Középiskola

Egy jó időre elegem lett a bálokból és a városi összejövetelekből. Nem vagyok én oszlopos tag, nem sok értelme van megjelenni az ilyeneken, főleg abból kiindulva, hogy most mi történt. Egy kis balhé mindig jól jött, de az olyasmi nem, aminek én ittam meg a levét. A gondolatra, hogy Klaus ismét elhagyott dühösen csaptam le a táskámat az asztalra. A fenébe vele és az állandó hatalomvágyával... a franca mindennel, ami hozzá kapcsolódik! Eszméletlen düh és csalódottság munkálkodott bennem, az elhagyatottság érzése a tetőfokára hágott a lelkemben. Lélek? Talán ez a bajom, hogy ilyen nekem már régóta nincs... fura, de az emberi énem sem volt elég ahhoz, hogy magam mellett tartsam. Pedig azt hittem, hogy legalább így... értelmetlen ezen gondolkozni.
Ledobáltam magamról a ruhákat és az ágyba zuhantam. Ha más nem, legalább visszakaptam a legnagyobb kincsemet, a vámpírságomat. Nem kell gyönge haladónak lennem, akibe bele van programozva, hogy összerezzenjen, ha megzörrennek a bokrok levelei. Ennek is vége... hála legyen. Életemnek ebben a részében minden újra olyan lehet, mint régen.


Az óra hajnali hármat mutatott, amikor felébredtem. Nem aludtam túl jól, lehet hogy azért, mert éhes voltam. Valamivel el kellett terelnem a gondolataimat... vadászat! Ez az! Rögtön kipattantam az ágyból és egy zuhany után felöltöztem. Az éjszaka teremtményének ez az idő a legjobb arra, hogy fogjon valami finomat.

Wickery-híd

- Azért ha lehet, akkor csökkentsd az elhalálozásaid számát a lehető legkisebbre. - Vontam fel a szemöldökömet apró mosollyal és csak megforgattam a szemeimet. Nagyon úgy tűnt, hogy egy jó ideig nem lesz tipikus és jófajta bátyus-öcsi viszony Klaus és Kol között. Bár a családjukban amúgy sem ez a megszokott, ők pedig nem fogják megváltani a világot egymással kézen fogva.
- Sok sikert. - Mondtam még, amikor már az ajtónál járt. Attól eltekintve, hogy egy külső szemlélőnek talán emeletes baromságnak tűnhet és eléggé félreérthetőnek is, ami az elmúlt órákban történt, én nem bántam.. persze azt a részt igen, hogy Klaus valószínűleg jókorát csalódott bennem amiatt, amit el sem követtem, de... legalább elmondhattam magamról, hogy jót szórakoztam egy nagyon jó barátommal. A nap tanulsága viszont: emberként ne üsd ki magad teljesen!

Szinte hallottam, ahogy Kol távozott. Egyedül maradtam... remek, eddig legalább beszélgetéssel el tudtam terelni a gondolataimat, de most, hogy a szoba közepén ácsorogtam kezemben az apró dobozkát szorongatva... hát mit ne mondjak, biztos tökéletesen festettem. Rápillantottam a dobozra, de nem akartam kinyitni. Nem. Akkor fogom látni a tartalmát, ha Klaus fogja ideadni nekem és kérni tőlem, hogy bontsam ki, addig nem. Így nem az igazi, ezért nehéz szívvel ugyan, de az éjjeliszekrényre tettem a dobozt, miközben arra jutottam, hogy jó lenne lezuhanyozni, akkor hátha nem tűnnék ilyen másnaposnak.
A fürdőbe lépkedtem és első dolgom volt, hogy belenézzek a tükörbe. Nem semmi... pompás. Sápadt, falfehér arc, kissé beesett szemek. Eddig is így néztem ki? A tükörképemre pillantva elkapott a rosszullét... nem, nem is... tényleg rosszul voltam, éreztem, hogy kissé megszédülök, így a csapra kellett támaszkodnom, hogy ne essek rögtön össze. Lehajtottam a fejemet az alapján az elv alapján, hogy hátha jobb lesz. Lett a fenét, sőt még rosszabbul voltam... hányingerem lett, éreztem a torkomban, hogy... te jó ég... éppen hogy el tudtam jutni a vécécsészéig, hogy ne a csap előtt legyek teljesen rosszul...
Leültem a padlóra és felhúztam a térdeimet. A másnaposság tenné ezt velem vagy talán a... erre hirtelen gondolni sem mertem. Mi van, ha Esther-nek tényleg igaza van? Ha tényleg babát várok... az első gondolatom az volt, hogy: szegény gyerek és azt, hogy most akár már el is kezdhetnék félni.
Fogalmam sem volt arról, mennyi ideig ücsöröghettem a padlón, de összekapartam magam és beálltam a zuhany alá, hogy kicsit felfrissüljek. A forró víz csodákra képes, hosszú percekig álldogáltam alatta, ám lassan kiszálltam és előkerestem néhány, az időnek megfelelő ruhát. Farmer, ujjatlan felső, de a szokásomtól eltérően egy lapos, fekete balerinacipőbe bújtam bele, mert volt egy olyan érzésem, hogy a magassarkúban kizuhannék az ablakon. A szobában nem volt több dolgom... képtelen voltam itt ücsörögni.

Konyha

- Ezt örömmel hallom. Remélem ha legközelebb meghalok, ott leszel a közelemben - kacsintottam rá, amikor megígérte, hogy kihúzná belőlem a tőrt, ha szükséges. Ez megnyugtató... a maga módján. Bár az kérdéses, vajon miért is hitte el, hogy meghaltam, de nem hibáztattam érte. Egy kis szünet, amíg halottnak hittek, jól jött. Sok kérdésem volt még ezzel kapcsolatban, például, hogy volt-e, aki meggyászolt, vagy esetleg örültek a távozásomnak... De tudtam, voltak olyanok, akik talán kedveltek. Selena... Tatia... Katrina. Igaz, csupa nő, de ez engem korántsem zavart.
Addigra veszek egy cuki, rózsaszínű pórázt a számára - toldottam meg az előző kijelentésemet, majd a táskákat a kezembe véve végre tényleg az ajtó felé indultam. Majd legközelebb talán nem ilyen hirtelen ér véget a találkánk meghittsége, és talán Nik sem akar majd kinyírni valamikor félúton... Most viszont tényleg ideje lesz mennem. - Örülök, hogy találkoztunk, Tatia. Annak meg főleg, hogy veled vadászhattam - vigyorodtam el utoljára, mielőtt még kiléptem volna a szoba ajtaján. Aztán gyorsabbra vettem a tempót, és a következő percben már a birtokon sem voltam.
/Mikaelson villa/

- Nem is ismerek rád.- Csóváltam meg a fejem, de inkább elismerően, mint rosszallóan. Kol a maga bunkó módján próbált néhányszor rendes lenni, de ez teljesen más volt, szinte sütött belőle, hogy minden egyes szavát komolyan gondolja és hogy mennyire szereti Freyát. Én pedig örültem ennek, ha hülyén hangzott, ha nem. Nem is olyan rossz dolog ez a második esély... vagy sokadik, attól függ ki hogy nézi.
Aprót nevettem. - Igen, talán az majd segít. - Motyogtam a békülős szexre utalva. Előtte viszont még elő kellene kerülnie Klaus-nak. Volt egy olyan érzésem, hogy ma már nem fogom őt látni. Vagy ki tudja... egyetlen ember volt, akinek ilyen helyzetben nem tudtam teljesen tisztán belelátni a gondolataiba, az pedig Klaus volt.
- Tudod, hogy nem hagytam volna, hogy leszúrjon. Vagy ha mégis megtette volna... kihúztam volna belőled a tőrt. - Kacsintottam rá és óvatosan megöleltem, amikor magához húzott, de az én arcomon is fájdalmas fintor jelent meg, amikor felszisszent. Még jó, hogy nem öli meg... Hála legyen, hogy engem még sohasem harapott meg sem vérfarkas, sem hibrid. Ugyan próbálkoztak páran, de még azelőtt lenyomtam a torkukon a bordájukat, mielőtt ténylegesen akcióba kezdtek volna.
- Legközelebb add át neki te. Addigra én is hátha önmagam leszek és nem csak sipákolásra leszek képes. - Biccentettem oldalra a fejem. - Na menj, a szerelmed már csakis a feltámasztására és rád vár. Akárhogy is hangzik ez... - Nevettem el magam ismét kissé. Nem akartam őt feltartani, hiszen mindent előre eltervezett és ahogy a szavaiból kivettem minél előbb lépni akar.

- Tetszeni fog neki. Nem az emberek romlottsága, hanem maga az élet. Hogy végre szabad lehet - magyaráztam. Sokat beszéltünk erről... és talán ha ezt az esélyt el is játszom, neki van ideje valami újat elkezdeni. - Nem akarom elszúrni. Őszintén nem. Azt akarom, hogy működjön a dolog, és tudom, hogy sokat kell feláldoznom ezért, de meg fogja érni, ha a végén legalább egy pillanatig boldognak láthatom őt. Mert attól én is az leszek. - Rendben, azt hiszem, az elmúlt órákban annyi őrülten romantikus mondatot raktam össze magamban, amennyit száz év, de talán ezer év alatt sem. Ez még csak nem is a farkasméreg hatása, sokkal inkább azé, hogy valaki végre meghallgatott. Egy olyan ember, akiben maximálisan megbízom, de anélkül figyelt rám, hogy bármiféle fenyegetést alkalmaznom kellett volna. Ezen persze nem változtat a tény, hogy imádom az odamondogatást, amikor van rá alkalmam. - Talán a békülős szex meg fog oldani mindent - kacsintottam rá. - A harapás meg... lehetett volna rosszabb is, hogy ha például még vissza is teszi belém az ezüsttőrt. Még meg is úsztam - forgattam meg a szemeimet. Vajon mit kaphattam volna, ha van nála egy olyan? nyilván kinyír, és akkor megint kereshetnék valakit, aki valami őrült ötletért cserébe kihoz engem a semmiből, már ha oda kerülök egyáltalán. - Na gyere - karoltam át, ami mint utólag kiderült, nem volt éppen a legokosabb ötlet. Legalábbis ami a vállamat illette. Hangosan felszisszentem, majd el is toltam magamtól. Oké, nem jó, ha túl meghitt közöttünk a viszony, de azért szívesen öleltem volna tovább is. - Legközelebb megmondom Klausnak, hogy pórázon fogom vezetni, mint egy kutyát, ha még egyszer megharap - forgattam meg a szemeimet.

- Kíváncsi vagyok, hogy fogja viselni, hogy újra élni fog. - Mondtam Kol-nak őszintén. Én magam nem tudom, hogyan reagálnék, ha ezer év után visszahoznának a halálból. Kiakadnék, azt hiszem... vagy egyszerűen csak örülnék az új lehetőségnek? - Freya kedves lány, főleg ha tényleg megbocsátott neked. Ne szúrd el. - Forgattam meg a szemeimet enyhén, de egyáltalán nem rosszindulatúan, hanem inkább ellenkezőleg. Reméltem, hogy összejön nekik a dolog, pedig én aztán tényleg nem szoktam sok szerencsét kívánni másoknak a párkapcsolatukhoz. Ha nem tudtam volna, hogy mennyire szerették egymást már évszázadokkal ezelőtt is és ha nem öntötte volna ki tegnap este a lelkét Kol, akkor nem is láttam volna esélyét az újrakezdésüknek, de így... más volt a helyzet. Úgy látszik, egyre több emberi érzés szorul belém.
Keserű, halvány mosoly jelent meg az ajkaimon, ahogy átnyújtotta a kis dobozt. - Valahogy úgyis lesz... Klaus vissza fog jönni ide, ha másért nem, akkor talán a cuccaiért. - Néztem körbe a szobán. - De te vigyázz magadra... pihend ki a harapást. - Húztam el a számat kissé.

Oké... ha nem látnám, mennyi ruhája van egyébként, azt gondolnám, a fél ruhatárát belepakolta a táskákba, annyi mindent elrakott neki. Biztosra veszem, hogy Freya hálás lesz neki, de abban reménykedem, hogy nem akarja előttem végignézegetni ezt az egész ruhatárat, mivelhogy épp elég volt egyszer megnéznem, ahogy összecsomagolják.
- Azt hiszem, ez egy jó ideig elég lesz neki - jegyeztem meg egy halvány mosoly kíséretében. Oké, nem lesz ez vészes... hazaviszem a dolgokat, aztán kipihenem a harapást, és megyek Emilyhez. Van egy olyan érzésem, hogy hamarabb megtalálom, mint hinném. - Nos, úgy hiszem, te egyike vagy azon kevés barátomnak, akit bármikor szívesen látnék a közelében. - Na igen... azért a legtöbb barátommal másképp alakult a kapcsolatom. Elég kompromittáló dolgokat tudnának elmondani rólam, és arról, miket csináltunk. Vele meg a legnagyobb bűnöm, hogy együtt aludtunk, ténylegesen. Már épp készültem indulni, amikor még eszembe juttatta, hogy nálam van Nik neki szánt ajándéka. Tényleg, hogy is ment ki a fejemből? Előhúztam a zsebemből, és átnyújtottam neki. - Nem akarom, hogy rosszul érezd magad miatta. Klaust ismerve nyilván valami szép és értékes dolgot szánt neked - vontam vállat. Tulajdonképpen találó is lenne tőle, hiszen nyilván ezt látja benne.

- Férfiak. - Forgattam meg a szemem és a szekrény egy másik részéhez léptem. Néhány nadrág, szoknya, sőt még egy-két ruhát is beraktam a táskába, ki tudja, hogy melyik fog tetszeni Freyának. A ruháim amúgy sem voltak hozzám nőve és nem szoktam egy darabot sűrűn viselni, úgyhogy ezzel sem lesz probléma. Egy másik táskába pedig beleraktam néhány pár cipőt is, ahhoz képest, hogy ember voltam és még a vámpírgyorsaságomat sem tudtam használni, szélsebesen végeztem. Elismerően dicsértem meg magam a gondolataimban, miközben odasétáltam, Kol elé, aki kényelmesen elterpeszkedett az egyik fotelban.
- Ez elég lesz neki egy darabig. - Jelent meg halvány mosoly az ajkaimon, de volt egy olyan érzésem, hogy Kol nincs éppen a legjobb formában. Persze, hiszen a hibridharapás... és én is feszültebb voltam azóta, mióta Klaus betoppant abba a szobába. - Amint meggyógyulsz... - Böktem a sebre. - És feltámasztattad Freyát, szólj nekem. Vagy majd ha akad egy kis időd. - Tettem hozzá ezt is. Reméltem, hogy ez a kis incidens nem fog a barátságunk útjába állni... nem terveztem elveszíteni olyasvalakit, aki ezer éven át a barátom volt, még ha érzelgősnek is hatott ez a gondolat.
- Kol... - Szorítottam össze az ajkaimat. - A doboz, amit Klaus odaadott neked... - Kezdtem bele zavartam és nem is tudtam befejezni, csak reménykedtem benne, hogy megérti, mire akarok kilyukadni.

Talán jobb is, hogy Klaus nincs itt, gondoltam, miközben gyorsan körbenéztem a házban. Szép. ÉS fényűző, viszont őrzi a régi korok emlékét. Tipikusan ősvámpíros. Viszont nem volt sok időm, mert egyből a hálója felé vettük az irányt, ahol máris pakolni kezdett. NA igen... volt miből. És megosztotta ezt egy régi barátjával, amiért igazán hálásnak mondhatom magamat. Rendben, engem az sem zavarna, ha meztelenül járkálna, vagy az én holmijaimban, de ez nem csak rólam szól, úgyhogy muszáj lesz valami olyat vinni neki, amiben a társadalom részének érezheti magát.
- Azt hiszem, ezt rád bízom, te jobban értesz a női divathoz, mint én - ültem le a kényelmesnek látszó foteljébe, hogy onnan figyeljem a folyamatot. Ez után meg jobb lesz, ha elhúzok innen. Minél előbb, annál jobb, mert az őrület tudvalevőleg nem válogat, hogy kivel kezdjen ki.

Kol kiskocsmája

Csendesen léptem be a házba és néha hátrapillantottam, hogy Kol jön-e utánam. - A fejemet tenném rá, hogy Klaus nincs itt. - Mondtam neki valamiféle nyugtatásképpen. Nem is hoztam volna ide, ha csak a gondolat is felmerül bennem, hogy Klaus visszajön ide és amúgy sem kockáztattam volna, hogy itt ugorjanak egymásnak kockáztatva a berendezést. Maximum az udvaron, a házban nem.
Benyitottam a hálóba és nem is vártam tovább, kinyitottam a gardróbrész ajtaját és beléptem rajta. Ki tudja, lehet, hogy Kol rögtön neki akar kezdeni Freya feltámasztásának, így nem akartam sokáig húzni a pakolászást, bár ez eleve nem volt könnyű feladat, hiszen maga a gardrób körülbelül akkor volt, mint a szoba.
- Segítesz vagy válogassak egyedül? - Kérdeztem Kolt, de közben már levettem egy nagyobb táskát az egyik polcról, hogy egy másik szekrényhez lépjek és a vállfákról szedegetni kezdjem a különböző felsőket, amelyekről úgy gondoltam, hogy egy ezer év után visszatérő lány szívesen hordaná. Na jó, a hétköznapi öltözködésem nem volt túlságosan kihívó, úgyhogy ezzel nem sok baj lesz.

Mikor magamhoz tértem, Tatia még sehol nem volt. Ennek alapján - meg az óra tanúsága szerint is - nem túl sokat aludhattam. Frissnek éreztem magam, kipihentnek, erősnek. Nem volt kedvem a fekvéshez, de nem tudtam, mivel kössem le magam. Egy séta, és egy vacsora viszont jól esett volna.

(üzletsor)

Még beszéltem volna, de mire hátrafordultam, addigra Klaus el is aludt. Na szép, ilyen unalmas lennék? De csak elvigyorodtam, miközben halkan magamra kaptam a ruháimat és a vékony kabátomat, hogy elinduljak a tervezett sétámra.

Mystic Falls utcái

Éreztem, hogy Tatia kimászott mellőlem, de már nem voltam képes normális reakcióra.
- Mmmmm - helyeseltem, tompán nyögve a párnába. Hallottam, ahogy tesz-vesz körülöttem, aztán már nem emlékeztem semmire. Nagyon gyorsan elragadott az álom.

Bólintottam és visszafeküdtem az ágyra, amikor Klaus lehúzott, de mégis megcsóváltam a fejem. Én még nem voltam álmos... egyáltalán nem és úgy éreztem, hogy ki kell szellőztetnem a fejem. Ennyi lehetőséggel, problémával a fejemben nem vagyok képes arra, hogy nyugodtan aludjak.
- Aludj csak. - Adtam az arcára egy apró puszit. - De én nem vagyok fáradt. Arra gondoltam, hogy elmegyek és sétálok egyet. - Bontakoztam ki óvatosan a karjai közül és felálltam az ágyról.

- Majd legközelebb felszerelkezem - motyogtam, és visszahúztam Tatiát fekvésbe. - Nem, ne menj el... gyere ide mellém. Elálmosodtam - ásítottam hatalmasat. - Aludni akarok... méghozzá veled - kecmeregtem hozzá közelebb, és lehunytam a szemem.

Nem volt nehéz érzékelni, hogy Klaust is magával ragadta a gyönyör, ennek hatására pedig el is mosolyodtam, miközben már kinyitott szemekkel néztem a plafonra és próbáltam rendezni a légzésemet. Éreztem, hogy még az arcom is kipirult... fene az emberi létbe. 
- Ahogy veled is. - Csúszott szélesebb mosoly az arcomra és elégedetten tornáztam magam ülő helyzetbe. - Eléggé fura, hogy vigyáznunk kell. - Nyögtem ki, de inkább meghúztam még mellé a vállam is.

- Ez az - suttogtam Tatia fülébe, mikor éreztem, hogy teste egyre többször feszül meg. - Gyere édes.... gyere - biztattam, ugyanakkor én is éreztem, hogy nekem sem kell már sok. És mikor eljutott a kielégülésig, és közben erősen megszorított, felrobbantam a kezében, és görcsös csípőmozdulatokkal jutottam én is mámorba.
- Mmmm - mormoltam a fülébe még félig kábultan. - Veled mindenhogy isteni. 

Tudtam, hogy úgymond lehetetlent kérek tőle, hiszen nem akart kockáztatni. Ahogy én sem, de ebben a helyzetben annyira... kínzó volt ez az egész. Mindenesetre egyre többször nyögtem fel a kényeztetése hatására és az én kezem sem volt rest, egyre csak gyorsítottam az ujjaim tempóján, ahogy ő is ezt tette az övéivel.
Viszonoztam a csókját, majd nagyot nyeltem, amikor már éreztem, hogy nem állok messze a gyönyörtől. Hagytam magam, nem akartam sokáig váratni a testem... nem is kellett, pár perc múlva megremegtem és átléptem a kéj kapuját, közben viszont próbáltam nem abbahagyni Nik férfiasságának simogatását.

Figyeltem, ahogy kigombolta a nadrágomat, és a fejem hátravetve nyögtem fel, mikor ujjaival az alsóm alá vándorolt. Nyöszörögtem, ahogy mozgatni kezdte a kezét, de a saját ujjaim sem pihentek, egy másodpercre sem.
- Nem lehet... - lihegtem, meghallva Tatia szavait. - Most... nem lehet...  - zártam aztán le egy heves csókkal az ajkait, és gyorsítottam  a tempón. Hagy érje el a gyönyör minél gyorsabban...

Bele kellett harapnom az ajkaimba, hogy valahogy el tudjam viselni az édes kínzást, amit okozott nekem. Mindössze arra lettem figyelmes, hogy ki idő múlva már az arcomnál beszélt, így kinyitottam a szemeimet és elmosolyodtam.
- Igen, érzem.. - Motyogtam, amikor az ágyékához húzta a kezemet, én pedig nem voltam rest és rögtön elkezdtem kigombolni a nadrágját, pár másodperc múlva le is toltam róla a zavaró ruhadarabot és ujjaimat az alsója alá csempészve lassan kényeztetni kezdtem őt. Nem sokkal később az alsóját is eltüntettem róla. - Annyira szeretnélek érezni... - Nyeltem egy nagyot.

Elvigyorogtam magam Tatia hangját hallva, és tovább kényeztettem, de néhány perc múlva felkúsztam az arcához.
- Tudod, én sem vagyok fából - suttogtam, és kezét az ágyékomra húztam, de azért közben ujjaimmal tovább simogattam és ingereltem őt. 
- Szeretnék én is kapni valami nagyon jót.... - dünnyögtem, miközben egyre inkább úgy éreztem, hogy szétrobbanok a nadrágomban.

Kezdtem úgy érezni, hogy a hasam hirtelen valami érzékeny pontom lett, mert nagyon élveztem, ahogy csókokkal szúrta tele. Összeszorítottam az ajkaimat, nem kellett sok ahhoz sem, hogy a légzésem szaporább legyen, főleg, amikor a nyelve a legérzékenyebb pontomra vándorolt. A hajába túrtam, felsóhajtottam és még azt is elfelejtettem, hogy pár perccel ezelőtt többet akartam... nem baj, ha azt nem lehet, ez is tökéletes.
- Folytasd... - Kérleltem halkan.

Valami hihetetlen csoda következtében nem mondott ellent. Magamban el is könyveltem, hogy ez általában ezer évben egyszer esik meg, és úgy döntöttem, élek is ezzel az alkalommal. Tovább simogattam hát, közben folyamatosan csókoltam a hasát, néha nyelvem is végighúztam bőrén ingerlően, és néztem az arcát, amire egyre jobban kiült, hogy tetszik neki, amit vele művelek.
- Lesz ez még jobb is... - súgtam, és addig araszoltam lefelé, míg fejem be nem temettem két combja közé, és meg nem ízleltem teste forróságát.

- Oké. - Mosolyodtam el halványan és egy kicsit követtem szemeimmel a keze útját, amikor a nadrágomra vándoroltak az ujjai, de úgy döntöttem, hogy egyszer az életben hallgatok Klaus-ra, így inkább hátravetettem a fejemet és lehunytam a szemeimet. Minden egyes érintését érzékeltem, ahogy a hasamra adott egy csókot, szinte megremegtem. Főleg, hogy visszacsúsztatta az ujjait oda, ahonnan pár pillanattal ezelőtt elhúzta...

- Na látod - mormoltam lágyan, és kipattintottam a nadrágja gombjait, hogy amennyire lehet, aláfúrjam a kezem. - Csak hagyd magad. Engedd, hogy... elvarázsoljalak - suttogtam, aztán lerángattam róla a nadrágot, hogy alig néhány másodperccel később ujjaimmal visszatérjek az előbbi helyemre.
- Élvezd... - hajtottam le a fejem, hogy a hasára is egy forró csókot nyomjak.