- Csináld azt, amit én. Öld meg. És öld meg az egész kovened. Nem fog többé semmilyen tényező akadályozni. -  Kézredugott kezekkel ballagok a nő mellett, akit egyébként a börtönvilág után ismertem meg. Vicces, de ő volt a legelső célpontom, arra vágytam, hogy egy kibaszott élő életét oltsam ki és ne pedig egy olyasvalakiét, aki képtelen volt a halálra; ergó én a börtönömben. A fenébe is, hányszor próbáltam magamat megölni! Ha külső szemmel néztem volna a velem történő eseményeket, nem tudom, hogy hasamat fogva és könnyeimet törölgetve röhögtem volna az egész helyzet komikumán, vagy épp leültem volna egy kis sarokba, és elgondolkoztam volna azon, hogy vajon miért visel meg.
- Egyébként is, nem csak az emberek lettek korcsok, de már a boszorkányok is. Jézusom... - Köpök egyet. - Az ember már nem képes az önszelektálásra. Régen mi volt? Jött egy rohadt megfázás és kiirtotta a fél világot. Helyreállt minden. Most pedig... - Beleszívok a nedves levegőbe. - Sokan vagyunk. Ráadásul ellentétben. Gondolkoztam az antikrisztus szerepében, de hát...- vigyorgok, akárcsak egy őrült. Lucille egy kivételes személy az életemben, ha nem róla lenne szó hanem másról, már régen elvágtam volna a torkát.  - Elfáradtam.- Amint találtam padot, lehuppantam a nélkül, hogy helyet hagytam volna a nőnek. Igazából a fáradtság képletes, nem igazán fizikálisan van ez így.
- Na és neked mik a terveid, legfőbb asszonyság?