Érdekes. Annak ellenére, hogy ízig-vérig ateistának vallom magamat, és különböző ocsmány szitkokkal ajándékozom meg a "fentieket", gyakran de nem unhatóan, azért kisegít valami kozmikus erő, a végzetesnek hitt bajból. Ha témába vesszük a "mi lett volna ha..." feltételes kérdést, nos, akkor már rég a börtön falak között csücsülnék. Ha nem lett volna olyan fene nagy mázlim, hogy járőrök közvetlen orra előtt elrobogjak a strici mobillal, nem beszélve a bent ülő e-napi önkéntes túszomról...hát, a legszörnyűbb végkimenetel is számba-jöhetett volna. Legnagyobb félelem, a négy fal közötti remete élet. Egy olyan számára, aki nap mint zárt ajtó mögött hagyja személyes tárgyait, ennél a büntetésnél nem is lehet rosszabb. A függetlenséget vaskos láncok között mozdulatlanná tenni, az nekem felért a példaértéküli halállal. S most mégis, azon botránkozok meg, hogy halvány gőzöm sincs, miért úszom meg ezeket az abszolút kimagyarázhatatlan helyzeteket. Mint említettem, a biblia mese szereplőiben nem hiszek...mégis úgy érzem kell legyen egy jeles hőse az én lehetetlen buktatóimnak. Szer-felett örültem volna ha a kegyes szerencsém tulajdonnévvel rendelkezik. Mint mondjuk James. James a sors-mentő szuperhős. Képzelgéseimnek hamar "jóéjszakát" mondva, kanyarodtam helyesen, a navigációs pult előtt üllő leányzónak az instrukcióra. Néhány röpke percbe beletelt, míg leesett, hogy végleges célom után nincs soron következő. Merthogy, erre a célra még esélyt sem éreztem. Ráadásul nem vezettem végig a fejemben az esélytelennek hitt G tervet. Lassan de biztosan az egész ÁBC-s raktáram kifogy. No para...csak higgadt logika! Vegyünk számba mink van. Egy két fős vacsorára elégséges kaja, egy állatkertnyi plüss állat, valamint egy túlpörgött fruska. Ebből kihozni valamit, tudományos áttörést generálna. Már túlontúl elvonatkoztattam, a nap elején bevett bunkósságomtól...olyannyira, hogy vacsorára hívom? Ewan, teljes elkanyarodtunk a tárgytól...brutálisan, fajsúlyosan más irányba! Az a legjobb az egészben, hogy ez csak most esett le. Oké-oké...tegyünk az érdekében, hogy ez ne így legyen a folytatásban. Valami furmányosat kiügyködök én majd abban a főztben, feltéve ha az egész konyhára kiterjed a látszólagos konyha-tündérkedésem. Ohho...akkor lesz aztán megakadt csont a torokban, és kerül mustáros fagyalt az asztalra. Egy utcasarokra voltunk a megnevezett ház-számtól, mint csipogta. Halk motor-burrogással vezettem fel az emelkedőre a járgányomat, majd állítottam le azt. Már a kocsiban kukucskálva levontam az alapvető észrevételeimet a házáról. Kisebb volt mint egy saolin templom, de határozattan nagyobb volt mint egy hobbit-viskó. Kiszálva az autóból a látvány továbbra sem változott. Olyan átlagosan egysíkú. Tetővel, és fallal körbevéve. Semmi egyedi, kitűnő vonással. Én biztos ebben a házban még az öngyilkosságomról elgondolkoznánk. Mert hot-ziher, hogy nem akarom, hogy ebben semmit-mondó kunyhóban találják meg a kihűlt testemet. - Öö...szóval - kezdtem belem erőltetett értetlenséggel a mondanivalómba. - ...te itt laksz vagy gondolkoztál már remélhetőleg a kiköltözésről? - teszem fel egy irányba terelő kérdésemet előtte, cinikus mosoly-lejtéssel. - Anyukád biztos nagybecsű konzervatív asszony lehet! - a mellékes megjegyzésem alatt nem voltam rest egy jót kuncogni is. Elvégre, egy ilyen kórházat imitáló építményben, csak a régebbi generáció leli szépségét.
Az igazat megvallva soha nem csináltam még csak hasonlót sem.Nem mondom, voltak az életben meredek és őrült dolgaim, de amit most produkáltam a Mandulaszemű társaságában az már túllépett egy bizonyos határt. Legalábbis az önmagam számára is elfogadható és ésszerűnek nevezhető kereteken kívül esett, és ha nem magamról lett volna szó, és nem szólal meg legbelül egy vészcsengő, akkor képes lettem volna futóbolondnak nevezni még önmagamat is. Szóval ott tartottam, hogy bűnrészes lettem, de miben is? Sajnos erről továbbra sem sikerült többet megtudnom, mert Ewant lefoglalta a vezetés, engem meg leginkább a puffogás és a várakozás valami különleges keveréke, hogy végre legyünk már otthon. Érezni akarom a lakásom semmihez sem fogható illatát, ami határeset a szellőzés nélküli puskagolyókunyhó és a légfrissítővel megspékelt áruházi bazársor között. Puskagolyónak azért hívnám, amiért a régi déli otthonokat is nevezték egykor, hogy annyira kicsi és szolíd, hogy ha egy lövést megeresztenének az ajtóból, csont nélkül zúgna át a házon és jönne ki a másik oldalán, mert nem ütközne semmiféle akadályba. Persze azért én ettől többre tartottam az én kis házikómat, és ha bárki tréfát mert volna űzni belőle, annak velem gyűlik meg a baja. A srácok megtették, és azt hiszem a sóval és hashajtóval ízesített kávé, vagy éppen a pillanatragasztóval átkent műpénisz amivel Jamie egy egész napon keresztül mászkált, mire a barkács áruházban oldószerrel sikeresen leszedték a kezéről...mindezt azért mert szóvá merték tenni, hogy az otthonom éppen olyan kicsi mint én magam vagyok. De most komolyan, a házam hogy legyen már nagyobb nálam? Lehet kicsinyes és gyerekes bosszú de hát ez van, erre lehet tőlem számítani. Szóval csak reménykedtem benne, hogy Ewan ha bármiféle megjegyzése is lenne az én aprócska házamra azt magában tartja, a saját érdekében. Még mondani akartam sok mindent a kocsiban, és néha bele is fogtam, de végül csak értelmetlen szövegelés lett belőle leginkább a semmiről, úgyhogy a többszöri próbálkozás után karba font kézzel csak hallgattam nagyokat, és kizárólag arra szorítkoztam, hogy irányítsam az autóval, ezzel a borzalmas fehér szekérrel, ami ha belegondolok, hogy az én kis házam előtt fog ácsorogni már rosszul vagyok. Nem a szomszédok miatt, azokat úgy kábé nagyjából magas ívben letojtam, sokkal inkább a saját lelki békém miatt. Málna helyére egy ilyennel begurulni több mint szentségtörés volt a szememben, de végül mégis megálltam, hogy megszólaljak, vagy éppen beszóljak bármit is, noha abban a pillanatban, hogy a felhajtón megcsikordult az odaszóródott kavics a kerekek alatt már a hátamon állt fel a szőr. És igenis láttam ám az arcán kiülő döbbenetet a házam méretéből adódóan, de most komolyan mit várt tőlem, kastélyt, esetleg valami lepukkant drogtanyát? Netán azt hitte gödörben lakom és csak egy árva laptopon van amivel a rizsföldekről hekkelek. A szemeimet forgattam, és úgy szálltam ki az autóból, még az sem érdekelt, hogy ő éppen mit csinál. Idáig szépen eljöttünk, ha ebbe az apró kis lakomba ezek után nem akar bejönni, az az ő baja, én nem sokat foglalkozom vele. A meghívás élt, és én szépen hátat fordítottam neki, aztán eszembe jutottak a plüssök amiket a csomagtartóba rámolt be a konyhai alapanyagokkal együtt. Na azok viszont kellenek, azokat én kaptam, és még akkor is ha mocskosul a pokolba kívánom most ezt a srácot és még akkor is ha legszívesebben kifutnék a világból, vagy megígérnék úgy kábé bármit az égieknek, még vallásos áhitattal gyertyát is gyújtanék a lelki békémért, szóval tényleg mindent megtettem volna, ha eltűntetik a szemem elől. Ha azzal a lazasággal ahogyan kiszállt, fordulna sarkon és szállna vissza, hogy szépen a saját otthonában érje majd a naplemente. Nem ez történt, úgy tűnt a kezdeti elhatározása olyan volt mint a kutyának a velős csont: belekapaszkodott és nem ereszti. Szóval mégis be kell majd engednem, mégis meg fogja látni a kissé talán szentimentálisan gyerekesre sikerült kis lakásomat. Mellé léptem, és csípőre vágtam a kezemet, türelmetlenül topogva a lábammal, de úgy tűnik még mindig le van ragadva a kulipintyó előtt, miarossebet nem megyünk már komolyan? Mi van, a bokrok nem olyan szépen formára nyírtak? Hát pedig nagyon igyekeztünk Jamie-vel, igaz nem sikerült szabályos kis gömböket csinálni, meg azt hiszem azt a susnyást is tornác előtt, kicsit jobban megnyirbáltuk mint kellett volna, a virágok meg....jó hát nem vagyok egy kertész tipus, amúgy is esténként szoktak vizet kapni. Mondjuk az is mókás, mert elég sokat szoktam szerencsétlenkedni a tömővel, és a vége az, hogy úgy csorog rólam és csöpög a víz, ahogyan a virágok leveleiről. Együttérzek velük...jah persze...akkor nem hótbéna vagyok mi? Szóval magamban azon meditáltam, hogy mi olyan kurvafontos ami miatt nem vagyunk még a házon belül, szóval vele együtt néztem a zöld burkolatú otthonomat és akkor jött az első hideg zuhany. Hogy mi???!!! Értetlenül kaptam felé a fejem, kinyitottam a számat, és majdnem leüvöltöttem a haját, de csak egy mély sóhajra futotta, meg arra, hogy pulykamódon bevörösödjek, mint valami elcseszett kis pipacs, a kék szemeim szikrákat szórtak. Egyetlen mondatával képes volt elérni, hogy az eddig lassan megnyugvó kedélyeket újra felkorbácsolja bennem. Miért nem lehet csak úgy simán és egyszerűen jól viselkedni velem? Miért kell állandóan felcseszni az agyamat? Komolyan már...precízen és mértani pontossággal kiszámítva öntötte el a szar az agyamat, és azt hiszem nem is gondolkodtam, mert az egészet még megfejelte a mamámra tett megjegyzésével. Közelebb léptem hozzá, még mindig dühös voltam, és csípőre vágott kézzel azt hiszem olyan lehettem mint egy házsártos, apró méretű, vörös sárkány. Éppen csak tüzet nem okádtam. Persze azt hiszem kettőnkkel kapcsolatosan a hányást az elkövetkezendő időkre, és a békesség megtartása érdekében mellőzni kellene. Nem tudom miért mondta amit mondott és igazából nem is érdekelt. Felemeltem a kezem és lassú mozdulatokkal kezdtem böködni a mellkasát a mutatóujjammal, minden szavamnak ezzel a mozdulattal adtam nyomatékot. A hangom remegett az indulattól, és egyre magasabb frekvencián rezgett. Saját magamat kezdtem felspanolni azt hiszem. ha így folytatom idegesítőbb magasságokat fogok megütni mint egy visító bogár. - Ne merészeld még egyszer a szádra venni az anyukám nevét, semmilyen formában, világos?- felpillantottam rá, és remélem hamar levágta, hogy most rohadtul nem vagyok sem vicces kedvemben, kedvesben meg még úgy sem. Nem mintha eddig olyan végtelenül aranyos lettem volna vele. Én akartam, tényleg szerettem volna, de valahogyan nem ment. - Ez az én otthonom és k@rvára elvárom, hogy az itteni szabályok szerint játssz benne, különben úgy kiváglak, hogy a lábad nem éri a földet, és örök életedre bánni fogod, hogy megismertél, hogy egyáltalán a kocsidba engedtél, hogy meghívattad magad. Leszarom hogyan tartod kordában a szádat, és jó lenne, ha max a huzat nyitogatná velem vagy a családommal kapcsolatosan.Felfogtad Nyusszancs?- itt most befejeztem és az utolsó mondat után olyan cukkerpofa módon mosolyogtam bele azokba az egyébként közelről is észvesztően szép mandula alakú barna szemekbe, hogy szerintem bármelyik romantikus filmben megálltam volna a helyemet. Basszus, hanyadszor is állapítom meg, hogy szép szemei vannak? Úgy elég sokadszor ahhoz, hogy már nekem unalmas legyen. Jó lenne lekattanni a témáról. Ewan a maga nemében szokatlan volt számomra, és nem tagadom képes volt másodpercek alatt kenyérre kenni, de ugyanazzal a lendülettel felbosszantani is. Csessze már meg de utálom ezt! Dehogy utálom! - Hozd a cuccokat!- azt sem bánom ha időközben nyolc kart növeszt mint a polip, vagy kétszer fordul, én ugyan nem segítek neki, nemes egyszerűséggel sarkon fordultam, és hátra se nézve elindultam a bejárati ajtó felé, hogy kinyissam és belépjek az én kis kuckómba. Egy előszoba amibe beléptem. Jobb kézre a pici egysegges konyha, bal kézre a fürdő, a mellékhelyiség, szemben pedig a szobám, és abból nyílt egy egészen apró hálófülke. A szoba hátuljából pedig egy ajtó nyílt egy aprócska, zsebkendő méretű hátsó kertre, ahova néha ki szoktam ülni, és ott melózom. Feltéve ha a szomszéd idegesítő macskája békén hagy és nem éppen azzal van elfoglalva, hogy rám másszon. Nem szerettem a hízelgő macskákat, ki nem állhattam őket. A kutyákat kedveltem, de ezeket a szőrgombócokat nagyon nem. - Meddig szöszmötölsz még?- fordultam hátra, mintegy mellékesen kiáltva oda neki, majd lerámoltam a kulcsokat az apró kis asztalkára. Megkapaszkodtam az ajtóba és türelmetlenül billent oldalra a fejem. Vártam, hogy végre méltóztasson berámolni a a holmikat. Ha valami kinn marad az sem érdekel.
