Hol is kezdhetném?! Talán az elején, ahol minden kezdődött. Mióta az eszemet tudom anyám az aratási ceremóniáról beszélt nekem. Ahogyan a többi három lány, én is megtiszteltetésnek vettem ezt a szerepet. Egy voltam a négy lány közül akit kiválasztottak erre a ”megtisztelő” pozícióra. Mindannyian abban a hitben voltunk, hogy a legjobbat tesszük, és így helyes. Amikor viszont tudatosult bennem, hogy kiakarnak végezni a saját érdekük miatt a boszorkányok menekülni akartam, de nem tudtam. A megmentőm Marcel volt, egy vámpír aki nem bírta ezt az igazságtalanságot nézni. Azóta ő az aki védelmez, és vigyázz rám. Minden rossz után úgy éreztem, hogy Marcelben megbízhatok, habár vámpír. Naiv és ostoba voltam, rá kellett jönnöm, hogy Marcel is csak a saját érdeke miatt tart maga mellett. Rettentően fájt, mert Marcel-re úgy tekintettem mintha az édesapám lenne, aki sosem adatott meg. Időbe telt mire újra megtudtam bízni benne, de végül sikerült elnyernie újra a bizalmamat. Kevés barátom volt, ez pedig a sok árulásnak tudható be. Óvatosabb voltam azokkal akik a közelembe akartak férkőzni, sosem tudhattam ki az akit csak az érdek vezérel. Két választásom volt, bár egyik sem volt jobb mint a másik. Az első, hogy bevégződik az aratás, és meghalok. Viszont ezzel együtt visszatérhetek az élők világába. Vagy hagyom, hogy a többi aratás lány ereje továbbra is bennem szunnyadjon, de akkor felemészt, és véglegesen meghalok. Ha a másodikat választom akkor egész New Orleans velem hal meg. Nem kockáztathattam mások életét is. Így hát a kevésbé rossz megoldásra esett a döntésem.

Aratás után hetekkel:

Túléltem, az aratási rituálé tényleg létezik és működött is. Nekem a túlvilág nem volt olyan kellemes mint a többi lányé. A többieket a boszorkák tanították, de engem nem. Úgy gondolták elárultam őket, így nekem csak a sötétség maradt. Nehéz volt visszatérnem a boszorkány világba, de segítséggel, és sok ösztönzéssel sikerült. Már nem vagyok olyan erős boszorkány mint az aratás előtt, de még mindig én vagyok a legfiatalabb és egyben legerősebb.
Az életem jobb irányt vett mióta visszatértem. Gimnáziumba járok, ahogy eddig is szerettem volna. Kevés barátom van, de azokban teljesen megbízom, tudom, hogy nem árulnának el. Ilyen például Camille, vagy éppen Josh. Igyekszem mindkettejüket védeni ahogyan csak tudom Klaus-tól, de nem olyan egyszerű. Klaus manipulatív, kegyetlen, s mindent hajlandó megtenni a céljai elérése érdekében. Őszintén szólva a Mikaelson család maga a szörnyűség. Egyik tagja sem érdemel meg bizalmat. Egyszer bíztam Elijah-ban, de nagy hiba volt. Mint kiderült, ő is csak érdekből közeledett felém. Bár Rebekah egyszer segített rajtam, ennek ellenére ő is egy önző és rideg vámpír. Nekik nem számít semmi, csak az önös érdekeik, s hogy bármi áron elérjék azokat. Miközben élni próbáltam a mondhatni normális életemet, úgy próbálkoztam teljesíteni boszorkányi kötelességemet is. A kettőt nem mindig volt könnyű összeegyeztetnem, de mindig megoldottam valahogyan. Viszont mikor az ember azt hinné, hogy végre boldog lehet, akkor jön valami ami ezt megcáfolja.