nem óhajtok vele egy levegőt szívni…óóó várjunk csak egy strandon vagyok, egy városban vagyok vele, szóval max akkor tudnám ezt kivitelezni, ha nem vennék levegőt,  vagy elköltöznék innen. Na azt már nem! Én sosem voltam a menekülős fajta én mindig szembe néztem a problémáimmal, még akkor is ha azok rohadtul tudtak fájni, vagy éppen piszkosul telibe találtak mint Ewan szavai. Felálltam a földről leporoltam a kezeimet, egymáshoz ütve a tenyereimet, majd kinyomtam a csípőmet és az egyik kezemet odavágtam, amúgy olyan gettó-luvnya  stílusban, és vártam, hogy ő is feltápászkodjon végre, éreztem, hogy ez egy soha el sem kezdődött barátság utolsó momentuma lesz, de ha ez így van én be fogok neki olvasni de úgy istenesen, és akkor legalább a szavaim legyenek amiket nem fog kiverni a fejéből. Bánjamáratököm mi lesz a következménye, semmivel nem foglalkoztam. Nem nagyon akart a továbbiakban velem foglalkozni, de nem ám kisapám, én nem vagyok egy leírható veszteség.  
– Látod b@zmeg, ez a következménye annak, hogy rohadtul nem foglalkozol senkivel és semmivel. Te csak mész a csökönyös fejed után, és nem foglalkozol vele, hogy kit gázolsz el, ki az akit odább sepersz. Tudod mi vagy te? Egy kib@sztott önző bunkó, akinek csak a saját kis csökött világa a fontos, senki más nem érdekli. Meeeeeenjjjjj perszeeeee menj csak ez a könnyebb út, igaz? A menekülés!- intettem utána a szabadon maradt kezemmel, amikor láttam, hogy elindulni készül. Nem marasztalni akartam, nem bizony. Már így is elcseszte a jó kis nyugodt délutánomat, és ez nem fog változni a jövőben sem ha mi egymás közelébe keveredünk, annak hótzihez, hogy atomrobbanás, napalm és hidrogénbomba együttes hatása a következménye. Mit érdekel engem, hogy mit csinál ezek után? Már régen túl voltunk a megmentős akciókon, azokat az alapokat már elcseszte azzal a nappal, hogy a csípős cuccal megpróbált kinyiffantani, és ha ez nem lenne elég most még fokozza is azzal, hogy ezen sikertelenségét bánja is de piszkosul. Én meg csak emeltem a hangomat és csak egy kicsit remegett meg időnként, mert hát nah, érzelmileg hótra fel voltam spanolva, és nehezen ment mondjuk még lehiggadnom is.
– Nekem is azt kellett volna kívánnom, hogy bár pusztultál volna meg akkor amikor nem találkoztunk. Örömmel mentem volna el a temetésedre. De tudod mit Ewan? Veled ellentétben nekem sosem jönnének ilyen szavak a számra, mert bennem van valami ami neked nincs: nekem van lelkem. És nem azért mert növesztettem, de nem ám…édesegyöregem! Hanem azért van, mert én AKAROK másokat emberszámba venni…neked sem lenne ez olyan nehéz. Csak te egy elkényeztetett nagy gyerek vagy…egy kib@szottul csökönyös…felfuvalkodott….fúúúúúúbazzzz nagyon felcseszted az agyam!- teleszívtam levegővel az arcomat, hörcsögöket megszégyenítően néztem ki, hogy aztán megcsóváljam a fejem, és istenesen belerúgjak dühömbe a homokba. Szállt ezerfelé a por, engem is pofán kapott, de nem érdekelt. Nem vártam meg mit reagál, mert nem érdekel. Illetve ez ebben a formában nem igaz, csak én már annyiféleképpen akartam neki segíteni, és folyton falakba ütköztem bukósisak nélkül. Untam, de mocskosul untam.
– Tudod mit? Menj a francba!- azzal a következő lendülettel sarkon fordultam és öles léptekkel indultam vissza a medencék irányába, vissza se néztem, csak csörtettem előre mint egy felhúzott csatasün.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 25, 2015 1:21 pm
Ugrás egy másik oldalra
Félúton a tigris-majom és a medve-cápa között éri egy határozott elutasítás a férfi hím-tagomat. A köztudatban úgy él, egy férfias tökön rúgás felér akár egy kamion által elkövetett gázolással. Egyszer? Dehogy is, akár 4-szeri alkalmat is simán birtokolhat ez az érzés. Zsinórban, egy huzamban. Mintha a kamion sofőrje állandóan a kézi-fékkel játszadozna a tested felett. Oda-vissza, oda-vissza...oda-vissza. Most lenne esedékes bevallanom, hogy "golyó-kizsigerelően" kijátszottak engem? Nos, jobb beismerni mint tagadni. Ez a nőstény nemű egyed pedig, úgy célzott azzal az ütésével mintha hobbi sportot űzne a férfiak heretelenítésében.
Nem megszokott magatartásban, gurulok le róla, fekvő helyzetben a homokban valami elviselhetőbb pózt találva a kibírhatatlan fájdalomra. Szegénykém...nem élhette túl ezt az ütés semmilyen kár nélkül. Talán megfontolt terve volt, hogy nemzőképtelenné tegyen?! Kitudja! Ebben a percben azonban, inkább a fájdalom inger közepette színeződik át a fejem vér-vörösre, a düh helyett. Lábamat vegetatívan összekulcsolom, középtájékomon valahogyan elszorítva azt ólom kalapácsszerű lüktetést. Egyszeribben úgy érzem, minden porcikámban elapadt a vér, csak azért, hogy túltelítse (megmentésképpen) a menthetetlen tagomat. B*sszus...sosem éreztem még ilyen fájdalmat, pedig a gyomor-szájon ütéstől a spontán térd töréséig én azt mindet tudok a fájdalomról. De most, hogy a védekező ütést egy nőtől kaptam, ki kapva-kapott a lehetőségre, hogy megajándékozhassa esélytelenként beszámítható szervemet, teljesen letaglózott. Csakugyan gondolom kellett volna erre az eshetőségre is. Ugyan abban a határozottan domináns pózban, kigondolta volna, hogy ő lesz az, aki megrendíti a lelki-világomat? Beletelt akár 10 percbe is, míg végre természetes színt kölcsönözött a fejem, és a orrom alatt mormogva kiböktem valami értelmes beszédet.
- Miért nem öltelek meg?! - teszem fel magamban az igen bizarr kérdésemet,  felidézve az erre a szándékra szánt milliónyi lehetőségét. Ha hagytam volna, hogy az a kő-kolosszus ellása a baját, akkor nem lennék itt ahol most. Ha hagyom, hogy állatias ösztöneim eluralkodjanak rajtam abban a pillanatban mikor ő csóknak titulálta az én bevált gyilkos módszeremet. Ha hagyom, hogy a névtelen rabló vállára csapva elvigye. Nehéz lett volna, hagynom és nem beleavatkoznom? Úgy látszik igen. Magam sem értem, miért voltam én az a személy, aki elsőként érkezett meg mikor valami baj érte. Mintha magától értetődő lenne, hogy én vagyok a megmentője. Én igazán, nem akarok senki megmentője lenni, főleg nem az övé. Mégis, folyton-folyvást eljátszom előtte a jófiút, mikor a velőmig romlott vagyok. Kitudja, lehet valamilyen bizonyítás vágy hajt? Miért, ha a végkimenetlen folyton csak látszat? Minden-bizonnyal csak álltatnám magam, főként ha egy ilyen fruskának akarnám megmutatni a jó oldalam. Ewan, most az egyszer talán sikerül anélkül felállnod és magad mögött hagynod, hogy nem nézel vissza, várva a reakcióját?
Egyetlen egy esélyt adott a szituáció, hogy érzelem-mentes arccal felálljak és elsétáljak. A feltápászkodásig minden a lehető legjobban ment, de a fapofával való elvonulásomat még nem sikerült beütemeznem. Csak egy formális búcsúzó, ez semmiség Ewan! A sátram útvonalát csaknem felejtettem el. Nah persze, most így belegondolva az inkább "megkellett volna, hogy öljek!" monológ kicsit erős volt mint hittem. Nem néztem rá, leginkább azért is, mert akkor valamilyen érzelmi reakciója láttán kétesélyes lett volna a döntésem. Nem! Végre sikerült egy lépést megtennem anélkül, hogy figyelnem kellett milyen "feedback"-et kapok vissza tőle. Gyanítom, hogy az előbbi "birkózásunk" után ezt igen bunkó cselekvésnek érzi. De ha hagynám, megint csak az lenne a forgató-könyv, hogy olyan a lélekbe-maró szavakat varrnánk egymás nyakában, amit őszintén nem is gondolunk komolyan. A felvezetést ismét én kezdtem...ám, nekem jóval nehezebb volt bocsánatot kérnem, mint szó nélkül elhagynom a harcteret. S most is éppúgy teszek, ahogy nekem könnyebb.  


