Szavai hallatán egy széles és boldog mosoly ült ki az ajkaimra. Boldog??? Úristenem, sosem gondoltam volna, hogy valaha is megtörténhet ez.
-Ugyan, ez nem szívesség. Tudod jól, hogy kiállok melletted bármi is történjék. -mosolyogtam továbbra is és elrugaszkodva a fa törzsétől léptem pár lépést előre amikor halk neszek ütötték meg a fülemet, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet.
-Hát, tudod meséltem neked a régi barátomról Sean-ről aki most egy ribanccal kavar és ami azt illeti össze is jöttek...-nyeltem egyet, majd folytattam- És kiderült, hogy a csajnak is vérfarkas génjei vannak, de fél tőle, ezért én kapva az alkalmon a nővérem segítségével megigéztük, hogy öljön meg egy embert ezzel kiváltva az átkot, de nem tört meg továbbra sem és Sean még mindig vele van. -morogtam el az orrom alatt, majd egyre hangosabban hallottam a neszeket a fejem fölül a fáról.
-Te is hallod ezt, vagy csak én képzelődök? -néztem rá értetlenkedve.

- Reméltem is, hogy ez lesz a válaszod - mondtam és végre valahára az a mosoly is összejött. Igaz, még csak a szerényebb változata, de egyelőre beérem ezzel is. Nem hiába szoktam kerülni ezt a témát.. Tom halála valahogy mindig felkavar, de talán az is közrejátszik, hogy hibásnak érzem magam a történtek miatt. Ha tehettem volna valamit... akármit, nem tudom, lehet, hogy most még élne.. Na jó, vegyél mély levegőt és tereld el a figyelmed, parancsoltam idióta gondolataimra.
Kivételesen nem volt nehéz dolgom, csak figyelnem kellett barátnőm szavaira.
- Basszus, ez aztán a felháborító... mármint a csávó viselkedése - fogtam meg a leesett államat. Pedig egész rendesnek látszott ez a Sean, plusz azok alapján amit Kendra újságolt el róla, csak még kedvesebbnek. - A nyavajás.. jól tettétek - kommentáltam rá kacsintva, természetesen egy gunyoros mosoly kíséretében. - Ha tervezel még ellene valamit.. és kell hozzá egy boszi, állok rendelkezésedre - szalutáltam viccelődve, majd komolyabb hangnemen folytattam.- De figyelj, ez a csávó hibája. Ha képes volt elengedni egy ekkora kincset, mint te.. - mondtam vígasztalóan, hogy Ő sokkal többet ér annál a kis ribinél.
Az előbbi nesz egyre csak felerősödött és ez kezdett nagyon idegesítővé válni.
- Várj csak - suttogtam jelezve, hogy maradjon itt, majd megfordultam és közeledni kezdte a fához, ahonnan a nesz származott. Az ágra fókuszáltam, ami fél perc múlva már le is törött... felfedve előttünk a hallgatózó kilétét.

Nos, a dolgok nem az én elképzeléseim szerint alakultak.
*Először is: egy másik személy is ott volt, akit én először nem vettem észre.
Másodszor: a vastag faág nem bizonyult túl jó búvóhelynek.*

Csendben figyeltem az eseményeket, és próbáltam úgy helyezkedni az ágon, hogy ne vegyenek észre, de ez nem sikerült, mert az percekkel később tőből letörött, és velem együtt lezuhant. Szitkozódtam, vagdalóztam. Csak akkor tértem magamhoz, és jutott eszembe, hogy miért is vagyok itt,amikor jó hallásomnak köszönhetően meghallotam, hogy rólam beszélnek. Mivel vértől túlfűtött voltam, hirtelen megpördültem, odafutottam eléjük, és rájuk vicsorogtam. Az egyikükkel valami nem volt rendben. A vérének szaga nem olyan volt, mint kellett volna. Olyan volt mint, egy vérf... ~Áh, hülyeség!~ gondoltam magamban, mert épp egy elmebeteg szintjén álltam. Túlságosan el voltam foglalva a magasabbik barnával, a szőkére nem is figyeltem. Remélem nem akar semmi meggondolatlanságot tenni, mert abból úgyis csak neki lenne baja.

