(Wyett háza)

/Lockwood birtok/

Legszívesebben eltüntettem volna azt a büszke, kárörvendő vigyort, ami a képére fagyott abban a pillanatban, ahogy elfogadtam az ajánlatát. A csudába, hisz mit is vártam Tőle? Bizonyára, legbelül épp most bont pezsgőt a boldogságtól.. Felhorkantottam, amikor udvariaskodni próbált és kinyitotta előttem a kocsija ajtaját.. na jó, a belső istennőm tapsviharba kezdett örömében. Elég legyen a hülye gondolatokból! Csakis azért fogadtam el az ajánlatát, hogy választ kaphassak a kérdésemre.. semmi több. Amint elindította a motort, nem tellett pár percnél hosszabb időbe és már le is parkolt a lakása előtt. Hm, Ő is szeret száguldozni, ezért plusz pont jár - jegyezte meg a belső istennőm.
Szemeimet égnek emeltem, mikor ismét kinyitotta előttem az anyósülés felöli ajtót. Magamra erőszakoltam egy túlságosan is erőltetett vigyort, majd jól megnéztem magamnak a házat.
- Kinek kellett meghalnia, hogy te ide költözhess? - kérdeztem ártatlanul, de a kuncogás előtört belőlem.

Nem tetszett neki a viselkedésem, de Ő fogadta el az ajánlatot, innentől kezdve a következményeket is viselnie kell. Csak még szélesebb lett a mosolyom, ahogy fintorgó arckifejezését láttam, de tudtam, hogy ez alatt más is rejtőzik. Nem tudott jól hazudni. Nekem meg pláne nehéz, könnyen átlátok rajta. Még mindig szeret és ezt be fogom neki bizonyítani. Fel fogom nyitni a szemeit... Nem lehet ennyire érzékelten a téma iránt.
Mint máskor, most sem figyeltem a sebességre, szerettem száguldani. Nem csak autóval, de most erre nyílt lehetőségem. Az adrenalin okozta mámor az én drogom.. Majdnem annyira élvezetes, mint egy jó szex...
- Nem mérvadó szempont... - forgattam meg szemeimet. Még most is az epés megjegyzéseivel jön, oltári... - Csak utánad.. - tártam ki az ajtót, hogy bemehessen. - Nem kell csodálkozni. Az ízlésem az évek folyamán csiszolódott, ahogy ragadt rám valami más, a koszon kívül is... - dobtam a slusszkulcsot hanyagul a bejárati ajtó melletti kis asztalra és lesegítettem Róla a kabátot. Fő az udvariasság. Az megnyerő...

- Biztos? - kérdeztem vissza nevetve. Aztán csak felsóhajtottam, amint kitárta előttem az ajtót. Miután átléptem a küszöböt hitetlenkedve mértem végig a helyiséget, majd fordultam vissza hozzá egy elismerő mosolyt villantva. - Pfű, tényleg.. - először döbbenten álltam, majd egy ezer wattos vigyor terült szét az arcomon. - Hát, házak terén tényleg javult - javítottam ki az állítását.
Égnek emeltem a tekintetem, mikor a kabátomat segítette le rólam. Hát, az udvariassága megmaradt.. ez újabb plusz pont. Elég legyen a pontokból! Magamban már-már üvölteni tudtam volna az idióta gondolatok miatt.
- Ugye tudod, hogy udvariasság alap követelmény.. nem befolyásol semmit - figyelmeztettem pimaszul. Jobb ha tudja, hogy ettől még nem fogok hátast dobni tőle. Csak picit, javított ki a belső istennőm.

- Ugye tudod, hogy nem befolyásolni akarlak? Amit nem akarsz, azt soha senki sem tudta rád erőltetni.. Kétlem, hogy ez változott volna.. - nevettem fel egy cseppnyi keserű éllel a hangomban.
- Nézz körül nyugodtan... - hagytam, tegyen amit jónak lát. Innentől kezdve nem kell félnem attól, hogy valaki meglát, tehát lényegében tökéletesen kettesben vagyunk. És nem is akartam mást.
Az italokhoz léptem és töltöttem magamnak egy kis töményet. Mégse nekem való ez a várakozás.. Hogy nem tudom, Ő mit akar. Hogy mi lesz Velünk!??
Láttam, ahogy a nappaliban lógó egyik képet nézte feltűnően sokáig, majd tovább folytatta felfedező útját, de szeme újra és újra azt a festményt keresi. Nem csodálom... A rajta lévő nő kísértetiesen hasonlít Rá. Nem Ő ugyan, de mégis hasonlít rá. Néhány éve bukkantam rá....
Lassan, brandyvel a kezemben mögé sétáltam és egy kézzel átöleltem a derekát. Pontosan úgy, mint annak idején. A poharat felé nyújtottam, a testét pedig továbbra is az enyémnek húztam. Valami furcsa, oda nem illő biztonságérzet fogott el...

