|
| |
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad ⊂ my only hope for happiness
⊂ mayor of seattle, leader of the Council
|
A poszt írója ♛ Cora Bouchard-Taylor Elküldésének ideje ♛Szomb. Nov. 16, 2013 3:25 pm | (Damon és Elena háza)
Szerencsére senki sem nézett rám túl hülyén, ahogyan Johnt cipeltem. Nyilván részegnek nézték, és nem tudtak semmit arról, hogy valójában jelenleg még éppen halott. Felvonszoltam őt a lépcsőn, majd benyitottam a szobájába, és az ágyra löktem a testét. Nem voltam túl kíméletes, de valahogy most túl mérges voltam. Damon miatt főleg, hogy mindig mindenért szekál mostanában. Egy halk sóhajtással fogtam meg egy tollat és egy cetlit, majd rákörmöltem azt, hogy mennyire hálás vagyok a gyógyírért, és hogy bocsánat a nyaktörésért, de nem volt igazán más lehetőségem. Odatettem az éjjeliszekrényre, majd úgy döntöttem, nem várom meg, hogy felébredjen. Még mindig nem vagyunk apa-lánya viszonyban.
(Grill) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Május 12, 2013 7:57 pm | (Ház)
Úgy jöttem be az ajtón mint egy füstölgő ágyúgolyó. De úgy szó szerint. Még mindig füstölt a bőröm és a ruhám is, hisz a házat is lassanként eluralta a fény... ahány ablak előtt elhaladtam, mindenhol ért a fény... De nem érdekelt, csak az a rohadt zene, hogy álljon már le... Ám amikor megtorpantam a hálószobánk ajtajában, meglepődötten tapadt szemem a telefonra, ami ott hevert az ágy mellett a kis szekrényen... és zizegett, majd zenélt, zizegett, majd zenélt... és újra... türelmetlen jelét adva hogy üzenet érkezett rá... Én meg álltam ott mint a borjú az új kapu előtt, és nem értettem hogy most mi van... Ez nem az én telefonom... Ez Clarissa telefonja... De az meg mi a fenét keres itt?? Ennek ott kéne lennie, ahol Ő is van... - Bassza meg..! - kiáltottam már fel, mikor a fájdalom hirtelen lett elviselhetőből elviselhetetlen, amint bőröm a pillanat tört része alatt kezdett hólyagosból lángoló lenni... bár szerencsémre csak a kezemen, így még idejében odébb fordultam a fal takarásába, ahol aztán kapkodva szedtem ki a markomban szorongatott dobozból a gyűrűmet. Barmira nem tudok úgy gondolkodni, hogy közben a hülye fény égeti szét a bőröm... Ahogy a gyűrű az ujjamra került, az a csípős, szúrós, fájdalmas érzés egy csapásra eltűnt... vagyis nem támadt újra, csak a gyógyuló bőröm lüktetett, mivel már nem bántotta a fény, ellenben sebes maradt... De ez már cseppet sem érdekelt, újra előreléptem, és a szekrényhez masíroztam, majd felkaptam a zizegő készüléket. Megnyitottam az üzenetet, melyet kijelzett, és olvasni kezdtem:
Szép napot. Szerintem egészen idáig elég türelmes voltam, de, mint tudjuk a türelemnek is van határa. Nem végezted el a feladatod, ami nem egy nagy munka lett volna. Találkozzunk a réten 4 óra múlva. Egy perc késést sem ajánlok.
Üdv, Darius.
Előbb összevontam a szemöldököm, és úgy bámultam a rövid üzenetet. Aztán meg kimeresztettem a szemeim, és szemöldököm a homlokomra szaladt... Próbáltam rájönni, hogy ez mégis mi a fene... Miért van itt Clarissa telefonja? Miért hagyta itt? Ki a franc az a Darius? És mi a fenét akar Clarissától?? Milyen feladatról van szó?? És mi ez a stílus amiben ez a pasas ír? Micsoda neki Clarissa, talán rabszolga, hogy így utasítgatja?? És ami a legfontosabb... hogy mi a fenéért is érdekel ez engem ennyire??
Elgondolkodva eresztettem le kezem, melyben a készüléket fogtam, és megfordulva mentem el a szekrényig. Kinyitottam mindkét ajtaját, és szembetaláltam magam a teli ruhásszekrénnyel... Nem csak az én holmim volt benne, hanem az Övé is... Clarissáé is... Körbenéztem a szobában...az ágyon, a szekrényen, az asztalon... Minden cucca itt volt, semmi nem hiányzott, még a papucsa is az ágy mellett volt... semmi más nem hiányzott... csak maga Clarissa. Ennek semmi értelme... Mi a franc folyik itt?? Egy mukkot nem értek... és... ez csak pillanatról pillanatra romlott... Visszaemlékeztem, amikor legelőször találkoztunk... Mikor egymásba sétáltunk az utca kellős közepén, és Ő a földre pottyant... És még viccelődtem is, hogy miért iránytűvel mászkál... csodálkoztam, miért nem maga elé néz, miért egy iránytűt bámul a város közepén... Zsebre dugtam a telefonját, és az ágy mellé térdeltem, majd némi kotorászás után kihúztam az egyik dobozom. Egy dobozt, melyet egy apró kulcs nyitott, amit a zsebemben őriztem. Felnyitottam a fedelét, és némi turkálás után előhúztam onnét a sok ketyere közül egy apró, kerek műszert... Az iránytűmet. Az iránytűt, mely nemzedékről-nemzedékre szállt a családomban, és amelynek mutatója most nyílegyenesen énrám mutatott. Persze, hisz vámpírokat mutat, és én is az vagyok. Varázsiránytű... - Bassza meg... - motyogtam magam elé, az iránytűt bámulva. Nem tudtam ugyan hogy mi is folyik itt, de kezdtem összerakni a határvonalakat. Clarissa nem szórakozásból vagy véletlenségből jött a városba... Nem csak úgy mókából járkált az iránytűvel... És hazudott nekem... de nem abban amit most legutóbb mondott... Valami nagyon nagy baj van ezzel a nővel, és hulla legyek ha nem járok utána hogy mi az... Mert ha hazudott nekem, és terhes, akkor az én gyerekemet hordja, és ha hazudott nekem, akkor igenis szeret, és nem játék volt. Mégis ezt állítja valamiért, és most itt egy Darius nevű fazon aki kvázi meg akarta fenyegetni... Valami nem stimmel itt, és utána kell járnom mi az...