Miért gondolják úgy az emberek, hogy személyes lakás-látogatásunk fenyegetést jelent ápolt kis világukra? Mintha egy orbitális tűvel jönnék, hogy "kipukkasszam" a beképzelt kis vizes-buborékját. Bármilyen fenyegető érzés is, de teljesmértékben elragadott a kíváncsiság és a kitartás amellett, hogy meglássam milyen alantas bunkerben él, a mi kis vörös szörnyecskénk. Néha már túltett az egyedi megnevezésemen, egy UFO ismeretlenségét magába ötvözve. A trópusokon zajló időjárás változást szimuláló hangulat-ingadozásáról nem is beszélve! Mikor a nagy zöld dzsumbujban megszakadni látszik eső hullása, akkor ér minket a legnagyobb váratlan őzön-víz az égből. Középszerű fenyegetéséből, még egy 90 éves vén, prosztatást öreg-embert sem tudott volna kiugrasztatnia a nyuszis-mamuszából. A hordozható csészét nem mellőzve a kelléktárgyaiból! Szóval...ha erényes zsarolási módszerekbe vágjuk a fejszénket, illik tudni, rendesen megméretni magunkat az ellenség szemében. Ez az ő esetében, semmilyen formában és kimenetelben nem jött vissza. Olyan érzést keltett mintha egy csivava ugatnak a rottweilernek. Nah erre természetesen én jól megforgattam szemem, elterelve a figyelmemet a brutál groteszk látványáról. Még ebben is silány a tehetsége. Vagy tehetsége egyedül a szerencsétlenségben ütközik ki? Nos, ez a mai nap egyik egyértelmű feltételezése volna. Elég visszagondolni, azokra az okozott balesetekre. De a nosztalgikus érzéshez most túlságosan zsémbes kedvembe vagyok, főként, mert újabb hullám-völgyének végtermeként még a saját komornyikjának néz engem. Hawkins barátom...neked és a "világ egyetem örökké tágul" kijelentésednek köszönhetően, az emberi hülyeség is külön univerzumot vájt ki magának! Jó... tudom, te igazán a kozmológia ismereted alapján levont fekete-lyukakról alkotott elméletedért lettél nagyon híres. De...igazán...nem ártana egy kis szerénység és némi szünet! Ha így folytatod még az emberek túlontúl okosak lesznek! Bár némelyik még így is okosnak gondolja magát. Beleértve ez a vörös csitri is! Az agyamra megy! Ám a célfutam közepénél, nincs olyan szabotáló manőver, hogy abbahagyjam amit a nap délelőttjében kezdtem el. Olyan irritálóan elhúzott mosolyban sétálok a kocsim csomagtartója mögé, mintha egy seprű nyelét felégették volna és felnyomták volna a tomporomba. Szívesen kapcsoltam volna pszichopata mosolyomban, a csomagtartóban heverő plüss-állat gyűjteményt bérgyilkos eszközökre cserélve, ha tehettem volna. Sajnálatos módon ez a karrier-ág nem adatott meg a számomra. Bitang erősen csaptam le a kocsim csomagtartójának az ajtaját, hogy szinte már majdnem felpattant a betonról. Felé sétálva, siettető igyekezetei ellenére továbbra is ugyanolyan bájvigyort rántottam. Majd az ajtó félfájánál egy kissé bearaszolva, lelankadt rólam a bosszantó vigyorgásom. Meglehetősen kiábrándult, fürkésző pillantásokkal néztem körbe a kicsiny lakásba, ami másodjára sem nyerte el túlzottan a tetszésemet. - Ennyi lenne? - kérdeztem csalódott, fancsali grimasszal az arcomon, mialatt a terebélyes állat-dobozkát le helyeztem a földre, a vásárolt étellel. - Ebben a házban még egy egérnek is klausztrofóbiája támadna. - humoros változatban csaptam mellé a hozzáfüznivalómat, mikor egy bevethető helységet szúrtam ki magamnak. - Nah...ha már beengedtél, hozzálátok a vacsorának! - jeleztem, egyidőben elrugaszkodva lépteimmel a konyhát fokozatosan meghódítva. Noh nézd csak, ez is milyen kicsi! Hiába az én átlagosnak mondható 183 centim, nem ezekhez a gnóm mértekhez lett kitalálva. Csak képzelj el egy terepjárót a fürdőszobába parkolva. Hát nem borzalmas képet fest? Mindenesetre, a zacskókban lévő élelmiszereket sikerült kivennem, anélkül, hogy egy kikandikáló polc jól lesózott volna nekem. Egyedül a kaja meleg jóllakottság érzése tudna ismét jó közérzetbe varázsolni. Csakis kizárólag ez!
Azt gondoltam, hogy majd attól, hogy itt vagyok, a saját kis otthonomban, majd némiképp megnyugszom, de éppen csak ilyen állapotban leledzettem, és már azt hittem a mai napon semmi meglepetés nem fog érni de tévednem kellett. Ewan mellett nyugalomra lelni, ó én kis naív! Hiszen ez a fazon mióta csak begyalogolt az életembe, azóta olyan eseménydússá vált tőle szinte minden vele töltött perc, hogy szerintem egész életemben ennyi izgalmat nem éltem át. Igaz ami igaz, senki nem tudta ennyire felhúzni az agyamat előtte, hogy gyakorlatilag a vékony kis hangomat kieresszem. Jóóóó hát tudom én, hogy nem vagyok egy félelmetes szörnyeteg, de igyekszem, jó? Tessék értékelni! Hát ő nem tette, sőt éppen csak képen nem röhögött, de engem ez sem tántorított el attól, hogy ott hagyjam a bús büdös ’csába. Az ajtóban állva süt minden mozdulatából az, hogy hova is kíván engem jelen pillanatban, ahogyan az enyémből meg az, hogy marhára nem érdekel. Buddhai nyugalomra intem magam, bárcsak olyan egyszerű lenne, ha kódot írhatnék a viselkedésre….hehe hát azt nem tenné zsebre a mandulaszemű amit vele művelnék az fix. Hogy felnyalatnám vele a padlót az általa olyan lekicsinylően végigmért lakásomban az is tuti, és amikor a végén már lóg a nyelve, na akkor dumáljon nekem arról, hogy pici a lakásom. Pici…na és? Nem Gullivert várom vendégségbe. Ja,. hogy ő egy jó húsz centit rámver magasságban? Kit érdekel? Nem kérdezte meg milyen a lakásom, most nekem ne reklamáljon. Miért nem tudakozódott előtte, megvolt a lehetősége. Figyelem ám mit szerencsétlenkedik a plüssökkel, és azért magamban egy vallásos áhítatot mímelve elmormolok valami imádság félét, hogy nehogy kárt tegyen bennük puszta bosszúvágytól vezérelve. Bár amennyire finnyás bizonyos dolgokat illetően, lehet, hogy ezt is sértőnek vélné magára nézve. És megint vigyorog…bazmeg ezt nem hiszem el…már megint az az idegesítően tenyérbemászó vigyor ami már a vidámparkban is kiborított. És kétszer sem mondom, hogy abban a gyalázatosan egyszerű rémbarlangban is azért tört rám a para leginkább, mert egyrészt rámhozta, másrészt meg már előtte sikerült alaposan felcsesznie az agyamat ezzel a vigyorgással. Ám most okosabb vagyok mint korábban, és taktikát változtatok, egyszerűen nem veszek róla tudomást, nem hagyom, hogy felmérgesítsen, noha úgy fújtatok a dühtől mint valami eldugulni készülő gőzgép. – Igen, ennyi lenne. Miért, mit gondoltál, locsolgatok rajta egy keveset és megnő?- kérdeztem hasonlóan hülye poént fabrikálva az övére, majd követtem a tekintetemmel ahogyan a dobozokat leciheli a földre. Még csak meg sem próbáltam segíteni, még csak meg sem kérdeztem, hogy esetleg talán játszam itt most neki a pompás házigazdát? Nem fogom, mivel nem akartam, hogy eljöjjön, az ő hülye ötlete volt, már végigjátszom, de a falnak megyek tőle komolyan, és az nem lesz nehéz, mert elég közel a fal, ami azt illeti. Tényleg kicsi helyen laktam, de nem vet fel a pénz, hogy valami nagyobbat béreljek. Ha számára ez olyan derogáló, akkor tessék megvan a lehetőség, felkúszunk a netre, kiválaszt nekem valami helyes és pofás kis tíz szobás vityillót és holnap én már költözöm is. Ott aztán salsát is táncolhat a konyhában. – Látod ezért vagyok itt én a macska. Csak te picsogsz itt nekem mióta megérkeztél, hogy milyen kicsi a házam, hogy jujj már le ne törd a körmöd! Jéééézooosom!