≫Születési idő, hely ≪ 1792. január 7., London, UK
≫Első átváltozás ≪ 1810. június 12.
≫Család ≪ Nagyapám, III. György brit király volt, míg édesapám a még akkor trónörökös, ám pár évvel később Anglia királya lett IV. György néven. Legalábbis 16 éves koromig ebben a tudatban éltem, de aztán édesanyám, Karolina királyné legnagyobb titkára fény derült, s nekem menekülnöm kellett. Hála a családomnak a legjobb neveltetést kaptam szerte az országban, büszkék voltak rám mindig és én szerettem, tiszteltem őket. Nagy törést okozott az életemben, amikor kiderült, hogy egy alacsony rangú férfi leánya vagyok, s semmi közöm az uralkodó családhoz, azt leszámítva, hogy anyám beházasodott a családba. A menekülésem után sokáig rejtőzködtem a testvéremnek hitt Matthias-nál és akkoriban jöttem rá, hogy minden, amit addig vallottam, amit addig hittem mindössze elillanni látszó ábránd.
200 év telt el azóta. Ma már 2017-et írunk és jelenleg úgy vallom nincs családom és sosem volt.
Részletek Scarlett Karolina Hanover naplójából...
1809. január 11.
Egy év telt el azóta, hogy minden megváltozott.
Egy éve menekülök.
Egy éve tagadtak ki a királyi udvarból.
Egy éve tudtam meg, hogy nem is azaz ember az apám, akiről mindig is hittem.
Nem tudom meddig bírom még ezt a hánykódást. Egy ideig Matthias-nál húztam meg magam, de ott olyan váratlan behatások értek, hogy egyik éjjel megszöktem, felsurrantam egy hajóra és elbújtam. Rettegtem a sötétben a ládák között. Azt hittem, ha rám találnak itt a vég, de ez nem egészen így alakult. Egészen addig sikerült rejtőzködnöm, lopott ételeken élnem, míg pár hét elteltével a hajó ismételten ki nem kötött, de ekkor már nem Angliában voltam.
1809. március 8.
Fél év után egészen jól elsajátítottam a francia nyelvet. Megismerkedtem egy kedves, idős nővel, akinek sosem lehetett gyermeke és befogadott magához. Az új világból költözött Európába, mert nem találta a helyét az államokban. Minden reggel neki, Marie-nek, segítek. Kiviszem a piacra a kerámia árut, a rengeteg gyönyörű edényt, cserepet, használati tárgyat, amit kézzel készített és eladom. Teljesen más itt, mint a királyi udvarban. Sokkal jobban tetszik ez az egyszerű élet, nem kell megfelelnem annyi embernek, szabadnak érzem magam. Most először érzem úgy az életemben, hogy boldog vagyok. Mindent magam mögött hagytam, még a nevem is. Nem akarom, hogy bármi is a régi életemre emlékeztessen. Immáron egy teljesen új ember lettem. Engedd meg, hogy bemutassam neked Scarlett Juno Greent!
1810. június 16.
Nem mertem írni, valami történt. A félelem elárasztotta a testem és életemben immáron másodjára menekülnöm kellett.
Marie meghalt és az a legszörnyűbb, legbizarabb az egészben, hogy én is, és mégis élőnek érzem magam pár dolgot leszámítva. Annyira összevisszaságnak tűnik ez az egész, amit eddig írtam és ami most jön, az pedig annyira hihetetlen lesz majd, hogy még én sem tudom felfogni.
Június 12-e is ugyanúgy indult, mint a tobbi átlagos nap, s úgy is ment végbe egészen estig. Már 1-2 órája sötét volt, amikor gyertya mellett olvastam az egyik régi, rongyos példányát a Rómeó és Júliának. Hangot hallottam az idős, kedves hölgy szobájából, amire rögtön felkaptam a fejem, s hangosan kiáltottam a nevét, de semmit sem reagált. Újra megismételtem az előbbi tettem, de szinten nem kaptam választ. Sóhajtva csuktam be a könyvet, fogtam meg a gyertyát és indultam fel az emeletre a szűk, rozoga lépcsőn. Mindig mondtam Marie-nek, hogy már ideje lenne megcsináltatni, mert még valamelyikünk balesetet szenved majd rajta, de nem hallgatott rám.
A néni szobájába érve olyan látvány fogadott, melynek láttán megfagyott bennem minden. Marie békésen feküdt az ágyába, ám belepte a vér. Nem visítottam, annyira rettegtem, hogy nem mertem semmilyen hangot kinyitni. Körülnéztem a szobában, de nem láttam senkit. Lerohantam a földszintre, magamra kaptam egy köpenyt és már készen álltam arra, hogy elrohanjak, de ekkor történt valami. Minden olyan gyors volt, nem tudok visszaidézni mindent. Egy férfi lépett elő a sötétből és rögtön rám támadt, ekkor már torkom szakadtából visítottam, segítségért kiáltottam, de nem jött senki, nem is hallotta senki. Egyedül voltam teljesen. Amúgy meg ki akarna segíteni a lányon, akit még a saját családja is elüldözött egy olyan dologért, amiről egyébként nem is tehet?
1810. december 12.
A legutolsó bejegyzésem már majdnem egy fél évvel ezelőtt volt. Egyszerűen nem bírtam befejezni a történetet és ma már úgy gondolom, hogy nem is kell. Elég, ha én tudok minden részletet, nem kell elmondanom senkinek, még ha csak egy jelentéktelen naplóról is van szó. Sok mindenre rájöttem az elmúlt hónapokban. Olyan dolgokat tapasztaltam meg, amelyeknek eddig a létezéséről sem tudtam. Most már bátran kijelenthetem, hogy természetfeletti lények igenis léteznek, s én egy lettem közülük.
1815. május 23.
Megtapasztaltam milyen megölni egy embert és félek kijelenteni, de élveztem a dolgot. Újra megtenném, keresem az alkalmat, hogy megint a részese legyek eme felemelő érzésnek.
1921. augusztus 29.
Az elmúlt egy évszázadban megtapasztaltam a vámpírlét minden jó és rossz oldalát. Az emberségem már rég elveszett, s nyoma sincs annak az aranyos lánynak, aki egykoron voltam. Nem is akarok egyhamar visszatérni a régi énemhez. Élvezem mindent, hálás vagyok annak a férfinak, aki egykoron átváltoztatott, s akinek a valódi életem kezdetét köszönhetem.
2016. november 2.
Nemrégiben hallottam Mystic Fallsról. Az egyik bizalmasom mesélt a városról, s szinte késztetést éreztem arra, hogy megnézzem magamnak. Egy bárban kerestem magamnak állást, mint énekesnő. Minden szombaton ott éneklek pár lúzerrel, akiknek nagyon nagy szükségük van a pénzre. Vajon tényleg tele van a város hozzám hasonlókkal? Muszáj látnom a saját szememmel. Az évszázadok során mindig kikapcsoltam az emberségem, de most újra visszakapcsoltam, mert nem gyilkolni jöttem ide, mindössze megfigyelni. Habár a stílusom még így is hagy kivetnivalót maga után.