To Merinda
•• Is it good? •• Good For You •• 569 ••

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 19, 2015 8:04 pm
Ugrás egy másik oldalra




Ewan & Merinda

◌Tag:Ewan ◌ Youtube:Ayo Technology ◌ Külső.:Fürdőruha



Én agytröszt? Hát ez a minimum édesöregem ha az én nevem szóbakerül, de nevezhetsz félistennőnek, szirénnek, vagy akár egobajnoknak, a lényeg, hogy fényesebb legyek mint a salamontöke. Ez volt az első gondolatom, amikor benyögi nekem a vizet prüszkölve, meg az, hogy amilyen gyorsan felbukkantunk egymás életében olyan gyorsan szakítsuk is meg ezt a röpke kis találkát. Szóval én a hínár előtt indultam volna tovább a saját kis uszis körutamra, pasizni, miegyebek, de hát meg ahogyan azt merindaédesdrágasága elképzeli, nem eszik olyan forrón a kását, esetünkben a helyzet egyszerű volta sem olyan egyszerű mint amilyennek látszik. Én meg a mandulaszemű egymás közelében katasztrofális következményekkel szokott járni. Lesz itt kérem minden ami szemszájnak ingere sőt még annál is több. Rám meg rámtör a röhögő görcs, amikor okfejtésbe kezd azzal a szőke póthajjal az ujjain. Szőke? Na és? Biggyen is szépen a pici szám annak rendje és módja szerint, hogy én ilyen apróságon kéremszépen nem fogok fennakadni. Van aki hupililára festi a haját, bele csini kis rikítózöld csíkokkal, ugyan miért ne férhetne meg Ewan bogárfekete hajában a helyes sárga kis tincsecskék sokasága. Jó tudom én, hogy nem az övé, de istenkém, annyira jó látni amikor felkúrja az agyát, és olyankor mindent gondol rólam csak éppen szépeket nem. A mosolygós…mármint az őszintén mosolygós mandulaszeműt eddig valahogyan nem volt még alkalmam látni. Láttam a megjátszott hősszerelmes bájgúnárt, az életmentőt, akit dévidhasselhoff  igazi arany-piros béjvaccsos mentőnadrággal tüntetett volna ki, aztán láttam a halált megvető bátort, aki egy nagy gorilla karjaiból mentett meg, szóval elég sok arcát volt alkalmam eddig látni, de azt aki vidám és önfeledten nevetős tud lenni na azt még nem. Persze nem azt mondom dolgozott bennem egy komplett pokolnyi kis ördögraj, hogy ezt valahogyan előhozzam, deajóistennek nem jött össze. Tudom…tudom ennek javarészt én meg a kiállhatatlanul undok természetem az oka, de nem tehetek róla, hogy az akadályokat velem kapcsolatosan egyszerűen képtelen megugrani, és amikor már célt érne…páff arccal bukik a sárba. Édescukibogyóka, még így is helyes vagy hidd el nekem! Szóval hallgatom az okfejtését és Wattson doktort megszégyenítő komolysággal bólogatok, még csücsörítek is hozzá, amikor látom, hogy mögötte közeledik egy vízi szörny. Középen a feje búbján valami világító résszel….upszi, az a hajának a helye. Nem figyelmeztetem Ewant a közeledő veszélyre, sőt még kuncogok is én kis gonosz, mert már látom lelki szemeim előtt, hogy mi fog történni, és én egyenes adásban nézhetem végig a kis műsort. Szóval az a nagy sötét árnyék, aki Sauron, Miss Daisy és egy teljesen megkelt tészta ötvözetésből született szerelemgyerek lehet megérkezik a mandulaszemű mögé és a kellő lazasággal vágja tarkón és szerzi vissza a…khm…amúgy lopott haját. Más tollával ékeskedni ugyebár nem szép dolog, én meg továbbra is a röhögőgörcsömmel küszködöm és szólogatok be neki, nem hagyva egy pillanatra sem nyugtot „nekemnincspóthajam”-úrnak. Aztán persze a saját hülye poénomon nevetgélek tovább. Komolyan állítom, hogy Ewan Matthews szórakoztatóbb jelenleg mint bármelyik színpadon egy stand-up-comedy, úgyhogy döntök egy tized másodperc alatt, bárhova is megy, követni fogom, ezzel sokkal jobban az agyára fogok menni, mint azzal, ha lekoptatom magam mint a levonós tetoválást. Ámbár nekem nem mindig jönnek össze az ilyen dolgaim, mármint ha valakire sikerül úgy ráakaszkodnom mint egy labdacs. Morfondírozok, hogy ez vajon jó ötlet? Valahogyan soha nem sülnek el jól a dolgok, ha mi akár egy percnél is hosszabb időt töltünk egymás társaságában. Aztán az jut az eszembe, hogy nekem úgy általában soha nem jönnek össze a dolgaim mostanság, főleg, hogy a legváratlanabb helyzetekben kapnak el a röhögőgörcs rohamok. Gondoljunk csak a múlt héten otthon tett látogatásomra, egy temetés alkalmával. Szóval anyának valami lelkitestvére vagy mi a szösz, újabban az indiános korszakát sutba dobva valami buddhista szekta szippantotta magába, aminek az a kényszerképzete, hogy minden lélek párban jár, és ha az egyik meghal akkor a másiknak heteken keresztül rizsen kell térdelnie és orgiákon résztvéve gyászolnia. Anyámborogass, ez nem vallás, ez kemény pornó a javából. Fújj nem is akarok a részletekről többet tudni, nekem már a vezetőjük sem volt szimpatikus, aki ott volt szertartáson, konkrétan ő vezette le. Mindenki zokogott mint a zálogos tehén, én meg összefűzött ujjakkal álltam a bugyirózsaszín krepp ruhában…nem viccelek, náluk ez a gyász színe, és akkor abban a pillanatban megszólalt a telefonom. A bibi két dologból állt össze: egyrészt elfelejtettem lehalkítani és csuma hangerővel üvöltött….a másik probléma a zene választás volt. Azt hiszem soha többé nem hagyom a „Highway to Hell”-en a csengő hangomat ha temetésre megyek. Szóval maradjunk annyiban, hogy anyának nem volt őszinte a mosolya amikor elnézést kértem, és szinte ugyanabban a pillanatban magam is prüszkölve kezdtem röhögni és elrohantam. Láttatok már rózsaszín habcsókot röhögni ezüst fenyők tövében? Na kábé ilyen látvány lehettem, miközben lebizniszeltem Papperrel egy pár dolgot. Szóval ez a temetés, és a mostani eset nem sokban különbözik egymástól, a közös pont mégis azt hiszem az, hogy egyszerűen nem tudom abbahagyni a röhögést, főleg, amikor olyan heroikusan érkezik meg a homokba Ewan.
– Vigyázz be ne üsd a helyes kis popsidat, óanyám, mi lesz akkor a sok fiúkával, akik éppen ezen legeltetik a szemüket? Figyu…ha akarod visszaszerzem neked azt a szőke hajat. Tarolnál vele, de komolyan, édi lennél benne.- alig bírtam végigmondani, mert közben irtózatosan nagyon röhögtem, és másztam utána kifelé, a medencéből, még azzal sem törődtem, hogy többször figyelmeztetett abba kéne hagynom. Jóvanna olyan vagyok mint a búgócsiga egyszer bepörgetnek és nem bírok leállni, ez van. A fejemet ráztam, amikor azt kérdezte nem lenne kedvem befogni? De nem ám!
– Hát figyu, azért van a szám, hogy beszéljek vele, jó vágom vannak a hülye tesztoszteron kan szövegek, hogy a második legjobb dolog a szövegelés, meg hasonlók, de nálad semmi ilyesmitől nem kell tartanom, mert amúgy egyébként te ilyen két térfeles faszi lehetsz, meg ne sértődj, de komolyan!- kapaszkodtam a témába mint a bolond macska a köldök szöszbe. És röhögtem ahogyan csak tudtam, de már nem bírtam abbahagyni, kész végem volt, ahogyan ott csapzottan durcizott, teljesen…homokkal borítva.
– Most már….most már….. az atyaúristen sem mossa le rólad, hogy homokos vagy!- prüszkölve kezdtem még erőteljesebben röhögni, és azt hiszem ezzel végleg betettem nála a kaput. Jajj, ne már, hogy eddig bírta, és most fog kikelni magából. Rekord időt futottam Ewan agyának felcseszésében. És közeledett hozzám, sokadik érzékszervem súgta, hogy itt nagyon nagy gáz van, de nem foglalkoztam vele, én csak röhögtem, teljesen átszellemülten idegesítően magas frekvenciát megütve. Én remekül szórakoztam, róla ez kevésbé volt elmondható, de úgy tűnt, hogy nagyon is komolyan gondolja, hogy elhallgattat. Ajjajj…mire észbe kaptam már késő volt. Mozdultam volna, de ő gyorsabb volt, és elkapott, majd egy laza és erőteljes mozdulattal vitt a földre. Na már megint itt tartunk, hogy ő felül én meg alul, mint a Vidámpark idióta szellembarlangjába, ahol sikerült magával rántania. Most azonban nem a véletlen szülte ezt a mozdulatot nála, hanem nagyon is tudatosan csinálta, minden bizonnyal az elhallgattatásom volt a célja. Ó kis naív! Most komolyan….de amikor belenéztem a szemeibe, ahogyan fölém keveredett és lefogta a kezeimet, az övé pedig a számra tapadt…nabazmeg azt hiszem tényleg komolyan gondolja. Az baj, mert én nem, és nyálazom össze a tenyerét, nyújtom a nyelvem, küzdök a szabadulásomért, prüszkölve a röhögéstől még mindig, mert csiklandoz, ahogyan fölém magasodik. Előtte forogtunk pörögtünk mint valami kardozó-kefélő filmben, tudjátok ezek a kosztümös vackok…. Az a büdös nagy helyzet, hogy ha elkap a röhögőgörcs, úgy nagyjából a lábujjkörmöm is csiklandóssá válik, és bárki bárhol ér hozzám nevetek, mint most is. Szóval szuszogok veszettül és mivel értelmes mondatok nem nagyon hagyják el a számat, csak a tenyerébe lihegem és röhögöm azt amit mondani akarok.
– ’ngdj ’l..pfsszzzz…nm brm….pszzzz…pfff…..- irgalmatlanul nagyon röhögök, mert akárhogyan is mozdul, ha csak egy fél centit is már nem bírom és röhögök. Bánom is én a ragadozót, teszek magasról rá, de minden mozdulatával csak azt éri el, hogy nem tudom abbahagyni a röhögést. És miközben nagyon komolyan próbál megfélemlíteni bakker megint elkezdek röhögni, ő meg mozdul, én emelem a térdem és hát lazán telibe térdelem a kemény kis térdkalácsommal a nemesebbik felét. Hupszika! Fájt? Remélem igen! Szóval várom azt a bizonyos ragadózót kissé megtérdelt altájjal. Addig mozdulni nem sok esélyem van mert szorít ám piszkosul, ez volt az egyetlen szabadulási útvonalam. Ez sem direkt tegyük szépen hozzá, de nem hagyott más lehetőséget.  