- forgatom meg a szemeimet, és lehajolok a plüssöket tartalmazó dobozért, hogy a szobába vigyem és egy kis időre és amennyire csak lehet távol legyek tőle. De az igazság az, hogy annyira kicsi valóban a lakás, hogy hallom miképpen szöszmötöl és szerencsétlenkedik az apró konyhában. Mint elefánt a porcelánboltban. Elkezdem szépen kirámolni a helyes kis figurákat, és felidézem magamban azokat a pillanatokat amikor egyenként levadászta őket, és észrevétlenül is mosolyba fut a szám, mert olyan grimaszokat vágott közben önelégült módon, hogy a végén majd megcsókolom. Ne máááár ezt nem gondolhatta komolyan, ahogyan azt hiszem a végén én sem gondoltam komolyan azt amit mondtam neki. Úbasszus jobban belegondolva rettentően bunkó voltam vele, és azt hiszem ha én lettem volna az ő helyében még egy mennyei eledellel sem lehetett volna kiengesztelni az Olümposzon sem. Ellenben amikor az a nagydarab állat el akart cipelni magával, akkor mégis visszafordult. Ahogyan az első alkalommal is megmentett. Összepiszéztem az egyik mackó és macska keverékére hajazó kis figura gomb orrával, mielőtt a polcra ültettem volna, majd nyúltam is a következőért. A kacsa…a kacsa amit neki akartam adni, és amit szerettem volna ha megtart. Mikor lettem ilyen elcseszettül szentimentális? Nem tudom, de ha le akarnám tölteni a netről a Titanicot valaki tördelje el az ujjaimat, egyenként. Na mindegy, a lényeg, amúgy is az most, hogy koppan valami a konyhában, amire egy másodpercre megállok a pakolásban, majd megcsóválom a fejem, és folytatom tovább. át kellene végre öltözni, fürödnöm is kellene, de a franc essen bele, ha megnyitom a fürdőben a vizet a teljes procedúrát végig fogja hallgatni a konyhából, olyan közel van egymáshoz…ááá majd később. Sietve dobálom le a szobában magamról a ruháimat, és a gardróbból egy Tweety-s pólót halászok elő, amelyen a felirat hirdeti, hogy ez nem az én napom, mellé pedig egy indigó színű farmert cibálok magamra. Ez így jó lesz, így otthonosabban érzem magam, nagyobb biztonsággal tudom elküldeni a halál farkára, ha be merészel szólni. De neeeeeemmmm inkább mégsem. Legyen már valami kis nyugalom ezen a napon, még ha átmeneti is. Fáradt és ingerlékeny vagyok, ami nem csoda. Málnát ott hagytam a külvárosban, nem vettem egy deka tisztítószert sem, holnapután jön az anyukám, és én még k@rvára bele sem kezdtem a takarításban és ha mindez még nem volna elég, Ewan jó alaposan összebarmolja majd a konyhámat, amiben eddig rend uralkodott, az ő medve mozdulataitól teljes káosz. Talán mégiscsak jobb lenne ha én főznék, én már ismerem hogyan és mennyire kell benne forgolódni. Amikor már kellően visszanyerem a nyugalmamat arra az elhatározásra jutok, hogy a kacsát nem halmozom oda a többi mellé a polcra, hanem nemes egyszerűséggel slattyogok ki a konyhába, zsebredugott kézzel állva meg az ajtókeretben – ajtó az nincs, ilyen pici konyhába minek?- és oldalasan neki is dőlök majd magam előtt karba fonom a kezem és a kacsát meglóbálom benne, mintegy jelezve az ott éppen konyhatündérkedő Ewannak, hogy itt vagyok. – Úgy döntöttem Donaldot megtarthatod, csakhogy ne csak én emlékezzek erre a fáááántásztikúúúús napra!- szándékosan nyújtottam el a jelzőt, de már csak abban bíztam egyébként, hogy attól több rossz amin keresztül mentünk már nem jöhet. Ja de! Ha nachost kellene vele falatoznom, valami rémesen rossz romantikus film közben az egyébként szerintem ízlésesen libafos zöld plüssel borított kanapémról. – Szólj ám ha zavarok, nem mintha akkor elmennék innen, csak tudjak róla, hogy egy egytől tizes skálán mennyire zavar ha néznek!- vigyorogtam én veszettül és pofátlanul mértem végig, kétszer egymás után, és megállapítottam, hogy borzalmasan bután fest a konyhámban. Mint Gandalf hobbit lakban. – Idedobnál egy üveg tejet a hűtőmből, ha szépen megkérlek?- magyaráztam tovább, ugyanis mivel ő foglalta el a konyhámat fizikai képtelenség lett volna a hűtőhöz odajutni. Háttal állt nekem egy ideig így aztán volt alkalmam megszemlélni végre a hátsóját. – Hét, neked egész jó a segged!- nem véletlenül bukott ki belőlem, szándékosan mondtam. Ha egyszer így van. - Azért ezt nem néztem ki belőled! Na, kapom azt a tejet?- türelmetlenkedtem tovább és a felszakadó röhögésemet belefojtottam a kezemben tartott Donald-ba. Ettől még nem lettünk épületes haverok, de a tény az tény.
Próbálom, -szinte már belsőséget zsigerelően, - elhitetni magammal a tényt, hogy ez egy idegen látogatást tett vacsora előkészítés. Holott nem az! Az idegen mégsem olyan idegen, sőt az eddigi legbosszantóbb jelenségeim egyike. A vacsora előkészületei pedig, nemhogy szimpla de meglehetősen gyatra. Egy rokon vagy közeli-ismerős társaságában talán ez olyan élvezhető is lenne, mint egy ágyban ömlengős film előtt ülve. Ma azonban a hiány listák élén, az élvezhető társaság elmaradt. A ház kicsiny egérlyukszerű méretei pedig apránként összepasszíroznak. A hétköznapi, és megcáfolhatatlan egyszerűséget, egyedül a sorban felsorakoztatott zöldségek aprítása adja. Jogosan feltételeznék aprításom közepette, hogy: "azaz ürge, ha akarná kibelezne azzal a késsel" Az elavult lassúságot nem követve, úgy aprítottam, hogy személyesen kérné tőlem a "konyhamalac" a receptet. Nem voltam mérges...inkább feszélyeztetett. Nem mozogtam otthonosan, óriás méreteimmel ebben a kicsiny kakukk-fészekben. De ha mégis meg kellett, hogy mozduljak, azt egy "kin-felejtett" polc vagy bútor jókora ütközése valamelyik végtagommal jutalmazott. Így a legelső esettel, hogy méreteim előnytelenek, kellett az aprításba vetnem, minden erőmet. Miután meg voltam vele, kézenfekvő lábosért nyújtottam el a kezemet. A megszokás ártalma...mert otthon annyira minden, kézre-eső. Itt azonban, külön erődítményt létesítenek a palacsinta-sütőnek. Természetesen a legkisebb méretben. Ha még többet hajolok, esküszöm ketté töröm a derekamat. Mázlimra, pont a legalapvetőbb dolgokat a lenti szekrényekbe száműzte. - Nem kell a hülye Donaldod! - mondtam, mindezt olyan durcás és fintorral teli egyveleggel a képemen, amit egy 7 éves király-kisasszony is megirigyelne, rózsaszín tütüjében. Kiborított, hogy itt pöttöm-panna méretűre kell zsugorodni, hogy bármit is elérjek. Egek...kellett nekem ide bepofátlankodom. Máskor kétszeresen meggondolom, ha ilyenre adom a bőrömet. - Jelenleg, nem tudok semmilyen könnyed mozdulatot tenni...csak erőltetettet. - fejeztem ki, egyértelmű utalásokkal mutogatva körülöttem a bútorokra, meg miegymásra. - ...így kénytelen vagy magadat kiszolgálni! - tettem hozzá, miután visszafordultam a barátomhoz spárga-felmetszőhöz, és hűséges szolgájához a konyha-deszkához. A csirke szerencsémre, kifilézetten került az asztalra, így egy keveset időt-spóroltam magamnak. Az aprításom egy gép mechanikus rendszerével lett hirtelen monoton. Aztán, sekélyes mondatának hála, a gépszerű darabolás abbamaradt. - Nekem jó seggem van, neked pedig... - egy fordulatot téve, párhuzamosan mértem-végig, amolyan "ég a testem a nézésedtől", miután folytattam. - ...semmi nőiességed. - a reakciót bevárva, újból végig mértem, majd rögvest hátat-mutattam a direkt provokált sértettnek. Legyünk őszinténk, egy ilyen bő és számára előnytelen ruházatban, még egy sejk is nehezen venné rá magát az aktusra. Bár magam sem értem, miért élvez most olyan nagy fontosságot, hogy a csárdás kislányból tüzes macába vedledjen előttem. Igazából ez egy jogos meghatározás volt. Nem akarok én itt semmilyen elvonatkoztatást kirobbantani. Ez az apró lyuk is, jobb így mint tüzes-bódénak. Ismételten a vacsora előkészítésre koncentráltam. A finom étek látványa lebegett a szemem előtt, amit néhány behallucinált Merinda zavart meg. De nem ám abban a szokványos "kosztümben", hanem egy vér-piros öltözékben. A fantáziálás közben még meg is szólalt a képzeleteimben: "Egy harapást, édes?" Nah azzal a lendülettel egy határozottat ráztam a fejemen, és undort üzenve kinyújtottam a nyelvem. Fújjj...Ewan! Mégis hol járd az eszed, mert gondolatban nem igazán az ételen! Vagyis de...de nem kell az ő vére! Nem értem az okát, amiért ezt beképzeltem. Lehet az e-havi vérelvonó kúra teszi. Egyenlőre azt sem tudom miért képzeltem. Nem...inkább elűzöm ezt étvágytalanságot gerjesztő gondolatot még mélyebbre!
