Semmi kétségem nem volt affelől, hogy sikerülni fog az, amit rám bíztak. A képességeim nem szűntek meg létezni, mikor vámpírrá váltam, annak már jó pár éve. Igen, elég sok éve. De próbáltam tartani magam ahhoz, amelyet egykoron megtanítottak nekem még kezdő vámpírként... több és kevesebb sikerrel még talán sikerül is. Visszatérve a jelenbe... elégedetten néztem, ahogyan a test életjeleket kezd produlálni. Az imént még szellemként köztünk lebegő lény eltűnt, s tudtam, hogy ez csakis egyet jelenthet: vissza fog térni a testébe. Meg is lepődtem kissé, hogy Katie milyen könnyedén cipeli a testet, de valójában én is képes lennék rá. Kár, hogy én inkább boszorkányként érvényesítem magam, mintsem vámpírként. De ha akarnék úgy élni, nem kétséges hogy képes lennék rá. A háttérbe vonultam kissé... nem akartam beleszólni a nagy egymásra találásban. Vagy.. már azt sem tudom, jelenleg minek vagyok a tanúja. Az bizonyos, hogy.. ez a két nő egymás rokona. Brianna egy Petrova. Katerina Petrova nővére. És ha Katie-n múlik, ő megfelelő módon akar majd bosszút állni... de mikor elmondta, hogy mit is akar, úgy pislogtam rá, mint akit megrázott egy angolna. - Hogy mi? - bukott ki belőlem, mikor Nadia neve elhangzik és azt kéri tőle, hogy ölje meg a saját unokahúgát. - Te teljesen elvesztetted a józan eszedet, Katie?! A saját testvéredet akarod megöletni a nagynénéddel? - kommentáltam az esetet teljesen felháborodottan, és éreztem, hogy a vérem szinte felforr az ereimben.
| MEGJEGYZÉS: show time
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Aug. 14, 2014 2:05 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Bri & Emma & Katie
Életemben talán kétszer láttam ilyen, vagy ehhez hasonló varázslatot. Elgyengített valamelyest az erő, amely a szobát övezte ebben a röpke három percben. Mintha a hirtelen besüvítő szél, és a gyertyából felcsapó lángok együttes erővel akarták volna szétrobbantani a mellkasomat. Csak a szél visítását, és Emma üvöltő hangját hallottam, amint kimondja a görög szavakat, amik végül egy képként összeforrva visszahelyezik a lelket a saját testébe. Kíváncsi vagyok, hogy minden sikerül-e, hogy Emma túléli-e, hogy Brianna túléli-e. Vagy mindketten mennek a túlvilágra. Vagyis, Bri maradna a túlvilágon. Pech lenne, tényleg egyedül maradnék. Mégcsak Emilyt se tudnám egyedül felnevelni. Lehet Emma sokszor egy buzgómócsing, de lényegesen jobb anya, mint én.
A hajam az arcomba csap, megkapaszkodom. Már csak másodpercek kérdése. És úgy is lett. Amilyen durva volt mindez, olyan hirtelen szűnt is meg. Brianna kámforrá válva nyomot sem hagyott maga után a kanapén. Minden bizonnyal a kádban van, és ébredezik, régi abroncsos ruhájában, amiben eltemették, és régi alakjában. Rápillantok Emre, hogy meggyőződjem róla, hogy minden oké nála. Úgy látszik kutya baja sem esett, bár ezen ugyan ki lepődik meg?! Ő Emma Prescott, a félezer éves vámpírboszorkány, akinél erősebb kevés van a világon! Leülök a kanapéra. Várom, hogy történjen valami, de az egész szobában csend honol. Negyed óra- tíz perc telhetett el, amikor Brianna kilibben a fürdőszobában, valós alakjában, koszos, nagy szoknyával, csapzott hajjal, nagy körmökkel, de mégis frissen, üdén, újjászületetten. Ismét ember, és ezt lényegében csak nekem köszönheti. Megkérdezi, hogy sikerült-e, megvonom a vállam, nagyon úgy fest, hogy sikeresen eljártunk. Kíváncsian figyelem mit csinál. A szekrényhez nyúl, keres valamit. Felvonom a szemöldököm, mire rájövök, hogy mit is szeretne. Érezni szeretné, hogy tényleg ember. Kiveszi a régi fülbevalóját a füléből, és megvágja vele az ujját. Felszisszen. Én erre a reakciójára felnevetek. -Ne aggódj, nem sokáig fog fájni.. -vigyorodom el. Még Emma sem sejti, hogy mi a tervem Briannával. Nem habozik. Rákérdez, hogy mit szeretnék tőle, ami egészen egyszerű.
Hirtelen gyorsan ott termek mellette, felharapom a csuklóm és a szájához nyomom azt. Minden pillanatok alatt történik, ha akarna se nagyon lenne ideje ellenkezni. Tekintetem ördögien fúródik az övébe, miközben lenyeli a vámpírvért.
-Azt akarom, hogy öld meg a húgomat, az ikertestvéremet. Nadia Petrovat. -ejtem ki lassan a szavakat, a nő nevét meg még lassabban. Majd mielőtt fel is foghatná bárki a szavaim súlyát, kitöröm Brianna nyakát, aki szegény, újra összeesik, és meghal. De az előzővel ellentétben most perceken belül felébred. És szerencsére friss emberi vér is van nálam egy tasakban. Minő véletlen! Gyerünk Bri néni, ébredezz! Amint felkel, minden ellenkezésének ellenére a szájába öntöm a zacskó tartalmát, hogy az átalakulás véglegessé váljon.
-Látod Emma? -nézek felé öntelt vigyorral. -Ismét megcsináltuk. -kacsintok, majd felrakom Bri testét a kanapéra, ahol még az előbb a szelleme feküdt, és mellé ülök, várva, hogy kinyissa a szemeit.
Elborzadtam, mikor meghallottam, hogy a testem is itt van, hogy Katie elhozta. A testemet, ami már több évszázada rothad. De vajon hol találta? És hogyan? És mi vele a terve, vagyis inkább velem a testvérem lányának? Ideges voltam, de semmivel sem jobban, mint ez előtt. Tudtam, hogy ez a leghelyesebb, mármint a régi testembe visszatérni. A kanapén feküdtem és még egyszer végighúztam így a kezemet a poros anyagon. Természetesen semmit nem éreztem belőle. De majd mostantól... most, hogy újra ember leszek, minden másképp lesz. Egy puszta anyag érintése meg nem lesz olyan hőn áhított folyamat, mint az ahogy most gondolom. Elengedtem magam és mintha csak külső füllel hallgatnám a "szertartást" füleltem a boszorkány hangját, ami az egyik másodpercről a másikra egyre erősebb és komolyabb lett. Vajon ő mennyire tart ettől a varázslattól? Épp annyira mint én, vagy még jobban? Vajon mit kockáztat ezzel saját magára nézve? Igazából semmit nem tudtam. Vagyis annyit igen, amit tudnom kellett. A helyszínt, hogy jöjjek ide, és az időpontot is. Amúgy semmit, ezért is tartok a dolgok kockázatosságától. Próbálom végképp kiüríteni a gondolataimat, mikor a gyertyák egyet "kórusban felsziszegnek". Ekkor hirtelen, mintha valami megváltozott volna. Ajtó csapódást hallok, majd kinyitom a szemem. A puha kanapé helyett egy hideg, enyhén nyirkos helyen találom magam. Körbetapogatok és elkönyvelem, hogy ez valószínűleg az előbb említett kád lehet. És ha igazam van, akkor valószínűleg most már újra a testem teljes jogú használójává nőttem ki magamat. A meglepettségem pedig tagadhatatlan még így is, hogy tudtam valószínűleg ez fog történni. Ennek kell történnie, más nem is történhetett volna. De még meg kell bizonyosodnom, hogy vajon tényleg azt történt-e aminek kellett. Nagy nehezen felállok a kádból és elindulok a gyertyákkal megvilágított szobába. - Sikerült? - kérdem félénken, mivel még korai az ünneplés. Gondolkodás nélkül egy szekrényhez indulok, és kinyitom de semmi éles tárgyat nem találok benne. Pedig ez lenne a legjobb módszer. Mert ha vérzek, élek. Ennyi az egész. Majd eszembe jutott a fülbevalóm. Kezembe vettem ismét a becses kis égszert és a kis szúrós, megtört fémrészét az ujjbegyemre helyeztem. Óvatosan a húsba nyomtam ügyelve, hogy nehogy túl nagy sebet ejtsek, majd kivettem. A kis pontból kellemesen langyos, piros nedű folyt ki. És fájt. Nem is kicsit... - Óó basszus, nem is emlékeztem rá, hogy ez így fáj. - szisszentem fel és szinte biztosra vettem, hogy ez lesz a vége az egész dolognak, de nagyon kíváncsi voltam az érzésre is. - Most pedig mondd. Mit kész cserébe? - nem húztam tovább az időt, és igazából kíváncsi is voltam vajon miért volt ez neki jó. Bár féltettem magamat és az épségemet, bátran néztem az unokahúgom szemébe.
Csupán minimálisan, de bosszantott az, hogy nem lett minden gondosan előre megtervezve. Igaz, nem az én ügyem mindez, Brianna Katie rokonságából származik, tehát érthető, hogy szeretné az élők között látni. Az, hogy milyen rokonság, lényegtelen. Igaz, abban nem vagyok teljesen bizonyos, hogy maga Katherine, Brianna húga ennek mennyire fog örülni. De nem is az én dolgom. - Rendben. Most már kezdhetjük! - bólintottam egyet, majd odasétáltam a helyemre. A magassarkúm hangja egy ideig még visszhangot vert a helyiségben, de lassan elhalt, én pedig széttártam karjaim, és az imént általam körbehelyezett gyertyákon körbepillantottam egyszer. Minden a helyén. Most már csak a varázslatra van szükség. Erősnek kell lennem. Ha nem akarok meghalni, nem tévedhetek. Nem. Lehunytam szemeimet, s halkan mormolni kezdtem az ógörög szavakat. Utáltam mindezt, hiszen minden boszorkány azzal az irtózatosan béna, amerikai akcentussal varázsol. Még jó, hogy megértenek minket a boszorkányok ott, a túlvilágon. A gyertyák fénye erősebben égett, a hangom erősödött, s tudtam, hogy nincs a közelben senki, hiszen szinte az egész emelet lakatlan, de nem akartam magunkra vonni a figyelmet. Csak mondtam és mondtam.. hangom hevesebbé vált, míg végül szél támadt a helyiségben, a fürdőszoba ajtaja kicsapódott, pontosan abban a pillanatban, amikor a varázslat végetért, és minden gyertya elaludt... a szél eltűnt... ahogyan Brianna is. Most vagy soha... fel kell ébrednie. A régi bőrében, melynek most már régi állapotában kell tündökölnie.
| MEGJEGYZÉS: show time
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Júl. 08, 2014 2:32 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Brianna & Emma & Katie
-Ne aggódjatok, Brianna teste is itt van.. Bent a fürdőszobában, a kádban. Nem éppen olyan állapotban volt, hogy én azt látni szeretném. Mondjuk testnek sem nevezném, inkább csak csontoknak, de remélhetőleg perceken belül hús is lesz azokon a maradványokon.. -sóhajtok, miközben megforgatom a szemeimet.. -Amúgy, nem hiszem el, hogy ennyire hülyének néztek. Gondoljátok, hogy nem hozom el a testet, hagyom meglógni, vagy éppen elveszni. Sok ész kell, hogy ezt kitaláljátok. -arcom enyhén gúnyos fintorba fancsalodik, majd keresztbe teszem a kezem, és a falnak dőlök. Oké, mondjuk nem tettem említést arról, hogy itt van. Az én hibám, elismerem, mármint dehogy ismerem el! Gondolhatták volna. Na mindegy.. Alig várom már, hogy kisüljön ebből az egészből valami. Kíváncsi vagyok, de ódzkodok is ettől az egésztől. Félek, hogy Emma is megsérül, bár bízom benne, hogy van elég erős, hogy kibírja ezt a varázslatot. Megköszörülöm a torkom, hogy kezdhetnék már. -Azt hiszem minden megvan, tehát helyezkedj el, Emma te pedig szépen láss hozzá, Emily vár otthon. -édes mosolyra húzódik a szám a mondat végén, ami mögött igazából rejlik egy kis ördögi vigyor is... Hajrá Bri néni, szükségem van rád. Emma, te pedig igyekezz életem, az időmet nem pénzért vásárolom...
Azt hiszem természetes, hogy bennem van a drukk és egyben a félsz is. Hisz még sosem éltem át ilyen helyzetet, még sosem láttam ilyen szituációt, ezért nem tudom felmérni, hogy vajon tényleg nem vezetnek-e az orromnál fogva. Talán a kérdésem kicsit esetlennek titulált, de tudtom kellett. A kíváncsiság itt lüktet az én ereimben is. Csak ezt az egy "rossz" Petrova tulajdonságot tudom még magnak is bevallani. Döntő kérdése hallatán kicsit elbizonytalanodtam. Láttam Katie, rokonom arcán azt a kis mosolyt, amitől rögtön megingottam. De ha már eljutottam eddig, akkor be is akarom ezt az egészet fejezni. Vettem egy mély levegőt, majd hangosan is kimondtam a válaszomat. - Rendben, minden világos. Részemről kezdhetjük! - haraptam izgalmamban az alsó ajkamba, majd a lehető legkényelmesebb próbáltam elhelyezkedni az enyhén poros kanapén. Most megbízok bennük, teljes mértékben! Csak aztán nehogy ezt a későbbiekben megbánjam.
-Köszönöm. -bököm ki a szükséges dolgokra, amit felém nyújt, majd a kérdésére felé fordulok, felemelt szemöldökkel. -Nos, nem állt az alkuban, ha jól tudom, hogy a testedet is nekünk kéne idecipelni, nálad meg nem látom. -vonom meg a vállamat. -Hacsak Katie meg nem előzött mindkettőnket és be nem rakta a konyhaszekrénybe a fehér, poros Briannát. Viszont, ha ez nem történt meg, és egyikőtöknél sincsen a tested, kénytelen vagy a saját fekhelyeden felkelni, még ha az egy koporsó is, mivel képes vagyok úgy is beléd abrakadabrálni az életet. Hogy idehozzam a tested egy varázsige segítségével.. Sikerülne. Csak kockázata is van, mégpedig, hogy az erőm nem tart ki több nagy varázslattal egyhuzamban, kevesebb lenne az esély, az újraélesztésedre. -magyaráztam a lehetőségeket, miközben mindketten helyet foglalnak. Katie csak vigyorog, lehet itt van a test, bár én nem érzem a hullaszagot. Lehet a varázslás miatt van, hogy túlhatalmasodik a boszorkány a vámpíron. De ha nincs itt, és kell nekik a test, akkor idehozhatom, bár, ahogyan mondtam.. Van kockázat. -Amint el lett döntve, kezdem is a varázslatot. -vigyorodom el, hátradőlve, a koszos szekrénynek támaszkodva.
Rendben van. Teszem amit kell. A hajszálban benne is vagyok, mármint azt már akár most kikaphatják a "fejemből", de a személyes tárggyal gondban vagyok. Mivel már emberi életemet eléggé régen éltem, ezért sok kedves tárgyam az időmúlásával bizony elromlott, megöregedett, vagy elveszett. Hirtelen ötletből a fülemhez nyúltam és kivettem a nem túl nagy lógós fülbevalómat. Azt hiszem ez megteszi. A boszorkány kezébe adtam, majd ledőltem a kemény kanapéra. Vettem egy mély levegőt és vártam. - Hogy-hogy nincs szükséged a testemre? Mármint akkor mibe fogok visszakerülni? - kérdeztem kíváncsian -sőt talán kicsit aggódva-, miközben megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni a kanapén.
Fogalmam sincsen, hogy Katie miért ezt az elaszott helyet választotta. Itt minden annyira keserű. Egyetlen virág sincs a szobában, ami a természethez kötne, az anyaföldhöz, ami megerősíti a képességeimet. Most egy rég megkötött egyességet fogok beváltani, ha sikerül. Nincs rá garancia, hogy fel tudom támasztani Katie nagynénjét, de minden erőmmel azon leszek, már nem először csinálom. Pár perc telhet el a megérkezésünk óta, amikor felbukkan Brianna is. Elmosolyodom a kijelentésére, majd felé fordulok. -Remélem készen állsz. -mosolyom szélesebbre húzódik, miközben elindulok a gyertyáim felé, amiket magammal hoztam. A kanapé köré rakom őket. -Nincs szükségem a holttestedre. Csupán csak egy ember korodban használt dologra. Egy nyaklánc, egy ruhadarab, egy fésű, villa, lapát, bármi.. -sóhajtok fel újra körbenézve. -Egy hajszál is kellene. -bököm ki még ezt is. Tehát: személyes tárgy, hajszál, gyertyák, viasz az égő mécsesekből, és azt hiszem meg is vagyunk. -Brianna, feküdj be a kanapéra. Katie, te pedig ülj le. -mutatom, miközben egy mozdulatommal az összes gyertya lángja feléled, melegséget hoz a szobára. Itt az idő, show time.
Halálom napja óta erre az "áldott" percre várok. Csak erre bizony. Mikor sejtelmesen belopódzok a nem túl idilli szobába, mozdulatommal eloltok pár stabilan álló gyertyát, majd felfedem magam. Na jó, azért nem ilyen gyorsan... hisz én is Petrova vagyok. Bennem is megvan a ravaszság kis szikrája, ami néha belőlem is kihozza a "rosszabbat". Némán állok a hotelszoba egyik sötétebb zugában. Kis mosolyra húzom ajkaimat, mikor megpillantom a szőke boszorkányt. Hát tényleg itt van! Úgy tűnik Katie nem ültetett fel. Még... hisz mondjuk hosszú még az este. Tekintetem úgy, mint a rokonomé végig siklik a szobán. Hát igen.. mint már említettem nem egy idilli kép, de a célra tökéletesen megfelelő. Unokahúgom kérdése hallatán úgy döntök nem váratom meg őket tovább. Alakom felfedem, majd vidám hangon jelzem jelenlétem. - A boszorkányod igazán tehetséges, gyors és pontos jelzés. De hát nem is vártam mást! - felelem üdén.
Rengeteg év telt el, pontosan annyi, amennyit ígértem, és már ki is forrt a tervem kerek egésze. Bár azóta nem láttam Briannát, most pedig Emmán keresztül valamilyen csiribú-csiribá izével üzenetem neki. Tehát itt találkozunk. Ebben a kettőszázhuszas számú kis poros szobában, amin van kettő ablak, egy kanapé, és három ajtó. Egy a lyuknyi konyhába, másik a fürdőbe, harmadik egy apró hálóba vezet. Amint abbahagytam a nézelődést Emma belép az ajtón. Megköszörüli a torkát. Szemmel láthatólag megborzong a hely látványán. Nem értheti, hogyan tudták így berendezni az egészet, ennyire hanyagul. Elnevetem magam, ami miatt értetlenül néz rám. -Tehát "szóltál neki"? -lesek végül fel rá, macskakörmöket rajzolva a levegőbe. Em bólint, miközben az ujját végighúzza a poros szekrények egyikén. Egyikünk sincsen toppon. Fáradtak vagyunk, ő legalábbis biztosan jobban, mint én, hiszen nincs az az Isten, amiért éjszakánként felkelnék Emily sírására, hacsak nem már azért sír, mert megunta Emmát, tehát ő az éjszakai műszakos kiadás, szabadság nélkül. Kíváncsi vagyok, hogy Bri miket képes megtenni az emberré válása érdekében. Ha a kívánságomra is rászánja magát, akkor egyrészt bebizonyította, hogy vérbeli Petrova, másrészt örökre belopta magát a szívembe. Ha nem teszi meg, egyszerűen megölöm újra, és megátkozom, hogy soha, de soha többé ne lehessen teljes érvényű ember. Szóval most türelmetlenül várunk. Rápillantok az órámra. Van még körülbelül négy perce a megbeszélt időpontig. Ha késik, úszott az alku. Maximum én késhetek, bár nekem nem szokásom..
Kezdőlap
