Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Közeli erdő Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Szer. Nov. 06, 2013 4:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
***
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 12:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Alone


A Whitmore főiskola melletti erdőben járkáltam összevissza, sörösüveggel a kezemben, néha abba belekortyolva. Egyedül voltam – mint mindig-. Miért is nem lepődöm meg?
Az erdő tiszta levegője futotta át az arcomat. A douglas fenyő különös illata finom volt, akárcsak a citromfűé. A cipőm alatt a lehullott színes levelek, valamint a tobozok recsegtek. Felettem az ég pedig egész tiszta volt, a háttérben pedig a buli zajai hallatszottak. De jó nekik, akik ott vannak. Én inkább csak innen hallgatom a zenét, és érzek együtt a közösséggel. Amit viszont nagyon utálok most magamban, az, az, hogy nem hoztam magammal olyan löttyöt, ami legalább negyven fokos. Most olyan jól esne ez a lerészegedés… de tudom, egy Whitmore nem fog megjelenni lerészegedve. Maxfield folyamatosan csak erre nevelt ebben a három évben. De talán egy citromos sörtől nem fog megenni Maxfield.
Elnehezedve leültem egy korhadt kidőlt fának a törzsére, s ott ittam meg a maradék, már – már a meleg sörömet. Nem igazán ízlett.
Homlokomat rátámasztottam tenyeremre elnehezedve, azután a másik karommal megfordítva a sörösüveget; kiöntöttem a maradékot, azaz szinte az egészet. De akkor sincs nagyon kedvem bemenni ebbe a buliba. Inkább beugrok egy kisboltba, hátha van ott olyan, ami kiüti az embert…





₪ words: - ₪ music: - ₪ note: -

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 12:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Aaron & Rory
Autóval indultam el a közeli ékszeres butik felé, hogy hamar megjárjam, hisz minél hamarabb végzek, annál több időt is tölthetek majd a Whitmore buliban. Á, már alig várom, hogy kiszórakozhassam magam a legújabb csoporttársaim társaságában. Nagyon remélem, hogy rendesek lesznek és lesz közöttük minimum három olyan, akikkel megtalálom majd a közös hangot.
A vásárlást elég hamar el is intéztem, hála a butikok késői nyitvatartásának és széles választékának, a probléma viszont ott kezdődött, hogy a tekintetem a visszaút során véletlenül az egyik kütyüre tévedt, és feltünt, hogy az üzemanyag rohamosan fogy.. te jó ég, dehát én most töltöttem fel! Gyorsan a gázra tapostam, hogy megelőzzem a veszélyt és minél hamarabb a Whitmore házba érhessek, de pechemre ezt nem sikerült kiviteleznem.. Bő 5 perc múlva az autóm megadta magát és leállt. Na ne, ilyen nincsen.. Ekkora pechem is csak nekem lehet. Most meg mi a csudát csinálhatnék? Mielőtt még kipattantam volna a kocsimból, tárcsázni kezdtem az autómentőket, hogy segítséget hívjak, akik rögtön fel is vették a készüléket, de csak negyed óra múlva tudnak kijönni. Remek. Mivel nem igazán volt mit kezdenem magammal a következő negyed órában, úgy döntöttem, hogy kipattanok a járgányomból és teszek egy kis sétát. Legalább megismerem a környéket, méghogyha az csak a közeli erdő is.. Éppen csak magam mögött hagytam az autómat, mikor közeli lépések neszére kaptam fel a fejemet.. Van itt valaki. Gondltam egyet és a hang irányába indultam el, nagyon remélve, hogy nem egy részegemberbe fogok majd belebotlani. Egy velem egykorú fiú volt az illető, jöttem rá, közelebb érve a sráchoz. - - Szia - köszöntem rá barátságosan. - Te meg hogy kerülsz ide? - folytattam kíváncsian, hisz el nem tudtam képzelni, mit kereshet egy velem egykorú az erdőben, mikor néhány kilóméterrel arrébb hamarosan óriási buli lesz.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 1:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Rory & Aaron


Olyan jó volt ücsörögni ezen a kényelmetlen fatörzsön, hogy szinte már majdnem elbóbiskoltam rajt. A sörösdobozt ledobtam magam mellé. Ezt nevezik környezetszennyezésnek. De most nem érdekel a környezet, mint ahogy a Whitmore buli. Jól érezném magam ott, meg minden, de nem szeretném, hogy az történjen, hogy valaki meghaljon. Már rámentem erre a sok halálesetre. Nagyon is. De leginkább a nagyszüleim, és Megan halála csapott a sárga földig.
Pedig valahova el kell mennem, hogy vegyek egy olyan piát, ami kiüti az embert. Bourbon, vagy valami hasonló…
Miközben ezen járt az eszem, a háttérben autófékezés hallatszott.
- Azt hiszem, lőttek a nyugalomnak.- Támasztottam neki könyökömet a combomnak, és tenyereimbe temettem arcomat.
A talaj recsegése egyre tisztábban volt hallható. Két ujjamat elhúztam arcomtól, hogy kilássak, ki is jön. Egy velem egy idős, kecsesen járó lány állt meg előttem, és kérdéseket tett fel. Nagyot sóhajtottam, azután elvettem tenyereimet rideg arcomtól, és a lányra néztem közömbös arccal.
- Szeretem a természetet.- Igazából nem ezért vagyok itt. Inkább itt érdemes leinnom magamat, mint otthon.
Körbenéztem, hogy merre tudnék mihamarabb elmenni. De gondoltam, nem leszek ennyire azért bunkó. Az én esetemet nem máson kell kitöltenem, csak ezt kéne megtanulnom.




₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 1:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Aaron & Rory
Először nem esett le, csak később tűnt fel, hogy mit kereshet itt.. Vagyis a mellette heverő sörös doboz mindenképpen arra engedett következtetni, hogy bánata van, esetleg egyéb problémái és ezeket próbálja alkoholba folytani, gondolom sikertelenül. Ha seggrészeg lenne, szó nélkül fordulnék meg és hagynám itt, mintha nem is találkoztunk volna, hisz nem igazán szeretek részeg ember társaságában tartózkodni. Kivéve ha az illető segítségre szorul és ezalatt nem a 'fogom a fejét, amíg kirókázza magát' típusú segítségre céloztam. De ő nem tűnt ennyire menthetetlennek. Sőt, mintha ezidáig csak egy doboz sört ürített volna ki teljesen. Nem volt valami barátságos, sőt.. nagyon is bunkón viselkedett velem. Felsóhajtottam, majd egyet gondolva léptem egyel közelebb hozzá.
- Akkor másképp teszem fel a kérdést. Miért búslakodsz az erdőben egy doboz sör társaságában, mikor a sörtől még berúgni sem lehet igazán?? - szúrtam be a megjegyzésem végére egy kis poént is, közben nyomatékosan kiemelve a búslakodást. - Pláne most, amikor pár kilóméterrel arrébb hatalmas buli van kibontakozóban - tettem hozzá csak úgy mellékesen.  - Na mindegy, nem ítélkezem, a te életed, azt kezdesz vele, amit akarsz! - folytattam, mielőtt még megvádolna valami olyasmivel, hogy beleszólok az életébe és nem hagyom, hogy azt csinálja, amit akar, azaz magába fordulva búslakodjon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Rory & Aaron


