/ Nem vagyok a kódolások híve, s én nem szeretem lelőni a poént azzal, hogy az elejére rakom a karakterlapot. Megértéseket köszönöm. /


„Amikor valaki bujdosik, akkor nem történik semmi, de ha kilép a nagyvilágba…”

Talán nem vagyok az a fajta „vámpír”, aki mindent tud a múltjáról, de engedd meg nekem hadd meséljek, az életemről annyit amennyit még tudok magamról:

Ezernégyszáz nyolcvanban születtem, Angliában, egy szegény család egyedüli fiú gyermekeként.
Több lány testvérem is volt, és egyikünknek sem adatott meg a választás lehetősége. Már fiatalon dologra kényszerítettek mindenkit, hogy tudjunk mit enni másnap.
Kemény idők voltak, s ahogy idősebb lettem be kellett állnom a seregbe. Apám óhaja szerint, úgy gondolta ez a dolga minden férfinak.
Nem voltam sokáig katona, megszöktem, vagy más néven dezertáltam Németországba Ezerötszáz tizennégyben. Eleinte nem volt szándékomban letelepedni, ám amikor megismertem Helgát… többé nem volt kétséges a letelepedésem. Szerencsémre tudott angolul, így segített eligazodni, a német nyelv terén is.


Kölcsönös volt a szerelmünk egymás iránt, de ahogy teltek múltak a hónapok, annál furcsább lett Helgá viselkedése, továbbá kihagyott a memóriám, valamiért nem tudtam visszaemlékezni arra, hogy miért van bekötve a karom, és honnan szereztem a sérüléseimet. Aztán egyszer csak menekülnünk kellett, közben Helgá megsérült valahogyan, utána egy sajnálom-ot mondott nekem, és rám támadt, abban a pillanatban tudtam, hogy ő egy szörnyeteg, aki tudott a napfényben is létezni.
Nagyon sok vért vesztettem, haldokoltam, kezdtem elveszíteni az eszméletemet, ám furcsa ízű vér számba jutása észhez térített pár másodpercre. A nedű, úgy lecsorgott a torkomon, hogy még engedélyt sem kért. Köhögni akartam, de erőm nem volt hozzá. Azután a napsugarakat valami eltakarta előlem, és egy nehéz test is rám nehezedett, ezt követve több szúró fájdalom is érte testemet. Egy pillanatig szenvedtem, utána elsötétült a világ.


Éjszaka volt már mikor magamhoz tértem, s azonnal egy sokkoló felismeréssel gazdagodtam, a kedvesem holtan hevert mellettem, testét megannyi fegyver átszúrta. Sirattam, még ha tudtam is, hogy nem volt ember ugyan felébredésem után már mellettem feküdt, de jól látható volt a ruhámon, hogy korábban rajtam, én akkor is szerettem őt. Kis időbe telt mire magamhoz tértem a sokkoló esemény után, s a lágy szellő meg-meg mozgatta szakadt ruhámat. Akkor vettem észre, hogy szakadt, és valami rászáradt, nem láttam rendesen, mert nemrég sötétedett be. Korábbról emlékszem a belém hatoló pengékre, a hideg, és élesek volta, de nem találtam egy karcolást vagy más sebet magamon.
Egy ideig még sirattam szerelmemet, de az éhség nagyobb úr volt, ezért úgy döntöttem, hogy visszamegyek a városba. Hisz volt még nálam elég pénz, hogy vegyek valamit. Viszont amikor a testemet megvilágította a fáklyák fénye, elsőre még nem vettem észre magamon semmit. Majd amikor más meglátott az utcán, felsikítva elszaladt. Megszáradt az vér volt a szakadt ruhámon, gyorsan levettem magamról, és eldobtam. Szaladnom kellett a történtek után, azért is, mert éhség gyötört, s az őrök miatt is, hátha szól nekik a nő. Egy darabig bolyongtam a városban mire találtam egy fogadót, megannyi zaj, mintha felerősödött volna körülöttem minden, ráadásul nem voltam jól, egyáltalán nem. Fájdalmak gyötörtek, ínyemet, fejemet, szemem érzékeny volt a fényre. Úgy éreztem mintha szörnyen másnapos lennék.
A fogadóban sokkolt a túláradó zaj, azonnal a fejemet kellett fognom mind a két kezemmel, miközben összeszorítottam a szemeimet az átélt fájdalom miatt. Egyensúlyomat elvesztettem, és jobbra dőltem egyensúlyvesztés miatt. Rá estem egy asztalra, ahol étkek, s italok voltak. A kerek fa asztallap nem bírta el a testsúlyomat, és feldőlt, a sör s az étel, amik rajta voltak tovább repültek egy másik asztalnál ülőkre. Én csak zaklatottan feküdtem a földön, erős kezek felemelnek a talajtól, de félúton mégis elengedtek, jó nagyot koppantam a visszaérkezéskor.
Csetepaté hangja, és a bútorok rongálástól zengett az egész környék. Egyszerűen nem voltam képes ott maradni. Agonizálva négykézláb sikerült kijutnom az utcára. Ott pedig fújtatva, a hátamat a falnak támaszkodva pihentem, s azt kívántam, hogy vége legyen a migrénnek, közben a fogaimat piszkáltam, mintha feszítené valami.
Egy darabig még eltartott a benti csetepaté, s csak idő kérdése volt, mikor távoznak a vendégek egy része. Tömeg helyett csak egy férfit dobtak ki a fogadóból, aki fájdalmasan ért földet, felhorzsolta a fejét, s karjait.
Tisztán emlékszem az első vacsorámra, ami átalakított vámpírrá. Megigézett a friss vér illata, és a látványa, ahogy a fáklyák fénye meg-meg csillant rajta. A férfi több helyen sebek borították, vérzett, és szenvedett. Az idő abban a pillanatban mintha megállt volna, odaszaladtam hozzá, és önkéntelenül, megfogtam a férfi sebes karját, ráhelyeztem az ajkaimat a sebre, és szívni kezdtem a vérét. Minden olyan ösztönös volt, a pár csepp vér után elengedtem őt, és hátrafelé haladtam négykézláb egy másodpercig, hisz feleszméltem mit tettem, ez az egész rémület mindössze kettő másodpercig tartott. Ijedség után még több fájdalmat éltem át. Az ínyemből valami kihatolt, de a kín után egy pillanat alatt a vérző férfi nyakán találtam magam, ahogy a fogaimat belemélyesztettem testébe. Pár másodperc alatt szárazra szívtam a testét. Táplálkozás végeztével, elszörnyedve tettemen, úgy szaladtam el, ahogy csak tudtam, minden erőmmel. Akkor következett a másik meglepődés, hisz mindössze nyolc másodperc alatt kijutottam a városból, és már az erdőben találtam magam, ráadásul hiába volt éjszaka, mégis láttam a sötétben. Hamar megrészegültem a hatalomtól, személyiségem rejtett zugában mindig is erre vágytam. Hatalmam legyen uralkodni a szituációk fölött. Addigi életem során mindig ide oda tologatott más hatalma, szörnyen utáltam, ámbár az átváltozás után… Erős, s gyors lettem, és legfőképpen még szomjasabb, mint korábban. Nem tudtam mi történt velem, de nem is érdekelt, vigyorogva visszasiettem a városba, úgy gondoltam kipróbálok ezt, azt.