-Szerintem is... Na de mindegy előbb utóbb ráfázik mert, hogy nem hagyom annyiban a dolgot az már biztos. -mondtam kissé felháborodottan.
-Lehet, hogy élni is fogok ezzel az ajánlattal, mert meg kéne egy kicsit babonázni Sean-t. -haraptam ravaszul az ajkaimba, majd a következő pillanatban egy ág reccsenésére és puffanására lettem figyelmes.
Legnagyobb balszerencsémre az ággal együtt egy vérszívó is leesett. Remek....
Amikor eltorzult arccal termett előttünk már tudtam, hogy mit akar. Na azt már nem! -gondoltam csak magamban, majd habozás nélkül elé ugrottam, hogy még csak egy ujjal se nyúlhasson Crystal-hoz.
-Takarodj innen! Most!! Mielőtt még meg gondolom magam és nem úszod meg ennyivel. -rivalltam rá.
Az utált dolgaim közül is a vámpírok a legrosszabbak. Legszívesebben itt helyben darabokra szedtem volna.

Futva tettem meg az utat a Mistyc Falls-i erdőig, olyan sebességgel, hogy az emberek még egy csíkot sem láthattak. Hosszú út állt mögöttem. Párizs messzebb van, mint hittem, még egy vámpír számára is. Éhes lettem a repülőn, de nem tehettem, mert óriási pánik lett volna és így is nyomasztó volt a légkör. Ezért szomjammal megküzdve kellett megülnöm egy helyben egy picike repülőn, rengeteg ember között. Na ezt hívnám önuralomnak!
Most azonban már nem bírtam tovább és leszállás után az első az volt, hogy elfussak az erdőig és keressek valami finom kis turistát. Az erdő közepén megálltam és beleszagoltam a levegőbe. Azonnal kikapcsoltam minden érzelmemet. Nem is akartam arra gondolni, hogy ki ez? Honnan jött? Vannak gyermekei? Esetleg egy gyermek? Nem! Ő most az én finom ebédem.
Utoljára csak a rémült férfi arcát láttam, majd beleharaptam a nyakába. Élvezettel kortyoltam a meleg véréből és közben elernyedt a karjaimban. Meghalt, vagy csak elvesztette az eszméletét. Én azonban tovább ittam a véréből, de csendes lépteket hallottam a hátam mögött. Véres ajkakkal hátrafordultam és eldobtam az eszméletlen embert a karjaim közül. Egy igen jóképű férfi állt mögöttem.

- Jól teszed - bíztattam büszkén, hisz én se hagynám már csak úgy annyiban a dolgot.
- Megbabonázni? Pont a legjobbhoz fordultál - mutattam magamra büszkén, hisz ennél jobban semmit sem szeretek. - Imádom az erőmet, ezen kívül meg szeretem feszegetni a korlátaimat. Csak épp azt nem tudom, hogyan hajtsam majd végre a tervet, de majd utána nézek picit a lehetőségeknek - kacsintottam rá, jelezve, hogy számíthat rám. Már most izgatott vagyok a terv miatt.
A hang forrásra, amit egy vérszívó puffanása okozott, picit meghátráltam, hiszen sosem tartoztak a kedvenceim közé. Igaz, hogy az ellenségeimnek sem tartottam őket, de attól függően mégis inkább elkerültem a fajtájukat. Sosem lehet tudni..
De amikor Kendra elém ugrott és védelmezni próbált, mégis szükségét éreztem annak, hogy közbeavatkozzak.. előre léptem egyet, majd az agyára igyekeztem hatást gyakorolni, vagyis inkább megbénítani azt. Ismertem már ezt a bűbájt és szerettem is alkalmazni. Most is ugyanaz történt, amire számítottam. A vérivő nő pillanatok alatt térdra borult és a fejét fogta.

[Forbes-ház]

Talán nem is kellene bocsánatot kérnem. Egyáltalán miért marcangolom az egész miatt magam? Nem történt semmi. Csak kijelentettem neki, tettekkel, hogy vonzódom hozzá. Miért ne tettem volna? Hiszen gyönyörű nő. Aztán az a balfasz Tyler meg mindig csak megbántja. Én pedig megadhatnám neki a legjobbat, de lehet megfogalmazódott benne már. Hiszen akkor nem engedte volna, hogy addig fajuljanak a dolgok ameddig.
Bár utána tisztáztuk, hogy maradunk barátok és megígértem neki, hogy nem fogom átlépni a barátság határait. Pedig nagyon kedvemre lenne. Viszont, ha úgy intézem, hogy ő lépje át nem lehet akkora probléma belőle. A nehéz kérdés pedig az, hogy ezt mégis hogyan érjem el. Nem fog csak úgy a karjaimba omlani. De egyáltalán minek akarom, hogy a karjaimba omoljon? Kicsit kicsesznék Tylerrel és annyi. Sosem szimpatizáltam vele. De attól függetlenül nem vagyok belé szerelmes meg semmi ilyen. Csak azért egyszer szívesen csinálnék vele valamit az ágyban alváson kívül is.
Ahogy a gondolataimba temetkezve sétáltam az erődben belefutottam egy éppen táplálkozó vámpírba. Természetesen amint meghallotta, hogy közeledek elengedte az immár élettelen testet karjai közül és felém fordult. Szép nő azt meg kell hagyni. - Helló szépség. - Vigyorogtam rá.