- Hm, ebben van valami - vallottam be elgondolkodva. Tényleg lehetetlen engem befolyolni, olyanban semmiképpen nem amit ne akarnék. De tartottam attól, hogy amit Ő akar, azt valamilyen szinten talán én is.. és akkor baj van.
- Hm - csak ennyit mondtam, miközben nézelődni kezdtem a lakásban. Néztem, ahogy italt tölt magának.. egy pillanatig távolodó alakját néztem, majd pillantásam átszált az egyik falon lógó nőalak portréjára. Atya Úr Isten, az ezen a festményen látható nő majdhogynem úgy néz ki mint Én! De nem én voltam, csupán ijesztően hasonlított hozzám.. Mit jelentsen ez? Összeráncolt szemöldökkel méregettem a képet, miközben próbáltam rájönni, hogy honnan is szerezhette ezt. Mert ez mindent megmagyarázna, az előbbi szavaival kapcsolatban.. , hogy miért vásárolt meg egy olyan festményt, amelyen a nő kísértetiesen hasonlít az ex nejére. Szent tehén, ez most komoly?
Amikor megállt mögöttem és egyik kezét a derekamra helyezte, hirtelen deja vú érzésem támadt.. pontosan úgy tette, ahogyan régen.. csak anno nem brandy volt a kezében. Mosolyogva vettem el Tőle a poharat, majd fordultam meg lassan, továbbra is a közelében maradva.
- Hihetetlen vagy.. - néztem Rá eltűnődve a látottakon. - Honnan szerezted be azt a képet? - kíváncsiságom felül kerekedett rajtam, miközben arra fele intettem, ahol a festmény volt.

Lassan megfordult a karjaimban és fürkészve nézett rám. Imádtam ezt az oldalát, de nem állt szándékomban könnyen adni az információt.
- Fogalmam sincs.. - hazudtam a tőlem telhető legrosszabb módon, nehogy véletlenül elhigyje, hiszen pontosan tudtam a kép történetét...
- Régen volt már, nekem pedig borzalmas a memóriám.. - nevettem játékosan és közelebb húztam magamhoz. - Talán segíthetnél emlékezni.. - hajoltam ajkaira, miközben derekát simogattam.

- Ahha, és ezt higyjem is el, mi? - húzódott pimasz mosoly az ajkamra. - Szerintem meg nagyon is emlékszel te mindenre. - Szóval, nem válaszol, azt akarja, hogy én szedjem ki belőle a szavakat. Hát, legyen. Mikor ajkaimra hajolt a mosoly az arcomon még nagyobbá vált, úgy feleltem neki, hogy a távolság köztünk egy picit se növekedjen, sőt inkább csökkenjen. - Ha annyira borzalmas lenne a memóriád, akkor arra sem emlékeznél, én ki vagyok - juttattam eszébe, elvégre hány éve már, hogy nem látott?! - Úgyhogy ki vele - haraptam ravaszul az alsó ajkamba. - Tudni akarom.. - mondtam már-már az ajkába.

- Türelmetlen... - nevettem fel hirtelen. - Annyi mindenben vagy a régi, és mégis változtál.. - tereltem el látványosan a témát. Igazából még mindig nem hittem el, hogy van rá egy kis esély, hogy visszakaphatom őt.
- Téged nem lehet elfelejteni, angyalom.. - tűrtem a füle mögé egy rakoncátlan hajtincset, ügyelve arra, hogy közben leheletfinoman érintsem az arcát is. Mintha csak egy törékeny baba lenne. - Palástolni lehet az érzelmeket, vagy a visszájára változtatni, de elfelejteni nem...
Minden önuralmamra szükségem volt, mikor ajkaival az enyémek felé közeledett. Vágytam már a csókjára, felpezsdült a vérem, ha arra gondolok, hogy miket műveltünk annak idején, és mi tagadás újra meg akartam tenni. Vele.
Nem hagytam akaratoskodni, hirtelen csókoltam meg, minden előrejelzés nélkül. Úgy istenigazából. Mennyire vágytam már erre... Milyen régóta.. Ujjaim csípőjén táncoltak, amíg megpróbáltam a közénk férkőző összes levegőt kiszorítani közülünk. És nem húzódott el, amiért a belsőm szinte ujjongott.
- Elég régi a kép... - mosolyogtam rá csibészesen, mikor elváltak ajkaink.