Aznap éjszaka, pokollá vált az a kisváros… nem tudtak megállítani, és én sem magamat. Végigröhögve, jót szórakozva megöltem őket, mindet, nem tűntek embereknek, egyáltalán.
Felerősödött bennem az a sok, elnyomott fájdalom, és meggyötörtség, amit az apám, s a családom okozott nekem, utána pedig mások elvárásai.
Tobzódtam a felszabadultságban, agresszióm, a bosszúszomjam a város lakói felé irányult aznap éjjel, teljesen megvoltam győződve arról, hogy ők ölték meg a szerelmemet. Elégtételt akartam venni, tetteikért. Szabályosan azt éreztem, nem is, azt hittem, hogy én vagyok a megtestesült igazság, s jogomban áll bosszút állni.
Arra viszont nem gondoltam, hogyha ők ölték meg a szerelmemet, akkor velem miért nem tudtak végezni. Ha ők lettek volna a tettesek, aznap könnyedén kivégeznek, a friss vámpír, aki felméri az erejét.

Dél lehetett, amikor felébredtem egy ház pincéjében. Felmentem a felszínre, de hamar visszasiettem az árnyékok közé, mert a beszűrődő napfény megégette a testemet. Nem tudtam mire vélni, de inkább kivártam, míg este nem lett, s akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy egy egész várost kiirtottam, öregeket, s fiatalokat. Sokkolt a felismerés, olyannyira, hogy kikapcsoltam az érzelmeimet, ki kellett, máskülönben én is ott vesztem volna.


Kiszolgáltam magam a környéken található ruhákból, s tovább álltam a következő településig. Ott igyekeztem beolvadni a társadalomba. Úgy gondoltam az majd segít a kiteljesedésemben, eleinte bizony nehezen ment, de fél évvel később már nem kellett megölnöm senkit, s elkezdtem használni az elme manipulálását is. Nem tudtam hogyan vagyok rá képes, de annyit igen, hogyha elhiszem azt, amit mondok neki, akkor ő is.
Szép lassan sikerült lenyugodnom, és összeszedtem magam. Mindez annyit jelent, hogy kevésbé voltam hajlamos a vérengzésre, s igényt sem tartottam rá. Inkább számítóvá váltam, hogy sok pénzt, és sok vért kaparintsak magamhoz, tehát a hatalmat tartottam mindennél fontosabbnak, és nem a vért. Ehhez viszont szükséges volt négy évente költöznöm, s feketén születési időt, és nevet változtatnom.
Voltak ugyan félrelépéseim, de semmi nem tartott túl sokáig, és a Németországban töltött hatvan év alatt elterjedt a hírem, mint a Geraw mészárosa. Emberek körében legalábbis, de azok körében, akik elég sokat tudtak a természetfeletti lényekről, azoknak inkább a Geraw vámpír grófjaként ismertek. A vége felé már kitalálhattam akármilyen nevet, tudták ki vagyok, kétszer majdnem meg is öltek. A szerencsén múlott, hogy a rám irányuló fa karók célt tévesztettek.

Minden közrejátszott, ezerötszáz hetvenötben el kellett hagynom Németországot, a saját érdekemben. Nem tagadás, szép időszak volt, bármit megtehettem, s nem féltem semmitől, és senkitől. Attól függetlenül, hogy akkoriban darabokban volt Németország.
Hatvan év alatt szépen megszedtem magam pénzel, tehát azzal ettől kezdve nem volt gondom. Egyedül csakis a napfénnyel. Nem tudtam kiküszöbölni ártó hatását, s megannyi időt vesztegettem el várással, főleg nyáron, amikor a nappalok hosszabbak, az éjszakák pedig rövidebbek. Alig csináltam valamit, s már reggel is lett, bezzeg télen, akkor teljesedtem ki igazán.