- Hmm... - egy szempillantás alatt előtte termettem. Nem félt, nem hőkölt hátra, nem dobogott a szíve. - Szia. - néztem rá kacéran, miközben lenyaltam a maradék vért az ajkaimról. - Hihetetlen! - kacagtam fel váratlanul. - Igaz a pletyka Mistyc Falls-ról.
Elléptem előle és szemügyre vettem magam és a ruházatom. A kabátom csupa vérfolt volt. A halott emberre dobtam. Majd eltüntetem vele együtt. Újra elé léptem, még mindig vigyorgott.
- Az első... - kicsit elméláztam, majd a hátam mögött lévő emberre mutattam. - illetve a második személy akivel itt találkoztam, az egy vámpír. Már most kedvelem ezt a várost. - vigyorogtam én is.

Csak egy pillanatra néztem a szőkesére, a magas barna már rám is támadt. Közölte velem, hogy: -Takarodj innen! Most!! Mielőtt még meg gondolom magam és nem úszod meg ennyivel.. Most félnem kéne tőle? Egy két lépést hátráltam, madj szarkasztikus hangon közöltem vele, amire éppen gondoltam.
-Tudod, sosem szerettem a farkasokat.Sőt, egyenesen gyűlöltem őket. Tény, hogy én sem voltam a szívük csücske, ahogy gondolom neked sem.- Mosolyogtam rá elégedetten. Hogy miből jöttem rá arra,hogy farkas? Nos,csak nekik burul el az agyuk attől,ha meglátnak egy vámpírt.
-Mindenki úgy tartja, hogy a nagy és erős farkasok simán végeznek a vámpírokkal. Közlöm veled, hogy én ezzel ellentétben nem eggyel végeztem már a századok során.- Néztem rá, és mostmár támadó állást vettem fel. Már éppen nekiugrottam volna, amikor hirtelen éles fájdalmat éreztem az....agyamban?? Az alacsonyabbik szőke valószínüleg boszorkány. Már csak azért is, mert láttam már olyan boszorkányt, aki ezt a bűbájt alkalmazta. Térdre rogytam, és a fejemet fogtam, de annyi erőm és lélekjelenlétem még akadt, hogy fájdalmas arccal ránézzek.
-Miért?- suttogtam, miközben arra gondoltam: ~Kész, vége, most fogok kinyúlni!~

Látszólag nagyon fent hordta az orrát a vérszívóka.. egészen addig míg én meg nem mutattam neki, hogy hol a helye. Hadd vegye észre magát. Nem javasolt velem kekeckedni, főleg nem akkor ha nagyon dühös vagyok. Mint most. Már majdnem fogtam a kezembe egy karót, hogy átdöfhessem a szívén, mikor Kendra hirtelen megállított és arra kért, hogy hagyjam rá a dolgot.
- Ahogy gondolod, én itt leszek ha szükség lenne rám - itt dühös pillantással a szerencsétlen vámpírnőre néztem, ezzel is jelezve feléje, hogy Kendra biza nincs egyedül. Csak néztem ahogy barátnőm ledobja magáról a ruháit, majd pillanatok alatt változik át farkassá. Wáó, ez se semmi! Csak ámultam és bámultam ahogy a vérszívó elé terem és rá morran.
- Na most mit lépsz vámpírka? - hecceltem a nőt. Jelen pillanatban nagyon is büszke voltam a barátnőmre, nem kell őt félteni, ha ez a vérivó nem futamodik meg, seperc alatt széttépi őt.