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 9:38 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Júl. 19, 2015 3:21 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Noh lám, egy igazi agytröszt csobbant be közénk!! - falcs kijelentésével párhuzamban forgatom meg a szememet a egyetlen medrében, mintha csak kiakarnám ugrasztatni a helyéről. A csodás véletlent, ideje átcímeznem szerencsétlen balesetre! Ez a tag, bármennyire is bolygó távolságba elkerülném, folyton-folyvást rám talál. Tán valami beépített, új fejlesztésű nyomkövető van a fejében? Biztos vagyok benne, hogy agya 80%-át ez a hülye ketyere teszi ki. Máskülönben, azonnal levágta volna, hogy a szőke haj nem lehet gazdája egy örökletes feketének! De mint azt kikonstatáltam nagyszerűen, ismét csak gúnyolódna velem. - Héy, miss következtetés, jobban kellene ismerned a színeket! - teszem hozzá, önelégülten kioktató ábrázattal a képen. Hiába valahol mindigis élveztem, hogy mások orra aládörgölhettem  fatális szépség-hibájukat. - Két hétköznapi szín. Fekete és szőke... - kezdtem bele óvódás szintűre leereszkedve, a megszokott mutogatós játékkal rávezetve a lényegre. - Nah már most, ez a két szín nem egyezik, vágesz?! Biztosra veszem, hogy valamelyik klumpás narancsra festett, barbi-baba hagyta el a vízben. - a logikus helyzet-levonást, ha a vászon most jelenesetben az eredeti valóság lenne, akkor maga Sherlock Holmes is tátott szájjal reagálta volna le. Persze amilyen könnyed csomagolásban jött a dicső "ügyes vagy fiam!" helyeselés, koppantam mint egy üveg-golyó a padlóra. Mert az a bizonyos barbi-baba, nem is habozva felszólalt, terebélyesen fölém magasodva. Aztán jutott a tudatomban, hogy "héykás, ez a barbi-baba valójában egy két tonnás öregasszony!" Nah igen, mint általában, az esetek 75%-ban, Ewan megkapta a kijárt erős tockosát.
- Áúúú!!! - nyavikoltam, mint egy elveszett kandúr az óceánban. Még a legnyugodtabb szituációkban is érhetnek minket nem várt meteorok. Ez az asszony akár Hulk Hogan, olyan férfias ütéssel verte el a szemtelenségemet, hogy 3 perc múlva is érezhetően beszédültem tőle. Pompás! Épp készülnék be konferálni a határozott és detektív lelkületű Ewant az előadásba, amikor a közönség soraiból egyenesen leütnek. Fájlalóan fogtam az ütést helyét, s mint aki háborús kárt szenvedett volna visszavonulót fújtam. Kivánszorogtam a vízből, s ahogy a lábam homokot ért, térde rogytam. Kínomban kedvem lett volna egyet ordítani, de azzal csak még nagyobb örömöt szítottam volna, a már egyébként is jókedvű vörös üdvöskének. - Mond, két kuncogás között nem lenne kedved befogni?! - igazi bosszús, és vér-komoly magatartással próbáltam meggátolni a nevetésében, amit hosszasan elhallgatva olyan volt, mintha egymillió egér cincogását szimfóniába írtak volna. - Abbahagynád!!? - az erősödő hangszínre kiabálva kontráztam, nem megszokott módon ismét eredménytelenül. Hát legyen, ha Mohamed nem enged, majd a hegy tesz róla, hogy engedjen! Még pedig úgy, hogy most íziben leteperem, hogy minden nevetés ingere elillanjon. Persze, előbb sikerül gurulnom egy sort vele. Végül a kivárt nekem tetsző beállásnál, maga alágyűröm két kis mancsát, és az enyémet rögvest a szájára tapasztom.
- Esküszöm, még egy ilyen és átmegyek ragadozóba! - ez a figyelmeztetés, noha az én számból hallva, igen kétértelmű körökben mozog. De most csakis kizárólag azon voltam, hogy elhallgattassam. Mármint nem úgy!! Csak egy percre, míg józan eszem kitaszítja azt a bosszús természetemet.


To Merinda
•• Is it good? •• Doing It •• 479 ••

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 13, 2015 12:14 pm
Ugrás egy másik oldalra