- Ja, tényleg az vagyok - bólintottam, meg se próbáltam letagadni, elvégre, mi értelme lenne annak, mikor tényleg türelmetlen vagyok. - Naná, jó, hogy változtam. Mégis hogy néznék ki azokban a ruhákban, amit még emberkoromban viseltem? - kérdeztem játékosan undorodva a ténytől. DE, nem kerülte el a figyelmemet az sem, hogy terelni próbálta a témát.
- Látod, mondtam én, hogy semmi gond nincs a memóriáddal - mutattam rá, hogy voltaképpen most saját magát is meghazudtolta. Amint egyik hajszálamat félresimítotva ujjával, hirtelen bizseregni kezdett az arcom, ahol megérintett. De úgy tettem, mintha mi sem történt volna, próbáltam elűzni az érzelmeimet, vissza a szívem legeldugodtam zugaiba. Aztán megcsókolt, úgy mint régen, és minden eddigi próbálkozásom csődbe ment. Nem tudtam megállni, hogy ne csókoljam vissza. Persze, ez csak néhány tizedmásodpercig tartott, míg le nem esett, mit is művelek, aztán elszakadtam ajkaitól.
- Á, szóval erre megy ki a játék - esett le a ravasz kis terve. - Így működik az a 'segítség', hogy visszaemlékezhess - húztam fel a szemöldökeimet pimaszul, majd az új YOLO őrület miatt újra elkaptam, hogy most én csókolhassam meg, ezuttal vadabbul mint az előbb. Hadd lássa, mivé váltam..

Olyan szenvedélyes csókot kaptam Tőle, amit talán még soha. Sőt, biztos vagyok benne, hogy soha. És talán én sem voltam még ennyire követelőző vele szemben. Mert nem volt elég belőle. Többet akartam, de hamar rájöttem, hogy így könnyen zsarolásnak hathat a dolog. Nem akartam arra kényszeríteni, hogy velem legyen, ahogyan eddig sem semmire. Mindig megadtam neki a választás lehetőségét, miért pont most venném el tőle?!
- 1600-as évek vége.. Firenze.. A királyi család tulajdona volt.. Egy darabig. Egy tehetséges, ámde szegény tizenéves fiú festette a nővéréről, aki kísértetiesen hasonlított Rád. - kezdtem mesélésbe, de nem engedtem el őt, ajkaink között is csak milliméternyi távolságot hagytam. - Nem volt túl felkapott, vagy különösképpen ígéretes a pályafutása.. Végül valaki meglátta ezt a képet, aki rosszkor volt, rossz helyen. És bizony nem tudta ott hagyni.. Vagyis ellopták. Így került a királyi hagyaték közé, amiből nem legálisan ugyan, de kivettem a részemet. Nos, ennyit tudok, korabeli jegyzetek ennyit említenek a készítőről és a kalandos útjáról. Most már az enyém.. - jelentettem ki nemes egyszerűséggel. Valójában viszont még mindig a olasz nemzet tulajdona lenne, ha tudnának róla, hogy létezik egyáltalán. De amiről nem tudnak, az nem fáj. - Nekem minden bizonnyal többet jelent, mint egy múzeumnak jelentene... - halkultam el a végére. A fenébe, megint előjött az érzelmes, nyálas énem. Nem hiszem el, hogy nem tudom magam türtőztetni ennek a nőnek a közelében.
- Nos, remélem tetszett a mesedélután... - engedtem el és hátat fordítottam neki, hogy újabb italt töltsek magamnak.