Franciaország felé vettem az irányt. Mind a nyelv megtanulása miatt, mind letelepedés céljából.
Pár hónapon át bolyongtam, kerestem nyelvészt, de amiért nem tudtam a nyelvet, ezért nem tudtam mi micsoda. Ezáltal manipulálni (szuggerálni) sem tudtam senkit, mert nem értették azt, amit mondtam nekik, vagy csak kevesen. Ilyen okokból jó pár emberrel végeznem kellett mire találtam egy nyelvészt, aki értette az angol beszédemet. Német nyelvel kevésbé tudtam magam olyan jól kifejezni, ezért folyamodtam inkább az anyanyelvemhez.
A nyelvészt nem akartam bántani, s valamiért befolyásolni sem, élveztem a társaságát, természetesen nő volt az illető, s ahogy teltek múltak a hónapok, közben tanultam, és elbújtam a nyomozások elől.
Mindig is gyorsan tanultam, s könnyen, ennek hála fél év alatt már haladó szinten tudtam Franciául, viszont amiért olyan jól szórakoztam a nyelvész társaságában, ezért nem hagytam magára. Élvezetesnek találtam eljátszani a hőn szerelmes udvarlót, aki nagyon hálás a nőnek. Ám nem igazán tudott megváltoztatni az a nő sem, nem volt annyi szenvedély benne. Még egy év kellett, hogy anyanyelvi szinten tudjam a nyelvet. Utána úgy véltem a nyelvész túl sokat tud rólam, ezért életét vettem, több évvel később visszagondolva, hibás döntésnek tartottam, elég lett volna manipulálni, hogy felejtsen el. Nem, személyessé vált a dolog, úgy éreztem erősebbé válok, ha kiszívom az összes vérét.

Franciák sokkal színesebbek voltak a Németekhez képest, az ország megtűrt engem kilencvenöt éven át. Élveztem látni, hogyan fejlődik a világ körülöttem, de hamar elterjedt a hírem ebben az országban is, mint Tourainei nyakmetsző, tovább kellett állnom. Ezerhatszázhetvenben New England területére hajóztam, az akkori Amerika egyik szegletére, ott pedig New Yorkba költöztem, de nem voltam ott sokáig, elindultam dél felé, világot látni. A Déli részek, Mexicó felé, sokkal népesebbek voltak, s úgy véltem út közben jobban tudok étkezni, mintsem egy helyen maradva, már azért is, mert nem voltak annyira népesek, párat kivéve. Így, maradtam tehetős átutazó, aki ha teheti nem hagy hullákat azon az úton, amin járt, s kelt.


Az örökös vérengzés sem tarthatott örökké, az érzelmek kikapcsolása száznyolcvan éven át tartott.
Amerikába érkezésemtől számítva huszonöt évvel később egy esemény folytán visszakapcsoltam az érzelmeimet. Egy nagyon makacs boszorkány segített magamhoz téríteni. Sose gondoltam volna, hogy valaha visszatudok e térni, olyannyira megszoktam az érzelmek kikapcsolását, hogy szép lassan elfeledtem ki voltam, mi voltam. Csakis a vérszerzésből, és pénzhajszából állt az életem száznyolcvan éven át. Hosszú, s véres idők voltak, sokan féltek tőlem, sokan üldöztek is, de mindig megéreztem mikor kell valahonnan elmennem.

Maga a boszorkány hitt bennem, még azok után is, hogy mennyi szenvedést okoztam neki, ő nagyon szeretett engem, de én akkor sem tudtam őt, miután visszatérített, idő kell az ilyesmihez. Magamat ismervén körülbelül száz év.
Vele éltem addig, míg úgy kívánta, de… nem voltam belé szerelmes, mint mondottam. Mégis megköszönte minden nap, hogy mellette vagyok. Ő segíteni akart abban, hogy tudjak a napfényben is járni, mint egykor emberként, ezért létrehozott nekem egy napgyűrűt, amit ha hordok, akkor megvéd a naptól. Korán eltávozott, negyven évesen, mintha csak látta volna előre, s ezért köszönt meg minden napot, nem tudom. Mindenesetre sokat köszönhetek neki, hogy büszke legyen rám, mindig igyekeztem tapintatos lenni, bajt nem keresni, s minél kevesebb szenvedést okozni az embereknek, akikből táplálkoztam. Ezidőtájt, Mexikóban éltem, de a társam halála után tovább kellett állnom.
Megnéztem a Maya maradványokat, majd tovább haladtam Dél felé.


Az elkövetkezendő száztíz évem arról szólt, hogy próbáltam haladni a világgal, fejlődni, tanulni, alkalmazkodni, s ami a legfontosabb volt, igyekeztem emberként viselkedni. Nem is gondoltam volna, de az utóbbi volt a legnehezebb az egészben. Öt helyen éltem egy darabig, de többségében azt tettem, amihez a leginkább értettem, vándoroltam, utaztam, befektettem. Végül meguntam, és visszahajóztam Európába, a közkedvelt Franciákhoz tértem vissza, emberibben, kulturáltabban, s gazdagabban, mint valaha. Egy évet töltöttem náluk, de végül úgy döntöttem visszatérek a szülőhazámba, száznyolcvanegy évnyi távollét után. Annyi nevem volt, már akkor sem tudtam, milyen nevezetű családból származtam. Szuggerálást felhasználva sikerült eléggé hamar letelepednem. Ezáltal már az angol királyságban is lett egy házam ahová bármikor visszatérhetek, hacsak le nem rombolják. A többi házamat valaki mindig gondozta, a tulajdon jogot úgy alkottam meg, hogy egy bizonyos család birtokolja, az, amelyikkel összebarátkoztam, ők mindig be fognak engedni, biztosra mentem e téren. így tehát Angliában, Amerikában, Mexikóban, Franciaországban volt már egy házam.
A szülőhazámban nyomoztam az egykori családom otthona után, megtaláltam, de számomra újszerű nevű emberek birtokolták. Visszagondolva, mit is vártam, én voltam az egyedüli fiúgyermek, a lány testvéreim pedig biztosan felvették a férjeik neveit, s így lett semmisé a régi családom.