A lány kissé zokon vette, amit mondtam. Nagyot nyeltem, majd egy mosoly esett arcomon. De abban a mosolyban nem volt semmiféle örömnek a helye.
- Elnézést, ne haragudj rám. A nevem Aaron Whitmore. Kérlek, nézd el nekem. – Mondtam mind ezt már kedvesebb, örömtelibb hangnemmel. A mosoly eltűnt az arcomról, azután felültem a fatörzsről elnehezedve, közben pedig felvettem a sörös dobozt, hogy ne keltsek rossz benyomást. Igazából nem is ittam belőle jóformán, tehát nem vagyok részeg. De most már nincs is hozzá túl sok kedvem, hogy négykézláb menjek haza. Maxfieldtől mit kapnék…
A Whitmore parti egyre hangosabban dübörögtette a zenét. Az egész föld is beleremegett.
- És, te veled mi történt? Esetleg, tudnék segíteni? – Kérdeztem illedelmesen, egész barátságosan. Próbáltam félretenni ebben a pillanatban a sajnáltatásomat, de különösképpen nem is vagyok ilyen, aki vagyok. Csak idegroncs lettem amiatt, hogy mindenkit elveszítettem. És igen, kénytelen vagyok azt megtanulni, hogy tegyem túl magamat ezeken a haláleseteken. Csak az, az érdekes, hogy minden rokonommal egy állat végzett. Micsoda badarság?! A szüleim helyzetét elhiszem, hisz láttam őket szétszedve darabokra. Az biztos egy vérengző állat lehetett, semmi más.
Miközben ezen járt az eszem, csak előre néztem elbambulva. A lányra néztem, megráztam a fejemet.
- Bocsi, csak mostanában elég zűrösek a napjaim…- mondtam meg, hogy miért vagyok ilyen kiábránduló. De ha a lánynak valami segítség kell, akkor szívesen segítek neki. Elvégre, ő sem véletlen van itt az erdőben. Meg akartam tőle kérdezni, de nem akarok tolakodónak tűnni. De a nevére kíváncsi vagyok, ha már csevegő hangnemben beszélgetünk.
- Téged hogy hívnak? – Kérdeztem tőle szerény hangon.




₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 2:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Aaron & Rory
Látszólag észrevehette, hogy nem esett valami jól a bunkósága és magába szállt, mert ezek után jóval kedvesebben, már-már majdnem csevegő hangszínen kezdett kommunikálni velem. - Semmi baj - ejtettem meg egy apró mosolyt bocsánatkérése hallatán. Aztán bemutatkozott és én kissé elgonolkodva kaptam fel a fejem a vezetékneve hallatán. - Whitmore? - kérdeztem vissza kíváncsian. - Wow, akkor bizonyára te az egyetemet alapító család tagja vagy - vontam le a nyilvánvaló következtetést, bár lehet jobb lett volna, ha csendben maradok. Nem sokat javítottam ezzel a megjegyzésemmel a kialakult helyzetén. Aztán felkapta a sörös dobozt, aminek hamarosan meg is loccsant a tartalma, vagyis nem volt üres. Akkor bizonyára csak pár kortyot ihatott belőle. Örülök neki, sőt, most hogy bemutatkozott, talán azt is megértem, hogy miért pont itt akarta alkoholba (méghogyha az csak sör is volt) folytani a bánatát..  Hisz ő a híres Whitmore család tagja, csak nem részegethet le a buliban.
- Én Rory vagyok, Lorelai Gilmore, elsőéves - mutatkoztam be én is neki, büszkén és boldogan biggyesztve a mondat végére az elsőéves szócskát.
Érdeklődése hallatán, felsóhajtottam, hisz kötve viszem, hogy tudna segíteni rajtam, illetve az autómon. Kívéve, ha van nála némi üzemanyag, amit kétlek.
- Hát, igazából elfogyott a benzin az autómból, így kénytelen vagyok még bő - itt, gyorsan a karórámra pillantottam - tíz percet itt dekkolni, míg jön a mentőszolgálat. - biggyesztettem le az alsó ajkamat szomorúan.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 3:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Rory & Aaron


A lány végül bemutatkozott. Lorelai Gilmore. Rory. Nagyon szép neve van. De az én nevemen eléggé meglepődött. Én csak mosolyogtam tovább, mint akinek megfagyott volna az arca. Elsőéves. Az egész jó.
Forgattam a fejemet, s két tenyeremet csípőmre akasztottam.
- Nem nagy szám ez az alapítós dolog. Átlagos ember vagyok. – Tisztáztam, hogy nem kell nagydobra verni, hogy Whitmore alapítók közül tartozom.
Gondolkozom, hogy hazaugrok egy kis pénzért, hogy meghívjam a lányt a partin egy italra. De ha jól tudom, akkor még van nálam egy kis pénz. Megráztam a zsebemet, s alig hallhatóan csörgedezett benne az apró.
- Akkor remélem, hogy jönnek majd az autódért. – Mikor abbahagytam a beszédemet, akkor a zene még hangosabban kezdett el dübörögni. Na jól van… kicsit megnézem, hogy mi a pálya odaát. Lehet, hogy a lány is oda akart menni. Sőt, biztos, hisz biztos vagyok benne, hogy az egész város bezsúfolódott az iskolába.
Még annyira soha sem volt rá alkalmam, hogy igazán jól érezzem magam. Nyolc évesen meghaltak a nagyszüleim – szintén állattámadásban -, így a tinédzserkorom csak abból állt, hogy tanultam, és depressziós voltam. Valahogy a bánat miatt soha nem volt rá ingerem, hogy elmenjek egyet hömbölögni. Na meg a Whitmore-ok soha sem voltak azok, akik négykézláb másznak az úton, meg piaszaguk van. Grrr…
- Elindulhatnánk az autód felé. Lehet, hogy már itt vannak érte. – Tettem előre egy lépést, s vigyorogva biccentettem egyet, hogy induljunk el.




₪ words: - ₪ music: - ₪ note: -

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 4:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Aaron & Rory
Nagyon furcsa volt ez a srác. Vagy csak én váltanám ki belőle ezt a viselkedést, nem tudom, mindenesetre az előbbi búskomor ábrázolásával ellentétben, most egyfolytában mosolygott. - Tudom, de ez akkor is klasszul hangzik - tiltakoztam, hogy igenis jó dolog az alapító családhoz tartozni. Sőt, biztos rengeteg előnyben volt már része az életben. - És te, hányadéves vagy? Mert gondolom te is ott tanulsz - feltételeztem, hisz korban ő sem lehet sokkal több, mint én. Már ha nem egyidősek vagyunk, mert az is megeshet.
- Azt én is remélem, mert nem szeretek ilyenkor az erdő körül koslatni - vallottam be kissé félénken, bár ez szerintem le is rítt rólam. Utálok egyedül lenni. - Még szerencse, hogy beléd botlottam - mosolyogtam rá őszintén, hiszen ha nem találkozunk, kitudja kínomban lehet már megtettem volna azt a pár kilómétert is gyalog a Whitmore házig. A dübörgő hangzavarról, mely feltehetőleg pontosan onnan jött, hirtelen elszomorodtam, hogy én még nem lehetek ott. Na jó, azt hiszem már parti hiányom kezd lenni. Oly' régóta nem buliztam már egy jót.
Mikor felajánlotta, hogy induljunk vissza az autómhoz, mosolyogva bólintottam, hogy tetszik az ötlet.
- Látod, milyen jó hatással vagyok rád? - mutattam rá teljesen ártatlanul, hisz ha én nem vagyok itt, neki esze ágában sem lenne ellátogatni a buliba.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 6:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Rory & Aaron


