- Nézd.. ha nem érdemelné meg okkal, hát nem akarnék rajta bosszút állni. Tőlem kiérdemelte. És úgy vélem hogy tőled is. Nektek volt és van okotok bosszút állni egymáson. - köszörültem meg a torkomat. Minek fényesítsem a sztorit? Láttam a feleségemet szenvedni abban a régi világban.. ha nem is mutatta de szenvedett az anyja hiánya miatt. Szenvedett mert nem volt senki, aki az apja ellen pártját fogta volna. És ez szívfájdító. Erre viszont nem tértem ki.
- Gyenge pont? - masszíroztam meg az alsó ajkamat elgondolkodva, majd felálltam. - Ne egy tárgyon gondolkodjunk.. hanem inkább valaKin.. - hangsúlyoztam ki a személyes kis betűcskét. - Ha ezt végiggondolod.. közelebb áll hozzád a megoldás, mint hinnéd.
Nehezemre esett kimondani ezeket a szavakat, de... néhány napja vagy inkább hete figyeltem a nejemet. És láttam hogyan viselkedik azzal a hibriddel. Tatiának értenie kell hogy mire óhajtok kilyukadni.
- Viszont most megbocsáss, de hagyom emészteni Neked ezeket. Ma karácsony van. A szeretet ünnepe. Amint végetérnek ezek a napok, újra összeülhetünk. Keresni foglak. Úgy érzem, hogy.. hamarosan vendéged érkezik. - pillantottam az ajtó felé. Kifinomult érzékeim voltak, akárcsak Neki. Majdnem egykorúak voltunk.
- És egy névtelen ajándékkal óhajtom meglepni a nejemet is. Tatia.. - biccentettem előtte, majd odaléptem és megfogtam a kézfejét, hogy egy apró csókot leheljek rá. - Boldog karácsonyt. Hamarosan újra találkozunk. - mosolyogtam rá ravasz csillogással a tekintetemben majd elillantam.

> Petrova-birtok <

- Tökéletes. - Komoly tekintetem kissé meglágyult, mosoly üt ki az ajkaimra. Ha ennyi ideje forralja a bosszúját, az csak jó lehet. Nem is tudom, hogy lettem ilyen szerencsés, hogy egyszer csak megjelent az ajtómban és kinyögte, hogy a lányomon akar bosszút állni. Hát ez...eszméletlen.
- Tetszik a motivációd. Szenvedjen, mert te szenvedtél amiatt, hogy nem volt veled. Végül is jogos. - Bólogattam még mindig apró mosollyal az arcomon. Már csak azt kellett volna kitalálnunk, hogy mégis mit tegyünk vele. Ez lesz a nehezebb része a dolognak. Talán már hamarabb kellett volna ezen gondolkoznom, akkor most nem lenne ilyen rozsdás az agyam. - Nem tudom, mit tehetnénk ellene. Kemény nő, én pedig nem ismerem a gyengepontjait.

Magam is helyet foglaltam az egyik fotelban, előre hajolva hogy közelebbről nézhessek a tekintetébe, és így bólintottam. - Erin úgy tudja, hogy halott vagyok. Ezer éve annak, hogy forralom a bosszúmat. De eddig egyszer sem adódott olyan jó alkalmam rá, mint most. - mormoltam elégedetten, és hátradőltem, hogy elnyúljak, jót mosolyogva az utolsó feltevésén miszerint meghátrálnék.

- Nem teszek ilyesmit. Túl sokat küzdöttem azért, hogy eljuthassam idáig. Most már csak a halál képes elválasztani attól, hogy én meghátráljak. - biztosítottam Őt ígéretteljes hangon, és ravasz csillogás költözött a tekintetembe. - Meg fogom őt lepni azzal, hogy életben vagyok. Akkor, mikor már van egy kiforrott tervem, tervünk vele szemben. Szenvedni akarom látni... úgy, ahogyan én szenvedtem a lányom és nélküle. - sziszegtem bedühödten.

- Én sem akartam hozzámenni Ceric-hez, engem is csak hozzáadtak. Persze, hogy ugyanezt a sorsot szánta Erinnek is. - Megforgattam a szemeimet és lehúztam az italomat. Inkább nem akartam visszaemlékezni azokra az időkre, ahhoz részegnek kellene lennem, hogy ezeken a dolgokon gondolkozzak és elmerüljek a múlt emlékeiben.
- Ugye Erin nem tudja, hogy életben vagy? Mert ha ez így van, akkor az, hogy vámpírrá lettél, az lehetne a legnagyobb aduászunk. - Mondtam ki a nyilvánvalót. - Tőlem már számít bosszúra, de tőled nem, mivel halottnak kellene lenned. Elvégre ő ölt meg. Ha pedig lelki törésről beszélünk, akkor valami nagy dolgot kell kitalálnunk, ami hatalmasat üt. - Kényelembe helyeztem magam az egyik fotelban, keresztbe tettem a lábaimat és az újonnan kitöltött italomba kortyoltam. De megfordult a fejemben valami, emiatt komollyá változott a tekintetem és így nézte Chris-re.
- Ha szereted őt, akkor megvan rá az esély, hogy a cél előtt meghátrálsz. Biztosítanod kell, hogy ez nem fog megtörténni, mert akkor értelmetlen az egész. Igaz, hogy a lányomról beszélünk, de én is ugyanúgy bosszút akarok állni rajta, mint te. Meg kell bíznom benned. - Néztem mélyen a szemeibe.

- Nem akarom megölni Őt. Ahhoz az én szívem sincs eléggé szétfagyva. Nem akarom bántani őt, csak éppen annyira amennyire megérdemli a szenvedést. Tehát.. ezt mindenki önmaga ítélje meg. - töltöttem ki magamtól egy pohárnyi whiskyt újra, és elgondolkodtam. - A férjed gyűlölt mert a lánya miattam nem akart ahhoz menni, akihez neki érdekében volt hozzáadni. Üzleti ügy.. - forgattam a szemeimet ahogy eszembe jutottak Cedric szemei. Amilyen megvetéssel nézett rám, amiért csak egy kis paraszt voltam.. a lánya mégis nekem adott mindent magából.
- Úgy döntöttem hogy Veled együtt fogom kieszelni, mit is tegyek. Tegyünk. - javítottam ki magamat. - Ami nagyon fájna neki.. amiért úgy érzi, hogy becsapták. Ez nem lehet fizikai fájdalom.. olyasmi kell, ami lelkileg üti ki. Tudom, szörnyű ezt hallani úgy, hogy a férje vagyok és szeretem Őt.. de minden okom megvan a bosszúra. Előtérbe helyezem ezt a szerelmemmel szemben.

- Igazad van, egyáltalán nem díjazom. Ami az enyém, az az enyém és nem engedem kicsúszni a kezeim közül. Erin pengeélen táncol, örüljön neki, hogy egyáltalán még él. Viszont én most nagyon boldog vagyok, hogy nem öltem még meg, mert így sokkal jobb lesz, veled az oldalamon bosszút állni rajta. El sem tudok képzelni jobbat. - Emeltem felé a poharamat és belekortyoltam az italba. Na igen, ebből is megmutatkozhatott, hogy nem én vagyok az anyák gyöngye, de ez így alakult, ezt kellett elfogadnom és ehhez kell alkalmazkodnom is. Hogy nehezemre esik-e? Addig nem, amíg ténylegesen bele nem gondolok, hogy a lányomról van szó.
- A férjem utált téged? Bár abból kiindulva, amit Erin mesélt még régebben az életéről, nem csodálom. Rám sem tudta rám kényszeríteni az akaratát és Erina is olyasvalakibe szeretett bele, aki Cedric szerint nem volt hozzá méltó. Érdekes egy pasas az én drága volt férjem. - Sóhajtottam egyet. - Mit szeretnél tenni Erin-nel? Hogy akarsz bosszút állni rajta?

- Igen. Szembesültem nemrégiben a feleségem érzéseivel. És azzal, hogy Te ezt az egész felállást nem igazán díjazod. - sóhajtottam, majd a kezemet nyújtottam felé, miután lehúztam a whiskyt.

- Modortalan vagyok, bocsáss meg. A nevem Christopher. Christopher Britanov. Akit a Te férjed szívből gyűlölt. - vigyorodtam el.

Hallgattam a történetet, közben pedig arra jutottam, hogy ehhez ital is dukál. Arrébb léptem párlépéssel és két pohárba alkoholt töltöttem, az egyiket pedig a férfi kezébe nyomtam. Még a nevét sem tudtam, de ez igazából csak mellékes információ volt ahhoz képest, hogy bosszút akar állni a lányomon. Ez volt a lényeg.
- Jól tetted. - Biccentettem egyet. Az átváltoztatója szívébe karót döfött, ami azt jelenti, hogy már akkor is eléggé vérmes lehetett. És dühös. Elvették tőle a szerelmét és a lányát, aki az én unokám volt. Ebbe még belegondolni is furcsa, de a düh és társai együtt tökéletes kombinációt alkothattak benne. Hát még ha ezer évig érlelődni hagyta ezeket a tulajdonságokat. Magamból kiindulva tudom, hogy ha a harag eleget főtt a levében, akkor akármit el lehet tudunk, amit csak szeretnénk.
- Ha tudod, hogy én vagyok Erin anyja és hogy én is eléggé megorroltam rá, akkor bizonyára azzal is tisztában vagy, hogy miért. Szóval.. van már konkrét ötleted vagy kénytelenek vagyunk együtt kitalálni egyet? - Kérdeztem tőle még mindig ravasz pislogással a szemeibe nézve. - Egyébként hogy hívnak? Csak hogy tisztában legyek a vejem nevével.

Az izgatottság ott volt a tekintetében és ez jobban tetszett nekem bármi másnál. Ő jó társ lesz. A problémám az, hogy Ő szintúgy szerelmes abba a férfiba, akibe szívem szerint belerúgnék, amiért megdöntötte az ÉN nejemet. Annyi kitétellel hogy Erin nem szerelmes abba a férfiba. Áldjék érte az úr neve..

- Igen, én voltam. És a mai napig nem tudja, hogy életben maradtam a kis akciója után. - kezdtem el beszélni velős hangon, de néhány másodperc elteltével egy halovány, mégis gúnyos vigyor jelent meg a szám körül. - Nem láttam többé miatta a lányunkat. Eltűnt, elvitte az a szolgáló, akinek az életét köszönheti. Elvett tőlem mindent.. és végül az változtatott át, aki Őt is. Az első számú dolgom az volt, hogy karót verjek a nyamvadt féreg szívébe, amiért tönkretette a családomat és a feleségemre fájdult meg a foga.

Becsuktam az ajtót és rögtön felé fordultam. Úgy éreztem magam, mint valami izgatott kislány, akinek karácsonyi ajándékot hoztak, hiszen nekem az volt a karácsonyi ajándékom. Nem kézzel fogható, de annál érdekesebb és velősebb. Már amúgy is régen gondoltam a lányom elleni bosszúra, ideje volt újra elővennem az ügyet.
- Belőled ivott, amikor átváltozott? Tényleg imádnivaló történet. - Aranyosan mosolyogtam rá, mint aki meg tud hatódni az ilyenektől. Hát ez nem így történt, de nem is meghatódnom kellett, hanem megtudni a meséjük alapjait. Enélkül nem tudok bosszút állni! - És mi történt? Hogy lettél te is vámpír? Akkoriban még nem voltunk túl sokan.

Rendkívüli módon tetszett nekem az benne, hogy nem kezdett el értetlenül pislogni. Pár másodperc múlva már ragyogott is az arca a ravaszságtól. Erre van nekem szükségem! Erre a nőre! Tökéletes társ a bosszúmhoz, amit még ki kell forralnunk Erin ellen... mert mindenkinek meg kell kapnia a leckét az élettől!

- Kösz! - biccentettem feléje, és átléptem a küszöböt. Eddig is megtehettem volna hisz nem volt élő lakosa a háznak, de a modorom világhírű volt. Kivéve ha nem húzták fel az agyamat.

- Van miért bosszút állnom a lányodon. Míg emberek voltunk, olyan szerelmet ritkán látott a világ, mint a miénk volt. De.. az már kevésbé tetszett, hogy én voltam az áldozati bárány az átváltásakor. - mondtam ki komolyan, rezzenéstelen arccal, még ha belül nem is voltam képes ennyire törhetetlenül visszagondolni.

Meghallottam a nevet, de meglepődöttség csak egy röpke pillanatra ült ki az arcomra, mert annak a helyét szinte rögtön átvette a ravaszság. Az ajkaim is ilyesfajta mosolyra húzódtak, a szemeim pedig biztosan csillogtak. Bosszú a lányomon? Méghozzá úgy, hogy összefogjak a férjével? Hát lehetne ettől jobb a karácsony?
- Szóval te vagy az én drága vejem. Sajnos ezer évvel ezelőtt nem volt alkalmunk találkozni. - A szemeibe néztem, mosolyom már vigyorba csúszott át. Ez a férfi hirtelen bearanyozta a napomat, egyszerűen jól éreztem magam a tudattól, hogy itt valami készülőben van. - Gyere csak be és beszéljük meg, hogy pontosan mit értesz a bosszú alatt. Nagyon kíváncsivá tettél. - Elálltam az ajtóból, belül pedig már toporogtam, annyira izgatott lettem.

Ravasz mosoly rajzolódott az ajkaim köré. Elképesztően látszott rajta hogy Ő bármire kapható, ha épp a bosszúállás kerül előtérbe. És értesüléseim alapján van elszámolnivalója a lányával. A szerelme miatt.. akivel a drágaságom összeszűrte a levet. Ezért bennem is ott a tüske.

- A neve Erina. Erina Georgieva Petrova. Noha mostanság Erin-nek hívja magát. - vontam egyet a vállamon ravaszul, és vártam a reakcióját karba tett kézzel.

Igen, tényleg régi korból származik. A fejbiccentés nem nagy divat a mostaniak körében, az illata pedig eleve elárulta, hogy nem egy mai csirke. Már csak ezért is meghallgattam a mondanivalóját, amitől nem lettem okosabb, elvégre a feleségét kereste, de mivel megemlítette a bosszú szót, így felkeltette az érdeklődésemet. Még akkor is, ha azt sem tudtam, hogy kiről beszél.
- A nejedet? - Kérdeztem vissza. - Talán ha elmondanád, hogy ki ő, akkor esetleg segíteni is tudnék. Nagyon sok személyt nem szívlelek, úgyhogy így nem szűkítetted le a kört. - Rajtam volt a sor, hogy végignézzek rajta. Jóképű volt, vámpír és bosszúálló. Nem is rossz.

Amikor kinyílt az ajtó, kíváncsian méregettem végig a nőt aki megállt ott. Kétség sem fér hozzá, Ő Tatia Petrova. A nejem édesanyja. Van köztük hasonlóság, ezt kár lenne tagadni.

- Üdvözletem. - biccentettem feléje a régi modort mintázva, majd újra megkerestem a szemeit. - Igen, úgy vélem hogy tudna segíteni. A nejemet keresem. Egészen pontosan a módszert, amellyel bosszút állhatnék rajta. És az információim alapján Te ismered is őt.. és nem is szívleled. - komolyodott meg az ábrázatom.

(...)

Csengettek, én viszont nem rohantam ajtót nyitni. Ha valaki akar tőlem valamit, akkor úgyis megvár, ha pedig nem, akkor így járt. Amúgy sem voltam valami hatalmas vendégszerető egyéniség, és eleve nem is szoktak vendégeim lenni, úgyhogy nekiállhattam elkezdeni azon törni az agyam, hogy mégis ki akar velem társalogni? Majd meglátjuk.
Kinyitottam az ajtót és egy férfi állt velem szemben. Hirtelen nem tűnt ismerősnek, viszont éreztem az illatán, hogy akármikor összefuthattam volna vele, hiszen vámpír volt. Eléggé idős vámpír.
- Segíthetek? - Hát ez eléggé hülyén hangzott az én számból, de mivel a hangomból nem is a jó szándék sütött, ezért nem tűntem jókislánynak.

< Sikátor >

Az Alexanderrel történő találkozás után már volt egy jobb ötletem is: meg kell látogatnom a drágalátos anyósomat. Ha jól tudom, Neki van oka a lányán bosszút állni. Épp oly' indok, amilyen nekem is van.

Nem akartam váratlanul megjelenni. Csupán megálltam a díszes és giccses ajtó előtt, és nemes egyszerűséggel megnyomtam a csengőt.

Benjamin csak úgy elviharzott mellettem. Szerencséjére, hogy így tett, ha megszólalt volna, összezúzom a gégéjét, az egyszer biztos. Ez a férfi egy barom, ehhez kétség sem férhetett. De hát ez van, én világéletemben ilyenekkel vettem körbe magam. Ezért is lettem én magam is hozzájuk hasonló.
Már nem volt itt semmi dolgom és mivel utáltam a nosztalgiát, akármilyen kósza visszapillantás nélkül hagytam el a birtokomat. Ez a hát nem megy innen sehová, akkor is itt lesz, ha egyszer visszatérek. Talán.

Ősök villája

A pince

Most már ráérősen sétáltam vissza az előszobába, mintha kissé visszafogott volna egy erő, ami azt mondta, nem kellene elmennem innen. De nem volt maradásom, okokat pedig egyáltalán nem találtam, amiért itt maradhatnék. Csak egyet, de azt... nem tudtam felhasználni. Nem voltam képes rá.
Megálltam a bőröndjeim mellett és addig nem is terveztem elindulni, amíg az a nyomorult farkaska fel nem jön a pincémből. Még az a hely is túl jó volt neki, nem is tudom, mit gondoltam, amikor oda zártam.

Elena meghalt? Ez komoly? Hát ez a nap híre! Na jó, azt hiszem, hogy ezzel egyedül voltam és jobban belegondolva a drága kis hasonmásom halála nem is volt olyan jó. Abból a szempontból igen, hogy annyi lett egy ugyanolyan kinézetű nőnek, mint nekem, de amúgy...kivel fogok én ezután kötekedni? Hiszen magammal a legjobb veszekedni! Most mit csináljak? Viszont ha Elena halott, akkor... Klaus minden bizonnyal már ott van mellette. Erre a nyakamat tenném.
- Nos, Elena halott és Ben Lockwood is. A pincémben fekszik egy csinos kis tőrrel a szívében. - Rántottam egyet a vállamon, mintha csak azt mondtam volna, hogy elfogyott itthon a cukor. Aztán mégiscsak sóhajtottam egyet és megforgattam a szemeimet. Hogy lett nekem ilyen áldott jó lelkem? - De azt hiszem, tehetek valamit azért, hogy visszahozzuk a kis farkasfiút. Gyere utánam. -

A pince

- A micsodával? - torpantam meg hadonászás közben, aztán megráztam a fejem. - Tatia... Elena meghalt... kell Ben Lockwood! Csak ő tudja, mi ez! - ráztam a kis könyvet Tatia orra előtt. - Ez, itt.... - lapoztam fel az utolsó oldalt. - Beszélnem kell vele! Küldd ki, kérlek! Csak egyetlen percre!

Tágra nyíltak a szemeim Damon arcára nézve. Mint aki egy másik világban járt. Meggyötört és szomorú volt. Valami történt, méghozzá valami rossz. Vagyis valami, ami neki rossz.
- Ben? Ben Lockwood? Mit akarsz te az én porfogómmal? - Kérdeztem rá rögtön, hátha elmondja, mi történt. De ami rossz, az nekem általánosságban véve jó, úgyhogy nem nagyon aggódtam, mert minek is? Nem szokásom.

Felnyílt az ajtó, és hatalmasat sajdult a szívem... mert mintha az élő Elena nézett volna rám. Egyedül a szemei voltak olyan hidegek, mint a jég.
- A hotel... - támasztottam meg az ajtót, és lengettem a kis füzetet. - Meg Oliver.... és Ben. Hol van Ben? - kiabáltam összefüggéstelenül. - Ben Lockwood! Kell nekem!

Kinyílt az ajtó, és meglehetősen furán mértem végig az ott álló nőt. Az arca olyan volt, mint a lányomé. De látszott rajta, hogy sokkal hidegebb, és sokkalta gonoszabb, mint az én lányom. Aki most halott.. nem kapta meg azt a lehetőséget sem, mint az ősei, hogy vámpírrá legyenek.
Halkan háttérbe szorultam, és figyeltem a fejleményeket, de nem szólaltam meg.