Így aztán fogtam magam, és ugyanazzal a sebességgel amivel feljöttem, lefelé is indultam, és kocsiba vágva magam, arra a rétre indultam, amit az sms-ben szerepelt. Nem tudom mikor jött az az üzenet, nem néztem, de ha elcsípem ezt a fickót, akkor talán megtudhatom mi a fene van már itt...
(folyt. köv. ott) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Május 12, 2013 5:41 pm | SMS Clarissának.
Szép napot. Szerintem egészen idáig elég türelmes voltam, de, mint tudjuk a türelemnek is van határa. Nem végezted el a feladatod, ami nm egy nagy munka lett volna. Találkozzunk a réten 4 óra múlva. Egy perc késést sem ajánlok.
Üdv, Darius. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 02, 2013 1:33 pm | A hiszti öl, már értem mire mondják. Mondják egyáltalán? Nem számít. Az én torkomat viszont most a szavak rendesen megszorongatták. Én csak..csak..nem így...hanem..csak vicceltem,vagyis... Ahh. Elkeseredetten dőltem hátra. Megcsináltam, megint megcsináltam. És ilyenkor az önön probléma semmis lesz. Most néhány csuhás közé bemegyek, kijövök és kész. Minek kell nekem mindig problémázni?? Ráadásul azt bántottam meg, akit nagyon szeretek. Olyan miatt, ami nem éri meg. Lehet ennél lejjebb süllyedni? Nem akartam sokáig a gondolataimban lábatlankodni, lemásztam az ágyról és a konyhába indultam.
Konyha |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 02, 2013 11:33 am | - Én köszönöm, Kicsim - simogattam meg szeretőn a hasát, amikor a karomba dőlt (mellékelve hogy igen, megint ezt csinálom), de azt hiszem nem zavart a mozdulat... Kellemes érzést okoz... valahol ott a szívem tájékán, közvetlenül amellett a görcs mellett, amit meg a félelem okoz ettől az apróságtól... Meglepődötten, és kérdő pillantással követtem, hogy Clarissám, a kérdésem hallatán hogyan is dől ki a karomból, és fekszik végig helyette az ágyon. Én meg lestem, mint akit kupán csaptak, mert nem értettem, hogy most mégis mi rosszat mondtam...? Irtózatosan hosszú lesz ez a 9 hónap, már előre érzem... főleg ha komolyan gondolta, és nem mehetek el Clarissa nélkül a házból... A végén még egyikünk megöli a másikat... Tisztán érzékeltem, miként fehéredik el olyan "frissen vakolt fal" stílusúra az arcom, s amekkorát nyeltem, még tán a szomszéd házban is hallották... JÓ, ez tényleg lelki terror, EZ az, de az nem amit én mondtam... Az ég szerelmére, a gyerekünkről van szó, nehogy már én legyek az Ördög, mert fel merem tenni a kérdést, hogy akarja megszülni orvos nélkül...! Orvos vagyok, az istenért, nem szülész, ez igaz, de attól még nem pártolom az otthon szülést! DE hogy akkor még kínoz is??? Mintha én nem ezt mondtam volna... én eddig is mondtam neki, hogy nem egyedül küldöm orvoshoz, nem is engedném ezek után egyedül egynek se a közelébe ha így fél... hiába bízok azokban akiket én ismerek a kollégák közül... Na de hogy akkor még kínoz is?? Tudom hogy ott kell lennem... ott is akarok lenni mellette, és akkor még nehogy felkészülhessek lelkileg, nem, Ő kiakad, hisztizik, és még hánytorgat is...!! - Köszönöm hogy emlékeztetsz... Mintha én nem ezt mondtam volna... - válaszoltam neki kiszáradt torokkal, miközben elfordultam Tőle, és kezembe fogtam az immár üres tálcáját, visszatéve rá a kiürült véres poharat is. Felkeltem az ágyról, és elindultam az ajtó felé. De aztán ott megtorpantam, és enyhén dühösen fordultam vissza Clarissa felé. - Tudod... elismerem, nincs nagy gyakorlatom a gyerekvállalásban, és a vizsgálatokban meg a szülésben még annyi sincs, mivel legutóbb nem sok beleszólásom volt ezekbe a dolgokba. De... én bolond azt gondoltam, ha már egyszer együtt vagyunk, szeretjük egymást, és nekünk együtt közösen lesz gyerekünk, akkor van nekem is beleszólásom, mi is legyen Vele, hogyan vigyázzunk Rá, és tán nem szeded le a fejemet, ha meg merem kérdezni, hogy tervezed megszülni orvos nélkül. De ezek szerint tévedtem, mert bármit is kérdezzek, Te kiakadsz és nekem támadsz, pedig... oké, megértem a félelmeid, viszont nem is mondtam hogy valami sarlatánhoz viszlek, ahogy azt sem, hogy egyedül menjél. Szóval köszönöm hogy eloszlattad a téves elképzeléseimet a felelős gyerekvállalásról, meg az apai beleszólási jogról, a bizalomról nem is beszélve! - Nem állítom hogy kiabáltam, nem, csak... azért emeltebb hangon beszéltem, mint az indokolt lett volna ekkora távolságban. De feldühített... már tényleg... a fenébe is, én minden tőlem telhetőt próbálok... a lehető legjobban megtenni, és jól is kezelni... és akkor Ő még pokolian meg is nehezíti...! A fenébe is, hiszen szeret, nem?? Miért nem tud kicsit bízni bennem? Csak egy kicsit?? Egy mérges szusszanással bámultam még Őt körül-belül fél pillanatig... aztán nagyot nyelve fordultam meg, és most tényleg kimentem a szobából. Azt hiszem jobb lesz, ha nem várom meg amíg leküzdi a meglepetését és mondjuk... hozzám vág egy karót az ágy alól... Nem mintha tudná hogy ott vannak, na de hát... női logika, a kemény dolgokat amiket hozzánk lehet vágni, azt mindig megtalálják... Jobb ha van köztünk legalább egy emelet, amikor kiabálni, vagy kiakadni kezd...