Én komolyan gondoltam, hogy mióta csak betettem a lábamat végre a saját lakásomba, a saját holmijaim közé semmivel sem lehet már kibillenteni a nyugalmamból. Persze ez ebben a formában egy kicsit erős túlzás, de lényegében benne van az igazság. Még külön szakácsom is van aki egy fokkal mérgesebb mint az a híres fószer a neten aki úgy főzi meg a kaját mintha egy kivégzést bonyolítania. Az evés alapvetően élvezetes dolog akkor mit kell rajta mérgelődni? Ezt soha nem értettem. Mielőtt kilibegtem hozzá a konyhának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető aprócska kis helységbe gyorsan elrámoltam a még fellelhető szennyest, az ágyamat is megigazítottam és a kis éjjeli szekrényre ültettem Monic babát. Nagyon ragaszkodom hozzá, mert ez az egyetlen ami még megmaradt apámtól.Bár lélekben azt hiszem már felkészítettem magam nagyjából, hogy a Mandulaszemű az élő fába is bele fog kötni, de erre most valahogyan magas ívben tettem. Csak pár órát kell majd vele kibírnom valahogyan, aztán úgyis elmegy. És ezúttal könyörgöm mindenkinek aki fenn dzsemborizik az égben, hogy soha többé ne keresztezzék egymást az útjaink. Persze ha jobban belegondolok és azért legalább az ember magához legyen a legőszintébb élveztem ezt a napot. Na jó, leszámítva azt, hogy éppen valaki el akart cipelni, mert ha jobban belegondolok elég ritkán mozdultam ki a négy fal közül és olyankor is általában inkább csak bulizni jártunk a srácokkal. Ez a pasi viszont feldobta a napomat még akkor is ha rohadtul fel tudott bosszantani és ezt a tulajdonságát minden alkalommal egyre többször érzékeltette velem. Cserébe én is viszonoztam neki ezeket a visszaszólásaimmal, mert nem fogom hagyni magam az tuti. Érdekes azon elgondolkodni, hogy ebbe a pici kis otthonomba eddig nem sokmindenkinek engedtem bepillantást, azt meg, hogy a konyhámban garázdálkodjon bárki is, el sem tudtam volna képzelni. Még Jamie-nek is tilos volt hozzányúlni akármihez, mivel szerencsésen összetört és levert mindent ahányszor csak betévedt. Hát, ha az ember közel két méteresre nő, valószínű nem a küszöbbe fogja beverni a fejét. Szóval megértem én, csakhogy nekem tényleg a szívemhez nőtt ez az aprócska kis lakás, és az anyagi helyzetem miatt csak ezt engedhettem meg magamnak. Mondjuk ez is egy picit túlzás, mert mostanában olyan jó melók szoktak összejönni, hogy simán beruházhattam volna egy nagyobba, de én általában ragaszkodni szoktam: mindenhez és mindenkihez ami és aki fontossá válik a számomra. Ja, hogy ezt senki nem gondolná rólam? Szar ügy, pedig én tényleg ilyen vagyok. Szóval Monic az éjjeli szekrényen pihent, és sikerült az összes alsóneműt kikommandóznom a szennyestartóba, meg a pólóimat is, amelyek színes kis pettyekként tarkították a pici szobámat. Egész pofás kinézete lett úgyhogy akkor döntöttem el, hogy a plüssök elrendezése után boldogítom a szakácsot. Na hát ő valószínű nem így gondolta, mert olyan durcásan válaszolt, mint egy sértett hét éves akitől elvették a nyalókáját. Jól van na, nem kell úgy mindjárt bekapni az embert! Itt próbálok kedves lenni, ő meg fúj rám mint a bagzó macska. - Miazistent hisztizel? Túltengenek benned a feminin hormonok? Közlöm veled édes, hogy ebben a lakásban én vagyok az egyedüli nőnemű egyed, szóval ha valakinek létjogosultsága van itt hisztériázni az egyedül én vagyok.- komolynak hatottak a szavaim, de ha kicsit rám is figyelt volna a nagy duzzogás közepette, akkor láthatta volna, hogy vigyorgom én rendületlenül.Na szóval igyekeztem tetris módon megtalálni azt a pici rést, közötte meg a szekrények között, ahogyan még a hűtőhöz férhettem és kivettem belőle egy üveg epres tejet. Ha valaki belepillantott volna és meglátja az alsó két rekeszen sorakozó tökig tömött üvegeket, valószínű azt gondolja, hogy vagy macska génekkel rendelkezem, vagy valami kattant vagyok aki ilyesmiket gyűjt. Azt hiszem az igazság valahol félúton van: előző életemben, az előző kilenc életemben, valószínű macska lehettem...pfehhh még a gondolat is gusztustalan, és amúgy egy kicsit kattant voltam. De mindenki aki ebbe a szakmába veti bele magát egy kicsit zakkant. Másképpen nem lehetne ezt csinálni. Ehhez szív kell, külön szív, ami 1-esekből és 0-kból áll. Nem tudtam kihagyni, hogy azt a fenejó seggét odébb ne lökjem egy csípőmozdulattal, ahogyan próbáltam kihajtogatni magam mellőle, hogy újra felszabadítsam neki azt a minimál helyet amit hagytam. - Upszi, bocsi, ez véletlen volt.- elfordultam és megint a kacsába fojtottam a röhögésemet, amikor olyan jelentőségteljesen megfordult és végigmért. Felvontam a szemöldököm és kíváncsian vártam mivel fog előrukkolni, mert ha így néz annak tuti, hogy nem a pillantásához passzoló mondat lesz a vége. Közben pici ujjaimmal bontogatni kezdtem az üveget, de őt figyeltem. És hát nem is kellett csalódnom. Perszehogy jó a segge, határozottan ezt mondtam, és ezt a véleményemet akkor is fenn fogom tartani, hogy itt rögtön a feje tetejére áll és úgy ugrál be a szobámba a Varászfuvola nagyáriáját vonyítva. Semmi nőiességem? Huhh ez azért szíven ütött és eléggé telibe is talált vele, mert az utóbbi időben meg voltam róla győződve, hogy azért nem jönnek össze a dolgaim, mert hiányzik belőlem valami plussz ami meg szokta fogni a pasikat. És ezek szerint nem is jártam messze az igazságtól, mert ezzel a megjegyzésével rá is világított a lényegre. Persze azért az is hozzátartozik, hogy nem is nagyon vettem senkit komolyan, és ha mégis odakerült a dolog elbohóckodtam, de hát évek óta ugyanaz volt a pasim, amíg végül aztán át nem vágott, komolyan csak én lehettem ilyen vak. Szélesen elvigyorodtam a kijelentésére, ha tovább vigyorgok a szám sarka a fülcimpámhoz ütközik. Félebillentettem a fejem és lenézően görbítettem meg az ajkaim. Ez volt a reakcióm a szavaira, általában a jókedvem mögé rejtem azt is ha valami fáj, meg akkor is ilyen vagyok ha tényleg jó a kedvem. Talán az anyámon kívül nem sok mindenki érzékeli a különbséget. Nem is baj, nem akarom, hogy az én lelki nyavalyáimmal foglalkozzon bárki, azok az enyémek majd én foglalkozom velük. Szóval hótszarul esett a kijelentése, és minél inkább mosolyogtam...illetve bárgyúvigyorogtam ez annál inkább éreztem, hogy bármit is mondott idáig semmivel nem tudott ennyire megsérteni. De nem fogom neki megadni azt az örömet, hogy ezt látni is fogja rajtam, vagy egyáltalán érezni. - Nem vagyok nőies? Hahh!- forgattam meg a szemeimet az ég felé emelve, miután hátat fordított nekem, hogy tovább foglalatoskodjon az étellel. Határozottan jól csinálta még a kevés hely ellenére is. - Az nem baj, mert te kettőnk helyett is termeled az ösztrogént. Majd szólj ha kölcsön akarod kérni a smink készletemet, a rózsaszín határozottan jól állna neked, némi pirosító a poficsontodra és egy leheletnyi rúzs a szép kis ajkaidra. És ha már én nem vagyok elég nőies akkor majd közlöm veled, hogy "Hínnye béjbí de szíp kis nyoszolyójány lenne belűled, nuuu!"- az utolsó mondatot egy éltes hetven éves texasi farmer hangsúlyával és dohánytól kaparós hangszínével próbáltam utánozni, ami az én rémesen vékony hangomon elég brutálisan hatott. Érezhetően felhúztam az orrom, de ezt a csípős beszólogatás mögé rejtettem, illetve talán már nem is rejtettem. Meghúztam a tejes üveget és végignyaltam a cicabajuszt, majd Donaldot beültettem a hűtő tetejére jelzés értékkel, hogy letojom, hogy nem kéri, én akkor is neki akarom adni. És amúgy is lesz itt vele a konyhában egy alkalmasabb személy, aki szemmel tartja. - Figyelj rá Donald, még a végén te sem leszel neki elég férfias. Mondjuk amúgy is inkább tűnsz egy androgünnek. Legalább ebben hasonlítotok a Mandulaszeművel.- a plüsshöz beszéltem, de a szavaimat természetesen neki szántam, és úgy döntöttem egyetlen szó nélkül hagyom magára. Mondjuk túl messzire nem tudtam menni, csak a fal másik oldalára, merthogy az már a szobám volt. Előszedtem egy váltás fehérneműt és a 101 kiskutyás türkiz színű törölközőm társaságában bevonultam a fürdőszobámba, hogy egy negyed órás tusolás vegye kezdetét. Egy ilyen után mi lehetne megalázóbb? Az, hogy hallja miképpen üvöltök Guns and Roses-t a zuhany alatt borzalmasan hamisan? Óugyan, nem is érdekel ez már engem. Szóval a konyhában negyed órán keresztül volt kénytelen elviselni Merinda stílusban előadva a Paradise City-t, merthogy ez volt a kedvencem tőlük. És amikor kijöttem még mindig bólogattam mint a tojógalamb és énekeltem az utolsó refrént, de már illatoztam és tökéletesen felfrissültem. Leengedtem az eddig felkötött hajamat, sajnos a vége így is kicsit vizes lett, de nem gáz. Egy hajkefével igyekeztem valami elfogadható formára fésülni, bár nem sokáig tököltem vele. Felkapcsoltam a szobában található három, és a konyhában található egyetlen karácsonyfaizzó sort. Ebből kettő az ágyam felett tekergett a nagy Gábriel arkangyal poszter körül, egy a gépem felett, és egy a konyhában volt, egy hóemberes. Remélem sikerült ráhoznom a frászt, amikor a vidám kis fehér, piros sálas figurák kigyulladtak a szekrények melletti falon. Bekapcsoltam a gépemet és beállítottam valami trance tracklistet. A zenei ízlésem híven tükrözte a természetemet: kiszámíthatatlan és nagyon csapongó. Kedvem lett volna kiüvölteni, hogy a hűtő alsó tároló dobozában van egy üveg tequila és lime is, de az előbbi után nem akartam vele inni, és kimenni sem fogok hozzá. Szépen megkajálunk és remélem, hogy társalgás és a társaságom hiányában az unalom fogja innen hazaűzni. Fogtam a tejes üvegemet és saját kis bulit csaptam a szobámban, a hangerőt annyira csutkára tekertem amennyire csak lehetett. Ilyen hangzavar közepette fogtam a telefonomat és felhívtam Jamie haveromat aki megkérdezte mikor jöhetne át hozzám? Hát azt mondtam neki, hogy most vannak nálam, de talán holnap összefuthatunk és megnézhetjük azt a rém unalmas Zs kategóriás horrort, amiben gyurmazombik és műanyag fegyverekkel hadonászó extrahülye túlélők csapnak össze. Rémes, de mi jókat szórakoztunk az ilyen hülyeségeken. Ja és közöltem vele, hogy a chillis popcornt ezúttal ő fogja kipattogtatni, mert ha megint az én kezembe kerül akkor egy hét alatt sem fogom kiszellőztetni az égett szagot a konyhámból. Röhörésztem a telefonba, meg szórtam neki a hülye beszólásaimat, és igen ügyesen kerülgettem a témát arra vonatkozóan, hogy ki is van nálam tulajdonképpen.Mondtam, hogy valaki akivel már régen találkoztam meg ilyen kamu hülyeségeket mondtam, bár szerintem levágta, hogy pasi van nálam. Ó ha tudná, hogy ez a pasi éppen az előbb közölte velem, hogy hamarabb nézne nőnek egy gumibabát mint engem, el sem hinné. Szóval kamuztam neki egy sort, ő meg úgy tett mintha elhinné. Bírom Jamie-t ezért a tulajdonságáért. A beszélgetés végén bontottam a vonalat a telefonomat odadobtam az ágyamra, esik ahova esik, én meg jó alaposan meghúztam a tejes üvegemet. Trance és milkshake és külön szakács a konyhámban. Azannya, én aztán tudok élni!
