Honnan kezdjem? A világra jöttöm perceitől fogva vagy inkább az átváltozásomtól? Bizonyos, hogy az utóbbi izgalmasabbnak ígérkezik és nem mindennapinak. 1765-ben kezdődött minden, a harmincas éveimet írhattam, az idő már igen csak az elmúlást bizonygatta de engem ez sem tartott vissza a buliktól. Életvidám személyiség voltam világ életemben, nem foglalkoztam azzal sem, hogy árván nőttem fel, nem érdekeltek ilyen apró gondok, csak a jó dolgokat vettem számításba. Jobb karomon egy barna, bal karomon egy szöszke pihente ki fáradalmait és persze a tequila hatásait. De nem hazudok ha azt mondom, ráuntam, hiszen nagy szarból szedtem ki őket sokszor és már inkább éreztem magam milliárdos apukának mintsem szeretőnek a bárói rétegből. Így hát elmulattam velük az estét, arrogáns voltam egész éjszaka és csak játszadoztam velük, majd szépen ott hagytam őket és tovább álltam ahogy az illik. Azonban fel sem merült fejemben, miszerint az utolsó hölgyek ők lehettek akik az ágyamat fűtötték, nem gondoltam bele, hogy az utolsó napom, az utolsó estém volt a tegnapi. Úgy indultam ló háton, mint egy nemes, vissza sem néztem, de mire célomhoz értem már nem volt bennem semmi nemesi, sem emberi.
Nem választhattam élet és halál között, nem mondhattam azt, hogy én inkább meghalok, mintsem egy szörnyeteg váljék belőlem. Gazdámat nem érdekelte nemesi származásom, sem az, hogy esetlegesen keresnének ha eltűnnék. Egyszerűen véremet ontotta és bevezetett az éjbe. Nem éreztem semmi fájdalmat, sem betegséget, pedig jól tudtam, felfáztam az iménti estén. Bőröm jéghideg lett, de nem fáztam; szemeim élénkebbek lettek és ezerszer jobban láttam mint előtte, fogaim kiélesedtek és az étel íze egyszeriben gusztustalanná vállt számomra, nem éreztem a bor ízét, többé nem éreztem semmit, csupán a vér zamatos szimfóniáját. Rossz mesterem volt, magamra hagyott nem sokkal átalakulásom után. Éheztem de fogalmam sem volt mire, nem tudtam mi ez a különös érzés, ez az éhség. Lassan de annál pontosabban tanultam ki a vámpír lét apró csalafintaságait, megtanultam táplálkozni és életben hagyni áldozataimat (persze csak mikor kedvem tartotta), megtanultam, hogy holt vérét venni méreg ahogy az is egyfajta mérgezés ha olyanból iszok aki verbénát fogyaszt. Kitapasztaltam a vámpírság előnyeit, a gyorsaságot és az igézést. Mindezt egyes egyedül!

Alkotómnak nyoma sem volt, 1794-et írtunk. Már senki nem ismerte a nevemet ha meghallotta, Lestat. Az emberek szemében egyszeriben láthatatlanná és nem létező életformává lettem, de megvallom, nem érdekelt. Megtanultam mindent amire szükségem volt az életben maradáshoz, és már hazámat is elhagytam, ugyan a nevemre és az egykoron megszerzett rangomra büszke voltam, de Franciaországtól undorodtam, elárultnak éreztem magam amiért átváltoztattak, magamra hagytak és elfelejtettek. Mesterem után Los Angelesben leltem meg az új társamat, egy életunt ember volt, de nemes akárcsak egykoron én is. A jelleme egyszerre vad és szelíd, mégis oly’ számító. Egyetlen vétke ellenem, a halál vágya volt. Ráunt életére és már csak a megváltó halált várta, nem érdekelte kitől kapja azt, csak megkapja. Figyeltem minden mozzanatát amíg le nem csaptam rá akár egy sólyom áldozatára. Eleinte meg akartam ölni, kiszívni minden csepp vérét és a tengerbe hajítani, de nem voltam képes megtenni, mert megláttam magamat benne, a korábbi életemet. A sok buli, a nők, a pezsgő élet! Az élet amit elvettek tőlem; ezért megfogadtam, hogy olyanná teszem amilyen én is vagyok. De nem követem el azt a hibát amit velem is elkövettek; adok választási lehetőséget, nem veszem el tőle az életét ha nem kívánja. Még az nap felkerestem éjfélkor; mondhatom nem örült nekem. De belement, miszerint vámpír legyen. Másnap át is alakítottam.

Nem voltam olyan jó, mint azt sokan feltételezték, ugyanis a választási lehetőség amit megadtam, szinte választhatatlannak bizonyult. Ugyanis félholtan hagytam az áldozataimat, onnan pedig a döntés nehezebb mint azt az ember felfoghatja. Vámpír lesz vagy meghal és a semmibe vész. A felülmúlhatatlan arroganciához viszont elkerülhetetlen volt, hogyan is húzhattam volna az agyukat, ha mindezt nem teszem meg, nem igaz? De a társam sem volt ám egy angyal, áltatott vele, hogy ő nem iszik embervért, szánalmas volt ahogy a patkányok vérét zabálta. Aztán egyszer rajtakaptam mikor egy kislányból táplálkozott. Elfutott mint egy eszeveszett vad akit nyilak üldöznek. Én kegyesebb voltam, magunkhoz valóvá tettem a kislányt, mint gyermekünk neveltem, csakhogy ő szerelmes lett a lányba és ellenem fordultak. Megmérgeztek és magamra hagytak. Az életben először adatott számomra család, de ők is elárultak. Pedig évszázadokig hallgattam ahogy nyavalyognak, egyszer sem szóltam nekik érte. Igen, hálátlanok voltak és a halálukat kívántam, nos kisebb túlzással a kislány meg is halt ennek kérésére. Elégett..De ettől függetlenül egyedül maradtam és nem voltam már olyan életvidám. Megsebzett voltam és magányos, de az utamat folytattam, mintha csak az életcélom lenne. Most pedig azt sem tudom mit kezdhetnék magammal. A sok vámpír, a sok vérfarkas és nem utolsó sorban a boszorkányok. Valamilyen szinten mind veszélyes rám nézve. De a ruházatomat elnézve a múltban ragadt egy felem ami nem kíván tovább lépni, nem kíván jobb lenni, csak a régi Lestat.

Kedves Lestat!
Először is szeretném megköszönni a türelmedet. Másodszor pedig, üdvözlünk az oldalon!
Egy időben nagyon rajongtam az Interjú a vámpírral című filmért. Magam sem tudnám megmondani, talán a színészek játéka, a komor hangulat, a realista ábrázolás tette... igazi vámpírok küzdelmét, harcát mutatta be a film, és azóta sem találkoztam hasonló alkotással; éppen ezért reméltem, hogy azt a hangulatot a te lapod olvasásakor is érezni fogom, ha már így döntöttél a karakteralkotás mellett. Azt elsősorban köszönöm, hogy az itteni leírásokhoz alkalmazkodtál, amelyek néhány elemben - vagy sokban? - eltérnek a szokványos Dracula-féle hagyományoktól. Nem szeretek kötözködni, ezt sokszor hangsúlyozom, és szerencsére nem is találtam rá okot, hogy ilyesmibe kezdjek, úgyhogy... ez pipa!
Remélem, hogy hamarosan a játéktéren is megvillantod a tehetséged; nem vagy szokványos vérszívó, és azt hiszem, a hideg futkosna végig a hátamon, ha egyszer találkoznom kellene veled... De hát én inkább a félős kislányok táborát erősítem.
Foglald le ezt az arcot, majd keress egy-két játékpartnert. Jó szórakozást közöttünk!