(folyt. köv. Konyha) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 02, 2013 10:27 am | Megölni...Mennyit merengtem én ezen... De neem, nem akarom,hogy ilyenen töprengjen. Abszurd. Lehetetlen és senkinek sem lenne jobb tőle. Távol vagyok, nem talál rám. Ha rám is találna, nem kímélném. De jobb ezen nem gondolkodni, így nem is szóltam a témához, az én fejemben az egész bagázs a föld alatt van és ott is marad. Túlesve a véren dőltem John karjaiba és büszkén konstatáltam, hogy bizony jól vagyok és köszönöm, hogy végül belém erőszakolta, mert a bennem fortyogó vadállat jólesően nyelte el a cseppeket. - Nem, tényleg nem. Köszönöm -gyomromban már elült a folyadék, nem féltem,hogy most utat törne magának. Ez azért megnyugtató, nem? Héj! Nem, nem, nem és nem! Ez övön aluli! Lelki terror! Ah. Dúlva-fúlva dőltem hátra, és terültem szét az ágyon. Mancsaimat homlokomra nyomtam és lábaimmal toporzékoltam. - De..fú..utállak, és az még kilenc hónap ... -dramatizálva ég felé emeltem kezeimet. - John, megőrjítesz - mondtam úgy, mintha a legutolsó bűnözővel beszélnék és mintha ez mekkora probléma lenne. - Jó, elmegyek. De - mutatóujjam felé lendült - ott leszel mellettem, egy emberekkel teli kórházban, ahol annyi vér van, mint méhecske a réten, és végig fogni fogod a kezem! - lelki zsarolás? Megeshet. De ennyi jár, nem?
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 02, 2013 1:50 am | Megnyugtató sóhajjal hallgattam, mikor azt mondta hogy bennem megbízik. Igen? Jó neki... és örülök. Örülök ha bízik bennem, és rám merné bízni a vizsgálatukat... Bár én nem voltam ettől olyan nyugodt mint Ő, de legalább... legalább nekem engedi... legalább tőlem nem fél... - Legszívesebben megölnék mindenkit, aki valaha is akár csak egy ujjal is hozzád mert érni, és fájdalmat okozott - simogattam keserves szomorúsággal a hátát, és időnként nyakát, és vállát is. Istenem... ha arra gondolok, hogy mennyire egy szadista, rohadt féreg az az apa, aki ennyi fájdalmat okoz a saját lányának... ez... ez borzadály... ez... iszonyú! - Csak annyi - bólogattam kissé, s bár először nem értettem, miért is húzódik el, de pár pillanat múlva megértettem, és nem akadályoztam. Bármit megteszek, ha cserébe iszik kicsit. Így összeszorított szájjal néztem, hogyan emeli szájához a poharat, és miként iszik bele. Csak egy kis kortyot, és... hallottam, hogy nem akaródzott azonnal lenyelnie, nyilván... gondolom mert félt... Már éppen akartam neki szólni, hogy jobb lenne ha inkább túlesne rajta, ne... kínozza magát, meg húzza az időt. De aztán nem kellett szólnom, megtette önként. Megtette, majd felém fordulva biccentett egy kicsit. Biztatóan, bátorítón mosolyogtam el egy kicsit magamat, és bólintottam neki. - Nagyon jól csinálod - dicsértem meg, és kicsit, óvatosan közelebb húzódtam hozzá újra, amikor folytatta az ivást. Néztem hogyan fogyatkozik a pohár tartalma szépen lassan, s tűnik el egyre több Clarissa testében. - Látod, nem is volt olyan nehéz - simogattam meg az arcát, és elvettem a kiürült poharat a kezéből majd leraktam, s megcsókoltam Kedvesem arcát. - Köszönöm - mosolyogtam hálásan. Egyelőre úgy látszódott hogy nem lesz probléma, legalábbis arca nem volt sápadt, nem fehéredett el, és egész sok pillanat eltelt már... és még jól van. Remélem ez így is marad. Nem szeretném ha így elrettenne a táplálkozástól, mikor tényleg szükségük van rá... - Na és... mond... igazán nem akarlak felzaklatni, esküszöm, Szerelmem, de... ha az orvoshoz vizsgálatra sem akarsz velem eljönni, akkor mégis... hogyan tervezed megszülni a gyerekünket, hm...? - kérdeztem, ártatlanul, de komolyan érdekelt, mert ha egy puszta vizsgálattól is retteg... akkor mi lesz a szüléskor 9 hónap múlva...? |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 02, 2013 1:09 am | Jóleső érzés fogott el, mikor újra közelembe férkőzött és letelepedett mellém. Megnyugtatásképpen szorítottam meg kezét, és nagyon hálás voltam neki, hogy egy szót nem ejtett arról. Szégyellem a múltam, mindig is szégyelltem, és az,hogy egy morzsát is eresztek neki,csak a határtalan bizalmamat tükrözi. Amikor kimondta,hogy nem megyünk orvoshoz,ha nem akarok, de Ő meg szeretne vizsgálni, ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódtak. - Bízok benned - sóhajtottam beleegyezően, immáron már könnyektől mentesen. Viszont újra ujjaim közé került a pohár, szám pedig ringlispílt játszva fordult ismét a padló felé. - Csak egy-két korty- motyogtam jelezve,hogy tényleg csak ennyire vagyok hajlandó. De nagy szám,hogy érte hajlandó vagyok. Nagyot nyelve emeltem ajkaimhoz a poharat,de mielőtt ittam volna, kikecmeregtem öleléséből és abba az irányba fordultam, amerre a legkevésbé lát...Ezt jobb lenne egy fürdőszobában. Jó vágjuk bele! Nem miattam, a gyerekért. Gyomrom görcsösen megfeszült, ahogy egy kis mennyiség a nyálkahártyámban egyből működésbe kezdett és felszívódott. Még egy darabig próbáltam nem lenyelni, attól félve, hogy itt bizony visszajön, de behunytam szemem és lenyeltem. Aztán szünetet tartva pillantottam hátra, Johnra, biccentettem neki és folytattam, szépen..lassan...az egész pohárnyit legyűrtem. - Sikerült - lelkendeztem John-hoz fordulva, és reménykedve, hogy ami bement, az bent is marad. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 02, 2013 12:45 am | Nem tudtam... Ő fél... és ki van akadva, és... hallgatni is rossz amiket mond, nem még milyen lehetett átélni, mégsem... tudtam mit is mondjak... "Sajnálom"? "Szeretlek"? Most valahogy nem tűnnek idevalónak... A vér miatt... megértem, sajnálom... féltem... Az orvosok miatti félelme... miatt... elégetném a köpenyem, és agyonverném az apját ha lehetne, de... de nem lehet... Nagyot nyeltem, és felkeltem a székről, melyen ültem, aztán lassú léptekkel sétáltam vissza Kedvesem mellé, és összeszedve minden erőmet, álltam meg mellette, majd másztam vissza mellé az ágyra, hogy aztán megfogjam a kezét, és a karijaimba húzva öleljem át, olyan szorosan, amilyen szorosan csak épeszű korlátok közt lehetséges volt... - Nem megyünk orvoshoz - mondtam ki végül, de talán csak jó pár perccel később... Még mindig öleltem, és nem is akartam ereszteni. - Legalábbis úgy nem, hogy hozzád is nyúljanak. De akkor én megvizsgálhatlak, jó? Csak én, és senki más, megígérem, jó? - kérdeztem tőle, miközben a hátát kezdtem simogatni, és a karját. - De a vérből nem engedek. Megígérted hogy inni fogsz, és nem hanyagolod el. Nem gyengülhet le a szervezeted, már a babát is táplálod. Kell az erő nektek, úgyhogy kérlek.. legalább egy-két kortyot, jó? Csak szépen lassan, egy kicsit belőle, rendben? Az én kedvemért... - kérleltem még szebben mint az imént, és továbbra sem eresztve a karomból, fogtam meg ismét azt a poharat, s nem véve levegőt, adtam a kezébe. - Nem kell mindet, csak egy keveset belőle, kérlek - pusziltam meg a feje búbját, és döntöttem neki arcomat. - Bármit kérhetsz cserébe, mit szólsz? - kérdeztem, hátha ezzel rásegíthetem a hajlandóságra, ha mással nem... Bármit megtennék hogy rávegyem az ivásra... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 01, 2013 11:50 pm | Nem fakadtam ki azon,hogy az,hogy így beszél hozzám,mintha a fél lábam le lenne vágva, nem esik jól nekem, inkább az foglalkoztatott,hogy jószerével menekül a vér láttán. Én nem erőltetném, de ... még ránézni is alig mertem. Nem tartottam a kezemben tovább, inkább a kisasztalra nyomtam,hátha így kevésbé érzi magát feszélyezve. - Én nem iszom meg - döntöttem el végre és a lehető leghatározottabb módon hangoztattam. - Mert... mert.. múltkor, amikor tudod...megtudtam Őt - kezemet hasamra emeltem- előtte történt egy kis baleset - nyeltem nagyot mielőtt a többibe is beavattam volna. - A szervezetem..kilökte belőlem a vért és..kétségbeestem..és zaklatott lettem...és ezért ellenőriztem le,hogy mi a bajom. Féltem, úgy, mint most, amikor erre a pohárra nézek - sütöttem le szemeimet remélve, hogy most már érti,hogy ezzel nem nagyon lehet engem meggyőzni. Viszont..tényleg régen ittam. Elég régen ahhoz, hogy baj legyen belőle... - De..félek..- csuklott el hangom. - Ne nevess ki kérlek...mert félek,rettegek ... az orvosoktól - nyögtem ki lassan, de nem hagytam abba. - Régen ... apám,ha beteg voltam, orvosokat hívott hozzám, és...meglepődsz,ha azt mondom,hogy nem voltak kíméletesek...öö...semmilyen téren? - a téren szót nyomatékosan hangsúlyoztam...Erre jobb nem emlékezni. Most is mit vált ki belőlem? Könnyeket, keserű, meggyalázott könnyeket. - De tudom,hogy el kellene menni, a gyerekért, de ha én még egy fehér köpenyest meglátok.. én... - szipogtam folyamatosan,de befejeztem a szövegelést. Ez már nekem így is sok volt. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 01, 2013 11:26 pm | Nagyot nyeltem, amikor Clarissa keze nem csekély mértékben izgató mozdulatot tett... Atyám, ez a nő tényleg nagyon szeretné elterelni a beszélgetést... DE nem engedhettem utat semmiféle vágynak, amíg ezeket a dolgokat nem tisztázzuk. - Nem gondolom hogy betegség az állapotod, inkább csodaszámba sorolom - ráztam meg a fejemet kissé, elmerengve bámulva arra a tetves hülye pohárra ott a tálcán... A fene bele ott ahol van... Felidéztem azt az idegbajt, amit produkáltam arra hogy Ő játszani akart... Rosszul kezeltem a helyzetet, és ezt bánom. Észnél kellett volna lennem hogy neki ez rosszul esik... Akármi is vagyok, Clarissa nekem a legfontosabb meg az a gyerek... Vigyáznom kell rájuk... Kissé megrezzenve kaptam fel a fejem a mozdulatra, ahogyan Kedvesem keze a pohárra kulcsolódott és felkapva nyújtotta felém, igen heves mozdulati sebességgel. NA jó ez már tényleg kínzás!!! Úgy pattantam fel mellőle a mozdulatára, hogy szerintem szemmel nem is lehetett követni, így észre térve, már lassabb lépéssel fordultam az ajtó melletti íróasztal székére, és ültem le inkább oda. Ha Clarissám most a pohárral akar akrobatázni, én inkább