Ha a szüleim látnák, micsoda csoda-cuki konyhatündérbe vedlettem át egy frusztráló idegen házában. Talán azonnal vissza is fogadnának kitagadott szülőházukba. Talán. Dehogy is! Jól ismerem anyám alantas és cikornyás ízlését...neki ha a dubai séf is állt volna az elébe, kérdőre vonta volna, hogy a vas-hegesztés is a szakterülete. Egyszóval, bonyolult érték-rendszert fektetett le az első idegent is beleértve. Apám a másik véglet. Neki az anyagiasság nem volt mérvadó, ahogy az aktuális munkaforma sem. Az azonban túlzottan nagy elfogultság, hogy az életképtelenséget jó szemmel dicséri. Ebben az esetben itt egy még a konzerv-kinyitás is hatalmas erőfeszítésekbe ütközik. Nah már most, én a középútra rálelve, próbáltam magamat önállóan de nem megerőltetően ellátni. A konyhai ügyetlenségem a vér-szívásnál nem igazán mutatkozott. Főként mert nem kellett evőeszközöket használnom. Hiszen biztosan szívderítő látvány volna villával kipiszkálnom a véreret, nem? Mindazonáltal, ha vér helyett valami után-pótlót kellett, hogy készítenem, az a rántotta és az instant leves elkészítésével helyből ki is fújt. Ezt a receptet is annak az unalmas délutánnak tudhatom be, amikor még érdekelt anyám szorgoskodása a tűzhelynél. Mondhatni, igazi családi recept. Hát igen, csak az idő-táj esett le, hogy a levesbe nem helyénvaló ketchup, nem is volt igazán ketchup. Kis botorka fiúcskán, szimplán elkönyveltem, hogy apámnak valami kifinomult ízlése lehet ha minden főétkezésben extra adag paradicsom szószt kér. Anyám sápadtsága pedig mindig abban a tévhitben tartott, hogy egy életig-tartó falfehérséget örökölt. Utána jöttek a gimis évek...oh, ilyenkor már a „nagy változás”-os közhelyek mennyire aktuálisak! Nagy változás leginkább a dolgok újra-értelmezésében volt. Szóval nem ketchup...áhh, szóval vér...jah, hogy az anyám nem is beteg, hanem ő adta a vért! Chh...micsoda klisé! Elég sok év kellett ahhoz, hogy végre leesen a tantusz. De meg kell hagyni, jól helyben hagyott. Olyannyira, hogy száműztettem magamat szülővárosomból. Lakást béreltem, hogy egy macskával éljek, és napi betevőmért vért csempészek. Bátran mondhatjuk, ez a fatálisan félre-csúszott gyermek-lelkületű emberek egyik gyakori esete. A vámpírost részt kiírva, persze. Igazi MTV reality show lenne belőle. Nagy érzelgős nosztalgiázásom közben, a gőzölgő leves felett, kapom a kontra-hisztit az enyémre. És még én hisztizek indiszkréten? Ebben a monológban, saját szemeim előtt elevenedtek meg a milliárd kis hormonjai, sorozat-szerűen felrobbanva, természetesen. Ahhoz már elég nagy fiúnak tartom magam, hogy elfogadjak egy idétlen plüss csőröst. Ahhoz pedig még inkább ellenszenvesebb vagyok, hogy miss bad házigazdától fogadjam el a gesztust! Tőlem, továbbra is hisztizhet nőstény cerkóf módjára, ha ettől sajátos lelki-érzületét kielégíti. Azonban az, végig sértő, hogy fullra egoista kijelentésem dacára, elszáll benne a vakmerőség, hogy végig súrolja a seggem. Ej-haj...úgy látom ez a vöri, már évek óta kielégítetlen. Megmerem kockáztatni a év-tizedet, de úgy vélem, ő már jóval 8 éves korában betöltötte a Chuck Nora posztot a családban. Hát férfi szemmel ez, valódi halált-megvető testi-sanyargatás. Én speciel bele is haltam volna...még milyen jó, hogy ebben a fejlődő gazdaságban a szexuális ipar is piacra dob némi ingert-pótló cikket. Nah persze ezt a végtelenség is nem lehet kézre – azaz közreműködően végezni. De hogyan is tévedtem ide? Jah, igen, ő valóságos akt-szűz Mária. Lényegtelen, inkább úgy döntöttem nem is reagálok enyhén segélyt-kiáltó pajzán viselkedésére. Erre persze, némi fázis-késéssel kapom a felháborodást, amiért megállapítottam olyannak, amilyen. Ez a világ gúnyként hányja ki magából az őszinteséget? Szívesebben mondtam volna: „hogy héj, ha a hazugság éltet, akkor igazi prostiként nézel ki!” De rettentő pontossággal pofátlanul magamra hagyott. Ó...hát megannyi negatívum mellett, már igazán illett felfrissítenem a listát példaértéküli pofátlanságával. Nem dühödőm be, hiszen annak hosszútávon mi értelme? Nem-nem, én annál józanabb gondolkodású férfinak gondolom magamat. Ha látná bosszúszomjam, neki járna a győztes öv. Az semmiképp sem lenne jó az önérzetemnek. A díj érdekében, kész voltam olyan eszközökhöz nyúlni, amik erősen csípősek lesznek a be és kiviteli nyílásnak. A tabasco túlzott mennyisége még halált is okozhat. Ugyan ki ennek élő-tanúja, ha még sosem történt ilyen halálos eset? Jócskán hagyok utat az erős vörös szósznak a levesben, miután kedvesen bejelentem: - Kész a vacsora! - egy utolsó, kimért kóstolással bizonyosodtam meg, hogy levesem elérte a kívánt fűszerest hatást.
Amilyen kicsi volt ez a szoba annyi minden fért el benne és én nagyon szerettem úgy ahogyan volt. A rumlival az oda nem illő díszítésekkel, és mindennel együtt. Persze ha anya majd eljön kicsit jobban össze kell majd pakolnom, de már erre is megvolt a tervem, szóval nem fogok ettől megrémülni, ekkor hasított belém a felismerés, hogy én tulajdonképpen én ma azért indultam el itthonról a kis málna színű autócskámmal, hogy a külső kerületben található szupermarketben tisztítószereket vásároljak. Ez nálam ugyebár egy teljes délelőttöt vett volna igénybe, tekintve, hogy nem vagyok egy nagy mestere ezeknek a dolgoknak. Jó, szoktam takarítani, meg össze is szoktam pakolni időnként, de azért olyan belevaló nagy takarítást még nem rendeztem mióta itt lakom. Igaz nem is nagyon volt eddig rá szükség, mert ennek még csak néhány hónapja. Mármint, hogy itt élek…igaz ha a srácok átugranak hozzám akkor elég szép kis kupi keveredik itt mindjárt popcorn tasikból, meg sörös és tejes dobozokból, de ügyes kislány vagyok, hamar ura vagyok a helyzetnek már akár másnap délután is. Most a szobámban voltam, mióta a saját konyhámból kirekesztett üldözött lettem, vagy legalábbis olyan sikeresen sértett meg a Mandulaszemű, hogy a nap hátralévő részében eszemben sem volt hozzá kimenni. Na nem, nekem még egyszer nem fogja odavágni, hogy nőietlen vagyok, ahogyan azt sem, hogy útban vagyok, éreztetni velem, és lesújtó pillantásokkal küldeni el melegebb éghajlatra. Még nem szedtem olyan bogyókat amiktől mazochista hajlamokat haluztam volna be, szóval kell a francnak a felesleges feszültség. A szobámban igyekeztem valamiféle alakzatot dobni a szanaszét heverő ruhákból. Némelyikről nem tudtam eldönteni, hogy már levettem vagy még csak most akartam felvenni, szóval inkább kupacolni kezdtem őket a „még maradhat, merjóvanaz” illetve a „márk@rváranemtudommiótavanittaföldön” szóval ez utóbbi a szennyesben fogja végezni, amiket majd alkalomadtán berámolok az autómba és elviszek a negyed órára lévő mosodába. Fúúúú na ott igazán lehetett érdekes arcokkal találkozni, és többnyire több időt szoktam ott tölteni, főleg ha ott van a csóka, amelyiknek olyan épületes mozgása van, hogy esküszöm az égre minden kis izomzata külön életet él, és mindegyik azt magyarázza az embernek, hogy „come colser, baby”…hát mennék én basszus, ha nem lenne a homloka közepére vésve, hogy foglalt terület. Vagy ott van az a csaj, amelyik annyit káromkodik, hogy van mit tanulnom tőle, és amilyen változatosan tud panaszkodni, öröm hallgatni. Szóval a mosoda lett a környék gyűjtőhelye azok számára, akik hozzám hasonló apró kis házacskákban laknak, mert oda már egy szárító és egy mosó gép nem fér el, ahogyan hozzám sem. A fürdőszobám annyira jó amit a neve is mutat: tisztálkodni, amit én ugyebár meg is ejtettem. Hallottam a konyhából a zajokat, de úgy tettem mint akit rohadtul nem érdekel, betudtam annak, hogy van egy saját bejárású szellemem, aki időnként elfoglalja a konyhámat, azt gondolva, hogy húmennyire jól tud főzni. A plüssökre néztem és annak viszont nem tudtam útját állni, hogy ne jusson eszembe úgy az egész nap, meg az ami ezen az őrült és átlagosnak semmiképpen nem nevezhető napon történt. Elmosolyodtam azért mert akárhonnan nézem, és akármennyire a pokol legutolsó bugyraiba kívánom azt aki a konyhámban továbbra is úgy csörömpöl mint valami kolompos vezérbika – szemforgat amikor hallom, hogy összezörrenti a feje felé felakasztott edényeket- szóval akármennyire mérges vagyok rá a kijelentése miatt, meg azért mert amióta csak ismerem arra törekszik, hogy folyamatosan belémrúgjon képletesen azért a legfergetegesebb délutánomat, mármint az utóbbi időket tekintve mégiscsak neki köszönhetem. Szóval azt hiszem el kellene ásnom a csatabárdot vele…ezen gondolatot követően repül az a gúnya valahonnan a sarokból amin még érezni némi masszív hányás szagot. Basszus, ez azóta itt van? Na igen, mostanában nem nagyon jártam a mosoda környékén, és ennek legékesebb bizonyítéka a lassan üresedő szekrényem és a lassan ruhákkal telítődő szennyestartó kosár. A farmernadrágom láttán meg megint Ewan jut eszembe, meg az, hogy milyen bitang módon szállt szembe azzal az Örl-nek nevezett félháztömbnyi pacákkal. Jó arcnak akarnám elkönyvelni őt de minden alkalommal odébb lök magától. Vállat vonok még egy utolsót szívok az ájerből ami a gatyámat körüllengi, majd reptetem a többi közé. Megint megcsörren a telefonom, és természetesen újra Jamie. Mi a pics@ van már? Valami melóról hadovál meg egy csomó kivonatról amit tegnapra át kellett volna futtatnom, ráeresztve Miss Micy-t