Minden elrendeződni látszott, a családi házam megkérdőjelezhetetlenül a magaménak tudhattam. A Nemesi címemnek is hamar híre ment, sokan szerettek volna befolyásos ismerősöket, akárcsak a többi országban, így tehát felkerestek. Események, partik, bálok, mindig szerettek az ilyeneken csillogni az olyanok, akiknek pénze volt, s van.
Öt évnyi munkálatok után az, aki számítót, azt ismertem. Jó móka volt, de tudtam nem lehetek sokáig egy bizonyos kőrben, mert feltűnik nekik, hogy nem öregszem. Maximum öt évet tudtam így kiszórakozni magam. Utána bejelentettem üzleti utam folytatását, s ilyenkor nem csak megbújtam, de tovább is álltam. Anglia nem számított kis szigetnek, találtam elég lehetőséget magamnak. Viszont nem volt akkora, mint a Franciaország, vagy mint az Amerika, ezért csak húsz évet tudtam ott eltölteni.

Visszautaztam a Franciákhoz, ott éltem vándor kereskedőként. Izgalmas volt, csináltam már ilyet. Mindössze megfelelően kell kijátszani. Ámbár, ekkor már kétszázegy éves voltam, s minden nap egy csoda volt számomra, hogy végre megint csodálhatom a napot, ahogy a kedves boszorkány tanította: Örülj minden napnak, áldás. A jó hír pedig az volt, hogy már féken tudtam tartani magam, ha vérzett valaki, ha nem, táplálkozásnál is, nem ragadtattam el magam, tudtam mennyit lehet inni biztonságosan.
Elképzeltem magamban egy eszmét, egy célt, s ez segített ennek a kifejlesztésében. Számomra az önuralmamban nem segédkeztek az érzelmek, vagy az érzelemmentesség, csakis a sajátos módszerem.
Visszatérésem előtt igyekeztem egészen máshogyan kinézni, mint ahogy korábban, viszont nem jöttek össze jól a dolgok, túlságosan kiéltem magam a Franciáknál, és túl sok éven át, nem telt el még annyi idő, hogy elfelejtsenek. Kénytelen voltam Németországba átvándorolni, nem sokon múlott az életem. Továbbá a vérfarkasok is elterjedtek a területükön, Németektől vándorolhattak át, egyik majdnem meg is harapott.
Mindössze két évet tudtam Franciáknál tölteni.
Úgy éreztem, minél inkább próbálok emberként viselkedni, annál nehezebb a szórakozásom. Olyan lehetetlennek tűnik visszagondolva a kilencvenöt évre, amit a Franciaországban töltöttem, vándor gyilkosként, sokak emlékét megmásítva, kiélvezve az éjszakát. Bele nevetni az éjszaka sötétjébe, a tükörképembe.
A másik fő indok a nehezebb túlélésben az, hogy a technika egyre jobban fejlődik, többnyire a káromra.


Egy éven át vándoroltam a Német területeken, valamiben reménykedve, de eléggé nehezen akartak befogadni, kerestem a helyemet.
Mintha távozásomtól számítva más vámpírok fenntartanák a régi rettegést. Így tehát elkezdtem nyomozni, s szerencsémre találtam pár vámpírt, akiket kitudtam végezni a város lakói előtt, ezáltal hőssé válva. Pár fiatal vámpír halála bebiztosította a helyemet a városiak körében, ezáltal ottmaradhattam, még tizenöt évet, továbbállás előtt. Csöndes évek voltak, s abból keveset mutatkoztam.

Még mielőtt hosszú időre magam mögött hagyom Európát, arra gondoltam, hogy világot látok. Első utam Ausztriába vezetettet, utána a Magyarokon át Erdélybe, ahol hemzsegtek a vérfarkasok, de mégis tudtam barátságot kötni az egyik falkával, mert tettem egy sziviséget nekik, kiszabadítottam egy utódot egy csapatnyi ellenséges vámpír társaság markából. Rövid látogatás után tovább utaztam, bejártam Bulgariát, Bosniát, Lengyelországot, s a Két Szicíliai királyságot, mai nevén Olaszországot.
Mindezek a kiruccanások eltartottak tíz évig. Ám megérte, rég élveztem annyira az életet, mint abban a tíz évben. Kicsit kényeztettem magam, és a megszokottnál többet ittam, tíz év alatt a régi mércékkel élve felittam harmincöt évnyi nyugis ivászat mennyiségét. Mondani sem kell, ügyeltem arra, hogy ne öljek meg senkit. Viszont a tivornyák következtében újra vissza kellett szoktatnom magam a régi rendszerhez, nehogy egyszer elragadtassam magam, s megöljek valakit. Viszont mindennek megvolt a mellékhatása, több vér, több sötét oldal. Egy bizonyos részem visszatért, most számító formában. Azon van az a részem, hogy szívességet tesz embereknek, vagy természetfelettinek, akiktől majd valamikor behajtja, kamatostul.

Elindultam Amerikába, végül Kanada egyik nagyobb erdejében vertem tanyát, mondatni spórolás, és a szükséges diétám miatt. Szükségessé vált egy kis elvonultságra. Továbbá nem zargatott senki, hisz az emberek a fejlődéssel voltak elfoglalva, s amíg nem voltam útban addig senki sem zargatott. Pontosan ezért húsz éven át nyugton elmélkedhettem, és fejleszthettem a faragás tudományomat, volt miről elmélkednem, s az időérzékem is átalakult, a húsz évet egynek éreztem.
Azt hittem egyedül vagyok, de sikerült összefutnom egy nomád életet követő vámpír törzs. Barátságra léptem velük, s ez úgy sikerült, hogy adódtak olyan helyzetek mikor hajszálon múlt a lebukásuk, ha nem segítettem volna.
Tehát beavattak történetükbe, és titkaikba. Amerikából vándoroltak északra, Indiánok, a vámpír létük kezdete nem volt öregebb az enyémnél. Ekkor hallottam először az ősi vámpírokról, az öregekről, vagy más néven az elsőkről. Akiknek nincs szükségük napgyűrűre, s szokványos karózással nem megölhetők, továbbá képesek vámpírokat szuggerálni, ami számomra a legfélelmetesebbnek tűnt mind közül. Az egyik ősi változtatta egyiküket vámpírrá, s ő pedig a többieket. Ámbár hiába származott az ősitől, nem volt erősebb, mint én. Ekkor tudtam meg, hogy kétféle módon lehet valaki erősebb vámpír a másiknál, ha ősi, vagy öreg vámpír. Minél idősebb valaki annál erősebb, de ha nem ősi, akkor ugyanúgy legyőzheti, bármennyire is öreg, ha összefognak ellene.