itt maradok... Mára épp eleget kínoztam magam azzal a löttyel, legalábbis... legalábbis egy pár óra kihagyást igazán nagyon tudnék magamban lelkileg értékelni... - Nem kérem. Én azt szeretném ha Te innád meg. És... azt, ha eljönnél orvoshoz velem... Kérlek, hidd el, hogy nem kell félned. Végig ott leszek, fogom a kezed... vigyázok rátok, és ha bárki csak csúnyán mer nézni, kilököm az ablakon - próbáltam meg viccel oldani a feszültséget... mert nem, amúgy nem löknék ki senkit, hacsak nem akarja tényleg bántani a családom... de hát arra elég csekély az esély... - Nem véletlenül vannak kötelező vizsgálatok. A terhesség első 3 hónapja a legveszélyesebb... fennállhat a vetélés lehetősége, meg a méhen kívüli terhességé, meg... mindenféle komplikációé, akár későbbre is, ha most esetleg nem vesznek észre valamit... - próbáltam az anyai ösztöneire hatni... habár valótlant most sem mondtam... Ezek tényleg lehetségesek... A szívem szakadt meg a könnyes szemeitől... és én nagyon szerettem volna odamenni, átölelni... de az az átokverte pohár... az még mindig ott van... és tele van... és én nem akarom azt a tetves vért... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 01, 2013 10:20 pm | - Hmm...nagy árat kell fizetni azért, hogy megenyhítsem az ítéletet - bólogattam szigorú ábrázattal, arcához hajoltam,és cselesen ahelyett,hogy csókkal illetném ajkait, kezem ágyékához simult, majd megtéve a "bűncselekményt", slisszoltam vissza helyemre. - Héjj, neeem...nem volt jogom így viselkedni,főleg amilyen állapotban voltál. És szólj, amikor az állapotomról már nem úgy fogsz beszélni, mint valami betegségről - hisztiztem be. Terhességem ebben a szakaszában kétlem,hogy bármi kihatással lenne rám,vagy fordítva. Ha hisztizek, annak én vagyok az oka, nem az a kis magzat bennem. A vérhez fűző megjegyzéseire kezembe kaptam a poharat, és lendületesen felé mozdítottam, majdhogynem ki is lötyköltem. Áucs...ennek csúnya vége lenne. Nem mutatna valami jól az aranybarna szőnyegen. Mondjuk, ha több helyre is locsolnánk belőle, akkor még jól is nézne ki, mintha valami minta lenne. De ezen miért is gondolkodom? - Megihatod...itt biztonságban vagy, itt vagyok veled - biztattam remélve, hogy ezzel leemelem magamról a figyelmét. Nem akarok vért inni...Félek... Ismét az orvosos téma, nekem pedig már a homlokom kezdett verejtékezni. Miért nem érti meg? Én..nem akarom... - Félek..-suttogtam rekedten, és bizony az a könnycsepp utat tört magának . |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 01, 2013 9:26 pm | - Szobafogságra? Hát... oké, nekem nincs kifogásom ellene, amíg Te is itt vagy velem bent a szobában. Bár akkor inkább legyen ház-fogság, hiszen a ház többi részén is remekül ellehetnénk szerintem. Ha a szobába zársz be, elég hamar rám fogsz unni - igyekeztem elviccelni, és nem komoly stílusban venni a szavait, elvégre... érthető volt, mi is az oka annak hogy ezt szeretné. Nem bízik bennem... Ezen mondjuk nem akartam megsértődni, elvégre én magam is tartok a veszélytől, mit okozhatnék egy zsúfolt, vagy zárt helyen, de hát... magamtól nem is akarnék menni ilyen helyre még. Nem is próbálnám meg. Nem vagyok ostoba... - Neked nincs miért bocsánatot kérned, Drágám, inkább nekem... Miattam voltál olyan... szomorú... olyan elhagyatott... Sajnálom hogy ilyen érzéseket okoztam neked... nem akartam. Pedig vigyáznom kéne rád, rád és a babára. Nem tesz jót nektek ha így kiborítalak... Többet nem fordul elő, ígérem - simogattam meg mérhetetlen szeretettel a kezét, és számhoz emelve azt, megcsókoltam. Bűűűűűntudat takarodj, így is elég rossz nekem... Ami nem volt nehéz, mert ahogy az orvos-kérdésre reagált, már kezdett leginkább riasztónak tűnni. Hát mi történt hogy ennyire nem akarja? Az ég szerelmére, igen, én is orvos vagyok, hát már csak ezért is elhihetné, hogy egy orvos sem bántaná akihez én elviszem... Nem akartam felizgatni... valahogy mégis rá kell vennem, hogy eljöjjön velem egy orvoshoz... Csak még a módját nem tudtam a dolognak. Addig is... némán néztem hogyan tünteti el a tálca tartalmát, mindent szép sorjában. Az ember... izé... a vámpír nem is gondolná, mennyi étel tud eltűnni ebben a kicsi nőben.. de hát a terhesség jó hatással van Rá. És az csak jó jel, ha jó az étvágya. DE a vért nem látszott hogy nagyon szeretné... most is eltolta maga elől, már tálcástól, amikor minden más étel eltűnt onnét. - Pedig én nagyra értékelném, ha nem kéne itt ülni mellette és látni meg érezni, hanem inkább eltüntetnéd magadban - próbáltam a logikai úton vett zsaroláshoz folyamodni... állammal a vér felé bökve. Végülis nem hazudok, és nem is szedem rá, tényleg csak azért nem változik át az arcom a szomjúságtól, mert az orromon át nem lélegzek, és mert Őrá figyelek meg a témáinkra, és nem arra a... hívogató, édes... vörös nedűre... Na jó, már ez is sok volt, így nagyot nyelve húzódtam hátrébb az ágy lába felé, messzebb a tálcától. - De, ez jó