Hayley | Darius

- Legalább már tudom miért haltak ki az agysejtjeid. – mosolyodom el ártatlanul, amikor a piálást nevezi olyan csodálatos dolognak. Mély levegőt veszek, amikor megszólal ismét és rosszallóan még a fejemet is megrázom. – Maradnék, ha tehetném, de nem fogom hagyni azt, hogy bárki is ártson a lányomnak. És bármekkora szívtelen fráter is vagy, biztos vagyok abban, hogy még neked is akad legalább egy olyan személy, akit nem hagynál szarban és azt, hogy bántsák. – felelem komolyan, hiszen tuti neki is van valami legjobb haverja, vagy legalábbis volt. Mindegy is, nem az én dolgom ez. De az már igen, hogy Hope-t megvédjem a sajátjaitól és biztonságban felnőhessen. Olyan élete lehessen, amit mindenki megérdemel és ne a családja terheit kelljen cipelnie.
- Miért is utálod ennyire a gyereket? Félsz, hogy olyan seggfej lenne, mint amilyen te vagy, ha beállítana a porontyod? – kérdeztem meg érdeklődve, de kicsit halkabban, mert nem akartam, hogy a lányom ilyen beszédet halljon. Azt se értem, hogy miként mondhattam ilyet. Talán rossz hatással van rám Darius, vagy csak a személyes varázsa ezt váltja ki az emberekből. – Igen, Hope-nak hívják és okkal viseli ezt a nevet, de talán ezt a családot még se lehet megmenteni, se reményt adni nekik. – felelem szomorúan, hiszen látva, hogy miként verik át az emberek, taposnak sárba érzéseket, vagy miként képesek akár egymásnak is ártani. Talán az egyetlen jó ebben a családban még Rebekah képviselte, de ő is távol van ettől a helytől és ha egyszer vissza is tér, akkor se fog már itt lelni minket. Nem biztonságos mindenki reményének itt. Itt az ideje, hogy esélyt kapjon a normális és békésebb életre.
- Ezt nem tagadom, de a lányomra mind a városban élők egy része, mind a családja egyes tagjai veszélyt jelentenek. A város pedig egyszer talán megállítja ezt a vérengzést, ami itt megy egy láthatatlan koronáért. – szerettem volna ebben hinni, hogy egyszer lesz még itt béke, hogy nem fog elpusztulni ez a város, hiszen ahhoz túlzottan is remek város. A zenéje, a víz hangja a rakparton… egyszerűen mesés hely lenne, ha az utcaköveket nem szennyezné állandóan a vér jellegzetes színe. Amikor eltolja a kezemet, akkor sietve rejtem el a neki szánt ékszert, hiszen ez nem erőszak. – Sejtettem, hogy így gondolod, de attól még gondoltam jobb szeretnéd biztonságban tudni a csinos hátsódat, mert a végén még amiatt fogsz sírni, hogy már nem csodálhatja meg több nő. – pislogok totálisan ártatlanul, miközben a vérét szívét. Az újabb szavaira pedig megforgatom a szemeimet és lemondóan sóhajtok egyet. – Ez most komoly? Gyerekek, kicsik, de nem hülyék. Többet megértenek, mint azt hinnéd. Látszik, hogy nem volt gyerekszobád, ahogyan gyerekekhez se sok közöd volt, így kérlek, moderáld magad a jelenlétében, vagy nehogy aztán pont apucihoz kelljen futnod, hogy mentse meg az életedet. – komolyan csendül a hangom, majd egy újabb reménytelen sóhaj bukik ki ajkaim között. Komoly? Ő se volt tervezve, majdnem meg is halt idő előtt, de örülök annak, hogy nem bántottam. Ő lett a legnagyobb kincs az életemben, de inkább Darius szavaira nem mondok már semmit se, felesleges lenne.
- Komolyan ezt a kedvességet valahol tanították neked, vagy már így láttad meg a napvilágot? – pillantottam rá kérdőn, miközben Hope-t bekötöttem, majd pedig én is beszálltam utána. Egy mély levegőt vettem. – Még egy-két helyen meg kell állnunk és utána mehetünk. – Pillantottam le a kezeimben lévő levélre, hiszen azokat még ki kell szórnom és menni fog. Lassan fújtam ki a levegőt, hiszen egy részem retteget, ugyanakkor biztos voltam abban, hogy jelenleg ez a legjobb dolog, amit tehetek a lányomért és az ő épségéért. – Visszatérve az utazásra hamis iratokat is feltalálták, de várjunk csak! Csak nem félsz a repüléstől? Ennyi ideje élsz, de félsz ettől az egy dologtól? – kérdezem meg egy kisebb nevetés közepette, majd pedig hamarosa a motorzúgása felcsendül. – Remek pár nap elé nézünk azt hiszem. – támasztom meg a fejemet és kibámulok az ablakon, ahogyan végre elindulunk. Még egy utolsó pillantást vetek a házra, úgy, ahogyan az üresen hagyott szobára is, majd pár pillanat erejéig elveszem az emlékekben…