Szembesültem azzal, hogy vannak nálam erősebbek, s öregebbek is. Nem kérdés, hisz az első s utolsó szerelmem is vámpír volt, kitudja hány éves lehetett.

A másik titkuk pedig az állatok vérével való táplálkozás. Nem hallottam még erről, s kipróbálva nem is tetszett meg. Továbbá akadnak mellékhatásai, az adott vámpír gyengébb lesz, szuggerálása könnyen feloldható, megmásítható más vámpírok által. A törzsükben, csakis a vezér az, aki emberek vérével táplálkozik, a legidősebb, olyan korú, mint én. Ám amiért a környéken nincs sok ember, ezért kényszerültek erre a „nomád” életmódra. Föld alatt élnek, állatokra vadásznak, s gyűjtik a régi korok indiánjainak tanításait. Ők magukat az indián történésznek nevezik, akik meg is védik azt az ellenségtől. Sajnálatosan az Indiánokat úgy irtják még mindig, mint a nyáron a legyeket. Sok ellenségük van, s megértem őket, hogy végül a halhatatlan létet, választották, ámbár ez inkább elkeseredettség, mintsem megoldás.

A húsz évből csak kettőt töltöttem velük, érdekesnek találtam, de bőven elegendőnek is. Az életmódjuk nem az én asztalom, a családias légkör ellenére is. Végül elbúcsúztam a Sziú Varja törzstől, talán örökre.

Kimerészkedtem a fejlődő világba, Amerikába. Kíváncsi voltam vajon hol tartanak. Újfent a tengerhez közeli településeket jártam be, majd a számomra legszimpatikusabbnál telepedtem le belátásom szerint. Egy családba épültem be, s kihasználva a szuggerálás művészetét, ott éltem több nemzedéken keresztül, vagy valami ilyesmi, ettől az időszaktól kezdve homályosak az emlékeim, már azért is, mert unalmasak voltak. Lehet, azért mert hatottak rám az indián vámpírok, és rengeteg könyvet akartam elolvasni egy tehetős család társaságában, akikből bármikor lehet vért csapolni.

Van, hogy a vámpír még izgalmasnak érdekesnek találja az első pár száz évét, de én már a kétszázötvenedik évemnél meguntam a mászkálást, pihenésre vágytam, többnyire ez is számottevő érv volt akkoriban. Eleinte úgy tűnt eleget pihentem Kanada akkori területén, ám történtek olyan dolgok, amik felzaklattak, és elgondolkoztattak, vagy inkább rettegésre kényszerítettek? S ezért bújtam el? Megválaszolatlan marad, halovány indítékokat felsoroltam, ámbár az igazit elfeledtem.
A tehetős család, akiknél megszálltam, gyakorta hoztak vendégeket, örömömre. Önuralmamnak hála nem öltem meg egyet sem, a százhuszonnégy évnyi ottlétem alatt. Közben zenét, nyelveket, a világ fejlődése nyújtotta dolgokat, tanultam, s olvastam, de leginkább a történelmi könyveket. Elmélkedtem a legendákon, a mítoszokon, végül erre a témára szuggeráltattam rá az új nemzedéket, s ők az ottlétem során mindig hoztak valami érdekes tanulmányt. Közben két nemzedéknyi család volt a bábom, míg meg nem untam.
Voltak gyanakvások a városlakók körében, de mindig sikerült valahogy felülkerekednem, így vagy úgy. Hiszen a vasfű megtudta nehezíteni a dolgaimat.
Akadtak kósza vámpírok is, akik a tehetős család házába akartak bejutni, ám én számítottam erre, szuggerálásomat nem tudták felülírni más vámpírok, tehát fiatalabbak voltak nálam, vagy nem étkeztek rendesen.

Kutakodtam a vámpírok után, és minél többet tudtam meg annál inkább a vérfarkasokhoz vezetett a nyomom. Egy Maya jóslathoz, ám nem akart stimmelni semmi a témával kapcsolatban. Én jártam régebben a jelentősebb Maya romoknál még elég régen, s semmi olyasmire utaló nyom, jel, vésetek nem voltak arról, hogy vérfarkasok, és vámpírok ostromolták volna őket. Ha mindez ténylegesen így történt volna, akkor azt biztosan felvésik, mert magamon tudom, hogy bőven elég az, ha az egyik ostromol egy nemzetet. Ha pedig kettő természetfölötti, akkor a Mayáknak csak a hűlt helyét találták volna az Európaiak. Továbbá Vámpír, és Vérfarkas nemzetséges által uralt vidéknek számítana Amerika.
Tehát bővelkedtek ellentmondásban a megtudakolt dolgok egy része, de vajon ki akart valótlant kreálni a múltban? Mit akart elrejteni? Mi lehetett a célja? Hosszal gondolkodásom arra jutott, hogy csakis a jóslatban fellelhető valamilyen tárgyat kívánja előtérbe hozni. A holdkövet, amiből az derül ki, hogy a sok hazugság között egy igazi, s értékes dolog mégis fellelhető, az ásvány. Vajon mit raktározhat? Biztosan nem a hold, és a nap átkát, hisz az indiánoktól tudom, hogy az ősi vámpírokat nem zavarja a nap, ezáltal az egész átok dolog megdőlt. Nem tudtam rájönni mit rejthet, csak annyit, hogy valakinek, vagy valaminek értékeset. Mindenesetre nem kezdtem el a felkeresését, nem érdekelt. Sokan kereshetik, és csak a bajt hoznám a fejemre, ha megkaparintanám.