ötlet, majd később telefonálok - bólintottam, de ettől még nem felejtettem el azt, amit eredetileg nagyon is témában akartam tartani. Tudom én hogy nem mehetek mostanság dolgozni, viszont ezt azért sajnálom. Szeretem a munkámat, és reménykedem benne hogy minél hamarabb módomban áll majd újra munkába állni. Végülis ha már elpatkoltam, legalább a családfenntartói szerepkörömet jó néven venném megtartani... Persze a pénz nem akadály, van belőle bőven, viszont emellett is azért a munkám meg kívánnám tartani. A vámpírság nem akadályozhat meg... - Kicsim... - próbáltam inkább akkor nógatni, az orvos-témát, mert nem állt szándékomban csak úgy hagyni, hogy lerázzon... Én vagyok az apa, nekem is van beleszólásom. Orvos vagyok az ég szerelmére, tudom hogy kell a vizsgálat egy terhes nőnek. Főleg ha az én gyerekemet várja, és az én szerelmemről van szó. Annyi féle baj lehet egy terhesség alatt... és terhes vámpír-boszorkányt sem láttam még, tehát azt akarom hogy lássa valaki, valaki akinek ez a szakterülete. Én nem vagyok sem gyerekorvos, sem szülész, nem vagyok erre képezve... és emellett összeférhetetlenség is fennáll, elvégre az én párom, az én gyerekem, én nem vizsgálhatom Őket! - Mi a bajod az orvoshoz menetellel? Komolyan azt hiszed, elvinnélek bárki olyanhoz, akiről azt hiszem árthat nektek? Nincs mitől félned. Főleg úgy, hogy végig ott lennék veled. Te nem szeretnéd tudni egy szakembertől, mi van a gyerekkel? A MI kettőnk gyerekével? Enyém is a felelősség, és én szeretném ha valaki látna titeket... Kérlek, Szerelmem.. - néztem Rá a lehető legkérlelőbben, ami csak tellett tőlem. Nem akartam felzaklatni, ezért igyekeztem a lehető legkedvesebben és legfinomabban kérni, beszélni hozzá... Szeretem, és csak jót akarok nekik... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 01, 2013 11:58 am | - Nagyon,de nagyon szeretlek - közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam ajkait. - Viszont...viszont... mától szobafogságra ítéllek, nélkülem nem hagyhatod el a házat - sóhajtottam ellentmondást nem tűrően. Ha benne kétségek adódnak, akkor bennem még erősebbek. Most kitartott,de nem jelenti azt,hogy ez így is lesz a következő alkalommal. Viszont...talán a vámpírok elleni ellenszenve erősebbé teszi az ellenállását. - Most mi van? Szigorú anya leszek - csaptam karba a kezem. Dupla haszon. Ha nem hagyja el a házat, akkor velem marad. Én mindenképpen jól járok. Remélem az Ő szája sem fog panaszra állni. -És ... sajnálom, hogy a tegnap úgy viselkedtem... -húztam egy kicsit a számat, félve mertem feszegetni ezt a témát, mert úgy láttam,hogy mára mindketten új lapot nyitottunk,de szerettem volna,ha tisztában van vele, hogy az, hogy tegnap elhagytam magam, az nem oké. Az minden,csak nem oké. - Mert nem és nem ..és neeem - indokoltam bölcsen, majd folytattam. - Kizárt, teljesen kizárt,hogy hozzám egy doki is nyúljon és..majd kotyvasztok valamit, vagy te..te orvos vagy, nem ?! Hát ..vizsgálj meg...- csaptam tenyerem combomra. Akárhogyan is, csak húzzam ki magam ebből az egészből. Rossz emlékeknél kopogtat....ebből sírás lesz. Felkínáltam,de nem kért a pirítósból. Ha nem,hát nem. Én jó étvággyal haraptam bele ismét, és felé lengettem. - Ez valami isteni,de ha nem kérsz... - vontam vállat, és hamarosan az egész tálca tartalmát legyűrtem. Kivéve...azt ott. Vér. - Már nem vagyok éhes - füllentettem és felé toltam a tálcát, miközben a szalvétával törölgettem arcomat. Igen, történt egy kis baleset a lekvárral. Történetesen a fél arcomra telepedett. Viszont a boszorkány énem végül is tényleg tele lett, a vámpírénem..azért panaszkodna,ha tudna,de mivel a szánk közös kasszán van,ezért felesleges próbálkoznia. Itt én irányítok. Azaz a boszorkány énem. Azaz..áh..bonyolult. - Ööö...nem kellene betelefonálnod a kórházba, hogy hirtelen fertőző beteg lettél. Ránk férne egy kis időhúzás... - vetettem fel az ötletet,hátha az előzőt nem bolygatja. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 01, 2013 1:48 am | Halovány mosollyal biccentettem szavaira. Mhh... hát ez is új érzés. Nem nagyon tudok olyan embert, aki az elmúlt évtizedekben büszke lehetett volna rám. Még én sem voltam az magamra. De... örültem, hogy örül, és örültem, hogy nem okoztam csalódást.. Szeretettel tettem szabad kezemet, az Ő kezére, mely az én másik kezemet fogta. - Remélem. Nagy előrelépés, hogy ma is megúsztuk vita és vérontás nélkül. És hajlandóságot mutattak hogy találkozzunk még. És annak főleg örülök, hogy nem bántottam senkit... - nyeltem nagyot, bár nem akartam újra szomorúságot okozni, de ezért... én is büszke voltam magamra. - Ne félj, ha össze akarnál esni, én elkaplak - hajoltam oda hozzá, és csókoltam meg finoman a száját futólag. Ám az örvendésem túl sokáig nem játszhatott szerepet, sem a megnyugvásom, hogy jól agyunk... mert Clarissa orvosra vonatkozó ötletemre való kinyilatkozása aggasztó volt... Nem örültem neki... - De hát miért? - kérdeztem értetlenül, s hátrébb húzódtam, hogy láthassam a szemeit, és az arcát is közben. - Te nem akarsz bizonyosságot, hogy minden rendben, a terhességgel, Veled, és a babával? Teljesen normális, sőt, hasznos dolog az ilyesmi. Nem akarjuk veszélyeztetni a kicsit, igaz? Jó lenne ha legalább egyszer látna egy orvos. Kérlek, bízzál bennem... - próbáltam Őt győzködni, de közben megráztam a fejem, hogy nem kérek a pirítósból. Nem is kívántam, és nem is akartam elenni előlük. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 01, 2013 12:42 am | - Jól vagyok, jól vagyok - emeltem fel kezem, hogy megnyugtassam, de néhány köhintés még akaratlanul is feltört belőlem, majd az inger alább hagyott, de egy kortyot ittam rá a biztonság kedvéért. Csendben hallgattam végig, ahogy mesélt és mesélt, az én szemem pedig könnybe lábadt, jószerével teljesen meghatott. - John, olyan büszke vagyok rád- fogtam meg kezét. Már előttem ült, a tálca pedig oldalamra került, így nem okozott gondot ez a mozdulat. Ujjaim kézfejét cirógatták. - És látod,...végül minden rendbe fog jönni... És ha szeretnéd, akkor...legközelebb elkísérlek...Azt nem ígérem, hogy nem fogok összeesni az izgulástól,vagy hogy nem kapok szívrohamot, de igen, szívesen elkísérlek - bólogattam nagyot nyelve. Majd kicsattantam a boldogságtól,hogy végül..kapott egy esélyt. Egy esélyt, mely az övé és tudom, hogy fog élni vele, és végül...végül minden rendbe fog jönni. - Nem,dehogy, nem...neeeem - érveltem a tőlem leginkább telhető módon, azaz sehogy. Én...nem akarok. - Teljesen kizárt - jelentettem ki és egy vállvonogatás kíséretében felkaptam egy pirítóst és beleharaptam, majd felé nyújtottam. - Egy harit? - néztem rá kiskutya szemekkel. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 10:08 pm | Nem számítottam rá, hogy ilyen meglepődést okozok az információmmal, és kissé ijedten kezdtem paskolgatni Clarissa hátát, amikor épp meg akart nekem itt fulladni a narancslétől. - Nah! Hékás, nehogy nekem itt megfulladj!! - szóltam rá idegesen, és szabad kezemmel megfogtam ölében a tálcát, nehogy a végén azt is magára borítsa... Csak akkor kezdtem válaszolni a kérdésére pedig, amikor már kissé megnyugodott és nem készült narancslé általi halálra... - Hát... olyan sokminden igazából nem... - vontam meg vállamat, és szemközt fordulva vele az ágyon, ültem törökülésbe mellette. - Elmentem, bekopogtam, Elena kis makacskodás után beengedett, mikor elmondtam, hogy tudom miért nem lett vámpír belőle. Láttam a legkisebb unokámat, aranyos kislány, hasonlít az anyjára rendesen, de az apjára is.. - húztam kicsit az időt, igen, de hát... na.. - Aztán elmeséltem nekik hogy mi is volt, hogy mit csináltunk. Eléggé meglepődtek. Bocsánatot kértem azért amiket elkövettem ellenük... megígértem hogy többé nem leszek olyan mint voltam... Elmeséltem nekik miért változtam meg... mondtalak Téged, mondtam a kicsit... Eléggé sikerült meglepnem őket. Nem is nagyon akarták elhinni, hogy igaz amit mondok. De... végülis elhitték azt hiszem... és... Elena azt mondta, reméli legközelebb Téged is megismerhetnek. De Damon azt is mondta, hogy nem szívesen látnak otthon a házukban, nem bíznak bennem... Összesítésben... időt kértek. Hogy megemésszék a dolgokat amiket mondtam, rólad, rólam, hármunkról, és a varázslatunkról, meg mindenről - eléggé hadarva mondtam a dolgokat, meg hát összesítve is, de eléggé feszélyezve éreztem magamat a helyzetemben... meg nem is tudom... ez az egész olyan helyzet volt, amit nem tudtam hogyan kezeljek. Nem csak a vámpírság, meg az apaság, de... a bocsánatkérés, a gyengeség, a veszélyérzet magamtól, a veszteség iránti félelem... ez mind annyira nem volt eddig része az életemnek hogy csak na... De most mind itt van... méghozzá elemi erővel. - Tudod... arra gondoltam, szeretném ha megvizsgálna téged egy orvos - tértem inkább éles kanyarral gyorsan témaváltásba. - Vannak jó kapcsolataim, mehetünk olyanhoz, akiben bízok, és nem lesz baj hogy vámpír vagy, de... mehetünk sima orvoshoz is, akit megigézel, ha furát tapasztal rajtad a vámpírság miatt. Szeretném tudni, minden rendben van-e veletek - böktem fejemmel a hasa felé, majd visszanéztem a szemeibe. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 8:41 pm | Kaptam pár nem túl kellemes pillantást tőle,de igyekeztem nem venni gesztusát és addig nem ellenkezni, míg meg nem kapom a magamét. A narancslébe kortyoltam éppen, miközben mesélni kezdett. A mese habjánál tartott, mikor torkom bemondta az unalmast és összeszorítva állt ellen a sűrű lének. Azt nem mondom, hogy kiköptem,de hogy csúnyán félrenyeltem,az biztos. Hangos köhögéssel próbáltam eltüntetni az ingert és azt kellemetlen érzetet egész mindenségemből,de két krákogás között kinyögtem a kérdésem. - Mi volt? - egyik kezemet mellkasomra szorítottam, ami szinte dübörgött a rám törő köhögési rohamtól, jó,hogy nem kiszakadt a helyéről. Blah...ezt most elképzeltem....
