- Vigyétek ki innen! Már nincs hasznomra! - hagyták el számat a szavak, miközben elfordultam tőlük. Jelenleg rájuk nézni sem bírok, a gyomrom forog ettől a nőtől, és ezektől a szerencsétlenektől, akik azt hitték, hogy majd ő jó lesz erre a szerepre. Nevetséges! Nézzenek már rá! Hetekkel ezelőtt talán tényleg szép és csinos kis arcocskája volt, de mára mindez eltűnt. - Tegyétek vele, amelyet ilyenkor szokás. Többé ne lássam itt! - tettem még hozzá sziszegve, majd az ujjammal intettem, hogy tűnjenek el innét mindannyian. Az ajtó becsukódásából hallottam, hogy végre ismét egyedül vagyok. Az iménti kis közjáték minden kedvem elvette. Jelenleg nem is tudok másra koncentrálni, mint a kis akcióra, amely az állam déli részén zajlik. Rengeteg pénz forog kockán, s ha elbuknak ezek a félnótások... én magam lógatom fel őket Chicago parkos részeiben, miután minden csepp vérük elhagyta testüket. Megvannak a magam módszerei, ha belefáradok valamibe, illetve valaki csalódást okoz. De ezt mindenki tudja rólam. Csupán három éve vezetem én ezt a kis... családot, ha mondhatom így. De lefektettem az új szabályokat. Mit sem számít, mit diktált az előző féreg! Ő halott. Talán nem illene így beszélnem a saját apámról? Lehetséges. De kinek számít? Mikor élt sem kedveltem. A sírjánál sem sírni támadt kedvem, sokkal inkább a sírjára köpni. Lám, talán ő lenne az első, aki meglepődne, hogy mi lett az ő mihaszna fiacskájából. Erre nyilván nem számított. A gondolataimból újabb kopogás zökkentett ki, és arra fordítottam a fejem, miközben leültem a székembe, és összefontam az ujjaimat. - Igen? - kérdeztem felvont szemöldökkel, az ajtó pedig kinyílt, és fő bajtársam mellett egy csinos hölgy vonult be. - Főnök! Ezt a lányt... nőt... hölgyet... - Fejezd már be a dadogást! - legyintettem, de tekintetem végigsimította a lány alakját. Gyönyörű. Ezerszer szebb, mint az iménti kis lotyó. - Kitalálom. Megunta a semmitmondó, semmirekellő kis életét, és úgy döntött, itt bizonyára izgalmasabb szálak várnak rá - billent oldalra a fejem, majd felálltam, és közelebb vonultam hozzá, miközben tekintetem nem engedte el az övét. - Vagy ennél kézenfekvőbb magyarázata van az ittlétére, kedvesem? - jelent meg végül egy mosoly az arcomon.
Minden délután ugyanabban a koszos kis lyukban ébredek. Tudom, hogy hozzá kellett volna már szoknom, de egyszerűen képtelen vagyok. Az emberek nagy része nem is nevezné ezt lakásnak. A negyed egésze hozzám hasonlóakból áll. Mind szegény, mind egyik napról a másikra él vagy hal. Nem nagyon foglalkozik ezzel senki, én viszont minden hajnalban, lefekvés előtt arra gondolok, talán lehetne ez másképp.. Így is lett, csak nem épp úgy, ahogy én gondoltam. Éjjelente a közeli bárban dolgozom, elég lenge öltözetben. Egyelőre nem akadt jobb munkalehetőség, és hiába, pénzből élünk, így ez is jobb, mint a semmi, bár így is édeskevés. Épp ezért fogadtam meg a múltéjjeli férfi tanácsát és kerestem fel a címet, amit egy poháralátétre firkantott. Nem veszíthetek vele semmit és mivel nem sodródik utamba naponta egy-egy kiugrási lehetőség, nem is vesztegettem az időmet. Magamhoz képest csinosan öltöztem fel, ügyelve arra, hogy a lehető legjobb benyomást keltsem, akárhová is tartok éppen. Kénytelen voltam kérdezősködni, merre találom a keresett címet és csak nagy sokára leltem valakit, aki ténylegesen is útba tudott igazítani. Érkezés után viszont egyből levágtam, hogy én nagyon nem jó helyen járok. Mérföldes körzetben látszik, hogy itt kőgazdagok élnek, olyanok, akiknek még a bőrük alatt is pénz van és fogalmam sincs, hogy illenék pont én a képbe, de nem kellett sokat várnom, míg nyílt a kapu és teljesen értelmetlen lett volna már hátraarcot vágnom. Mindenképp leesik nekik, hogy itt ólálkodtam, akkor már legalább azt kiderítem, miből gondolta az éjszakai tag, hogy itt majd szükség lesz rám. Kissé megijedtem, így első ránézésre a férfitól, aki fogadott engem, de igyekeztem leplezni ellenszenvemet, majd némi akadékoskodás után intett, hogy kövessem. Be kell vallanom, életemben nem voltam még ilyen helyen. A járólap olyan fényes volt, hogy láttam benne saját magamat... A bútorok elegánsak és drágák. Igyekeztem nem túl feltűnően nézelődni, de mindenesetre az biztos, hogy sokkolóan hatott rám ez a nagy luxus. Majd megálltunk egy nagy kétszárnyú ajtó előtt és vártunk. Néhány pillanat telt el csupán máris hangzott odabentről a mély férfihang és kétségem sem volt többet afelől, hogy őt keresem. Bárki is legyen. Nem kísért volna hozzá ez a nagydarab fickó, ha nem így volna. - Ami azt illeti van.. - válaszolom, miközben lassan beljebb sétálok a.. gondolom irodájába. Mármint, hogy magyarázatom. Az van. Más egyebem aligha. - Tegnap éjjel bejött egy férfi a bárba, ahol dolgozom és ezt a címet adta. Nem tudom a nevét. Piszkosszőke haj, kék szem, nem túl magas és van egy sebhely az arcán.. - emelem mutatóujjam a saját arcomhoz, hogy megmutassam, hol is. - Azt mondta, hogy ha nem vagyok elégedett, jöjjek ide és keressem az alfát.. - ismétlem szóról szóra emlékezetből, amit néhány órája hallottam. - Bármit is jelentsen ez.. - teszem hozzá némileg zavartan. A megszólításból persze már kitaláltam, hogy ő a főnök, ergo az alfa. - Esetleg rossz helyen járok? - mosolygok vissza rá, bár iménti kérdése nagyon határozottan arra utal, hogy nem én vagyok az első, aki megjelenik nála. Máskülönben nem hiszem, hogy ennyire szívélyes lenne.
Túlságosan szemrevaló ez a darab. Hát igen, ha valamiről híres vagyok, akkor az az, ahogyan a nőkkel bánok. Nem kell sokáig kutatnia senkinek az életrajzomban ahhoz, hogy lássa, nem vagyok a férfiak mintaképe, nem kezelem a nőket törékeny porcelánbabaként. És ezt mindegyik tudja, aki idetéved. Ahogy látom, ez a lány még nem. De előbb-utóbb meg fogja tudni. Gondoskodom róla. - Hm, egy bárban dolgozol - mértem őt végig. Sajnos túl sok kérdőjel maradt a fejemben ezt illetően, elég sok bárban fordultam már meg életemben, s nem tudtam eldönteni, hogy ő melyik fajtából jött. A felszolgálósból vagy... egy egészen másfajta protokollt követő helyről. Tény és való, hogy ha van tapasztalata ilyen téren, akkor... nos, az sosem lesz hátrány itt. - Hát megtaláltad az alfát. A legjobb helyen vagy, kedvesem - sétáltam közelebb hozzá, és elvigyorodtam, ahogy tekintetem ismét végigmérte őt. - Itt... az én kezeim alatt olyan értékekre tehetsz szert, amelyre pincérnőként soha nem fogsz - fűztem össze karjaimat a mellkasomon, tekintetem pedig folyamatosan őt pácázta. Nem tehetek róla, most rögtön fel tudtam volna falni. - Bár gondolom, sejted, hogy ez sem ingyen van. Akitől az ajánlást kaptad, valószínűleg James volt - sóhajtottam fel. Ha más nem, hát a sebhely az arcán eléggé felismerhetővé teszi. - Foglalj helyet, kérlek! -tettem hozzá végül fennhangon, majd bemozdultam, és kihúztam neki egy széket. Senki nem mondhatja el rólam, hogy nem vagyok úriember. Legalábbis az elején... Ez egy eléggé komoly üzletnek tűnik. - Nos, nemrégiben elveszítettük az egyik lányunkat. Tudod, eléggé félreismerik az itteni nőket. Azt hiszik, hogy egyszerű szajhák, pedig erről szó sincs - ráztam meg a fejem, majd leültem vele szemben, várva, hogy helyet foglaljon a kihúzott széken.
Az óvatosságommal nem volt gond, az viszont cseppet aggasztott, hogy mibe másztam bele. Valami azt súgta, hogy ez a hely nem olyan bizalomgerjesztő, mint amilyennek kinéz. Hiába a csillogás, fényűzés, pompa, ami árad minden sarokból. Az ápoltság, a divat, minden olyan stílusos volt, csak én nem igazán illettem a szobába. És már kezdett frusztrálni az is, hogy a férfi többször is alaposan végigmért. - Igen, a Royal-ban. A város másik felén van.. - mondtam. Ugyan nem kérdezett, inkább megállapította, amit hallott tőlem, mintha ízlelgetné a szavakat. Ennek ellenére úgy éreztem, pontosítanom kell, mert ugyan beleillett a vendégkörbe, igencsak a felső köröket súrolta. Én speciel még sosem találkoztam vele. Kezdtem úgy érezni magam, mint aki rossz helyen jár, de a kíváncsiságom fogja a vesztemet okozni, mert sikerült a felszínre törnie és megnyugtatnia tudat alatt, hogy biztosan nem véletlenül adta a címet pont nekem, mikor az éjszaka folyamán még négy másik pincérnő is kiszolgálta a James nevű fickót. - Azt sejtettem... - motyogom az orrom alatt. Ebben a világban semmi sincs ingyen, hiába is reménykedek, hogy a jótündér egyszer megszán. A reményből nem lehet fizetni a fedelet a fejem fölé meg a napi betevőt sem. Még egyszer körülnéztem a helységben, aztán félszegen helyet foglaltam a nekem kihúzott székre. Udvarias gesztus, tekintve, hogy valószínűleg pontosan látszik rajtam, hogy honnan, milyen környezetből jöttem. A fickó ezzel meg is nyert magának, hisz még egy mosolyt is villantottam rá, mikor ő is helyet foglalt. DE azt persze tudtam, hogy most kezdődik számára az üzlet. - Pontosan mit kellene csinálnom? Milyen értékekre tehetnék szert? Nem értem... - ráncolom a homlokomat és valóban bosszant kicsit, hogy rébuszokban beszél. Szeretem a nyíltságot, mikor megtudom valamiről, hogy fekete vagy fehér. Ebben az esetben aligha lehet világos. - Többen is vannak? - nézek nagyot egy pillanatra. Megdöbbentett a tény, ennyi az egész. Tehát tényleg nem én vagyok az első, akivel lefolytatja ezt a beszélgetést, ezért is nem lepődött meg az érkezésemen. - Nem szajhák? Akkor mik? Futtatja őket? - kérdezek rá kerek perec arra, ami érdekel. Prostitúcióba nem rángat bele, nincs az az isten.. Belőlem nem lesz órabéres kurva.
Édes kis angyal, azt meg kell hagyni. A tekintete egyszerűen csak... magával ragadó. Ahogyan azt sugallja, hogy semmit nem ért... ahogyan felméri a körülöttünk lévő luxust és csillogást... tudja, pontosabban tudhatja, hogy ha csatlakozik közénk, mindezt magáénak tudhatja. Igen, ez olyan csábító minden nőnek. De én nem alkalmazok könnyű vérű ribancokat. Szeretem őket meggyőzni, hiszen az én efféle képességeim... tökéletesek. Igen, effelől semmi kétsége nem lehet. - A tiéd lehetne mindaz, amit... nos... - néztem végig rajta, és felköcsököltem a közöttünk lévő asztalra, ujjaim pedig egymást dörzsölték össze. - eddig szemmel láthatóan nem kaptál meg. Pénz... ékszerek. Nem bizsuk, hanem igazi arany és gyémánt ékszerek, amit eddig csakis tévében láthattál - mosolyodtam el a magam meggyőző kis mosolyán. Persze az okosabbak ilyenkor már elkezdenek gyanakodni, hogy vajon mit kell majd letenniük ezért cserébe az asztalra. És már ő maga is feltette a nagy kérdést, csupán szándékosan nem válaszoltam rá. De mikor meghallottam a futtatás szót, ujjaim összeszorultak, arcom megfeszült, és úgy álltam fel mintha valaki tüzet gyújtott volna alattam. - Hölgyem, kinézed belőlem, hogy ilyesmire vetemednék? Az itteni nők a társadalom tisztes, megbecsült tagjai maradtak. Kimásztak a mocsokból, amelyben előtte éltek. A mocsokból, melyben megedződtek, és immáron nincs előttük akadály... de ők nem futnak sehová - legyintettem, szinte szándékosan kigyúnyolva még magát a szót is. - A hölgyeink csupán társaságot szolgáltatnak a társaimnak. Hogy milyen társaságot, az csupán tőlük függ. Itt nem történik erőszak, nincs felesleges civódás... minden lány, aki itt van, tudja, hogy mit csinál. Tudja, hogy hol a helye. És szolgáltatásaikért cserébe bejáratok nyílnak meg előttük a felső tízererbe. Nem kurvák, drágám. Nem is ribancok, de még szajhának sem nevezném őket. Igaz, mindez nagyban függ attól, hogy az említett hölgy meddig és.... hogyan megy el - ültem vissza, és váratlanul megfogtam a kezét. - Jómagam pontosan a magadfajtákat szeretem az oldalamon. Finom vonalak... kecses mozgás... egy gyönyörű estélyiben, csillogó gyémánt nyakláncban bálkirálynő lehetnél neves firstlady-nk mellett is - csókoltam neki kezet.
Egyelőre nem tudtam volna megmondani, hogy jó döntést hoztam-e azzal, hogy egyáltalán ide jöttem, de minden esetre elég imponáló a helyzet. Ő maga is, ami azt illeti. Elég karizmatikus személyiségnek tűnik, és félelmetes is a maga nemében. Vagy talán a hatalom miatt érzem így, ami a kezében összpontosul. Hisz láttam, hogy az emberei minden zokszó nélkül engedelmeskednek neki, és ennek valószínűleg oka van, ami nem biztos, hogy a kölcsönös tiszteleten alapszik. De ennek ellenére is vonzó számomra minden, amit itt látok. A pénz, a fényűzés… Valóban sosem volt részem ilyesmiben, de a klubban kapott borravalókból mindig tudtam következtetni, hogy hová érdemes sűrűn járni. Azt hiszem a logikám itt is működik, de nem vagyok olyan gátlástalan, hogy egy ígéret, pontosabban inkább ajánlat miatt máris lehajigáljam a ruháimat és felkínáljam magam, mint egy olcsó ribanc. Még akkor sem, ha minden vágyam az lenne, hogy kijussak abból a koszfészekből, ahol most tengődöm. - Nem… én.. – kezdek szabadkozni azonnal, mikor felpattan, és láthatólag változik a hangulata is. Az illendőséget még mindig tartja, de egy egész rövid pillanatra hátrahőkölök tőle. Nem számítottam ilyen reakcióra és valami azt súgja, hogy azért ez nem pont úgy van, ahogy ő előadja nekem. Félénk mosolyra húzom a számat gúnyolódását hallva, de nem veszem fel. Ez az egész rendszer, ez az adok-kapok vonulat számomra elég irreálisnak tűnik. De persze a társaság szót sokféleképp lehet értelmezni. – Ezek szerint ez egyfajta escort munka… - jegyzem meg. Annyira azért nem tett rám mély hatást az előbbi felpaprikázott kirohanása, hogy ne feszegetném tovább a témát. Szeretem tudni pontosan, hogy mibe vágok bele. Nem akarom a véletlenre bízni, vagy épp a szerencsémre. Persze még mindig az a lényege, hogy eladom magam, de nem feltétlenül a testemet, sokkal inkább a tényleges társaságomat, ami egy fokkal máris jobban hangzik. Ez a forma nem feltétlenül függ össze azzal, amibe én nem mennék bele semmi pénzért.. Hogy miután kimásztam az egyik ágyából, egy másikéba ugorjak… - Vagyis nem minden a szexről szól... - mondom ki nyíltan, elvégre én magam szeretem, ha mindenről pontos tájékoztatást kapok. - Társaság és szórakoztatás, és nincs erőszak... Soha? - tartom vele a szemkontaktust, mintha csak olvasni szeretnék az arcáról, habár ez eleve veszett ügy. Nem húztam el kezem, mikor tenyerébe fogta, bár ez a kontaktus egy kissé meglepett. Láthatta is rajtam, hogy a közvetlensége és nyíltsága miatt egy pillanatra bennem rekedt a levegő. – Ez a James.. Ezért küldött magához? Mert kedveli a hozzám hasonlóakat? – kérdezem akadozva, mert közelsége egy kissé feszélyez. Nem tudom, mit várhatok, még akkor sem, mikor a rámenősség minden jele nélkül kezet csókol nekem. Azelőtt sosem tett ilyet, egyetlen férfi sem. Ajkaim egy halk pukkanás kíséretében válnak szét, miközben én csodálkozva nézek rá. Megnyerő fazon, az már biztos, vagy csak tudja, hogy a magamfajtákkal hogy kell bánni ahhoz, hogy teljesen levegyen a lábamról. Persze tudom, hogy én nem tartozom ebbe a világba, de mit ad isten el tudom képzelni magam, ahogy egy selyemruha simul alakomra, remekül kiadva testem vonalát… És mintha a nyakamon érezném a hideg fém érintését, úgy érintem meg… A nyaklánc súlya azonban nem érződik a bőrömön, csak látom magam előtt, hogy milyen életem lehetne. Pompás.
Az első találkozás alatt mindig próbálom a legjobbat kihozni magamból. Nem szándékom megijeszteni a lányokat, hiszen ha így lenne, jelenleg senki nem lenne már közöttünk. Jómagam nem is bánok velük aljas módon, habár vannak igényeim, és a jobbik fajtából valóak ezt hajlandóak is kielégíteni. Vezető férfi vagyok, akin hatalmas a teher, de még így sem egy darab fa. Szükségem van bizonyos... apróságokra. De erről neki nem feltétlenül kell még tudnia. Habár ahogy látom rajta, nem ejtették a fejére. Pontosan tudja, mit vállal, ha beáll közénk. - Értelmezheted így is. Escort... hm, érdekes - gondolkodtam el, majd elmosolyodtam. - De azt hozzá kell tennem, hogy itt nemcsak órabért kapsz, hanem mindent, amit megkívánsz. Lakást, házat... kastélyt biztosítunk, bár a legtöbb hölgy velünk egy fedél alatt él - néztem a fejem fölé. Ez már magában egy kastély. A saját kis vityillóm. - De néhány kiváltságos hölgy megérdemli, hogy netán... sajátot kapjon. Bizonyos feltételek mellett - fűztem hozzá, mintha mellékes információ lenne. Persze, ha szükség van rá, rögtön itt kell lennie. És jobb szeretem a közelemben tudni a lányokat, nem pedig akár órákat várni rá, míg megérkezik. Hátradőltem, és előrehoztam a legjobb modoromat, ahogy hallgattam a szavakat, majd a kérdést. - Nem tűröm az erőszakot. Úgy értem... - gondolkodtam el, majd megforgattam a szemem. - Az embereimnek néha muszáj erőszakosnak lenniük, de nem itt. Az ő dolguk az, hogy behajtsák a kölcsönöket, megfenyegessenek adósokat, és eltegyenek láb alól olyanokat, akik becsaptak engem... de a hölgyekkel szemben nem esik meg erőszak. Erről én magam gondoskodom, és a fiúk tudják, hogy milyen büntetéssel jár, ha túl messzire mennek - vált komollyá a pillantásom. Vajon mire gondol most? Én személy szerint arra, hogy öltem már meg embert, amiért túlzásba ment egy lánnyal. Ezt itt nem tűröm el. Igényeim vannak, de sosem bántok senkit. Remek a meggyőzőképességem. - James azért küldött hozzám, mert tudja, hogy te vagy az esetem, és valami furcsa véletlen folytán, az én drága lánykám... nemrég vátozott közülünk - sóhajtottam fel. Ó, drága Eloise... remek partner volt mindenben. Bájos mosoly, és az ékszerek is elbűvölően festettek hamuszürke bőrén. - A főnök nőjéhez pedig nem érhet senki. Következmény nélkül biztosan nem. Neked... ezért lenne biztosított az, hogy nem erőszakol meg senki. Más nem érhetne hozzád. Én is csupán akkor, ha... nos... - mértem végig. Ha engedélyt ad rá. Jobb esetben.
Soha senki nem kérdezte tőlem, hogy én mit akarok.. Nem kérdezte egyik szülőm se, mikor árvaházba adott, hogy akarok-e oda menni. Nem kérdezte meg a volt pasim, hogy akarom-e, hogy lelépjen, és a főnököm se, hogy akarom-e a túlórákat. Egészen eddig annyira jelentéktelen voltam, hogy az én véleményem senkinek sem számított. Csak sodródtam az árral és éltem napról-napra, hónapról-hónapra, ahogy épp boldogultam. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy csak idő kérdése, hogy jön egy férfi, aki kiutat kínál majd a helyzetemből, szinte biztos, hogy elhajtottam volna a fenébe. Ehelyett most itt ülök és fontolgatom a kínálkozó lehetőséget. Jézusom, én fontolgatom.. De már miért is ne tenném? Minden biztosítva lenne a számomra.. Az életem, a jövőm, lennének kilátásaim és olyanokat engedhetnék meg magamnak, amiket eddig sohasem. Ház? Házat emlegetett? Nem is akármilyet. Sajátot! Mikor gondoltam én ebbe egyáltalán bele? Soha nem engedhetnék meg magamnak akkora luxust, hogy ingatlant vegyek. - Ugye most csak hülyéskedik? – kérdezek vissza hitetlenül. Szinte észre sem veszem, hogy ezt valóban kimondtam, de az tény, hogy előtte majdhogynem láthatatlanul jó erősen belecsíptem a karomba. Még most sem hiszem el, hogy az a James pont engem pécézett ki magának, vagyis hogy inkább neki.. Nem én voltam ott az egyetlen.. De egyszer nekem is lehet szerencsém.. – Úgy értem.. Miért tenné? – javítom ki magam. Próbálok illedelmes lenni, és a korlátaimhoz képest minél több információt összegyűjteni, mert hiába kecsegtet, és hiába vágyom erre a fényűzésre.. Valami biztos van, ami nem stimmel. Csak még nem jöttem rá, hogy mi az. – Ön mivel foglalkozik, .. uram? – faggatózom tovább. Tudom, hogy a kíváncsiság egy fokon túl már szemtelenség is lehet, de egyelőre az foglalkoztat legkevésbé, ha szemtelennek gondol a nyílt kérdéseim miatt. Persze megteheti, ahogy azt is megteheti, hogy házat vesz a nőinek.. De mégis miből? A figyelmem egyből el is terelődik arról, hogy nincs a nők felé irányuló erőszakhoz semmiféle köze ennek a helynek. Elhiszem neki. Igazából, miért is hazudna? Én magam is megtapasztaltam, hogy senki egy újjal sem nyúlt hozzám, pedig láttam egynéhány férfit itt, és én még mindig csak egy kis senki vagyok. Ez majd.. Kifelé menet lesz érdekes, hogyha.. Esetleg elutasítanám ezt az ajánlatot. De őszintén szólva, ezek után a legkisebb hajlandóságot sem mutatok annak irányába, hogy visszakerüljek az éjszakai életbe, a klubok bűzébe, a tapizós vendégek közé. Túl éles a kontraszt a két élet között. Túl mély a szakadék, amit át akarok hidalni. - Úgy érti, hogy … meghalt? – suttogom döbbenten, és talán most először fordul meg igazán a fejemben az, hogy ez nem az a hely, amire vártam. Nem kellene itt lennem és most már úgyis mindegy, mert attól tartok, hogy csak úgy nem engedne el.. Pedig az ajánlat és a férfi is vonzó, de az életemet nem akarom kockáztatni, hisz épp az előbb mondta, hogy itt nem történik erőszak.. Azt persze nem mondta, hogy mi történik azokkal, akik ki akarnak szállni.. Pedig nagyon is érdekelne. - … ha megengedem. – fejezem be a gondolatát, amit mintha nehezére esett volna kimondania. Szóval a főnök nője.. Ez lenne a titulusom, és abszolút védettséget élveznék. És.. Megkapnám a lehetőséget, hogy végre én is dönthessek, hogy akarom-e. Talán ez az első alkalom, mikor nem csak egyfelé fordulhatok, hanem van válaszút, amit látok is. Talán túlságosan élethűen látom magam előtt a képet, azért nehéz annyira. Vagy azért, mert még mindig fogalmam sincs, mi történt a másik lánnyal. – A lány.. Ő is a főnök nője volt? Hány nője van? – kérdezem most már sokkal határozottabban, mint amilyen kezdetben voltam. Bajom is származhat még abból, hogy sokat kérdezek, de most ez számít legkevésbé. Tudnom kell, hogy mégis mire kellene számítanom mellette.
Elmosolyodtam a reakcióján, de ez végre nem egy erőltetett vigyor volt részemről, tényleg tetszett, amit produkált. Meggondolatlan, nagyszájú... nyilván nem gondolta végig, mielőtt kimondta. De ezzel nekem az ég világon semmi problémám nincs. Igaz, nehezebb ráparancsolni, hogy fogja be, ha megunom, de eddig minden ehhez hasonlót orvosolni tudtam volna. ÉS egyetlen nő sem olyan, amely ellent mond egy-két apró ajándéknak, lényegében megvehető a hallgatásuk. - Hogy miért tenném? Kedvesem... ahol dolgozol, nyilván nem találkozol olyan nagylelkű úriemberekkel, mint én - tártam szét a karomat. - Felőlem visszamehetsz oda húzni az igát, dolgozhatsz, élhetsz napról napra, miközben az egész testedet kiteszed, csak hogy egy-két dollárral többet kapj. Vagy élhetsz itt, ahol minden nap olyan ékszereket viselhetsz, amelyeket éjszaka széfbe kell zárni, annyira nagyértékűek. A miért felesleges. A nők ezt érdemlik. Sok férfi nem engedheti meg magának, de én igen. És nem is vagyok rest minden földi jóban füröszteni azokat a nőket, akik engem választanak. Mert számomra... nagy örömforrás, ha a nő boldog - zártam le végül a gondolatmenetemet, majd végigmértem. Nem tudom, hogy mit várt. Mégis, milyen épeszű magyarázatot várt cserébe? Hogy futtatni fogom? - Mindenféle ügylettel foglalatoskodom - sóhajtottam aztán fel. Ha ezt akarja tudni, hát tudni fogja, nem fogok titkolni semmit. - Legtöbbjük nem éppen... legális, ha szabad így mondanom, de nem igazán fontos ez annak, akinek van elég pénze megvenni a rendőrség hallgatását és megértését - vontam fel a szemöldököm pimaszul. Hirtelen álltam fel, arcom pedig meg is telt komolysággal. - Nem, kedvesem. Nem halt meg. Csupán... tovább állt. Új életet akart kezdeni, de komoly ultimátumot kapott, egy eléggé komoly, megszeghetetlen... Benedict Lorenzini féle szerződéssel. Ez persze nem jár itt minden nőnek, csak azoknak, akik az én becses trásaságomat élvezik. De ő is addig lesz kegyenc, míg el nem jár a szája. Azok, akik egy fokkal lejjebb dolgoznak, nem szállhatnak ki. És nem felelek azért, hogy mit csinálnak velük, amíg nem látom őket. Nos igen. Ők valószínűleg nem arra fizettek be, mint te. Szóba sem jött, hogy az én személyes... társaságomba kerüljenek, de ők nagyrészt eleve útszéli pillangók voltak, itt legalább fedél van a fejük fölött, és tiszta ruha a testükön - dörzsöltem össze a két tenyeremet. - Szóval nem, az előző sem halt meg - hangsúlyozrtam ki aztán ismét. - Igen, ha megengeded. De ha lehet, az embereim előtt ne lombozd le az imázsomat, nem kell tudniuk, hogy milyen nagylelkű férfi tudok lenni egy nővel szemben. Velük nem bánhatok kesztyűs kézzel. Szerencsére tanultak abból az esetből, mikor valaki legutóbb kezet emelt az én nőmre. Az áruló tudta a szabályt, de megszegte - gyújtottam rá egy cigarettára. - Mondanom sem kell, nem volt hosszúéletű utána, és hidd el, az ilyenekkel főleg nem bánok kesztyűs kézzel -fújtam ki a füstöt a másik irányba, hogy őt ez ne zavarja. Bár jelenleg még az sem érdekelne, ha zavarná, ehhez itt szokjon hozzá. - Egy nőm van egyszerre. Nem vagyok maharadzsa, és nincs háremem sem. És ahhoz az egyhez hűséges vagyok, míg itt van, talán ez is rombolja a rólam kialakított képet, de nem kezdek más nővel. Cserébe ugyanezt várom. Arról már beszéltünk, hogy akaratod ellenére senki nem érhet hozzád... de akkor sem, ha akarod. Sok szépfiú van köreinkben, de ugyanúgy az ő életébe fog kerülni, ha te kezdeményezel. Erről jut eszembe... eddig csak arról beszéltünk, én mit akarok. Te is beéred egyszerre egy férfival?
Nem úgy gondolok erre az egészre, mint valami üzleti tranzakcióra, bár ő valószínűleg annak tekinti. Annak ellenére gondolom ezt, hogy nem úgy méreget, mint a klubban a vendégek nagy része, nem csak egy darab húsnak tekint, hanem egy nőnek, akinek szabad akarata van. Persze nem kétlem, hogyha végleges nemleges választ adok, és kilépek azon az ajtón, ahol bejöttem, akkor két másik nő terem itt. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen ajánlat, amivel vagy élek vagy nem. Most először gondot jelent, hogy én dönthetek, hogy meg van ez a lehetőségem. Mégis kimondhatatlanul boldog vagyok tőle. - Nem akarok visszamenni.. - gondolok bele, hogy mekkora érvágás lenne, ha a végén mégis visszakényszerülnék abba a környezetbe. Az alig valamit takaró ruhák, a füst, a durva vendégek közé. Drasztikus változás lenne, hisz már most remekül érzem magam, itt csak rám figyelnek és én élvezem. S bár a kijelentésem nem ér fel egy beleegyezéssel, már a határán vagyok.. Egészen a szélén, de van valami, ami még mindig visszatart. Tudnom kell, milyen lehetőségeim vannak és mi van akkor, ha kiderül, hogy én ezt mégsem tudom csinálni. Ha látok, vagy hallok valamit, ami után nem bírom tovább és inkább eltűnnék? Elvégre most vallotta be, hogy alvilági dolgai vannak, nekem pedig fogalmam sincs, hogy milyenek így a kilátásaim. - Köszönöm az őszinteségét.. - halkul el hangom, míg emésztgetem egy kicsit a dolgot. Nem hangzik rosszul, s egyáltalán nem hangzik úgy, mintha nem szállhatnék ki bármikor, amikor csak akarok. De persze az is világos, hogy ennek is ára van, mint mindennek. Abban viszont nem kételkedem, hogy a hallgatását az előző nőjének is megvásárolta. Ő maga mondta, hogy megteheti. - Csak úgy elengedte? - faggatózom tovább, ha már egyszer úgy látszik, nincs olyan kérdés, amire nem kapok korrekt és kielégítően bő választ. - Engem is elengedne, ha úgy döntök..? - futok neki igazából annak, ami a leginkább érdekel. Nem lehet tudni, mikor jön el az a pillanat, mikor azt mondom, hogy eddig és nem tovább. Magamat ismerve bármikor bekövetkezhet, szóval nem árt, ha már az elején tisztában vagyok vele, hogy milyen esélyeim vannak. - Én.. Igen. - válaszolom zavarodva a kérdésére. - Nem tudnék a szemébe nézni, ha egy másik férfival is.. - harapom el a mondat végét. Sosem csaltam meg senkit, s ha már az eddigi összes tisztességemet el akarom hajítani magamtól, legalább ez az egy megmaradna. Persze meglep, hogy ő maga is a monogámia híve, ezt nem néztem volna ki belőle, de abszolút imponáló. - Lenne még egy kérdésem.. - állok fel aztán én is, bár megtartom a kettőnk közötti távolságot. A ruhámat egy kicsit lesimítom, bár így sem tökéletes. Hovatovább erősen látszik rajta, hogy nem ebbe a környezetbe való. - Kifelé menet az emberei az utamat fogják állni, ha nemet mondok, vagy elengednek? - próbálom megütni vele szemben a lehető legkomolyabb hangszínt és pókerarcot vágok, hogy ne tudja eldönteni, mire jutottam végül. Az utolsó kérdésem pedig azt bizonyítja, hogy valóban az én önálló döntésem-e mindez, vagy lesznek útközben valamiféle kényszerítő tényezők, amiknek a hatására végül kötélnek állok. Mondjuk, ha ott lebeg a fejem felett, hogy amint kilépek innen, az emberei kényük-kedvük szerint fognak velem játszadozni, mint macska az egérrel, nos az eléggé annak számít.
- Ezt mindjárt gondoltam. - Ugyan ki akarna visszamenni a porba és sárba, ha olyan életet kínálnak neki, mint én neki az előbb? Ha ostoba, még nyitva előtte az ajtó, most fáradjon ki. De törődjön bele abba, hogy még egy ilyen lehetősége nem fog adódni, és annyi szent, hogy nem nézek vissza a lehetőségre akkor sem, ha visszajön könyörögni. Előfordult már, hogy valaki kisétált, rá két napra megint itt járkált fel és le, akkor már a csillagokat ígérve a társaságáért cserébe. De engem egy nő csak egyszer hagyhat el, és utána eldöntöm, hogy hagyom-e azt, vagy sem. Ez egyértelműen a szolgáltatásainak minőségétől függ, habár nem szerettem így beszélni a nőkről. Nem tárgyak voltak, vagy egyszerű dekorációs tárgyak, nekem többet jelentettek. Csak éppen nem volt lehetőségem és módom ezt bizonyítani, hiszen senki nem azt várta tőlem a munkám során, hogy nőknek udvaroljak. Nem is volt időm ilyesmire, lefoglalt az a sok szarházi, aki napról napra vesz körül. Talán ha kétszáz évvel korábbi időket járnánk, jobban is jártam volna, ha előre megrendezett házasság kapcsán kerülök kapcsolatba, leglaább nem fájt volna a fejem azon, hogy nem lesz egyszer utódom aki tovább viszi ezt az egészet. Egyelőre még nem voltam abban az élethelyzetben, hogy örökösön gondolkodjak. Újabb mosolyt váltott ki belőlem a puhatolózásával, de a válaszom előtt újabbat szippantottam a cigarettából. - Elengedtem, mert nem volt olyan értékes számomra, hogy megtartsam. Hidd el, ha egyszer találok olyat, aki minden szempontból kivételes, nem lesz olyan szerződés, amellyel elengedném. Így kérlek, még ne várd, hogy megmondjam, téged elengednélek-e. - Végignéztem rajta. A külseje alapján csinos, hát még ha besétálna a szomszédos szoba gardróbjába, és szemügyre vehetné azokat a holmikat. Talán pontosan az ő mérete, elvégre nekem is megvolt az a bizonyos esetem... mondhatni, görcsösen ragaszkodtam a megszokotthoz, ami a nők küllemét illette. - Ez nemes erény. Én sem szeretnék a szemedbe nézni, ha más férfival is összeszűrnéd a levet, de nem akarod tudni, hogy én milyen vagyok, ha düh fűti a tetteimet. - Nem volt értelme hazudnom. Előbb vagy utóbb megtudta volna, és semmi szükségem olyan nőkre, akik azt hiszik, hogy itt csak hercegnők. Bizonyos fokig igen. Amíg azt teszik, amiben megegyezünk. De ha szemet vetnek egy emberemre, megszűnik számukra a jólét. Nagy levegőt vettem. Elbizonyítalanított, de ezt próbáltam a lehető legjobban palástolni. Nem tudtam eldönteni, hogy mire jutott, mi a válasza, főleg mikor megkérdezte, hogy mit tesznek majd az embereim, ha elindul kifelé. Játszott velem, éreztem a szavain, és azon, ahogyan felállt, ahogyan mozdult. Már most feltüzelt bennem ezzel valamit, amelynek egyelőre nem lett volna helye közöttünk, tekintve, hogy még közel sem az enyém. - Az embereim ki fognak engedni, ha nemet mondasz. És nevetni fognak rajtad, amiért olyan ostobán döntöttél - nyomtam el a cigaretta csikket, miután kifújtam a füstöt.
Hogy megfordult-e a fejemben, hogy azonnal hátat ordítsak a fickónak? Igen. Hogy megtenném-e? Semmi perc alatt. Megteszem-e? Nem, nem hinném. Nem tudom. Nem sűrűn kopogtat ilyen lehetőség az életben, ahhoz, hogy olyan könnyű legyen lemondani róla. Talán ha tudnám, hogy jön majd még egy, egy másik, egy jobb, akkor nem is gondolkodnék rajta. Vagy ha arra lenne biztosíték, hogy engem nem kever bajba az, ha belemegyek ilyesfajta kapcsolatba, nos nem lenne hátrány. Nem akarom, hogy a végén a nyakamba varrjanak valamit és fegyházban végezzem. Vagy még rosszabb.. Nem mintha így kevesebb lenne rá az esély.. Hangos sóhajjal, kissé tanácstalanul meredtem magam elé. A döntés szabadsága óriási terhet nyomott a vállamra, szokatlanul nagyot. De, hogyha.. Igen, és van rá mód, akkor.. Esetleg. Talán megpróbálhatnám, ha pedig mégsem, akkor.. Akkor egyszerűen kisétálok az életéből. Ennyi. Annak a veszélye nem fenyeget, hogy bármi különlegességet felfedez bennem. Maximum a hajlandóság az, ami nincs meg minden egyes nőben. Tőlem megkaphatja, ha pedig megelégelem, akkor elenged. Ebben egy pillanatra sem kételkedem. Én tudom azt, amit ő még nem. Hogy nincs bennem semmi ígéretes a számára azon kívül, amit bármelyik másik nőtől is megkaphatna. De ezt persze nem szándékoztam az orrára kötni. Helyette csak nyeltem egy nagyot, miközben bólintottam, mint aki tényleg fenyegetve érzi magát. Ha másért nem is, azért mert ismét látványosan végigmért, ami egy kicsit feszélyezett. Más helyzetben nem érdekelne, a munkahelyemen már hozzászoktam, de ha úgy nézzük. Ez is csak egy munkahely lesz. Az életnek pedig egy jóval kellemesebb szintjén. - Igaza van, nem akarom tudni.. - vágom rá automatikusan. Már a beszéde és a tartása is tekintélyt parancsoló, nem hiszem, hogy olcsón megúszná bárki, aki kekeckedik vele. Hát én sem teszem. Sem most, sem... Később. Mert valószínű, hogy lesz később. Ugyan nem ismertem, de nagyon úgy néz ki, aki nem csak magában dühöngő fajta. El tudom képzelni, ahogy törni-zúzni kezd, miközben az idegszálai pattanásig feszülnek. Félelmetes elképzelés. A végső elhatározás mégis csak akkor született meg bennem, mikor elárulta, hogy akár most azonnal távozhatok. Sértetlenül. Az már nem érdekelt, hogy az igazat mondja és tényleg én lennék a nevetség tárgya, vagy sem. Ennyire nem vagyok hiú, nekem kell eldöntenem, hogy belefér-e az elveimbe ez az élet. - Csak erre voltam kíváncsi. - nyugtázom még mindig komolyan. Vagy legalábbis próbálok annak tűnni, bár lehetséges, hogy meglátja rajtam az enyhe megkönnyebbülést. Ennyi baj legyen, maximum elkönyvelheti, hogy átlát rajtam. - Hol kell aláírnom? - kérdezem végül, igyekezve, hogy továbbra is határozottnak tűnjek. Az mondjuk ronthatja az összképet, hogy izgalmamban sikerül beleharapnom az alsó ajkamba. Mentségemre szóljon, nem jellemző rám az efféle gyors döntéshozatal. Lehetséges, hogy meg fogom bánni, de nem szalaszthatok egy ilyen lehetőséget. Élnem kell vele. Még mindig jobb megbánni, mintha utána egész életemben azon rágódnék, hogy milyen sorsom lenne, ha elfogadom az ajánlatát. Valószínűleg pazar és nem szenvedek majd hiányt semmiben. Nekem is kijár egy kicsi a jóból.
- Helyes - biccentettem én magam is. Előre miért is lőttem volna le a poént? Volt annyi feszültség az életemben, hogy ha nem is miatta, de más végett kikeljek magamból, és ha volt arcom, amely egyáltalán nem volt szép és jó, hát az a dühöngő énem. Nem szerettem, ha játszadoztak velem, vagy ha semmibe vették a szabályaimat, márpedig itt mindennek megvolt a maga rendje. Gwendolyn számára is idegen lesz a terep, meg fog tanulni mindent szépen és apránként, bár a legalapvetőbb, amit rögtön meg kell jegyeznie, hogy miattam van itt, nem pedig a többi miatt. Azzal csak engem hergel fel, ha szemet vet itt valakire, és az nem én vagyok. Ez már csak így működött. A tegnap esti közös megbeszélés kereteink belül már megosztottam a társaimmal, hogy ha megérkezik az újdonsült lány, aki Carla nyomdokaiba lép, egy szót sem ejthetnek neki, ő miért is távozott innét, méghozzá majdnem repülve, és olyan sebekkel magán, amiket nem fog begyógyítani az idő sem. Annyi eszem mondjuk mindig is volt, hogy ne külső sérüléseket okozzak, és a seb is bizonyos mértékben képletesen értetendő. De rosszabb volt annál, mintha megkértem volna három társamat, hogy szórakozzanak el vele egy éjszakát keretek és határok nélkül. A fizikai kínt gyorsan ki lehetett heverni. Ezért sem voltam híve ennek az embereimnél. Elégedetten mosolyodtam el, majd felálltam, kihúztam magam, átsétálva a komóthoz húztam ki annak a fiókját, és elővettem a több papírlapból álló dokumentumot. Ugyan voltak íratlan ügyeim, de az ilyesmivel nem tréfáltam. Ez nem lehetett olyan, aminek nincs nyoma. Ismét elé kerültem, majd odatoltam a szerződést. Mondanom sem kellett, hogy megnyugodtam, amikor meghallottam a szavait. Az előbb elbizonytalanított, és ha most, ezek után kisétált volna, nagy eséllyel egymás után két dolog miatt is hűtenem kellett volna magam. A középkorban már azért is elítéltek volna, amiket erről a nőről gondolni tudtam, bár nem voltam sem vallásos, sem szentéletű. Meglepő. - Az alján kell aláírnod. Átolvashatod, ha gondolod, néhány apróság van benne. Itt fogsz élni velünk. Együtt eszel velünk. A barátaid lesznek mind - intettem az ajtó felé, utalva ezzel a barátaimra. - Minden bizonnyal még meg kell majd szoknod a hierarchiánkat. Az én szavam szent itt. Ahogyan a szerződés aláírása után a tiéd is az lesz, tekintve, hogy hozzám fogsz tartozni. - Csak rá kellett néznem, tudtam, hogy nem fog visszaélni vele. Ez is apróbetűs rész. - A legtöbben itt sima dolgozók, a ranglétra alján, sima... bérgyilkosok - vontam egyet a vállamon. Mit tagadtam volna? Több vér száradt már a kezünkön, mint víz, az is biztos. - De jómagam sosem dolgozom egyedül, hamarosan meg fogsz ismerkedni a jobbkezemmel. Lucas csendes, de ez ne tévesszen meg. Van még kérdésed?
A döntésem megszületett és most már olyan biztos talajon áll, mint amilyenen én. De nem akarom, hogy lássa rajtam ezt a magabiztosságot, egyelőre nem. Egy jó élet reményéért sokan ennél messzebbre is elmennének, de ezek szerint többé nem kell azon aggódnom, hogy ki mit gondol rólam a döntésem miatt. Tökéletesen értettem én a helyzetet. A puszta jelenlétemmel, és a társaságommal fizetem meg ennek az életnek az árát. De ez igen csekély ár azért a pompáért, amit itt megkaphatok. Hát mikor elém tolta a szerződést és ismét látványosan végigmért, már nem is azzal foglalkoztam, hogy csak egy darab húst lát bennem. Nem. Egyetlen dolog érdekelt, mielőtt még aláírtam volna a meglehetősen hosszú paksamétát. - Azt a részt keresem, ami a feltételes szabadságomat garantálja.. - jelentem ki egyszerűen, miközben végigbogarászom, de folyamatosan kúszik a fülembe a hangja. Az a kecsegtető hang, ami csupa olyasmit mond, amit akarok. Amit mindig is akartam. Hogy legyen szavam, hogy nézzenek fel rám, hogy hozzám idomuljanak, és ne tőlem várják, hogy alkalmazkodjak. S bár nem mondta biztosra, hogy elengedne, mégis kíváncsi voltam arra a részre, mielőtt még olyasmit írok alá, amiről fogalmam sincs. Csupán két tollvonás az egész, visszacsinálni sokkal problémásabb. - Szóval csak ennyi az egész? - nézek fel rá kétkedve. Miből gondolja, hogy ez így fog alakulni? Hogy elfogadnak engem az emberei, vagy szót fogadnak, ha én úgy akarom. Nem tettem le az asztalra semmit, nincs okuk arra, hogy tiszteljenek. Honnan tudhatnám, hogy mi a helyzet, ha az én szavam áll az övékkel szemben? Tényleg ilyen egyszerűen az ölembe hullik a lehetőség, hogy azzá váljak, aki mindig is lenni akartam? Nehezen tudom elhinni, pedig az érkezésem óta erről folyt a szó. - Várj, hogy mi? - akadok le egy pillanatra. Egy szónál. Egyetlennél. - Szóval ezzel foglalkozol? Megbízásra ölsz embereket? - szegezem neki a kérdést, habár nem magáról beszélt, de nem árt, ha tisztában vagyok vele, mibe keveredek. Ezek szerint semmi jóba. - Miből gondolod, hogyha elengedsz, nem megyek egyenesen a rendőrségre? - jut eszembe az első gondolat. Valószínűleg ott is vannak emberei, de mi garantálja a számára, hogy ha mégsem írom alá és egyenesen a kapitányságra megyek, nem indul ellene semmiféle eljárás. Ennyire korrupt lenne a város? A legfurcsább viszont az, hogy ennek a gondolata nem rémiszt meg kellőképpen ahhoz, hogy azonnal felpattanjak és inkább az ajtót válasszam a szerződés helyett.
Elmosolyodtam. Lényegében a szerződés mindent magába foglalt, azt is, hogy mikor vagy éppen hogyan távozhat innét. Nem voltam az a fajta, aki nem engedte el az embert, bár az elődje meglehetősen... kiszórnivaló volt. Utána nem sok könnyet hullajtottam, de ez úgyis idővel fog kiderülni. Az egészben mindig is egy dolog votl lényeges. Tudjon bánni azzal a hatalommal, amit a kezébe adok azáltal, hogy mellettem van. Egyelőre nem voltam ezerszeresen biztos abban, hogy megtalálja majd itt a számításait... hiszen pénzt és jólétet bárki tudott volna ígérni neki. Itt másról volt szó. Talán erkölcsökről. Ami belőlem hiányzott. És nem is hagyon érdekelt az, hogy kutakodjak utána. - Valószínűleg nagyobb drámát vártál. Bár az sem lepne meg ha azt mondanád, előtte soha nem hallottál arról, hogy itt nők is vannak - vontam egyet a vállamon. Az emberem jól tette, hogy beajánlotta hozzám. Láttam rajta, hogy elege van abból, amit csinált. Egy jobb életre hivatott, de általában a sors nem kérdezi meg tőlünk, hogy mit akarunk. - Márpedig... a férfiaknak igényeik vannak. Ezt nyilván te is megtanultad már - mondtam, majd felsóhajtottam. - De nem lenne ilyen jó a helyzeted, ha nem hozzám, hanem egy másikhoz tartoznál. Ők... osztozkodnak. Mindenen - hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Az előbb már nyilvánvalóvá tettem, hogy én viszont nem vagyok hajlandó osztozkodni, főleg nem nőn. - Meg kell tanulnod, mi hogyan működik itt. De ez a hierarchia idebenn még áll. Az én szavam szent. Ha én mondok valamit, ők végrehajtják és teljesítik. - Nem úgy, mint egekig dicsért kormányunk esetén. Felvontam a szemöldökömet, mikor feltette a nagy kérdést. - Nem, én már jó ideje nem öltem. Csak ha... nagyon muszáj. De a maffiában vagy, itt az emberek hol jönnek, hol eltűnnek... általában akkor tűnnek el, ha elfelejtik fizetni azt a pénzt, amit tőlem kapnak - világítottam rá a lényegre. Nem nagyon különböztünk az uzsorásoktól, de az emberölés csak egy motívuma volt a rendszernek. Volt itt szó drogcsempészetről, fegyverekről... mindenről, ami nagy pénzzel járt. - Ha találsz majd valakit a rendőrségnél, aki végighallgat a nevem említése után, akkor hívj fel. Drágám, nincs olyan, amit ma ne tudnál megvenni - tettem aztán hozzá. Ráadásul a rosszul fizetett rendőrőkről beszéltünk... még jó, hogy oda fordulnak, ahol kapnak kis kiegészítő jövedelmet.
Kezdőlap