A család egy szorgalmas utódja kapcsolatba lépett a vámpír indiánokkal, óhatatlanul, s hálájukból megosztottak velem egy új dolgot, amit felfedeztek az ősi vámpírok történetéből. Van egy bizonyos fehér tölgy, ami káros rájuk nézve. Továbbá ami a fehér tölgy alatt nőtt az káros a vámpírokra, a vasfű. Elégették a fát, hogy ne tudják felhasználni ellenük.
Az érdekesség a témában az, hogy a úgy tartják csak egy fehér tölgy volt egész Amerikában. Ami ugye lehetetlen. Nem vagyok fa szakértő, de máshol lehet felelhető ugyanúgy fehér tölgy, vagy ha nem, akkor feldolgozták valamilyen formában. Viszont nem szálltam be a rejtélyes fafajta gyűjtésébe. Nem kívántam semmilyen ügyletbe belekeveredni, ami az ősi vámpírokkal kapcsolatos. Viszont úgy gondoltam, ez az információ még a hasznomra válhat.


Magam mögött hagytam azt a családot, amit elég sokáig irányítottam. Kitörölve a velem kapcsolatos emlékeiket, de csak annyira, hogyha bármikor visszatérhessek, és ők fogadjanak.
Mexicoba utaztam, s folytatni kívántam a kereskedést, befektetést. Szerencsére mindig elvégeztem a szükséges pénzügyi tranzakciókat, hogy ne az elavult, már értéktelen pénznem birtokában legyek. Utána az örökös mániámat végeztem: letelepedtem. Nem hosszú időre, mindössze tíz évre.
Most nem volt nyugodt az a tízből az utolsó egy év. Önszolgalmazott vámpírvadászokkal volt ellepve Mexico háromnegyede. Szerencsémre általában este ügyködtek, így reggel szabad voltam. Nagyüzemben elkezdődött a vasfű termesztése is. Muszáj volt tovább állnom, mindenesetre élveztem az kialakult spanyol hangulatot. Nyaralás volt, mintsem hasznos időtöltés.

Úgy döntöttem, hogy New Yorkba utazok, szimpatikussá vált a hírek alapján. Rengeteg új üzlet, és lehetőség. Kedvem támadt az aktivitásra. Az utazás nem volt könnyű, sokszor meg kellett állnom, életem egyik legproblémásabb utazása volt, de lehet, azért mert már nagyon vártam.

Legszebb időszakom volt az 1905-1950-es évek. A zene, ruhák, az egész időszak hangulata, mintha csak nekem találták volna ki, rendkívülien élveztem, élőnek éreztem magam. Persze megvolt a sötét oldala, a „minden” tiltása időszakában a bűnözés virágzott, sokszor gondot okoztak nekem is, és boltjaimnak, de végül az idő megoldotta a dolgot, vagy én magam végeztem ki a környék gengsztereit.
Vannak rendszerek, amit ha a hatalom tart össze, akkor elég gyorsan meggyengíti a belső hatalmi harcok, ezek voltak jellemzőek a bűnszervezetekre is. Elég volt egy hamis fülest elejtenem a vezérüknek, és kirobbant a belső viszály, de volt olyan, amikor ez nem segített.

A világháborúk engem nem érintettek, sose gondoltam magam agyatlan hazafinak, aki meghalnak a nagyokért, vagy, hogy ott szerezzek vért magamnak vámpírként.

Szabóság, éttermek, beszállító cégeket sikerült felvásárolnom, vagy nyitnom a negyvenöt év alatt. S most adott volt az a helyzet, hogy nem kellett annyit személyesen megjelennem. Számolások, okoskodások, és a pénz ide oda tologatására szántam azt az időmet, amíg nem hagyhattam el a lakhelyemet. Este viszont, ha akartam élvezhettem az életet úgy, ahogy szerettem. Ugyanis reggel többen láthattak, és hamar feltűnik, ha valaki öt vagy tíz év alatt nem öregszik, ráadásul én már negyven öt évet töltöttem ott, ügyeskedni kellett rendesen. A mafia bosszújától is tartanom kellett egy ideig, amíg el nem játszottam a halálomat.


Mindössze hat cégem volt akkoriban, de még így is szép haszonnal zártam a negyvenes évek végét. Viszont ahogy beütött az ezerkilencszáz ötvenegyes év, mintha megbolondultak volna az emberek. Akkor kezdett hanyatlani minden, ami jó volt. A zene borzalmassá vált, a fiatalok fellázadtak, utcákon a sebesség mániások huligánokká fejlődtek, és a bűnözés a magaslatokig nőtt. Továbbá a technika fura módon a megszokottól gyorsabban fejlődik. Volt elég időm felügyelni a világ fejlődését, s valamiért ezerkilencszáznegyvenhattól rendkívülien gyorsan fejlődött a világ.
Ötvenegy után még egy évet bírtam, hogy elrendezzem az üzleteimet, jó kezekbe kerüljenek, s ha eljön az idő, behajtsam rajtuk a jussomat. Nevezhetnek szívtelen pénzhajhásznak, de számomra az üzlet az üzlet. Amit egyszer létrehoztam, azt nem hagyom veszni, hagyni. Továbbá olyan személyekhez került, akiknek szívességet tettem, így az egész családjuk tartozik nekem. New Yorkban, mindössze tizenöt ilyen családot tartottam számon.

Mindezek ellenére mennem kellett, amit nekem tartogatott a nagyváros, azt megadta.


Oklahoma felé vezetett az utazásom, ámbár útközben benéztem Mystic Fallsba is. Hangulatos kis hely volt, de nekem túl hangulatos is. Lehet, lesz olyan időszak, amikor ott eltöltenék egy kis időt, de egyelőre nem most. Pontosan ezért, jövőre gondolva megvettem egy telket, s rá az építési jogokat, és felépítettem egy házat. New Yorkból az egyik családot oda költöztettem, persze ők is akartak költözni. Menekültek a bűnszervezetek befolyása elől. Amiért én fizetek mindent a házzal kapcsolatban, ezért adósok számomra. Ha majd letelepednék Mystic Fallsba, akkor az ő házuk lesz az otthonom, ők pedig a vérbankjaim, a megállapodás szerint. Továbbá az utódok, s a fiatalok tanulmányait én állom, s a védelmüket is garantálom, ha ember ügyek fenyegetik őket. Vámpíroktól nem tudom őket megvédeni, vagy más természetfelettitől (önös érdekek miatt). Mindez kivételes egyesség, és jelen esetben, azért mert az említett család nagyon megérintette a szívemet. Többnyire sokkal többet szoktam elvenni a nekem tartózóktól, mint amennyit adtam.

Nem tudom, hogy mire, de valamire vártam. Nem tudtam megállapítani, csak éreztem.
Mindenhol töltöttem egy kis időt, s csodálattal fogadtam Amerika hatalmasságát, könnyű volt benne elveszni, nem akartam többé elhagyni ez az országot. Utazásaim során találkoztam egy gyönyörű vámpír nővel, a neve Katherine, menekült valaki elől. Egy ügy kapcsán futottam össze vele, de szépsége ellenére, nem érdekelt, eléggé egy gonosz, manipulatív nőnek tűnt, s hamar átlátta, hogy belőlem nem tud pénz kicsikarni, a flörtöléssel meg végképp nem ér el semmit. Érdekesség volt az éjszakai kalandokban, de… valamiért nem tudtam elfelejteni őt, pedig akartam.
Talán azért, mert az információ cserék során megtudtam tőle pár hasznos dolgot:
Tanácsolt egy s mást, köztük a vasfű fogyasztást, minden nap egy kicsit, ami megmentheti az életemet a későbbiekben. Eléggé baljós, de valamiért hittem neki.


Bolyongások, és tanulmányozások során rájöttem, hogy a nagyvárosokban könnyen el lehet rejtőzni, de nem csak én. Több tehetős, és szegény vámpír csoportokkal üzleteltem, információkkal, szívességekkel. Chicagoban, Los Angelesben, Houstonban, Philadelphiában, Phoenixben, Austinban, Bostonban, és San Franciscoban sikerült szívességeket befektetni, vámpírok, és emberek körében. Vérfarkasokkal újat nem tudtam létrehozni, többségük megutálta vámpírokat, jogosan. Be akartam magam biztosítani, erre Katherine figyelmeztetett, bármi történhet, és ha vannak barátaim, vagy azok, akikre számíthatok, akkor akár üldözhet a világ legerősebb vámpírja, akkor sem kap el, mert mindig lesz, ki bújtasson. Ebben az egyben igaza volt, bármi történhet, és kellenek befektetések, amikor a pénz nem ér semmit, csak a múltban tett dolgok.
Sajnálatosan követtem a szemét viselkedési mintámat, s sokszor én magam alakítottam ki olyan helyzetet, ami veszélyeztette az ügyfelet, végül én oldottam meg szívesség fejében.
Drasztikusan elkezdődött a hanyatlásom korszaka, a boszorkány, aki megalkotta nekem a napgyűrűt, most biztos mérges rám, de ezekben az időkben keveset gondoltam rá.
Ebben az időszakban gyűjtöttem be a pár vámpírvadász felszerelést, mondván fő a biztonság.



Bőven volt időm arra, hogy bejárjam Amerika egész területét, s oda fektessek, be ahová érdemesnek találtam, és most az egészben a banki, és a bankkártyás megoldás is segített. Nem kell mindent személyesen intézni, s persze akik tartoztak nekem ( egy részük ), azok szépen törlesztetek, csak a telefonban kell a megfelelőket mondani.
Nem kívántam azonnal mindenkitől behajtani mindent, van amihez idő kell.
Pontosan ezért döntöttem úgy, hogy sok évre rá végre letelepszek Mystic Falls kisvárosában. A család, aki tartozik nekem, nem mondhattak ellent. A házban van egy rejtett földalatti rész, amiről nem tudtak, csak az építészek. Nem utaztam sok tárgyal, hiszen a világban elég sok házam van, továbbá rejtekhelyeim ahol a féltett tárgyaimat tartogatom, ezért csak pár szükségesnek kell kéznél lennie.
Például fegyverviselési engedélyek, védelmi, és támadó felszerelések. Órák, elegáns ruhák, gramofon, és pár értékes lemez hozz, emléktárgyak, összegyűjtött telefonszámok, a legfontosabbakat fejből tudom, azokat csak addig hordtam papíron, amíg nem tudtam. Telefon, bankkártyák, és pár lim-lom. Többségében már számítanak a fogadásomra, tehát a lényeges dolgok már várnak engem. Mondhatni mintha díszvendég lennék, akinek a kedvében kell járni, s ez nem áll messze a valóságtól.
Kíváncsian várom milyen befektetések fognak várni ebben a kisvárosban. Hírek szerint elég sok vámpír van a környéken, terveim szerint egyelőre csak szemlélek.
Bármi megtörténhet, ezért továbbra is betartom a mindennapi vasfű fogyasztást, már huszonöt éve.