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 8:21 pm | Rosszallón néztem Rá, amikor a vérrel teli poharat énfelém tolta el, mintegy kinyilatkoztatva, hogy azt nem kéri. De nekem ez a mozdulat egyáltalán nem tetszett. Azért sem, mert nem szeretném hogy énfelém tologassa... meg azért sem, mert ezt neki kell meginni, legalább részben, valamennyit belőle. Olyan nincs hogy nem iszik vért. Ezt nem játsszuk újra, az biztos. Nem engedem neki... - Nem, én most nem eszek, nem vagyok éhes, ez a tiétek. Én ittam már... de éhes nem vagyok most - ráztam a fejemet, közben kezemmel csak úgy szórakozottan rajzolgatva a takaró mintájára. - Nincs még késő, ne izgulj, csak fél 10 van még. Deee... én már fenn vagyok egy ideje. Nem tudtam aludni, de nem akartalak felverni, azt akartam hogy pihend ki magad, szóóóval... én közben elmentem kicsit... meglátogattam Elenáékat, és beszéltem velük. Bocsánatot kértem, meg... elmondtam hogy mit csináltunk, Te meg én - mutattam Őrá, majd magamra, utalva ezzel a varázslatra. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 7:58 pm | Kócos hajgubancomat fújtam el szemem elől, hogy megszabaduljak a látásomat zavaró tényezőktől, majd fejem abba az irányba mozdult, amelyikre Ő éppen kitért.Tojás, párolt zöldség, uborka hmm.., paradicsom, pirítós lekvárral, gyümölcslé és...vér. Mindegyiknél lelkesen csillogott a szemem,de az utolsót... nem kívántam. Fanyar képpel toltam felé a poharamat, remélve,hogy nem esz meg ezért. Mert... múltkori után... nem merem legyűrni a torkomon. Tudom,hogy kellene,de neeem. Én hisztizni fogok. Kivettem a kezéből a villát, és hálásan mosolyogtam. - Neked is Bona.. - bólintottam,de..uppsz..egy tálca, vele mi lesz? - Te.. nem eszel? Vagy ettél már? Vagy..ja,hogy ez kettőnknek van? - mutattam a tálcára zavartan. - Mennyi az idő? - kaptam a szám elé. Ő már ruhában van...Most vagy én aludtam át a napot,vagy Ő kelt fel hamar. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 7:15 pm | Nevetve hagytam fel a csikizésével, mikor már szinte visongva nevetett, és kapálózva igyekezett szabadulni a kezemtől. Széles vigyorral húzódtam kissé hátrébb, ahogy kócos alakja kitűnt a takaró alól, és ahogy felült, máris nyúltam a tálcáért, hogy aztán az ölébe tegyem. - Igen, tojás párolt zöldséggel, mellé pedig van uborka, meg paradicsom, és pirítós lekvárral, és gyümölcslé, és hoztam vért is - mutogattam körbe a tálca tartalmát. - És igen, én csináltam neked reggelit - nevettem fel, ahogy láttam, hogy a szemei szinte már érintés nélkül is felfalják a tálca tartalmát. - Úgy döntöttem, hogy személyes felügyelődnek lépek elő ami az evést illeti, mert... szeretlek, mert aggódom érted, és mert jót akarok nektek - cirógattam meg az arcát, majd felvettem a villát a tálca széléről, és feléje nyújtottam. - Bon appetit - mondtam viccesen, de kész lettem volna akár ara is, hogy ha kell, megetetem. De hát a szemei alapján nem feltételeztem hogy erőltetni kell majd az evést. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 6:45 pm | - Áh..neeee..uu- sikonyáltam, ahogy ujjaival a takaró alá hatolva csiklandozott. - Neeee...csikis vagyok - kapálóztam, hadonásztam szüntelen. Héjj, ez övön aluli volt! Csikis vagyok és terhes!Nem ér! - Reggeli? Uborka? Tojás? - csaptam fel nem is olyan nehezen megadva magam a takarót. Majd hirtelen felülve meredtem a tálcára. A nyál kétségtelen,egyből összefolyt a számban. - Te csináltál nekem reggelit? - pislogtam fel rá nagy szemekkel, miközben egy nagyot nyeltem, mintha ezzel legyűrném torkomon az éhséget. Hát nem.
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 6:29 pm | Elnevettem magam a reakcióján, és kezem lassú kúszómozdulattal siklott a takaró sarkához, hogy aztán alácsússzon, és végigsimítsak alatta Clarissám hasán. Hmm... igen, ez egy kimondottan közkedvelt mozdulat nekem úgy tűnik, legalábbis az elmúlt egy és negyed nap alapján... hisz már másodjára csinálom... - Ha nem bújsz elő, kénytelen leszek én megenni a reggelidet, és akkor bizony éhen maradtok - csikiztem meg kicsit az oldalát, egy széles vigyorral, és vártam, vajon előbukkan-e erre a "fenyegetésre". - Gyere szépen, tessék enni, ne kelljen szigorú doktorbácsit alakítanom - nyúlt másik kezem a takaró széléhez, és húzgáltam meg kicsit lefelé. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 6:16 pm | Annyira bealudtam, hogy teljesen bealudtam. De jó volt végre pihenni és nyugisan szunyálni. Mindaddig álommanóval tengettem időmet - hozzáteszem,fogalmam sincs, hogy mi háborgatott éjjel- , mígnem az ajtó ki nem nyitódott és John hangja el nem szakította azt a vékony fonalat, amely az álomhoz láncolt. - Mmm...Uhh... Csipkerózsikának van még 99 éve és 364 napja...- nyöszörögtem nyűgösen, majd hatalmasat ásítva lendítettem meg a kezem, hogy nyújtózzak egyet és elkapva a takaróm sarkát húztam magamra, befedve fejem. Még öt percet, csak öt percet...
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 31, 2013 5:50 pm | (Konyha)
Hangtalanul sétáltam fel a lépcsőn, majd végig a folyosón, és nyitottam ki a szobánk ajtaját. A szobában nyugalom volt, ahogy azt a hangok is alátámasztották eddig. Clarissám az ágyban feküdt, arca kisimult volt, szép, nyugodt, s békésen szuszogott ott, ahol hagytam. Odaosontam mellé, és a magam térfelén az ágy végébe tettem a tálcát amit magammal hoztam. Elvettem a hátrahagyott cetlimet a párnámról, és a zsebembe gyűrtem, majd leültem Kedvesem mellé, és végigcirógattam a haját, majd az arcát is. - Ébresztő, Csipkerózsika - cirógattam folyamatosan, lágyan a bőrét, hogy lassan felébresszem. |
| | |
|
A poszt írója ♛ Ajánlott tartalom Elküldésének ideje ♛ | |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
• az új oldal nyitásáig •
• ROTM FRPG •
|
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm Szer. Május 29, 2019 1:28 am Kedd Május 28, 2019 8:31 pm Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm Szer. Május 22, 2019 12:03 pm Hétf. Május 20, 2019 10:43 am Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm • ROTM FRPG • |
|