a kukkoló programomat. A homlokomra csapok, és közlöm vele, hogy máris elindítom, és bocsi hogy elfelejtettem, ha a megbízó emiatt kötbért számít fel, akkor vonják le az én részemből én baltáztam el. Nem voltam toppon az az igazság, és ezt ő is hallotta a hangomból, rá is kérdezett, én meg leráztam azzal, hogy no para semmi bajom, csak kicsit ki vagyok bukva, mert ugye jön anya, és rohadtul meg akarok neki felelni…bla bla…nem hiszem, hogy bevette, ismer már annyira, hogy az utolsó kamut is kiszagolja, fene belé! Kértem, hogy adjon nekem időt, meg fogom csinálni a kivonatok összehasonlítását, de lehet, hogy nem ma…ma más dolgom van. Közölte pasi szagot érez a levegőben. Én meg mondtam, hogy én meg az ő borzalmas szagát idáig és takarodó zuhanyozni, azzal a fasz@ kis tusfürdővel, amit egy hete lejmoltam neki. Kamionról esett. Danny kamionjáról, mint ahogyan nagyon sok minden más is. Azt hiszem mostanában kezdtem elmozdulni a kevésbé legális dolgok irányába, de úgy szép az élet ha zajlik nem? Én pedig pénzt akartam, mert vissza akartam a bátyámnak és általa apámnak fizetni az össze lóvét amit eddig a nevelésemre a taníttatásomra és úgy mindenre szántak velem kapcsolatosan. Én ugyan nem leszek senkinek az adósa. Jamie lazán beleröhögött a telefonba és közölte, hogy akkor nem is zavar….legyen jó a napom és az éjszakám. Hahaha… kurv@ vicces, mintha nem tudná, hogy azért nálam nem ilyen egyszerűen mennek a dolgok. Szóval megint az ágyon landol a telefonom, én meg a kupacnyi ruhával kivonulok a szennyestartóhoz és belegyömöszölöm a kazalba hányt holmit. Elég nehézkes művelet, már így is félig kibuggyannak belőle a használt ruháim. Na jó, holnap elmegyek most már tényleg, csak előbb buszozhatok ki a külvárosba az autómért. Kedvem lett volna valakinek egy bitang nagyot istenesen bepancsolni, helyette csak egy rohadt nagy csattanással zártam le a szennyestartó tetejét. Nem , itt már régen nem a hormonokról volt szó kéremszépen, itt már arról volt szó, egy engem semmibe néző faszi mojol a konyhámban, főzi ezt a…beleszippantottam a levegőbe, és összefutott a nyál a számban. Nem tudom mit főz, de a csípős illatokat messziről kiszagolom mint a rendőr kutya a kábszert. Egyszerűen imádom, és persze sosem tudom mi belőle az elég. Na hát Pavlov kutyája nyáltermelésben hozzám képest smafu, mert a gyomrom is megkordul jelezve, hogy már kellően éhes vagyok, szóval bármit is kutyult éppen össze annak itt és most vége van, mert jövök is és befalom az egészet. Irtó mohó tudok lenni, ha olyan kajáról van szó amit szeretek. A mai nap megkoronázása, lesz, ha valami olyasmit csinál, ami igazán csípős és igazán ízletes. Remélem a sót nem hagyta kis belőle, mert akkor útilaput kötök a talpa alá és mehet istenhírével. Szóval amikor meghallom a hangját, olyan leszek mint valami kis rajzfilm figura, a szemeim ezerszeresének nőnek, kikerekednek és csillognak de veszett módon, a szám a vigyorgástól félmaratont fut a fejem körül, és még az utolsó simításokat követően kiabálok ki a szobából, miközben egy új tracklist után kutakodok a gépen. – Megyeeeeeeeeekkkk….kóstolok!- egy szellemmel beszélgetek, hű! Na mindegy, vidám zenét csiholok a masinába, aztán még szemügyre veszem a szobát. Most már egész pofás. A ruhák nélkül még helyem is van, heuréka! Szóval két lépéssel kitoppanok a konyhába, és beleszagolok megint a levegőbe. – Isteni az illata! Valami csípőset érzek lécciiiii hagy kóstoljam!- és meg sem várva semmit, mertugyebár nekem minden és azonnal kell, már marom is el a pultról a nagyobb méretű kanalat és kotrok bele a tűzhelyen épp csak a rotyogást abbahagyott cuccba. Még mindig isteni az illata. - Lehet, hogy egy utolsó szarházi alak vagy te Ewan Matthews, és a női lélekhez kábé annyit értesz mint egy csimpánz az origamihoz, de főzni azt nagyon tudsz!- szóval belemártom a kanalat igen szakszerű és tanult mozdulatokkal, majd némi fújkálás után azonnal nyomom is befelé. Több hibát is elkövettem, és azt hiszem ha ennek a srácnak lesz az arca az utolsó amit földi életem során látok, azt hiszem megnyugodhatok, hogy nem csak divat ateista vagyok, hanem isten tényleg nem létezik. Szóval először is kurv@ forró volt az egész cucc, majd éreztem, hogy mintha az egész elindult volna, majd félúton marni kezdett, végül mire a torkomhoz ért, tökéletesen elzárta a levegő útját. Mintha a pokol egyik parazsát nyeltem volna le egészben…nem is parázs, hanem egy komplett tábortűt. Úristen, ez éget és fáj…basszus….nem kapok levegőt! Rémülten ejtem ki a kanalat a kezemből és kapok a torkomhoz. Nem értem a mozdulatot, nem megfojtani akarom magam hanem levegőhöz juttatni. Csak tátogok mintha a víz alatt lennék, és már érzem, hogy nem jut oxigén úgy a testemen belül sehova. Szerintem ilyen érzés lehet vízbe fulladni. Kapkodom a levegőt, a kezem előre lendül, nem vagyok képes kapaszkodót találni, és ahogyan a konyhában állok, már csak elmosódó körvonalak jelennek meg a szemeim előtt. Mondani akarom mi bajom és hallom is magam belülről de perpillanat a lélegzetvétel sem megy, nemhogy a beszéd. A lábaim nem bírnak el, kimegy belőlük az erő, megint próbálok valamerre hadonászni, végül aztán már nem tudom mi történik. Egyetlen nagy színes pacává változik a világ, a hangok eltűnnek, és amire még emlékszem, hogy eldőlök…érzem a konyha és az előterem hűvös kövezetét, és teljesen olyan mintha egy sebes folyású folyóra bíztak volna. Koppan a fejem, a koponyámon még érzem a kő érintését, fájdalmasan nyögnék fel, ha tudnék, de már azt sem tudom. A világ tökéletesen elsötétül, és nem tudom…én komolyan nem tudom mi történt. Már gondolataim sincsenek....
Na szóval Henry-ről tudni kell, hogy amennyire cukorpofa feje van, azzal nincs egyenesen arányban az agya. Én nem tudom ebből a srácból hogy lesz valamikor menő ügyvéd, de állítólag az lesz. Szükségem volt arra, hogy szakértsen nekem néhány dologban amiért ugyebár járt a kölcsönös fizetség. A gáz az volt, hogy olyasmit kért tőlem, amire én kategorikusan nemet mondtam. Egy héten keresztül, mire jött azzal, hogy nem beszéltük meg az áraraány kérdést, úgyhogy teljesítsem szépen amiben megállapodtunk. Cseszd meg a szakszövegedet, meg azt, hogy olyan marhára lelkiismeretes vagyok időnként, ez fog engem a sírba vinni. Szóval az volt a szitu, hogy a srác fel akarta nyomatni velem a Lust Jasmine honlapot, ahonnan az ottani pornós csajok adatait kellett volna kihalászni. Nem mondom csináltam már korábban meredekebb dolgokat, de aztán jött a kérés második fele, ami már végképp nem tetszett, és azt hiszem ha nem lettem volna kellőképpen nyugodt állapotban még képen is nyomom érte. Ez meg vigyorog bele a képembe, hogy azt mondja "a kívánság kívánság, térdelj csak le szépen tündérke!" na neeeeem nem ez volt a kérése, de esküszöm hamarabb belementem volna mint aminek végül kitett engem. És esküszöm, ha egyszer innen kiszabadulok a saját két kis mancsommal fogom megfojtani. Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert még nem árultam el, hogy mi is történt pontosan, és azt sem, hogy miképpen jön a képbe Jamie. Ó igen Jamie, akire bármikor lehetett számítani ha jó dolgokról volt szó, ha arról volt szó, hogy éppen a saját depis vackomba fetrengek, vagy olyan kirobbanóan jókedvem van, hogy az atyaúristen sem lőne le. Aki a jobb bizniszeket hajtotta fel nekem, és akivel még egy snassz bulizás is olyan volt, mintha minimum a vegasi Luxor hotel tetőteraszán pezsgőznénk.Szóval reggel indult a történet amikor átküldtem Henrynek mélben a csajok adatait amit annyira kért, és elmagyaráztam neki, hogy azért mert valakit Hot Holly-nak vagy éppen Wet Wendy-nek hívnak még nem feltétlen azt jelenti, hogy úgy is viselkednek, ez egy szerep, mint ahogyan nekem is az egyébként ez a laza stílus meg a pörgős életvitel. Mit rejtegetek a világ elől? Ki a sz@rt érdekel? Nem fogom senki orrára kötni, vagy ha lesz is valaha ilyen valaki, akinek kilelkizem magam, ahhoz előtte alaposan le kell itatnia, de még olyan állapotba, amikor nem hagyom ki a magánhangzókat a dumámból, vágod? Szóval reppentek az adatok amiket kért, és rá két percre csörgött is a telefonom, ezúttal valami lájtosabb zenét állítottam be, azt hiszem a csávó a végére széttöri a gitárt, az még elég lájtos nem? Ahhoz képest ha az egész színpadot leamortizálhatá. Bírtam amúgy, mert a magánéletben kenyérre lehetett kenni, tőle jobban már csak azt a francia mukit bírtam, akit szívatok már hónapok óta a neten. Pofátlan vagyok? Igen mondták már páran, tépj sorszámot! Na szóval, Henry telefonált, és megköszönte az adatokat, majd közölte, hogy akkor jöhet a kérése második fele, mert megérkezett a cucc tegnap este egyenesen "médincsájna" és hát akkor átjönne, hogy leteszteltesse velem, de előtte elmegy és legalább kétszer istenesen megszorongatja a félszeműt merthogy olyan bitang jó az anyag amit átdobtam, hogy ez neki kell! Fintorogva és szemforgatva tettem le a telefont, bazmeg, ennyire nem érdekelnek a részletek. Szóval valamikor koraeste beállított, odakint még világos volt de már közelebb voltunk az estéhez, és közöltem vele, hogy essünk hamar túl a dolgon, nekem még lenne mit ügyködnöm. Na ja, ma este is remek kis szivatással készültem kedvenc énekesemnek és a világért nem hagytam