Lindy

Szemeimmel párszor végigmértem. Ahhoz képest, hogy csak egy emberből evett eléggé összekente magát vele. Nem mindenki figyel oda az ilyen apróságokra, hogy mennyi vért is pazarolnak el arra, hogy kárba megy. Nem azért voltam itt, hogy bárkit is kioktassak, csak magamnak jegyeztettem meg igazából.
Már majdnem el is feledkeztem, hogy Mystic Fallsnak megvan a maga hírneve. Talán mert én ezt már természetesnek veszem. Aki itt él valószínűleg teljesen egyetért velem.
- Szóval a pletykák hoztak a városba? Vagy volt valami más oka is? - Kérdeztem tőle vigyorogva. - De persze nem muszáj válaszolni nem akarok tolakodó lenni, mert azokat a személyeket nem igazán szeretik. - Emeltem fel a kezeimet megadóan. - Viszont jelen pillanatban nem is arra utazom, hogy az emberek kedveljenek. Amit viszont elmondhatok, hogy a szépséged túlságosan is megbabonáz ahhoz, hogy ebből kifolyólag nem tudok nem kedves lenni veled. - Még szélesebben vigyorogtam már ha ez lehetséges volt.

Szörnyű volt ez a fájdalom. Ráadásul kihasználva azt,hogy épp a földön fetrengtem, a farkas csajszi átváltozott, és rám morgott. ~De jó nekem...~ gondoltam magamban. Hirtelen a fájdalom kezdett alábbhagyni, és ezt nem tudtam tudtam mire vélni. Aztán eszembe jutott, hogy valőszínűleg kezdek kijózanodni a "vérrészegségből". Amikor a fájdalmam már teljesen elmúlt, felálltam, megigazítottam a ruhámat, és szembenéztem a farkassal. Támadóállást vettem fel, majd átugrottam felette, majd egy fa egyik ágán landoltam. Reméltem, hogy ez nem szakad le alattam. Tudtam, a mentegetőzés nem segít rajtam, de azért megpróbáltam:
-Nem tudom, hogy érted-e,mindenesetre elmondom. Több száz évvel ezelőtt, a 16. században ismertem egy férfit.Eleinte nem volt nekem több,mint préda, de később nagyon fontos lett számomra. De megtudta, hogy vámpír vagyok, és emmiatt nem lehettünk többé együtt. Ennek ellenére én végig figyeltem őt. Akkoriban konfliktusom volt egy helyi farkasfalkával. Egyik nap a férfi szarvasvadászat közben balesetet szenvedett. Már a halálán volt,amikor odaértem. A véremből is adtam neki,de már nem tudtam megmenteni. A haláláért egyedül a farkasokat hibáztattam. Nos,ezért van a farkasok iránti gyűlöletem. Amúgy nem lenne semmi bajom velük.- Végig a szemébe néztem, miközben beszltem, és bevallom, kicsit ijesztő volt. Amikor újra a boszira nézett, tudatosult bennem valami.
-Te tényleg azt hiszed, hogy meg akartam támadni a "boszibarátnődet"?- Néztem rá meglepetten, majd leugrottam a fáról, egyenes elé.

- Egy ilyen jóképű férfinak megbocsátom a tolakodását. - vigyorogtam én is majdnem olyan szélesen, mint ő és közben kacérkodva sétálgattam felé. Nem érdekli az emberek véleménye, sajnálkozva mért végig, mikor hátradobtam a véres kabátomat... Alig váltottam vele pár szót, mégis az ugrott be először, hogy egy mészárlóval van dolgom. A tüneteket jól ismertem magamról. Én is az voltam, hiszen egy fél várost mészároltam le pár óra alatt, de több évszázad után már kissé elavult szórakozás ez.
- Részben a pletykák miatt jöttem. Hiányzott az izgalom és a társaság. Régebben csak a vér számított és a gyilkolászás, de mostanra ez egyre unalmasabbá vált. Jó bulinak tűnt idejönni, egy kicsit felbolygatni a kis város életét, és barátokat, ellenségeket, esetleg szerelmet találni. - nem volt okom rá, hogy miért ne mondjam el neki, hiszen nem titok. - De nem csak ezért jöttem... - folytattam kikapcsoltam minden érzelmemet akárcsak vadászatkor. Vigyorogtam, mintha valami semmiségről beszélnék. - Elveszítettem egy nagyon jó barátot az életmódom miatt. Szeretnék kibékülni vele, és tudom, hogy ő megbocsát, mert mindig olyan toleráns és elfogult volt velem szemben. Még akkor is, amikor nagyon nyilvánvaló volt, hogy nem gyógyultam ki a mészárló korszakomból. Egy évszázada egyedül kergetem az életem és ölök. Izgalomra és társaságra vágyom. - ismételtem magam nevetgélve.

Amint észbe kapott ő is támadóállást vett fel, majd egy hirtelen mozdulattal ugrott át fölöttem és az egyik faágon landolt. Hát, persze rögtön magyarázkodni kezdett. Ha tudtam volna válaszolni talán jól kiosztottam volna. Nem fogok egy pár szép szótól meghátrálni, és főleg nem fogok megbízni benne.
Üres tekintettel pillantottam Crystal-ra..Nem tudtam, hogy most mi legyen..Ez a nő mégiscsak egy rohadt vérszívó és rühellem őket mióta az eszemet tudom, és pont rossz alanyt választott arra, hogy szép szóval meggyőzzön. Most komolyan hol érdekel az engem, hogy mi volt évszázadokkal ezelőtt? A szerelme meg végképp hidegen hagy...
Odabaktattam a barátnőm mellé és a fa ágát fürkésztem ahol az a csaj ült. Jelen pillanatban nem tudtam semmit se tenni, mert oda én sem tudok felugrani.
Engem egyáltalán nem érdekelt a története az már viszont más dolog, hogy Crystalt érdekli-e ...
Egy valami van amit megtanultam az évek során, mégpedig az, hogy egy vámpírban sem lehet megbízni, és ehhez tartom is magam. Nem hiába végeztem jó pár vérszívóval mióta farkas vagyok.
Halkan morogtam mintha csak azt akartam volna mondani, hogy "hidegen hagy amit mond" ...

Támadóállást vett fel, majd ismét egy faágon landolt. Mikor fogja már megtanulni, hogy egy faág nem képes megtartani egy nyamvadt vérszívót sem, legalább is akkor nem, ha én is közbelépek. De ezuttal nem tettem, mert megszólalt és azt hittem valami értelmeset akar mondani, míg végül csak valami gyenge magyarázkodással állt elő. Kit érdekel engem, hogy kit változtatott át anno és miért. Az meg pláne nem, hogy milyen kapcsolatban áll a vérfarkasokkal, persze amíg a barátnőmön nem akarja levezetni az utálatát.
Kendra rám nézett, és még így farkas alakban is simán leolvashattam az arcáról, hogy csöppet sem érdekli a mondanivalója.
- Az a te saját problémád, nem a miénk - szólaltam meg végül flegma stílusban a farkasproblémáira. - Különben meg Kendrának semmi köze azokhoz a farkasokhoz, akiket te ismertél - hoztam tudomására a valóságot.
Aztán mikor leugrott és direkt Kendra elé állt, késztetést éreztem, hogy ismét a földre kényszerítsem, de helyette csupán tettem pár lépést feléje.

Figyelmesen végighallgattam a történetét és az okait, hogy miért is jött a városba. Azt hiszem egy valami közös van bennünk. Méghozzá az, hogy jelenleg nem igazán tartjuk sokra az emberi életeket. Habár mostanában újra kezd jelenteni valamit számomra hála Carolinenak. Kezd visszatérni az emberibb énem. De mindig szívesen teszek egy kis kitérőt. Még mindig túlságosan is élvezem azt, ahogy az édes, friss vér legördül a torkomon. Teljesen mámorító érzésként hat a belsőmre. Utoljára tegnap tapadtam valakinek a nyakára sőt nem is egy embernek, de máris hiányzott. Na mindegy van időm még bepótolni a dolgokat.
- Szóval akkor egy barát miatt jöttél ide. Meg hát megtalálni az életed értelmét. Barátok, szerelmek meg minden egyéb. Ezekből leszűrhetem azt is, hogy nem rövid ideig tervezed a városban maradásod. De akkor hadd legyen már meg az első baráti kapcsolatod is. A nevem Stefan, Stefan Salvatore. És kegyed? - Kérdeztem tőle kedvesen. Kíváncsi voltam arra is, hogy hány éve lehet már vámpír, de eleve illetlenség megkérdezni egy nőtől, hogy hány éves. Szóval inkább ezt a kérdést nem teszem fel. Előbb-utóbb bizonyos dolgok alapján ki fog derülni.

Rég nem érzett öröm töltött el, mikor felajánlotta a barátságát. Ez az öröm sugárzó volt és meglepett, mert még annál is nagyobb boldogság ért, mikor ember életet oltok és táplálkozom a véréből. Ugyanakkor egy csepp félelem is társult az érzelmeim közé. Hilly-vel is barátok voltunk és csupán az életmódom miatt menekült el előlem. De csak ezért nem fogok meghátrálni. Stefan szimpatikus volt nekem, és tökéletes barátnak tűnt számomra. Kedves volt, érdeklődő és figyelmes velem szemben, mikor beszámolót tartottam az életem egy részéről. Igaz, nagyjából ezek a részek voltak a legelviselhetőbbek és legnormálisabbak. A többi mind brutális és kegyetlen. Talán egyszer ezeket is megtudja majd, amint megbizonyosodom róla, hogy nem hátrál meg mellőlem, ahogyan Hilly tette.
- Ahogy mondod. Csak élvezni szeretném az életet, ha már örökké élem. - vigyorogtam. - Lindy Mendes vagyok. - válaszoltam. - Csak egy kérdésem van! Ugye nem vagy nyuszievő? - nevettem fel és elég büszke voltam magamra, hogy ilyen burkoltan adtam tudtára, hogy tartok az ilyen diétán élő vámpíroktól. Vagyis inkább ők tartanak tőlem.

Nos, egyáltalán nem hatotta meg őket a történetem, amit meg is értek, mert hát az egyikük vérfarkas, amásikuk pedig egy boszorkány, aki teljes mértékben egyetetért az előbbivel.Többféleképpen is elképzeltem az elkövetkezendő perceket. Ha nekitámadok,rámtámad. Ha egyhelyben maradok,rámtámad. Hát nem teljesen mindegy, hogy mit csinálok? A szemem sarkából láttam, hogy a boszi pár lépést tett felém, így hát felé fordultam.
-Nos, mivel a barátnőddel ilyen formában nem tudok szót érteni,ezért neked mondom. Mivel úgy láttam,hogy a történetem nem túlságosan hatott meg titeket,amit nem is csodálok,elgondolkoztam azon,hogy miként tudnék a harc alól kibújni. Arra jutottam,hogy sehogy,bár harcolni pillanatnyilag semmi kedvem sincs,megmondom őszintén.- Visszafordultam a farkashoz, és csak ennyit mondtam neki:
-Ha jól sejtem, semmiképp sem tudom elkerülni azt,hogy megtámadj, épp ezért nem is fogok elmenekülni.- Még közelebb léptem, és letérdeltem elé, várva,hogy pillanatokon belül a nyakamon csattanjanak a fogai.

Na jó, pont ez volt az amire egyáltalán nem számítottam. Ennyire egyszerű lenne? Ebbe mi a kihívás és az élvezni való? Nekem pont az az élvezet ha küzdenem kell, de ez....ez szánalmas.
Hangos morranással és fogcsattogtatással fejeztem ki a nemtetszésemet amikor letérdelt elém. Egy részemnek talán ínyére volt az, hogy megalázkodik előttem, de a másiknak nem. "Ennyi lenne egy nagy és hatalmas vámpír? " Ez aztán a nevetséges komolyan, talán ki is nevetném ha ez lehetséges lenne ebben a formában, de sajnos nem. Eszemben sem volt ilyen könnyen végezni vele. Egyszerűen nem élveztem volna. Egy hirtelen mozdulattal terítettem le a földre és morogtam egyenesen a képébe, szinte leheletnyi távolsággal köztünk...Mintha ezzel csak azt akarnám kifejezni, hogy mennyire szánalmasnak találom.
Lepattantam róla és hátat fordítottam neki. Ha annyira nagynak hiszi magát, itt az alkalom támadjon, mutassa meg mire képes, ha tényleg van benne spiritusz és önbecsülés, mert eddig nem ezt szűrtem le a dolgokból. Eddig sem tartottam sokra ezeket az undormány vérszívókat, de most még idiótábbnak találom őket.

Teljesen ledöbbentettek a vámpírlány szavai. Megadja magát?
. Nos, hozzád hasonlóval se találkoztam még.. mármint aki önként megadná magát -feleltem őszintén, majd ahogy a farkas-Kendra fele fordult egyszerű szemlélőként kezdtem el megfigyelni az eseményeket. Ha nem támad, akkor én sem fogok, elvégre én csak és kizárólag védekezésre szoktam használni az erőmet.
- Ha te nem támadsz, mi sem fogunk, legalábbis én biztosan nem, hisz nekem személy szerint különösebben nincs gondom a fajoddal - jegyeztem meg, majd amint Kendra megfordult még éberebb lettem. Nem azért, hogy közbeavatkozhassak ha szükséges, inkább a kíváncsiság hajtott.. Kíváncsi voltam a lány reakciójára, amivel előáll.

