1964. – Új lány a városban.

Egy bárban találkoztam vele először, hogy mi fogott meg benne? A gyönyörű tiszta kék szemei, az a fajta távolságtartás amivel viselkedett sokak iránt. Egyfajta egészséges érdeklődés az új események, ingerek felé. A társaimmal most tértünk vissza az egy hónapos csorda hajtásról, ha nem volt szezon, a lóversenyben, akkor teheneket hajtottam, vagy a lovakat a mezőn. Hivatásos zsoké a magasságom miatt nem lehettem, de ettől eltekintve, remek trénernek számítottam, és volt érzékem a lovak kiválasztásához. Már rég befejeztem a mezőgazdasági egyetemet, anyám családjának a farmját igazgattam. Ám még mindig az öregapám vitte az egészet, - szerintem ez tartotta benne a lelket -,  azt mondta bizonyítanom kell a lovakkal, egyébként is szerettem csinálni. Jól tudtam, hogy a nagyapám meló közben ló háton, vagy trágyázás közben fog elpatkolni, mikor a farm számláit a nagyi, vagy én rendezgetem. Jó volt így. Minden a helyén volt, csak a fülemet rágták az unokákkal. Ami késik nem múlik és egyébként is, majd eljön az ideje, legalábbis én ezt vallottam, ahogy a verseny lovak se azonnal érnek be, tréningezni kell őket a feladatra, a számukra előnyös feladatokban segíteni őket.  Én nem a régi módszereket vallottam lónevelésben. Azokat a fajtákat amelyeket a régi haverom Monty is. Akkoriban rengetegen nézték hülyének, azért mert „némán” beszélt a lovakhoz, de sokkal sikeresebb eredményeket ért el a versenyzés területén, mint bárki más. Az ő lovai szívből versenyeztek, nem félelemből. Ezt a módszert büszkén tudtam a magaménak. Megjártuk az olajválságot is, és mostanra a mi farmunk is kezdett helyrejönni. Értette a dolgát a nagyapám, jó helyeken tartott fenn kapcsolatokat, amely találkozóira magával is vitt.
Úgy éreztem, hogy ennél a szépségnél másképp kell közelednem, egy pillanatra kissé elbizonytalanodtam, szerencsére egyáltalán nem volt az a fajta könnyűvérű nő, akit csak egy csettintéssel az ágyamba csábíthattam. Magam sem tudom,hogy hogyan, de sikerült meghívnom egy italra, a többieket mind elhajtotta. Esküszöm ellenőriztem még azt is, hogy ne a tehénszag érződjön belőlem, hanem a friss szappané, és a borotválkozó szeszé.
Rengeteget nevettünk azon az estén, érdekelt, hogy miket látott eddig, mert valóban érződött rajta, hogy nem ehhez a fajta kisebb városi élethez van szokva. Másnapra elhívtam a farmra, rodeót nézni, és lovagolni. Nem hittem volna , hogy eljön, de mégis megjelent. Hiszen tisztázta velem, hogy az apja miatt nem biztos, hogy el tud jönni hozzám. A bikalovaglást élvezte! Hát még én! Bár először nem akartam hagyni hogy felüljön Abrahamre, díjnyertes rodeós bika volt, tiszta izom, és veszélyes, a ringben rengeteg rodeós pályázott Abraham idejére, mindenkit ledobott a hátáról. A kis kölyköt akartam alá adni, egy serdülő korban lévő bikát; de erősködött, hogy menni fog. Tényleg ment neki! Belevaló csaj volt, eleinte csak besegíteni jött, pontosabban nekem segíteni, nézte ahogy felkészítem a lovakat a versenyre, lelovagoltatom őket, megtanítottam lovagolni, és attól a naptól kezdve nem egyedül melegítettem be a lovainkat.
A nagy bumm pedig az első közösen felkészített és nyert ló után történt meg, persze az én munkám több volt vele, de közösen csináltuk. Ahogy azt is, hogy együtt estünk egymásnak az istállóban.  Felnyergeltem gyorsan a musztángomat, és felkaptam magam elé az ölembe Marvelt is, mindent elterveztem, - tudtam, hogy az általam felkészített ló fog nyerni, és az azt követő Marvellel közös irányban is biztos voltam -  egy ideje éreztem, a jelekből, hogy még nem volt mással, ezért különlegessé akartam tenni a számára. Önző módon én akartam az lenni a számára, az első aki megteszi neki, ahogyan az is, akivel együtt is marad. Nem tudom miért, de reménykedtem benne, hogy lesz esélyünk többre is.
A hegyi kunyhónkba érve, minden rendben várt minket, a kedvenc kutyám kifulladva várt a teraszon minket, együtt vágtatott velünk. Lepattantam a lovamról, lesegítettem róla őt is, és miután rendbe szedtem az állatokat, csak a lovat és az egy szem kutyát, bevezettem őt a házba, kis fakunyhó egy étkező és konyha résszel, egy nappalival és a lambérián a hálószobával. Készültem: rózsákkal szórtam fel az utat az emeletig, és addig nem jöhetett be, amíg meg nem gyújtottam azt a pár szál gyertyát.
A nagy bumm igazából már akkor megtörtént, a McGregor átok, amikor őt megláttam a kocsmában. Mi is ez pontosan? Meglátni, megszeretni és megtartani. Apám csak részleteket mesélt róla, amikor megjön az igazi nő, akkor érte élek, érte lélegzem, a kalandjaimat elfelejtem, és ő lesz a számomra az egyetlen, csak tőle akarok gyerkeket.  Csodálkoztam is, hogy eddig bírtam, pár hónapig,hogy ne nyúljak hozzá, mindig közbe jött valami, vagy ránk rontottak, vagy hirtelen mennie kellett, mert késő lett, de ő érte megérte várni. Az igazi rózsabimbó, aki gyönyörű virággá érik be, ha megfelelően gondozzák és figyelnek rá. Csak később tudtam, meg hogy szúrni is tud, meglehetősen fájdalmasan lecke volt ez a számomra Ő volt a legcsodálatosabb nő akit valaha érintettem, és becéztem a kalandjaim eltörpültek mellette. Mindenem nekiadtam. A lovak után ő volt a mindenem, ezt az első alkalmat több követte, szerettem azt a levegőt amit ő szívott, szerettem a nevetését, azt, ahogy mellettem alszik. De sosem maradhatott sokat velem, mindig amikor elmentünk a csordát hajtani, minden alkalommal attól féltem ,hogy többé nem látom. Bár tudtam, hogy képes lennék utána menni a világ végére is. Bárhová is ment. Az apját sosem láthattam, de elég félelmetes alaknak tűnt, annyira mégsem, hogy ne akarjak szembeszállni vele, Marvel kezeiért. Akartam őt, mindennél jobban.

1966 – Hideg csend telepedett a tájra

Türelmetlen voltam, egyre jobban akartam őt, itt vannak két éve, több akartam lenni pár lopott óránál, napnál vagy éjszakánál. Friss szalmát hordtam be az állatoknak, melegem volt, csak egy kockás flanel inget, farmert és bakancsot viseltem. A szokásos reggeli feladatok az állatok körül egy cowboy kalapot viseltem még, pusztán megszokásból, a gyapjú kabátomat valahova felakasztottam Tücsök közelébe. Éreztem, hogy jön, különös érzékem volt erre egy ideje. Volt egy furcsa játéka, mindig próbált letámadni hátulról, egy idő után biztossá vált a számomra,hogy az apja valami katonaféle lehetett. Pár fogást ő is tanított  a számomra, nem csak  tanult meg a lovakkal foglalkozni, én is kezdtem megtanulni megvédeni magam, a segítségével. Sokszor most fel velem a padlót de élveztem, mert mindig egymás karjaiban kötöttünk ki.  Egy hónapja megvettem a gyűrűt, rengeteget spóroltam rá, minden pillanatban azt nézegettem.  Gondolatban és a tükör előtt is állva számtalanszor elmondtam a kérdést, a nagy kérdést. Egy alkalommal anyám is rajtakapott és meghatottan ugrott a nyakamba, mindannyian örültek végre annak, hogy megkérem Marvel kezét, azt mondták, hogy ideje volt már! Hogy ránk fér, hogy a miénk lehet az 1 mérföldre lévő ház a majorsággal együtt. Egyfolytában az órámra pillantgattam, nem tudtam, hogy mikor jön, mert nem mondott semmit arról, hogy mikor találkozunk. Fontos ember az apja, szenátor? Rendőr? Szövetségi Marshall? Az utóbbi utazhat ennyit és tanítja a lányát önvédelemre. A ropogós hóban meghallottam a lépteit, mosolyogva pillantottam fel rá, megtanultam megérezni a közeledtét, és az első pár mohó csók után fent kötöttünk ki a bálák között. A csókjaimra való éhsége folytatódott továbbra is. Kapkodva szabadultunk meg a ruháinktól, volt itt egy zsák, még a nyáron hoztam fel arra az esetre, ha hirtelen elkapna minket a vágy, itt nem zavartak meg minket sosem. Nem annak a tipikus vidéki lánynak tűnt, de hamar alkalmazkodott. Beszélni akartam hozzá, de mindannyiszor elhallgattatott, aztán elkapta az ajkam, az első csepp vér még nem is zavart, izgalmasnak találtam, hogy ennyire megvadult. Éreztem, hogy nagyon türelmetlen és vágyik rám, elvégre két hete nem láttam! A torokhangú dorombolásom meglepett nevetésbe fúlt, végül furcsán gurguláztam fel, ő még mozgott rajtam. Ilyen a halál? A szerelmem ölében halok meg, miközben vadul kefélünk a pajtában? Vagy az új élet kezdete? Majd ha a szerelemtől kifulladva fekszünk egymás mellett, megkérem a kezét, igen! Így lesz a legjobb… A kezeim a hátába vájnak, vér serken az érintésem nyomán. Nem kapok levegőt! Kétségbeesetten kapálózom, korábban nem volt ennyire erős!  Le akarom lökni magamról, könnyek futják el a szemem, peregnek a forró levegőben, fémes szag tölti be a helyet, az állatok odalent berzenkednek. Hallom, ahogy Tücsök a karámja falát rúgja veszettül, lemennék, hogy megnyugtassam, de nem megy; percről percre érzem magam egyre erőtlenebbnek.
~Marvel, édes! Lassíts, kérlek! Kérlek! Nem érzem jól magam! Hagyd abba! Mit csinálsz?! Ez… fáj! Könyörgöm, elég lesz! Legyél a feleségem, kérlek, csak hagyd abba! ~
Egy hang sem jött ki a torkomon, szörcsögést hallottam, a torkom az? A csuklóját fogom, fognám, ha nem kerülne a kezem a fejem fölé fájdalmas szögbe, talán még el is tört. Hang nem jött ki a torkomon, de sírtam mint egy kis hülye gyerek, egy magatehetetlen szarkupac, így éreztem magam. A sokktól moccanni sem bírtam.
~Mióta vagy ilyen erős, Angyalom?~
Habos, véres nyálat szörcsögök és köhögök fel, még tisztán hallom, ahogy ezeket a hangokat én adom ki, aztán látom, ahogy Marvel véres tépőfogakkal, vámpír?! Furcsa vámpír fogakkal emelkedik fel rólam, nem lehet! Ez… egy kibaszott mese! Nem! Ébredj fel Keyron! Megsimogatnám, a karjaimba zárnám, megvigasztalnám, hogy nem megyek sehova, és ha mindennek vége, akkor megkérem a kezét, így lesz jó, ugye? Mert szeretsz, ezért… viselkedsz így ugye? Egyre inkább érzem ,hogy megfogok halni!
~Baaaazmeeeeg, szááááálj mááááár leeeee róóóóólaaam, eeeez fáááj!~
Szinte hallottam, ahogy a testem feladja a szolgálatot, szaggatottan vettem a levegőt, a jószágok hangja elhalt, az a hang is, amely az ő táplálkozását jelentette. Tényleg megettél? Megfogok halni! Fázom, üres vagyok, miért tetted ezt velem? Egész végig játszottál az érzéseimmel? Csak azért kellettem neked, hogy megegyél?!  Apám meséi valósak?! Hiszen őt nem kellett behívni a házba, akkor mégis miért?! Mi történt. Hideg volt, fáztam, egyedül éreztem magam.

A következő pillanatban pedig csak azt éreztem, hogy valamiféle furcsa meleg ital csorog le a torkomon, és önt el erővel. Begyógyultak a sebeim, de azon nyomban hatalmas reccsenést hallottam, aztán újra elsötétült a világ.  De a reccsenés előtt még megjegyeztem ezt a pár mondatot.
- Emlékezz erre! Soha nem veheted el őt tőlem! Élhetsz akár örökre is, soha nem veheted el őt tőlem! Ő az én eszközöm, az én lányom! Egy senki vagy, gyenge kis halandó voltál, de lássuk meddig jutsz, az lesz a legszebb,
a legnagyobb diadal, amikor egymás életét fogjátok kioltani, vajon melyikőtök győz, a tökéletes fegyver, vagy a csiszolatlan kis vámpír bébi?
Sosem felejtettem el ezeket a gúnyos szavakat. Belém vésődtek.
Aztán a sötétség, és végül felébredtem, kótyagos voltam, erősebben éreztem annak a szagát, hogy mit műveltünk itt, addig a pillanatig, amíg ő meg nem kattant és szét nem harapta a torkomat. Felöltöztem, aránylag jól voltam, de mindennek nekimentem, kapart a torkom és baromi éhes voltam, a napsugarak égettek, hamar megtanultam ,hogy a nap az már többé nem a barátom. Mit tettek velem ezek a szörnyetegek?! Az istállós segédünk volt a első áldozatom, finom volt, többet akartam. Így a házunk felé tartottam, az anyám először megijedt.
- Anya, engedj be, Jimmyvel történt valami, hívnom…hívnom kell a mentőket! – vagy magamra a vad védelmiseket, mi a fasz történt velem?! Ám amint, betettem a lábam a házba, nem a telefon után, hanem anyám után vetettem magam, halott volt, legalább annyira, mint Jimmy a pajtában. A friss vérrel tarkított  fehér hó adta a bizonyságot apám számára, és indultak be vadász ösztönei, hogy valami nincs rendben a házban. Lerántott anyámról, és ahelyett hogy megölt volna valamit beadott amitől gyengébb lettem, és ezüst láncokkal láncolt le a pincébe. Képtelen voltam felfogni, hogy mit tettem, de a tükörben láttam a tekintetem, és tudtam, hogy örökre megváltoztam. Ezen a napon megkezdődött a kiképzésem, az anyámért, és magamért. A bal mellemen a szívem felett egy tetoválást viselek, ősi boszorkány rúna, egyetlen családtagomat sem bánthatom, csak a megfelelő szavakat kell elmondaniuk és engedelmes kis kutya leszek, valamint olyan tintával vésték belém, meglehetősen fájdalmas eljárással, ami tele volt verbénával, tehát a vámpír bűvölésre is ellenálló vagyok, valamint ennek hála a napra is kitudok menni. A McGregor boszorkányok értették a dolgukat. A napgyűrű túl nyilvánvaló mások számára, más fajtám-béliek számára. Ám mára szerencsére ennek a könyvnek a birtokában vagyok, vagyis voltam egy darabig, de a megfelelő lapokat eltávolítottam a McGregor vadászok krónikáiból, amelyek az irányításomra vonatkoztak. Amik rólam , a baklövésükről szóltak. Az apámnak tett ígéretemet nem feledtem, megbosszulom az anyám és a saját halálomat, azzal ,hogy megölöm azt a nőt és pasit, aki ezt tette velem, azon a hatvan évvel ezelőtti éjszakán!
Edzettek rengeteget, sokszor estem pofára, legyengítettek annyira, hogy ne a vámpír hanem emberi erővel harcoljak ellenük a farm hamarosan a kiképző táborommá vált, a korábbi lakhelyem édes illata tovaszállt, anyám halálával együtt, aki otthonossá tette a számunkra a finom meleg pitéivel együtt. A  szabadságomért megszenvedtem, a fél világot beutaztam, hogy kiképezzenek, bérgyilkos lettem, takarító, aki a vadászokkal karöltve dolgozik, a McGregor fattyú, aki az apja hibájáért vezekel örökre. A természetfeletti mindig is megfog találni, körülleng téged a környezeted, még ha nem is hajtasz fejet a létezése előtt, előbb utóbb visszaránt, visszaszippant magába.
A megszállottságomon egyedül az segíthet, ha az exemet megölöm. Elteszem láb alól! A semmivel lesz egyenlő! Úgy fogom kitépni a torkát, ahogy ő is tette az enyémet, közben a kezét töröm, és izületenkét fogok karót tűzni minden testrészébe! Aztán kitépem a szívét, az apjáéval együtt. Mert megérdemli! Egyedül voltam a kibaszott világba! Senki sem mondta el ,hogy hogyan kellene egy "tisztességes" vámpírnak viselkednie, de érdekelt is engem?! Vámpírokat ölök, és vérfarkasokat meg hibrideket is. Nincs társaságom, egyedül dolgozom és dhámpírok vérét szívom, olykor tündérekét is, utóbbiaknak lehetetlen ellenállni, ahogy az animágusoknak is. Van is egy állandó kísérőm, mindig más állat képében követ, de tudom, hogy ő az az egyik McGregor szukafattya, ő jelent rólam a családnak, ha már elvesztették az irányítást felettem, de a feladatom teljesítem, a vámpírokat és egyéb lényeket serényen ritkítom, nem állíthat meg senki és semmi.

Kedves Keyron!  

Azt hiszem minden nőtársam nevében kijelenthetem, hogy play by terén telibe trafáltad a karaktert. Nem tehetek róla, mióta olvastam, kockás ingben és cowboy kalapban van előttem Mr. Ackles. Na jó, nem kezdelek el körüludvarolni, arra lesz jelentkező szerintem bőségesen.  
Bevallom, hogy már tegnap beleolvastam a lapodba - igen, én ilyen kis kukkoló vagyok - és habár a java még hátra volt, engem a texas-i vonallal már megvettél. A kerek kis sztori csak a hab a tortán, minden tekintetben. A történet vége különösen tetszett, na persze én egyébként is szeretem a szélsőségeket.. De szerintem abban egyetérthetünk, hogy  izgalommal az igazi az élet.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Marvel lapját is én bírálhattam, és azt hiszem remek lesz az összhang köztetek. Már ha nem ölitek meg egymást első nekifutásra.  
Egyébként rá se ránts, mi mind szeretünk hosszú ET-ket olvasni.    

Nem tartalak fel tovább, inkább megyek riadóztatok mindenkit, hogy jobb ha vigyáz a nyakára - vagy az életére -, mert betoppansz közénk a játéktérre.   Te pedig addig menj foglalózni, ha eddig még nem tetted volna meg.  
Jó szórakozást kívánok!