volna ki, ahogyan azt sem, hogy hamarosan idejön a városba és egy utolsó nagy dobásra fogok készülni vele kapcsolatosan. Na szóval már túl voltam a napi két liter epres tejen, összevágtam néhány videó anyagot amit Vinnie rendelt tőlem, nem kérdeztem minek csak csináltam, és még arra is jutott időm, hogy a kedvenc sorozatomból egy részt végig nyerítsek a kanapén eldőlve egy tál kockázott kivit gyűrve az arcomba. Fel kellett arra készülnöm amit Henry kitalált nekem, de hogy ezért még nagyon megfizet, abban is biztos vagyok. Értem én a poént, de ha én vagyok a szenvedő alanya akkor nem szeretem. Fel tudom rajta kúrni az agyam rendesen. Szóval most a csengő hangja úgy süvített végig a házon, mint egy puskagolyó, én meg akkorát ugrottam a kanapén, hogy kiborult az ölemből a tál, leestem, gurultam egyet a földön mint valami részeg kaszkadőr, végül macskákat megszégyenítő fürgeséggel ugrottam talpra, és sepertem ki az arcomból a hajamat. Cukorpofa ott vigyorgott az ajtóban, kezében lóbálva a csomagot. Meglepődve vontam fel a homlokom közepéig a szemöldököm, hogy ez ilyen kicsi? Majd leosztottam egy tockos a belépő havernak amikor közölte, hogy nem kicsi az, az előbb látta. Hülye! Én a cuccról beszéltem. Na szóval akkor jöjjön a nagy mutatvány, amit azért rajtam kell tesztelni mert ez a barom látni akarja mennyire biztonságos, hogy is néz ki egy csajon, és ha élesben indulnak neki Cinty-vel ( ő volt az ektüell barátnő, ki tudja meddig, amíg ki nem derülnek a haverom perverziói, olyankor szokott általában bukó zónába kerülni, aztán persze beállít matt részegen, és zokog nálam egész éjjel mint valami fürdőskurv@), szóval az volt a lényeg, hogy ki akarná próbálni mielőtt egyáltalán felveti az ötletet a csajnak. El lesz ragadtatva tőle, már ahogyan előre látom a jelenetet, és szerencséje lesz ha ezért nem törli úgy pofán, hogy a falat csókolja meg utána, az orrával. Én elég bevállalós csaj voltam, de még én is húztam a számat és többször is mondtam, hogy én ezt ugyan fel nem veszem. De a szívesség...énhülye! Legközelebb könyörgöm öntsenek a számba forró ólmot ha felelőtlenül ígérgetek, Henrynek meg főleg. De azt hiszem vele a jövőben óvatosabb leszek. Nem fogok minden perverz kütyüt kipróbálni a kedvéért, nem vagyok én valami istenverte tesztbaba. Szóval a nappalim, ami annyira kicsi, hogy ha elköpöd magad az ajtóban, még simán átérsz a túloldalra, és telibekapod magad vele. Jó, vágod, ez azért némi túlzás, de nem volt valami nagy ez a lakás, amit én lazán csak kulipintyónak hívtam. Kicsi volt, de legalább a sajátom. Erre futotta a pénzemből, bár mostanában azért már jobban mentek a dolgok, de nem akartam hirtelen belemenni költekezésekbe, még valakinek szemet szúrna és az nem valami fergetegesen jó dolog. Szóval leültünk a kanapéra, és egy ideig csak néztük a dobozt. Fekete. Okés legyen fekete, nekem a színe ugyanmindegy, teljesen lényegtelen miben csinálok magamból komplett hülyét. Henry hozott tequilát, az egyetlen piát amit hajlandó voltam meginni, és az egyetlen amit szerettem is. Limeot is hozott, jajj de okos ez a fiú, hogy nyaljam meg a fülét! Na szóval hoztam a konyhából sót és bedobtunk kettőt, csak azért, hogy oldjuk a feszkót ami elkapott, miután felbontottuk és széthajtogattuk, mindent bejárt a latex masszívan keserű szaga. Na mi az amiben még két tequila és egy jó adag káromkodás után bele fogom préselni magam? Egy fekete, zsírúj, bűnronda latex búslakodó. Ha nem láttál még ilyet bingelj rá gyorsban a neten és megfekszel, vágod? Hát ez volt az amit nekem fel kellett vennem, hogy lássa ez a barom hogy is néz ki benne egy szub tipusú csaj. Na én ez nagyon nem voltam, azt hiszem éppen ezért közel fél órán keresztül, tarka káromkodások kíséretében origamiztunk bele engem ebbe a túlméretezett koton- hullazsák keverékére hasonlító cuccban, hogy a végén már csak a fejem látszott ki nyaktól felfelé. Henry arca egészen megváltozott és nem tetszett nagyon nem tetszett. Én hányás előtt szoktam ilyen fejet vágni, de ő határozottan nem zöldült vagy színváltott vagy ilyesmi...ez most begerjedt a látványtól vagy mi? Ficeregtem benne, kényelmetlen volt és kétszer olyat borultam benne, hogy koppant a fejem a padlón. Ekkor segített Henry és támasztott neki az asztalnak, hogy a hátammal támasszam abból az irányból. Szóval még hagyom, hogy pár percig élvezkedjen, aztán megmondom, hogy szedjen ki belőle, vágja le rólam akármi, csak mostmár rohadtul kényelmetlen és melegem is van benne. Ekkor csörrent meg a telefonja, és a csaja hívta zokogva...letört a körme vagy én nem tudom mi olyan marha fontos, de neki el kell most rohannia. Hogy mi???!!! És itt így velem mostan mi lesz? Hát majd visszajön...valamikor. Na neeeeeem! Közlöm vele, hogy valamit csináljon, mert különben szétcseszem az egész istenverte adatbázisát, és ha innen kiszabadulok valahogyan, még a létezésének nyomait is kitörlöm a tér-idő kontinuumból. Végső megoldásként aztán némi habozás után, a legcsúnyább nézésem hatására Jamie-t hívja, és halálra vált hangon közli, hogy itt van Merindánál ugyebár, vagyis nálam, de neki most oltári gyorsan olajra kell lépnie, én viszont beszorultam valamibe, ki kellene innen szedni, csak ugye neki most nincs erre ideje. Na el tudom képzelni Jamie fejét erre az egészre, amit az épületes agytröszt összehadovált. Beszorulva mi? Mint Micimackó, na menj a francba! Nem akartam, hogy egy latex búslakodóban találjon rám a haverom, a nappalim közepén ücsörögve. Mert mire eljutok odáig, hogy magyarázatot adjak rá, ő már régen szétröhögte magát. Szóval Henry közölte, hogy a cimborám nemsokára itt lesz, a nemsokára esetében a tíz perc és két óra között mozgott rugalmasan, s kiszabadít, addig maradjak nyugalomban. Azzal már viharzik is el, és nem marad utána más, csak én ebben a sz@rban, meg az üveg tequila az asztalon és egy ígéret, hogy Jamie nemsokára segít innen kijutni. Adjaisten, hogy így legyen különben Hernynek annyi, kampec, finító, ende....mélyet sóhajtok, de még ez sem megy túl egyszerűen, mert ez a sz@r úgy tűnik nem tartja a formáját, és egyre jobban szorít. Szóval inkább nem erőlködöm azzal, hogy mozogjak, mert a végén még sikeresen belefojtom magam, és cikibb ha így találnak rá a hullámra a kiérkező zsernyákok. Inkább elviselem Jamie röhögését, amit majd Henryn fogok leverni, de mocskosul.
Még hogy nincs az a pénz, amiért cserbenhagyunk egy barátot.. dehogynem. Az életemben elég látványosan váltakoznak a színek, hol fekete minden, hol fehér. Merinda vitt bele némi színt, s én amikor éppen nem tündököltem attól, hogy szerencsés vagyok. Vonzottam a szerencsétlenséget, amely segítségével bebizonyosodott hogy apámnak valamennyire igaza volt velem kapcsolatban. Csak egy hülye selejt maradok egész életemben. De az öreg megcseszheti, mert tévedett. Ennyit a kettőnk történetéről, a fater sose becsülte meg egyetlen fiát, csak azért mert farokkal született, nem úgy mint a drágalátos nővérem. Ő aztááán olyan tökéletes lett, hogy nyalni kell a talpa nyomát is, épphogy az orvosi diplomát le nem kapják a falról, s nyalják végig azt is keresztben. Aztán pedig vissza. Ettől eltekintve mégis ő az, aki teher módjára otthon él a hülye gyerekszobájában, s a szemem előtt megjelenik a kép ahogy abban a nevetséges környezetben magolta az emberi szexualitást. Micsoda vétek és hiba. Csak a feszület hiányzott a falról mindig is, mert mi olyan k*rva nagy keresztények voltunk, ott is a durvábbik fajtából. Szegény nővérem, épphogy nem lett még a keze is megtörölve, mielőtt leült az asztalhoz, nagyanyám még őt is megfenyegette, hohgy ha orvos lesz, többé nem ülhet le a vasárnapi ebédnél az asztalhoz. Mondjuk személy szerint ezen csak röhögtem, mert engem nem érint annyira a nővérem hiánya. Hülye nyalakodó orvostanonc. Szóval történt most ez az eset. Már fél óra eltelt Henry hívása óta, és egyszerre féltem meg röhögtem attól, hogy mi fogad majd Merinda lakásán. Mit csinált már megint ez a megzakkant vörös. Nem hagyhattam ott mindent egyetlen telefonhívás miatt, így már felkészültem a hisztire, hogy miért késtem ennyit. De nálam a sietek eléggé behatárolható, néha elég pár perc, néha meg komoly dolgokat kell intéznem, megrendeléseket, és sz*rom le, hogy ki mibe keveredett, míg az nincs lintézve. Mindenki él valamiből, haver! Ők is. És tudom hogy igencsak mocskos ügyeik vannak nekik ketten, szóval nem hozhatják fel hogy az én munkám annyira jelentéktelen vagy túl sok időt rabol, esetleg tisztességtelen. Mert az, vannak benne olyanok akiket már rég a rácsok mögé kellett volna csukni, de nem az én dolgom az igazságszolgáltatás. Nem kopogtam, csak beléptem az ajtón, miután megérkeztem és leparkoltam a kocsit. A nappali felé vettem az irányt, de a küszöbnél le is fagytam, s úgy bámultam a vöröskét, mintha magára gyújtotta volna az egész házat. - Mi a fa... ez meg mi? - kérdeztem még lesokkolódva, még közelebb lépve, majd ahogy kezdtem ráismerni, hogy miben is bújkál, hangos röhögés bukott ki belőlem. - Jó ég... mi a fene, mi a... - görnyedtem a térdemre, épphogy a könnyen nem csordult ki. - Hát belétek meg mi ütött? Henry jól helyben hagyott, mi? - vigyorogtam, miután egy könnycseppet letöröltem a szemem alól. A nevetésem csak nehezen csillapodott.