Nyuszievő.. Hm. Felnevettem gondolatára, mert hiszen az voltam vagy talán még leszek is. Nem tudom mit hoz a sors, de egy örökkévalóság áll szolgálatomra, hogy kiderítsem. Jelenleg élvezem a friss vér minden egyes cseppjét. Ez van most, viszont tudom semmi nem állandó.
- Hát jelenleg nem éppen vagyok abban a stádiumban. - Mondom határozottan. - Esetleg talán, ha még nem ettél túlságosan sokat bekaphatnánk valamit. - Nem érdekelt, hogy neki milyen az életstílusa habár látszott rajta, hogy kicsit sem érdekli az emberi élet. Miért érdekeljen engem az, hogy ő mit csinál? Nem vagyok a bébicsősze, hogy gondoskodjak róla jó útra térítsem meg egyéb marhaságok. Ahogyan Carolinenak sem kötelessége és mégis a fejébe vett, hogy megváltoztat. Nem tudja elfogadni aki vagyok. Pedig általában a barátságnak ez az alapkövetelménye. Talán nem kellene foglalkoznom vele. Sőt lehet így lesz a legjobb. Most legalábbis. Az idő telésévével, majd meglátom. Úgy is nem sokára felpuffasztja a gyereke. Aztán nem szívesen vágok jópofát egy gyerekhez főleg nem még Lockwoodhoz. Valamilyen okból irritál ahogy van. Nem tudom megmagyarázni.
Megráztam a fejemet, hogy kizökkentsem magam a gondolatmenetemből és újból Lindyre tudjak koncentrálni.

Stefan

- Te akkor voltál nyuszievő? - nevetgéltem én is, de persze egy kicsit meglepődtem.
Két évszázad alatt csak egy olyan vámpírt ismertem, aki nyuszidiétán volt. Hogy lehet ezt kibírni?! Egyszer én is megpróbáltam, de csak két kortyot tudtam inni egy szarvasból. Borzalmas volt.
- Benne vagyok. - vigyorogtam. Szívesen repetázok. - Maradunk az erdőbe vagy valami zsúfoltabb helyre megyünk, ahol szélesebb a választék?
Sötét, pörgős helyeken szerettem táplálkozni, ahol sokan vannak, nem figyelnek. Ahol bátran igézgethetek ártatlan embereket, szórakozhatók velük, mint a játékokkal.

- Próbálkoztam vele. De amint láthatod nem igazán kötött le az életstílus. - Tártam szét a karjaimat ezzel magyarázva magamat. Mert valószínűleg, ha még mindig nyuszidiétán lennék nem társalognék vele a repetáról, hanem már rég azon a szerencsétlen emberen próbáltam volna meg segíteni. Bár kétlem, hogy túl sok mindent tehettem volna érte.
- Mit szólnál egy bárhoz mondjuk? Ott bőven van választék és még pia is. Aztán még jól is érezheted magad azon kívül, hogy a legfinomabb vérekbe kóstolsz. De egy jó tanács azért figyelj, hogy kinek a nyakára tapadsz sosem tudhatod van-e benne verbéna errefelé. Az emberek túlságosan is elővigyázatosak. - Avattam be az itteni dolgok egyikébe.

- Megértelek. Én se tudnék úgy élni. - válaszoltam.
Nem a gyilkoláson van a hangsúly ebben az életstílusban, hanem az emberi vér iránti vágy és élvezet, hogy friss, egyenesen a vénában folyó nedűből ihatok. A vadászat és a vérivás kicsit szertartásos nálam. Idő kell kiválasztom a megfelelő áldozatot, akit lecsapolhatok, kitapintom a nyaki vénáját és minden kortyot élvezek. Az állati vér az más. egy kortyot se bírnék lenyelni.
- A bár jól hangzik. - mosolyogtam. - De vezess oda, mert még nem nagyon ismerem a környéket. - keservesen felsóhajtottam a verbénás információt hallva. Most még választékosabbnak kell lennem. - Meg sem lepődöm ezen a városon...