Ewan & Merinda

◌Tag:Ewan ◌ Youtube:Back it Up ◌ Külső.:Fürdőruha



Na mármost két dologra nem vagyok képes: melegen inni a tejet, és könnyen lecsillapodni, ha valaki felkúrta az agyamat. Ennek a mandulaszeműnek pedig hatványozottan sikerült ez a manőver is, méghozzá többszörösen súlyosan. Neeeeem most már az sem menti meg a formás hátsóját, hogy kétszer is megmentette az irhámat, azért nem fogok egész életemben ezért a két momentumért hálás lenni neki, főleg mert az egészet agyonvágta azzal a kajás szösszeménnyel amiért sokszorosan is visszaesőnek számít a szememben. Miért nem tudok én ebben a tetves kisvárosban csak két lépést megtenni úgy, hogy ne bele kelljen botolnom, méghozzá úgy, hogy éppen az életemre tör, miközben ő ugyanígy látja a saját szemszögéből? Miért nem tudok csak úgy egyszerűen elsétálni mellette és hagyni az egészet a véreres vérvertes fakkomba? Azt hiszem a vérnyomásom olyan magas volt, hogy az angyalkák kidobóst tudtak volna vele játszani az égben, és a dühöm erejével fűtöttek volna a pokolban. Fúdeköltői vagyok, istenkém, azt hiszem napszúrást kaphattam, vagy egyszerűen bevertem a fejem valamibe, mondjuk a kőkemény kobakjába, amivel volt szíves megérkezni mellém, és majdnem halára zúzott, majd mindennek tetejében még neki áll feljebb, még ő reklamál. Mint a kakas a szemét dombon: hangja nem sok de azzal legalább rekedtre kukorékolja magát. Nevetségesen szánalmasnak nevezném az egész jelenetet, magamat is beleértve, ahogyan lereagáltam. Nem fröcskölni kellett volna, hanem nemes egyszerűséggel odaúszni, s nekiesni, amúgy cicaharcos módszerrel. Tudod mi a legszebb abban, ha egy nő verekedni kezd? Hogy nem tudod egyetlen következő mozdulatát sem kiszámítani és rohadtul nem tudod, hogy honnan és milyen mozdulatra számíts éppen. Mi nők nem szoktunk mindenféle harci hókuszpókusszal élni,mi csak úgy lazán lenyomunk egy épületes sallert ha úgy hozza a kedvünk. De persze nálam most olyan szinten mocorgott a harag és a meglepettség, hogy egy darabig nem éppen az ésszerű ésszerűtlenség mozgatott, hanem valami gyerekes mozdulatsor. Elvégre strandon az ember általában úgy torolja meg az őt ért sérelmet, hogy vizet fröcsköl a másik arcába. Normál esetben. Na de kérem, mi beszélhetünk valaha az ő és az én esetemből olyanról, hogy normál eset? Aligha. Nem is akarok, most én csak holtan akarom látni. Legalábbis egy kicsit holtan. Olyat lehet? Az első sértéseit amelyeket a víz felszíne juttat el hozzám, mert én fintorogva és grimaszolva csak a víz püfölésével vagyok elfoglalva, meg azzal, hogy közelebb jussak és valahogyan revansot vegyek az összes mindenért amiért eddig még nem volt alkalmam. Nem keltünk nagy feltűnést, hiszen egy ilyen helyen ez minden napos. Ha egy zöldségesnél csinálnánk....na annak lenne ám csak közönsége, most azonban semmi, egy szemernyi sem. Mindenki csinálja tovább a dolgát mintha mi sem történt volna. Az a kis csóka, amelyik úgy néz ki mint egy többszörösen felfújt és meghajtogatott úszógumi, éppen egy jól irányzott seggessel érkezik meg a vízbe és fröcsköl telibe mindenkit, többek között engem, is de perpillanat már így is minden csupa fröcskölés körülöttem, szóval nem egy ilyen Michelin baba fog nálam bármilyen módon is szóba jönni mint potenciális veszély. Már majdnem sikerül elérnem Ewant, és már majdnem mozdulna a kezem, már majdnem esnék neki, hogy csakúgymertmiértne alapon kikaparjam a szemét, neki essek puszta kézzel, bánjaajóisten, csak ellássam a baját, mert már kezd belőle marha módon elegem lenni, amikor is hopp Houdinit játszik és eltűnik a szemeim elől.Óóó kis betyár nem versz át, ismerem a víz alá bukok és jól elkapom a lábat trükköt, szóval, alaposan kezdek rugdalni a medencében, hogy ha bárhol is felbukkan a közelemben akkor a rúgásom, még ha tompítja is némiképp a víz, elrettentse attól, hogy velem szórakozzon. Közben azért bőszen forgolódom és mérgelődöm, zsörtölődöm mint valami öregasszony, hogy nem tudtam bevinni a halálosnak szánt köröm-manőveremet...igaz ehhez túl rövidek a körmeim. Naná! Egyrészt műkörmökkel gépelni olyan, mintha temérdek kis törpe kalapálna a klaviatúrán, vagy egyszerre kánkánozna rajta egy csapat boákba öltözött magas sarkús bige. Másodsorban meg ahogyan én gépelek tuti, hogy egy héten belül az összes letörne. harmadsorban pedig, mi a rosseb értelme van a sok színes akármilyen mintás izének, ami leginkább karomra hasonlít. Persze  ebben a pillanatban azért sokat adtam volna érte, ha mégis van nekem ilyenem, de nem volt, be kellett érni a saját apró kis fegyvereimmel. A haragommal, a szörnyű hangommal, és persze azzal, hogy engem semmi de semmi nem képes leállítani...na jó azért valami mégis, főleg, ha nincs a látómezőmben az ellenség, és mellé még ebben a vízben kell evickélnem, ha el akarom érni a célomat, történetesen, hogy mérgemben és haragomban neki essek a mandulaszeműnek. Aztán ahogyan kapkodom a fejem, várva, hogy melyik irányból fog támadni, egyre inkább kezd bennem a gyanú megfogalmazódni, hogy