Hayley & Darius

-Újraélednek azok is. – vontam meg a vállam. Ha ártana a pia és a dohány, valószínűleg már rég meghaltam volna valamelyikben. Az egyik nagy előnye a vámpírlétnek, hogy bármivel is tervezed szétcseszni a tested, nem fog sikerülni. Ihatok nyugodtan anélkül, hogy attól kéne tartanom, hogy egy nap már a nevemre sem emlékszem. Nem mintha az olyan szörnyen rossz lenne. – A kettő miért zárja ki egymást? – Philipet mondjuk nagyon szívesen félholtra veretném és csak akkor lépnék közbe, mikor a kegyelemdöfést adják meg neki. Ráférne egy alapos verés, hogy végre elfelejtse azt a hatalmas hülyeséget, ami a fejébe rágta magát. Nincs is jobb, mint egy kijózanító verés.
-Seggfej? – kérdeztem vissza kissé értetlenül. – Úgy érted életképes! A gyerekek meg … nézzük a tényeket! Beszarnak, behugyoznak, hánynak, néha még meg is eszik és … sírnak. Kurva sokat sírnak. – sóhajtottam fel. Én magam már nem emlékszem a gyereksírásra. Elég régen volt és … elég mélyre is temettem el magamban. Na de … a  szomszéd, meg a kicseszett kölyke … akarom mondani, a volt szomszéd. Áttelepítettem őket egy híd alá. Onnan nem hallom meg a kicseszett sírást. Attól még, hogy halhatatlan vagyok, szeretnék néha napján aludni, ez pedig nem könnyű úgy, ha egy kölyök bömbölését kell hallgatnom. – Kissé naiv dolog azt hinni, hogy ezen majd ő változtat. – bökök a fejemmel a gyerek felé. Nem vagyok ugyan szakértője az első vámpíroknak, de ahogy hallottam, nagyjából … születésük óta ölik egymást, az ilyen évszázados dolgokat nem törli el semmi sem, főleg nem egy kölyök.
A szavait hallva csak megvontam a vállam. Én aztán rohadtul nem ismerem annyira ezt a helyet, hogy nekiálljak prédikálni. Nekem elég volt a Mikaelson név említése is, hogy semmi kedvem ne legyen pont itt tanyát verni. Egyébként is … milyen hely az, ahol a legrégebbi vámpírok nem képesek elbánni néhány koszos farkassal? Szerintem elég szánalmas. – Jelenleg egyébként is úgy fest, hogy csak te csodálhatod egy darabig. Na meg a kölyök. De ő nem az esetem, nyugi. – mondom, mielőtt még megint ütlegelni támadna kedve. Sok szarság elmondható rólam. Hazudtam és vertem már át gyereket. Öltem is gyereket. De azért van egy határ, amit nem lépek át, és az itt húzandó meg. – Ami azt illeti, voltak gyerekeim. Szép dolog a szülői szeretet … de én megöltem az enyémeket. Vannak dolgok, amik erősebbek, mint az … úgynevezett szeretet. – például az éhség. A nap, ami szinte élve eléget, miközben kínoz az éhség. Szenvedtem, tartottam magam egy darabig, de … végül csak megöltem a lányomat.
-Nem szeretetszolgálat vagyok. – mordultam fel. Komolyan nem értem, hogy mi baja van. Azt mondja jöjjek ide és segítsek. Idejöttem és segítek. A lánya még él, én sem követtem el direkt öngyilkosságot miattuk … hol itt a problémája? – Egy hívás nem teszi meg? Vagy te ilyen régimódi lány vagy? – mosolyodtam el, ahogy a gázra léptem. Erősen kétlem, elvégre … hány éves lehet? Kétlem, hogy a töredékét is leélte volna annak, mint én, szóval … kész csoda, hogy tud egyáltalán írni. Az ő korosztálya az a selfie-s tömeg, akiket már rég máglyára kellett volna vetni. – És vannak hamis irataid? – kérdezem kissé hitetlenül. Eddig aligha szorult rá, azokat pedig nem egy-két nap alatt lehet megcsinálni, úgyhogy … ráadásul a család, aki elől menekül, valószínűleg elkapná azt, aki összedobta nekik a papírokat. – Tudod, nem fulladok meg, golyóálló is vagyok … de kétlem, hogy kibírnék egy repülőgépzuhanást. Nem kísértem a sorsot! – és neki se kéne, mert a végén még úgy döntök, hogy kedvem támad neki menni egy oszlopnak. Egyre nagyobb a kísértés. – Te akartad ezt, magadra vess! – rántom meg a vállam. Ő akart elmenekülni, és ő hívott engem. Úgyhogy … teljes mértékben az ő hibája az egész.
-Na és mi a terv ezután? Keresel egy pótapát, örökbe adod, esetleg felgyújtod magad … csak mert ha nagyon akarnak, előbb-utóbb valahogy rád akadnak. – örökké nem lehet menekülni, úgy legalábbis nem, hogy egyhelyben marad. Nem véletlen menekülés a neve, és nem ”ülsz a seggeden a végtelenségig”.

Hayley | Darius

- Nem, jól fogalmaztam. – pillantok rá komolyan, amikor a seggfejt kijavítja életképesre, mert kár szépíteni a dolgokon, de ő az. Nem is kicsit, hanem nagyon. Nem is értem, hogy miként képesek hosszú távon elviselni őt mások. A szavaira könnyedén nevetem el magam. – Akkor ezek szerint még te is pontosan ebben a korban vagy? Végülis amióta betetted ide a lábadat, azóta folyamatosan hisztizel és fennakadsz mindenen, így lehet kezet is foghatsz velük. Bár ők legalább cukik és aranyosak, nem úgy, mint te. – felelem minden habozás nélkül. Mindig is kimondtam azt, amit gondolok. Klauséknak is nem egyszer megmondtam, hogy amikor nem értettem velük egyet. A véleményemet senki se veheti el tőlem és ez nem is baj. Ő pedig nem fog elfutni ennyitől. Inkább csak megy az adok-kapok dolog kettőnk között, ami kelleni fog ahhoz, hogy a másikat el tudjuk majd viselni. – Egy gyerek sok mindenre képes és inkább veled lehet a baj, ha ezt képtelen vagy belátni. – egy gyerek képes megváltoztatni a gondolkodását másoknak, az értékrendet átrendezi, sérülési felületet hoz az életedbe, de a nehéz pillanatokban is át tud segíteni a tudta nélkül. Róla ez mikor lenne elmondható? Sose!
- És úgy érzed, hogy én olyan kíváncsi lennék a hátsó feledre? Szerintem hamarabb bújnék ismét ágyba az ördöggel, mintsem veled. – pillantok rá komolyan, mert ezt nem gondolhatja ő se komolyan, hogy én annyira csodálni akarnám. Nem, nem már csak az kéne, hogy egyszer lefeküdjek vele. Szerintem akkor fordulna ki ismételten a világ önmagából. Klaussal lévő kaland is részben nagy hiba volt, másrészt meg nem, mert annak köszönhetően van nekem Hope. Ugyanakkor azt is tudom, hogy Dariusnak nem lenne jó oldala a dolognak. Inkább menjen majd kiereszteni a gőzt kocsmákban és más helyen, biztosan akad valami lebuj Seattle-ben, vagy csak szexre kapható nők. Belőlük legalább még ehet is. – Mint a szívtelenség? A hülyeség? Vagy a vérszomj? – pillantok rá kérdőn, mert szerintem rá mind a három igaz lenne. Egyszer próbáljon meg ártani Hopenak és tuti, hogy szenvedős halála lesz a harapásomnak köszönhetően. Az még rá is mérgező lenne. – A hívást le lehet nyomozni, meg akkor már idecsődült volna mindenki, így maradjunk a régi módi lányos dolognál. – pillantok rá egy negédes mosollyal az arcomon. Könnyedén mondom, hogy merre menjen és szép lassan a levelek mind a megfelelő helyre kerülnek. Van, ami a postán köt ki, mert tudtam jól, hogy sose tudnék bejutni oda észrevétlenül, de így is jó lesz. Meg fogják kapni a búcsúlevet és talán nem így kellett volna lennie, de Klaust is jobban lefoglalta más, mint a lánya, vagy éppen Elijah-t más hölgyek bájai, mintsem mi. – Vannak. Te se hihetted azt, hogy majd Hope Mikaelson néven iratom be bárhová a lányomat, mert annyira gyakori lenne a Mikaelspn név. – pillantok rá úgy rá, mint aki azt próbálja megállapítani, hogy komolyan kérdezte e, de szemmel láthatóan igen. A pillantásom végül a hátul az ülésében szunyókáló lányomra siklik és elmosolyodom.
- Ha nem áll karó a szívedbe, meg nem fejeznek le, akkor elméletileg túl kellene élned, maximum a magányba halnál bele, mert senki se találna meg. Biztosan a világ is nagyon hiányolna téged. – sandítok ismét rá, majd pedig az utat figyelem, mert ez még hosszú menet lesz. Nem is kicsit, és még azt se tudom miként fogjuk kibírni ezt.
- Miért gyújtanám fel magam? Komolyan mi a franc van veled Darius? Neked csak a szex és a gyilkosságok körül tud járni az eszed? – morranok rá halkabban, hogy Hope ne igazán hallhassa, majd sóhajtok egyet és az ablakon át fürkészem az éjszakába burkolózó tájat. – Nem, miért keresnék neki pótapát? Apa nélkül is fel lehet nőni, másrészt meg előbb érjünk el odáig, utána ráérek tervezni, nem? Remélem lemondtad minden randidat Mystic Fallsban , vagy más Seattle-ben is nézelődtél, hogy majd le tud magad hűteni? – fordulok felé kíváncsian, hogy ne csak én legyek már a téma. Vannak terveim, de azt még magam sem tudtam, hogy őt beavassam-e, vagy inkább ne.

Hayley & Darius

-Ahogy érzed. – vontam meg a vállamat a szavait hallva. Őszintén megvallva, soha sem tudott érdekelni mások baja és nyűgje. Mindenkinek jogában áll úgy elcseszni az életét, ahogy akarja, és rendszerint élnek is ezekkel a jogukkal. Igazán nem tehetek semmit sem az ellen, hogy míg én képes vagyok magamtól távol tartani a szart, ők önként ugornak fejest bele. – Ja, irtó cuki lehet, mikor az öledbe szarnak. – bólintottam vigyorogva. Emberként lapátoltam én épp elég szart, hogy ne igazán legyen rá gusztusom soha se. Főleg önként. Nem értem miért érzik úgy az emberek, hogy tovább kéne örökítsék a génállományukat. Bárcsak ne tennék, sok mindent megoldana. – Voltak gyerekeim. Megöltem őket. Ezek csak gyerekek, pont azt nem tudják, ami a legfontosabb. Megvédeni magukat. – habár, hazudtam. Csak az egyik gyerekem öltem meg, a többi már halott volt. Mondhatják, hogy vannak dolgok, amik erősebbek, mint bármi más, de egy hatalmas baromság az egész, ami a könyvekben néz ki csupán jól.
-Tényleg? Pedig jobban nézek ki, mint a kölyök apja. – szerencsére még egyszer sem kellett találkoznom vele, de láttam már. Kissé csalódást keltő volt, de ettől független semmi kedvem nem volt egy olyan városban élni, amit a játszóterüknek gondol néhány ősi pöcs. – Ja, mondjuk. Azt hiszed te nem tudnál neki ártani? Te és az apja fogtok neki a legtöbbet ártani. – mindig a szülők teszik a legnagyobb szart a gyerekeikkel, ez egy megkerülhetetlen dolog. Az enyémek is jól kicsesztek velem, én megöltem az enyémeket, ő pedig … finoman szólva sem tud biztosítani a kölyöknek egy olyan életet, amit szeretne. Álltathatja magát, de felesleges. – Őszintén megmondom, azt sem hittem volna, hogy Mikaelson a neve. A neve miatt csak egy város ölné meg. Egyébként mi is ő? Ember, vámpír … hobbit? – fingom nincsen, hogy mi a neve annak az életformának, ami egy farkasból jön ki egy vámpír miatt. Valami keverékfajta lehet, ebben majdnem biztos vagyok.
-Nem lenne szebb hely, az biztos. – vontam meg a vállamat. A világ azonban majd négyszáz éve elvisel engem és … nem mondanám, hogy rosszabb hellyé teszem. Van épp elég gyökér és életképtelen barom, aki feleslegesen szív levegőt, elméletben én még csak ezt sem csinálom. Halott vagyok, azok meg nem igazán lélegeznek, igaz?
-Főleg a szex körül. – bólintok a szavaira. Nem mintha az utóbbit megvetném, de az létszükséglet, én pedig nem vagyok híve a vegetáriánus életmódnak. Az a vámpír, amelyik képes mókusokat és patkányokat elejteni az ember helyett, megérdemli, hogy spontán kigyulladjon. Nincs szánalmasabb annál, mint mikor egy farkas bárányt játszik.
-De, csak … tudod, hátha apakomplexusa lesz. – vagy bármi más baja. Nem értek a kölykökhöz, az emberekhez sem igazán, de valami oka biztos van annak, hogy a legtöbb valami elcseszett mód beteges alak. – Nem vagyok az a randis típus. Ott ismerkedni kell, az a része nem érdekel a dolognak. – idős vagyok én már ahhoz, hogy ismerkedni akarjak, van annál sokkal szórakoztatóbb dolog is, mi a francnak ismerkedjek olyannal, akinek a nevére sem emlékszem majd? – De biztos nem csak bányarémek lakják Seattle-t. A hosszú út után körül nézek majd egy kicsit … remélem nem valami koszfészek. Mikor utoljára jártam ott, lószartól bűzlött az egész. – ami úgy … kétszáz éve lehetett, nagyjából. Azóta nem mentem oda, ahogy a közelébe sem. Seattle nem éppen a világ legizgalmasabb helye.

Hayley | Darius

- Az öledbe szarnak? Ez most komoly? Nem ragadtál le véletlenül a múltszázadban? – pillantok rá kérdőn, hiszen van rajtuk pelenka is és ha mégis megtörténik, akkor mi van? Ki lehet mosni mindent, meg nem dől össze a világ se. Ennyire finnyás vámpíruraságot, de tényleg. Ami viszont ezek után mond, attól egy kisebb sokkot kapok és úgy nézek rá, hogy egyáltalán van-e még neki ép elméje, vagy minden agysejtje meghalt-e már. -  Te megölted a saját gyerekeidet? Te normális??? De most komolyan, te neked elmentek otthonról?? – pillantok rá kérdőn, mert mekkora elmebetegnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy a saját gyerekeit megölje. Jesszusom, most már abban se vagyok biztos, hogy a legjobb segítőt választottam. Lehet még az ördöggel is kéjutazás lett volna, nem pedig úgy, mint vele. –Egy gyerek attól gyerek, hogy a szüleinek kell megvédeni, nem pedig magát másoktól, vagy olyan elmebetegektől, mint amilyen te vagy. – teszem még hozzá teljesen komolyan és még az se érdekel, hogy mennyire nyeri el a tetszését az, amit hall. Eddig se érdekelt, így miért most akarjam törni magam? Legalább őszinték vagyunk a másikkal, már ez is valami a nagy semmiben.
- Nem vagy kicsit elszállva magadtól, egyébként meg a tahosági mutatón egy helyen is állhatnátok. – vágok mellé egy kisebb grimaszt, majd hátra pillantok a békésen alvó lányomra. Halovány mosoly kúszik az arcomra, ahogyan végül elhagyjuk a várost jelző táblát, majd az ablakon át figyelem a sötétségbe bújó tájat. – És szerinted mivel fogok neki ártani? Azzal, hogy elviszem ebből az őrültekházából, hogy esélyt adok neki arra, hogy normális élete lehessen? – pillantok rá kérdőn, ami pedig a nevet illeti. Valóban Mikaelson, de a hamis papírokon az én nevemet viseli, az én családnevemet, hiszen azt kevesebben ismerik, így pedig rövid időre legalább elrejthetem őt. A neve közepén az M. rövidítést pedig hadd találgassák mások, míg én tudom, hogy az apja miatt viseli azt ott, az a család miatt. – Hobbit? Túl sok fantazi filmet nézel? Tényleg tudni akarod? Eddig nem úgy volt minél kevesebb tudsz, annál kisebb szarban leszel? – pillantok rá kérdőn, mert nem áll szándékomban felelni arra, hogy benne több minden is rejlik, mint benne, vagy éppen a családja bármelyik tagjában is.
- Akkor azt majd kiélheted Seattle-ben is. Biztosan akadnak kupikban felszedhető könnyűvérű csajok, akiknek a vére is olyan lehet, mint a legrosszabb bor. – hangom szemtelenül csendül, ahogyan a pillantásom is az.  Csak ne hozza haza, mert akkor még az se érdekel, hogy éppen szexelnek, de úgy hajítom ki a nőt a házamból, ahogyan még sose tették vele. A házam tisztességes lesz és nem ribancok által átjáró ház miatta.
- Ne félj, akkor még egy járókelőt is hamarabb neveznék az apjának, mint téged. Ne vedd zokon, de még nagybácsinak is nehezen tudnálak elképzeni, nemhogy az apjának. Főleg, azok után, amit mondtál, hogy még a sajátjaiddal is mit tettél. – apró sóhaj bukik ki ajkaim között, majd fejemet ismét az ajtónak döntöm. Pár pillanat erejéig lehunyom a szememet és próbálok nem azokra gondolni, akik fontosak számomra, de mégis magam mögött kellett hagynom őket. Pocsék érzés, nagyon az, de szerencsére már nem gondolhatom meg magam. Ezt végig kell csinálni.
- Nem az, igazi világváros lett belőle is, de az internetet se ismered, vagy csak ennyire félsz az ismeretlentől? – pillantok rá kérdőn, hiszen könnyedén utána nézhetett volna, hogy milyen is az a hely. – És hol akarsz megszállni útközben? Rendes hotelekben, valami nagyobb városban, hogy kanosságodat csillapíthasd, vagy kibírod ezt az utat anélkül is Seattle-be? – pillantok rá kérdőn, s direkt szívom kicsit a vérét, mert miért ne? Megtehetem, akkor meg egy ki szórakozás mindenkinek kijár.

Hayley & Darius

-Lehet. – vontam meg a vállam. – Régen volt már kölyköm. – és még régebben szart az ölembe. Azonban akármennyi idő is telik el, kéltem, hogy a szokásaik megváltoznak. Ezek a kis emberformájú izék a fejüket sem tudják felemelni, hogy várhatnánk el tőlük azt, hogy szabályozni tudják a belüket? Na ugye. – Hé, mit személyeskedsz? – néztem rá rosszallóan. – Pechjük volt, épp átváltoztam. Tudod, az éhséget eleinte nem lehet megállni. – próbáltam. Vártam, az utolsó pillanatig, aztán azonban … sajnos nem ment tovább. Vannak, akiket mások szabadítanak meg a családtól, én magam gondoskodtam erről. Ironikus, hogy ezután én magam hány családot tehettem tönkre. Vicces egy dolog az élet. – Oh, szóval azt hiszed te kibírtad volna? Erősen kétlem, szívem. – húztam el a szám. Még, hogy elmebeteg … sok minden igaz rám, na de ez? Egyáltalán nem, tökéletesen tisztában vagyok mindennel, amit teszek. Tudtam akkor is, csak épp megállni nem tudtam. Ő pedig hiába játssza itt a szent anyát, ugyanúgy megtette volna.
-Nem, nem vagyok. Láttam az apját. – volt szerencsém sajnos hozzá, hát nem épp egy mintapéldány. De ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Hayley azzal csináltatja fel magát, akivel csak akarja, én ebbe aztán nem akarok beleszólni. Megtehetném, de ahol kölyök van, én ott általában említés szintjén se kerülök elő. Hál isten. – Nos, feltehetőleg az apja cseszegetni fogja egész életében, nem? Szóval … egyik szarból a másikba. – van ilyen, nincs jó döntés, ezért az ember próbálja a legkevésbé rosszat meghozni, de az attól még nem lesz jó. Nem való mindenkinek a gyerek, egy tökéletes világban nem is kéne, hogy legyen gyerek. – Nézd, ha farkas, akkor … rettentő büdös lesz. Ha vámpír, akkor legalább a szaga elviselhető. Ha pedig hobbit … az épp elég baj neki is. – a hobbitok elég ergyák, azzal is jobban jár, ha csak sima ember. Viszont ez az eshetőség esetében aligha áll fent. Szerencséje van, nem kell megtudnia milyen embernek lenni.
-Inkább sörös és whisky-s típus vagyok. – de a könnyűvérű nőkre soha nem mondok nemet, kivéve,ha olyan rondák, mint egy ló. Van egy határ, amit minden férfinak meg kell húznia, és ha egy nő ezen kívül esik, hát … jobb nem kockáztatni.
-Miért, azt hiszed én olyan szívesen lennék az apja? A gyerekkel együtt jár egy nő is, akit el kell viselni. Már megbocsáss! – nem csak rá gondoltam, hanem minden más nőre is, aki gyerekkel próbál pasit fogni. Nagyjából olyan eredményes ez, mint dinamittal halászni.
-Régivágású fickó vagyok, az internet nem az én világom. – vontam meg a vállam. Sokkal inkább azé a sok fiatal baromé, akik még felöltözni sem tudnak normálisan. A mai fiatalok többsége már csak azért karót érdemelne, ahogy képesek kinézni. Egy ilyen világba minek gyerek? – Végül is … a kanosságon te is segíthetsz, úgy nagyobb kitérőt se kell tenni. – vigyorogtam rá, majd vissza az útra. – Mit jelent nálad a rendes hotel? – nálam azt, hogy a közelben van legalább egy igazán jó minőségű sztriptízbár, ahol kikapcsolhat az ember. – Úgy hallottam a szülés után nem könnyű újra versenybe szállni. Talán te még nálam is jobban ki vagy éhezve. – vontam meg a vállam mosolyogva. Meg nem mondom, hogy milyen idős a gyereke, nem értek hozzá. Nekem ezek csak .. kölykök, függetlenül attól, hogy mekkorák.

Hayley | Darius

- Nem tudom, hogy kibírtam volna, de vélhetően több megbánással beszélnék róla, mint te teszed. – pillantok rá komolyan, mert pontosan tudom, hogy milyen az, amikor az ember agyát elhomályosítja a vérszomj, amikor nem tudsz és idővel nem is akarsz megálljt parancsolni. Én is megtettem, vettem el életet, de azóta is bánom, hogy akkor hagytam, hogy a fájdalom és a düh elvakítson, vagy éppen a megtörtség. Nem vagyok büszke, ahogyan arra se, hogy akad olyan, akiről azt hinné az ember, hogy meg fog állítani, de mégse tette. – Nem vagyok a szíved, másrészt meg nem is hiszem, hogy neked van olyan. Szerintem már rég zaciba adtad azt is. – és egy igazán kedves mosollyal jutalmazom meg, hiszen még ha nem is hosszú ideje voltunk úton, de az eléggé nyilvánvaló vált, hogy mind a ketten szeretünk a másik idegein táncolni, húzni a másik agyát.
- Ahhoz az apjának túl kellene élnie azt a káoszt, amit teremtett New Orleansban, nem gondolod? – fordulok felé, majd hátra pillantok a békésen alvó kislányomra. Tudom, a család mindenek előtt és így is lenne, de Hope mindent felülírt. Lehet, hogy ezért olykor utálni fog, netán dühös lesz, de idővel ő is meg fogja érteni, ahogyan mindenki más is, hogy az ő érdekében tettem. Ott, ahol a család se összefog, hanem egymás ellen áskálódik, az nem biztonságos számára és mellé jön még az is, hogy a városban lézengők közül mennyien akarnak neki ártani. Kisebb nevetést hallatok a szavaira és megrázom a fejemet. – Mióta is jobb a hullaszag, mint az ázott kutyáé? Ennyire válogatós lettél? – kérdezem meg játékosan, hajamba túrok. – Ezek szerint, ha egy nő bombázó, majd kiesne a helyéről a szemed, akkor se keverednél össze még egy estére se, mert farkas? – ha már eddig se ismertük a határokat, amiket mindenki ismer, hogy nem mondunk és nem kérdezünk… Nos, akkor nem pont most kezdeném el ismerni irányába ezt. Hobbitos megjegyzésére meg inkább nem is reagálok, értelmetlen lenne.
- Igaz is, miként felejthettem el, te pár óránál tovább úgyse tudnál megtartani egyet se, mert rájönnek, hogy mekkora egy tapló vadbarom vagy. – grimasz, angyali mosoly és hasonlóak dukálnak a szavaim mellé. Pontosan annyira kedves vagyok, amennyire ő szokott az lenni. Egy kicsit talán még szórakoztató is volt a helyzet, hiszen nem gyakran volt lehetőségem ilyen beszélgetésekbe belemenni, nem mintha annyira vágynék rá, de így talán nem fog dögunalmasan eltelni az utazás. Szavaira pedig egyszerűen csak felemelem a jobb kezemet, és bemutatok neki. Igen, pontosan azzal a nemzetközi jelzéssel, amit mindenki mindenhol megértene. – Álmodozz róla, de te és én soha, még pár órára se. Nincs az a pénz a világon. – nem vesztem még meg ennyire, se nincs hiányom ilyen téren ennyire, hogy még ráfanyalodjak. – A szexuális életem meg nem tartozik rád. Megvagyok, nem kell attól tartanod, hogy rád vetném magam. – forgatom meg a szemeimet is, hiszen még a feltételezés is abszurd volt, még akkor is, ha csak poénnak gondolta valamilyen szinten. Miközben pedig rám vigyorgott, még meg is böktem a homlokát, hogy inkább az utat fürkéssze, ne engem idegesítsen még a vigyorával.
- Ami nem omlik a fejünkre, nincsenek csótányok, patkányok és nem úgy néz ki, mint ami mehetne egy horror filmbe is. Vagy ez már neked luxusnak számítana? – ártatlanul nézek rá, az újabb megnyilvánulására pedig csak morgok egyet. Ne is firtassa tovább, mert nem fogok róla beszélni. – Meddig fogod bírni? Meg ha gondolod, akkor cserélhetünk is, én is vezethetek, aztán annyival is hamarabb érünk a célba. – pihenni mindenképpen kell majd, de legalább ha ketten vezetünk, akkor akkora gond nem lehet, meg nagyobb távot is tehetünk meg. Csak ne szövegeljen bele, mert a férfiak imádnak a női vezetésre különféle megjegyzéseket tenni.

Hayley & Darius

-Négyszáz éves vagyok. – feleltem egy vállrántás kíséretében. – Szorítottam rá időt, hogy bánkódjak miatta. – ennél többet pedig már nem teszek hozzá. Nem épp a kedvenc témám, magyarázkodni pedig végképp nem fogok. Megöltem azokat, akik közvetetten, de tehettek a halálukról, utána pedig … nos, a magam módján feldolgoztam a történeteket. Soha nem voltam vallásos, nem tudnék bevonulni egy kolostorba és életem végéig büntetni magam … jó hosszú büntetés lenne az. – Sokan sokat fizetnének érte az biztos. – adtam igazat ebben neki. Van néhány személy, aki bizonyára egy vagyont lenne képes áldozni rá, hogy láthassa a szívemet a kezében. Ez egyszerre roppant megtisztelő és undorító, de eddig mindegyikük csak kitörölhette a seggét a pénzével. Ez van, ha rossz lóra fogad az ember, ellenem jobb nem hibázni, mert ... nem vagyok túl elnéző, ha cseszegetnek.
-Én úgy hallottam, hogy nehéz megölni. Ha mégis összejön valakinek … koccinthatunk. – én is szeretném, ha az a barom kinyúvadna. Semmi személyes, csupán … nem szeretem azokat, akiket nem tudok csak úgy megölni. Viszont, ha valaki van olyan kedves és elvégzi ezt a munkát helyettem … nos, nem fogok könnycseppeket hullatni miatta. – Mindenkinek a saját fajtája felé húz a szíve. – arról az apró tényről nem is beszélve, hogy a harapásuk nem éppen olyan dolog, amit a forró leves meg a pihenés gyógyít. Volt már hozzá balszerencsém, roppant szar egy dolog, éppen ezért, ha egy farkas harapna, teszek róla, hogy … ne legyen mivel harapnia. – Attól függ. Mennyit ittam? – pillantottam rá oldalra, ahogy elmosolyodtam. – Nem mintha olyan sokat számítana. Egy-egy éjszakára el lehet viselni mindent. – mondom aztán néhány pillanatnyi töprengés után. Vannak kivételek és végül is … a nagyobb jó érdekében én sem vagyok rest cselekedni, ha abból én is profitálok.
-Ahogy mondod … okos lányok. – vigyorodtam el. Kérnem sem kell, hogy húzzanak el a francba, megteszik ők saját maguktól. A tapló vadbarom talán egy kissé erős, de végül is … mondták már rám, kitudja, talán találkozott is már velük, csak nem tud róla. Nem lenne túl meglepő, mondhatni … a legtöbb államban már kitűztem a zászlóm, hogy úriember módjára fogalmazzak.
Vigyorogva nevettem fel, ahogy megláttam a középső ujját. – Sokan mondják ezt … aztán hirtelen lesz olyan pénz. – vontam meg a vállamat mosolyogva. Ugyan már, ez semmi … örökre szóló dolog, egyszerű szükséglet, amit ki kell elégíteni. Lehet mondani azt, hogy nem kell és, hogy soha, de a gyakorlat azt mutatja, hogy mindig van kivétel. – Ezt írásba is foglalnád? – kérdeztem, ahogy visszanéztem az útra, mikor homlokon bökött. – Csakhogy tudd, van egy tanúm. – mutattam hátra a kölyökre. Kár, hogy egy mukkot sem ért a világból, igaz?
-Texas-ban igen. – feleltem némi gondolkodás után. Ott aztán nem szárnyal éppen a turizmus. Az emberek se éppen arról híresek, hogy rendkívül vendégszeretők lennének … keltem már arra, hogy a képembe nyomták egy vadászpuskát, mert az istállójukban aludtam. Remek népség. – Egy darabig. – ásítottam egyet. Nem vagyok én óra, hogy ezt így előre megmondjam. Ha pedig nem kell végig vezetnem, nem is fogok. – Kedves tőled, de … nem úgy szeretnék meghalni, hogy nekihajtasz egy fának. – mosolyodtam el. Oh, igen, a sztereotípiák. – Lehet, hogy kicsit nyugtalanul aludnék, ha te vezetsz …-   vontam meg a vállam, és továbbra sem lohadt le a mosolyom. Láttam már nőket vezetni, olyanok, mint … a veszett mosómedvék.

Hayley | Darius

- Nehezen tudom elhinni, hogy tényleg valaha bántott igazán a tetted téged. Emiatt lettél ennyire szívtelen, hogy csak a saját dolgaid érdekelnek? Így könnyebb, hogy többé nem fájhat senki elvesztése se? – pillantok rá kérdőn. Talán nem kellene boncolgatnom a témát, de érdekel. Ha már több napra össze vagyunk zárva, akkor szeretném tudni. Nem értettem sose, hogy miként képes ennyire szívtelennek lenni. Főleg úgy nem, hogy nála ez az alapállapot, és még ki se kell hozzá kapcsolnia. Vélhetően nem azért, hogy szeresse őket, hanem sokkal inkább amiatt, hogy végre halott legyen. Nem hiszem, hogy sok rajongoja lenne, akik örülnek annak, hogy él. Szerintem sokan inkább örömtáncot lejtenének a teteme mellett is, mintsem megsiratnák.
- Saját fajtájához húz? – nem értek vele egyet, hiszen nem egyszer bizonyította már be az élet azt, hogy az ellentétek mennyire is vonzzák egymást. A gyilkosságos dologra meg okkal nem is mondok már semmit se. – Akkor szerinted engem melyik irány húz? Ha már szerinted a saját fajtája húz mindenkit, én kettő lennék az egyben. – mint valami elcseszett instant kávé. Legalábbis azokat hirdetik mostanság hasonló szövegekkel, hogy kettő az egyben és társai. Magam sem tudom, hogy melyik irányba húz igazán a szívem, de tudom, hogy a falkámat bármikor megvédeném, ha újra túlzottan veszélyben lennének. Még a lányom apjával is szembe mennék értük, mert ők a családom, befogadtak és megbíztak bennem. Klaus pedig szinte csak veszélyt hozott ránk az állandó tetteivel, mert túl vak látni, hogy a képzeletbeli trónnál létezik fontosabb is. - Egy-egy éjszakára? Szerintem te többre nem is vagy képes, mert félsz, hogy inkább ők hagynának ott téged, mintsem te tehetnéd meg ezt velük. – szavaim csak úgy csöpögnek a kedvességtől és még egy kisebb grimaszt is kap. Mennyit ivott és egy éjszakára? Volt már valaha az elmúlt 400 évben neki olyan, hogy valakit ne egy éjszakára akart volna? Szerintem nem, legalábbis nem tudnám kinézni abból, amilyennek eddig megismertem.
Nevetésére megforgattam a szemeimet, mert ez abszurd. – Nem létezik az a pénz, hogy én egyszer veled osztozkodjam az élvezeteken, se annyi mennyiségű pia, hogy ennyire ne legyek tudattomnál. – még a gyomrom is felfordul a gondolattól. Nem akarok erre még gondolni se, hogy egyszer még annyira szar lenne a helyzet, hogy ő meg én segítjük ki egymást ilyen téren. Külsejével nem lenne gond, de a stílusa… és az pont elegendő ahhoz, hogy ne csináljak ostobaságot. – Megtartom a szavamat, de ha szeretnéd írásba is adom. Ennyire bántja az egódat, hogy én nem akarok tőled még egyetlen egy éjszakát, de még röpke perceket se? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert nem értem, hogy mire jó ez az egész. Részben farkas vagyok, vagyis taszítom őt, meg vélhetően még másabb okok miatt is, de az most mindegy is. A lányomat meg inkább hagyjuk is ki ebből. Hope-nak ehhez semmi köze nincs.
- Ez most megint valami idiótaság tőled? Azért, mert nő vagyok, még nem vezetek borzalmasan és hamarabb ölnélek meg mondjuk a szívedben egy karóval, vagy a mérgemmel. – pillantottam rá komolyan, mert ez volt az igazság. Egyébként is annyira hülyének ne nézzen már, hogy a lányom épségét pont ilyen módon akarnám kockáztatni. – Remek, akkor megint inkább majd megállunk valahol, mert nem vezethetek? Ennyire nem szereted azt, ha más irányít? – pillantok rá sunyin, hiszen direkt teszem fel kissé félreérthetően a kérdést a korábbi témákat követően. Lássuk csak, hogy miként is fog reagálni rá és mit mond.

Hayley & Darius

-Fogjuk rá. – bólintok a szavaira. – Ennyi idő pedig elég is volt a fejemben, doktornő. – pillantok rá mosolyogva, jelezve, hogy nem igazán akarok erről beszélni. Rég volt, én tovább léptem, azóta bőven lett annyi új bűnöm, hogy ezekről lehessen beszélni, mintsem a régiekről. Ha nincsen kit elvesztened, nem is érhet fájdalom. Mióta élek megtanultam, hogy a társaságot túlértékelik, ahogy a barátokat és az összes többi ilyen flancos baromságot. Az ember egyedül is jól el lehet, semmi szükség arra, hogy mások is hátráltassák folyamatosan. Volt családom, elvesztettem őket, és nem akarok soha többet újat. Tanultam ebből a hibából, újra pedig nem fogom elkövetni.
-Nem tudom, akkor te … skizofrén vagy. – vontam meg a vállamat. Nem tudom, biztosan vannak napok, amikor inkább érzi magát vámpírnak, mint farkasnak, és biztos van, hogy az utóbbi jobban előtérbe kerül. – Én csak a saját nevemben beszélhetek. – én pedig kevésbé komálom a vérfarkasokat. Nem mondom, hogy nem voltak soha pillanatnyi megingásaim és kalandjaim nem fajtámbeliekkel, de igyekszek a számukat mindig a nulla felé húzni inkább. – A lényeg, hogy a nap végén egyedül legyek. Nem élettársat keresek, nem feleséget, hanem…. élvezetet. Ehhez nem kell beszélgetni. – sem kedvelni egymást, elég némi ösztönös, állatias vonzalom és kész. Meg jó sok pia, főleg jó sok pia, az általában minden problémát megold.
-Összetöröd a szívem. – vigyorgok rá, mikor ecseteli, hogy mennyire esélytelen is a dolog. Nem veszem különösebben a szívemre, nem ő az első, aki ezt mondja, és nem is az utolsó, aki téved ebben. Egyrészt, az a pia mennyiség mindig van, ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg. – Ennyire azért nem vagy különleges. Vannak még nők a Földön. – nem mondanám, hogy különösebben szíven szúrnak a szavai, bőven akad nő, akivel elszórakozhatok. – Én csak azt mondom, hogy ezt már sokszor hallottam. Egyébként meg … engem kértél, hogy hozzalak ki Óz Birodalmából, nem? A falka nem segített volna? – nem mintha otthon lennék a hülye törzsi szokásaikban, de úgy tudom, hogy egy farkas sosincs egyedül. Márpedig ő eléggé magányosnak tűnik. Ennyire elvágta volna magát a fajtársaitól, hogy már az én segítségemet kell kérnie, mert a sajátjait nem érdekli?
-És ennek mi köze van ahhoz, hogy tudsz vezetni? – nem egészen értem, hogy a megölésem és a vezetői képességei miként függenek össze, de … kitudná, nőből van. – Tudod, néha nem árt, ha nem veszel mindent véresen komolyan. – könnyebb és stresszmentesebb lesz az élete, ha nem vesz minden ilyen szarságot egyből magára. Vicceltem csak, habár, nem sok jót láttam kisülni abból, mikor egy nő ült a volán mögé, de … lehet ő szabályerősítő kivétel, mint bánom én. – Ami azt illeti igen. Sok rossz tapasztalatom van irányításmániás nőkkel… - pillantottam rá, aztán elvigyorodtam. A sors fintora, hogy egyfolytában azokkal vagyok megátkozva. – Jól van, ha ennyire vezetni akarsz, vezethetsz. – sóhajtottam aztán fel, ahogy megálltam és kiszálltam az autóból. Nyújtóztam egyet, megropogtattam a nyakam és az ujjaim, majd helyet cserélve Hayley-vel bedobtam magam az anyósülésre. – Oh… előmelegítetted a helyet? – pillantok rá vigyorogva, ahogy fészkelődök a székben. Jó meleg lett alatta, így legalább már nem fázom.