Kérdésekkel bombáztam, és közöltem a feltételeim. Utóbbira nem kaptam reakciót, előbbire igen. Nem tudtam, hogy nevessek, vagy sírjak a nevetéstől. Végül inkább egyiket sem tettem, mert láttam rajta, nem viccből gondolta, amit mond. halkan köhintettem, majd végiggondoltam a lehetséges opcióim. Ami a segítek, és a nem segítek lehetőségeket vetette fel. Félig nem tudok neki segíteni, maximum, ha elküldöm valamelyik ismerősömhöz. De, féltem, egyik sem elég tapasztalt ahhoz, hogy egy ilyen akciót véghez vigyen. -Áhá...-kezdek neki, majd ujjaimat kezére teszem, ami folyton folyvást köröket rajzol a fehér lepedőre. -Mint mondottam vala, nem dolgozom ingyen. Pláne egy ilyen varázslatért. ha felborul a rend, és a természet rajtam áll bosszút, legyél vámpír vagy változz vissza emberré, kitekerem a nyakad. Világos voltam?-érdeklődöm, összevont szemöldökkel, tekintetét keresve. Egyszer Thais elvégzett egy ilyen fajta "beavatkozást". neki nem esett baja, és a vámpírból lett ember is tovább élte az életét. Én magam már akkor sem rajongtam ezért az ötletért, de mégis úgy döntöttem most mégis elvállalom ezt a feladatot. Felállok, és az ablakhoz sétálok, majd kipillantok rajta, és vissza nézek a megtört lélekre. -Elárulod, hogy majdnem ezer év után mi visz erre a lépésre?-érdeklődöm, majd kezeimet keresztbe fonom a mellkasom előtt. Érzelemmentes arccal folytatom, de nem mozdulok meg. -Tegyük fel, hogy megteszem. De nem azért, mert neked akarok örömet okozni. Ez csak munka, semmi több.-szögezem le, s bármit is reagál, döntésemtől csak akkor tántorodok el, ha én akarom.
Elhúzódtam én is tőle. Igen most már végleg lőttek az én kis szórakozgatásomnak.
Az agyamon villámgyorsan futottak át a gondolatok. - Ember szeretnék lenni... -suttogom magam elé. - Persze ha lehetséges... -az ágy takaróját bámulom magam előtt. Mindig elkeserít ha arra gondolok, hogy mi a fene is vagyok én. Úgy látszik minden Petrova sorsa, hogy vámpírrá váljon. Nekem elegem volt a vámírságból. Sosem akartam az lenni. Élni akarok, aztán pedig meghalni. Még sosem gondoltam arra, hogy talán lehetséges emberré változni, hiszen ez képtelenség. Mégis az egyetlen kívánságom csak ez volna..Teljesen magamba fordulok. A családom után ez a téma érint a legkényesebben. Szinte összezuhanok lelkileg ha ez szóba kerül. Mondhatni ez az egyetlen gyengeségem, amiért talán még a családomat is feladnám. Pedig aki ismer az tudja, hogy mennyire szeretem őket. Az ágynemű takaró huzatján köröket rajzolgattam keserűen az ujjammal.
Továbbra is kereste rajtam a fogást. Szórakoztam egy kicsit, és elkottyantottam a nevem, hogy érezze, halad a győzelme útján. A széken ülve szembe sem volt megadni egykönnyen, amit akart. Ki akartam szedni belőle, hogy mit is akart pontosan. Tudtam, hogy egy vámpír-boszi egyes emberek számára a mennyországot jelentik, másokat viszont épp ezért a gondolatért én a halálba küldök, hogy szolgálják csak Lucifert, a saját önzőségükből kifolyólag. Na, nem mintha én magam nem lettem volna önző. Viszont az én lelkem, már akkor kárhozatra ítéltetett, amikkor vámpírrá váltam, így nem harcoltam a pokol gondolata ellen. -Nem tudom, hogy ennek a kifejezésnek örüljek, vagy ne.-vonok vállat egykedvűen, míg ő vigyorog ahogy a vadalma teszi. Megfogta a kezem, majd felállított, és maga mellé ültetett. Kegyesen tűrtem. Egy darabig. De mikor láttam, hogy nem esett le neki, amit mondtam, és kezével az arcomhoz ért, valami továbbrepedt bennem. A gondolat, hogy felnyársaljam az első fa tárggyal, ami kezem ügyébe kerül, és kínozzam egy kicsit- -Lassan a testtel. Addig nem mondom, hogy segítek, amíg nem tudom, mihez kellenék. Azt mondtad, okos vagyok. Nos, figyelmeztetlek. Tudom, hogy minden vámpír örül, hogyha egy magamfajtával találkozik, mert az erőm nagyobb, mint egy átlagos boszié. Szóval ha ki akarsz használni, keress mást, mert én nem fogok úgy ugrani, ahogy te fütyülsz. Ezt jól vésd az eszedbe.-mondom, majd eltolom kezeit, és hátrébb húzódom. -Szóval, mindent csak szépen sorjában. Mit akarsz tőlem?-érdeklődöm, s magamban már lejátszom azt a jelenetsort, amikor nem válaszol, és én szedem ki belőle a keresett válaszokat.
Úgy látszik okos kis lány. Már rá is jött, hogy én nem az a fajta vagyok aki csak úgy ide oda rángat embereket. Persze tényleg néha tényleg elég hirtelen felindulásból cselekszem. Most viszont rátaláltam egy vámpírboszorkányra.Igen ritka, hogy a vámpírrá válás után megmarad a természethez való kötöttség. Úgy látszik ez a szerencsenapom.
Igazából még én sem nagyon tudtam mit kérjek. Túl sok kívánságom volt, amihez felhasználhattam volna az erejét. - Angelique...Jól hangzik... - vigyorgok rá, mint a vadalma. - Szóval Enji.... látom helyén van az eszed. - felállok és odamegyek hozzá megfogom a kezét és odahúzom mosolyogva az ágy szélére leültetve magam mellé. Nem hatásos annyira az ördögi és szexi vigyorom, ha túl nagy a távolság.- Mit szeretnél fizetségképpen... - ráraktam a kezemet az arcára és egészen közel hajoltam hozzá. A száját néztem. Gyönyörű volt. Még mindig próbálkoztam. Valahogy muszáj kielégítenem az ilyenfajta vágyaimat is. Igazából nem vagyok ilyen tapadós általában. De ahogy mondják, ami nem lehet a tied az kell neked. Vagy valahogy így emlegetik.
A csitri viszonylag gyorsan végzett az adminisztrációval, de ez az idő elég volt arra, hogy én magam is helyretegyem a gondolataim. Nem az érdekelt, hogy Petrova vagy sem, hanem az, hogy mégis miért akar engem ennyire maga mellett tudni? Biztos voltam benne, hogy készül valamire, csak azt kellett kitalálnom mire. Kieszeltem egy módszert, amit reményem szerint miinél később kell csak alkalmaznom. Amikor megvolt a kulcs, elindultunk a folyosón, de s míg én békésen megvoltam a csenddel, ő nem így vélekedett erről. A nevem után érdeklődött, mire elmosolyodtam. -A név csupán formaság, nem határozza meg az embert. De, mivel szinte már látom az oldaladon a kíváncsiságod által kifúrt lyukat, elárulom. Angelique. - mondom végül, éppen, amikor megérkezünk a szobába. A szerencséje, hogy nem az egyszerű emberek lakosztályába cipelt, oda ugyanis be sem tettem volna a lábam. Nevezzenek kicsinyesnek, de adok magamra, ilyen téren is. Szem forgatva léptem be a hálóba, majd helyet foglaltam az egyik fotelben, és keresztbe fontam lábaim. -Nos, itt vagyok. És most már roppant mód örülnék, ha elárulnád, mit akarsz kiszedni belőlem. Abban biztos vagyok, hogy valamiért szükséged van rám, csak azt nem tudom miért.-kezdek neki, majd mélyen szemeibe nézek. -Előre leszögezem. Csak akkor segítek, ha én úgy gondolom, hogy megéri. Másodszor, nem dolgozom ingyen. Nem ma kezdetem a hókusz-pókuszt, és nem vétek hibákat. Szóval bármi is az oka annak, amiért ennyire ragaszkodsz a társaságomhoz, nem lesz ingyen.-közlöm vele nyíltan, és egyenesen, hogy mik a "feltételeim". Ha már az energiámat akarja használni, valami haszna legyen már a fáradozásaimnak.
Még mindig nem igen akart belemenni az én kis légyottomba. Persze ezt már akkor tudtam, hogy nem ő az emberem, mikor kinyögte az első szót a száján. Vagyis inkább kiszűrte. Viszont kellett az én kis látogatásomhoz valakihez ahova nélküle nem tudnák eljutni.
A szőke lány végzett és a kezembe nyomta a kulcsot. Megfogtam a lány kezét és a szobák fele vettem az irányt. Nagyon igényes hotel volt. Persze én a gazdagoknak előállított szobát vettem ki. Mire jó a sok pénz, ha nem ilyen esetekre? Miközben haladtunk a folyosókon odasúgtam valamit a lány fülébe. - Most már elárulnád a nevedet drága? - suttogom mosolyogva menet közben. Valahogy muszáj megtudnom. Mégsem szólíthatom csak A Lánynak. Aztán már ott is álltunk a 287-es szoba előtt. Benyitottam az ajtón. A szoba hihetetlenül igényes volt. A világossága tetszett a legjobban. A színvilága vanília és fehér volt egy kis bordóval megfűszerezve. Egy hatalmas nappali, amiből hatalmas nyitott szárnyas ajtókon nyílt egy hálószoba ugyancsak ilyen szép színekkel. Kissé reneszánszra emlékeztető mintázatokkal borítva minden. Azonnal a hálóba mentem és lehuppantam az ágy szélére. Nagyon jól esett az egész estés bál után. Azért nem ma jöttem a világra, én sem vagyok már az a fiatal.
Kezdőlap