ez a csóka kopoltyúval lélegzik, de minimum kétéltű, mert már egy ideje fel kellett volna jönnie a víz felszínére, és nincs mégsem sehol...na most már kezdek nyugtalan lenni, mi a rosseb? Meglátogatja a Nautilust vagy hova tűnt? Most már egyre többször fordulok meg és keresgélek, várom honnan és mikor fog felbukkanni de még mindig semmi, pedig nem nyelhette el a föld...izé a víz. Pedig ez egyre biztosabb, úgyhogy már nem haragos vagyok, hanem rémült...szentszar kinyírtam aaaa....puszta látványommal, ami annyira megrémítette, hogy inkább vízbe fojtotta magát. Hűűűű egy két lábon járó biológiai fegyver vagyok! Viccesnek mondanám, ha nem lenne a dolognak az a komoly volta, hogy bármennyire is haragos voltam, bármennyire is mérges, azért gyilkos mégsem vagyok. Igen kisstílű szélhámos, egy virtuális gazember, az biztosan vagyok, teszek olyan dolgokat, amikre marhára nem vagyok büszke, de sosem lennék képes senkinek ártani. Szóval jelen pillanatban kezdett tele lenni nagyon a képzeletbeli pelenkám, és bizony egyre többször egyre kétségbeesettebben forgolódtam, már a sírás határán voltam, hogy most komolyan olyat tettem a meggondolatlanságommal amit nem lett volna szabad. Persze el nem tudtam volna képzelni, hogy Ewan az a suicid fajta, de nem ismertem, igazából azon kívül, hogy alaposan képesek vagyunk egymás agyára menni nem sokat tudtam róla. Na jó, annyit mindenképp, hogy pocsék házigazda, ellenben, tutkón szállítja az árut, ha szükséges, és basszus jól táncol, épületesen formás segge van, és katasztrófális időzítése. Na hát jelen pillanatban a kis lexikonomban az Mandulaszemű Ewan" címszó alatt ez a pár dolog lett volna olvasható, meg az, hogy kiegészítés alatt...ami úgy tűnt jelen állás szerint, hogy nem folytatódik. Görbült a szám, és ott tartottam, hogy segítségért fogok sikoltozni...bár dunsztom nincs mit mondok majd a kiérkező zsaruknak, mi történt, és én ki a fene vagyok. Gondolatban már a temetését szerveztem, és egyre kétségbeesettebben kapkodtam a levegőt annyira meg voltam rémülve, komolyan nagyon beparáztam. És akkor mint valami sellő a habokból...mondjuk úgy egy kicsit hormonzavaros sellő... emelkedett ki prüszkölve kapkodva levegő után. Azt hiszem a vízben csobbant  a hatalmas szikladarab, ami legurult a mellkasomról, hogy életben van. Hogy miért örültem ennek annyira amikor percekkel korábban én magam akartam belefojtani a vízbe? Hát nem tudom, azt hiszem azért, mert gondolni rá és megtenni az két különböző dolog, és én neki még akkor sem tudtam volna valóban ártani, ha egyébként megérdemelte volna. Nem ilyen voltam és kész, de egyszerűen nem ment nekem ez az érzelgősség, én nem voltam ilyen. Meg kellett tanulnom elrejteni az érzéseimet, főleg azért, mert anya egykor egyedül nevelt, karakán asszony bár a hangulatingadozásai azt hiszem minden normális és nagyobb türelemmel megáldott embert is a sírba kergettek volna. De egy dolgot megtanultam tőle: az érzelmek kimutatása nem vezet semmi jóra, mert könnyen úgy járhatok mint ő, így aztán egyszerűbb ez így nekem is és mindenki másnak is. Egymás életét könnyítjük meg. No de térjünk vissza a medencéhez és a mi kis ázsiai sellőnkhöz, aki éppen vizet köpköd, én meg visszaöltöm a cinikus álcámat, bár inkább csak megkönnyebbült vagyok azt illetően, hogy életben látom.
- Na mesélj, hogy van Némó kapitány? Remélem nem lett vízköves a műpikkelyed és az úszóhárnyáid is épek.- gúnyolódtam? Mindig gúnyolódtam ha rémült voltam, és most k@rvára az voltam. Féltem na, nem én akartam felelős lenni a haláláért. Most viszont, hogy épségben látom megnyugodhatok, és mindketten folytathatjuk ott ahol abbahagytuk. Ő felőlem mehet és újrázhat a rosszul sikerült fejesét illetően én meg még mindig marhára a sírás határán, mert azért egy ilyen rémület nem múlik ám el két perc alatt még belőlem sem, elindulhatok a nyugalmas középtáj felé. Valami szöszi úszik be a  látóterembe, és utána nyúlok a víz felszínén, elképedve emelem ki a vízből. Mint egy...hidrogénszőke hínár. Azannya, nem tisztítják ezt a medencét. Ujjaimon ott fityeg még mindig az a sárgás micsoda. Egy...póthaj darab, vagy paróka. Elkerekednek a szemeim és úgy vizsgálom a zsákmányomat.
- Ez a tiéd?- emelem Ewan felé a szőke póthajat, hogy ha eddig nem sikerült beleszúrnom akkor még ezzel az utolsó mozzanattal megtegyem, és persze nem is én lennék, ha nem spékelném meg egy extra mondattal, amit egy kacsintással kísértem le, mint a felest a szódával.
- Azt hiszem mégis a meleg vizet kellett volna megcéloznod azzal a seggessel.- az első alkalommal tett megjegyzésemmel akkor nagyon elevenébe találtam, remélem ezzel is abba fogok
- Értem már miért nem találtál elég nőiesnek.- vigyorgok tovább kissé kijjebb emelve  a vízből a póthajat és szemöldökömet táncolgatva vagy kétszer meglóbálom, végül odadobom elé.
- Tessék, vedd nyugodtan vissza, nehogy hiányozzon...cukifiú.- és pofátlanul vigyorgom hozzá...ajjajj Merinda nem bírsz te magaddal. Ha nem megy körömmel megy majd szavakkal, mi? Naná!  




A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 9:36 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 11, 2015 8:49 pm
Ugrás egy másik oldalra
Néha úgy érzem, direkt módon b*sznak ki velem az olimposzi istenek! Néhány természeti csapás között, nem restek állandóan összeütköztetni a karma igen humoros oldalával. Ez a fagyi azonban, nemhogy visszanyal, hanem egyenesen lesmárol. De nem ám azzal a közkedvelt száj-ízzel a torkomban. Nem..ez annál förtelmesebb verzió, hatába verve még a legcsúfosabb hányás bukéját. Gondolom, sokakkal megfordult már, hogy egy bizonyos személy kerülése, mégsem olyan elkerülhetetlen. Bármennyire is elhivatott vágyunk tudomást sem venni az érintettről, folyton olyan helyeken bukkan fel ahol szinte esélytelen őt levegőnek titulálni. Hasonlóan, ez a helyszín sem tud annyi kellékkel szolgálni, hogy hang nélkül eltegyük láb-alól az aktuális zavaró tényezőt. És még ő akar támadó üzemmódba lépni? Hihetetlen, hogy minden szerencsétlen találkozásunk során, azonnal magához ragadja a sértett státuszát. Szinte már idegen volna, ha a sokadik találkozásra nem így történne.
- Hát te nem vagy százas!! - jegyeztem meg, a szörnyen megrémisztő támadó hadonászását egy szemöldök-húzással megkérdőjelezve. Hogy a rákomban lehet ennyire ütődött?! Rendben Ewan...ha cica harcra kerül sor, a leglightosabb formában, ne habozz neki ellen-támadásba lendülni. Eleinte én is csak a szimpla arcon fröcsköléssel kezdtem, hogy had higgye a figyelő közönség, hogy nincs feszkó a pancsolóban. Aztán, a halál nyugodtnak vélt pillanatban alámerültem a helyzet valóságának, s horrorba illő cápa szellemmel úsztam az idegileg felrobbant áldozatomhoz. De valamiért a gyilkos bálna szerű foka becserkészés léket kapott. Igaz nem voltam annyira távol a véres támadástól. Bármilyen hihetetlen, de görcsbe rándult a testem. A köztudatban úgy hírlik, ha a vízben görcsbe rándul a tested, az előbb-utóbb fulladást eredményez. Ilyen esetben pedig annyira tudnám díjazni, ha vámpír helyett habsrác volnék. De sajna nem...a levegő hiányom noha több mint egy átlagos embernél, de egyszer valamikor, ugyanúgy elapad. Pech...mert a vízbefulladás volt a legutolsó az öngyilkossági listámon. Olyan szempontból, hogy a lassú halál nálam nem befutó szekció. De éhező ne válogasson. Csaképp ott motoszkált bennem valami...valamiféle inger, amit azt hiszem túlélésnek neveznek. Basszus...a fellépés! Nah most aztán igazán kéne valamit tenni! Utálom mikor  tudatosul bennem az az egyszerű tény, hogy erre semmilyen eshetőség nem adatott még meg! És ez mind miattad van Merinda! A helyzet élet-veszélye, közömbös volt a mérhetetlen dühömhöz képest, amit villám-szerűen küldtem a víz alatt a csajnak, aki tó mélyére juttatott. És lás csodát, az adrenalin ismét életet-mentett. Sikerül felbuknom a felszínre, elkerülve a végzetes végkimenetelt. Ismételten. Egy dhámpírnak miért olyan nehéz elpatkolnia? A vámpír énem mindig arra buzgósít, hogy öngyilkos jelöltett játsszak. Sajnos ezzel szemben az emberi énem, nagyon ellenkezik és próbál túlélőst játszani.
Egy perc múltán, egy hosszas köhögő sort lejátszva, kapkodom a friss, forrósággal telített levegőt a tüdőmben. Kihitte volna, hogy elkerülöm a kaszást ilyen könnyed ellenálló szellemmel?


To Merinda
•• Is it good? •• Blue Jeans •• 411 ••

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 11, 2015 5:18 pm
Ugrás egy másik oldalra




Ewan & Merinda

◌Tag:Ewan ◌ Youtube:UP! ◌ Külső.:Fürdőruha



Ha fesztivál akkor tutkó, hogy feltámad a vörös zivatar és valahol le fog csapni. Nehogymár a nyár valamelyik prominens eseményét szerénynek semmiképpen nem nevezhető személyem kihagyja. Ez az az időszak, amikor nem dolgozom olyan vehemenciával mint máskor. Minekutána a felforrott fejem búbján tükörtojást is lehetne sütni úgy átforrósodott, és én kéremszépen a buksimmal dolgozom. Ha lemerül az agyam nincs az a bika aki berúgja. Ilyenkor aztán a nyári estéken szépen fogom magam és nyílt terepre megyek szórakozni. Imádom az erdei partikat, feltéve, ha nem éppen arra ébredek, hogy egy bokor ág lóg bele a számba, mert sikeresen többet ittam a kelleténél és lövésem sincs, hogy éppen hol nyomott el a buzgóság. Nyáron amúgy is hamarabb fejbe ver bármi aminek az alkohol tartalma pozitív irányba tendál. Aztán szívesen vettem részt medencés bulikon is, igaz itt meg többnyire hat tonna konfettivel ébredtem a számban és egy olyan fürdőruhában ami nem is az enyém. Hol veszek én már fel ilyen hótszexi holmit? Jobb esetben, rosszabb esetben meg éppen valakinek a karjába dőlve és csak reménykedem benne, hogy nem történt semmi az éjjel. Nem történhetett, mert azért annyira nem ütöttem ki magam, hogy ne emlékeznék egy ilyen fickóra. De nálam sosem lehetett tudni. A nyár amúgy is az ereszd el a hajam partik időszaka, aztán majd jön az ősz és én elbújok a kis kuckómba, hogy megint belevessem magam a melóba. Szeptemberben azt is el kell döntenem, hogy miképpen fogom otthon befejezni az egyetemet, ha már elhalasztottam az utolsó évemet. De most nem akarok erre gondolni, most élvezni akarom a napsütést, a rohadtul jó időt, azt, hogy rám sül a bőröm, ami olyan fehér, hogy velem lehetne reklámozni a legújabb fehérítős mosóport. Még mindig fájt a püspökfalatom az előző éjszakától…és mielőtt még valaki valami rosszra gondolna, annak elárulom, hogy egy alapos döngetés nyomában sincs annak amin keresztül mentem múlt éjjel. Mered vagy Mondod? Hát Merinda merte, mert nehogymár bevalljam a legjobb haveromnak, hogy hol képzeltem már el vele egy kiadós ágytornát. Hát nem az ágyban. Szóval inkább mertem…és hogy mit? Én barom bevállaltam, hogy a város tizenöt kukájába fogok beleülni egy szál bikiniben, és Henry fényképeket készít mind a tizenöt alkalomról. Na de most komolyan…ültetek ti már bele szemetesbe valaha az életben hajnal kettőkor Mystic Fallsban? Nem? Gyáva alakok vagytok! Miért nem terveznek egy női segg méretű kukát sem? Miért olyan pici mindegyik még hozzám képest is? A fényképek neten való közléséről egy ukázt adtam ki, ami elég rövid volt, és elég sok magánhangzót nélkülözött, tudniillik a végére a tequila is beütött, és imigyen hangzott: „ Hennryyy haflmredtnnni a ntreeeeee kinyrlk”. Némi kódfejtést követően gondolom érthető, hogy azt helyeztem kilátásba, hogy ha egyetlen képet is megtalálok a világhálón – márpedig az a munkahelyem ha azt vesszük, szóval nagy az esélye, hogy megtalálom- akkor Henryt nemes egyszerűséggel Málna mögé kötöm és csupasz fenékkel vonszolom végig a házuk murvás felhajtóján.  Szóval az előző este hatása alatt voltam még ma is, és olyan rohadtul másnapos, hogy még aznaposnak éreztem magam. Fájt a fejem, és leginkább azt igyekeztem számba venni, hogy a mai napot hol tölthetném el úgy estig, hogy a legkevesebb emberrel találkozzak? Ezt egy fesztiválon elég nehéz lenne megejteni, szóval erről a részéről letettem. A sátramban akartam maradni egész nap, és meglelni a lelki békét, elérni a nirvánát, és buddha előtt leborulva a világ legnyugodtabb hangján közölni vele, hogy énesküszömnemiszomtöbbet. De a sátramban már délelőtt 10-kor olyan meleg volt, mintha valaki galád módon oda telepítette volna a fekete kontinens összes országának átlaghőmérsékletét zip-elve. Legalább 50 fok a kis kétszemélyes sátorban, szóval inkább fogtam magam és fürdőruhára vetkőzve úgy döntöttem, hogy akárcsak a legtöbb emberke a vizet fogom megcélozni. A napozás esélytelen. Hamarabb adnának el sült csirkeként a pecsenyésnél a nagyszinpad melletti bódéban, semmint valaha olyan szép karamell vagy lágy tejcsoki színem legyen. Egyszer akartam én is ilyet tél közepén, szoláriumozni, hát…próbálkozásnak szép volt. De konkrétan narancssárga lettem, szóval inkább akkor maradok ilyen fehérbőrű. A strandon ezermillióan voltak, mintha a föld összes lakosa ezen a zsebkendőnyi helyen zsúfolódott volna össze. Nem biztos, hogy én ezt tényleg akarom, de végül aztán csak összeszedtem a bátorságomat, egy szabad nyugágynál lerámoltam a törölközőm, még a napszemüvegemet és a medence felé slattyogtam. Hogy is csinálják a gyakorlott strandos bigék? Segget ki, mellet ki, hasat be, fej felszeg…anyám úgy nézek ki mint valami tojó galamb. De ettől biztosan nem ütök majd el a többi ilyen csajtól. Ó dehogynem, rémesen idétlen látvány lehettem, szóval inkább hagytam az egészet a francba és a magam laza fenékriszálós módján vettem célba a medencét. Odafelé menet összeakadtam két cimborával akik megállapították, hogy még mindig elmehetnék a Hófehérke castingjára…dögöljetek meg…a pornós verzióra is…duplán dögöljetek meg…végül aztán megvolt a pacsizkodás, puszizkodás, hátsótapizás…ezért még kapni fog…és mindenki indult a dolgára. Találkoztam még az egyik kiscsajjal akinél a mindenféle illatgyertyáimat szoktam vásárolni. Húbasszus nem is tudtam, hogy ilyen bomba alakja van! Miután nő létemre kellően lestíröltem a lányt, beintettem egy fakkot a mögöttem elég erőteljes rekedt hangon kiabáló „Hévöröske vonszold el a karosszériádzavarodakilátást” mondattal betaláló önjelölt autószerelőnek, aki valószínű a csajszit akarta tovább bámulni most már tényleg a medencét vettem célba, hogy belecsobbanjak habtestemmel a hűsítő vízbe. Nem vagyok az a vizbe ugrálós fajta, én az a nyugisan szépen belemegyek, belocsolgatom a kezemet…karomat…mellkasomat…aztán jön Johnnyka ugrik mellettem egyet és telibefröcsköl vízzel. Ennyit az óvatosságról. És ezeket az ugribugrikat a medencében is kerülgetni kell, legalábbis addig amíg eljutok arra a részre, ahol már nyugodtan le lehet ülni a kiálló csempézett részre, könyök megtámaszt a szélén és…hát úgy lazán csinálni a semmit. Ez volt a mai program, és persze nem tagadom imádtam a formás férfi hátsókat, szóval ezek bűvölése lett volna a másik, illetve a másodlagos, de nem elhanyagolható programom. Már éppen evickélek is át a medencén, amikor a szemem sarkából egy zuhanó testet pillantok meg ami egyenesen felém tartott, és a sikoltáson kívül nem sok mindenre maradt lehetőségem, legfeljebb arra, hogy a kezemet magam elé tartva behunyjam a szemem és hagyjam, hogy a gejlert kapott test egyenesen mellettem csapódjon a vízbe, sodorva magával engem is. Prüszköltem, mint a kiscica amelyiket erőszakkal dobtak a vízbe és válogatott és elég nyers káromkodások kíséretében evickéltem fel a vízben
-Hogyazúristenszakítanárádamenyországotangyalostólmindenestől teszerencsétlenkretén!- ez egy enyhébb verzió volt arra, hogy miképpen is szidalmaztam az illetőt, aki volt kedves és majdnem vízbe fojtott egy elbaltázott fejessel. Még javában a szemeimből dörzsöltem ki a vizet, amikor meghallottam a hangot…a hangot amit soha többé nem akartam hallani azóta a nap óta amikor elviharzott tőlem, amikor megállapodtam magammal, hogy még egyszer csak egyáltalán meg is látom messzire elkerülöm. Na de nem én lennék, ha nem szeretnék veszélyesen élni, szóval mikor megtudtam, hogy ő most itten felfog lépni – mi a szösz, énekel is?- elhatároztam, hogy ha a kutya kovászba kakil akkor is megnézem magamnak a fellépését. De, hogy az ominózus találkozás hamarabb fog bekövetkezni gondolta a rosseb.
– Mi a fakkomról beszélsz? Te nem tudsz fejest ugrani és vetetted rám magad mint valami elmebeteg viziszörny! Eszednél vagy ember? Minek ugrálsz a vízbe, ha csak ilyen elb@szott, akrobatikus mutatványra futja? Vagy tudod mit? Miért nem mászol fel egyenesen a toronyba a nagymedencénél, és ugrasz egyből onnan egy tripla szaltót? Barom!- sziszegtem ingerülten és már még mindig a hajamat igazgatva, meg a szemeimet dörgölgetve hagytam volna ott úgy ahogyan volt, amikor azzal gyanúsít meg, hogy én őt meg akartam ölni…vízbe fojtani vagymiaszösz. Nagy levegő, kifúj…még egy nagy levegő…megint kifúj….nem és nem sikerül megnyugodnom. Hogy mivel gyanúsít engem?
- Teeeeee…éppen te merészeled nekem ezt mondani, amikor majdnem sikeresen kinyúvasztottál?- sziszegem síron túli hangon, a dühöm folyton folyvást csak növekszik. Fáj a fejem, fáj a fenekem, fáj minden porcikám, k@rvára másnapos vagyok, és ezzel a mondattal most elszakította a türelmem jelenleg igen vékony kis láncocskáját. Emelem a kezem és csapok a vízre, aztán még egyszer és még egyszer. Minden csapás után, egy-egy mondatot odaszúrva
–Most….mostfoglakkinyírni….mostbizony….ittmindenkiszemeláttára…
hogymerészeled?-
nagyon dühös voltam, úgyhogy semmi jót nem ígérve csaptam az arcába a vizet és közeledtem felé kapálózva ahogyan csak tudtam. Komolyan ha nem állít le, és közelebb érek meg fogom fojtani az tutifix.



A hozzászólást Merinda Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 26, 2015 9:32 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 10, 2015 10:39 pm
Ugrás egy másik oldalra
Sok millió lehetőség van arra, hogy az ember kikapcsolódjon. A nyár megnevezés már alapjába véve is hozza az asszociációját, azaz a nyaralást. A többség ilyenkor egy közös együttlétnek örvend a legjobban. A többséget ritkítva, én, ha szándékomban állna akkor sem sütögetnék a kertemben a családdal. Nincs az meghitt pillanat amiért beadjam a derekam, ezért az ingyen-cirkusztért. Már annyiszor jártattam erről a pofám, hogy már száj-izmaim is görcsbe rándultak tőle. A nyaralásra visszatérve, nos hát...akinek anyagi szükségletei engedik, világot-lát, Nepáltól egészen Karakószörcsögig. Akinek azonban ez az efféle juttatás nem adatott meg, marad a standnál. Az én helyzetem se sokkal jobb. Talán annyiban, hogy ragadt rám némi mázli, hogy az egy-napos strand helyett egy hónapos fesztiválon lehetek jelen. Köszönhetően, az én éppolyan illő szellemi tudású marha gyülekezet nevezetű bandámnak. Hát, szószerint barmok a búza-mezőn. Alig huszonévesek és máris úgy érzik minden lélegzetükkel áldást adnak a földnek. Főleg azt a hisztérikus, nőfelfaló ingerüket utálom a legjobban. Mintha ez a nap hatalmas felhívással hirdetné a kanoknak, hogy szaporodási idő van. Ennek ellenére, és fene-nagy egójukat padlóra juttatva, engem érnek a gyerekesen lányos kérések, invitálások és lelkendezős visító-rohamok. Ezek a éretlen csitrik, mérhetetlen kiéhezettségük pótlása-képpen csorgatják a nyálukat, egy olyan betegesen anti-szociális dhámpír vénemberért, akit egyáltalán nem is ismernek. Ha tudnánk a valódi tényeket, a népszerűség ennek tekintetében csak nőne. Edward is minden ocsmány teremtménnyel hasonlításba véve. Ha akad kevésbé rossz helyzet a legrosszabbnál, hát habozás nélkül válasszuk azt. Így kelletlenül is, el kell viselnem a tömeg-hisztériás mizériás visítást.
De még a dobhártyát repesztő nap előtt, hűsítően jól eső döntésnek ígérkezett, még a közös fellépés előtt egy hosszasat pancsolni. Az idei időjárás sem hozta a megszokott hőmérsékleti celsiúsokat. A napon akár 44 fokot is lehetett mérni, ami a kihelyezett napozó székeken szinte elviselhetetlen vált. A leégést és a hő-gutát elkerülten, rá is szántam magam a fürdőzésre. Csakhogy, a tradicionális fejes ugrásom váratlan löketett kapott. A fejes, fogyatékos hátas lett, és csípett is rendesen ahol szerencsétlenül a víz betonszerű érzése érte. Kikalimpáltan, dörmögve fel nyögtem, hogy kifújjam az orromba befolyt vizet. Kész voltam az ilyenkor használatos, érzéketlen felszólításommal megdorgálni...de a pillanat áldásaként a véletlenem megint csak felültett engem.
- Ez...ezek szívatnak engem!! - néztem fel szúrósan, ateista zárójelbe rakva az égre, mintha a fentieknek papolnék.
- Te valami nyomkövető vörös-ciklon vagy, hogy folyton a seggembe vagy??! - vontam kérdőre, közepesen zabosan és gondolatban vagy 24-szer elküldve hidegebb éghajlatra. Ennél melegebb éghajlatra hova is száműzhetném? - Jaj, nem! Határozottan a seggembe másztál, és gyilkos szándékkal vízbe akartál fojtani, igazam van? - ez a csaj vagy az elit kommandó egyik vérszomjas vérebe, vagy szimplán ilyen ütődött, hogy folyton-folyvást belém akassza a lábát. Igazán, már nagyon kezd elegem lenni, ebből "dejavu"-s nap-köszöntésből.


To Merinda
•• Is it good? •• Sparks •• 427 ••

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 22, 2015 8:53 am
Ugrás egy másik oldalra
****
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Strand

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Rainier Strand
» Strand színpad
» Camping és strand

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Egyéb :: 1st Summer Festival :: Nagy Tó-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •