Életem legelső korszakából nem sok maradt meg. Nem hiszem, hogy sokat veszettem, az emberek 90 százalékának ugyanúgy kezdődik az élete: megszületik, pár napig egy kórházban raboskodik, utána pedig vagy normálisan nevelik a szülei vagy nem. Én az első csoportba tartoztam, ennek ellenére már kiskoromban megmutatkoztak rajtam a kontrollmánia és a hataloméhség első jelei. Nem arra kell gondolni, hogy nem adtam oda a játékomat másnak vagy fejbe csaptam a homokozólapáttal, mert hozzányúlt a biciklimhez, egyszerűen csak szerettem, ha mindenki úgy ugrált körülöttem, ahogy én fütyültem.
Kamaszkoromban ez felerősödött. Az iskola üdvöskéjévé váltam, gyönyörű voltam, mindenki imádott vagy félt tőlem, a sorsom így volt megírva. Ám nekem is feltűnt, hogy egyre feszültebb, ingerlékenyebb és lobbanékonyabb vagyok, néha arra gondoltam, hogy legszívesebben megfojtanám azt, aki éppen felidegesített. Először ráfogtam a hormonokra, ahogy a sulipszichológus is, de később rájöttem, hogy ezeket komolyan is gondoltam, nem csupán egyszer fordultak meg ilyen dolgok meg a fejemben. A szög hamarabb előbújt a zsákból, mint bárki hitte volna: egy évzáró sulibuli az erdőben, üvöltő zene, ittas fiatalok, az alkoholtól egyébként elborult agyam nem tudott kontrollálni: a volt barátomat egy heves vita közben -ami azért bontakozott ki, mert rám akart mászni - lelöktem egy szakadék széléről. Azonnal szörnyethalt. Nem sajnáltam, a feszültség leadásának csupán annyi hátulütője volt, hogy pontosan tizenhárom nappal később a testem csontjai repedezni kezdtek, végtagjaim megnyúltak, az agyamat mintha ezer tűvel szurkálták volna. Farkassá változtam a szobám kellős közepén. Mások úgy élték volna ezt meg, hogy egy szörnyeteg lett belőlük, akinek élete végéig együtt kell élnie ezzel az állattal magában és azokkal a fájdalmakkal, amelyeket a szörny diktál beléjük. Én viszont élveztem! Farkasként szabad lehettem, senki sem mondhatta meg, mit csináljak. Nem mintha emberként bárki szólhatott volna, úgy is egy szempillantás alatt letéptem volna a fejét. Bár még nem szó szerint.
Ekkor tizenkilenc éves voltam, az apám mindent töviről hegyire elmagyarázott. Egy délután leültünk, mintha a félévi bizonyítványról beszélgettünk volna, de a téma más volt. Hogyan ne bántsak senkit, hogyan szüntessem meg az égető érzést, amit az átváltozás okoz... egyik fülemen bement, a másikon ki. Egy évvel később elköltöztem otthonról, mert az anyám a fejét fogta attól, hogy a lánya minden hónapban kiskutyát játszik, az apám pedig nem bírta feldolgozni, hogy feleslegesen okított.
A Francia Negyedbe helyeztem át a székhelyemet. Olyanokat kerestem, akik hozzám hasonlóak, legalábbis vérfarkasok. A városban hemzsegtek a vámpírok és a boszorkányok, a vérfarkasok annyira nem, de én szinte az összeset megtaláltam. Mindegyikkel elbeszélgettem, közben több banyával is érdekkapcsolatokat alakítottam ki, a vámpírokkal megtűrettem magam. Nem volt veszítenivalóm és mindig is híres voltam arról, hogy milyen jól keverem a lapokat. Az számított, hogy nekem jó legyen, hogy valahol ismét nagy legyek. Erős és töretlen. Született vezető vagyok, a farkasoknak pedig mentor kellett, aki megtanítja nekik, hogyan élvezzék a farkaslét perceit. Addig szenvedtek az átváltozásoktól és a kezelhetetlen hangulatingadozásoktól, utána tisztelni kezdtek és hálásak voltak nekem, amiért megtanítottam őket arra, hogyan zárják ki ezeket. Nem volt szükségem sok időre ahhoz, hogy az élükre állítsanak. Huszonöt éves vagyok és egyben New Orleans egész vérfarkasállományának királynője. Az őrült nő, akit mindenki ismer és aki képes csak azért felgyújtani egy házat, mert nem szimpatikus neki, aki benne lakik. Vagy az útjába áll... ami nem ajánlatos.

***

Ha a személyiségemet nézzük könnyen kiderül, hogy nem én vagyok az emberiség gyöngyszeme. Ez tény, ám nem azt jelenti, hogy más tekintetben nem lehetnék mintapéldány: gyönyörű, hosszú, csillogó vörös hajkoronával rendelkezem, elég csak a hátamra dobnom laza fürtjeimet és szinte mindenki elájul tőlem. Szemeim színe kék, ám lefogadom, hogy nem sok ilyen létezik a a világon: jeges, tekintélyt parancsoló, ugyanakkor tökéletes eszköz a csábításhoz. Babaarcom nem tükrözi pontosan az egyéniségemet. Hibátlan alakom van, a bőröm viszont eléggé sápadt, könnyen hihetnének vámpírnak. Az ég mentsen ettől, rosszul is lennék! Szerencsére külsőre enélkül is én vagyok Ms. Tökély, nem mintha amúgy nekem bármi bajom lenne a személyiségemmel.
Bosszúálló vagyok, megzabolázhatatlan, szabad szellemű, az életet élvező, parancsolgató, agresszív, kötekedő. Tipikus vérfarkas. Nem szeretem a nyugalmat, az élet úgy jó, ha pörög, mindenhol ott vagyok, ahol két fedőt összecsapnak. Ezen kívül érzelmileg olyan vagyok, mint egy megrepedt virágcserép. Mondhatni defektes. Minden rossz tulajdonságom ellenére képes vagyok szeretni, akár meggondolatlanul, vakon és ragaszkodóan is, de akárhányszor megpróbáltam soha nem sült ki belőle semmi jó. Félek az egyedülléttől és nem tudom elhinni, hogy akárki elfogadna barátként vagy egy szerető lányként, ezért sokkal jobb nekem úgy, hogy falat húzok magam köré... senki se csodálkozzon azon, hogy próbálok jégkirálynő lenni, az okokat pedig jobb nem firtatni. Ne felejtsd el, hosszú karmaim vannak, elég egy rossz szó és neked annyi.