Annyira követelőző volt amikor megcsókoltam.. de a célnak megfelelt, mert ezután egyből kinyilt a szája. Nem mintha a csókot nem élveztem volna nagyon is.. Viszont ez most nem számitott. Pontosan tudtam, hogy legszivesebben ott helyben letámadtam volna, és ezt jobb ha elfelejtem..
Fürkésző pillantásom egészen az esti meséjének végéig Rajta tartottam. Kiváncsian hallgattam, majd mosolyogtam el magam az egyes részeknél. Akaratlanul is ki hagyott a szivem pár ütemet, mikor azt állitotta, hogy Neki ez a festmény sokkal többet jelent, mint amit egy múzeumnak jelentene.
- Tehetséges kölyök lehetett.. - motyogtam, csakhogy mondjak valamit. Mert azt hiszem abban a pillanatban szó nélkül maradtam. Aztán mikor elfordult, hogy újra megtöltse a poharát, én belekortyoltam az enyémbe, hátha az alkohol segit felszabadulni és rendszerezni a lélegzetemet.
- Szóval, Firenzében jártál akkortájt? - tereltem a témát, megpróbálva visszanyerni az eredeti stilusomat, nem sok sikerrel. - Gondolom az évek során bejártad már az egész világot.. Csak mert én is azt tettem, Ázsia és Afrika egyes helyszinei kivételével - tettem hozzá mellékesen, majd újabb kortyot ittam a pohárból.

Muszáj volt hátat fordítanom neki. Nem merném hangosan kimondani, de magam előtt nem titkolhatom tovább, hogy igenis zavar ez a helyzet. Hogy itt van, de nem az enyém. Van értelme egyáltalán ennek a macska-egér játéknak? Csak az őrületbe kerget vele...
- Feleannyira sem volt az, mint gondolod.. - fordultam vele szembe tisztes távolból, hogy még véletlenül se cselekedjek ösztönből. - Jó anyagból, könnyű dolgozni. - nevettem fel minden humor nélkül. A francba vele... A bizonytalanságával.
- Sokfelé jártam, de semmi említésre méltó... - zártam rövidre a témát. Tudtam volna ugyan mesélni, de jelen pillanatban nemhogy a múltra, a jelenre sem tudtam maximálisan koncentrálni. Mellette, Vele, birkózva a bennem lappangó szenvedélyjel, ami lassan felemészt.. Nem.. Nincsenek kötélből az idegeim. Testem minden egyes apró rezdülésére válaszol, még ha mindez tudat alatt történik is.
- Jártam én mindenhol.. Szomjaztam a sivatagban, dorbézoltam az óceánok partján, vadásztam igazi bennszülött módjára az őserdő mélyén.. Nincs már újdonság a világban... Számomra.. Tudod ezer év, hosszú idő... - sóhajtottam nagyot. Főleg mardosó bűntudatban a szerelem nélkül. - Főleg Nélküled.. - termettem hirtelen a háta mögött. A haját elsöpörtem a nyakából, hogy bele tudjak csókolni. Nem várhatok tovább. Muszáj megtudnom, hogy Ő mit akar. Életet velem, vagy nélkülem.

Elkeseredett próbálkozásom, hogy elterelhessem a témát valami kevésbé lényeges szóváltásra, egyáltalán nem sikerült. Na jó, talán pár perc erejéig, de az mire volt elég? Semmire. Csupán pár szavas mondatokban válaszolt a kérdéseimre és annyi. Én meg búskomoran kortyoltam ismét a poharamba, hogy addig is időt nyerhessek. Előszöris választ kellene találnom a legfontosabb kérdésre: mit is keresek én most itt a lakásában?! Erre a szivem és az agyam két egymástól eltérő válasszal állt elő. Ha akarnám is nehezen tudnám összegezni a kettőt..
- Ahha, hosszú idő.. - motyogtam, majd elakadt a lélegzetem a folytatásától.. a szavaitól, majd a nyakam csókolásától egyaránt. - Hm - ennyi tellett tőlem, majd egy határozott mozdulattal szembe fordultam vele, hogy ajkaink ismét egyesülhessenek egymással. És ekkor rádöbbentem arra, hogy mit akarok. Őt akarom. Mindennél jobban. Fenébe a bosszúmmal, azt ráérek később is kivitelezni. Most nem akarom elrontani ezt a pillanatot... Több ezer éve most először éreztem azt a hiányt, amit elvesztésekor szereztem. Elkerülni Őt, messze lenni tőle semmi volt ahhoz képest, amit most okozott azzal, hogy ismét megjelent a környezetemben. Kezeimmel hajába túrva tartottam őt közel, miközben nyelveink keringőre hivták ki egymást.

A bensőm ujjongott, mikor révbe ért a tervem. Terv volt ez egyáltalán? Magam sem tudom, de ezt akartam. Őt akartam. Most. Rögtön. Azonnal. Nem érdekelt többé semmi, csak a puha ajkaira koncentráltam, ami olyan édes szenvedélyjel csókolt, hogy majd' elvesztem. A pohár kicsúszott a kezemből, majd hirtelen felindulásból az övéből is kiügyeskedtem. Mit nekem a szilánkok, ha most Vele lehetek?!
Sebesen a falnak döntöttem a hátát, majd testemmel szorosan nekifeszültem. Feneke alá nyúlva emeltem meg Őt, hogy lábait csípőm köré kulcsolhassa, én pedig újra könnyedén a nyakához férhessek. Megőrjített a tudat, hogy már nem gyerek és nem is törékeny ember.. Már valóban szerethetem és nem kell attól tartanom, hogy egy-egy hevesebb mozdulatommal árthatok neki.
- Hol voltál ezer évig? - tettem fel a már megválaszolt költői kérdést és felnéztem rá egy pillanatra. De valóban csak egy pillanat volt, mert vörösen izzó ajkai szinte hívogattak, én pedig újra belefeledkeztem az őrületes csókcsatába.

Annyira elengedte magát és a csókunkra fókuszált, hogy én majd felnevettem amikor a pohár kiesett a kezéből, egyenesen a földre huppanva. Nem mintha bánnám és ahogy észrevettem Ő sem törődött vele. Sőt, ismét belemosolyodtam a csókunkba, amikor óvatosan az én poharamat is kiügyeskedte a kezeim közül.
- Jobb is, még a végén vehetnék neked egy új pohárszettet - vigyorogtam, mikor egy pillanatra elváltak ajkaink. Ahogy a falnak préselt, majd lábaimat megemelte, én habozás nélkül kulcsoltam is szorosan azokat a dereka köré. Annyira fura volt úgy csókolni, mint most.. Utoljára amikor érintettem, még törékeny emberi lény voltam. Ha akkor elém állnak és azt mondják, hogy többezer év után ismét találkozni fogok Vele és ennyire szenvedélyesen fogom csókolni, menten szemberöhögöm. Naná, hisz mi másra gondolhatna egy naiv kislány? Mert szó szerint én voltam a legnaivabb kislány az egész világon.
- Hm, mire is vagy kíváncsi pontosan? Az első ötszáz évemre, amikor a vér után sóvárogtam, a következő ötszázra, amikor bűntudatom volt a gyilkosságok miatt..., vagy inkább az azutániakra, amikor csak úgy szédelegtem a világban? - haraptam az alsó ajkamba hivalkodóan, majd ismét engedtem a csókjának.

- Hidd el, rohadtul nem érdekelnek a poharaim.. - dörmögtem rekedt hangon. Pont most, hogy is érdekelhetnének, mikor minden egyes idegszálamat lefoglalja ez az őrült nőszemély?!
- Igazából arra voltam kíváncsi, hogy miért okoztál nekem akkora fájdalmat, hogy meg sem kerestél.. De tudod mit? Nem érdekel. Most itt vagy... - leheltem puha bőrébe. Ujjaim derekát szorították, majd felkúsztak a hátán végig, egészen addig, amíg bele tudtam markolni sűrű, csokoládészínű hajba és meg tudtam húzni azt. Abban a pillanatban fejét hátrafeszítette, én pedig újra torkát csókolhattam. Kezdtem elveszíteni a kontrollt, hiszen ezer év valóban sok idő, és annak ellenére, hogy mindig más nőt rángattam az ágyamba, Őt senki sem tudta pótolni. Sem Rebekah, sem más... Annyira vágytam már rá...
Fogaimmal bőrét karcolgattam, de arra próbáltam ügyelni, hogy ne sértsem fel, mert tudtam, hogy amennyire izgató tud lenni, amit művelek, ha kiserken a vére az illúzióromboló hatású lehet, tekintettel az elválásunkra.
A ruhákat fokozatosan fejtettem le róla, és gondosan bebarangoltam feltáruló teste minden egyes négyzetmilliméterét. Mennyire hiányzott már ez..