Jinny család leírása:
Szülők: Mind a ketten dolgoznak, a nő énektanár (Clara), a férfi másik városban tevékenykedő ügyvéd (Sam).
Gyerekek: Egy felnőtt gimnazista (Josephin), egy általános iskolás (Frederick), és egy középiskolás (Annamari).
Közülük a legtöbbet Josephin van otthon, nem szükséges mindig egyetemre bemennie, ha pedig mégis, akkor nem marad sokáig, inkább otthon tanul. Rajta élősködik Joe Cole, élő vérbanknak használja. Napközben őt, estefelé Clara-ból vacsorázik. Nem is sokat, nem is keveset.
A vérfogyasztást korlátozza két alkalomra, pontosan azért, hogy ne okozzon kárt.

Név: Joe Cole – Jelenkori neve.
Korábbi nevei: Robert, Jason, Max, Ben, Léo, Enzo, András, Diego, Carl, Anders, Ruppert, Jacob, Joe. ( A felsoroltak közül jobb esetben a felére emlékszik)
Amelyikhez negatív múlt tartozik: Max a mészáros ( Németországban ). Enzo a nyakmetsző ( Franciaországban ).
Beceneve: Joe, Miszter.
Családi helyzete:
Apja: elhunyt – nevére már nem emlékszik.
Anyja: elhunyt – nevére már nem emlékszik.
Testvérei: elhunytak – nevükre már nem emlékszik.
Utódok: Nem tudni.
Rejtett testvérek: Van, amelyik él.
Kor: 536 – 34 évesen lett vámpír, de 40 nek néz ki.
Magassága: 185 cm
Beszélt nyelvek: Angol, Francia, Német, Spanyol. – Ezeket anyanyelvi szinten.
Könyvekből tanulva tanult nyelvek: Orosz, Latin, Portugál, Bolgár, Olasz, Lengyel, Román. – Tehát fennáll a lehetőség, hogy ezeknél akcentusa lesz.
Amiket előnyben részesít: Viselkedés tanulmány, Arctanulmány, testbeszéd tanulmány.
Amiben tehetséges: A helyzet hozza magával, de többnyire ügyesen kiismeri az embereket. Valamit kiszagolni, észrevettem, hogy erősebb a szaglása a többi vámpíréhoz képest. Emberként elmehetett volna parfüm elemzőnek (kiszagolja a vasfűt, ha alkoholban van, akkor is. Továbbá ötven méteres körzetben is megérzi, ha nyers állapotban van valahol. Mondhatni megérzi virág illatát.) Képes részletesen elemezni dolgokat.
Az ébredés (vámpírrá válás): 1515 tavaszán.
Foglalkozása: Vállalkozó - üzletei, és kiadó házai vannak Amerikában, és Európában egyaránt.
Személyisége: Mániája, hogy aki fontos neki, annál valamilyen úton, módon eléri, hogy tartozzon neki, amit majd egyszer behajtana rajta. Mintsem törődve azzal, hogy mennyivel többet kér, mint amekkora szívességet tett a személynek. A mafia is ezt csinálta, és az uzsorások is.
Mindössze egy szerelme volt az 536 év alatt, Helgá-nak hívták, azóta ugyan már többen szerették volna a társaságát, de még ha Joe bele is ment a játékba, nem volt szerelmes, nem érzett szenvedélyt, amit már csak szóként ismer. Inkább a hideg, ámbár kedves, s udvarias üzletember viselkedési elemeket részesíti előnyben. Megtud alázkodni ha, kell, tud színészkedni, ha a helyzet azt, kívánja. Alkalmazkodó, s figyelő, többnyire zárkózott, még ha nem is mutatja ki. A drága alkoholokat, és a drága ruhákat szereti, ezekkel élve azt hiszi, hogy kimutathatja felsőbbrendűségét a szegényebbekkel szemben. Szilárd, és erős az önkontrollja, több száz éven át gyakorolta, s nehéz kihozni a sodrából is, a vér látványa nem hozza lázba. Viszont vért inni zacskóból nem hajlandó, az 501 év alatt mindig emberekből szívta ki a vért, s ezen nem fog változtatni. A modernizált világ miatt személyes vérbankja van, egy vagy több személy, akik vérét szívja. Továbbá nem tartja helyesnek a kórházakból való vérlopást, és az emberek megölését sem. Minden egyes emberre úgy gondol, mint a gyümölcsfára, amit nem szükséges kivágni ahhoz, hogy leszakíts róla egy almát, s azt megízleld kedved szerint.
Viszont a közvélemény szerint inkább mondható egy szemét alaknak, mintsem jószívűnek, hisz ha pénzről, vagy szívességekről van szó, akkor eléggé szemét is tud lenni, csak azért, hogy nőjön a hatalma, az adott pillanatban.
Lényegében most két út között van, a jó s rossz személyisége között.

Megjelenése: Mindig inget visel, ha teheti, öltönnyel. Ha esetleg civil ruhára vágyik, akkor a negyvenes, ötvenes éveket részesíti előnyben. Ritka az amikor csak a napgyűrűt hordja, gyakorta hord mellé még három vagy négy másikat.


A napgyűrűje.

Civil ruhái:




Alkalmai ruháiról nem töltöttem fel képet.

Fegyverek:
-G18 / bővített tárral (30), fa golyókkal (9mm). – Full automata. + Hozzá tartozó hivatalos viselési engedély.
-Módosított csővű USP .45 / bővített tárral ( 18 ) módosított fa golyókkal, darálósabb formára faragva. – Messzi célpontra. + Hozzá tartozó hivatalos viselési engedély.
-Fegyvertartó hónaljtok.
-2L gépolaj, hozzá tartozó kis italtartó, 2 dc.
Gyufák, öngyújtók.
Mindezek vallatási eszköznek minősülnek vámpírok ellen, néha használja.

Védelmi felszerelés:
Mellkas védelemre alkalmas fémből készült lemezt használ golyóálló mellénynek. Nagy kaliberű fegyverek ellen nem hatásos. Igazából fagolyók elleni védelem miatt hordja, ámbár nem mindennap.