Az ember lánya azt gondolja, hogy ha egy hülye helyzetbe kerül, hogy annál már nem létezik rosszabb. Na akkor elmondom az igazat: ha eddig ezt gondoltad akkor felejtsd el de sürgősen, mert mindennél van rosszabb. Jelen esetben mondjuk nekem ez sovány vigasz lett volna, mert éppen egy szexuális segédeszközben ücsörögtem de úgy, hogy alaphangon eszem ágában sem lett volna ilyesmivel élni. Én meg a nagy szívem, meg persze a segítségeim amiket szeretek osztogatni, és persze naná, hogy mindig a leghülyébb módon kell azt viszonozni. Henryt most már tuti, hogy kiherélem, és akkor majd búslakodhat a barátnője mellett állandóan fél hatot mutató farokkal. Nem az volt az egészben a legrosszabb, hogy belementem ebbe az egész baromságba, még csak nem is az, hogy Henry ilyesmit akart kipróbálni, hanem az, hogy egyszerűen magamra hagyott, és Jamiet hívta. Na nála a rohanok és a megyek, azok olyan fogalmak voltak, hogy ember legyél a talpadon, ha ehhez idő intervallumot akarsz társítani, főleg ha egy biznisz közepén érte épületesen barom haverunk hívása. Szerintem ezt a latex cuccot valaki olyasvalaki találta ki, aki még életében nem ült egy felfújt léggömben, de olyan módon, hogy az a nyakát szorítja. Isten az atyám ha innen kikerülök, soha egyetlen lufit nem akarok meglátni egyik szülinapomon sem, örökre leszámolok a színes kis gumibigyókkal. Kigúvadó szemekkel néztem az asztalon az üveg tequilát, amit ott hagyott, mellette a szépen és ízlésesen felvágott lime egy áttetsző, műanyag dobozkában, és mellette ugyanolyanban só. És ott van tőlem alig egy légyfingásnyira, de mivel a kezem ezen a szaron belül van nem tudok érte nyúlni, hogy legalább a feszkót oldjam a haverom megérkezéséig. Olyan ájtatos szemekkel néztem a piát, mint egy masszív alkesz a napi adagját. Könyörgöm csak hagy nyaljak bele a nyelvemmel. Nyújtottam a nyakam és ide-oda görnyedtem, aminek a vége az lett, hogy megint szerencsésen felborultam, mint egy méretes kis gömböc. Bassza már meg, ez egyszerűen nem lehet igaz! A fejem masszívan koppant az asztalom lábában, én meg fújtattam mint a gőzgép, hogy addig ficeregjek és görgessem magam, hogy megint megtámasszam a hátam, ezúttal a kanapénál. Teleszívtam magam levegővel, aminek a vége az lett, hogy a kotonhullazsák széle megint vágni kezdte a nyakamat, a maradék része meg úgy feszült rám mint valami bőrszerkó. Krisztusom, ebbe bele lehet dögleni, ha az ember sokáig benne van. Nem adtak ehhez valami használati utasítást, vagy bármit, hogy egy élő ember ebben mennyi időt tartrózkodhat? Mondjuk ha egy nekrofil használja annak biztosan édesmindegy....na jó azt hiszem jobb ha nem gondolom tovább ezt az egészet még meredekebb irányba. De ha az egyik félévi gyakorlatodat egy pornóoldal adminjaként töltöd, hidd el a végére már csak egy habos pudingos tekercstől jössz izgalomba és nem a faszidtól, vágod. Szóval a következő félévemet valami kevésbé izgalmas helyen töltöttem gyakorlati időben. Uncsi is volt, így aztán hobbi szinten másztam bele az alkalmazottak levelezési rendszerébe. Dettó ugyanaz mint az előző csak pepitába. Pornó az egész világ és színész benne minden nő és férfi...szegény Shakespeare forog a sírjában. Mondjuk amennyit szifiliszben töltött a vén kujon nem is mondanék újdonságot ezzel az idézettel. Az időérzékemet totálisan elvesztettem, és bár a konyhában lévő digitális óra szerint még csak negyed óra vagy maximum húsz perc telhetett el Henry távozása óta, én mégis egy egész örökkévalóságnak éreztem. Tökömet szarakodik már annyit Jamie, nem hiszem el, hogy itt hagy megrohadni, ebben a cuccban, nem akarom, hogy bárki így toppanjon be. Papper! Basszus, ha most jön az öreg akkor nekem végem van. Sanszosan megáll az ajtóban hanyagul odaveti a vállát, é s egy darabig ízlelgeti a szavakat, majd a maga kimért angolságával megkérdezi, hogy kellemes élményt nyújt egy latex búslakodóban tölteni a délutánt, nem találtam valami jobb elfoglaltságot? Hát momentán nem, ez volt minden vágyam. Megint elkezdtem ficeregni, aminek a vége egy újabb borulás lett, olyan voltam komolyan mondom mint egy élő keljfeljancsi. A lábam is kezdett zsibbadni ebben a pózban és ahogyan sikerült megint visszagurítani magam a kanapéhoz, megfogadtam, hogy istenazatyám meg sem mozdulok amíg a haverom be nem fut és le nem operálja rólam de nagyon gyorsan. Untam magam, nem szoktam meg, hogy csak egyedül ülök a lakásban és nem csinálok semmit. De frankón semmit. Mondjuk így sem sűrűn lehet engem látni....vagy netán azt gondolja bárki, hogy hobbi szinten nézem a Gyűrűk Urát a haverjaimmal egy latex búslakodóba csomagolva? Ennyire nem vagyok elvetemült. Nem tudom mennyi volt az idő, amikor végül autó zúgást hallottam odakint, és egy jellegzetes ajtó csukódást, aminek a végén valaki morrant egyet. Ez bizony senki más nem lehet csak Jamie. Csak ő tudja úgy becsukni a saját autóját mint a budiajtót. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és ez olyan hatásosra sikeredett, hogy megint kezdte vágni a nyakamat a cucc, de már komolyan szarom le, nem érdekel, nemsokára itt lesz és én még a lába nyomát is megcsókolom, csak szedjen végre ki innen. Azt hiszem nem nagyon vagyok alku pozícióba, szóval bármit is kér cserébe, a hallgatásért meg főleg meg fogom neki adni, Csessze meg nem szeretem ha én vagyok a kiszolgáltatott fél, ezért sem díjaztam az efféle holmikat amiben jelenleg ücsörögtem. Nyújtogatni próbáltam a nyakamat, és abban reménykedtem, hogy Henrynek legalább annyi esze volt, hogy nem zárta be az ajtót és a cimbi be tud rajta jönni, mert így elgurítani magam a bejárati ajtóig az egy dolog, de kinyitni már nem tudnám. Nyílt az ajtó, én meg nyüszíteni kezdtem mint a kikötött kutya, de mielőtt félreérthető lenne, ez nálam most az öröm jele volt, meg a követelésé, hogy haladj már bakker. Nem nagy ez a ház, hogy kállaikettőst táncolj benne mire ideérsz. De mire a türelmetlenségemnek hangot adtam volna végre megpillantottam őt az ajtóban. Jamie-nek ennyire még nem örültem mint most, és ezt abban a pillanatban még az sem vetette vissza, hogy gyakorlatilag ledermedt az ajtóban mint a gekkó. Szemeimet forgattam, mert nem hiszem el, hogy most ezen kezd el nyekegni, hogy éppen miben is ücsörgöm. De amikor kibukik belőle a röhögés, na a pumpa akkor kezd el rendesen felmenni bennem. Neeeee....ezt most nagyon ne csinálja velem, hogy könnyesre röhögi magát ezen a nyomorult helyzeten. - Mit csinálnék, mit csinálnék bazmeg, éppen a makraméfonást gyakorolom. Nem látod, hogy be vagyok ide zárva? Szerinted miért hívott Henry?- na jó kicsit magasról nyitottam, de ő meg kiröhögött. Nem mondom, hogy hibáztattam érte, fordított helyzetben én már a földön fetrengve visítanék a röhögéstől, és nem azon ügyködnék, hogy kiszabadítsam. Persze megtenném, a legjobb haverom volt, jóhogy nem hagyom ebben a szarban, de, hogy ne röhögjem ki magam nincsazazisten. És ő is pontosan ugyanezt tette velem. – Nem csinált semmit, de nem is fog azt hiszem, mert a törött ujjaival fogja törölgetni a vérző orrát, az is fix. Ez egy szívesség volt okés? Van neki az a nője az a Cindy, a jelenlegi, és ezek ilyen szarban akarnak dugni. Ne kérdezd azon kívül, hogy beledöglesz mire jó ez, de nem is akarom tudni. Csak szedj ki innen, mert most már kezd mindenem zsibbadni, és itt van az asztalomon a tequila, amit már egy ideje nézegetek, és csorog a nyálam....JAMIEEEEEEEE!!!!- a hangom magassága vetekedett a mennyek harangjának legvékonyabbjával, ahogyan rápirítottam, hogy ne vinnyogjon a röhögéstől, nem a könnyeit törölgesse, hanem szedjen végre innen ki. – Na jól van ha kiszórakoztad magad tényleg hámozz innen ki, mielőtt megint felboooo...jááááááááájjjj!- hát nem tudtam befejezni a mondatot ugyanis keljfelmerinda megint borult egyet és sűrű és cifra káromkodások kíséretében belefáradtam, hogy visszaguruljak. Majd utána helyzetelemzünk, csak kerüljön le rólam ez a kényszerkoton.
Azt vágtam, hogy ha Merindáról és Henryről van szó, hát tényleg bármi megeshet. Az is eszembe jutott, hogy egy dinó tojásból kibújt rinocérosz fogad majd, de az túl groteszk lett volna még ma estére ráadásképpen. Meló után, ami ma túl problémásra sikerült. Merinda viszont gondoskodott arról hogy egyáltalán ne maradjak szórakozás nélkül. Talán percek teltek el, talán csak pár másodperc, mire felocsudtam, és végre ki tudtam egyenesedni. Előtte úgy dőlt belőlem a röhögés, mintha az évezred poénját sütöttték volna el. Na, ismerem én Henryt. Szokása a hülye cuccait először máson kipróbálni, nehogy épp az aktuális barinője előtt süljön fel. Holnap lesz másik, ő egy eléggé nagy cserekereskedelmet folytat ilyen téren, szóval belegondolhatunk, valójában miért is cinkes beégnie? Jó pasas amúgy, bár én sose néztem rá ilyen szemmel, de valószínűleg nem véletlenül döglenek utána a nők. Merinda egy egészen más tészta, őt se kell félteni a saját árnyékától, mert ő aztán mindenben benne van. Nem ismertem születésem óta, nem tudnánk olyan extra szuper életrajzot írni, amelyben minden szót egymásra építünk, de az utóbbi időben elég hosszadalmas időt töltöttünk egymás társaságában mi hárman, néha kibővülve pár figurával, akik szintúgy úgy tolták a bulit mint akik sosem esnek ki ebből. Voltam már másnaposan dolgozni, de én vagyok a főnök, kitől is kaphatnék én megrovást? Nem bántam én meg semmit! Pár pohárkát mindig megengedhetünk magunknak, s mitől is tartottam volna? Kirúgástól? Jó vicccc! - Bocs, de.. besza.. - nyögtem még mindig kínlódva a röhögéstől, és éreztem hogy kifolyik a könnyem. Rögtön oda is kaptam a kezemmel, hogy összeszorított szemeim metszetéből eltűntessem a nedvességet, majd megráztam a fejem, hátha az észthez térít. Nem jártam túl nagy sikerrel. Az egész anyag annyira nevetségesen festett rajta... ezt a ruhadarabot nem ilyen nőkre tervezték. Inkább a prostikra, mert hogy én a vágyam fokozása érdekében ilyen szarságot nem adnék a nőmre, hát hétszentség! Henry megint más tészta, de ez megint nem egyedül az ő agyszüleménye, kettőn áll a vásár, nyilván nem erőszakolta rá a vöröskére a ruhácskát. Már ha ezt nevezhetjük annak. - Iiiiizé! Ha tudtam volna, hogy Henry ezért hív, még késtem volna pár percet, így is papírmunkát hagytam ott emiatt. - sóhajtottam fel még mindig röhögéstől reszelős hangon, aztán megköszörültem a torkomat. Semmi esély arra, hogy aímg ez van rajta, képes leszek moderálni magamat. Közeledni kezdtem felé, tekintetem az emlegetett tequilás üvegre siklott, s rögtön meg is álltam. Kiegyenesedtem, odasétáltam, és belekortyoltam. - Szóval ezt akarod? - kérdeztem vigyorogva, majd letettem az üveget, és összeszorítottam a kezemet. - Ne visíííííts már! A szomszédok ránk hívják a zsarukat, hogy én itt kínozlak téged! - ráztam meg a fejemet szörnyülködő pofával, főelg mivel tudatosult bennem, hogy ezen a helyzeten egyedül nem lesz túl csak úgy. Ez a szerkó amúgy meg tökre gáz. - Hogy a p*csába kell ezt leszedni rólad? - kérdeztem odalépve melléé, és a kezem beleakadt a fura anyagba. Hát ezzel még sose volt dolgom. - Egyáltalán hogy került rád, bakker?! - bukott ki belőlem a kérdés, majd megizzadva ugyan, de öt percen belül végül maga a fekete anyag már a földön hevert. Eléggé megtépázva, merthogy nem voltam túl kíméletes. - A hülye haverod majd vesz újat, még egy ilyen szart! - zsörtölődtem, az izzadságot törölgetve magamról. - Ki a halál izgul erre fel?!
Kezdőlap
•