- Ahh - ennyit hallattam csupán, mikor elárulta, miért is tette fel azt a kérdés. Nem mintha eddig nem tudtam volna, de na.. - De szerintem erre te is jól tudod a választ.. - hagytam ennyiben a dolgot, mert nem akartam most kiselőadást tartani arról, hogy mennyire gyűlöltem a fejét. Legszívesebben karót döftem volna a szívébe.. de én inkább elkerültem. Egészen mostanáig, mikor ismét felbukkant.. Úsztam az érzésben, ahogyan ajkai a torkomat csókolgatták.. egyre inkább kezdtem elveszíteni a józan eszemet. Volt egyáltalán nekem olyanom, legalábbis amióta ismét megláttam?? Nem hinném.
Fogaimat harapdtáltam, miközben Ő azzal kínlódott, hogy lehetőleg ne harapja át a bőrömet. Legszívesebben felnevettem volt és az értésére hozom, hogy már nem vagyok ember.. ,de végül meggondoltam magam. Ez így sokkal izgatóbb volt. Aztán amint a ruháimat kezdte lefejtegetni rólam, én sem hezitáltam túl sokat, egy határozott mozdulattal téptem le róla a felsőjét.
- Nem igazán vagyok a türelem mintaképe - vontam vállat az előbbire célozva, majd ajkaimmal lágy puszikat leheltem a nyakára és a vállára körbe körbe haladva. Majd egy határozott mozdulattal átharaptam nyakán levő bőrt és szívni kezdtem az éltető nedűt. - Hm, ez így fer, nem? - távolodtam el egy picit véres nyakától, majd visszahajoltam hozzá, hogy nyelvemmel kényeztethessem tovább a sebét.

Nem sok kellett hozzá, hogy ne veszítsem el a fejemet, hiszen hányszor volt már olyan, hogy szex közben nyírtam ki örömöm tárgyát?! Most ezt nem tudom megtenni, ez azért kicsit könnyít a helyzeten. Egy harapástól még nem lenne baja, már nincs olyan könnyen sebezhető anyagból, mint korábban.
- Most jól is jön a türelmetlenséged.. - nyögtem fel, mikor fedetlen felsőtestemet kezdte kényeztetni. Nem tudom meddig bírom még, hogy nem tudhatom magam Benne.
A szusz is bennem akadt, mikor belém harapott, egyenesen a nyaki ütőerembe. Nem számítottam rá, így egy apró szisszenés is elhagyta a számat, de nem tiltakoztam. Igaza van, így fair. Nem mellesleg rettentően izgató a tudat, hogy az én vérem a szeretkezés alatt tovább él az ő testében. A vérem végigcsurgott mellkasomon, de eszem ágában sem voltam hajlandó levenni a szememet erről a kis boszorkányról. Megigézett a látvány, ahogy ajkairól csöpög a vérem, ahogy szája sarkában megreked néhány csepp belőlem, majd lenyalja azt, olyan erotikusan, hogy azt már büntetni kéne. Kell is! - határoztam el.
A tőlem telhető legdurvábban a földre fektettem, csuklóit lefogtam a feje fölött vadul ajkaiba haraptam. Kettőnk vére és az illat is keveredett, ami még inkább fokozta a helyzetet és egyfajta afrodiziákumként hatott rám. A nadrágját sem kíméltem, nem érdekelt a reakciója, mellei között végighaladva nedves ösvényt hagytam egészen a köldökéig, ahol újra a fogaimmal kezdtem el kicsipkézni édes bőrét.

- Ugye? - lihegtem, majd észrevettem, hogy nagyon is bejön ám neki ez az új énem. Nem is csoda, amúgy meg vagy megszokja ezt az énemet, vagy megszökik, mert én biza nem változom meg. Még az Ő kedvéért sem. De nem hiszem, hogy meg akarna egyáltalán változtatni. Túl hülye lenne, ha azt akarná.. Most komolyan, ki vágyna a régi naiv kis barátnőjére, egy bevállalós, 'csak a mának élek' típus helyett?
Pimasz mosoly kúszott az arcomra, amikor felszisszent.. de természetesen nem tiltakozott, sőt nagyon is bírta a pillanatot. Aztán olyat tett, amire semmiképpen nem voltam felkészülve, ezért is ért annyira váratlanul. A földre fektetett, csuklóimat lefogta, majd a fejem fölé helyezte és úgy harapott az ajkaimba. - Áucs - szisszentem fel, mintha fájt volna, de a mosoly továbbra is ott virított a képemen. Ahogy keveredtek az illatok.. mármint a vérünk illata.. az Övé és az enyém... megértettem, miért tette ezt. Reflexből megnyaltam a véres ajkamat, majd néztem, ahogy széttépi a nadrágomat.
- Hé, ugye tudod, hogy most aztán kölcsön kell adnod egy másikat? - alkudoztam ravaszul, mellesleg meg eléggé nevetséges egy látványt nyújthatnék az Ő nadrágjában. De elvesztettem a fonalat, ahogy a melleimtől egészen a köldökömig haladva harapdálta a bőrömet. De én sem bírtam tétlenül maradni, ismét közel húztam magamhoz a nyakát, hogy tovább szívhassam a vérét.. de ezuttal csak éppen annyira haraptam meg, hogy kiserkenhessen a vére, és így folytattam tovább le egészen izmos felsőtestéig. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve váltottam a testhelyzetünkön, és ezuttal én kerültem fölülre, pontosabb az ölébe ülve folytattam az akciómat.

- Te kis kényes.. - jegyeztem meg vigyorogva. - Egy darabig nem lesz szükséged ruhára, akár mérget is vehetsz rá... - búgtam bőrébe, minden egyes szó után egy kis szünetet tartva. A szemébe mélyedtem, mikor újra felhúzott magához, majd újra kellemes érzés fogott el, mikor bőrömet szaggatta a fogaival. Szeretem a szenvedélyét, milyen temperamentumos lett... Minden szempontból.
Több sebből is véreztem már, ez a boszorkány aztán kamatostól megfizet nekem az utolsó éjszakánkért. Éreztem rajta az elégtételt, ahogy a vágyat is. Mindkettő erős, és még én sem tudom, melyik a dominánsabb, de valahogy ez foglalkoztatott legkevésbé.
Miközben én furcsa kettősségén agyaltam, Ő ügyesen fordított testhelyzetünkön.
- Bestia... - nyögtem minden egyes harapása után. Hagytam magam, ha őt ez teszi boldoggá, hát tegye. Marhára gyorsan gyógyulok, ez meg se kottyan...
Haja sátorként omlott a fejem két oldalára, mikor újra felkúszott ajkaimhoz, de csak egy gyors csókot kaptam, nehogy véletlenül jól érezzem magam. Nem mintha eddig nem lennél maximálisan elégedett...
Fenekét markoltam, és combját simogattam, miközben Ő az ölemben fészkelődött, ezzel tovább hergelve engem, ami jelen esetben ahhoz vezetett, hogy férfiasságom csak egyre jobban feszült a farmeremben. Időről-időre szorosan magamhoz húztam, hogy érezze, mennyire vágyom már rá. Az ösztön most is magával ragadt és haját tépve követeltem újra őrjítő csókját.

Ahha, képzeld, valamiből gondoltam, hogy egy darabig nem lesz szükségem semmiféle ruhára... - de ezt inkább megtartottam belső monológnak, minthogy hangosan is kimondjam. Helyette inkább folytattam a malőrömet. Mert azt már előre eldöntöttem, hogy addig nem hagyok békét, amig testének - majdnem - minden négyzetcentiméterét végig nem harapdálom. Természetesen csak majdnem. Azt a bizonyos részt, ami eléggé emelkedett a farmerjában, puszta bosszantából még azért is kihagyom. Még jobban elmosolyodtam a 'bestia' szó hallatán.
- Tudok róla - bólogattam önelégülten, de eléggé megnehezítette a helyzetemet azzal, hogy kezei végig a combomon, majd a fenekemen pihentek. Láttam, mennyire vágyik már egy újabb csókomra, amit azzal is jelzett, hogy a hajamat húzogatta. - Ez nem fáj - incselkedtem, de azért mégis megajándékoztam egy gyors szájrapuszival. - Hm - hümmögtem, majd pimaszul visszatértem testének harapdálására.. közben direkt ficánkolva az ölében, hogy ezzel is hergeljem szegénykémet. A harapdálásban ezuttal a kezei következtek.. lassan, idegtépő lassusággal csipkéztem ki mindkét karját, öt miliméterenként egy-egy lágy puszival örjítve meg még az eddigieknél is jobban. Éreztem, ahogy odalent már nagyon kíván, sőt testének minden porcikája erről árulkodott. Én meg csak vigyorogtam, mint a tejbetök.

- Nem a fájdalom, okozása a célom, angyalom.. - túrtam újra hajába. De ez így nagyon nem fair, hogy csak engem hergel. Visszakapod ezt még.. - határoztam el, majd a következő mozdulatsorommal újra magam alá gyűrtem. Nem volt olyan hely a felsőtestemen, ahol ne kenődött volna már el a vérem, annak ellenére is, hogy a sebek begyógyultak. A vérem még nem alvadt meg, így a fordulás következtében Őt is teljesen beborította..
- Nézd milyen véresek lettek.. Ezek sem kellenek már.. - simítottam végig fehérneműjén, és szörnyülködést tettettem. Azok sem takarták már sokáig a testét, egy-egy reccsenés kíséretében távolítottam el őket és hajítottam kitudja, hová. Jó messzire magunktól. Most én tüntettem ki Őt figyelmemmel. Ajkaimmal bebarangoltam mellkasát, kiváltképp nagy figyelmet szentelve meredő mellbimbóinak. Fogaim is előtörtek az ínyemből, de most nem a vérére szomjaztam, hanem az őrületbe akartam kergetni azzal, hogy fogaimmal karcolgatom a kis csúcsot. Örömittasan figyeltem, ahogy egyre inkább hagyja, hogy birtokba vegyem a testét. Lassan haladtam lefelé a testén, mintha csak most fedezném fel a buja rejtelmeit, annak ellenére, hogy pontosan fel tudtam idézni az összes báját. Tudtam, hogy ezzel a lassú tempóval magamat is csak kínzom, de megérdemel egy kis szenvedést az előbbiekért, így én is kénytelen vagyok várni. Az arckifejezése pedig mindent megér.
Nem siettem el a dolgokat, ráérősen köröztem a köldöke körül, majd élvezettel telve belenyaltam, hogy aztán folytatni tudjam az utamat egyenesen a legérzékenyebb pontja felé. De gonosz vigyor kíséretében csak szétnyitottam lábait, és combja belső oldalán kezdtem harapdálni a finom bőrt, aztán fogaimat belemélyesztettem és nagyot kortyoltam belőle, hogy aztán vérétől vörös ajkakkal hajolhassak ismét érzékeny pontja fölé, megadva ezzel a kegyelemdöfést.

Nem lepődtem meg túlságosan, amikor ismét váltott a poziciónkon, így újra Ő került fölül. - Hé - szóltam rá játékosan, mivel a fordulás következtében rajtam is teljesen elkenődött a vére. Nem, mintha nem tudtam volna kezelni a kialakult helyzetet. Csak mosolyogtam és forgattam a szemeimet unottan, mikor letépte rólam azt a kevés ruhadarabot is, ami még rajtam maradt. Halk sóhajok hagytál el a számat, amint ajkaival mellmimbóimat kezdte el kényesztetni. Egyre kevésbé bírtam magammal, főként ahogy a fogai is előkerültek.. Láttam, mennyire bírja a kialakult helyzetet, talán még jobban is, mint én az imént. De nem tiltakoztam, inkább hagytam neki.. hiszen kitudja már mióta vágyik rá, talán még jobban mint én Őrá. Éreztem, hogy egyre jobban közeledek az elélvezésre, egyre nedvesebbnek éreztem magam odalent... kiváltképpen akkor, mikor a combom belső oldalából kezdte szívni a vért, később érzékeny pontomhoz hajolva. Ez betett nekem, teljesen benedvesedtem, magam sem tudom már mikor jutottam fel ennyire magasra, mint az imént. - Ez határozottan hiányzott.. - szólaltam meg pár perccel később, mikor úgy éreztem sikerült ismét megtalálnom a hangomat.
-Dee, nem értem ez a nadrág, még miért van rajtad? - tettem fel a költői kérdést, majd vámpírsebességgel felültem és ahelyett, hogy a nadrág gonbjaival töltöttem volna az időt, egy határozott mozdulattal fogtam és letéptem róla a ruhadarabot. Ismét hozzásimultam, hogy ezzel is tovább ingereljem és úgy hajoltam ismét ajkaira, közben kezeim őrjítő lassusággal kezdték becézgetni duzzadó férfiasságát.

Ajkaim és nyelvem együttes hatása nem csak őt kergette a végletekig, magamat és a határaimat feszegettem. Sosem volt még, hogy ennyi ideig vártam, mielőtt egy nőbe temetkezhettem volna. De ő nem egy nő volt. Ő A nő! Önelégülten vettem tudomásul, hogy még mindig mocskosul értek a dolgomhoz, miközben nyelvemmel belé hatolva élveztem ki az apró rángásokat, ahogy elélvez. Élvezetének összes nedvét nyelvemmel és ajkaimmal tüntettem el, kezeimmel továbbra is csak simogattam kecses testét, néha ugyan belemartam a húsába, de azzal csak jobban feltüzeltem. Egy igazi vadmacska, aki úgy dorombol, ahogy én akarom. Nekem.
Igazi bestiaként tépte le rólam a nadrágot, majd kapott ajkaim után. Vad élvezettel vettem tudomásul, hogy milyen türelmetlen, főként, mikor férfiasságom köré zárta mohó ujjait. Határozottan felnyögtem, és ajkába haraptam, a vére így a számba csordogált.
- Imádom az ízedet... - mormoltam szájába azt az apró mondatot, ami már az előtt is kikívánkozott.