Rory szentül meg volt győződve arról, hogy a Whitmoreok klassz emberek. Inkább csak átkozottak.
- Ha ezt gondolod, akkor rám csak tekints úgy, mint egy átlagos emberre. Nem vagyok több az itteni emberekhez képest. – Utálom ezt a Whitmoreos dicsérést. Átkozom azt a napot, amikor megszülettem. Akkor nem kellett volna ennyit szenvednem. Így is Maxfieldot alig látom. Egyszer tényleg jó lenne, hogy ha összefutnék vele, hogy megtudjam, hol van ennyi ideig, hogy szinte már nem is törődik velem. De ő neki csak ez egy kifogás, hogy „felnőtt” vagyok. Hogyne. Szerintem is…
De persze belülről dühöngtem. De kívülről nem mutattam semmit erről a lánynak. Nem is akartam azt mutatni, hisz nem szeretnék vele összeveszni emiatt. Vagy inkább nem akarom elkergetni magamtól.
- Biztos már itt lehetnek. – Tűnt el a vigyor az arcomról, és vártam, hogy a lány vezessen, hogy merre van.
A főiskoláról átzengett az erdőbe is a zene. Kissé rock beütése volt a zenének. Jaj, istenem. Azt hiszem, hogy inkább az ajtóba fogok állni, és ott dekkolni.
-Ó, még én is ott tartok, ahol te. - válaszoltam nem túl bőbeszédűen.
Megálltam előtte lazán, és farmerzsebembe bujtattam be tenyereimet. Ha a lány elindul, akkor én is megyek utána. Legalább hasznossá teszem magam. Talán.
- Igen, jó hatással vagy rám. Most nem gondoltam azokra a borzalmakra, amik velem történtek. –hazudtam, hisz nincs olyan pillanat, amikor ne gondolnék a múltamra, és a jövőmre – ha lesz olyan, persze -.  




₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 9:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Aaron & Rory
- Rendben van, Mr Átlagos srác, ha ennyire ezt akarod, akkor az leszel - mentem bele az átlagos dologba, hisz ő tudja, mit akar. Ha nem akar különlegesnek tűnni, akkor nem lesz az. Pláne, mert láttam rajta, hogy mennyire nem ért egyet azzal, amit mondtam. Talán mégse érte volna annyi előny az életében, mint azt gondoltam..?
Arra gondolva, hogy igaza lehet, indultam kifele az erdőből, egyenesen vissza az autómhoz. Egy kissé megszaporáztam a lépéseimet, hisz kitudja, lehet tényleg megérkeztek már.. még a végén elhúznak szó nélkül, azt gondolva, hogy valaki csak szórakozott velük.
Elmosolyodtam a feleletére, miszerint ő is csak elsőéves. - Ez jó! És melyik szakot választottad? - érdeklődtem, miközben egymás mellett sétáltunk. Nem kellett sokat mennünk, hamarosan már el is értünk az autómhoz.
- Ennek örülök! - ült ki egy vidám mosoly az arcomra, majd rá fél percre le is parkolt mellettünk az autó mentőszolgálat. Végre! Gyorsan a kocsim mellett teremtem, még mielőtt nézelődni kezdenének, hogy akkor ki is hívta ki őket. Rájuk köszöntem, majd elmondtam, mi a helyzet, mire ők megnyugtattak, hogy fel vannak már készülve a hasonló szituációkra. Feltöltötték a tankot és miután kifizettem és megköszöntem a segítségüket, el is mentek.
- Na, mit szólsz, mehetünk bulizni? - fordultam Aaron fele izgatottan, fél szemmel a feltankolt autó fele pillantva.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 08, 2014 9:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Rory & Aaron


Roryval elindultunk az autója felé. Lassú, nagy lépésekkel mentem utána, kissé kótyagosan. De nem, azért mert az a korty sör megkezdte a hatását – hülyeség lenne -, hanem azért, mert nagyon sokszor rám jön a szédülés. Próbáltam józanul járni, de nem látszott annyira azért, hogy valami nincs nálam rendbe. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy most esek össze. De amennyire hamar rám jött ez a valami, olyan hamar el is múlt. Most már normálisan jártam Rory mellett.
- Kutató, valamint Misztikus. – Tettem hozzá a kérdésére.
~ Aaron kötődik ehhez a foglalkozáshoz, hisz az ősei, az egész Whitmore a misztikus lények eredete hajtotta. Aaronnek azonban erről fogalma sincs, hogy léteznek ilyen lények, csupán csak a vérében élő ösztönök vezetik erre az útra ~.
Kiértünk az erdő ölelte körbe útra, ahol Rory helyes kis autója állt. Meg is érkeztek azok, akiket Rory felhívott. Én csak forgolódtam, s nézegettem körbe, valamint azon tanakodtam, hogy mit csináljak a bulin. Talán félre kéne tennem azt, amik velem történtek. Most is emiatt majdnem elijesztettem Roryt, amit nagyon megbántam volna. Szerintem a sors keze volt, hogy az autóból kifogyott a benzin, különben én még mindig ott ültem volna azon a korhadt fatörzsön. Valami eszméletlen unalmas lett volna ott ülnöm. Jó, mondjuk, mióta megszülettem be voltam zárva egy kisszobába, ahonnét nem nagyon szabadott volt kijönnöm. Plusz még ezek a halálesetek… grr…
El is mentek ezek a fess fiatalemberek. Ekkor a lányra tekintettem, aki már kérdezte is, hogy mehetünk –e a Whitmore partira.
- Hát, ha rajtad múlik…- Azaz igen, tehát jövök. Le kéne szoknom erről a lekoptatásról. Néha azt érzem, hogy ezért vagyok ilyen rideg.
Arcomat végigsimogatta a szél, amikor beültem az anyósülésre, és becsuktam az ajtót. A kocsi elég kényelmes volt. Legalábbis, a korhadt fánál milliószor kényelmesebb.
/Előcsarnok/




₪ words: - ₪ music: - ₪ note:  -

©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 20, 2014 4:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel&Daisy
it is always good to see you

Szükségem volt egy kis friss levegőre. Meg kell hoznom egy döntést.. Mégpedig azt, hogy elfedtessem-e Eleanor-ral ezt az egészet vagy csak könnyítsek a terhén? Soha nem akartam senkinek összekuszálni a fejét, mert ez egyáltalán nem érvényes. Mindenkinek a saját szabad gondolataival kell boldogulnia. Nem ültethetek bele a fejébe olyanokat, hogy ez az egész meg sem történt. Azonban elfogadtathatnám vele, hogy ez az egész tényleg az én hibám. Ha nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a dühöm talán soha nem történik meg ez az egész. Nem kellett volna megölnöm azt a srácot, ha nagyon akartam volna meg is menthetem, de azzal azt kockáztatom, hogy lelepleződök Eleanor előtt. Azt pedig nem akartam. Nem szeretném, ha nem látna bennem mást, mint egy szörnyeteget. Ez vagyok egy pillanatra sem tagadnám le, de épp elég távolságot vesz fel azért, mert bunkó módon viselkedek vele. Nincs szükség még erre is. Bár, ha jobban belegondolok ez az egész mindkettőnket megvédhetne. Engem megvédhetne attól, hogy újra szerelembe essek és csalódjak.. Őt pedig attól, hogy a szívét egy szörnyetegnek adja.
A lehető legmesszebb akartam menni és ezért nem is figyeltem, hogy merre megyek. Csak egyenesen előre. Semmi kanyar, semmi kitérő. Nem sokkal később egy erdő közepén találtam magam. Nem tudom, hogy melyik lenne a helyes döntés. A lelki békéjének megtalálásához ahhoz van szüksége, hogy elfeledtessem vele ezt az egészet.. De akkor talán mindig úgy érezné, hogy valami hiányzik, hogy valami nincs rendben. Ahhoz pedig, hogy mindkettőnket megvédjem egy felesleges csalódástól talán fel kellene fednem előtte, hogy milyen szörnyeteg is vagyok igazából. Nincsenek jó pillanataim. Vagyis mondhatjuk úgy, hogy nem akkor színlelem magam, amikor bunkó vagyok, hanem amikor próbálok normális lenni. Mert belül egy szörnyeteg lakozik és a lelkem sötét. Ez pedig, már azelőtt is így volt, hogy vámpír lettem volna. Akkor alakult ki bennem a sötétség, amikor az öcsém és a feleségem elárult.. Most pedig itt állok egy erdő közepén, mint egy szerencsétlen és próbálok meghozni egy olyan döntést, amire egyedül talán soha nem találom meg a választ.. Ez az egész túlságosan is zavarba ejtő. Közeledő lépteket hallottam, de most valahogy nem is foglalkoztam az egésszel. Egyszerűen csak bámultam magam elé mozdulatlanul.



352 ezt hallgatom megjegyzés ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 20, 2014 7:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Bastian & Daisy


Azt hiszem, mióta az eszemet tudom, illetőleg, amióta elég idős vagyok ahhoz, hogy ezt megtegyem, szokásom, hogy, ha kicsit is jobb idő lesz, estefelé sétálni megyek. Bár… mióta vámpír vagyok, olyan apróságok már nem igazán számítanak, mint a hideg idő, nem? Hiszen képtelen vagyok megfázni, megbetegedni… de egy hidegebb szellőt se igazán érzek meg. Azt hiszem ilyenkor, mikor ennek tudatában vagyok jut eszembe, hogy mi is vagyok… de nem, nem hagyhatom soha, hogy ez a fejembe másszon… ez az ostoba dolog. Igenis ember vagyok, egy vámpír bőrében… igenis van szívem, csak a vér máshogy működik bennem. Nem vagyok hajlandó elfogadni a tényt, hogy halott vagyok. Egy halott nem jár, beszél, lélegzik, eszik, alszik, érez. Márpedig én mindezeket megteszem… még ha kicsit kiterjesztve is azokat, de megteszem.
Kilépek a hűvös levegőre, ami azonnal megcsapja arcomat. De még csak meg se rezzenek. Kisöpröm hajamat arcomból, amit a szél odafújt és elindulok, fene tudja, hogy merre. Csak sétálok, magam elé nézve, egy kavicsot rugdosva, ha az éppen elvész, keresek egy másikat.
Igazából, hiába találtam rá Bastianra… valahogy még mindig magányosnak érzem magam. Persze, főiskola, találtam új… mondhatni barátokat, új hely, mondjuk úgy, hogy új élet. Ugyan csak 130 éve élek, de már hányszor történt ez meg velem… hányszor kellett elszakadnom attól az élettől, amit éppen éltem. Ha nem teszem, hamar rájönnek, hogy nem öregszem, hogy más vagyok… azt pedig nem hagyhattam.
A séta közben, hirtelen kapom fel a fejem, ahogy zajokra leszek figyelmes. Léptekre, egészen pontosan. Egy alak suhan el, nem is olyan messze tőlem, gyors, határozott léptekkel. Felismerem ezt a járást, bármikor, bárhol… de valamiért nem kiáltok utána, csak elkezdem követni. Azt hiszem még mindig furcsa… és borzasztóan szokatlan számomra, hogy megint látom, hogy nem csak képzelem… és azt hiszem, hogy el se merem hinni. Annyi időt töltöttem abban a tudatban, hogy egyedül vagyok ezen a borzasztóan nagy világon, hogy teljesen olyan ez az egész, mint egy tündérmese. Amikben, mondhatsz, vagy gondolhatsz naivnak, de még mindig hiszek… hisz itt van egy a szemed előtt. A tündérmese nem mindig nagy szerelemről szól…
Szemeimet erősen rajta tartva, de azért megfelelő távolságból követem, de arcomon már egy levakarhatatlan mosoly is megjelent. Aztán végül megáll, én pedig, amilyen halkan tudok, mögé lopózok.
- Merre ilyen sietősen, drágaságom? – Kérdem, miközben a hátára ugrok, ahogy kiskoromban mindig tettem, mikor én még pici és törékeny voltam, ő meg már nagy és erős. Most… csak úgy tűnök, mintha pici és törékeny lennék, de ő mindenképpen maradt nagy és erősnek, az én szememben legalábbis. Előre is hajolok, hogy adjak egy puszit arcára, ahogy ezt megteszem, azonnal észreveszem, hogy nyugtalanok arcvonásai. Nem tetszik ez nekem…
- Valami gond van… ki vele… - Lépek most már elég, s hangom és arckifejezésem is azonnal gondterhelté válik…




öltözék: itt!


[/b][/b]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 27, 2014 3:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel&Daisy
it is always good to see you

Már magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes. Komolyan. Talán el sem kell feledtetnem vele, hanem elfeledi majd magától. Azt is, hogy valaha ismert engem. Az iskola azt hiszem pár évtized múlva is itt lesz majd, mikor Eleanor-nak már semmi szüksége nem lesz arra, hogy a közelében sétálgasson. El kell hagynom. Kétlem, hogy túlságosan is földhöz vágná a dolog, hiszen nem vagyok több csak egy bunkó, aki kihasználta. Az ő szemében csak ennyi vagyok és ez még mindig jobb, mintha tudná a valóságot, miszerint egy szörnyeteg vagyok. Nem csak lakozik bennem valahol mélyen én magam vagyok ez a szörnyeteg. Mindig bennem élt. A lelkem sötét volt anélkül, hogy észrevettem volna minden egyes helyesnek ítélt lépéssel csak rontottam a dolgainkon. Rajtam, már nem lehet segíteni. Soha nem vágytam a kötődésre. Most mégis, hogy megismertem őt. Vonzódtam hozzá.. Attól a pillanattól kezdve, hogy majdnem sikerült belém rohannia. Ahogy rám nézett. Egyszerűen megbabonázott. Fogalmam sincs, hogy miért van ekkora hatással rám. Talán egy kicsit hasonlít az egykori feleségemre, de amióta csak hozzám szólt tudom, hogy ég és föld a kettő. Nem is értem mit rágódom az egészen, amikor egyértelmű, hogy ennek az egésznek nincs jövője és itt az ideje, hogy kilépjek az életéből.
Az erdő közepén állok meg arcomat egy pillanatra az ég felé fordítom. Csak remélni tudom, hogy jó döntést hozok azzal, ha eltűnök egy időre innen. Lehet, hogy így egy kicsit magamra vonom a figyelmet, ami a balesetet illeti, de nem érdekel. Ha azt akarom, hogy senki ne találjon meg, akkor nem fognak megtalálni. Ilyen egyszerű. Vámpír vagyok a francba is. Nem valami béna kezdő.
Tudtam, hogy valaki a közelben van, de még így is meglepődtem, mikor a húgom a hátamra ugrott. Még mindig jobb, hogy ő ugrik a hátamra, mint valaki éppen egy karót döf belém hátulról. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, akkor talán az is megtörténhetett volna most. Annyira nem érdekelt semmi az ég világon, hogy egyszerűen kikapcsoltam és kész. Jöhet, aminek jönnie kell. Jelen pillanatban így gondolom. Elmosolyodom, mikor megpuszil, de tisztában vagyok azzal, hogy ő is tudja most éppen nem vagyok a legjobb formámban. A húgom. Éppen eléggé ismer.
Tudom, hogy te kezdesz, már be illeszkedni ide, de azt hiszem eljött az ideje, hogy én egy kicsit arrébb vándoroljak. Okoztam egy kisebb balhét itt és a legjobb lesz, ha lelépek mielőtt még nagyobb lenne belőle. Nem kell velem tartanod, ha nem akarsz. Később felvehetjük a kapcsolatot, ha esetleg te is ráunnál erre a helyre. – Nem kívántam beavatni abba, hogy ez az egész Eleanor miatt van. Nem akarok vele semmibe sem belebonyolódni. Szerintem mindkettőnk számára így lesz a legjobb. Az ő véleménye az, ami most legkevésbé érdekel. Nem szívesen hagyom el a húgomat azután, hogy újra találkozunk, de kénytelen leszek. Mert nem maradhatok itt.





457 ezt hallgatom béna lett 27 ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 01, 2014 2:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Bastian & Daisy


Értetlenül meredek rá, ahogy szavait hallgatom. Egyrészt, fogalmam sincs miről beszél, másrészt, beilleszkedni? Ugyan… azt hiszem, amióta vámpír vagyok, nem sok stabilitás volt az életemben… Igazából, szerintem időm és esélyem se volt, emgszokjak egy helyet is, ahol éltem. Nem… nem kezdek el beilleszkedni, nem kezdek el berendezkedni, mert egyszerűen valahogy, valamiért sehol sem érzem a muszájt, vagy azt, ami azt mondatná velem, hogy biztosan itt maradok hosszú távon. Bár, hosszú táv? Mi az nekünk? 30-40 év? Már nekem is semminek tűnik… ami másnak jobb esetben életének háromnegyed része, nekem egyharmad… De még az is ijesztőnek tűnik, hogy belegondoljak, valaha, valamikor a jövőben én ennyi ideig fogok egy helyen élni. Ahhoz normálisan kellene élni, ez pedig nekünk nem adatott meg. Nem tudunk mi sehol se maradni sokáig, ha csak nem egy olyan helyen, ahol hozzánk hasonlóak élnek.
Persze, azt hiszem értem, hogy miért mondta, hogy mire gondolt, de akár sértésnek is vehetném – ha éppen olyan természet lennék – hogy nem gondolja azt, hogy őt, főleg most, hogy végre… ismét láthatom, megölelhetem, nem helyezem előtérbe. Sose volt önző velem szemben, én viszont vagyok olyan önző, hogy a társaságát magam mellett akarom tudni…
- Miről beszélsz? – Kérdezem meg végül arcát fürkészve. Van egy sejtésem, hogy nem akar beavatni madj, de eltökéltem, hogy kiszedem belőle. Sokat változtam, mióta… szinte még kislányként ott hagyott. Erősebb lettem és nem csak fizikailag… és azt hiszem makacsabb is, már ha ez lehetséges.
- Először is.. Te sokkal fontosabb vagy nekem, mint holmi város, vagy holmi emberek, abban a városban. A testvérem vagy… aki megmentette az életemet. Bastian, tudod, hogy bármit megtennék érted. – Közelebb lépek hozzá és megragadom kezeit.
- Most pedig, addig innen el nem megyek, amíg el nem árulom, hogy mi a baj. Nagylány vagyok már… és tudni akarom, hogy mi van veled. – Komolyan nézek rá, hogy tekintetemből is láthassa, igazán eltökélt vagyok és nem viccelek. Mindig is közeli volt a viszonyunk, nem szándékozok ezen változtatni… Emlékszem, kiskoromban mindig megosztottam vele minden bajomat… olyan volt nekem, mint amit ma pszichológusnak mondanak, azt hiszem. Én sose lányoknak problémáztam mindenféléről, hanem neki. Nem véletlen, hogy ilyen közel álltunk és remélem, hogy még mindig állunk. Ő sose panaszkodott nekem, mindig megkímélt ezektől a dolgoktól, de akkor még mondhatta, hogy kicsi vagyok, most már nem. Tudhatja ő is, hogy bizony ennyi év alatt elég sok mindent átél az ember, főleg, ha vámpír ahhoz, hogy megerősödhessen, még ha emberként se voltam éppen az a kislány, akinek szeretett volna látni, gondolni.
Egyik kezét eleresztem és megsimítom felkarját. Azt hiszem… ismerem ezt a tekintetet… legutoljára akkor láttam így, amikor az a céda becsapta. Remélem, nagyon remélem, hogy most nem hasonló dologról van szó.




öltözék: itt!


[/b][/b]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 02, 2014 11:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel&Daisy
it is always good to see you

Számunkra már talán könnyebb beilleszkedni egy közegbe. Kiismertük valamennyire az embereket, már hosszú életünk során. Könnyen rájöhetünk, ha jól figyelünk mégis milyen témával érdemes előrukkolni, ha szembe találkozunk valakivel. Az ő esetében még a bájos külseje is rátesz az egészre. Nem is kell igazán próbálkoznia egyszerűen csak önmagát adja és, már mindenki a nyakában lóg, hogy csak egy percet is vele tölthessen. Én már csak tudom, hiszen élveztem minden egyes percet, amikor vele voltam. Ő mindig is az én kishúgom marad és úgy fogom védeni mindentől, ahogyan egykor. Ezen senki és semmi nem változtathat. Senkit nem fogok elé helyezni. Soha. Ebben az egyben biztos vagyok, amíg élek.
Soha nem szerettem a problémáimat ráhárítani és ez most is pontosan így van. Tisztában vagyok azzal, hogy felnőtt nő lett belőle még, ha ezt nem is vagyok hajlandó teljes mértékben elfogadni. Az én szememben mindig is az a mosolygós, törékeny kislány lesz, aki a mai napig tisztán él az emlékezetemben. Tudom, hogy ő ennek nem örül. De nem tehetek róla. Valamennyi emberséget meg kell őriznem magamnak és ez abban nyilvánul meg, hogy nem vagyok hajlandó lemondani a gyerekkorom egyetlen jelképéről.
Én csak annyit szeretnék, hogy te boldog legyél. S, ha ehhez az kell, hogy itt maradj nem foglak elrángatni innen. Csak nekem szükségem van egy kis időre. Lecsillapodnak a dolgok és akkor visszatérek. Vagy éppenséggel visszatérünk, ha nem bírsz ki pár napot nélkülem. De akkor te mondod meg, hogy hová menjünk. – A lehető legkevesebbet akartam arról beszélni, hogy mégis miért akarok elmenni innen. Azonban az a makacsság, ami megcsillant a szemében tudtam, hogy esze ágában nincs tágítani a témától. Nem akarom a vállaira helyezni az én terhemet. Mert ez egyáltalán nem fair vele szemben. Tudom, hogy egy család vagyunk és összetartunk meg számíthatunk egymásra, de mindig is én voltam az, aki a család gondjait cipelte. Én egyes egyedül én voltam. Már hozzászoktam..
Van egy lány.. És igen minden rossz ezzel kezdődik. Szóval.. Azt hiszem kezdem megkedvelni. Nem sokat tudok róla, ahogyan ő sem rólam mégis nagyon szimpatikus és valami vonzz hozzá.. Annyira nyálas ez az egész, de így van.. Szóval a legutóbbi alkalommal, mikor egy srác erőszakoskodott vele kicsit túlreagáltam a dolgot. Lelöktem az erkélyről.. Meghalt. Most pedig itt van ez a lány és.. Jobb, ha távol tartom magam tőle egy darabig. Nem, mintha a kedvességemről lettem volna híres.. Egy éjszakáig élvezhette semmi több. Most pedig készen állok, hogy hátat fordítsak neki és ennek az egésznek.. Pár hét az egész addigra mindenki elfelejti a srácot és, ami a legfontosabb azaz, hogy Ő is elfelejt engem. – Tudom, hogy elintézhetném, hogy akár már most se emlékezzen rám, de nem akarom megfosztani őt az emlékeitől még akkor sem, ha így könnyebb lenne neki is és nekem is. Nem fogok a fejével játszani. Nem olyan lány, aki ezt érdemli. Sokkal jobbat érdemel nálam.


466 ezt hallgatom béna lett 27 ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 20, 2014 4:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Bastian & Daisy


Egészen lágyan elmosolyodok, amikor arról kezd beszélni, hogy ő csak azt szeretné, hogy én boldog legyek. Ugyan Bastian… tudom, hogy Te mindig is ezt helyezted előtérbe… még akkor is, amikor emberek voltunk. Tudom, hogy törődsz velem és azt is, hogy mindig is a kis húgod maradok, bármi is történjék… Először csak megsimítom karját, majd át is ölelem, olyan szorosan, hogy ha ember lenne, biztos nem lenne túl boldog tőle. De ki kell használnom, hogy ezt megtehetem, nem bízom a dolgokat a véletlenre. Azelőtt se gondoltam volna, hogy soha többet nem látom, hát most se gondolom azt, hogy ilyen többet nem történhet meg.
- Nem biztos, hogy az a legegyszerűbb, hogy elfutsz a problémáid elől… Erős vagy te és tudom, hogy nyilván, ha nem éreznéd szükségét, nem tennéd, de azt is tudom, hogy csak úgy, elmenekülni valami elől, mert nehéz, vagy éppen komplikált, nem jó megoldás. – Kezdek magyarázkodni úgy, hogy közben még azt se tudom, hogy miről van szó. Azt hiszem, túlságosan is általános dolgokat mondok, de csak azt, amit igaznak vélek. Mondjuk, egy szavába kerül és elmegyek vele akárhova. Ő fontosabb, mint egy-két ismerettség, vagy akármi más. Barátság, kapcsolat, akármi az jöhet-mehet, de a család, a vér… az örök marad és azt nem lehet megmásítani csak úgy.
- Ugyan… nem nyálas. Nem kell mindig olyan nagy macsónak látszani, drága… - Mosolyodok el ismét, próbálok bátorítóan hatni rá. Nem szeretem ilyennek látni, nem áll jól neki. Az én bátyusom akkor az igazi, ha ott van arcán az a mosoly, amit úgy imádok. Amit annyiszor láttam, amikor valami hülyeséget csináltunk éppen.
Miközben hallgatom, egy pillanatra elkerekednek a szemeim azon, hogy meghalt a valaki… nem hamar rendezem arckifejezésem. Nem az kell neki, hogy leszidjam emiatt, bár nem is tudom, hogy leszidhatnám e. Kicsit úgy érzem, hogy nem ismerem… mivel, én is rengeteget változtam és ő is… ez a lét teljesen más embert képes csinálni valakiből.
Azt is furcsa hallgatni,hogy a kedvességéből csak kicsit láthatott, hiszen én legtöbbször csak azt kaptam tőle, de aztán csak megingatom a fejem, persze kedvesen mosolyogva.
- Bastian… Megint csak azt tudom mondani, amit az előbb. Hány alkalom volt, az elmúlt majdnem kétszáz évben, hogy ezt érezted valaki iránt? Nem hiszem, hogy olyan sok, mert akkor nem rázna meg ennyire ez az egy. Tényleg úgy gondolod, hogy a legokosabb döntés elrohanni előle? Ez a dolog sose lesz egyszerű… nézz csak rám. Én mondhatni függtem valakitől, akit még csak nem is szerettem, csak én hittem azt, hogy szeretem… és mégis bármit megtettem neki, amire csak megkért… De ennek ellenére nem gondolom úgy, hogyha valaki jönne, aki megmozgat bennem valamit, akkor hátat fordítanék neki. Hiába élhetünk többszáz évig, akkor is azt mondom, hogy az életünk még ehhez képest is rövid és ki kell használni minden alkalmat. Nehéz? Lehet… de attól még nem fordíthatsz rögtön hátat, amint egy kis bukkanó eléd kerül. – Azt hiszem túlságosan is belejövök a magyarázásba… és van egy olyan érzésem, hogy nem biztos, hogy hatásos is lesz a dolog, de akkor is megpróbálkozok vele.
- Persze, ha továbbra is azt mondod, hogy menni akarsz… egy szavadba kerül.





öltözék: itt! || sajnálom, gyorsabb leszek, ígérem *-*


[/b][/b]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 22, 2014 11:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nathaniel&Daisy
it is always good to see you

Megigézhetném, hogy elfelejtse az egészet. S talán még helyes is lenne, ha megtenném. Ezzel együtt pedig elfeledtetném magam vele örökre. Soha nem kellene tudnia, hogy volt valaha egy bunkó, aki egyszer normálisan viselkedett vele és elvitte bulizni aztán hoppá véletlenül meg is ölt valakit. Nem kellett volna akkora erővel meglöknöm a srácot, de ha őszinte akarok lenni nem is nagyon érdekelt, hogyha meghal. Most sem érdekel a halála csak az érdekel, hogy Eleanor mit gondolhat rólam. Szeretném megváltoztatni a történteket és másképpen lereagálni az egész helyzetet, de nem tehetem. Ahogy a múltamat sem változtathatom meg. Még akkor is, ha ez az egész nem riasztja el mellőlem az, hogy egy szörnyeteg vagyok meghozza, majd a hatását. Ölelésén egy pillanatra meglepődök, de ugyanakkor nagyon is jól esik. Már közel sem az a törékeny kislány a karjaim között, aki egykoron volt. Részben örülök neki, mert így képes megvédeni magát. Nem kívánom senkinek ezt a sorsot, ami kettőnknek jutott, de végtére is nem mi választjuk, hogy mikor mi történik velünk. Van, hogy nincs lehetőségünk arra, hogy meghozzunk egy döntést.. Most nekem megadatott. Eltűnhetek Eleanor életéből örökre.
Tudom, hogy ez nem a legtökéletesebb megoldás a helyzetre, de legalább egyfajta megoldás. Ez is jobb, mint a semmi. Nem bírnék a közelében lenni. Egyszerűen nem vagyok rá képes. – Beletúrok a hajamba és csak bámulok magam elé.. Bármennyire is élveztem azt a rövid csókot, amit váltottunk az egésznek nincs jövője. Békén kell hagynunk a másikat, hogy esélyt adhassunk a boldogságra. Mert mellettem az egyszer biztos, hogy nem lenne boldog. Egyrészt, mert nem tudnám elrejteni előle az igazi valómat. Milyen kapcsolat az, ami hazugságokra épül? Ó, pontosan tudom milyen az, hiszen volt benne részem. A saját feleségem megcsalt a testvéremmel. Nem a legkellemesebb tapasztalat az egyszer biztos. S, ha egyszer ő pont így jönne rá, hogy egy szörnyeteggel áll szemben.. Nem. Békén kell hagynom. Mindkettőnk érdekében.
Daisy.. Ez nem ilyen egyszerű. Lehet, hogy megoldódik ez az egész. Elfelejti a srácot és mellette vagyok és segítek neki túltenni magát ezen az egészen. Utána pedig mi következik? Játsszam meg, hogy egyszerű ember vagyok? Hogy nem vagyok szörnyeteg? Tudom jól te is szeretnéd azt hinni, hogy nem vagyok az, de az vagyok. Megöltem embereket. Köztük az öcsémet is és az egész családját. Miért? Mert féltékeny voltam. Elvettem egy ártatlan gyermek életét! Szörnyeteg vagyok. Nem több. Ezért is nem vittem túlzásba az egész hű, de kedves vagyok dolgot. Mert értelmetlen. Minek mutassam azt, aki nem vagyok? A lelkem sötétebb még az éjszakánál is. Felesleges elhitetnem vele, hogy lehet köztünk valami több, amikor fogalma nincs, hogy ki vagyok, mert ha lenne akkor nem is akarna a közelében tudni. S pontosan ezért fogok elmenni. Ha ezek után még mindig velem kívánkozol tartani.. Akkor áruld el hova szeretnél elmenni s megyünk. De tudnod kell, hogy nem vagyok ugyanaz, aki voltam. Sok hibát követtem el ebben az elcseszett örökkévalóságban. Van, ami miatt bűntudatot érzek van, ami miatt nem. De visszacsinálni, már semmit sem tudok. Szóval rajtad áll az egész.  – Nem kényszeríthetem arra, hogy jöjjön velem. Azt sem várhatom el tőle, hogy megbocsásson azért, amit Warrick-kal tettem. Főleg, mivel még mindig nem bocsájtottam meg magamnak.. Nem is leszek képes soha. Nem is Warrick miatt vagy a feleségem miatt, hanem az ártatlan gyerekük miatt. Őt sem kíméltem meg. Pedig megtehettem volna, de a dühöm irányított elvakítva minden más érzést bennem. Most pedig már csak annyit tehetek, hogy bánom az egészet, de ezzel nem leszek egy cseppet sem előrébb.


569 ezt hallgatom semmi gond. <3 ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 13, 2014 1:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Char & David
you know, i love you
Az óráim lejártával úgy éreztem magam, mint egy darab rongy. Talán elsőre az alvás mellett döntött volna egy átlagos emberi lény, ám én soha nem soroltam magamat abba a kategóriába. Nekem most valami egészen más kellett. Szükségem volt némi feltöltődésre, egy kiadós szaladásra a közeli erdőben. Aludni bármikor tudok, viszont nem telhet el úgy nap, hogy nem szaladjam le a minimum három kilóméteremet. A sport mindig is fontos szerepet játszott az életemben, pontosabban ez volt az egyetlen olyan elfoglaltság, ami lekötött, feltöltött vagy csak jól lefárasztott, ha épp arra volt szükségem. Vadászként mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottam az izmaim megmozgatásának, hiszen ahhoz, hogy elkapj egy vérszívót, létfontosságú, hogy jó kondiban légy.  Nem könnyű elkapni egy vámpírt, pláne nem fegyverrel a kezedben, úgy hogy közben éber is kell maradj arra az esetre, ha kiszúrod a célszemélyt. Soha, senki nem állította azt nekem, hogy könnyű lesz, ahogyan arra sem buzdítottak, hogy másodállásban ezt a "szakmát" űzzem, de nem is kellett nekik. Tudtam, mit kell tennem. Az első adandó alkalommal ahogy belebotlottam az egyik vérszomjas példányba, már tudtam, mit kell tennem. Meg kell védenem a ártatlanokat ezektől a gusztustalan vérszívóktól.
Szokásomhoz hűen most is sétálva indultam el az erdő irányába, majd elérve egy bizonyos fát, megálltam, hogy bemelegítő gyakorlatokat végezzek. Ötven fekvőtámasz után hirtelen megálltam és felegyenesedtem, mert valami megzavarta a hallásomat. Áh, lehet, hogy csak egy állat, magyaráztam be magamnak, hisz ki más járna nappal az erdőben? Na jó, az is könnyel előfordulhat, hogy valamelyik diák kószál errefelé.
- Hahó, ki van itt? - kiáltom éppen annyira hangosan, hogy az illető, aki a környéken jár meghallja. Nem szándékozom a környéken szaglászó állatok figyelmét is magamra irányítani. Igaz, hogy vadász vagyok, de nem épp  állatokra, hanem embernek álcázott vérszívókra "fenem a fogaimat". Bár, ettől függetlenül simán el tudnák kapni egy medvét, ha arról lenne szó.
Akárkit is hallhattam  meg az imént, még mindig mozgásban van. Talán ő is sportol? Gondoltam egyet, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy megcsengetem az én kis húgicámat, hátha pont ő az, aki a közelben van. Fogalmam sincs, honnan jöhetett az ötlet, de határozottan jó ötlet volt ez a kis csel, mert percek múlva fel is csendült az az ismerős csengőhang..
- Szia, húgi! - Szólalok meg egy széles mosolyt varázsolva az arcomra, amint meghallom a zenét.
We are family • Bocsi, hogy csak most írok. • ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 13, 2014 6:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
To: David
A megszokott időpontban ébredek fel. Kinyitom a szemem és álmosan nyújtózkodom. Kikelek az ágyból és máris eszembe jut pár elengedhetetlen tennivaló. A közös zuhanyzóban lezuhanyzok, aztán fogat mosok, megcsinálom a hajam és a sminkem, felöltözök - fekete cicanadrágot és rózsaszín rövid ujjút húzok - és eszek pár falatot. A szobatársam még álmos, látszik rajta, hogy nem szeret ilyenkor kelni. Azért igyekszek felvidítani, de úgy látom nem kér az életkedvemből és finoman visszautasít. Ráhagyom, mert tudom, hogy nem sokára úgyis jobb színben látom majd, csak neki most még túlzottan reggel van. Felhúzom a táskám a vállamra - benne természetesen az összekészített holmijaimmal - és amint ő is kész van átindulunk az egyetemre. Letelnek az órák és nem történik semmi különös. Két órán felelés van, azonban szerencsére a tanár egyszer sem néz ki engem. Persze, ha engem szólított volna fel abból se lett volna gond, mert általában szoktam készülni az órákra. Tegnap is annyit tanultam, hogy az este közepére végeztem vele és majd leragadt a szemem, amikor az utolsó sort is bemagoltam. Nem úszom meg mégsem és egy röpdolgozat folytán kell számot adnunk a tudásunkról. Probléma nélkül megírom, bár mégse örülök neki, mivel csak azért kellett írásban felelnünk, mert néhány kényesebb lány nem bírt magával és állandóan beszélgettek. Kedvem lett volna olyat tenni velük, amire nem lettem volna büszke, de természetesen visszafogtam magam és az vigasztalt, hogy valószínűleg ők is bánták már utólag a dolgot, mert látszott az arcukon, hogy nem tanultak egy árva szót sem. Hátha ebből majd tanulnak és nem fognak annyit fecsegni, bár lehet, hogy nem és elkezdenek puskákat gyártani az órákra. Engem nem érdekelnek, úgyis a saját sírjukat ássák meg ezzel a nemtörődöm viselkedéssel és ők fogják meginni az ostobaságuk levét. Az első évben még akadnak ilyenek, mint amilyenek ők, de legtöbbször hamar kibuknak. Nem sajnálom őket, egyszerűen nem érzek irántuk mást, csak szánalmat. Egy gondolatot sem érdemes rájuk pazarolni ezért hamar ki is űzöm őket a fejemből. Segítségemre vannak az évfolyamtársaik, akik közül az éretlenebbek folyton ökörködnek, vagy piszkálják a másikat. Engem se nagyon hagynak békén, még ha én nem is veszem fel a sületlenségeiket akkor is az órák végére már kicsit kiborítanak. Elmegyek a szobámba, átöltözök és sötétkék szabadidőnadrágban és egy fehér ujjatlan trikóban, lábamon a fekete edzőcipőmmel távozok zsebemben a mobilommal, hogy ha valaki elakar érni az el tudjon. A közeli erdőbe tartok kicsit kocogni, hogy ezzel vessem le a felgyülemlett feszültséget. Hallok egy hangot távolabbról, de nem törődök vele. Testmozgás közben egyszer csak elkezd csörögni a zsebemben a telefonom. Megállok és előveszem. A bátyám az. Mit akarhat? Miért keres? Kedve támadt beszélgetni és ezért hív? Néha olyan idegesítő tud lenni, jobb lett volna, ha otthon hagyom a telefonom. Hagyom csörögni amíg le nem rakja, hátha azt hiszi, hogy csak nem vettem észre, hogy csörög és békén hagy. Meglepetésemre egyszer csak előkerül a fák közül szélesen mosolyogva. Nem semmi, hogy az embernek már itt sem lehet nyugta, mert ő ide is követ. Mégis igyekszek nem kimutatni, hogy mérges vagyok és rámosolygok.
- Szia! Mit keresel erre? - kérdezem meg tőle és kinyomom a telefonom.
music: | note: - | words:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 16, 2014 2:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Char & David
you know, i love you
Végülis igazam lett, valóban Charity járt a közelben. Az jó, legalább el tudok beszélgetni az én imádott kishúgommal. Ahhoz képest, hogy ugyanazon az egyetemen tartózkodunk, mégsem futunk össze túl gyakran. Mondjuk lehet okkal, ha jobban belegondolok. Nem lehet egyszerű neki bejárni a bátyja előadásaira és végig úgy tenni, mintha nem lenne köztünk rokoni kapcsolat. Bár, ahhoz képest egész jó megoldja ezt a kis problémát.
Látszott, hogy nem rajong túlzottan a találkozásunkért, dehát nincs mit tenni, hiszen ha egyszer mindketten kocogni indultunk az erdőbe, igenis előfordulhatnak ehhez hasonló meglepetések.
- Ezt a kérdést én is ugyanúgy feltehetném,ha nem tudnám a válaszodat - mondom kissé oldalra biccentve a fejemet. - Ugyanmár, hisz ez egyértelmű. Mindketten szaladni indultunk. Nem olyan nagy ez az erdő ahhoz, hogy elkerülhessük egymást benne - kacsintottam rá jókedvűen. Attól  még, hogy a tanóráim alatt igyekszem mindig komoly maradni, az egyetem falain kívül is nem muszáj annak lennem. Persze, ha egy diákommal beszélek, aki nem a húgum, akkor igen, de jelen esetben Charityről volt szó, akinek a társaságában képtelen vagyok magamra ölteni a pókerarcomat.
Aztán gondoltam egyet és témát váltottam.
- Na és mondd, hánynál tartasz?  - kérdezem érdeklődően, utalva ezzel az eddig megtett távjára természetesen, amit leszaladt. Erre a kérdésre két féle képpen tudja megadni a válaszát: méterben vagy kilóméterben. Kíváncsi vagyok, melyik mellett dönt.
- Különben miújság? Hogy vagy? - váltok komolyabb témára, a hogyléte felől érdeklődve.
We are family • Bocsi, hogy csak most írok. • ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 16, 2014 7:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
To: David
Nem számítottam arra, hogy összefutunk és kicsit idegesít a dolog, még ha barátságosan is viselkedik velem. Szeretem a bátyámat és vele lenni se rossz, de nem vágyom mindig a társaságára. Ma is volt vele egy órám és bár kellemetlen helyzetektől mentes volt mégis az, hogy ő a tanárom azt nem szeretem. Megalázónak érzem, mintha ő fölérendelt volna, ami lényegében igaz is. Remélem jövőre megúszom, hogy ő tanítson. Nem vagyok a legboldogabb, hogy láthatom, de ideges sem vagyok tőle. Most igazán senkire nem vágytam, magány kellett és egy kis nyugalom a stresszes órák után. A futás valamennyire lenyugtatott, így amikor David hirtelen előkerült egész nyugodtan tudtam fogadni. Nem nagyon tetszik, ahogy a kérdésemre válaszol, kissé lekezelőnek, de elengedem a fülem mellett és csak mosolyogva a következő kérdésen agyalok. Nem tudom olyan jól fejben mérni a távolságot, azonban valamennyire megy.
- Úgy 5 kilométert tettem meg. - válaszolom, bár lehet, hogy kicsivel kevesebb volt, nem vagyok benne teljesen biztos.
- Nincs semmi különös, jól vagyok. Veled minden rendben - kérdezek vissza, bár valójában sejtem, hogy a válasza igen lesz.
music: | note: - | words:

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 21, 2014 7:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Char & David
you know, i love you
Válasza hallatán elismerően bólintok egyet. Az igen, nem semmi! Látszik, hogy a kishúgomról van szó.
- Ügyes! - Mondom büszkén, miközben gondolatban azon töprengek, hogy vajon túlzott -e egy picikét. Áh, nem is számít, a lényeg, hogy kitartóan sportol, ami felettébb jót tesz az egészségének.
- Előrébb vagy nálam, mert én még csak a bemelegítő gyakorlatoknál tartok - vallom be neki jókedvűen, majd a következő kérdésemre adott válasza hallatán hirtelen felmerül bennem, hogy vajon elmondaná-e, ha történne vele valami. Nagyon remélem, hogy igen!
- Na és volt szerencséd találkozni az egyetem természetfeletti képességekkel megáldott diákjaival? Tudod, rögtön szólnod kell, amint gyanúsat észlelsz! - teszem fel végül mégis a kérdést, amit képtelen voltam magamban tartani. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék erre.. Hogy valamelyikük egyszer csak feladja a próbálkozását, hogy normális legyen és lecsapol valakit. Talán pontosan ezt is várom, hogy végre léphessek! Mert kibirhatlan érzés, úgy bejárni az óráimra, hogy tudom, a hallgatóim között vámpírok is vannak.
We are family • Bocsi, hogy csak most írok. • ©


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 22, 2014 5:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
To: David
Mindig is szerettem sportolni. Nem mondom, hogy én vagyok a legügyesebb, vagy a legfittebb, de azért igyekszem kihozni a tőlem telhető maximumot. A sok gyakorlás meg is teszi a hatását, mert régebben valószínű ennek a távolságnak a felénél kifulladtam volna. Most meg akár még kétszer ennyit is megtettem volna, ha nem botlok bele a bátyámba. Jól esik az elismerése, az ilyesmit mindig kellemes hallani.
- Köszi. - mondom mosolyogva, bár tudom, hogy neki is menne ennyit lefutni.
- Erről nem tehetek, nekiláthattál volna előbb is. - árulom el a véleményem. Kicsit sem csodálkozom, mikor arról faggat, hogy láttam-e vámpírt, vagy ilyesmi lényeket.
- Tudom, de nem láttam olyan diákot. Gondolod akkor nem szóltam volna, ha észrevettem volna egyet? - teszem fel neki a kérdést és nem nagyon tetszik, hogy ilyen bizalmatlan velem. Tudja jól, hogy neki nem szoktam hazudni, csak ritkán, azonban akkor sem ilyen fontos dolgokban. Nem lenne semmi értelme, még a végén az életemet kockáztatnám vele, ha eltitkolnám, hogy feltűnt, hogy valamelyik tanuló mondjuk vérfarkas, vagy ilyesmi.
music: | note: - | words:
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vissza az elejére Go down
 

Közeli erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Közeli hegység
» Közeli erdők
» Közeli tó
» közeli utcarész
» közeli parkoló

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Whitmore főiskola-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •